Csongrád Megyei Hirlap, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-20 / 196. szám
Szerda, 1958. augusztus 20. 4 Tető alatt 12 új pankotai szolgálati lakás Mint ismeretes, ez év márciusában tizenkét szolgálati lakás és egy orvosi rendelő építését kezdték meg a Pankotai Állami Gazdaságban s úgy tervezték, hogy az épületeket augusztus 20-án átadják rendeltetésüknek. Bár az épületek már tető alatt vannak, azok átadására alkotmányunk ünnepén mégsem kerülhet sor, mert a külső, belső vakolással, valamint az ajtók, ablakok felszerelésével különböző nehézségek miatt lemaradtak. Ezeket a munkákat előreláthatóan a jövő hónapban fejezik be s így az épületeket is csak akkor tudják rendeltetésüknek átadni. Itt említjük meg, hogy a gazdaság köveshalmi üzemegységében létesítendő 60 vagonos magtárnak 2 hét óta szintén folyik az építése. Nyéki Péter Önkéntes tűzoltók Mindannyiónk előtt ismeretes, hogy tűzoltóinkra milyen áldozatkész feladat hárul egy esetleges tűz keletkezése alkalmával. S nemcsak Pitvaroson van így, de mindenütt. A tűzoltók jelentős része — különösen falun — önkéntes alapon látja el feladatát. Mind a szakmai, mind a gyakorlati elsajátítás alkalmával fáradságot nem kímélve, szabadidejüket áldozzák fel, hogy elsajátítsák mindazokat az ismereteket, amelyeket dolgozó népünk megkövetel minden egyes tűzoltótól. Hogy munkájuk eredményes legyen, ahhoz szükséges, hogy a helyi tanácsok és a pártszervezetek megfelelő támogatást nyújtsanak. Különös gondot kell fordítani a gyűléseiken való részvételre, hogy azon keresztül is segítsük őket. GRÁF ZOLTÁN Átlagtermés: 11 mázsa Az elmúlt napokban a Pankotai Állami Gazdaság nagytőkés üzemegysége befejezte a 260 holdas őszi búza, valamint a 100 holdas zabvetés cséplését. Búzából holdanként 11 mázsás átlagtermés lett. Megkezdődött ebben az üzemegységben az 50 holdas, 210—220 centiméter magasra nőtt kender betakarítása is. A kendert kombájnnal vágják, melynek napi teljesítménye 12—14 hold. Cser István Két gyerek a kirakatnál Egyik este kislányommal sétáltunk a vásárhelyi Sztálin úton. Gyermekszokás szerint a játéküzlet csillogó, gyermekszemnek és szívnek oly kedves kirakatánál álltunk meg. A négyéves kislányom gyönyörködve szemlélte a már sokszor látott játékokat, és mint minden gyermek, egymás után sorolta fel: — Anyucikám, ezt a babát szeretném, ez a kis fürdőszoba-berendezés jaj, de édes... Rajtunk kívül még egy kislány állott a kirakatnál szüleivel. A két gyermek nem szólt egymáshoz. Mindketten a játékokkal voltak elfoglalva. Nem nagy eset, de mégis elgondolkodtató, ami ezután történt. A másik gyermek odaszaladt kislányom háta mögé, megfogta a haját, és homlokát néhányszor a kirakat üvegéhez ütötte. Könnyben úszó szemű gyermekemmel elmentünk, s én nem tudtam, mit válaszoljak kérdésére. — Nem azért sírok, anyu, mert fáj, csak nem tudom, miért bántott engem az a kislány, amikor én nem is szóltam hozzá? Mondhattam volna talán neki, hogy ez egy nagyon rosszul nevelt, elkényeztetett gyermek lehet, aki még a kirakat előtt sem hajlandó megtűrni a másik kisgyermeket. Ha szülei továbbra is az ott tanúsított szenvtelen közönnyel nézik