Csongrád Megyei Hírlap, 1967. május (12. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-03 / 102. szám
2 Apró Antal elvtárs beszéde (Folytatás az 1. oldalról.) eredményes megvalósítására kell irányítanunk a fő figyelmet 1968. január elsejével a gazdasági mechanizmus reformja életbe lép. A gazdaságvezetésben a A továbbiakban Apró elvtárs az európai biztonság kérdéséről, az európai kommunista és munkáspártok Karlovy Vary-i értekezletéről szólott. Az elmúlt húsz év alatt Európában megerősödtek a szocialista országok. A NATO-beli imperialista körök a háború után azt hangoztatták, hogy azért szükséges létrehozni a nyugati államok katonai szövetségét, mert Nyugat-Európát,Kelet felől veszély fenyegeti”. Az elmúlt évek tapasztalata azt bizonyítja — és ezt a nyugat-európai népek is látják —, hogy valótlan és hazugság volt az az állítás, hogy Kelet felől támadás éri Nyugatot. Keletnek, mármint a szocialista országoknak nincs semmilyen támadó tervük, nincs területi követelésük Nyugat-Európával szemben. Nem a „Kelet" az agreszszív, hanem az imperialista Nyugat, és a NATO-t — e nyugati katonai tömböt — azért kellett létrehozni, hogy katonai, gazdasági és politikai nyomással behatolhasson az amerikai tőke és megvethesse lábát Európában, hogy ráerőszakolják a nyugat-európai országokra az amerikai fegyvereket, a készárut, meghódítsák a piacokat, betársuljanak és parancsoljanak a katonai szövetség ürügyén a nyugati tőkés vállalkozásokban. Utalt Apró elvtárs arra, hogy Nyugat-Németországban nem hajtották végre a potsdami egyezményt, ismét szervezkednek a hitleristák. Céljuk a második világháború egyezményeinek megváltoztatása, az NDK bekebelezése,, a nyugatnémet hadsereg atomfegyverekkel való felfegyverzése. — Érthető tehát, hogy Európa népei — közöttük mi, magyarok is — nyugtalansággal és aggodalommal figyeljük az újjáéledt, revansra készülő nyugatnémet politikusok tevékenységét, akik a többi nyugat-európai országot is be akarják rántani egy új fegyveres konfliktusba, amelyet teljes erővel támogat az amerikai tőke pénzügyi eszközökkel és az Európában levő hadseregével. — Ezekkel az amerikai és nyugatnémet imperialista tervekkel szemben nekünk, kommunistáknak, a kommunista és munkáspártoknak fel kell emelnünk tiltakozó szavunkat! Meg kell védeni Európa békéjét és biztonságát! Olyan európai rendet kell teremteni, amely nem osztja Európát blokkokra, katonai tömbökre; olyan Európát kell teremteni, amely megakadályozza, hogy még egyszer itt, földünk legöregebb kontinensén véres háborúkba sodorják az európai népeket! — Mind a 33 európai ország népeivel mi, magyarok, olyan Európát akarunk, ahol a nemzetek, népek biztonságban élhetnek, békés gazdasági együttműködésben dolgozhatnak, megőrizve önállóságukat. Egy ilyen békés Európa megteremtése elősorban a mun-kormánytól az üzemek vezetéséig erősíteni akarjuk a szervezettséget, csökkenteni a bürokráciát, az üzemek önállóságának növelésével fejleszteni akarjuk államunk, közéletünk demokratizmusát. kososztály, a társadalmi haladás élén járó kommunista és munkáspártok feladata. Ezekért a célokért ült össze a Karlovy Vary-i értekezlet. Az európai kommunista és munkáspártoknak magasra kell emelniök az európai biztonságért folytatott harc zászlaját. Mi, magyar dolgozók, magyar kommunisták ebből a harcból kivesszük részünket. Ezért támogattuk a Karlovy Vary-i tanácskozást. Ezért fejtettük ki ott álláspontunkat az európai béke megvédése érdekében, és ezért írtuk alá a közös felhívást, amely most május elsején egész Európa munkásosztályának harci programja lett. Beszédében ezután Apró elvtárs arra utalt, hogy az imperialisták mindent megtesznek a háborús feszültség fokozására, és nem válogatnak a módszerekben. — Legutóbb Görögországban zajlott le jobboldali katonai puccs — mondotta. — A reakció a baloldallal és a Vasárnap este ezer főnyi fiatal látványos lampionos fáklyás felvonulása sok csongrádit kicsalt a szabadba. A Dózsa György téren Bajomi György, a KISZ városi bizottságának titkára üdvözölte a fiatalokat. A téren később vidám utcabálon vettek részt a felvonuló fiatalok közül sokan. Május elsején kora reggel a város lakói vidám zenére ébredtek. Az üzemek, az intézmények, ktsz-ek, a földművesszövetkezet dolgozói, a termelőszövetkezeti gazdák és a tanulóifjúság 