Csongrád Megyei Hírlap, 1969. augusztus (14. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-02 / 177. szám
24 ÓRA A VILÁGBAN Gromiko Belgrádba látogat BELGRÁDBAN bejelentették, hogy Mirko Tepavac jugoszláv külügyminiszter meghívására Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter ez év szeptember elején hivatalos látogatást tesz Jugoszláviában. AZ AMERIKAI külügyminisztérium csütörtökön hivatalos nyilatkozatban kommentálta a New York Times című lap értesülését azokról a megbeszélésekről, amelyek Bonnban folynak a három nyugati nagyhatalom, az Egyesült Államok, Franciaország és Anglia nagykövetei, valamint az NSZK képviselői között a német kérdésről. Eszerint a nyugati hatalmak kezdeményezést kívánnak tenni a Szovjetunió irányában a Nyugat-Berlinbe irányuló forgalom megkönnyítése, valamint a két Németország közötti összeköttetés megjavítása érdekében. LAPZÁRTAKOR érkezett jelentés szerint döntő fordulat állt be pénteken az olasz kormányválság megoldására vonatkozó tárgyalások alakulásában. Mariano Humor volt kormányfő, akit Saragat köztársasági elnök az új kabinet megalakításával bízott meg, tegnap visszaadta megbízatását az államfőnek. Rómában egyidejűleg arról terjedtek el hírek, hogy Aldo Moro, aki Rumor előtt volt miniszterelnök, kísérel meg az elkövetkezendő napokban kormányalakítást. Moro a Kereszténydemokrata Párt balszárnyának vezetője és az Olasz KP-val való „jobb viszony” kialakításának egyik szószólója. MEGKÖNNYEBBÜLÉS — Maga repül legközelebb a Holdra! — Hála Istennek, csakhogy nem Vietnamba! „Forró nyár“ Chicagóban Az Egyesült Államokban „forró nyár”-nak nevezik a faji problémákkal kapcsolatban kirobbant ellentétekkel terhes júliusi és augusztusi napokat: a négerek tüntetései ezekben a hónapokban érik el tetőpontjukat. Képünkön, Chicagóban — ahol az elmúlt napokban nagyszabású tüntetések zajlottak le — a rendőrség rálámádt, a tüntetőkre, bántalmazta őket és sokakat közülük letartóztatott (Telefotó — AP—MTI—RS) Nixonba érkezik Bukarestibe Nixon amerikai elnök péntek reggel befejezte egynapos indiai látogatását és tovább utazott ázsiai körútjának utolsó állomására, Pakisztánba. Új-Delhiből, India fővárosából történt elutazása előtt az amerikai elnök másodszor is tárgyalt Indira Gandhi miniszterelnök-aszszonnyal. Az indiai kormányfő és a kormány többi tagja óva intette az elnököt attól, hogy felújítsa a fegyverszállításokat Pakisztánnak. Amerika részéről nyomatékosan hangsúlyozták az indiai fővárosban, hogy a pakisztáni fegyverszállítások ügyét még tanulmányozzák és Nixon elnök mostani ázsiai látogatása idején semmiféle döntés nem születik az ügyben. Mint ismeretes, az Egyesült Államok 1965. őszén India és Pakisztán háborúja idején léptetett életbe embargót a fegyverszállításokra. ... Nixon elnököt Lahoreban, Pakisztán egyik nagyvárosában Jahja Khan és más pakisztáni vezetők fogadták, majd megkezdődtek a pakisztáni—amerikai tárgyalások. Nixon elnök ma utazik el Pakisztánból. Híja legközelebbi állomása Bukarest, Románia fővárosa lesz. Ide az elnök ma, szombaton, a déli órákba érkezik. Beleértve az alvásra és pihenésre biztosított időt is, az elnök összesen 28 órát tölt Bukarestben. Három óra 45 percet tárgyal majd Ceausescu államelnökkel. Nixon vasárnap Bukarestből Londonon át utazik vissza Washingtonba. William Rogers, az Egyesült Államok külügyminisztere Szöulban pénteken 40 percen át tárgyalt négyszemközt Pak Csong Hi dél-koreai elnökkel. A külügyminiszter, aki Nixon elnökkel egyidejűleg, de eltérő útvonalon tesz ázsiai körutazást, átnyújtotta elnökének üzenetét a délkoreai kormányzat fejének. Gondolatok a moszkvai nagy találkozó után imperialismus agresszív ítársa A miszkvai dokumentum megállapította, ill adnaval, hogy hatalmas