Csongrád Megyei Hírlap, 1969. augusztus (14. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-31 / 201. szám

Röszkei­­Jubileum Nagymúltú falu Röszke. Gazdag hagyományokkal, legendákkal, nótákkal őrzi meg a nép a „paprika-vilá­got”. Régi írások bizonygat­ják, hogy a török idők el­múltával bontakozott ki e tájon a dohány- és a fűszer­­paprika termesztése. Rösz­kén jó talajra lelt. Intenzí­vebben már az 1800-as évek elején formálta a tájat, az embereket. A falu három termelőszövetkezete közü­l a tegnap 20 éves jubileumát tartó Kossuth Tsz-ben év­­ről-évre több száz holdon termesztik ezt a pénzes nö­vényt. Jó termésátlagokkal, jó eredményekkel dicseked­nek a szövetkezetiek. Az ünnepi közgyűlésen tisztelettel adóztak azoknak az úttörőknek, akik két év­tizeddel ezelőtt 80 hold föld­del, 9 megfáradt gebével vágtak az új világnak, a szövetkezésnek. 12-en vál­lalták ezt a sorsot a falu­ban. Mostanára a közös va­gyon megközelíti az 50 mil­lió forintot, napról, napra évről évre 1300 emberről gondoskodik ez a szocialista nagyüzem. Az eredmények­ről, a megtett útról beszélt Takács Imre elnök a köz­gyűlés résztvevőinek. Az ünnepségen részt vett Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Központi Bi­zottság titkára, Péter János, az MSZMP Központi Bi­zottságának tagja, a Magyar Népköztársaság külügymi­nisztere, dr. Perjész László, az MSZMP K. B. kül­ügyi osztályának helyet­tes vezetője, Rózsa Ist­ván, a megyei pártbizott­ság titkára, Sípos Géza, a megyei párt-végrehajtó bi­zottság tagja, a városi párt­­bizottság első titkára dr. Bíczó György, a Szeged m.­jd városi tanács vb elnöke, Csupenszki István, a járási pártbizottság első titkára és Farkas István, a szegedi járási tanács vb elnöke. is dolgozó kisemberek építkezését segíti a telekgazdálkodás új rendszere Szilágyi Lajos miniszterhelyettes nyilatkozata A lakás- és üdülőtelepítés telekellátá­sának új rendszerére kiadott kormány­határozat jelentős támogatást nyújt a la­kosság építkezéseihez, a telekspekuláció megszüntetéséhez, a városrendezési és üdülőterület fejesztési tervek valóra­­váltásának meggyorsításához. Ezekről a fontos célokról, intézkedésekről nyilat­kozott Szilágyi Lajos építésügyi és város­­fejlesztési miniszterhelyettes. — Az állami telekkínálat — mondotta — főleg a fejlődő városokban, a városia­sodó településeken és a kedvelt nagy üdülőterületeken eddig nem volt képes kielégíteni a telekvásárlási igényeket. Az építkezőknek a magánforgalomban kellett telket beszerezniük. Az 1967. évi felmé­rések szerint mintegy 250 ezer beépítetlen telek volt személyi tulajdonban, így a tel­kek ára rohamosan emelkedett, s az álla­mi közművesítés hatására bekövetkező te­­lekérték-növekedést is nagyrészt a telek­­tulajdonosok sajátították el. Akik több, vagy parcellázható telekkel rendelkeztek, indokolatlan többletjövedelemhez jutottak és spekulációra nyílt lehetőségük, az ál­lam rendelkezésére álló kevés telekkel azonban nem befolyásolhatta hatékonyan a magánforgalmi telkek árát. A beépítet­len telkek állami kisajátítását pedig az a körülmény nehezítette, hogy a telektulaj­donosokat előbb beépítésre kellett fel­szólítani, s így több évig is elhúzódhatott az ügy lebonyolítása, elintézése. Ugyanak­kor a tanácsok sem rendelkeztek elegen­dő anyagi eszközzel a kisajátításhoz szük­séges kártalanítás fedezésére. A telekforgalom e tarthatatlan hely­zetében hoz gyökeres fordulatot a kor­mányhatározatban rögzített új telekellá­tási rendszer. Elsősorban azokon a terü­leteken segíti a telekellátást, amelyeken alapvető érdek a