Csongrád Megyei Hírlap, 1966. május (11. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-01 / 102. szám

2 fábián­­zsz-tagok csatlakozása Közel kétmillió forinttal növelik a bevételt A fábiánsebestyéni Kinizsi Tsz tagjai elmúlt napokban brigád- és küldött­­­ülésen tárgyalták meg a SZOT és a ISZ Központi Bizottságának a IX. párt­­ingresszus tiszteletére meghirdetett man­­verseny-felhívását. Ezzel kapcsolatban következő határozat született: „A meghirdetett munkaversennyel egyez­münk és ahhoz csatlakozunk. Vállaljuk, egy jó szervezéssel minden munkát idő­in és minőségileg elvégzőnk és ebből edően az alábbi növényféleségekből és lati termékből a tervezettnél többet ter­elünk. A búza és a kukorcca területe külön­ösen megközelíti az ezerötszáz holdat. A tdankénti tervezett termésátlag búzából 1, kukoricából 20 mázsa. A vállalás értel­ében egy mázsával növeljük a búza hét mázsával a kukorica átlagtermését, ivalyi árpából egy, cukorrépából húsz mázsa a túlteljesítés mértéke. A növény­termesztésben előállított többlet termékek értéke meghaladja a másfélmillió forintot. Az állattenyésztésben a tervezettnél százzal több sertést meghizlalunk. Csibé­nél a túlteljesítés kétezer darab, gyapjú termelésben bárányonként 0,2 kiló és az egy tehénre eső tejtermelést 2400-ról 2500 literre emeljük. A felajánlás illetve a vállalás értéke az állattenyésztési ágazat­ban meghaladja a 300 ezer forintot. A gépi munkákkal kapcsolatban a ter­vezett normálholdat saját erőből tíz szá­zalékkal növeljük és ezzel egyidőben je­lentősen csökken az idegen gépi munkák­ba fordítandó összeg. A termelőszövetke­zeti gépparkra tervezett javítási, alkat­rész-vásárlási és üzemanyag-költséget százezer forinttal­­ csökkentjük.” A fábiánsebestyéni Kinizsi Tsz tagjai és vezetői A zászlóvivő VgfJOpi (SZ UZlTI)cp KU/szz­ombat délelőttjén teljes ■övei dolgoztak a szereldé­in. A pótkocsigyártás szo­pján is igyekeztek a min­­ival. Negyvenhéten dolgoz­ik itt, több mint hatszáz hatrészből 60 percenként eretnek, állítanak össze is új pótkocsit. Nemrégen halt meg a po.kocsi­­tartás, a szalag akadozik ég. Sok munkája, vitéz - idnivalója akad Pálfi­yörgy művezetőnek. A he­­isztek­ között volt typen, mikor közölték vele, hogy ■int a Kiváló Dolgozó-jel­­ény és a Kínáló Munkás­­-kitüntetés tulajdonosa, ő szi a vállalat pártszervez­etének zászlaját a május­i felvonuláson, Hód­mező­­­sárhelyen. A szereibe tö­­rény munkázajában nem­en hallottam a beszélge­­tst, csak azt láttam, hogy művezető szaporán bólo­­tt, mintha azt mondaná: gén . .., értem . . ., vál­tom ..., köszönöm ..Ko­­lbb sokáig forgatott két ingerében egy alkatrészt és­­ láttam az arcán, hogy­­ esze egészen másutt jár, élrevontam, beszélgettünk jó félórácskát. A­­ művezető 46 éves e­nyhén kopaszodik és ősz óra is van már, de egész­igéről, erejéről azt mond­­i: „soha jobb ne legyen”. A munkát gyerekkorában ezdte. Uradalomban volt apszámos, béres. Most 30 ve ismerkedett meg a gép­­iratos szakmával. Volt gé­­­sz, traktoros, aztán gép­­llomási főgépész. A Csong­­rd megyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalatnál — je­­lnlegi munkahelyén — pe­dig dolgozott a satupad­ál, aztán meós lett, s lesz művezető. — Az életem jutott eszem­­e — válaszolja faggat­­­omra , amikor az imént zórtak. Hasonlóan jó ér­és volt, amikor főgépész­­­ek neveztek ki a nagyki­­ályhegyesi gépállomáson, úgy amikor megkaptam a Kiváló Dolgozó és Kiváló Munkásőr-kitüntetést. Most nem a zászlót bízzák rám. Nagy megtiszteltetés ez. És mikor ilyen ritka örömök ízel az életben, akkor mindjárt az is elgondolkoz­­atott — mint most is —, hogy mit kell tennem, hogy még jobban megfeleljek a bizalomnak. És ez így természetes. A mi korunkban, a mi társadal­munkban igen sok munka vár a munkásosztály­ra, a munkásra. Jól kell tudnunk politizálni ezek­kel az értékek­kel, vagyis: emel­ni kell népünk életszínvo­nalát, erősítenünk kell rend­szerünket és a szocialista világrendszert, támogatnunk kell a szabadságért küzdők harcát. És ezeket az érté­keinket nekünk, munkások­nak kell meg is védelmez­ni, ha sor kerül rá. Minden területen meg kell állni a sarat. Ezért, törekszünk a szakma jobb elsajátítására, ezért tanulunk technikát, ezért tanulunk politikát, ezért tanulunk harcászatot. A mi kezünkben van a ka­lapács, a tolómérce, a szer­szám. A mi kezünkben van a fegyver, a mi kezünkben van a zászló is. És ez jól van így, mert ez a mun­káshatalom. Hát ez jutott az imént az eszembe, elv­társ ...* A szereldében lüktet a munka. Hárman is elszólít­ják mellőlem a művezetőt. Utána lépkedek, így van al­kalmam végigjárni az egész szalagot. Látom, amint Mé­száros Antal hegesztő arcá­ról folyik az izzadtság, amint 2500 fokon összeol­vasztja az alváz alkatrésze­it. Figyelem a Bocskay-bri­­gád precíz munkáját, amint a légfékhengereket állítják össze. A tengely és a futó­mű összeszerelésénél Bánki János és fiatal társai se­rénykednek félmeztelen. Lejjebb Kristó Sándor és brigádtársai dolgoznak a forgózsámolyokon, a szalag vége felé pedig a Zója szo­cialista brigád dolgozik. Hatvan perc alatt több mint 600 alkatrészből összeáll az új pótkocsi. A művezető megáll, végig­tekint a szalagon és rámu­tat az emberekre: — Ők a zászlóvivők... Munkában... Tegnap az ünnep előtti szombat délelőttjén teljes erővel dolgoztak a szerel­dében. Délután háromkor megszólalt a gyári duda. Leálltak a gépek, elcsende­sedett az üzemcsarnok. Mint ünnep előtt, most is rend­berakták a munkaterülete­ket. Pálfi György is levetet­te a kék munkásruhát, mun­kaköpenyt, aztán hazaballa­gott. Ma reggel egy órával tovább aludt, mint hétköz­nap szokott. Megborotválko­­zott, felöltötte a kékes­­szürke munkásőr-egyenruhát és elindult a gyülekezőhely­re. Ma ő viszi a gyár párt­­szervezetének zászlaját a felvonuláson. Utána ott lép­kednek munkatársai, közöt­tük a fia is. Irta: ORAVEC JÁNOS Fényképezte: ENYEDI ZOLTÁN Munkásőrségben. Bíklap WM. MÄJTTS U VA8ÄRXAP Ünnep a gyárban Ä Budapesti Mezőgazda­sági Gépgyár makói gyáregy­ségében tegnap tartottak ün­nepséget a munkásosztály nagy nemzeti ünnepe alkal­mából. A munkában élenjá­rók között harmincnégy Ki­váló Dolgozó oklevelet illet­ve jelvényt osztottak ki. Ezenkívül