forradalmi folyamatok bontakoznak ki a világban és az imperializmus elleni harcban korunk három hatalmas ereje egyesül: a szocialista világrendszer, a nemzetközi munkásosztály és a nemzeti felszabadítási mozgalom. Ugyanakkor két, egymással ellentétes törekvés is determinálja a világ sorát: egyrészt — egyre, nagyobb lehetőségek nyílnak a forradalmi erők előrenyomulásához, másrészt — növekednek azok a veszélyek is, amelyeket az imperializmus és agresszív politikája okoz. Ma már nemcsak a kommunisták, hanem más haladó politikai erők és a széles néptömegek előtt is egyre világosabb, hogy az emberiség bajai, gondjai rövid történelmi távlaton megoldódnának — az imperializmus nélkül. Ne feledjük azonban el, hogy az imperializmus még létezik, még hatalmas erők állnak rendelkezésére, hogy megakadályozza vagy legalábbis késleltesse a haladást. Nanjainkban az imperializmus — seisend|r](Inbstull sorban ennek vezető ereje, az amerikai imperializmus hallatlanul kifejlesztett apparátusával propagandaháborút vív a világ népeinek rokonszenvéért, megkísérli elködösíteni milyen szörnyű bűnök terhelik már eddig is az imperializmust, s milyen szándékok vezérlik. Éppen ezért tettek jó szolgálatot az igazságnak a kommunista és munkáspártok, amikor a világ legnevesebb tudományos intézményei vizsgálatára támaszkodva vádiratot szerkesztettek az imperializmus ellen, hogy a tények rideg, de annál megdöbbentőbb adataival tárják a világ elé az imperializmus rémtetteit. Vádolja ez a dokumentum az imperializmust azért, hogy századunknak mindössze hat évtizede alatt több emberéletet oltott ki és több rombolást okozott, mint amennyit az emberiség a megelőző több évszázad alatt elszenvedett. Csupán a két világháborúban több mint hatvanmillió ember vesztette életét, s 110 millió ember megsebesült vagy megrokkant. De ez úgy látszik nem volt elég. Az Egyesült Államok katonai kiadásai 1946—1968 folyamán elérték az 1050 milliárd dollárt, ami több mint kétszer annyi, mint amennyi 1945-ig az Egyesült Államok történetében a katonai kiadások összege volt. Az imperializmus felidézte a harmadikvilágháború veszélyét! Hogy ez mit jelentene? Az amerikai tábornokok becslése szerint az első nukleáris csapásváltás következtében 200 millió ember pusztulna el, a második világháború áldozatainak többszöröse! Egy politikus megjegyezte: ez csak becslés, mert 10—20 milliós eltérés ebben vagy abban az irányban „teljesen megengedhető pontatlanság”. Az amerikai hadsereg katonáinak és tisztjeinek csaknem fele, több mint 1,5 millió fő, vagyis jóval több, mint a második világháború idején, az USA határain kívül tartózkodik, s 64 államban állomásoznak amerikai katonák! S a „nagy próba” során, a vietnami nép elleni irtóhadjáratban 1961—66 között 250 000 dél-vietnami gyermeket pusztítottak el, 750 000 pedig a napalmbombáktól súlyos égési sebeket kapott. Az USA egykori vezérkari főnöke így hetvenkedett: „Úgy szét kell bombáznunk Észak-Vietnamot, hogy visszavessük a kőkorszakba.” Ilyen „kőkorszakot” szán az imperializmus az egész világnak. FnnON il/pn agresszív a dollárral „vívott" L|JJJGil nyCIl csata is. S ezt a „fegyvert” nemcsak a nemrég felszabadult országok, de saját szövetségesei ellen is beveti az USA. A nyugat-európai fejlett tőkés országok iparában egyre nagyobb hányaddal szerepel az amerikai tulajdon. Az International Harvester amerikai részvénytársaság elnöke kijelentette: „Minden egyes dollárért, amelyet az utóbbi évek folyamán az Egyesült Államok határain túl különféle célokra felhasználtunk, 4,67 dollárt kaptunk.” Az USA 1960—66 között 3,2 milliárd dollár összegű tőkét vitt a fejlődő országokba, ugyanakkor a monopóliumok profitja ezekből az országokból 16,2 milliárd volt. Csodálkozhatunk-e ilyen