Csongrád Megyei Hirlap, 1958. október (3. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-01 / 231. szám

Szerda, 1958. neóber 1. 4 150 frankkal a világ körül A 26 éves Max Fuks bebizonyította sokrétű adottságait: villanyszerelő volt Tangerben, dalénekes Buenos Airesben, vasutas Kanadában, színész a montreali televízióban és csomagolómunkás San Franciscoban. Eredetileg gyémántcsiszolónak készült. Huszonegy éves korában Párizsban munka nélkül maradt. 1953 augusztusában, 150 frankkal a zsebében, világkörüli útra indult. Spanyolországon át Marokkóba és Szenegálba ment; onnan Brazíliába hajózott. A riói tengerparton, mialatt fürdött, ellopták a ruháit; fürdőruhában ment be a városba, mire a rendőrség letartóztatta. A sajtó nagy hűhót csapott körülötte; tulajdonképpen ekkora érkezett be, mint világjáró. Ezek után Észak-Amerikába ment, ahonnan a Fidzsi-szigetekre hajózott; egészen Új-Zélandig jutott. Ausztrálián, az Új-Hebridákon, Indonézián, Malájföldön és Ceylonon keresztül Adenbe érkezett éppen akkor, amikor a legutóbbi háborús feszültség lehetetlenné tette a továbbutazást. Teherhajóval sikerült Nápolyba jutnia, Olaszországból Németországon keresztül még a skandináv államokba és Angliába is ellátogatott, mielőtt Párizsba visszatért. A sajtó és a rádió figyelme elég volt ahhoz, hogy a világcsavargó ne üres zsebbel érkezzenhaza Párizsba. Ki hát a tettes?! Ha a nemzeti vagyon védelméről beszélünk, általában megszokott dolog, hogy mindig valami nagy értéket képviselő létesítményre gondolunk, és arról már megfeledkezünk, hogy az erdőkben legelésző vadaik, a folyók vizében úszkáló halak szintén ebbe a fogalomba tartoznak, noha értékük lényegesen kisebb, mint — teszem fel — a Kossuth-hídé, vagy a Dunai Vasműé. Ha viszont ezekből a lényegtelennek tűnő állatokból exportálunk — mondjuk — egy vagonnyit, akkor már igen tetemes devizaösszeget kapunk azokért. És éppen ez késztet arra, hogy szót emeljünk egyes dolgok miatt. Ugyanis már több egy hónapjánál, amikor a Rácz-út menti sárgaparti csatornában, amelyik a szegedi Kossuth Halászati Szövetkezet birtoka, egy gépkocsival utazgató, 14 főt számláló csoport nagyobb mennyiségű, mintegy 60— 70 kiló halat fogott — paxit segítségével. Ez egy bizonyos robbanóanyag, amely kiválóan alkalmas ilyen célok végrehajtására. A terület őre észrevette ezt a törvénybe ütköző dolgot, de mire szót érthetett volna a "társulat tagjaival, azok tovatűntek az SB 332-es forgalmi rendszámú gépkocsival, hatalmas porfelhőt kavarva az országúton. Mivel azonban egy nem változó tény a rendszám, az őr emlékezetében maradt, gyorsan felkereste felügyeleti szervüket, ahol jelentette az esetet ,majd onnan továbbkerült az Makó városába. Ezek utáni pedig joggal gondolhatna arra bárki, hogy ma már azon az úton halad az ügy, amelynek végén elveszik egyes személyek kedvét bizonyos cselekedetek megsmétlésétől . Több, mint egy hónappal • később — amikor viszont az illetékes már Pesten is , szóvá tette az ügyet —még mindig hallgat az. Pedig ideje lenne már megkeresni (talán a rendőrség közlekedési osztálya segítségével), kik is voltak a tettesek, s érdeklődni afelől, milyen meggondolás alapján szánták rá magukat a törvény megsértésére az , orvhalászattal. Mert tudniillik, amennyi halat az orvhalászok kifognak, vagy kirobbantanak egyes vizekből — annyival kevesebb jut nemcsak a belföldi, hanem a külföldi fogyasztókéhoz