jellemének ilyen megnyilatkozását, még csak meg sem feddve őt, felnőtt emberként is ilyen könnyen önzővé és rosszindulatúvá válhat. Maczelka Ferencné Pécsi kirándulás Kellemes és feledhetetlen kiránduláson vettek részt a maroslelei KISZ-szervezet tagjai. Pécs nevezetességeit tekintették meg. Sok-sok élmény, kedves emlék nyújtott szórakozást és örömet a fiataloknak, amikor a dunántúli táj dimbes-dombos, hegyes vidékével, a város, a környék egyegy nevezetes helyével ismerkedtek meg. De nemcsak megismerkedtek, hanem látókörüket is gyarapították. • Látták, hogy mi folyik hazánkban, hogyan épül, szépül az ország. A Mecsek, a Harkány fürdő s egyéb műemlékek megtekintése mindenkor emlék marad a kiszisták számára, szép emlék. Kószó József Jól fizetett a csongrádi Petőfi Tsz gabonája A cséplés befejezése után számot vetettek a csongrádi Petőfi Tsz tagjai s megállapították, hogy az aszályos időjárás ellenére is jó termésátlagot értek el. Noha a tervezett gabonamennyiségnek csak 89,8 százaléka termett meg, mégis, 7,4 mázsás búza, 9,56 mázsás őszi, 7,6 mázsás tavaszi árpa és 6,4 mázsás rozstermést értek el. Termel a szövetkezet görög- és sárgadinnyét is, amelyet vidéki elárusító stand hiányában a helyi piacon értékesít. Egyegy alkalommal 10—15 mázsa dinnyeféleséget adnak el vásárlóiknak. Tyúkász József (38.) Meglepő sürgés-forgás fogadta az éjszakában. Utcájuk közepetáján szokatlan fény világított át a sötéten. Az elő-elővillanó fényekben nagynehezen kivette a tűzoltók futkosását. Az utca közepetáján fekvő ház ablakain sűrű füst gomolygott kifelé. Égett, mintha zsírral locsolgatták volna. Kővágódét meg se rázta, hogy épp az ő házuk ég. A rezsót motyogta révedezve. Eszébe jutott, hogy sietségében a paplan alatt, a pamlagon hagyta a bekapcsolt villanyrezsót, mellyel fájó derekát kezelte ... Mindegy. Furcsamód nem izgatta a katasztrófa. Úgy érezte valahogyan, hogy ő már nem is él. Hogy valaki más ácsorog tévetegen az utcában, s ő ezt a másvalakit a messzi távolból látja. Közelébe se ment a háznak. Vissszafordult, s sokáig, sokáig kószált gondolat nélkül az utcákon. Egyszerre belenyilallott, hogy valamit még meg kell tennie. Ne ússza meg ez az emberi szörny, ez a Kővágó botrány nélkül. Csak az ő testén keresztül léphet ki attól a ribanctól... Végső erejét összeszedve, egy közeli kútnál kínlódva ugyan, de mind egy szemig bevette a retiküljében talált Sevenalt. Aztán a Bottyánfy-villához botorkált, s zúgó fejjel rogyott a küszöbre. XVIII. A köröspartnak futó Deák Ferenc utca körül ólálkodott Fényes Ede, amerre a leánygimnazisták szoktak hazajárni. Reggel, amikor iskolába indult, semmi szükség nem volt a felöltőre. Tíz óra tájt aztán — jól láthatták az iskolaablakból — futófelhőket kezdett együvé markolászni, s nyüszítve széjjelhajigálni az őszi szél, s iskolából jövet már fázósan húzogatták derekukon a kiskabátot Hornyánszkyval. A »tanítvány« nem sokat kukoricázott, futva iparkodott haza. Edének azonban nem lehetett vele tartania. Elég szokatlan rosszkedv hatalmasodott el. Nemcsak azért, mivel nem tetszett a legkellemesebbnek a zimancossá forduló időben való toporgás, hanem elsősorban