közművesített és na­gyobb laksűrűséggel hasznosítható terüle­tek gyors ütemű beépítése. Az új hatá­rozat fontos törekvése, hogy az építési tel­kek hasznosítása megfeleljen a társadal­mi céloknak, a dolgozó kisember lakás­­építkezéseit segítse, s ne lehessen a telek a spekuláció és a munka nélküli vagyon­szerzés eszköze. A telektulajdont az indokolt személyes szükséglet mértékére korlátozza az új ha­tározat. A telekkínálatot ugyanis helytelen lenne a település belterületén kívüli me­zőgazdasági terület rovására bővíteni ad­dig, amíg a belterületen is beépítésre al­kalmas üres telkek vannak. Az új rendel­kezés szerint tehát a jövőben egy sze­mély, illetve család személyes szükségleté­nek elfogadható mértéke az, ha saját lakó­házának megépítéséhez egy építési telek­kel rendelkezik, s ezenkívül legfeljebb a pihenés, üdülés céljára lehet még egy tel­ke. Aki már két ilyen telek tulajdonosa az már adás-vétel, de ajándékozás és tartási életjáradéki szerződés útján sem szerez­het még további építési telket. A méltány­talanság elkerülése érdekében azonban a rendelkezés felhatalmazza a tanácsok vég­rehajtó bizottságait, hogy a jogszabá­lyokban meghatározott esetekben felmen­tést adjanak azok részére, akiknek tulaj­donában más által lakott lakóház — öröklakás van, vagy akinek telke építési tilalom alatt áll, s még egyéb méltányos esetekben. Az üres telkek beépítésének, a telek­forgalom meggyorsításának, a személyi tulajdon mértékét meghaladó telkek hasz­nosításának ösztönzésére, az állami köz­művesítésből eredő telekérték-emelkedés egy részének elvonására bevezetik a te­lekadót, valamint az út- és közműfejlesz­tési hozzájárulást. Eddig az építési telkek után is a mezőgazdasági földekre vonat­kozó szabályok szerint kellett adózni, s az adózás mértéke független volt a telek fek­vésétől, közművesítésétől, forgalmi érté­kétől. Nem büntette a jogszabály az épí­tési telek rendeltetésellenes felhasználá­sát és a telkek felhalmozását sem. Az új rendelkezés szerint a személyi telektulaj­don mértékét meg nem haladó telek ese­tén — akinek csak egy beépítetlen építési telke van — általában mentesül a tulaj­donos az adózás alól. Adófizetési — alap­adó — kötelezettsége csak akkor kezdődik, ha a tanács határozattal kötelezte a telek beépítésére, vagy ha a beépítést szerző­désben már vállalta, de nem teljesítette. A kormányhatározat a megfelelő állami telekkínálat érdekében segítséget nyújt a tanácsoknak, hogy a hosszadalmas felszó­lításos rendszer mellőzésével, kisajátítás útján megszerezhessék a magánkézben le­vő telkek tulajdonjogát. Előírja azonban a rendelkezés, hogy a telek kisajátítási árát olyan szintre kell emelni, amely jobban figyelembe veszi a forgalmi árat. Ugyan­akkor továbbra is lehetővé teszi a volt tu­lajdonosnak, hogy a kisajátított telek be­építésére szervezett építőközösség tagja le­hessen. (MTI) Eszmék és indulatok .Emlékezünk és emlékezzünk: 1939. szeptember 1. öreg és fiatal egyaránt tudja,­ hogy az emberi történelem egyik legvégzetesebb napját jelöli ez a dátum. Éveken át folyó tudatos és célra törő előkészület után tettre érett a leg­ördögibb politika, s a náci hadsereg — sutba dobva min­den nemzetközi megállapodást — átlépte a lengyel határt. Megkezdődött a második világháború! Szerződésszegés — szerződésszegést követett, számokban kifejezhetetlen anya­gi kár keletkezett az arcvonalak mindkét oldalán, s az em­beri szenvedések jelzésére aligha találni megfelelő szót, fogalmat. Hat éven át tombolt ez az ész nélküli világégetés, amelyben megsemmisült ugyan Hitlernek és