Csongrád Megyei Hírlap, 1969. február (14. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-25 / 46. szám

Júniusban Berlinben rendezik a béke-világtalálkozót Pethő Tibornak, az Országos Béketanács alelnökének nyilatkozata Hazaérkezett Berlinből a júniusban sorra kerülő bé­ke világtalálkozó előkészítő bizottságának üléséről a ma­gyar delegáció, amelynek­­ vezetője, Pethő Tibor, az Or­szágos Zenetanács alelnöke nyilatkozott a sajtó munka­társainak: " Húsz nemzetközi­­szervezet képviselői, 29 ország nemzeti szervezeteinek küldöttei és más tekintélyes sze­mélyiségek vettek részt a tanácskozáson, akijének közös törekvésük a béke. Az ülés célja az volt, hogy össze­hívja és megszervezze valamennyi békeerő világtalálko­zóját, amelyet június 21-e és 24-e között Berlinben tar­tanak. A legkülönfélébb politikai és vallási nézetek k­ép­­viselői ültek ezúttal a tárgyalóasztalnál. Éppen ezért kü­lönösen nagy jelentőségű, hogy minden fontosabb kér­désben egyhangú határozatokat hoztak. Munkájuk befe­jezése után egyöntetűen arra a megállapításra jutottak, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzetben szükség van a béke világtalálkozóra. A berlini béke világtalálkozóra a nemzetközi bé­kemozgalom 20. évfordulójának esztendejében kerül sor. Ez természetesen növeli rangját és jelentőségét. Az is hozzájárul, hogy ülésein osztják ki a Joliot Curie- és Lambrakisz-díjakat, amelyekkel a békéért végzett kima­gasló tevékenységet jutalmazzák. (MTI) Jobban kielégíteni az igényeket ÁFÉSZ küldöttközgyűlés Csongrádon (Tudósítónktól). Vasárnap délelőtt az Erzsébet Szálló nagytermében tartotta meg a Csongrád és Vidéke Ál­talános Fogyasztási és Ér­tékesítő Szövetkezet kül­döttközgyűlését, amelyen je­len volt Góg Mihály, a vá­rosi pártbizottság titkára, Vass Imre, a MESZÖV el­nökhelyettese, Sztankovics István, a városi tanács vb­­titkára is. Forgó Béla, a szövetkezet igazgatóságának elnöke be­számolójában részletesen elemezte a múlt évi ered­ményeket, melyből kivilág­lott, hogy az új gazdaság­­irányítási rendszer első évé­ben az útkeresés és a lehe­tőségek kihasználása nem volt egyszerű.­­ Ennek el­lenére sikerült úgy gazdál­kodni, hogy a tervezett tisz­ta nyereséget 822 ezer fo­rinttal túlteljesítették. A szövetkezet tagjai a vásárlá­si könyvükbe bejegyzett 100 forint után 62 fillér vissza­térítést kapnak, többet, mint tavaly. A szövetkezet dol­gozói pedig évi keresetük 10 százalékát megkapják nye­reségrészesedésként, 4 szá­zalékkal többet a tavalyi­nál. A mérlegbeszámoló feletti vitában sok hasznos bírálat, észrevétel hangzott el. Töb­ben kifogásolták a korsze­rűtlen kereskedelmi egysé­geket, de ugyanakkor elis­merően szóltak az új léte­sítményekről, például a bo­kányi ABC-áruházról, vala­mint a Szentesi úti új hús­boltról, amelyek tavaly mintegy 2 milliós többlet­­bevételt jelentettek a szö­vetkezetnek és nagy mérték­ben javították a város la­kosságának élelmiszerellátá­­tását Elhangzott az a kérés is, hogy a jövőben az igé­nyeket jobban kielégítő áru­­beszerzési gyakorlatra tö­rekedjék a szövetkezet