Csongrád Megyei Hírlap, 1966. december (11. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-02 / 284. szám

(Folytatás a 3. oldalról.) Leonidasz Sztringosz: Békés megoldást Vietnamban! Leonidasz Sztringosz, a Görög Kommunista Párt Po­litikai Bizottságának tagja tolmácsolta pártja Központi Bizottságának forradalmi üd­vözletét. Méltatta hazánk szerepét a Szocialista tábor erejének fokozásáért és a világbéke megőrzéséért foly­tatott harcban, majd kije­lentette: A görög nép a világ ösz­­szes békeszerető és haladó erőivel együtt küzd a viet­nami problémának a Dél-vi­etnami Nemzeti Felszabadí­­tási Front és a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának javaslatain alapuló békés megoldásáért. Végül síkraszállt a munkás­pártok akcióegységéért, a kommunista és munkáspár­tok nemzetközi értekezleté­nek összehívásáért. Kristin E. Andersson: Fontos számunkra a népek rokonszenve Kristin E. Andersson, az Izlandi Szocialista Egység­párt Központi Bizottságának tagja átadta pártja üdvözle­tét, majd így folytatta fel­szólalását: — Izland messze van az önök országától, s ezért kü­lönösen figyelemreméltó, hogy őseink ezer év előtti hőstetteit irodalmunk nagy hőskölteményében, az edda­­dalokban megénekelték, és emlékét a mai napig meg­őrizték. Jól ismerjük ez önök szabadsághősét, Kos­suth Lajost, s Petőfi Sándor lángoló költeményeivel a mi szabadságharcosainkat is lel­kesítették. — Nehéz helyzetben levő, megszállt országban dolgozó, kis párt vagyunk. Nagyon fontos számunkra a szocia­lista népek rokonszenve, ar­ra törekszünk, hogy mind­egyikükkel megőrizzük test­véri kapcsolataikat. Dr. Vladimir Bakarics: Az amerikaiak vietnami agressziója a világbékét fenyegeti Dr. Vladimir Bakarics, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizott­sága Elnökségének tagja, a Horvát Kommunisták Szö­vetsége Központi Bizottságá­nak elnöke, a Jugoszlávia és hazánk közötti együttműkö­dés fejlődéséről beszélt. Vietnam népének harcáról szólva kijelentette: Mi is úgy véljük, hogy az amerikaiak vietnami agresz­­sziója s a Délkelet-Ázsiában kialakult helyzet az egész világ békéjét, az emberiség jövőjét veszélyezteti. Egyetértünk az önök érté­kelésével — mondotta —, hogy ha a Kínai Kommu­nista Párt helyesebben fog­ná fel a világ e részében történő események törvény­­szerűségeit, és a szocialista erők feladatait, ez óriási mértékben megkönnyítené a háború befejezéséért folyta­tott küzdelmet. 41 KONGRESSZUSI JEGYZETEK A PESTIEK ÉS A KÜLDÖTTEK: Mondják, hogy két fiú — megtréfálni akarván a kiváncsi pestieket — megállt a Rákóczi úton és öt percig tartósan az eget kémlelte. Per­cek alatt kétszázan vették körül, s noha semmi sem volt az égen, egyesek már látni vélték a holdrakétát. Hát hogyne vonzana nagy tömeget, amikor a 16 Ikarus-autóbusz — motorosrendőr vezetésével — reggelente, vagy ebéd után elindul a Szabadság szállóból, a küldöttek szálláshelyéről a MEMOSZ-székház felé. Az egyik nap a Lövölde téri kanyar­nál az utat biztosító rendőrnek a hevesiek kocsijából kiki­áltott egy leány — a szolgálatos rendőr húga volt ez a kül­dött. A forgalom megtorpant a sarkokon, s a mosolygós, ba­rátságosan integető pestiek így köszöntik naponta a a vidék küldötteit. EGY