Csongrád Megyei Hirlap, 1959. december (4. évfolyam, 282-305. szám)
1959-12-25 / 303. szám
6 Mai családok problémái a főváros színpadain Budapesti színházi levél A KISSÉ SZÜRKÉN induló budapesti színház idény, több felújítás és egykét kisebb jelentőségű klaszszikus mű (Candida, Donna Dianna, Tudós Nők — Sca Spin furfangjai) bemutatása után az 1959-es év végére felélénkült és a színházak jónéhány mai témájú, mondanivalójában és színpadi megoldásában érdekes darab bemutatásával szereztek meglepetést. Az utolsó két hónap bemutatóinak jellemző közös vonása: a családi közösségek problémáinak feltárása, a zátonyra futott életek és szerelmek »miért«- jének boncolása, kutatása. A főváros színpadairól korunk változó világának, átalakuló társadalmainak, ha néha szélsőségesen is ábrázolt, de mélységesen igaz, megrázó és felemelő képei áradnak. Nem a teljesség igényével, csak a látott darabok összehasonlítása során önkénytelenül adódó gondolatok felvetésével szeretném jellemezni a bemutatók egykét tanulságát. Igen érdekes módon hat mű — három szovjet és három nyugati (két amerikai és egy angol) színdarab — foglalkozik a család problémájával. Mind a hat mű szerzője világviszonylatban elismert drámaíró, akiknek éppen a színműveikben ábrázolt problémák őszintesége, művészi felvetése adott rangot. Tehát az általuk ábrázolt világ tipikusnak és hitelesnek tekinthető. Ezért megdöbbentő az a kontraszt, ami a két társadalmi rend körülményei között kibontott általános emberi problémák ábrázolásánál mutatkozik. Míg Tennessee William és Arthur Miller egyaránt a kapitalista világ kiutatlanságát, a széthulló család mélységes tragédiáját ábrázolja és a 19 éves fiatal angol írónő, Selagh Delaney darabjából is csak egy hátborzongató »Félek!« kiáltás árad, addig Rozov, Aljosin, Arbuzov művei a csalódásokon, a megpróbáltatásokon felülkerekedő embert, a szocialista társadalom új életét, hitet adó erejét hirdetik. Mindhárom nyugati dráma formabontó és új szcenikai hatásokat, megoldásokat használ. Tennessee Williams »A hosszú búcsú« című egyfelvonásosában, hasonlóképpen Arthur Miller »Az ügynök halála« című már megjelölésében is szokatlan (magánbeszélgetések 2 felvonásban és egy requimben) drámájához, mit sem törődik az időbeli sorrenddel. Az előbbinél a család felbomlása után költözködő fiú egy-egy bútordarabhoz fűződő emlékei kelnek életre, míg az utóbbiban az erkölcsileg és anyagilag összeomlott családfő beteges víziói elevenednek meg. Jellemző, hogy mindkét műnél a családfő egyiknél az anya, másiknál az apa — kétségbeesett önfeláldozása (a biztosítási csalás kritériumát érintő öngyilkossága) próbálja az életbiztosítás összegétel megmenteni a széthulló családot. AZ EMLÍTETT MŰVEK különös, tragikomikus vonása, hogy mindkét esetben hiábavaló az önfeláldozás, hiszen az anya feleslegesen veszi be a mérget, felbomlott, szétziílott csalódián ezzel már nem segíthet, az autójával halálba induló ügynök pedig zsebében felejti az életbiztosítás utolsó befizetési összegét és így a hazugságokban, jóhiszemű csalásokban nevelt, tehetetlen fiai számára önfeláldozása is csak az élettel szembeni gyávasággá egyszerűsödik. Az angol »dühöngő« fiatalok társaságába tartozó Shelagh Delaney »Egy csepp méz« című darabja — sokszor kíméletlen, olykor nyers hangja ellenére is — rendkívül őszintének hat. Talán túlzottan szélsőségesen, de a külvárosokban élő tízezrek oldaláról veti fel problémáját. Delaney a kapitalista társadalom perifériáinak teljesen fellazult erkölcsi normái között felserdülő koraérett fiatalok tragédiáját mutatja be, akiknek csupán »Egy csepp méz«-nyi