Csongrád Megyei Hírlap, 1969. augusztus (14. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-02 / 177. szám

24 ÓRA A VILÁGBAN Gromiko Belgrádba látogat BELGRÁDBAN bejelentették, hogy Mirko Tepavac jugoszláv külügyminiszter meghívására Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter ez év szeptember elején hivatalos látogatást tesz Jugoszláviában. AZ AMERIKAI külügyminisztérium csütörtökön hi­vatalos nyilatkozatban kommentálta a New York Times című lap értesülését azokról a megbeszélésekről, amelyek Bonnban folynak a három nyugati nagyhatalom, az Egye­sült Államok, Franciaország és Anglia nagykövetei, vala­mint az NSZK képviselői között a német kérdésről. Esze­rint a nyugati hatalmak kezdeményezést kívánnak tenni a Szovjetunió irányában a Nyugat-Berlinbe irányuló forga­lom megkönnyítése, valamint a két Németország közötti összeköttetés megjavítása érdekében. LAPZÁRTAKOR érkezett jelentés szerint döntő for­dulat állt be pénteken az olasz kormányválság megoldá­sára vonatkozó tárgyalások alakulásában. Mariano Humor volt kormányfő, akit Saragat köztársasági elnök az új kabinet megalakításával bízott meg, tegnap visszaadta megbízatását az államfőnek. Rómában egyidejűleg arról terjedtek el hírek, hogy Aldo Moro, aki Rumor előtt volt miniszterelnök, kísérel meg az elkövetkezendő napokban kormányalakítást. Moro a Kereszténydemokrata Párt balszárnyának vezetője és az Olasz KP-val való „jobb viszony” kialakításának egyik szószólója. MEGKÖNNYEBBÜLÉS — Maga repül legközelebb a Holdra! — Hála Istennek, csakhogy nem Vietnamba! „Forró nyár“ Chicagóban Az Egyesült Államokban „forró nyár”-nak nevezik a faji prob­­lémákkal kapcsolatban kirobbant ellentétekkel terhes júliusi és augusztusi napokat: a négerek tüntetései ezekben a hónapokban érik el tetőpontjukat. Képünkön, Chicagóban — ahol az elmúlt napokban nagyszabású tüntetése­k zajlottak le — a rendőrség rá­lám­ádt, a tüntetőkre, bántalmazta őket és sokakat közülük letartó­ztatott (Telefotó — AP—MTI—RS) Nixon­ba érkezik Bukarestibe Nixon amerikai elnök péntek reggel befejezte egy­napos indiai látogatását és tovább utazott ázsiai körút­jának utolsó állomására, Pakisztánba. Új-Delhiből, India főváro­sából történt elutazása előtt az amerikai elnök másod­szor is tárgyalt Indira Gandhi miniszterelnök-asz­­szonnyal. Az indiai kor­mányfő és a kormány többi tagja óva intette az elnököt attól, hogy felújítsa a fegy­verszállításokat Pakisztán­nak. Amerika részéről nyo­matékosan hangsúlyozták az indiai fővárosban, hogy a­ pakisztáni fegyverszállítások ügyét még tanulmányozzák és Nixon elnök mostani ázsiai látogatása idején sem­miféle döntés nem születik az ügyben. Mint ismeretes, az Egyesült­ Államok 1965. őszén India és Pakisztán háborúja idején léptetett életbe embargót a fegyver­szállításokra. ... Nixon elnököt Lahoreban, Pakisztán egyik nagyvárosá­ban Jahja Khan és más pakisztáni vezetők fogadták, majd megkezdődtek a pa­kisztáni—amerikai tárgyalá­sok. Nixon elnök ma utazik el Pakisztánból. Híja legköze­lebbi állomása Bukarest, Románia fővárosa lesz. Ide az elnök ma, szombaton, a déli órákba érkezik. