Csongrád Megyei Hírlap, 1966. június (11. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-01 / 128. szám

______ A helyi szokásoknak megfelelően — A baromfi utcán tartásának tudnivalóiról — A barom­fi nevelés szezonjánál­ kezdete­kor évről évre visszatérő kérdés megyénk városaiban: lehet az utcán baromfit tar­tani? A kérdésre ez alkalommal munka­társaink az alábbi válaszokat kapták: HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Tilos! Évek óta vitáznak Hódmezővásárhelyen is a lakosok arról, hogy szabad-e a város külső részében a baromfit az utcán tar­tani. Elsősorban a járművek vezetői bosz­­szankodnak a baromfiak utcán tartása miatt. Nem egy esetben már­­könnyebb baleseteket is okozott ez az állapot. A földes utcákban ugyanis az árokpartokon és az út mentén levő dús fű csábítja a baromfitartókat, hogy oda jószágaikat ki­engedjék. A baromfiak utcán tartását több ren­delet tiltja. A 7/02-es megyei tanácsi és 19 64-es városi tanácsi rendelet is szabá­lyozza az állattartást. A vásárhelyi városi tanács 1964-es ren­deletének 11. § 1. bekezdése kimondja, hogy baromfit csak lakóépülethez tartozó udvarban vagy kertben, elkülönített helyen lehet tartani. E rendelkezés 1965. január 1-én lépett ha­tályba. Aki a rendelkezést megszegi ezer forintig terjedhető pénzbírsággal büntet­hető. Levelezőink közül többen szóvá tették, hogy Hódmezővásárhelyen a város külső részein köztudomásúan igen nagy telkek vannak, tehát minden háztulajdonosnak módja van arra, hogy ne az utcán, hanem udvarában, kertjében neveljen baromfit. A haóságok — ezt figyelembe véve — szigorúbban kezelhetnék a baromfitartás terén megnyilvánuló lazaságokat. Sok káruk keletkezik így az állattartók­nak is, hiszen a nagyobb járművek vezetői­­ nem fékezhetnek 10 méterenként. De még több kár keletkezik a kiásott földek visszaomlásából. Ugyanakkor elhanyagol­tak az utcák, tisztításukról sem gondos­kodnak rendszeresen az állattartók. Emiatt gyakran támad vitájuk szomszédaikkal is. Nagyobb körültekintéssel — mert az utca a közé, nem pedig háztáji! — célszerű tehát a nem forgalmas utcákon nevelni a csibéket. MAKÓ Ésszerű elv — helytelen értelmezés Kétségtelenül fontos népgazdasági és egyéni érdek a háztáji állattenyésztés. En­nek elősegítésére mind nagyobb gondot fordít államunk. Hiszen — például — a ház körül nevelt baromfi nemcsak családi szükségletet elégít ki, hanem egyre több jut belőle piacra, sőt exportra is. A régi vita azonban Makón is tart... A járművezetők és a közterületek vé­dői határozottan ellene szavaznak. A biz­tonságosabb vezetés és az utcák, terek karbantartása, parkosítása legfontosabb érvük. Mégis szükséges az ésszerűség kö­vetelte beleegyezés a kevésbé forgalmas és az egyébként sem parkosított területe­ken; sok ezer csirkét nevelnek így fel Makón! Csakhogy a külterületek, de hellyel-közzel a főtér környékének la­kói is helytelenül értelmezik ezt az elvet. Háztáji területnek tekintik a legforgal­masabb, parkosított vagy közművesítés alatt álló utcákat is. Néhol egymás után 8—10 ház előtt kot­­lósok és csirkék vagy más aprójószágok kapirgálnak — a parkok helyén felügyelet nélkül. A vízvezeték csövek számára ki­ásott több kilométernyi hosszú árokban végig visszaomlott a föld, jórészt a barom­fiak „közreműködésével”. loo ! Volt mit lemosni Ati lábáról. Anyu sze- I*** I mint Ati lába most is, mint reggel, fekete, mint a bivalyé. Ez, persze, a szokásos túlzás, de azért volt benne valami igazság. Míg