cinkosainak világuralmi vágya, de sohasem lehet elfelejteni, hogy mi­lyen áron. Azok a fiatalok, akik a borzalmak éveiben vagy az azt követő időszakban születtek, s ma csupán a történelem lapjairól ismerik az előzményeket és a történteket, meg­megkérdezik: nem volt erő, amely csírájában fojthatta volna el­­a fasizmust, s ezzel megakadályozhatta volna a rémtettek ama sorozatát? Nos, akik így vagy úgy, de lé­nyegében e kérdés felett töprengenek, azoknak lát­­niok kell, hogy a kapitalista világrendszer mozdult meg egy új és egyre izmosodó társadalmi formáció, a szocia­lizmus ellen. Ez a törekvés korántsem mondható újnak, hiszen közvetlenül az első világháború után 14 tőkés ál­lam intervenciója a világ első és egyetlen szocialista álla­ma ellen sem szolgált más célt. A nácizmus világuralmi vágya kapóra jött a nyugati kormányok mindig bújtatott és leplezett törekvésének, amely azonban az általuk han­goztatott szóvirágok mögött tényleges erőként hatott és anyagilag-erkölcsileg segítette a hitleri élettér kialakulását — Keletre. Mi lett volna ennek következménye? Eltűnése a világpolitika színteréről egy olyan hatalomnak, amely merőben új eszméket hirdet: egyenjogúságot az államok között, szabadságát a népeknek és békét a világban. Történelmi tények bizonyítják azokat a mérhetetlen erőfeszítéseket, amelyeket a Szovjetunió kifejtett, hogy el­hárítsa az emberiség feje felől a hitleri borzalmakat. A nyugati diplomácia taktikáin az egyetlen becsületes törek­vés zátonyra futott. Ám amikor Párizs térdre kénysze­rült és Londonra nácibombák hulltak, a tőkés kormá­nyok kénytelenek voltak szövetségre lépni a Szovjetunió­val, s létrejött a Hitler-ellenes koalíció, amelynek leg­súlyosabb terhét a szovjet népnek kellett viselnie, hiszen szovjet földön dúlt a harc és a pusztítás. Hat év kemény küzdelme kényszerítette feltétel nél­küli megadásra a náci agresszorokat. Mindez ma már történelem... A történelemnek azonban tanulságai is vannak — ta­nulságai, amelyek nem hagyhatók figyelmen kívül a ma nemzetközi politikájában. Ezek a tanulságok egyszerű té­telekben nyilvánulnak meg, olyanokban, mint az, hogy „a háborúkat az imperializmus szüli”, olyanokban, mint az, hogy „az imperializmus más népek leigázására törekszik”, olyanokban, mint az, hogy „más népek kizsákmányolásá­val növelje saját jólétét”. Mindezekre bőven szolgáltatnak példát napjaink eseményei. Ezekkel a tendenciákkal szemben áll azonban a haladó emberiség béketörekvése. Szinte felesleges emlékeztetni is arra, hogy a béke gon­dolata és a békéért folyó harc micsoda óriási anyagi és erkölcsi bázisra támaszkodik és­ támaszkodhat — ez a bá­zis a szocialista világrendszer léte, a szocialista országok, mindenekelőtt a Szovjetunió békepolitikája. Az, hogy korunkban nem végzetszerűen elkerülhetetlen a világ­háború, az a szocialista világrendszer, a nemzetközi pro­­letariátus, valamennyi imperialistaellenes erő és a béke­harc rendíthetetlen híveinek köszönhető. A nemzetközi politika síkján tehát ma is kemény és elszánt csatározás folyik a háború és a béke kérdésében. Eszmék és indulatok kavarognak, amelyekben a múlt örökségének elemei éppen úgy fellelhetők, mint a mai helyzet követelte realitás tényezői. Fájdalmasan érinthet minden jóakaratú embert, hogy harminc év után sincs megnyugvás az emberiség sorskérdéseiben. De ha mé­lyére tapintunk ennek a bonyolult problémának, észre kell vennünk, hogy — bár más viszonylatokban és más erőcsoportosításokban — ugyanazok az erők munkálkod­nak a béke ellen, mint korábban. És hogy a lokális jel­legű