9 órakor zárt, fegyelmezett sorokban vonult fel a Dózsa György térre, ahol 10 órakor rövid ünnepi gyűlést tartottak. Demján Gyula, a párt városi végrehajtó bizottságának tagja, a Tisza Bútoripari Vállalat igazgatója köszöntötte a felvonuláson részt vevő dolgozókat és méltatta a munka ünnepének jelentőségét, s felidézte történelmi hagyományait. A díszemelvényen foglalt helyet dr. Förgeteg Sándor, a megyei párt-végrehajtó bizottság tagja, dr. Paczuk István, a megyei tanács vb elnökhelyettese, Párkányi István, a városi pártbizottság titkára, dr. Varga József, a városi tanács vb elnöke, Balogh László országgyűlési képviselő is. A menet élén a díszemelvényen helyet foglalók vonultak. Az útvonalon végig — a Jókai, a Táncsics, a József, A. utcában és a Marx téren — ünneplőbe öltözött emberek köszöntötték a menetet. A zenei általános iskolánál felállított emelvény előtt haladtak el a felvonulók a játszótér felé. Impozáns látvány volt az általános iskolásokat követő ipari tanulók csoportja, akik nagyméretű vörös és nemzeti színű zászlók „erdejét?’ hozták. Majd a TVB csongrádi gyáregység dolgozói következtek. Az első sorban haladt Demján Gyula, a vállalat igazgatója is. Nagy transzparens hirdette, hogy élüzem lett az ÉM FŰTŐBER Épületgépészeti Termékeket Gyártó Vállanéptömegekkel szemben a végső eszközhöz: a katonai diktatúrához, a nyílt fasiszta módszerhez nyúlt. Ezrével börtönözték be a görög hazafiakat, hogy leszámolhassanak a görög nép legjobbjaival, közöttük Manolisz Glezosz elvtárssal. A világ közvéleménye a legnagyobb felháborodással tiltakozik az új görög katonai diktatúra fasiszta önkénye ellen. Mindenütt követelik: Szabadságot a görög hazafiaknak! Mentsük meg Manolisz Glezosz elvtárs életét. Erről a helyről is kifejezzük tiltakozásunkat a görög reakció fasiszta módszerei és készülő gyilkos merénylete ellen. Szolidaritást vállalunk a görög hazafiakkal. Biztosak vagyunk abban, hogy a nemzetközi közvélemény követelése nem lesz hatástalan. — Merítsünk erőt ebből a napból — fejezte be beszédét Apró elvtárs — és újult hittel, bizakodással eltelve még nagyobb erővel folytassuk harcunkat szocialista hazánk felvirágoztatásáért, a Magyar Szocialista Munkáspárt helyes és jól bevált politikájának sikeres megvalósításáért, a szocializmus további győzelméért. * Az impozáns május elsejei nagygyűlés Tombácz Imre zárszavaival és az Internacionálé hangjaival ért véget. lat. A csongrádi gyáregység dolgozói büszkén vitték eredményeiket hirdető táblát. Itt is együtt meneteltek a szocialista brigádok tagjai, ezt hirdette az a harminc tábla, amelyet vittek. Fegyelmezett sorokban haladtak a mezőgazdasági szakmunkástanuló iskola növendékei. Utánuk általános iskolások következtek. „Békét Vietnamnak!” — feliratú táblát emeltek magasba. A Széchenyi úti Általános Iskola tanulói a forradalmi ifjúsági napok szellemét idéző transzparenseket vittek. Ott voltak a felvonulók között a város sportegyesületeinek tagjai. Első ízben vett részt a május elsejei ünnepségen a hódmezővásárhelyi Divat Kötöttárugyár csongrádi gyáregységének száz főnyi dolgozója is. Termelési eredményeiket hirdető táblákat, s termékeiket bemutató dekorációkat vittek a Csongrádi Háziipari Szövetkezet dolgozói. Szép volt a városgazdálkodási vállalat dolgozóinak felvonulása. Nagy tapsot kapott mozgó, szökőkutas virágoskertjük. A vegyes- béke és a szabadság jegyében ünnepelt Vásárhely Ragyogó napsütés, vidám zeneszó köszöntötte Vásárhely lakóit május 1-én. A felvonulók hatalmas emberfolyama a Tanácsköztársaság tér felől indult. Elöl haladt a díszelnökség, köztük a megyei pártbizottság képviseletében Eitlerné Szilaipari vállalat, a sütőüzem, a kisipari szövetkezetek, az fmsz, és az AKÖV helyi telepének dolgozói után a város termelőszövetkezetei következtek. A Petőfi Tsz lovaskocsikon és erőgépeken vonult fel, termelési eredményeiket hirdető dekorációkkal. Politikai jelszavaik közt olvashattuk: „El a kezekkel Vietnamtól!”, „Békét az emberiségnek” — olvashattuk a Vörös Csillag Tsz gépkocsiján. A Kossuth Tsz termelési célját dokumentálta: az „Öntözéssel a több termelésért!” felirat.. . Az idén is vándorzászlóval jutalmazták a legszebben felvonulókat. A bírálóbizottság az általános iskolák közül a Széchenyi útinak, a középfokú iskolák közül a Bacsányi