számosan kaptak pénzjutalmat, összesen mint­egy 40 ezer forint értékben. Szakszervezeti kitüntetések Szombaton délelőtt 11 óra­kor Szegeden ünnepi aktíva­­ülést rendezett a Szakszerve­zetek Csongrád megyei Ta­nácsának elnöksége. Az ün­­nepségen , melyen részt vett többek között Katona Sándor országgyűlési képviselő, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára is — dr. Németh Lajos, az SZMT vezető titkára mondott be­szédet, majd 32 szakszerve­zeti aktívának adta át a Szakszervezeti Munkáért ki­tüntető jelvényt Arany fo­kozatú jelvényt kaptak Al­bert János, a Szegedi Ruha­gyár társadalmi bíróságának elnöke, Doktor Lajos nyug­díjas, a Szegedi Ecsetgyár szakszervezeti bizottságának volt titkára. Katona István nyugdíjas, az Építők Szak­­szervezete szegedi helyi cso­portjának vezetőségi tagja. Kéri József, a MÁV Szegedi Igazgatóságának dolgozója. Neumann István, a Szövetke­zetek Csongrád megyei Ér­tékesítő Központja szakszer­vezeti bizottságának elnöke, Nyári János, a Textilipari Dolgozók Szakszervezete me­gyei Bizottságának tagja, Rajity Lyubomir nyugdíjas, az AKÖV szakszervezeti bi­zottsága mellett működő nyugdíjas helyi csoport gaz­dasági felelőse, Rozgonyi László, a Darekegyházi Ál­lami Gazdaság dolgozója és Sajó Gyula nyugdíjas, az ÉDOSZ szegedi helyi csoport­jának elnöke. Tízen kapták meg az ezüst fokozatot és 13-an a bronzfokozatú jel­vényt. A szakszervezeti munká­ban kitűnt aktívák közül többen tárgyjutalomban ré­szesültek. A tsz-ek megkezdték az amortizációs alap terhére a gépvásárlásokat A megye 130 termelőszö­vetkezetében az 1965 decem­ber 31-i állapotoknak meg­felelően ez év január végé­ig felmérték a gépek, jár­művek, felszerelések és berendezések értékét. Ezek könyv szerinti értéke a 130 tsz-ben 601 134 000 forint volt. Az új, 1959-es árszint szerint értékelve ez 533 201 000 forint bruttó ér­téket jelent, azonban a gé­pek, járművek, felszerelé­sek és berendezések elhasz­nálódását figyelembe véve — mintha értékcsökkenési le­írás lett volna — mai nettó értékük csak 295 549 000 fo­rint. Ennek alapján a me­gye tsz-eiben az említett eszközök évi amortizációja 60 336 000 forint, amelyből mintegy­­ 50 millió forintot fordíthatnak új gépek, beren­dezések, felszerelések és jár­művek vásárlására. Az amor­tizációs alap terhére a gép­­vás­árl­ás­ok már meg is kez­dődtek. Az épületek átértékelése hasonlóképpen folyamatban van. Makó és a makói járás, valamint Hódmezővásárhely tsz-eiben már be is fejező­­dött. Az épületekre vonatko­zó adatok feldolgozása má­jus közepéig fejeződik be. A szocialista nemzeti egységről Amikor az MSZMP Vik­. kong­­resszusának a*15. kongresszuson felvetődött a szocia­lista nemzeti egység gondolata, az új politikai fogalom nem mindenütt ta­lált megértésre és egyetértésre. Az ezzel kapcsolatos problémák jórésze azóta — vitákban, cikkekben — tisz­tázódott, bár még mindig nem elég széles körben. A jobb megértés érdekében minde­nekelőtt két alapvető tényezőt kell figyelembe vennünk. Az egyik a nemzeti gondolat, a nemzeti egység gondolatának történelmi háttere, mondhatnánk előtörténete. A