konfliktusokat nem sikerült világméretűvé ternni, és egy olyan világégést az emberiségre zúdítani, mint aminek kezdete 1939. szeptember 1-e volt, az a szocialista világ­­rendszert alkotó hatalmak gazdasági erejének, hadi po­tenciáljának, béketörekvéseinek és­­ akaratának köszön­hető. Nincs nap, hogy ne értesüljünk a Szovjetunió és más szocialista országok olyan javaslatairól, amelyek a fennálló és rendezetlen kérdések békés rendezését céloz­nák. Mert hiszen életünk ma is telítve van veszélyeket magában foglaló jelenségekkel: az USA vélt atommonopó­liuma, az agresszív NATO-tömb léte, az NSZK milita­rista és revansista törekvései és a többi. Az, hogy a vi­lágpolitikai helyzetkép nem azonosítható a harminc évvel ezelőttivel, az annak köszönhető, hogy a szocializmus esz­méje diadalmasan folytatja útját, és újabb meg újabb államokat, népeket, s ezen belül egyéneket nyer meg a maga számára. Az általuk képviselt eszmék és az ezeket az eszméket védő indulatok hőfoka aligha hagyható szá­mításon kívül még a legelvakultabb agressziós politikai irányzatok képviselői részéről sem. Az olyan megnyilat­kozások, mint az ez év tavaszán a Varsói Szerződés tag­államainak Budapesten elfogadott felhívása, vagy később a kommunista és munkáspártok moszkvai nemzetközi ta­nácskozásának fő dokumentuma, nem tűnnek el nyomta­lanul a tömegek lelkében. Olvashatók-e például megren­dülés nélkül a­ moszkvai Felhívás alábbi mondatai: „A tartós béke ma nem utópia. Teljesen elérhető cél. Nap­jainkban hatalmas társadalmi és politikai erők lépnek fel a háború ellen, az enyhülés és a széles körű nemzetközi együttműködés mellett.” Kár, hogy nem mindenki tanul az emberiség törté­nelme során a népekre zúduló véres eseményekből, de jó, hogy többen vannak ma már azok, akiket nemes eszmék és indulatok fűtenek. A háborúra spekuláló törpe kisebb­ség fölött diadalmaskodik a békét akarók milliárdja. A tartós békéhez vezető utat kijelölték az emberi társada­lom haladó erői, noha működnek erők, amelyek erről le­térni és letéríteni szándékoznak. Türelem és éberség, meggyőződés és erő kell ahhoz a harchoz, mely útját áll­ja 1939 tragédiája megismétlődésének. A mi eszméink és indulataink ennek az igaz ügynek érdekében munkálkod­nak és hatnak. Nem is eredménytelenül! SZABÓ ENDRE VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK.) CSOHERNJŐ JJEGYEI * A MAGYAR S­Z­O­C­I­A­L­ISTA M­U­N­K­Á­S­P­Á­R­T L­A­P­J­A­­ 26. ÉVFOLYAM, 201. SZÁM ÁRA: 1 FORINT 1969. AUGUSZTUS 31. VASÁRNAP -------------------------------------------------------------------------------------­ Mi történt a nagyvilágban ? Husszein király megkezdte tárgyalásait Nasszer elnökkel • Algéria javasolta: Marokkó fővárosában tartsák az iszlám csúcstalálkozót Puccskísérlet Görögországban Damaszkuszban szállt le az elrabolt repülőgép Részletes tudósítás a 2. oldalon .------------ -------' DINNYESZÜRET Mikor a csemegeszőlő megérkezik az üzletekbe, hamar ki­szorul onnan a dinnye. A bokrosi Kossuth Tsz gazdáit azonban nem nagyon zavarja a konkurrencia. Szívesen vá­sárolják mindenütt a dinnyéiket, mert igen jók. Eddig holdanként 12 ezer forintot jövedelmezett itt a dinnye, jól­lehet még sok az eladnivaló. Mint mondják, ezeken a ho­moktalajokon más növényekkel még a hétezer forint is nagy pénz Munkában a dinnyeszállító brigád. Kókai Sándor, Szalontai Sándor, Kulmann István, Süveges Sándor és Süveges Fe­renc nappal szüretelnek, estefelé rakodnak, hogy reggelre tetthelyen legyen a friss áru. Újabban már vasúton is szállítják a bokrosi dinnyét. (Fotó: Enyedi Zoltán)

Next