ve­zetősége. Kifogásolták, hogy miért nincs bútorbemutató terem. Szóba került az is, hogy az új gázcseretelep miért nem üzemel? Az üze­meléshez szükséges 100 mé­ternyi bekötőút megépítése ügyében a szövetkezet a vá­rosi tanácshoz fordul segít­ségért. Az idei terveket a kül­döttgyűlés elfogadta, mely­ben többek között szerepel a Jókai és a Fövenyi utca közötti szakaszon a ruházati áruház építésének megkezdé­se. VÁRKONYI ISTVÁN Beszélgetés Apátf­alván Mint amikor réglátott kedves ro­­­­kon tér haza és megkérdezi a hozzá­­­­tartozóktól: — Hát hogy, s mint vagy­­­tok? Ilyen hangulatban találkozott Ko­­r­mócsin Zoltán elvtárs meg Győri Im­­­­re elvtárs szombaton az apátfalviak­kal. Országvezetők, megyei vezetők, parlamenti képviselők — választóik­kal, a néppel. A falugyűlésen — ahol a cudar idő ellenére legalább félezren szorongtak — a párt Politikai Bizott­ságának tagja, a KB titkára és a me­gyei pártbizottság első titkára meleg szeretettel köszöntötték a falu népét s nagy helyi vállalkozásuk alkalmából,­­ amely idén januárban a három tsz­­ egyesülésével bekövetkezett. Egy falu egy nóta Ez járja tehát most már Apátfai- I­ván. Görbe Mihály elvtárs, a tsz párt­titkára summázta, miért? — Három tsz, háromfelé szakadt­­ a lehetőség. Mindhárom tsz törésmen­­­­tesen fejlődött, és a közös vagyon­­ többszörösére emelkedett. A jól dol­­­­gozó tagok, családok elérték és túl­­­­haladták a valamikori középparaszti jövedelem szintjét. A gazdálkodás nö­vekvő eredményei lehetővé tették a falu gyorsabb fejlesztését is. Apát­falván épült a makói járás új családi házainak 60 százaléka és a házak 90 százalékában bent a víz. Dehát meg­állás nincs. Tovább kellene lépni, mert az ország is, a község népe is többet kér.­­ Nagyobb létesítményeket igényel a gazdálkodás fejlesztése is. Sertéste­lep, gépjavító üzem, meg olyan mun­kafeltételek, ahol senkinek sem gond­­ az elhelyezkedés. Ez is sok millióba kerül, amit külön-külön nem vállal­­­­h­attak a kisebb tsz-ek. Ezért egyesül­­t­­ek, és majd mindent megvalósítanak. A mai nemzedék felelőssége A sok szép eredmény, terv, az egye­sültek gondjainak elsorolása után Ko­mócsin Zoltán elvtárs a mai falu leg­sajátosabb szociális gondjáról beszélt. Megkérdezte: — Hány nyugdíjasa van­­ a tsz-nek?­­ — Több mint 500. — Mennyit kapnak, miből élnek? ! Mit tud nekik nyújtani a tsz az ál­lamtól kapott 260—360 forinton felül? — Havi 50 forintot meg jutányosan kenyérnek valót, tűzrevalót és maga­sabb föld­járadékot minden évben. — Jelentős, de kevés — foglalta össze véleményét a gyűlésen, az egész falu előtt Komócsin Zoltán elvtárs, — majd feltette a kérdést: — Mivel pótolják ezt a gyerekek? Hiszen az ország, a párt, a kormány annyit nyújt, amennyit a lehetőségek meg­engednek. Amennyire van fedezet. Belátható időn belül nem emelhetjük a nyugdíjakat, pedig mi is jól tudjuk, hogy kevés, amit ma az öreg tsz-ta­­gok kapnak. Viszont­ hallom itt is, ott is, hogy a családtagok, a hozzátar­tozók még annál is kevesebbet adnak és nagyon sokan egyáltalán nem se­gítik öreg szüleiket. Jólkereső, magas­állású