is. Márpedig, ha kevesebb halat adunk el külföldnek, kevesebb devizát kapunk —, tehát szegényebbek is leszünk. Ezért lenne ideje már ’ megkeresni, hogy is, illetve kik is voltak a tettesek! . Új tanév kezdetén a szegedi Vasútforgalmi Technikumban Fiatal iskola, friss szellem — ez az első gondolata az idegennek, aki a Szegedi Vasútforgalmi Technikumba először látogat el. A Marx tér környékének épülő új lakónegyedei között ugyancsak szemmel láthatóan épül, fejlődik új iskolatípusunk, a Vasútforgalmi Technikum. A nagy épülettömbök külső falai még kopottan néznek szembe a nemrég épült lakóházak sorával, de ha a kapun belépünk, már egészen más kép fogad. A hatalmas, rendezett udvaron több mint 700 tanuló sétál fel-alá csoportokban, könyvekkel. Az egész ország ifjúságának mindennapi találkozója itt az óraközi szünet, mert a tanulók Soprontól Záhonyig, Nagykanizsától Miskolcig minden nagyobb várost és sok kis községet, tanyát képviselnek itt. Idejöttek tanulni, hogy majd négy év múlva ugyancsak az egész ország állomásai fogadják őket, mint fiatal forgalmistákat, kereskedelmi beosztottakat. Könnyűzene szűrődik a hangszórókon (nagy szünetben ez így szokás), hiszen a szünet a felfrissülés időszaka. Az épület belsejében nem az iskolák szokásos képe tárul a szem elé. A fehér színt, mely a tisztaság hordozója, de a szemre és hangulatra nincs jó hatással, már csak a mennyezet őrzi. A falak halványzöldje, a lábazatok és keretek lilás drappja már a korszerű iskolahigiénia követelményeit mutatja, csak a táblák ásítoznak még feketén a jobb, de nálunk még nem használt mélyzöld helyett. A folyosók falain képek, tablók az iskola életéből, történetéből, az év végi gazdag kiállítási anyag kis része. Mellettük politikai tárgyú képek és természetesen képek a vasútról. Az érettségi-tablók is egyre szaporodnak már, hiszen az iskola 5 párhuzamos osztálylyal, tehát 20 osztállyal működik és az idén már a második évben bocsátották ki végzett hallgatóikat. A fiatalok tablói mellett már az öregek, az iskola levelező hallgatóinak tablói is megjelentek, akik vasúti szolgálatuk teljesítése mellett végzik el a technikumot. A rendezettség és általános kellemes benyomások mellett vannak különösen megemlítendő létesítmények is. A modern, hatalmas ebédlő, mely több mint ezres befogadóképességével komoly előadóterem is, a szombat esti rendszeres házi filmvetítések helye, különleges hangszórószerkezetek beállításával hamarosan hangversenyterem szerepére is alkalmassá válik. A klubszobában az ízléses berendezésegyik büszkesége a televíziós készülék. Az alig 5 éves múltú iskola immár négyezer kötetes könyvtárral rendelkezik. Az ízléses tanári szoba mellett már tapétázzák az állandó műsorral működő Ifjúsági Rádió stúdióját. A műsort — tanári segítséggel — maga az ifjúság készíti el és közli mindennap az első tanítási óra után. A sport számára szép sport- és asztalitenisz-terem áll rendelkezésre. Fájó pont még, hogy korszerű tornatermet még nem sikerült létrehozniok. Részben ez is oka annak, hogy eredményeik mellett a különböző versenyeken még nem sikerült a lehetséges eredményt biztosítaniuk. A tantestület fiatal, átlagos kor 35 év, de minden tagja 5—10 éves pedagógiai és vasúti szolgálati tapasztalattal rendelkezik. Vasúti szaktanárok és közismeretiek jól összeforrva dolgoznak azért, hogy művelt, szocialista vasúti tiszteket neveljenek. Katonás fegyelem és derűs optimizmus jellemzi a tanárokat és tanulókat egyaránt. Az ifjúság derűs, vidám. Tudja, hogy mire készül fel a négy év alatt és tudja, hogy mily sok jelentkező közül sikerült felvételt nyernie az iskolába. Az ifjúság életét a KISZ- szervezet irányítja. 