TAVIRAT ÉS EGY CSOMAG: Már éppen indulni akartunk, amikor a hotelportás utánunk hozta a napi postát, közte egy táviratot: a vásárhelyi Vörös Csillag Tsz jelentet­te a delegációnak, hogy november 30 helyett már 27-re tel­jesítették a kongresszusi vállalást. Már a mélyszántást is elvégezték mind az 1782 holdon. A csomagban pedig a sze­gedi Vasútforgalmi Technikum KISZ-szervezetének „Ifjú Vas­utas” című újságja. Az ügyesen szerkesztett lap címol­dalán a fiatalok a küldötteket köszöntik. S végül egy idézet, a belső oldalról: „Ezen az úton tovább haladni — ez a pár­­tonkívü­li tömegek véleménye is.” TOVÁBB A LENINI ÚT­ON! Ez az egyetlen felírás ol­vasható a hatalmas kongresszusi teremben, s az elnökség mögött embléma Lenin­ről és a IX-es szám. Ünnepélyes a légkör, de külsőségeiben szolid a terem díszítése, híven a párt munkastílusához. Nincsennek gépies tapsorkánok, de a felcsattanó tapsokból szinte „olvasni’­ lehet. Háromszor állt fel a kongresszus. Először amikor a Szovjetunió Kom­munista Pártja küldöttségét, másodszor, amikor a hős viet­nami nép képviselőjét köszöntötte. Harmadszor pedig, ami­kor Kádár elvtárs befejezte a Központi Bizottság beszámoló­jának ismertetését. Mindháromszor forró, elvtársias tapsvihar zúgott tartó­san végig a nagytermen ... A PAPBAN EGY MAGÁNYOS EMBER. Az elnök szü­netet rendelt el, a terem percek alatt kiürült, csak a karzat első hosszú sorában egy magányos ember, s a térdére fek­tetve elmélyülten javítgatott szorgalmasan valamiféle kéz­iratot. A magányos férfi­­ Németh László volt. S aztán ismét benépesült a karzat. Kodály Zoltánt, Il­­­lyés Gyulát, Veres Pétert, Darvas Józsefet, Pátzay Pált, Erdei Ferencet és másokat láttam ott. A szünetben Somogyi József szobrászművésszel futottam össze. A lépcsőn János­­sy Lajos, kiváló atomfizikusunk vitatkozott valakivel, a bü­fében kitűnő színművészünket, Keres Emilt fogták körül, s gratuláltak szép felszólalásához. A karzat középrészében a párt legidősebb harcosai ha­joltak össze: Szerémi Boriska, Hunya István, Vas-Witteg Miklós... Vajon a hősi küzdelem milyen szép emlékét ele­venítették fel? AZ ÉRZELMEK REZDÜLÉSE. Csak így tudo­m jelle­mezni a kongresszus légkörének hangulatváltozásait. Figye­lem, derültség, majd — amikor a vietnami küldött beszél — szinte tapintható felháborodás az imperializmus ellen, majd ismét figyelem a beszámolóban érintett témák iránt. A nő­delegátusok általános helyeslése hullámzik át a termen, amikor a beszámoló azt a javaslatot említi, miszerint a jö­vőben az egy gyerekes magányos férfi is kaphasson családi­pótlékot. Aztán felfakad a derűs­ rosszallás, amikor Kádár elvtárs — bizonyos személyeknek címezve — azt fejtegeti, hogy sokan „nem bírják” meg a kritikát, s valahogy így fo­galmaz: „Még mindig elég sok olyan elvtársunk van, aki a kritikát megköszöni ugyan —, de nem felejti el... ” Szinte érezni a kongresszusi teremben azt a szellemi­társadalmi pezsgést, az alkotó gondolatok nagy gazdagságát, ami pártunk munkájénak eredménye. Hiszen ezekben a na­pokban itt szinte „sűrítve” lehet érzékelni, hogy a pártnak a társadalmi-gazdasági-kulturális élet minden problémájá­nak megoldására határozott elképzelése van, ami a magyar társadalom gondjainak-problémáinak