másik: társadalmunk mélyreható átalakulása a szocializmus építése során. Az első kérdéshez: tudvalevő, hogy népünk történetében a (helyes, haladó, vagy hamis, reakciós iránya) nemzeti érzületnek, nemzeti tudatnak mély, még a tulajdonképpeni nemzeti lét kialakulását megelőző időre is visszanyúló gyökerei vannak. Ugyan­ez elmondható a nemzeti egység jel­szaváról is. Újra meg újra felbuk­kant az a török, majd az osztrák elnyomás elleni harc során is, de ugyanakkor e jelszavak nemegy­szer a széles néprétegek megtévesz­tését, a kizsákmányoló osztályok ér­dekeit szolgálták. Az uralkodó osztá­lyok a nemzeti egység eszméjét a társadalmi haladás hívei ellen hasz­nálták fegyverül. Elég, ha az utolsó száz évre, s azon belül kü­lönösen a Horthy-rendszer ilyen jel­legű gyakorlatára utalunk. Ennél azonban jelentősebb a nemzeti egy­ség eszméjének pozitív múltja. Uta­lunk itt a XVIII. századi szabadság­törekvésekre, valamint az 1848-as for­radalomra és szabadságharcra, ami­kor a nemzeti egység eszméje a társadalmi haladást szolgáló összefogó erő szerepét töltötte be. A második világháború alatt a nemzeti egység jegyében jött létre a különböző pár­tok, politikai irányzatok háborúelle­­nes­ antifasiszta együttműködése. A felszabadulást követően hirdetett nemzeti egység tartalma a termelés megindítása, az újjáépítés, a közélet demokratizálása volt. Egy igen lényeges elvi szempontra már itt indokolt rámutatni. Arra, hogy osztálytársadalomban a nemze­ti egység csak viszonylagos és átme­neti lehet, illetve lehetett, mert ki­­zsákmányolókat és kizsákmányoltakat alapvető, kibékíthetetlen ellentét vá­­lasztja el egymástól. Ha időnként, létre is jött ilyen egység, az egy idő múltán elkerülhetetlenül felbom­lott. Más a helyzet a szocialista tár­sadalomban. Itt — a szocializmus alapjainak lerakása után, — a társa­dalom egyes csoportjait már nem ál­lítják egymással szembe merőben különböző érdekek, kibékíthetetlen ellentétek. Ezért kimondhatjuk, hogy a nemzeti egység fogalma csak a szocializmus építésének körülményei között nyerheti el teljes értelmét: valóságos nemzeti egység csak szo­cialista társadalomban valósulhat meg. Nem véletlen, b­udaalmun­kai harcok évei után a nemezt­ 'egy­ség most újra a poltikai kérdések előtérbe került. Ennek objektív, tár­sadalmunk fejlődésében rejlő oka van, ez pedig a társadalmunk szer­kezetében végbement átalakulás, ame­lyet röviden úgy szoktak összefoglal­ni, hogy a népgazdaságban a szocia­lista termelőviszonyok osztatlanul uralkodóvá váltak, befejeződött a szo­cializmus alapjainak lerakása. Mi­lyen kihatással van ez a társadalom belső szerkezetére? Mindenekelőtt: ez idő alatt eltűntek az ország gazdasági, poltikai életéből a kisebb és nagyobb kizsákmányolók, nagybirtokosok, tőkések, az elnyomó gépezet őket kiszolgáló, közülük kike­rült vezetőivel együtt. Ugyanakkor a korábban kizsákmányolt osztályok vették át a hatalmat és számszerűen is jelentős fejlődésen mentek keresz­tül. Az állami iparban foglalkoztatott munkások száma például az 1949. évi kereken 414 ezerről 1964-ig 987 ezerre nőtt Ezen belül pedig