fiatalok, akiknek persze maga­sak az igényeik is, sokszor megfeled­keznek azokról, akiknek mindent kö­szönhetnek, azt, hogy élnek, hogy fel­nevelkedtek, tanulhattak, azt, hogy az ország és a mezőgazdaság eddig elju­tott. Nyomatékosabban vessük fel a mai nemzedék, a gyerekek felelőssé­gét öreg szüleik iránt! Mindenki belépne Győri Imre elvtárs a falu és a tsz vezetőivel folytatott megbeszélésén többek között azt kérdezte: — Lép­tek-e be fiatalok mostanában a tsz­­be? Szigeti Mihály, az Aranykalász tsz­­elnöke jókorát sóhajtott: — Hát... Jönnének. Meg a többiek is. Száz­­nyolcan kérték felvételüket a közel­múltban, de az igazgatóság egyelőre nem lát lehetőséget arra, hogy igent mondjon nekik. — Mi ennek az oka? Nincs munka? — Részint az is. Másrészt meg, hát hogyis mondjam?... bajba kerül­nénk. Leállna a vasút, a téglagyár és még salakot se kapna a tsz. Kimen­tünk a téglagyárba az igazgatóhoz. Sa­lak kellene. — Lesz — mondta —, de csak akkor, ha nem veszitek fel azo­kat, akik csinálják. — Hol van már az az idő — csat­lakozott a beszélgetésbe Berczán Mi­hály, a tsz-elnökhelyettese — amikor sírva tiltakoztunk a „kolhoz” ellen? A Petőfi Tsz-ben annak idején en­gem választottak meg elnöknek. Még a legelső napok egyikén, amikor még keseregtünk valamennyien az átszer­vezés miatt, hallom, hogy valaki csú­nyán káromkodik. Rákiáltok: — Nem elég, hogy ver az isten bennünket, még káromkodtok is? Aki mégegy­­szer ilyen csúnyán beszél, kizárjuk. Akkor nevettek először az emberek: — Kit zárunk ki? — mondták — hi­szen senki se akar bentmaradni. Lesz-e iskola ? A beszélgetés egyik fontos témája az iskolahelyzet volt Nyomatékkal említette Görbe párttitkár a leendő új iskola szükségességét és jelentősé­gét. — Új iskola? — érdeklődött Komó­csin Zoltán. — Milyen stádiumban van az építés? — Úgy tudjuk, hogy a terv már ké­szül — nyilatkozott Varga Mihályné, a vb-titkárnő. — Reméljük, hogy az­után majd épül is. Dr. Kovács József, a járási tanács vb-elnöke ehhez hozzátette: — A tíz­milliós építkezés 1970-ben kezdődik. Részint állami erőből, de jó lenne, ha ebből társadalmi ügyet csinálnának az apátfalviak. Szilágyi Sándorné, a nőtanács köz­ségi titkára ezt kiegészítette: — Arról gondoskodnak az apátfalviak, hogy ne maradjon üresen az az iskola. Hat­száz gyerek jár itt általános iskolába most is, s én, mint megyei tanácstag ma­ már szégyellem magamat, hogy hiába verem az asztalt. Szétszórtan, száz-kétszáz éves vert falak között ta­nulnak a gyerekek. Elmennek otthon­ról a villanybojleres, televízióval éke­sített szép lakásból a sötét, ósdi tan­termekbe. Bizony ehhez több segítsé­get várnánk a megyétől, meg az or­szágtól. A bírálat elhangzott. Válaszolni kel­lett. Dehát mit lehet itt mondaniok a képviselőknek? Hiszen tízmillió fo­rint — amit hirtelenjében kitudódott — legföljebb az apátfalvi takarékban van. Azért mégis elhangzott a válasz és még a képviselői tekintély is csorbí­tatlan maradt: — Ami az iskola benépesítését ille­ti, abban akármikor segíthet a megye is, az ország is, ha az apátfalviak