Csongrád Megyei Hírlap, 1967. július (12. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-01 / 153. szám
2 Megyei tanácsi mechanizmus bizottság Az új gazdasági mechanizmus —, az előkészítés sokféle gyakorlati tennivalójává! — a gazdálkodási és irányító szervek a vállalatok, szövetkezetek mindennapi dolgaiságáról értetődő, hogy a tanácsokat is élénken foglalkoztatják a reformmal ös£sTeftiggö kérdések. Máris szükségessé vált a megjelent és a jövőben várható — a tanácsi szerveket és működést érintő fitfogó jellegű — jogszabály rendelkezések egységes értelmezése és alkalmazása. Ennek érdekében a testületi és az egyszemélyi vezetés szervező, irányító, koordináló munkája eredményességének biztosítására , a Csongrád megyei tantács végrehajtó bizottsága tanácsadó, véleményező és javaslattevő szervként mechanizmus bizottságot hozott létre. A bizottság elnöke Kovács Imre, a megyei tanács vb elnökhelyettese, titkára dr. Gyimesi Dezső, a megyei tanács szervezési osztályának vezetője let. A mechanizmus bizottság dolgozza majd ki a többi között a tanácsi mechanizmus bevezetésével kapcsolatos feladatokat, ellenőrzi a tanácsi, gazdaságirányítási rendszerrel kapcsolatos feladatok gyakorlati érvényesítését, javaslatot tesz a vészehajtás hiányosságainak megszüntetésére. Egy földkupac áll emberi emlékezet óta a Királyhegyesi út mentén, két kilométernyire Makó szélétől. A déli határrészen élő tanyák népe titkokat sejtett alatta. Érdekessége, hogy — a szemtanúk Szériát 1923-ban — dalúttal metszették át. Azóta vágotthalomnak nevezik. Korábban Lukas- és Lukátshalomnak is hívták. Vallat a régész Negyvenöt Sávél ezelőtt épületmaradványok és sírok kerültek a felszínre, akárcsak most, amikor a makói Kossuth Tsz fogatosai a földkupac elhárításához kezdtek. Jelentették a leleteket, s dr. Bálint Astalás, a Csongrád megyei múzeumok 16 igazgatója tüstént hozzáfogott a vágotthalmi rejtély megfejtéséhez. A középkori magyar régészeti leletek szakértője életében először vallatta ifjúkora városának földjét. Ásatását nagy érdeklődés kísérte, noha a napfényre hozott csontvázak, porladozó téglák és terméskövek a laikusnak mit sem árultak el. Rövidebbek lesznek a szünetek? Rendezik a színházi munkások helyzetét Lapunk egyik korábbi számában felvetettük, hogy a Reliefénél hosszabbak a Szegedi Nemzeti Színház előadásának szünetei. Kérésünkre a színház vezetői elmondották, hogy a hosszabb szünetek oka az, hogy kevés a díszletikupkás, s így a színpad átrendezése hoszszabb időt vesz igénybe. Arra a kérdésünkre, hogy miért nem alkalmaznak több díszleteket, azt a választ kaptuk, hogy erre a munkakörre ilyen nehéz vállalkozókat találni, hiszen a színházban dolgozó színpadi munkások fizetése igen alacsony, munkájuk viszont gyakran egész napon át tart, sőt még éjszaka is dolgozniuk kell. Délelőtt a próbáknál segédkeznek, délután és este pedig az előadásokat szolgálják ki. Mivel a színpadi munkát nem lehet egy kategóriába sem besorolni, a színházi díszletezők mém is szakrrítthkdsók, így még azoktól az előnyöktől is elesnek, amelyek a szakmunkásokat egyébként megilletik. Ez a gond, amit a Hírlap cikkében felvetettünk, nemcsak Szegedre érvényes: hasonló panaszaik vannak más színházak alkalmazottainak is! A jogos elégedetlenség végre országos fórumon is hangot kapott. A Színházi Dolgozók Szakszervezetének legutóbbi kongresszusán szó esett a színházak műszaki dolgozóinak hátrányos helyzetéről. A felszólalók elsősorban is azt kérték, hogy nyilvánítsák a többi szakmával egyenértékű szakmunkává a színpadépítő mesterséget, s ezzel az intézkedéssel állítsák meg a technikai alkalmazottak elvándorlását, akik közül igen sokan más szakmába, könynyebb körülmények közé távoznak. A Színházi Dolgozók Szakszervezetének kongresszusa határozatot is hozott a művészeti területen dolgozó fizikai munkások anyagi helyzetének és munkakörülményeinek rendezésére. Az erre vonatkozó tárgyalások hamarosan megkezdődnek. Egy konkrét eredményről már is olvashattunk: a Színház - és Filmművészeti Főiskolán az új tanévben tanfölyárhoz indítanak színpadmesterek, fővilágosítók és műszaki felügyelők számára. A tervek szerint a jövő évben megkezdődik az első színpadi és filmszakmunkásképző tanfolyam is. Megvan tehát a remény arra, hogy új erőkkel gazdagodnak majd a színházak, s így az előadások szünetei nem lesznek majd t olyán hosszúak. A. L. Elektronika az orvostudományban Nemrégiben egy külföldikórházban megoperáltak egy agybeteget, akinél epileptikus görcsös állapotra való hajlam lépett fel. Az operációs ,,kollektíva'’ 13 főből állt. Egyikük — és nem is a legkevésbé fontos — bármennyire is különös, elektronikus mérnök volt, ugyanis tucatnál több elektronikus műszert alkalmaztak ennél a sikeres műtétnél. ÉLETMENTŐ ELEKTRONIKUS KÉSZÜLÉKEK Még nemrégiben is az orvostudomány és a technika szoros együttműködése szigorúan specializált kutatóintézetekre és kórházakra korlátozódott. A fejlődés azonban oda vezet, hogy a technikus és orvos közötti fontos együttműködés mindennapivá válik. Sokszor olvashatjuk újságokban a hírt. Az áldozatot a villámcsapás után a klinikai halál állapotában kórházba szállították. Ma már az ilyen áldozat sorsa nem reménytelen: különleges elekronikus készülékkel, az ún. „defibrillátor"-ral megmenthető. A készülék bekapcsolása után a szív szabályosan dobogni kezd. Amint a műszert üzembe helyezik, az előbbfatét, alig észrevehetően működő szív ismét normálisan kezd t érni és az élet visszatér a beteg testbe. Ennek az elektronikus készüléknek az alkalmazása azonban nem korlátozódik csupán az ilyen súlyos esetekre. A műtőben r mindig készenlétben áll, ha fennáll annak a veszélye, hogy a szív működése — operáció közben — megszűnik. A hírek arról is beszámolnak, hogy újabb másfajta elektritikus készüléket is alkalmaznak a szív rendellenességeinek megszüntetésére. Egy súlyos, tachikardiában (percenként 200 szívverés) szenvedő 63 éves asszonyt szállították be a klinikára. Semmiféle gyógymód nem segített rajta, amíg azután az új készülék segítségével egy, a szívveréssel együttfutó ,,szinkronizált” villamos áramlökést nem adtak a szívre. Két perc alatt eltűntek a szívben jelentkező zavarok, néhány másodperc múlva, pedig a beteg ismét teljesen rendben volt. ÉLETFUNKCIÓK ELEKTRONIKUS ELLENŐRZÉSE Igen nagy jelentőségre tettek szert azok az elektronikus készülékek, amelyekkel a testfunkciókról szerezhetnek értesüléseket. Ezeket az ,,elektronikus betegápolóknak” nevezett készülékeket sok kórházban alkalmazzák, majd olyan osztályokon, ahol súlyos betegeket ápolnák. Segítségükkel egyetlen szakképzett nővér felügyelete mellett központi helyen meg lehet állapítani, hogy a különböző betegszobákban elhelyezett betegeknél hogyan alakulnak az életfunkciók: a hőmérséklet, a szívverés, a légzés üteme, a vérnyomás, stb. Gyakran 12 beteget is „rácsatlakoztatnak”, egyetlen központra. A berendezés az eredményt ernyőre vagy kártyákra rajzolja fel, azonban figyelmeztető csengőjeleket is ad vagy vészjelző készülékeket működtet. Ezek a készülékek automatikusan működésbe lépnek, amikor a beteg állapota feltűnően megváltozik, pl. ha a vérnyomás egy bizonyos érték fölé emelkedik, vagy pedig — ami még veszélyesebb lehet — egy bizonyos küszöbérték alá süllyed és így jelzi a szív erejének fenyegető csökkenését. Mind nagyobb mértékben alkalmaznak a kórházakban elektronikus inkubátorokat. Ezeknél a készülékeknél a hőmérséklet, a levegő nedvességtartalma és az oxigénádagolás automatikusan szabályozható. A gyógyászat és technika közötti együttműködés mind fontosabbá válik a kórház, a beteg és az orvos gyakorlati hasznára. Az elektronikával való együttműködés elősegíti majd azt is, hogy a kutatók még jobban megértsék a betegségek lényegét és így új gyógyítási módszereket alkalmazzanak. AZ ORVOS NYUGODTAN VÉGEZHETI EGYES MUNKÁJÁT A DOLGOZÓSZOBÁJÁBAN, HELYETTE VIGYÁZ A BETEGRE AZ AUTOMATIKUS KÉSZÜLÉK Hírlap 1961 múlius 1., SZOMBAT Sírok a pusztatemplom romja körül Sorra kérdezték a kíváncsiskodók: — Dálegyház templomának romjaira bukkant volna? — Nem, az pár kilométernyire innen a szárazér partján van. Ez is egyházközségi település, mégpedig kétségtelenül Árpádkori pusztatemplom romjait és körülötte levő temetőt tártak fel. Kelemen pápa 1070-ben rendelkezett úgy, hogy a megkeresztelt magyarok csak a templom körül temetkezhetnek. Hadd lássa a pap! — néhány titokban pogány szokásaiknak áldozzon — magyarázta készségesen. Olyan írásos emlék, amely pontos útmutatást adna a leletek hely- és művészetörténeti értékének meghatározásához, alig maradt fenn. Két — 1322-ből, illetve 1329- ből való — adományozási oklevél Utalarra, hogy a régi Makótól északra terült el a Szent-László nevű helység. — Ám Borovszky , Samu Csanád megye történetében Makó közvetlen közelében, a mai újvárosi részre jelzi Szent Lászlót, — szögezi le a főigazgató egyik konzultánsa, Tóth Ferenc, a József Attila Múzeum vezetője. — Borovszkynak viszont nem állt rendelkezésére semmiféle régészeti lelet — érvel vitapartnere, Hamvas István katolikus lelkész, aki Szent-Lászlóval azonosítja a leleteket. — Én mégis arra következtetek inkább, hogy a Csanád nemzetség Köztelek nevű helysége, vagy a Szemeegyház nyomára bukkantunk. Ma még talány dr. Bálint Alajos szerint, melyik egyházközség halottai szunnyadtak a dáli határban. Szélt István király rendeletére minden 10 falu köteles volt egy templomot építeni. Ilyen lehetett talán — találóbb név híján — a vágotthalmi Fejtik a rejtélyt Az ellített temetkezési szokás, meg az előkerült téfilák méretei, s a — főorábban megbolygatott — Sírokban talált S-végű hajkarikák, amelyekkel a férfiak varkocsát fogták össze — az Árpádkor elejére utálnak. — Ezt pénzzel is tudjuk datálni. Szerintem II. Géza vagy II. (vák) Béla korabeliek a talált érmék. Görögbizánci hatást mutatnak, akárcsak az óföldeáki templom körüli temetőben lelt dénárok — közti a főigazgató. — Mikor pusztulhatott el a templom? — Úgy látszik, hogy a tatárjárás idején. Valószínű, hogy utána még megmaradtak a felmenő falak, a XIV. században azonban végképp lebontották. A talált cserépdarabok árulják ezt el. A templom komoly nagy épület lehetett, hajója 4,60 méter széles. Alapja erősen döngölt. A kibontott termésköveket bizonyára a Maroson szállították Erdélyből. Az Árpádkori pusztatemplomi értékesebb leleteit Szegedre szállították. Feldolgozásuk — a vágotthalmi rejtély megfejtése — további tudományos munkát kíván. R. I. MTI-TASZSZ-DTK-UPI-REUTER -PAP hírügynökségi jelentések 41 Ahrum. ..Nem mondunk le...“ Dajan: „Tíz körömmel rugaszkodunk...“ Közel-keleti fejlemények Az ENSZ rendkívüli közgyűlése előtt négy határozati javaslat várja, hogy döntsenek felette, de számuk előreláthatóan még változni fog. Mint ismeretes, a Szovjetunió eredetileg beterjesztett határozati javaslata az agresszor elítélését, az izraeli csapatok visszavonását követelte, továbbá azt, hogy Izrael térítse meg az arab országoknak okozott károkat. Az amerikai határozati javaslat ezzel szemben messzemenően pártolta Izrael hódításait és figyelmen kívül hagyta, hogy ki az agresszor, a csapatok visszavonását különböző feltételektől tette függővé. A szerdán benyújtott határozati javaslat, amelyet Jugoszlávia és 14 más el nem kötelezett ország terjesztett a közgyűlés elé, az izraeli csapatok azonnali és feltétel nélküli visszavonását sürgeti. A megfigyelők szerint jelenleg ennek a határozati javaslatnak van a legnagyobb esélye arra, hogy megkapja a leadott szavazatok kétharmadát a 122 tagú testületben (a tartózkodó országok voksa nem számít bele az eredménybe). Ennek a határozati javaslatnak az ellensúlyozására szánták hat ország, Argentína, Brazília, Olaszország, Noírvégia, Dánia és Japán közös határozati javaslatát, az Etély az izraeli csapatok visszavonását a körzet öszszes államának, tehát Izraelnek is kölcsönös elismerésével kapcsolná össze, továbbá előirányozná az ENSZ-főtitkár személyes képviselőjének megbízását azzal, hogy kapcsolatokat teremtsen az érdekelt felek között. Svédország