azért, mivel a Hornyánszky-ház láthatóan őt okolja a szeretett fiú önképzőköri bukásáért Nem szólnak ugyan erről, de hűvösebbek, tartózkodóbbak, s ez határozottan idegesíti és ingerli Edét. Disznóság... Hisz ő mindent megtett, amire mód és alkalom nyílt. Az a vigasztaló csupán, hogy Bánszkiék nyilván hamarosan belebuknak a vállalkozásba. A legfőbb biztosíték erre izgágaságuk forrófejűségük. Pár hét és kitörik a nyakukat. Jön még a kutyára dér ... Sokáig morfondírozhatott a harapós őszi szélben, mert Kővágó Marikáéknak hat órájuk volt ezen a napon. Nagynehezen mégiscsak kirajzottak egyszer a lányok, s könnyű volt köztük felfedezni Marika dús, hullámos haját és fehér arcocskáját. Most csakugyan az volt Marika, aminek a viháncoló, nagyhangú lányokkal szimpatizáló Hornyánszky szokta gúnyosan nevezni: »Szentkép!« A hirtelen kitört tűz, félelmetesen füstölgő, lobogó könyvek, bútorok sziszegése-ropogása hevertéből riasztotta volt fel, s a néhány órával később holtan hazahozott mostohaanyja látványa minden idegszálát megszaggatta. Tudta hogy Kovagoné ideggyengeségben szenved, s hogy sok minden kitelik tőle, mégis váratlanul érte a szörnyűségek sorozata ezen az éjszakán. Egy hete volt a temetés, de Marika idegeiben, ha lehet, még elevenebben sajognak az események, mint néhány napja. Összerezzen most is ahogyan Ede megszólítja. Pedig Ede most nem hangoskodik, nem hadar, mint az iskolában, nem folyik belőle a szó. Nehezen nyögdécsel. Ne vegye tolakodásnak, Marika — motyogja _ nagyon szeretném, ha lenne pár perce — Tessék. Hallottam a családot ért tragédiáról. Tudom nem kellemes beszélni róla, sebeket bolygatni. Csak annyit M®nkJa’_,ha valamiben segítségére lehetnék, én volnék a legboldogabb, Marika. — Hogy értsem ezt? Mire gondol? ~. Hát például.. . ha úgy érzi, egyedül van, nincs, alu iránt bizalommal lehet, én mindig kéznél vagyok Marika, én mindent megteszek, amit csak kíván. Marika... — Mindent? — Akár az életem, ebben a percben... — Egyetlen kívánságom van, Ede, szeretnék egyedül lenni. Tudja, sokszor nagyon jót tesz a társaság. S én tisztelem, becsülöm magát, de most az egyszer inkább magamra maradnék. Ha nem haragszik. — Csak annyit még, Marika kérem, hogy... hogy remélhető-e ezek után is, hogy teniszezni fog szombattól? — Nincs kedvem hozzá. Óhajt még valamit? — Semmit, csak... ezt a rakett-tartót szerettem volna átadni. Fogadná el emlékül. Én csináltam. Egy vászon tokból frissen pácolt rakett-sínt szedett elő Ede, nikkelcsavarok csillogtak rajta kecsesen. — Nagyon kedves magától, de nem fogadhatom el. Most már szükségem sem lesz rá. Különben sem fogadnám el. — De miért? — Csak úgy. Gondolkozzék el kicsit, Ede. Biztosan rájön. Hirtelen nyújtotta kezét: — Ha nem haragszik, utánafutok a lányoknak. — Nem kísérhetném el? — Köszönöm, inkább csak egyedül. Ede lesújtva kanyarodott hazafelé. A legközelebbi sarkon, megállt, s a csinos rakett-sínt egy akácfa törzsén verte szét. Levezetve indulatát, eszébe jutott, hogy a készítménynek ők ketten is hasznát vehették volna. De már késő volt. Nem lehetett okosabbat csinálni, mint a roncsot a Körösbe hajítani. Marikának nem voltak