Ati a lábát mosta, Laci bácsi a konyha­­asztal mellett ült, mert Somogyiné egy kicsit marasztalta, ahogy ez illik, Laci bácsi pedig maradt. — Hogy ez nekem mennyi, de mennyi gondot okozott! Már azt hittem, beleszaladok a világba. Mit szól hozzá, László, miféle egy csavargó gye­rek ez! Laci bácsi hümmögött. — Fiúgyerek. Meg aztán rosszul igazították útba. Honnan tudhatta ő, hogy nincs már meg az az út, amelyiken a vasútról le kellett volna térnie? Ha azt az utat nem szüntették volna meg, Ati már réges-régen itthon lett volna. — De akkor is! Magának is mekkora kelle­metlenséget okozott. — Aj. — legyintett Laci bácsi, — igazán jól eltelt az idő, ugye, Ati? — Hüüü, anyu! — kiáltott Ati, — ha te azt látnád! Laci bácsinak van egy kiskutyája. Tisz­teleg a mozdonynak. Azonkívül van egy dur­­rantyús táskája, durrantyú van benne, amivel meg lehet állítani a vonatot. Meg aztán Laci bácsi fogott egyszer egy rókát, és amikor el­kezdte nyúzni, akkor vette észre, hogy... — Jól van, jól van, ne magyarázz annyit, ha­nem töröld jó szárazra a lábad és bújj be az ágyba. Majd holnap mindent megtárgyalunk. Egyelőre köszönd meg Laci bácsinak, hogy nem raklak meg úgy, de úgy... Csak annak köszön­heted, hogy ő itt van... de majd reggel foly­tatjuk a témát! — De anyu. .. hát nem érted meg, hogy nem én vagyok a hibás, hanem Márton bácsi a hi­bás? — Befejeztük! Majd holnap folytatjuk! — Anyu Laci bácsihoz fordult. — Magának pedig ebben a nagy izgalomban meg se köszöntem, hogy hazahozta a fiamat. — Hazahoztam? — Laci bácsi az asztalra fek­tette ökleit. Elmélyedten nézegette a keze fejét, mintha az lenne most a legfontosabb a számára, pedig csak töprengett, tűnődött, hogyan is foly­tassa. — Hazahoztam, nem vitás... de .... ha már így hozta ki a szó,... majd... erről a hazahozatalról ... azért... szeretnék mondani magának valamit. Anna. Mocsár Gábor A második üzenet Anyu hirtelen, meglepetten felkapta a fejét. Kissé szigorúan, kutatóan Laci bácsira nézett, az meg bólogatott, helyeselt önmagának, s to­vábbra is az ökleit vizsgálgatta. Anyut nyil­ván az lepte meg, hogy Laci bácsi azt mondta neki: „Anna". — No, most már gyorsan bújt az ágyba, épp itt az ideje, — mondta Atinak. Miközben anyu után Ati beballagott a szobába, s várta, amíg párnáját igazgatta, látta anyja mozdulatain, hogy kissé ideges. Nyugtalan. Zaklatott, vagy mi. Fojtott hangon szólt Atira: — De most már aludni! Úgy, hogy még a szuszogásodat se halljam! Túl sok van a rová­sodon, szeretett gyermekem! Ati bebújt az ágyba. Karcsi, mint akit agyon­vertek, széthányt tagokkal aludt. Feje körül most is ott volt a fehér kötés. Ezáltal hasonla­tos volt a sebesült katonához, aki most jött a csatából. Ati félrebb nyomkodta Karcsi karját, lábát. Meg akarta mondani az anyjának, fel­háborodottan és jogaiban megsértve: látod, anyu most is hogy kidúrt Karcsi a helyemről? De sérelmét ma estéről más alkalomra halasztotta, mert fontosabb mondanivaló jutott eszébe. Ami­kor anyja föléje hajolt, hogy megcsókolja, Ati átölelte anyu fejét, s a fülébe súgta: — Anyu, láttam a fényképedet, ott van a falon, keretben, Laci bácsi szobájában, bizony­isten ... Anyu felkapta a fejét, hogy Ati szemébe nézhessen. Aztán szemét lehunyta, szája szélét beharapta, Ati nem tudta, mi van az anyjával, de megérezte, hogy vannak dolgok, amikhez ő nagyon kicsi még, tehát újra csak ezt mondta: „Bizonyisten...” Akkor anyu felállt, eligazgatt Atin a takarót, s kiment■ a konyhába. Az ajtót betette maga után. Nagyon kellett fülelni, hogy valamit meg­halljon az ember abból, amit odakint beszélget­tek. Tehát Ati nagyon fülelt. Ezeket hallotta­— Maga aztán alaposan elcsavarta a fiam fejét. Úgy veszem észre, . . . jól töltötte ott az időt. És jól el is töltötte! Én meg itt nyugtalan­kodtam miatta. — Nem hozhattam hamarább. Meg kellett várni az esti vonatot. A szolgálat, az bizony — szolgála­t! — Hát igen. Csend volt egy darabig. Laci bácsi kezdte újra a beszélgetést. — Ráadásul én se bántam, hogy annyi ideig ott volt ez a gyerek. Tudja magát kedveltem. Anyu felcsattant. Ez? Látná, mikor ezek együtt... uramisten, mennyi a bajom velük! Meg aztán, tudja, Anna, mikor ezzel a gye­rekkel beszélgettem, elnézegettem, hát... ha már a számra jött, kimondom, az jutott eszem­be, hogy... ha minden úgy történt volna, ahogy én szerettem volna. — Ati most nagyon oda­figyelt, jaj, de mennyire figyelt,­­ akkor ez a kisfiú akár az én fiam is lehetett volna. (Folytatjuk.) SZENTES Ahol tilos, és ahol megengedett Az elmúlt hetekben számos panasz ér­kezett a szentesi tanács vb egészségügyi csoportjához a háziállatok utcai legelte­tésével kapcsolatban. Sokan megszegik a rendeletet. A szabálytalanságok elkerü­lése érdekében az egészségügyi csoport is­mételten felhívja a lakosság figyelmét az idevonatkozó rendelet betartására. Eszerint háziállatoknak a legeltetése még fel­ügyelet mellett is tilos a következő területeken: A Tóth J., az Arany J., a Bajcsy­ Zs., a Kolozsvári, a Baross utca, a Marx tér, a Kossuth, a Mátyás király, a Villogó, a Csillag utca, a Lenin út és a Beloiannisz utca által bezárt területen. Továb­bá a Sima F. u. és a Baros S. u. burkolt részein, az Ady E. utcában, a Batthyány utcában, a Szűrszabó, a Rákóczi, a Vörös­marty, a Temető, a Béke utcában, a Nyíri közben, a Farkas A., a Vajda X., a Szent Anna, a Hámán K. utcában, a Felszaba­dulás úton a laktanyáig, végig a Lenin ■lton és a Sáfrán M. utcában. A városnak a fel nem sorolt területein a közutak mentén lábasjószágot és ka­csát legeltetni felügyelet mellett sem szabad. Más állatok legeltetése oly módon történ­het, hogy azok őrzéséről és közútra való jutásának megakadályozásáról gondoskod­nak. Ezenkívül az állat t­ulajdonosa a jó­szágok által okozott szennyeződést nyom­ban eltakarítja és ezzel tisztán tartja a közterületet. A rendelet megszegői ellen az illetékes hatóságok szabálysértési eljárást indítanak. CSONGRÁD HÍRLAP, 1968. JÚNIUS 1. SZERDA Az utcán tilos legeltetni! Csongrádon régóta tiltva van az, hogy a városban állatokat bárki is legeltessen. A 3­95. évi városi tanácsrendelet kimond­ja, hogy közterületen — utcákon és tereken — mindenféle állat legeltetése és tar­tása tilos. Mégis előfordul, hogy többen megszegik ezt a szabályt. Nemrég B. J.-né csongrádi lakost amiatt bírságolták meg 2­. ‘ forint­ra, hogy fiatal libáit az utcán tag.‘ otta. A város külső — földes és füves — áfáiban lakók, sérelmesnek találják az 1, e­m­lített szabály szigorúságát, mivel az ..romfi tartását sem engedélyezi, noha azt a for­galmat azok nemigen akadályozzák. Köz­egészségügyi szempontokra hivatkozva azonban részükre sem engedélyezték! A parkőrök rendszeresen ellenőrzik a sza­bály­ betartását, s az ellene vétőket a sza­bálysértési hatóság 1000 forintig terjedő bírsággal sújthatja. Az árván hagyott Kurca-part ■ A gyermek egyenrangú vásárló B Postaház épül Felgyőn ! Konkrétumot kérünk ■ Rég volt - igaz volt A szegvári Gorkij Termelőszövetkezet agjai társasutazáson vettek részt Cseh­­zlovákiában és Len­gyelországban. Én s velük mentem, hogy felújítsam régi, jár nem felejtett,há­­borús emlékeimet. Korom szerint nem siettem a kirándulók közé. Köszönöm ki­ránduló társaimnak gondosságukat, amellyel egy 70 éves idős embert körül­vettek. Utazás közben em­lékeztem. 1915-ben őrt álltam Csernovitz alatt a dorzsoki er­dőben Lengyelor­szág földjén. őriz­tem az igazságtala­nok álmát, hogy azok, akik bennünket a háború szörnyűségé­be sodortak, nyugod­tan pihenjenek. Az­tán bekövetkezett a második világhábo­rú is. Ismét lengyel földön szóltak a ha­lált okozó fegyverek, amelyek a mi hazán­kat se kímélték. Megint ott álltam bajtársaimmal együtt, hogy egy mindent elsöpörni akaró nemzet vágyálmaiért harcol­jak. Most elvittem az ott elesetteknek szü­lők, gyermekek, test­vérek üzenetét: „Nyugodjatok béké­ben”. Krakkóban vi­rágot tettem ez is­meretlen katona sír­jára. A langyos sze­lekkel üzentem sok­ezer bajtársamnak, hogy meglátogattam őket, emléküket őr­zi a szépen zöldülő fenyőerdő. Láttam Auschwitzot is, ahol 300 ezer magyarról is szól az emlék. Né­mán tisztelegtünk a négymillió mártír sorsát jelképező hamvveder előtt. A láger falairól elénk táruló képekről lát­tuk, hogy egyik ol­dalon a fasizmus állt őrt árammal átszőtt szöges drótjaival és vérebeivel, a másik oldalon megkínzott nők, férfiak és ár­tatlan gyermekek áll­tak, akiknek életét golyó, kötél, gáz, végső soron a krema­tórium oltotta ki. Annak idején mi is a halál felé mene­teltünk lengyel föl­dön, hátunkon a borjúval. „Királyért és hazáért” — volt a jelszó. Ti, akik élet­ben maradtatok, fog­játok meg egymás kezét, érezzétek meg­becsülést egymás iránt," keressétek egy­másban a barátot. Ha ezt mindnyájan meg tudnánk tenni, valóra válna az em­beriség vágya: a föl­dön a béke uralkod­na. PASZTI JÁNOS a szegvári népfrontbizottság elnöke CSEH JÁNOS Szentes, Somogyi B. u. 16. A Hírlap korábbi számá­ban olvastam a szentesi Kur­ca-part rendezéséről. Öröm­mel töltött el a hír, mint sok más szülővárosát szerető em­bert, mert több évtizedes ál­munk válna valóra. Az említett cikk olvasása után nyomban a helyszínre siettem, hogy örömmel ál­­l lapítsam meg a tényt: „A munka már megkezdődött”. Sajnos csalódás ért, mert a cikkben jelzett munkának a nyomát sem láttam. (A le­vélírónak ez a megállapítása pontatlan, mert közel 50 diák a városi KISZ-bizott­­ság kezdeményezésére a parti cserjéket eltávolította társadalmi munkában. ( A szerk.) Még kevésbé valósult meg, hogy: „Hamarosan 200 fő­vel megkezdik a partrende­zést.” Sok várcsát szerető ember nevében szeretném megkérdezni az illetékeseket, hogy miért maradt el a partrendezési munka és valóra válnak-e az ígéretek? A POSTA Lapunk április 9-i szá­mában Falu születik címmel tudósítást közöltünk Felgyő központjának kialakulásáról. Ebben tolmácsoltuk a köz­ség vezetőinek azt a kíván­ságát, hogy postaházat épít­senek a faluban, amelyhez egyébként a község anyagi­lag is hajlandó lenne hozzá­járulni. Ezzel kapcsolatban a Szegedi Postaigazgatóság az alábbi tájékoztatást jut­tatta lavunkhoz: Felgyő község új központ­jának kialakítása folytán a postahivatal jelenlegi elhe­lyezése valóban nem meg­felelő. A tanácsi szervekkel folytatott tárgyalások ered­vetkező vasárnap szintén el­küldtem a gyereket vásárol­ni, de nem a piacra, hanem a tejboltba 4 kifliért. Gon­doltam itt már nem törté­nik meg az előbbi eset, hi­szen mindennapos vásárlói