János Gimnáziumnak, az üzemek közül a városgazdálkodásnak és a tszek közül a Petőfinek ítélte oda a zászlót. Délután a gyermekjátszótéren, a főtéren szórakozhattak a város dolgozói. Sportműsor valamint este táncmulatság zárta a nap programját. gyl Júlia, a megyei pártvégrehajtó bizottság tagja, valamint a párt, az állami szervek, a tömegszervezetek vezetői, a dolgozók legjobbjainak képviselői. Ott voltak az ünneplők között a Szocialista Hazáért Érdemrenddel kitüntetett veteránok is. A díszelnökség tagjai a Kossuth téri emelvényen fogadták a felvonulókat Az úttörő díszszázad és az ifjúgárdisták nyitották meg a sort. Zászlóerdőben, szalaglengetéssel, dalolva jöttek az általános és a középiskolák tanulói. „Szabadságot a börtönben sínylődő görög hazafiaknak!” „Szabadságot Manolisz Glezosznak!” követelték transzparenseiken a felvonulók. A zene, a dal és a tánc kavalkádjának állandó visszatérő refrénje: „Békében akarunk élni, békét Vietnamnak, függetlenséget a gyarmati népeknek” — ez az egyöntetű politikai állásfoglalás jellemezte az üzemek, a szövetkezetek, a gazdaságok, az intézmények felvonuló csoportjait is. A politikai demonstrációhoz hasonló lelkes kifejezést kapott a munka dicsérete. Magasan lobogott az üzemek sora élén a Közúti Üzemi Vállalat kitüntetése, a Minisztertanács és a SZOT Vörös Vándorzászlaja és büszkén vitték magukkal az élüzem címet nyert, dolgozók kitüntetésük jelképét, az ezüst csillagot. Impozáns méretekben fejezték ki fejlődésüket az állami gazdaságok, a termelőszövetkezetek felvonulói. A korszerű munkagépek bemutatása mellett büszkén hirdették tábláik, felirataik a szocialista brigádmozgalom kibontakozását, szövetkezetük termelési eredményeit. A Szántó Kovács János Tsz kocsiján olvashattuk : „Tizenháromezer mázsa búzát adunk a népgazdaságnak”, majd egy másik felirat: „Háromszázhúszezer liter tejet küldünk a városnak”. A felvonulást a Gorzsai Állami Gazdaság lovascsapatai zárták be, majd az ünneplők a Népkertbe vonultak, ahol estig tartó majálison vettek részt. Meg kell védeni Európa békéjét és biztonságát Erő és szépség a csongrádi színpompás felvonuláson Az úttörők díszszázada a vásárhelyi május Csongrádi úttörők a május 1.-i felvonuláson. (Bálint Gy. felv.) (Zrínyi Péter felv.) 1.-i menetben. hírlap 1961. MÁJXIS 3., SZERDA Demonstratív felvonulás Szentesen Szentesen jó idő köszöntötte a május 1-ét megelőző estét és a város apraja-nagyja a főtér felé sétált. Ide érkezett az ifjúság lampionos, vidám egységet sugárzó menete. A fiatalokat Szatmári Imre, a KISZ városi bizottságának titkára üdvözölte, majd tűzijáték következett a Kurca partján. Másnap reggel 9 órakor kezdődött a felvonulás az Arany János, az Ady Endre utcán. A veteránok, az üzemek, a tsz-ek, az intézmények élen járó munkásai elfoglalták helyüket a Kossuth téren felállított dísztribünön. A párt és a tanács, a társadalmi szervezetek vezetői között volt Ágoston József elvtárs, az MSZMP Csongrád megyei végrehajtó bizottságának tagja is. A menet élén a fehér inges, fehér blúzos úttörők, az általános iskolák tanulói haladtak. Szalagos, színes májusfával tűntek fel a közgazdasági technikum diákjai és a tomagyakorlatokat bemutató lányoknak tapsolt az út két szélén elhelyezkedő nézősereg. A gimnázium tanulói feliratokon követelték: „Szabadságot Manolisz Glezosznak.” A sportolók lendületes, mutatós sorait követték az MHS motorizált egységei és a tanács, a posta, a bankok dolgozói után jöttek az üzemek munkásai és munkásnői. A Kontakta, a Ruhaüzem, az Erőtakarmánygyár, a baromfifeldolgozó dolgozói zászlókat, virágcsokrokat lengettek. Az élüzem cím megnagyított mását láttuk a Víz- és Csatornamű Vállalat sorainak elején; tavalyi teljesítményükkel immár nyolcadszor nyerték el az élüzem címet. Méteres nagyságú hófehér betűk jelezték az Árpád Termelőszövetkezet sorait. A Felszabadulás Tsz élő jószágokat és fólia alatt nevelt karalábékat mutatott be a traktorok vontatta kocsikon. A kórház, a vasút, a kisipari szövetkezetek, a gépjavító állomás, és még sok más üzem és vállalat dolgozóinak menetét a háziipari szövetkezet népviseletbe öltözött tagjai zárták be. Az ünnepi májusi hangulat folytatódott a zsúfolásig telt ligetben, a sportpályákon és a szórakozóhelyeken, ahol késő este is vidáman töltötte idejét a város népe.