boldogságot nyújthat az élet és hiába vágynak tisztább életre, nem tudnak szabadulni környezetük visszahúzó erejétől. Számukra az életbelépés csak félelmet és irtózatot jelent. Mindezt egy díszletben, öt szereplővel mondja el a szerző, de a kamaradarabok dramaturgiájával ellentétben a szereplők érzelmeit, a színpad hangulati változásait dzsessz (zongora, bőgő, dob) kísérettel megoldott gyermekdalokkal, pantomimszerű táncbetétekkel érzékelteti. A BEMUTATOTT SZOVJET MŰVEK mindegyike megmarad a hagyományos színpadi formák mellett és reálisan, környezetábrázolással segíti a minden esetben humánus mondanivaló tolmácsolását. Arbuzov »Tánya« című színműve alkalmat ad Törőcsik Marinak, hogy kivételes tehetségével életközelbe hozza a fiatal orosz nő drámáját, aki hivatását áldozza fel szerelméért, és aki csalódások és tragikus küzdelmek után csak a visszaszerzett hivatástudatban találja meg élete értelmét. A Németh László költői fordításában bemutatott dráma különös tragikus-humoros ellenpontozása Konszkij szovjet vendégrendező keze nyomán, teljes érzelmi gazdagságában elevenedik meg, nem egyszer ritka hangulati magaslatokra emelve a nézőt. Aljosin sokat vitatott »Egyedül« című hasonlatos tematikájú színműve, mely a szűkebb emberi közösségen, a családon belül érzelmeivel egyedül maradó ember problémáját bontja ki, szintén a boldogságkeresés, a szerelem-hivatás kapcsolatának témakörét érinti. Ha megoldásaiban nem is értünk teljes mértékben egyet a darabbal, látnunk kell, hogy abból új emberek vonásai tükröződnek, akik gyengeségeikkel, botlásaikkal is egy új, magasabbrendű társadalom problémáit villantják fel. Az új társadalom egy sajátos kérdésével foglalkozik Rozov (a »Szállnak a darvak« írójának) új vígjátéka, a »Felnőnek a gyerekek« is. Művében a pályaválasztás előtt álló fiatalok gondjai kapcsolódnak a tehetség kérdésével. A szerző élesen szembeszáll a szülők — gyermekeik rovására kialakított — párnázó szemléletével, amely kényelmessé, küzdelemnélkülivé egyszerűsítené az életbe induló fiatalok sorsát, ha társaik, a társadalom felemelő és nevelő ereje rá nem döbbentené őket a más kárára nyújtott protekciók erkölcstelen voltára. AMINT LÁTJUK, mind a nyugati, mind a szovjet darabok éles emberi problémákat vetnek fel őszintén, írói felelősségérzettel. Meglátásunk szerint azonban, bár a formabontásos művekkel szemben a bemutatott szovjet drámák konvencionálisnak hatnak, tartalmukban mégis modernebbek, mert mondanivalójukban egy épülő új társadalom ezernyi friss vonását ábrázolják. Míg a nyugati drámák ábrázolta világban a kapitalista társadalom törvényei fojtogatóan nehezednek, a szebb életre vágyó kisemberekre, addig a szovjet művek minden tragikus szituációja mögött ott érezzük a társadalom segítő, felemelő erejét, amely — a felvetett problémákat legkisebb lakkozása nélkül is — e társadalom erkölcsi fölényét, kitáruló távlatait hirdeti. Varga Ákos Péntek, 1959. december 25. Reflektorok és kamerák pergőtüzében isiicah-oltva a kislevíziáitól — Jó estét kívánunk! Kedves közönségünk 18 óra van. Megkezdjük adásunkat. Először kicsi nézőinket szórakoztatjuk két szovjet rajzfilm bemutatásával__ A Magyar Televízió budapesti Szabadság téri stúdiójának ügyeletes szobájában Tófalvy József mérnökkel figyeltük az adás kezdését az ellenőrzőkészülék ernyőjén. Amikor a bemondónő jól ismert arca után az ernyőn bábok kezdtek ugrándozni, az ügyeletes felénk fordulva megszólalt: — Azt hiszem, mehetünk ■, s erre elindultunk a 3-as számú stúdióba, hogy ellessek egyet-mást a televíziósok munkájáról. Néhány perccel előtte már volt némi betekintésem a stúdió