jelentő­sen emelkedett a nagyipari munkások aránya, azé a rétegé, amely a mun­kásság történelmi hivatása szempont­jából a legjelentősebb. Ma — (szem­ben a háború előtti mintegy 25%-kal) — arányuk az összmunkásságon be­lül 70%. A mezőgazdasági keresők 92,5%-a a szocialista szektorban dolgozik, az ún. önállók száma je­lentősen lecsökkent, eltartottakkal együtt mintegy 100 ezer főre. Ez a réteg is megtalálta helyét a szocia­lizmust építő társadalomban. Szólni kell az értelmiségen belül végbement változásokról is. Az új értelmiség mintegy fele munkás- és parasztszármazású, s jelentős részük, értelmiségi eredetű. Olyan rétegek­ből származnak tehát, amelyek köz­vetlen érdeke a szocialista építés. A régi értelmiségbe „friss vér” áramlott. Megszűnt e réteg egy részének „össze­­nőttsége” a régi uralkodó osztályok­kal. Az értelmiség fontos, megbecsült alkotóeleme társadalmunknak. A munkásosztály mellett­ az egyetlen.­­ réteg, amely­­számszerűen is növeli- Könyvtári hír A Megyei Könyvtár vá­sárhelyi, Damjanich utcai fiókkönyvtárában május 1- től helyreáll a kölcsönzés korábbi rendje. A betegsé­géből felgyógyult Bodrogi János könyvtáros hétfőn, szerdán és pénteken délután 3-tól 0 óráig ismét kölcsö­nöz. ! Mi adja először a tollat az újság­író kezébe? Ma, a felszabadulás után két évtized­del erre egyszerű a válasz: az elhi­vatottság érzése! Az írni vágyó ember úgy érzi, hogy a körülötte zajló élet esemé­nyeiről, jelensé­geiről véleményt kell mondania, méghozzá­­ úgy, hogy sorait ezrek, tízezrek olvas­sák ... Viszont az én kezembe először lapunk egykori főszerkesztője ad­ta a tollat, azaz pontosabban a ce­ruzát és a blokk­füzetet e szavaik kíséretében: — Menj el a tanácsházára és gyújtsd össze a híreket... Persze, hogy til­takoztam, hiszen gép- és gyorsírást tanultam, s gépíró múltam is mind­össze félesztendős lehetett. — A kommu­nista nem hátrál­hat meg, ezt kell csinálnod — kö­zölte a főszer­kesztő fellebbez­hetetlenül, amikor már kifogyott az érvekből. így kezdődött 1950 taraszán! Ugyanis a megye városi kommunis­ta lapjainak Vá­sárhelyre „össze­gyűjtött” munka­társai közül kit a párt magasabb beosztásba helye­zett, kit éppen katonának hívtak be, mert a fiatal munkatársak fel­nőttek a sorköte­lességhez. Az új­ságot azonban el kellett készíteni — kellettek a hí­rek, a cikkek, így „kísértem“ lapunkat a me­gyeszékhely át­helyezésével Szentesről — ahol születtem, felnőttem, s dol­gozni kezdtem — előbb Vásárhely­re, majd Szeged­re, a Magyar Al­földnél még má­sok cikkeit gépel­ve, a Viharsarok­nál már sajátjai­mat­ A névsorban előttem járó mun­katársaim közül néhányan már nyilatkoztak, hogy a várospolitikai rovatban dol­goznak. S bár e „népes” rovat ve­­zetője vagyok, a belső munka után ma is, mint egy­kor, veszem a tol­lat, a blokkot, hogy az egyik vagy a másik ta­nácsházára men­jek. Hiszen ott érlelődnek, for­málódnak váro­saink, községeink fejlesztésének ter­vei, s ott találha­tók az ügyfelek százezreinek gondjai, bajai, amelyek bizony nemegyszer tollat kell hogy adja­nak az újságíró kezébe. LANTOS ANNA Ci kik a foirkap írják

Next