150 KISZ- tag van csupán, mert csak a legkülönbek kerülnek a Kommunista Ifjúsági Szövetség soraiba. De a Szövetség az egész ifjúság szervezője és irányítója — nincs az iskola életének egyetlen mozzzanata sem, ahol a KISZ ne venné ki részét a munkából. Most éppen az évi munkaterven dolgoznak. Sok terv, mely mind megvalósítható és nem egynek már több éves hagyománya van. Kirándulások (ingyenes utazással, szállással), politikai előadássorozat, táborozásra készülődés, kultúrmunka, szakköri munka és sport —olyan gazdag program, hogy önálló beszámolót kíván. A KISZ- szervezet minden támogatást megkap az iskola igazgatójától, Olasz István elvtárstól és a segítőtanár, Szabó László elvtárstól. De az egész tantestület szívesen foglalkozik az ifjúsági szervezettel, mert tudatában van annak a ténynek, hogy a szocialista pedagógia alapja a közösség, s az ifjúság közösségi mennyezetről lelógó /a sűrű ködfátyol szinte az ember szemébe csíp és elhomályosítja az arcokat. Az egyik sarki asztalon — vagy nyolcan ülnek körüle, közöttük István, történetem hőse — csak annyi hely szabad, ahol elfér a kártya, megfér a bank. Hogy mennyi pénz van az asztalon? Nehéz lenne megszámolni. Talán ezer forint, de lehet annál is több... — Tölts az anyád! — Ütöm a bankot! — Nyert! Megcsördül a pénz és István zsebéből ismét előkerülnek a gyűrött százasok. Havi keresetének utolsó maradványai. Az, ki bankba tette, felhajtja a poharat. Pálinka van benne. Két korty — egy deci méreg. Elfúló káromkodás. Fizet a vesztes. És iszik. Nem, nem iszik , vedel. • Nem messze innen, egy szegényes, de rendesen bútorozott szobában a korán őszülő fiatalasszony könnyes szemmel simogatja meg két kicsi fia arcát. És ki tudja hányadszor, de ismét arra gondol, holnapra lesz-e még kenyér? • A kártya ismét körbe jár. Ezúttal szerencséje volt, ő nyert. Igaz, nem sokat, de tekintet mered a lapra. Nincs szerencséje. Elment a nyeremény. De nem baj, zsebében van még a társak pénze — ő vette fel, hogy átadja majd nekik. Asztalra, majd a más zsebébe kerül. De mit számít az? Itt a kártya — a szerencse. S ha nincs? Majd lesz még fizetés! — Bank! — Kétszáz! — Marha! És a sejtés nem sejtés már. A többiek tudják, mire megy a játék. És ezért is itatják olyan szorgalmasan Istvánt. A kunfajta fiatalember pénze, itala kell nekik. Meg a család boldogsága. • A szegényes, de rendesen bútorozott szobában a korán őszülő fiatalasszony könnyes szemmel simogatja meg két kicsi fia arcát. És ki tudja hányadszor, de ismét arra gondol, holnapra lesz-e még kenyér. • — Te... te az anyád... s a hang csuklásba fullad. Követelné már a könnyűszerrel eldobott pénzt — talán a lelkiismeret szólalt meg benne, de hol vannak már a cimborák? Pár füstölgő csikk, rakás üres pohár s pár üveg. Az egyikben csillog még ital. Ez, csak ez maradt mindenből. — Meg ... meg ... megiszlak az anyád. Hukk... Még, hogy nem tetszik? Hát ki vagy te? Az óra négyet mutat. Nyílik az ajtó s egy ember szeszmarta idegekkel és izmokkal kitántorog az éjszakába. Homályos szemével az utat keresi, keze a falat tapogatja. Kop-kop-hupp. Elvágódik a földön. — Akkor is ... akkor is ... hukk... az anyád istenit... Rogyadozó lábai ismét koppannak már, öntudatlanul lépked, s arra gondol talán, hogy holnap hol találja meg a pénzt, amit Erzsi kötéssel keresett, hogy azt is borrá, rummá változtassa. Igen, mert évek óta dugni kell előle a pénzt, tőle, akiről akkor hitte Erzsi, támasza, biztonsága lesz, s aki otthont teremt majd neki. Nem, nekik. Az alig húsz hónapos Pistának, meg Jóskának, az iskolás fiúnak. De hol vannak már az ábrándok? Tovatűntek, mint a fél évtizede be nem tartott, oly sok ígéret. Mert azóta majd minden fizetésnél így van. — Tööök vagy tee nécékem — üvölt bele egy hang a messzeségbe. És ismét hukk. Zörren a kapu és Fidi a ház éjjeli őrzője kissé neheztelten, alázatosan lábához dörzsölődik. — Az anyád — és egy bizonytalan rúgás messze repíti a nyüszítő, szerencsétlen állatot. Panaszos vonatására fiai válaszolnak síró hangon. Azután kivágódik a konyha ajtaja. Köp, köp... és ismét hopp. E házban jól ismerik már ezt a zajt. A szegényes, de rendesen bútorozott szobában egy koronőszülő fiatalasszony könynyes szemmel megsimogatja két kicsi fia arcát. És ismét tudja, holnapra nem lesz már kenyér. • Talán lehetne még segíteni ezen az emberen — és Erzsikén. Még lehetne szebb az életük, még lehetne kenyerük — ha mód lenne arra, hogy a súlyos alkoholistákat — amint azt több lap is javasolta már — családi és közérdekből elvonókúrára vigyék — saját akarata ellenére is! Mert ez a törvény jó, emberséges és igazságos lenne. Legyen hát még egy ilyen törvény — éppen a család, a feleség, a gyermekek érdekében, írásom szereplői élő személyek. Hogy mégsem valódi nevükön neveztem őket, annak több oka van. De legfőbb mégis az, hogy Erzsit, ezt a sok sírástól megvörösödött szemű fatalasszonyt nem akartam kiszolgáltatni valakinek. Valakinek, aki jobban szereti Dionysos istenét, mint családját. —m — életének irányítója az ifjúsági szervezet. Tanár és diák szívesen, derűsen él az iskola és kollégium falai közt és az ország legtávolabbi részeiből is szívesen látogat el a szülő. A szülői értekezleteken 400— 500-an szoktak megjelenni, s a családlátogatásokon kívül a nevelők tájszülői értekezleteket is tartottak az elmúlt évben 4 ízben, komoly nevelési tárgyú előadásokkal, úgynevezett szülők iskolájával. Nem lenne teljes a képünk, ha nem szólnánk a tanítási anyagról. Nos ez, tanár és diák egyöntetű megállapítása szerint sok, 13 tantárgy van már az első osztályban és "potya tárgy nincs. A magyaron kívül az orosz és német nyelv kötelező, hiszen a forgalmista legkönnyebben találkozik a hazánkba jövő külföldiekkel, a vasúti tárgyak és közismereti tárgyak komoly tananyagot közvetítenek, így ezután akad bukás, ismételtetés is elég. Amikor Hruscsov elvtárs az elmúlt évben nálunk járt, azt mondotta: a vasút nemcsak a személyek és áruk hordozója, de a kultúráé, a szocializmus eszméié is. Nos, a szegedi Vasútforgalmi Technikum is erre készíti fel ifjúságát... (—G —r.) mégis valamit. És ez ismét oka az ivásra. — Lapot!