életébe, s futtában úgy beszéltük meg a műsorközlővel, hogy kezdés után, amikor a mesefilmet vetítik, felkereshetem. Adás közben beszélgetni a televízió munkatársaival nagyon nehéz. Érthető is az óvatosság, hiszen az adás percnyi pontossággal zajlik. Interjüa, Kemóridánihiel — Tamási Eszter vagyok... örvendek — mosolygott ránk a bemondónő. Lassan indult meg a beszélgetés, hiszen a szem alig tudta megszokni a reflektorok fényét Na, meg kíváncsi voltam a berendezésre, s ezért gyorsan körülnéztem: mit is látni a stúdióban? A bemondónő az asztalnál ült, papírlapot szorongatott a kezében. Előtte négy-öt méternyi furcsa, állványszerű gépezet állt, szaknyelven a kamera. A felvevőgép két oldalán reflektorok ásítottak az alacsony helyiség sarkaiban. Pár pillanatig tartott mindez, de máris hallottam a választ: — Hogyan kerültem ide? Két évvel ezelőtt valamelyik ismerősöm hozta a hírt, hogy próbafelvételeket készítenek a filmgyárban. Elmentem és sikerült. Azóta itt vagyok. — Részt vett valamilyen tanfolyamon, vagy csak egyszerűen a mikrofon elé állt? — Bocsánat, mikrofon alá — jegyezte meg sietve. Magyarázatul felfelé mutatott a feje fölött függő mikrofonra, ugyanis a televíziós adásoknál a szereplők felett van a mikrofon, hogy ne zavarja a nézőket. — Részt vettem egy négyhónapos bemondó-tanfolyamon, de most is tanulok beszédtechnikát, előadásmódot és természetesen gyakorlom az idegen szavak kiejtését is. A beszélgetés ideje lejárt, mivel néhány perc múlva újra ebből a szobából történik az adás. Búcsúztam és éppen jókor, mert az operatőr jelzett és Esztike máris kedvesen nézett a felvevőgép lencséjébe. — Kedves nézőink! Most pedig nézzék meg az 50-es számú Magyar Híradót — mondotta. Fényképezőgép megörökítette ezt a pillanatot Oki történik a pestterempeit? Egy emelettel feljebb van a gépterem. Gumiszőnyegen nem koppannak a léptek, ezért nyugodtan lehet járkálni adás közben is. Itt meg azért kellett várnom néhány percig, mivel szemem nehezen szokta meg a sötétséget. A hangszórók bömbölésétől pedig jó ideig nem értettem Tófalvi mérnök hangját, aki elkísért a gépterembe. A terem közepén két filmvetítőgép állt, nem messzire tőle egy úgynevezett vezérlőasztal. Ehhez hasonlót szerelnek fel a szentesi televíziós teléállomáson. A vetítőgépeknél ketten dolgoznak, a vezérlőasztal műszereit pedig hárman kezelik. Közelebb léptem a három fiatalhoz és figyeltem munkájukat. Barta Marien 6 kapcsológombot kezelt. Állandóan az ellenőrző képernyőt figyelte, s ha rendellenességet tapasztalt, keze nyomban nyúlt a megfelelő kezelőszervhez. — Ez a műszer a képjeleket mutatja — magyarázta a zöld színű vonásokat, jeleket rajzoló katódsugár-csőre mutatva. Tófalvi mérnök elmagyarázta a televízió működését, de — mi tagadás — mi nem — vajmi keveset értettem belőle. Csak annyit jegyeztem meg magamnak, hogy »A televízió képjelekkel modulált, nagyfrekvenciás rezgéseket az adóantennával sugározzák a térbe. Vagyis a különös készülékek jelekké bontják a képeket, s az elektromágneses hullámokat az adóállomáson felerősítik és azután sugározzák a térbe. A vezérlőasztal mögött ült középen Kovács Ervin mérnök, mellette Ruszti Csaba technikus, akik szintén a bonyolult gépezetet kezelték, többek között a hang erősségét is szabályozták. — Két filmvetítőnk van és felváltva használjuk — mondotta Szenovei József, a gép kezelője »Filmszakadás« — olvastam az egyik képellenőrzőről amely szintén a vezérlőasztalba van beépítve. — Készenlétben áll, ha elszakad a film. Csak egy gombnyomás, s az adó máris a figyelmeztető tábla képelemeit sugározza — jegyezte meg Dénes Gyula, akinek a gépe már befejezte az aznapi adást. Ismét a bemondó arca jelent meg az ernyőn, s közölte a televízió nézőivel, hogy kapcsolja az Operaházat, mivel Mozart »Szöktetés a szerályból« című Vígoperát közvetítik. mu*,crilág, — Mára itt befejeztük — mondotta az ügyeletes, amikor átmentünk a csendes termeken. Az ügyeletes szobába tartottunk. A stúdió munkásai már haza készülődtek. A mérnök közölte, hogy ez a bemondás a Széchenyi hegyi stúdióból történik. Az ellenőrző képernyőn Takács Máriát, a másik bemondónőt láttuk. Nyugodtan beszélgethettünk tehát a Magyar Televízió fejlődéséről. — Alapító tag vagyok — kezdte a mérnök és elmondotta, hogy hat évvel ezelőtt, 1953-ban nyolc-tíz szakemberrel alakult meg a Magyar Televízió Vállalat A fejlődésre mi sem jellemzőbb, hogy ma már mintegy 100 műszaki alkalmazottja van és egy ilyen színházi közvetítésen 20—25 ember dolgozik a helyszínen. Általában egyszerre három felvevőkamerát használnak. A stúdiókocsiban ülő rendező a három kép közül kiválasztja a legszebbet és azt kapcsolja az adóba. Egy színházi közvetítés sokba kerül. Az ott dolgozó műszakiak mindegyikének ismernie kell az előadást. Az operatőr, mielőtt a felvevőgéphez állna, néhányszor megnézi a műsort, hogy tervszerűbben dolgozhasson. . Érdekes kulisszatitkokat is megtudtam Tófalvi mérnöktől. A mikrofonokat virágvázákba, padló- és lépcső alá, színfal mögé, a legváltozatosabb helyekre teszik. A Szegedi Szabadtéri Játékokat különböző falvak templomtornyaiban elhelyezett berendezések, úgynevezett mikrohullámú lánc segítségével közvetítették. —■ A jövőnkről azt mondhatom, nagy feladatok előtt állunk — jelentette ki a mérnök. Néhány adat a televízió tervéről: január 1-től kezdődően hetenként egy adásnappal bővül a heti műsor. A római olimpia közvetítéséről tárgyalások folynak s valószínű, ugyanolyan módszerrel közvetítik, mint nemrégiben a firenzei labdarúgómérkőzést Mint ismeretes, a mikrohullámú T. U.- (televíziós) lánc segítsége révén, Rómából Brüsszelbe, Bécsbe, Prágába és Budapestre sugározzák a képeket. Éjffel a, a Széchenyiteheti Szokatlan formájú épület körvonalai rajzolódtak az égre. A Széchenyi hegyre este 10 óra tájban értem fel, hogy megnézzem a televízióadóállomást és a kis stúdiót A tíz emeletnyi magasságú építmény tetejéről lepkeszárnyakra emlékeztető nyúlványokkal ellátott vasszerkezet emelkedik a magasba. •— 52 méter magas az adóépület, melyből még 33 méterre nyúlik ki a televízió antenna sugárzóját tartó vascső — mondotta szakszerűen Gubányi Mihály csoportvezető mérnök. A különböző termekben gépek zakatoltak s csodálkoztam azon, hogy az épületben lévő adóberendezés műszereit mindössze hárman irányítják. — Ott az a berendezés a szentesi televízió-adó részére továbbítja a televízió-műsort — mutatott új ismerősöm egy francia gyártmányú gépre és búcsúzásul még be is kapcsolta a készüléket. Az adótoronytól néhány száz méternyire a hegyoldalon, az Agyancs utcában van a kis stúdió. Már a színházi közvetítés — mely itt futott keresztül — végét várták a stúdió dolgozói, amint odaértünk. Futtában beszélhettem csak a bemondónővel, Takács Máriával, akit a »Szerelem csütörtök« című filmből ismerünk. — A bölcsészeti tudománykarra járok, másodéves magyar- és történelemszakos vagyok — mondotta röviden magáról. Mire elhagytuk az épületet, már a »mikrofon alatt« állt, s elköszönt a televízió nézőitől. A televízió műsora ezzel véget ért és elcsendesült a hegy is, hogy átadja magát az éjszakának. Kiss György Munkában az operatőr Tamási Eszter bemondónőj Barta Marianne, Kovács Ervin és Riszti Csaba a vezérlőasztal előtt A gépteremben