alapos ismeretéről ta­núskodik. LÉPTEN-NYOMON ISMERŐSÖK. Az ország vezető tisztség­viselőinek is találkozója ez. A karzaton v­elünk szemben a hazaérkezett magyar diplomaták ülnek. A föld­szinten helyezkednek el a szavazati jogú küldöttek. De a szü­netben, a folyosókon felbomlik a rend. Lépten-nyomon is­merősök ölelik meg egymást. S nem számít, hogy az egyik tábornoki nadrágot visel, a másik csak egyszerű pantallót. Ma itt, holnap talál, ott kell szolgálni a nép ügyét. A moz­galom talán még a rokoni szálaknál is erősebben fűz össze bennünket. Pártiskolai kapcsolatok, régi közös mozgalmi emlékek kapnak előre egy-egy ilyen ritka találkozáson. Saj­nos, sokszor a név már kikopott az emlékezetből, csak a mosolygós szem,­­ az arc ismerős, noha erre az arcra a leg­utóbbi találkozó óta újabb vonásokat vésett az élet. De a szemek derűsen, fiatalosan csillognak ... HÁROM NEMZEDÉK: Igen, a pártnak legalább három generációja találkozik itt. De lehet, hogy még több is. Attól függ, mi­szerint csoportosítjuk a küldötteket. Veteránonként — a múlt rendszer nehéz harcainak emlékeivel? Derékhad­ként — akik a veteránokkal együtt a felszabadulástól kez­dődően „végigcsinálták” a forradalmat ? A legifjabb nemze­dékként — akik a mozgalom jövőjét alkotják? A nemzedékek nemes fémként ötvöződnek a pártban. Nem is a kor a lényeges. Idős Komócsin Mihály elvtárs már 72 éves, de olyan derűs, fiatalos, mozgékony, ma is minde­nütt az első. A Csongrád megyei küldöttség legfiatalabb­ja Hingl József algyői olajmérnök viszont csak 28 éves. De a kommunista mozgalom szempontjából mindketten fiatalok) mert a forradalmi eszmében, a kommunizmusban hisznek) mert a kommunizmus a fiatalság, a jövő! A kongresszusi teremben majdnem egymás mellett is ülnek. Az egyik: a múlt és a jelen. A másik: a jelen és a jövő! EGYEDÜLÁLLÓ DEDIKÁCIÓ. „Öcsém — mondja Ve­res Péter — nekem már ez a néhány lépcső is sok”. S nyom­ban vita is kerekedik: a „kínai vonalról”, aztán a realista művészetről, s más kérdésekről. „Mert igaz, a külsőm ilyen konzervatív — hogy úgy mondjam: anakronisztikus — jegyzi meg a kitűnő író, egyszerű, csizmás öltözetére célozva, — de a gondolkodásom nem ilyen maradt. A korszerűség­ről vallott nézeteimet a publicisztikában nem is rejtem vé­ka alá. „Aztán előkerült egy könyv s már írja is a dedikációt. ..Párkányi Istvánnak, az MSZMP IX. kongresszusán. Veres Péter." Mert a kommunisták kongresszusára a párt­ meghívott néhányat azok közül a pártonkívüli barátaink közül is, akik •a Hazafias Népfrontban tevékenykednek a kommunistákkal együtt a nép ügyéért, a szocialista Magyarországért... HUMOR ÉS DERŰ. Ez sem hiányzik erről a kongres­szusról. A szünetben szóba kerülnek azok a gondolatok, amelyeket Kádár elvtárs a szocialista hazafiságról kifej­tett. „Tudja mit írt iskolai dolgozatában ötödikes kisfiam arról, hogy kit tart igaz hazafinak? — meséli egyik ismert magasrangú állami vezetőnk — Mészöly Kálmánt! S a ma­ga módján igaza van, hiszen azt hallja Szepesitől egy-egy válogatott meccsről: „Vigyed Kálmán, mutasd meg mit tud, az a magyar szív...” Aztán a tanácskozás egy rövid időszakában a Csongrád megyeiek kerültek előtérbe. Akkor éppen Apró Antal elvtárs elnökölt, akiről