szükségét látják — hangzott el a je­lenlevők derültsége közepette. A tsz-elnök gondja Most hát jó a hangulat Apátfalván, persze inkább csak a tagoké. — Nekik egy volt fontos — újsá­golta anekdotázó kedvében a helyi szeszfőzde vezetője —, úgy mondták: lehet a vezető akárki, csak a púpos­tevére ne hasonlítson. Mert az vagy öt napig iszik, s közben semmit se csinál, vagy egyszerre megiszik öt napra valót. Kacagtak a jól érthető tréfán a je­lenlevők, de mintha a tsz-elnök még­sem lett volna túlságosan jókedvű. Észrevette ezt Komócsin elvtárs és megkérdezte: — Van valami baj? —• Aggódok. — mondta Szigeti Mi­hály. — Miért? — A fagy miatt. Hátha kárt csi­nál. Meghát a dughagyma miatt is aggódok. Nem jól telelt, kevés hagy­mánk lesz, úgy lehet. — Mikor lesz az még? — Tavaly nagy szárazság volt. — Az igaz — próbálta megnyug­tatni Komócsin elvtárs a tsz-elnökét. — Évszázados aszály volt. Valamikor az egyéni gazda megnézhette volna magát egy ilyen szárazság után. A nagyüzem viszont ezt is kibírta. Úgy gondolom, ezután sem kell félni túl­ságosan az időjárástól. Ám a tsz-elnök mégsem nyugodott meg. Mintha arra gondolt volna: most, hogy egyesültünk, nagyobb a gazdaság még az istennyila is na­gyobb kárt tehet, ha nem vigyázunk. KACZOR ISTVÁN Mennyibe kerül egy családi ház? II. „Ember meg nem fizetheti..." 1710 tíi­lasiác épült a megyében az elmúlt évben. Ennek 1113 UJ Idrúd tizenöt százaléka állami, a többi ma­gánerőből. Ezek túlnyomó többsége családi ház, amelyeket a tulajdonosok — az Országos Takarékpénztár Csongrád megyei fiókjának igazgatójától kapott tájékoztatás szerint — átlag 38 ezer forint hitel igénybevételével építettek. Ez a szükséges induló tőkével együtt sem tesz ki nyolc­vanezer forintot. Ennyit érne, pontosabban ennyiből fel­építhető lenne egy kétszobás, összkomfortos családi ház? Mindenki tudja, hogy nem. De hát akkor honnan terem­tik elő a többit az építkezők? Jáhni*­lettfán a BMG makói gyárának szerelő­ laka- UdUUl­lólVÚN­, tosa az elmúlt év szeptemberében köl­tözött be kétszobás, összkomfortos házába. A vakolatlan mésztufa-kockák messziről elárulják: a gazda kiszámolta, melyik a legolcsóbb, leggazdaságosabb építőanyag. Meg persze azt is, hogy nem volt ideje kivárni, amíg a ház el­készül ... — Hogyan, mennyi idő alatt lett háztulajdonos? — kér­deztem Gábor Istvánt, amikor munkahelyén találkoztunk. — 1962-ben nősültem. Lakni az anyósomhoz mentünk. Egy konyha — két asszony... Négy évig minden nélkülöz­hető fillért összeraktunk. Állandóan azon járt a fejem: tég­lát vagy telket vegyek először? És akkor valaki ajánlott ne­kem egy házat. Lakhatatlant, de anyag volt benne. Meghát, telken állt. Huszonkét ezerért megvettem. Bontottam, mint egy kényes gépet. Mert tudtam, ezt még össze is akarom rakni. Szóval, nem unatkoztam akkoriban a délutánokon. Mert vasárnaponként, meg az ünnepeken eljártam a tsz-be a­ sógoromnak segíteni... Tudja, kellett a pénz a hiányzó anyagra. Jelentkeztem a banknál kölcsönért. Kijöttek, fel­mértek, értékeltek mindent, így kaptam harmincezer fo­rint