humanitárius jellegű javaslat benyújtására készül az arab menekültek megsegítése érdekében. * A kairói kormányhoz közelálló Al Ahram főszerkesztője, Hejkal, pénteki hírmagyarázatában részletesen elemzi az arab országok és a világ többi részének bonyolult viszonyát, s azokat a tanulságokat, amelyek a közel-keleti izraeli agreszszióból Egyiptomnak és az araboknak le kell szűrniök. Hejkal — akit Nasszer elnök barátjának tartanak —, mindenkelőtt leszögezi, hogy „egyetlen hüvelyknyi arab földről nem szabad lemondani, még akkor sem, ha másodszor is csatasorba kell állni érte”. Melegen méltatja a szovjet magatartást a közel-keleti válságban. A Szovjetunió — írja — régi és igaz barátunk, s mindent megtett értünk, amit csak tehetett. Rámutat azonban, hogy a Szovjetunió és az arab országok viszonya más természetű, mint amilyen Izraelt fűzi az Egyesült Államokhoz. Az arabok nem várhatják el a Szovjetunió közvetlen fegyveres segítségét, támogatása más módon érvényesül — írja. . Ezzel szemben Dajan tábornok, izraeli hadügyminiszter csütörtökön újból leszögezte, hogy az elfoglalt arab területekről az izraeli csapatok mindaddig nem vonulnak vissza, amíg a szomszédos arab államokkal alá nem írják a békeszerződést. Kijelentette: „tíz körömmel ragaszkodunk az elfoglalt területekhez”, majd azt állította, hogy Izraelnek nicsenek agressziós tervei. Saját akaratih?! Az izraeli minisztertanács csütörtökön — mint az AFP jelenti — több intézkedést hozott, hogy csökkentse a nemzetközi közvéleménynek a Jordánia lakosság kiűzése miatti felháborodását. A határozat szerint a Jordán folyó keleti partjára csak olyan személyek mehetnek át az Izrael által elfoglalt területekről, akik kijelentik, hogy „saját akaratukból, külső nyomás nélkül” határozták el magukat , a távozásra. A nyilatkozatot az izraeli hatóságokkal együttműködő polgármesterek aláírásukkal hitelesítik. Az eddigi jelentések mintegy 150 ezerre becsülik a megszállt területekről elűzött jordániaiak számát. A kormány utasította Eban külügyminisztert, hogy tájékoztassa az összes érdekelteket. ..az izraeli kormány véleménye szerint olyan körülmények jöttek létre, amelyek lehetővé teszik, hogy regionális és nemzetközi együttműködés keretében azonnali és általános megoldást találjanak a menekültek problémájára. Ha a béke létrejön, Izrael minden tőle telhetőt megtesz, hogy hozzájáruljon e probléma megoldásához.’’ Tüntettek a vörösgárdisták * RANGOON — MTI Az AFP hírügynökség jelentése szerint a csütörtöki nap nyugodtan telt el Burma fővárosában, amelynek négy kerületében rendkívüli állapotot vezettek be a Kína-ellenes tüntetések megfékezése céljából. Ugyanakkor a burmai rádió közölte, hogy értesülése szerint a pekingi burmai nagykövetség épületét csütörtök délután óta 200 kínai katona őrzi. Az Új Kína jelentése szerint előző nap a burmai nagykövetség előtt 200 000 vörösgárdista tüntetett. Ky visszalép Újabb bomiba * MOSZKVA — TASZSZ A szovjet kormány erélyesen tiltakozott az Egyesült Államok kormányánál amiatt, hogy az amerikai légierő bombát dobott a Mihail Franze szovjet kereskedelmi hajóra Haiphong kikötőjében. A jegyzék, amelyet tegnap adtak át az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségének, rámutat, hogy június 29-én a szovjet kereskedelmi hajóra repeszbombát dobtak, amely felrobbant és kárt okozott a hajóban. A szovjet kormány jegyzékben figyelmezteti az Egyesült Államok kormányát, hogy az amerikai légierő kalóztámadásainak veszedelmes következményeiért neki kell viselnie a felelősséget. * SAIGON — MTI Ky dél-vietnami miniszterelnök, pénteken meglepetésszerűen bejelentette, hogy visszalép az elnökjelöltségtől és alelnöknek jelölteti magát. Egyes megfigyelők szerint az eseményekből arra lehet következtetni, hogy az utóbbi hetekben Ky pozíciója meggyengült a katonai direktóriumban. A fegyveres erők tanácsa határozatot hozott, amelynek értelmében Ham Xuan Chieu lesz az ügyvezető elnök Thieu helyett, a miniszterelnök személye körül még heves vita folyik.