vagyunk az üzletnek. Sajnos megismétlődött a korábbi eset. A gyereknek ugyanis négy kőkemény kiflit adtak. Visszaküldtem a fiamat az üzletbe, hogy cseréljék ki a kiflit, de nem cserélték ki. Nagyon bántott az eset, hiszen tudtam jól, hogy mindez a gyermekvásárló le-­ KÖZLI­ ményeként lehetővé válik a község új központjában kö­zös postai-tanácsi pénzügyi forrásból postaház építése. A postaház építését 1968. évre ütemeztem be. Dr. Hódi István igazgatóhelyettes Szerkesztőségünk örömét fejezi ki afelett, hogy a köz­ség vágya teljesül, s ehhez — a kívánság tolmácsolásá­val — lapunk is hozzájárult. Ugyanakkor azonban kérdé­sesnek tartjuk, hogy a postá­nak a sokféle kommunális szükséglethez szinte sze­rény községfejlesztési alapot helyes-e igénybe vennie, ha postaház építésére van kere­tvé­delmi szervek segíthetnének, hogy a felügyeletük alá tar­tozó boltokban a gyermeke­ket is becsületesen szolgál­ják ki. VÁLASZ t. gy. levelére A Hírlap szerkesztőségé­nek elküldte levelét T. Gy. makói lakos, melyben a Piac téren levő Frsz-pavi- 1 Ion italkimérése ellen emel kifogást. Azonban csak úgy általánosságban ír az ital- 1 kimérés körüli rendellenes­ségekről. Szerinte a féldeci­ket, a fröccsöket nem a fo­gyasztók előtt, hanem a pa­vilon belsejében, egy kis asztalnál mérik ki, azért „hogy az ember ne lássa, mennyi a bor és mennyivel több a fröccsben a szóda, s mennyivel kevesebb a tö­ményital mennyisége a kert­­nél.” Felhívja a figyelmet arra is, hogy „a sört szép , habosan adják, úgy, hogy minél kevesebb legyen a pohárban és minél több ma­radjon a hordóban.” Levélírónk azzal is be­szélt, aki a piacot ellenőrzi, s arra a megállapításra ju­tottak, hogy mivel a büfé „nem tanácsi vállalat, s a földszöv­ is csak addig ver­gődik vele, míg az italt ki­szállítja, így hát senki sem törődik azzal, hogy a fo­gyasztók által kért mennyi­ség megvan-e.” A levélnek azonban csak egy hibája van — mint ahogy már említettem — mégpedig az, hogy csak úgy ,,általánosságban beszél”, holott senkit sem lehet meg­rágalmazni, hanem konkrét tényekkel kell alátámasztani észrevételünket! Márpedig levélírónk nem ezt tette, hanem túl azon, hogy a bü­fében dolgozót megvádolta azzal, hogy „spórol” a ven­dégeken és a részegeket is kiszolgálja, s így könnyű keresethez jut, még az Fmsz-t is megvádolja azzal, hogy pavilonját nem ellenőr­­­­zi, s egyáltalán nem törődik ezzel az egységével. Levelével felkerestük a makó városi tanács vb ke­reskedelmi csoportját, ahol elmondották, hogy az emlí­tett büfével kapcsolatban sem korábban, sem a közel­múltban ilyen irányú jelzést nem kaptak, s ilyen dolgok­ról nem tudnak. Valamint azt is cáfolták, hogy az Fmsz nem ellenőrzi rendszeresen eme egységét, hiszen még a kereskedelmi csoport dol­gozói is rendszeresen ellen­őrzik a Piac téri pavilont. Makói levélírónknak ezek ismeretében csak azt tudom javasolni, hogy csak akkor ragadjon tollat kezébe ilyen jellegű tájékoztatások meg­írására, ha konkrét tények vannak birtokában! Varga Edit OROVETZ ANDRÁSNÉ Hódmezővásárhely Egyik vasárnap 9 éves fiamat elküldtem a kispiac­­ra 1—2 sárgarépáért. Az árus félig rothadt répát adott neki. Úgy magyaráz­tam az esetet, hogy a kofá­nak minden eladó, hiszen saját zsebre dolgozik. Ki­becsülése miatt történt. Saj­nos elég sűrűn előfordul, hogy a gyermeket nem tart­ják egyenrangú vásárlónak az üzletekben és igyekeznek rájuk sózni a silány árut, ami lelkiismeretlenség. Ezen a téren a felsőbb kereske­

Next