körülmények között azon, hogy ezek az országok nemhogy előrehaladnának, de növekszik köztük és a fejlett országok közötti szakadék, így már világosabbá válik az az ENSZ-statisztika, amely szerint375 millió ember él a világon az éhhalál küszöbén, s a hiányos táplálkozás következtében naponta 80 000 ember hal meg, vagyis másodpercenként egy ember. Ez a kapitalista imperializmus világa! „Az a társadalmi rend, amely folytonosan ilyen bűntetteket szül a beteg, haldokló rendszer, amelyet a történelem elítélt és amelynek el kell tűnnie. A történelem ítéletének végrehajtása azonban maguknak a népeknek a feladata. Korunkban a népeknek minden lehetőségük megvan arra, hogy hozzákezdjenek e történelmi küldetésük végrehajtásához, s ne engedjék meg az imperializmusnak utolsó és legborzalmasabb bűntette elkövetését” — mondja a vádirat. Szerencsére — a világ népeinek szerencséjére! — az imperializmus ma már nem uralkodhat korlátlanul a világ felett. Rendkívül erős még, de ma már nem tehet kényére-kedvére azt, amit szeretne. Az utóbbi évtizedek történelmi eseményei mutatják, hogy, az imperializmus — minden agressziós kezdeményezés ellenére sem — „képtelen visszaszerezni az elveszített történelmi kezdeményezést, és visszafelé fordítani a mai világ fejlődését. Az emberiség fejlődésének fő útvonalát a szocialista világrendszer, a nemzetközi munkásosztály és az összes forradalmi erő határozza meg.” A "JE línffiimuflicig és munkáspárt moszkvai #a nulilliiuillol" tanácskozása, az ott kidolgozott és elfogadott antiimperialista harci program, hatalmas fegyvert jelent nemcsak a kommunista világmozgalom, de szerte a világon minden haladó mozgalom számára. Ez a dokumentum megmutatja a maga valódiságában a fő ellenséget, az amerikai imperializmust, megmutatja azokat az erőket, amelyeknek közös akciója képes lefogni az imperializmus agressziós kezét. Ezek az erők máris hatalmasak, de nem kétséges, hogy egyre hatalmasabbak és szervezettebbek lesznek. Az imperializmus elleni harc élvonalában a szocialista világrendszer menetel. Ez az a bázis, amelyre a világ valamennyi haladó mozgalma támaszkodhat, s ez az a hatalmas erő, mely elrettenti az imperializmust a kalandorságtól. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a világ békéje, az imperializmus feletti döntő harc sikere számunkra biztosítva van. Még nagyon nehéz küzdelem vár ránk a nemzetközi osztályharcban. De e küzdelemfeltételei annak következtében, hogy az egység tendenciája vált uralkodóvá a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomban, kedvezőbbekké váltak. Ezért adták ki a kommunista pártok a felhívást: „Szocialista országok népei, tőkésországok proletárjai és összes demokratikus erői, felszabadult és elnyomott népek, fogjatok össze az imperializmus ellen, a békéért, a nemzeti felszabadulásért, a társadalmi haladásért, a demokráciáért és a szocializmusért vívott közös harcban!” RÁCZ LAJOS KÜLPOLITIKAI FIGYELŐ A jugoszláv külügyminiszter bonni tárgyalásai Mirko Tepavac személyében az elmúlt napokban — július 28. és 29. között — első ízben járt jugoszláv külügyminiszter az NSZK-ban Tepavac Willy Brandt nyugatnémet külügyminiszter múlt évi látogatását viszonozta és folytatott nyugatnémet kollégájával elsősorban gazdasági vonatkozású megbeszéléseket. Fogadta a jugoszláv külügyminisztert dr. Gustav Heinemann is. Tepavac bonni tárgyalásainak középpontjában Jugoszlávia és az NSZK gazdasági kapcsolatainak megjavítási törekvése állt. Az NSZK Jugoszlávia első számú nyugateurópai gazdasági „ügyfele”. A probléma elsősorban az, hogy Jugoszlávia összehasonlíthatatlanul többet vásárol Nyugat-Németországban, mint az NSZK Jugoszláviában. Már ez év első hónapjaiban 230 millió dolláros deficit mutatkozott jugoszláv részről az