hitelt. Mármint, összesen. — Végül is mennyibe jött ez a ház? És mit ér most? — Mit ér? Magának, vagy nekem? — kérdezett vissza Gábor István. — Mert ahol maga most szobát vagy kony­hát lát, ott én néha ma is ólmos fáradtságot, álmosságot ér­zek ... Gondolom, kupéénak nézne, ha kétszázezret kérnék érte? Pedig, látja, nem adnám oda kétszer annyiért sem. Nekem ezt ember meg nem fizetheti... És, hogy mennyi­be került? Számoljon, ha járatos benne. Mert én meg nem tudom mondani fillérre. No, kezdjük hát. Nálam iparos nem dolgozott. A falakat a gyári kollégáim húzták fel. Mit ér ez magának? De előbb három szomszédom kútjából húztam ki cseppig a vizet, amíg a meszet megoltottam. Egy fillérért egy veder után?... A tűzfal berakásához tégla kellett. Ek­kor vállaltam bontást a városnál. Téglával fizettek, és az nekem több volt az aranynál. Kocsit kaptam a gyártól, és a kollégáim jöttek rakodni. — Az udvarán kutat, a konyhájában vízvezetéket lát­tam. Kell mind a kettő? — Most csak a kút ad vizet. Arra, felénk még nem kötik be a házakat. Pedig a fővezeték már megvan. Csak le kellene ágaztatni. Állítólag két év múlva kerül rá sor. Ha tudom, amikor a csöveket szereltem, talán le is mondok róla... Itt m­egállt e®7 jókora szusszanásra, és rámnézett. “ W­ill Cyolll mint aki kérdezi: érdekel ez téged? Aztán mégis folytatta: — Hát számoljunk-e? Mert még a napszámomról, ugye, nem esett szó. Két éven át naponta 14—18 órát dolgoztam. Gyár, építkezés, tsz — végtelen körforgásban. A feleségem sokszor várt haza sírva. — Most már készen van. Könnyebb napok jönnek, ugye? — Remélem. Habár... Ketten háromezernégyszázat keresünk. Levonások, tagsági díjak, községfejlesztési hoz­zájárulás, OTP-törlesztés... Jó lenne egy televízió.. Meg porszívó, centrifuga. Ruházkodni is kellene, nem? De, ugye a gyerekkel sem várhatunk már sokat? Harminc elmúl­tam ... Meg aztán azért építettem a házat. Nem kellett hozzá nagy porta, csak, hogy a gyerek szaladjon egyet... — Hány évig törleszt? — Hét évre kaptam a hitelt. S mert három határidő­hosszabbítás után készültem el, fizettem, amikor benne sem laktam. De hát... Hamarabb letelik ... Nem igaz? — De, igen. Hamarabb — helyeseltem. Mert azt nem tudtam volna megmagyarázni Gábor Istvánnak, hogy az OTP-től kapott tájékoztatás szerint neki negyven, vagy öt­venezer forint hitelt kellett volna kapnia. És semmi eset­re sem hét évre! PflMist nem állítanám, hogy Gáborék­ a házépítő munkás I Cl­oty típusát képviselik. Ezért azt sem mondom, hogy generális hiba van a hitelnyújtás mikéntjében. De abban biztos vagyok, az úgynevezett személyi elbírálás körül va­lami nem volt rendben, amikor Gáboréknak hét évre fo­lyósított hitelt az OTP-fiók. Ezért nem is csodálkoztam, amikor a házát megfizethetetlennek tartó szerelő-lakatos így búcsúzott: — Ha nekem ezt előre mondja valaki, nem hittem volna el. Egyszerűen azért, mert nem hiszem, hogy a kormány lakásépítési programja ilyen keserves kétesztendőkre épül. BEDŐ NÁNDOR „Mit ér? Magának, vagy nekem?” (Fotó: Enyedi Zoltán) KEDD, 1969. FEBRUÁR 13. ST- HÍRLAP "3

Next