titkai Andris előtt, délután hát elmesélte a rakett-sín históriáját is. — S tőlem se fogadtál volna el egy ilyen rakett-tartót? — kérdezte Andris. — Miért fogadtam volna el, mikor semmi szükségem rá? — jelent meg egy halvány, évődő mosoly Marika arcán. — Csakhogy mosolyogsz is már egyszer, kicsi szívem — csókolta meg Andris a lány kezét boldogan. Vigyázatlanul tette, nem is az asztal leple alatt. Dehát, nem az óvintézkedések ideje volt ez, Andris bátran időzött Marikával a tanuló órán túl is. Nem vették zokon a háziak, sőt Kővágó örült is ennek. Úgy is attól tartott, hogy Marikát megbetegíti a búskomorság. Andris azonban ezt nem hagyta. Ami fiatal szívétől tellett, mindazt a forró szeretetet, gyöngédséget rásimogatta Marikára. Az volt az érzése ezekben a napokban, hogy most nem is annyira szerelmes párja, mint inkább szerető testvérbátyja a lánynak. (Folyt. köv.) Mit kapott 17 éves korában Paksiné és Huszkáné - mit kapnak ma lányaik? A társaságban nők is voltak. Beszélgettek, tréfálkoztak, mint ahogy már ilyenkor szokás. Az egyik fiatalember megjegyezte: — Jó lenne vasárnap elmenni az üzemi bálba. Nem jönne el velem? — fordult hirtelen partnernőjéhez. — Szeretnék, de nem tudok mit felvenni! — sajnálkozott a lány. Én pedig jól tudom, hogy szekrénye tömve van a mai divatnak megfelelő ruhákkal, kosztümökkel, cipőkkel és más egyebekkel. — Dehát ilyenek a nők! Sohsem elégedettek a Graudnál — mondotta barátjának egy 20 év körüli legény. Erről a ruhadologról jutott eszembe, meg kellene kérdezni egy idősebbet és egy fiatalabbat: hány éves korában kapott új ruhát, milyen »stafér«-ral látták el férjhezmenése előtt? Mint két tojás, olyan egyforma a két Paksi-lány. Mindketten 19 évesek, ikrek. Csinosak is, dolgosak is. Az öt perccel idősebb Rózsikával beszélgettem az elmúlt napokban — aki a Vásárhelyi Harisnya- és Kötöttárugyár dolgozója — és megkérdeztem: — Mondja csak, hány ruhája van magának? Úgy látszik, szokatlannak tűnt a kérdés, mert először rámnézett, elmosolyodott, majd számolgatni kezdett a kezén. — Olyan ünneplőféle tizenegy — felelte. Csak az ünneplőféle tizenegy? Mennyi lehet, amit csak otthon használ? Hogy Rózsika állításában ne kételkedjünk, nézzük meg, mit »takargat« a szekrény. Csendes helyen, a Botond utca 39. szám alatt lakik a Paksi-család. Rend és tisztaság fogad a szerény munkáslakásban. Táj konyhabútor, nemrégen készült háló teszi széppé a szobát. Az édesanya, Paksi Árpádné kalauzol a lányok szobájában. Mindent megmutogat, elmagyaráz. Kinyitja a szekrények ajtajait és valóság az, amit Rózsika mondott. De van itt más is. Eső-, ballon-, téli és bőrkabát. (A bőrkabátokba most kaptak a lányok báránybélést.) Szürke és piros retikülök, nyári és téli cipők, tucatnyi alsónemű és az egyre szaporodó »stafér« is látható a szekrényben. — Kell is, mert a Rózsika lányomnak most lesz az eljegyzése — mondja Paksiné — és már most gyűjteni kell a bútorra, jól akarjuk kiházasítani a lányt. A 1732-es számú takarékkönyvben már kétezer forint van félretéve bútorra. Híznak a sertések, s ebből is egy-egy a lányoké lesz. Gondolni kell jövőjükre. Sokan emlékeznek még (lehet, hogy a mai fiatalok aligha ismerik) a régi slágerre: »Holdvilágos éjszakán, miről álmodik a lány? Hogy jön egy királyfi fán, hófehér paripán...