NSZK-val szemben, amit természetesen sürgősen meg kellett kísérelni menet közben kijavítani. További célja volt a jugoszláv külügyminiszter bonni tárgyalásainak, hogy rendezzék a Nyugat-Németországban dolgozó kb. 230 ezer jugoszláv vendégmunkás jogi helyzetét, jóllehet éppen a közelmúltban kötött a két ország ezzel kapcsolatban társadalombiztosítási, munkavállalási és a munkanélküli segély fizetéséről szóló megállapodást. Tepavac bonni megbeszéléseinek egyik lényeges pontja volt egy jogsegélyegyezmény létrehozása is. Az NSZK-ban ugyanis igen sok jugoszláv származású szélsőjobboldali emigráns él, akik sorozatosan követtek el merényletet az NSZK-ban akkreditált jugoszláv diplomaták, vagy Nyugat-Németországba látogató jugoszláv politikai személyiségek ellen. Megfelelő egyezmény hiányában azonban a nyugatnémetek nem adták ki a merényletek tetteseit, s ez egyre erőteljesebben ható feszültségtértyező volt a két ország kapcsolataiban. Sor került a jugoszlávok kártalanítási követeléseinek megvitatására is. A Német Szövetségi Köztársaság 25 év után sem kártalanította a hitleri rendszer jugoszláviai áldozatait, illetve azok hátrahagyottjait. Korábban erre azért nem került sor, mert Jugoszlávia és az NSZK között nem volt diplomáciai kapcsolat. Nézzük, mit sikerült elérniük háromnapos megbeszéléseik során Tepavacnak és Brandtna . Mindenekelőtt egy kulturáls egyezményt írtak alá, amely kiszélesíti a két ország közötti tudományos együttműködés kereteit is. .Nem tör- tént viszont döntő jelentőségű előrehaladás a két ország gazdasági együttműködésének „kiigazításában”, vagyis a jugoszlávok hátrányának kiküszöbölésében. Ahogyan az MTI belgrádi tudósítója megállapította, Belgrád számoma keveset mond annak a korábban is hangoztatott bonni ígéretnek a megismétlése, hogy a nyugatnémet kormány „továbbra is azon lesz,, hogy egyezmény jöjjön létre, a Közös Piac és Jugoszlávia között”. Nem született konkrét, megegyezés a Jugoszláviának fizetendő háborús kártérítéssel kapcsolatban fent, lényeges Viszont, hogy ezek a megbeszélések megkezdődtek. Ugyancsak kézzelfogható eredmény — azaz egyezmény — nélkül végződtek az NSZK-ban élő jugoszláv terroristák kiadatására vonatkozó megbeszélések is, de abban megállapodtak, hogy a megbeszéléseket folytatják és a legrövidebb időn belül jogsegélyegyezményt írnák alá. Ér érthető tehát, hogy a (új jugoszláv sajtó Tepavac visszatérését követő napon, szerdán még nagyon mértéktartóan kommentálta a külügyminiszter bonni tárgyalásairól kiadott közleményt. Kétségtelen, hogy Jugoszlávia gazdasági helyzete most nem könnyű: Belgrádnak felül kell vizsgálnia eddigi külkereskedelmi politikáját és el kell döntenie, hogyan szorgalmazza a közös piaci országokkal való kapcsolatainak a jugoszláv érdekeknek megfelelő fejlesztését. Ugyanakkor a KGST országaival is fokoznia kell az együttműködését, annál is inkább, mert ezek az országok jelentik Jugoszlávia számára a legelőnyösebb gazdasági együttműködés lehetőségeit. Ez a felismerés hat egyebek között Mika Spiljak ez év elején történt látogatása óta is; hazánk és Jugoszlávia között egyre erőteljesebbek a kooperációs és más vonatkozású gazdasági kapcsolatok. Mirko Tepavac bonni tárgyalásai hasznosak voltak legfőképpen azért, mert eloszlatták a jugoszlávok bizonyos illúzióit a nyugat-európai országokkal folytatott kereskedelmi kapcsolatok néhány vonatkozásában. S ha a jugoszlávok gyorsan levonják az ebből következő tanulságokat és az eddiginél erőteljesebben szorgalmazzák a gazdasági együttműködést az új gazdasági mechanizmus útjait járó szocialista országokkal, még sokat tehetnek azért,, hogy Jugoszlávia gazdasági fejlődését a kívánalmaknak megfelelő ütemben és arányokban biztosítsák. PERÉNYI ISTVÁN Mirko Tepavac