köztudott, hogy megyénkbeli, megadta a szót a fábiáni tsz-elnöknek, s bejelentette, hogy szólásra követ­kezik a debreceni egyetem rektora — aki viszont vásárhe­lyi származású. Előtte Né­meth Károly elvtárs, a budapesti pártbizottság első titkára beszélt. Ő is hosszú ideig megyénk pártbizottságának első titkára volt... Ezért kicsit megyénk­beli ... Erre az időszakra mondta megyénk egyik delegátusa: „Ez a kongresszus tényleg a mi kongresszusunk.” A MUNKA ÉS EREDMÉNYEI. A gondok is őszintén hangot kaptak minden felszólalásban, de markánsan mégis az eredmények domináltak. A százhalombattai igazgató mondotta el, hogy a legutóbbi kongresszus idején még ku­koricát szedtek ott, ahol ma hatalmas kőolajipari kombinát áll. Akkor a beruházás a 100 milliót sem érte még el, most meghaladja a kétmilliárdot, s végső befejezésként 8 milli­­árdot használnak majd fel. A szocialista dinamizmus nagy­szerű alkotására! S a kazincbarcikai tanácselnök? Alig öt­ezer lakosú három kis község helyén,­ alig egy évtized múl­tán 30 ezres város emelkedett. És mintha a szocializmus „korát” jellemezné e város átlagéletkora is: a 29 esztendő! Nem dicsekvés — de jogos büszkeség. Nem légvárak építése — hanem megalapozott előrelátás a jövőt illetően. A nagymúltú magyar kommunista mozgalom IX. kongresz­­szusán érezni a történelmet... IvÁCZ LAJOS (MTI Fete — Papp fr­lv.­ Veres Péter és Z. Nagy Ferenc a kongresszuson DECEMBER 7. PÉNTEK Az MSZMP IX. kongresszusáról jelentjük Pak Szen Csali Határozott antiimperialista politikát Pak­ Szen Csel, a Koreai Munkapárt Polikai Bizottsá­gának tagja tolmácsolta párt­ja testvéri üdvözletét, és örömének adott kifejezést, hogy a magyar nép egyre na­gyobb sikereket ér el a szo­cializmus építésében. Ezután a nemzetközi helyzetről szól­va hangsúlyozta, hogy az im­perialisták, elsősorban az amerikaiak, agresszív csele­kedetei az utóbbi időben mind nyíltabbá válnak. Az amerikai imperialisták fel­lépnek a szocialista országok ellen, igyekeznek elnyomni a nemzeti felszabadító moz­galmakat, s az 1954. évi genfi egyezmények durva megsér­tésével tovább szélesítik ag­resszív háborújukat Viet­namban. A jelenleg kialakult hely­zet megköveteli, hogy az egész világ antiimperialista erői egységbe tömörüljenek és még nagyobb erővel har­coljanak az imperializmus, különösen az amerikai impe­rializmus ellen. Valamennyi kommunista és munkáspárt­nak még keményebb és még következetesebb álláspontot kell elfoglalnia az amerikai imperialistákkal szemben. 3, C Aguilera: A reakció offenzívájával szemben Julio Camacho Aguilera­ a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának tag­ja pártja nevében üdvözölte a kongresszust, majd szólt az Egyesült Államok vietna­mi agressziójáról. Árunak a meggyőződésének adott han­got, hogy a kubai nép bizo­nyos­abban: a vietnami har­cosok kiűzik hazájuk földjé­ről és légi teréből a gyűlölt betolakodókat. Hangsúlyozta, Kuba úgy véli, hogy Viet­nam megsegítése olyan elvi kérdés, amellyel haladékta­lanul foglalkozniuk kell a világ kommunista pártjainak és forradalmi mozgalmainak. Ezután a kubai forradalom eredményeiről szólt, ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, a latin-amerikai tömegek felismerték az