« Miről álmodik a lány? A legtöbb kislány — s ennél mi sem természetesebb — jó férjet kíván magának. Így van valahogy a »mi« Rózsikánk is. Érte is eljön a várva várt »királyfi«, egy munkásember személyében és családot alapít a két ifjú. Könnyen megtehetik, mert nem lesz gond és bánat a férjhezmenés, hisz a sok ruha mellé lassan elkészül majd a bútor is. »Tizenegy, olyan ünneplőféle ruha« — mondotta Roszika. Könnyű ezt mondani. Mondhatják ott, ahol hangyaszorgalommal dolgozik, beosztóan él a család, így dolgozott annak idején az édesanya is, mégsem tellett 11 új ruhára, új bútorra neki, pedig 11 éves korában kezdett el dolgozni. Három lány volt a családban, és közösen használták az új ruhát. A két Paksi-lány és még több tízezren már szinte mit sem tudnak erről. Legfeljebb annyit: ilyen világ is volt. Pedig volt, íme egy példa — a sok régi eset, embersors közül. A bokrosi Győri Juliánnáék, azaz Huszka Istvánnéék tízen voltak testvérek. Öt fiú, öt lány, Julianna volt a hetedik. A libapásztorkodás mellett mindössze két elemit végezhetett. »Szórakozása« a »kettőzéséből (marokszedés) állott T1 éves korában már úri helyen szolgált, Kecskeméten. — Ekkor sikerült új ruhát vennem, és próbálgattam bútorra gyűjtögetni. 4 évig cselédeskedtem, míg valamennyire sikerült összeszednem magam. Fél bútorra, és néhány apróbb háztartási dolgokra tellett esőik. — És a lánya hogyan ment férjhez, mit kapott? •— Nem lehet azt az enyémmel összehasonlítani. Közel húszezer forint értéket kapott. Ma is segítjük őket, hogy boldoguljanak. Legyen jó életük. Több órán át beszélgettem Paksinéval és Huszkánéval. Tudok serdülő lánykori küszködésükről. A legsivárabb napokban is fényes álomokat szőttek. De tudok sóvárgásukról, álmatlan éjszakáikról, amikor jövőjükre gondoltak. És ezek a sóvárgások csak most valósultak meg. De örülnek, hogy sika»riltt. Álom, álom. Ez volt Paksíné és Huszkáné, és még több ezer lány sorsa. Álmodtak és álmaik szertefoszlottak. Az álmatlan éjszakák gondolatai »öreg«-korukban váltak valóra. Lányaiknak nem lesz, nincs ilyen gondjuk. Fiatalon kapják meg mindazt, amiről édesanyjuk csak sóvárgott. Bordás Péter !»■■*» ■■■ 120 mázsás hagymatermés az amferázsali Dimitrov teregszövetkezetben Makón és környékén készülnek e táj világhírű fűszernövényének a betakarítására. Most közvetlenül a szedés előtt már csaknem pontosan meg lehet becsülni, hogyan »fizet« a vöröshagyma. Szakemberek számítása szerint — a kedvezőtlen időjárás ellenére — jobb lett a termés mint remélték. Egy hónappal ezelőtt 50 mázsás átlagnál nem becsültek többet, s most kiderült, hogy meglesz a 60—65 mázsás termés. A leggazdagabb termést az ambrózfalvi Dimitrov Termelőszövetkezetben várják. Itt óriási vöröshagymák teremtek, amelyek átmérője hét-nyolc centiméter. 20 holdon átlagban mintegy 120 mázsa vöröshagyma termett, így minden hold hagymaföld több, mint 15 000 forintot jövedelmez a termelőszövetkezetnek. A rekordtermés a jó talajmunkának és a bőséges műtrágyázásnak köszönhető.