— Mégegyet te... te! — Nesze. Ködbenúszó szem, réveteg Mielőtt utolsót ütne az óra Jankó Alexy szlovák festőművész levele pálya indulásáról A közelmúltban nyílt meg Hódmezővásárhelyen a szlovák festészet doyenjének, Jankó Alexy festőművésznek képkiállítása a Medgyessyteremben. Kiállításának sem budapesti, sem vásárhelyi megnyitására az öreg mester betegsége miatt nem utazhatott el. A vásárhelyiek üdvözlő levelére azonban kimerítően válaszolt és rendkívül értékes dokumentumokat tartalmaz e levél pályaindulásáról, valamint a nagy magyar szobrász, Stróbl Alajos emberi magatartásáról Az alábbiakban néhány szemelvényt közlünk Jankó Alexy leveléből. • — Apám úri kocsikat gyártott, majd kéményseprőkerületet bérelt. Anyám apja pék volt s alig volt alkalma magyarul beszélni. Nehéz életünk volt. Anyám 13 gyermeknek adott életet s az utolsónál gyermekágyi lázban halt meg. Sokat sírt, — akkor is, amikor Stróbl Alajos pesti szobrász 1910- ben megállt szánkójával házunk előtt és megszólította apámat német nyelven: »Hallja kérem, hallottam, hogy magának talentumos fia van, aki fest és mintázik.« Pár perc múlva ott álltam az utcán két fametszetre temperával festett képemmel. »Adja ezt nekem ajándékba szólalt meg ismét. — Holnap eljövök magához és elviszem Király- Lehotára, ahol éfttermem van és matúra után eljön Pestre az akadémiára, ahol én és Benczúr Gyula dirigálunk. — Stróbl másnap tényleg eljött. Nagy volt a meglepetésem, amikor Király-Lehotán a kis várkastélyt megláttam. Stróbl műterme tele volt Mátyás királyra és feleségére vonatkozó művekkel. Ekkor mintázta Mátyás király szobrát Vajdahunyad vára részére. A mellékszobában ült »János bácsi«, egy komáromi juhász, aki modellt ült Arany János szobra mellékalakjához. A család olaszul beszélgetett, de ebéd után Stróbl egy szirtes reprodukcióra mutatott: »Nézze ezt Székely Bertalan, a magyar Michel Angelo festette: "Zrínyi Miklós kirohanása Szigetvárból”. Ezt a nyúltanulmányt Michel Angelo festette. Ha már így fog rajzolni, leveszem maga előtt a kalapot. S Stróbl levette fejéről a házisapkát és mélyen meghajolt előttem, a kis hatodikos előtt. Mélyen meg voltam hatva. — Persze a mai fiatalok azt hiszik, hogy nem kell rajzolni. Tanulmányok nélkül kenik fel képeiket a vászonra. Borzasztó dekadencia! A történelmi festészet hanyatlik, föl kell éleszteni. Vegyen hát könyveket, csináljon történelmi vázlatokat, azután hozza el Pestre, az epreskerti műtermemben fog aludni. És rajzoljon folyton és folyton. És ne akarjonmodern festő- t enni, ez a végét jelenti. — Szánkóra ültünk és hajtottunk a liptóújvári romhoz. Közben Stróbl megállította a szánkót és falusi aszszonyoktól vásárolt túrót, tojást, vajat. Folyékonyan beszélt szlovákul, hiszen liptói születésű volt. A várrom mellett Stróbl magyarázni kezdett: »Ez vízi vár volt. Maga fesse meg a várat, ahogy a XV. században kinézett. Kiváncsi vagyok milyen a fantáziája. Ha jól oldja meg a dolgot, a maga terve szerint oldjuk meg a vár tetejét. Érdeklődik a várak iránt?* — Hogyisne! Már vizifestékkel megfestettem az árvát, a lékovai és a Bácsi várat. — Érdekes, hogy így találkoztunk ... — Csak egy bajom van, hogy a szemem nagyon remeg. Borzasztó fájdalmat érzek a szememben, olvasni sem birok sokat. «— Majd Pesten elviszem magát Grosz Emil tanárhoz. Jó szem nélkül nem mehet festőnek. Kedves festő barátaim! Reggel 5 óra van, a feleségem még alszik. Nem szabad tudnia, hogy én írok. Az orvosok megtiltottak nekem minden munkát a szívbaj miatt. Délután a Dunához megyünk, odakiáltom majd a hullámoknak: »Vigyétek a Duna és a Tisza mentére üdvözletemet és jókívánatomat Hódmezővásárhelyre a művésztelep művészeinek! • Amikor megköszönjük az ősz mester kedves sorait, üdvözletét, közöljük vele: tárlatának Hódmezővásárhelyen megérdemelt, szép sikere van...