imperialista­­ellenes harc szükségességét, és forradalmi tevékenységet fejtenek ki a­ reakció heves offerttívájával szemben. FremcisjEsk Waniolka: Az együttműködés további elmélyítéséért Franci szék Waniolka, s Lengyel Egyesült Munkás­párt Politikai Bizottságának tagja üdvözölte pártunk IX kongresszusát, és a hagyomá­nyos lengyel—magyar barát­ságról szólt, majd így foly­tatta: —■ Országaink határo­zottan síkraszállnak együtt­­működésünk további elmélyí­téséért. Bizonyítja ezt a­z 1966—1970-es évekre megkö­tött új kereskedelmi megál­lapodás, amely mintegy 64 százalékos forgalomnöveke­dést irányoz elő. A nemzet­közi helyzet időszerű kérdé­seit elemezve rámutatott arra a világhétét fenyegető veszélyre, amelyet az ame­rikai imperialisták szélesedő vietnami agressziója jelent. Egyre világosabbá válik — mondotta —, hogy a vietna­mi konfliktus megoldásának egyetlen útja a genfi egye­z­ményekhez való visszatérés, a Vietnami Demokratikus Köztársaság és a Dél-vietna­mi Nemzeti Fel­szabad­ítási Front jogos követeléseinek elismerése. A szocialista or­szágok teljes mértékben szolid­ári safi a vietnami nép felszabadító harcával, meg­adják és a jövőben is meg fogják adni neki a szükséges politikai és anyagi segítsé­get. Segítségünk eredményes­ségét sajnos, gyengíti az a tény, hogy a szocialista táe­­xxr nem egységesen cselek­szik: a Kínai Kommunista Párt vezetőinek hibájából nem sikerült koordinálni a szocialista országok tevé­kenységét Vietnam védelmé­ben. Jean Kill: Az európai béke fenntartása Jean Kill, a Luxemburgi Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára tol­mácsolta a luxemburgi kom­munisták forró testvéri üd­vözletét. Luxemburg területre és népességre nézve kicsi, de erősen iparosított ország, munkásosztálya fejlett A parlamentben ötvenhat man­dátumból — a miénk — foly­tatta. — Rendkívül aggaszt bennünket hogy a bonni szövetségi köztársaságban újjáéled a német militariz­­mus. Ezért tartjuk oly jelentős­nek azokat a nemzetközi problémákat, melyektől a háború és béke kérdése Tigy-Feltétel nélkül csatlako­zunk ahhoz a javaslathoz, amely a kommunista és munkáspártok új nemzetkö­zi konferenciájának össze-­­hívását célozza. D. Melem­zsame: Időszerű a közös tanácskozás Demcsigij­ Melemzsame, a Mongol Népi Forradalmi Párt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára beszámolt arról, hogy a mongol nép az idén júniusban tartott XV. párt­­kongresszus határozatainak megvalósításán munkálko­dik, s ez a tevékenysége összekapcsolódik a mongol népgazdaság negyedik ötéves tervének teljesítésével. A nemzetközi helyzetet elemezve hangsúlyozta: " A mongol nép, a szo­cialista országok népeivel és az egész haladó emberiség­gel együtt, elítéli az Egye­­sült Államok vietnami ag­resszióját . Pártunk szerint a ki­alakult helyzetben mind szükségesebbé válik, hogy a világ kommunista és mun­káspártjai újabb tanácsko­zásra üljenek össze. David Bowman: Anglia és az európai biztonság David Bowman, Nagy- Britannia Kommunista Párt­ja Központi Bizottsága vég­rehajtó bizottságának, tagja pártjának meleg­ testvéri üdvözletét tolmácsolta, majd elmondta, hogy Angliában az európai biztonság prob­lémája egyre fontosabb, egyre­ élesebb politikai kér­dés.

Next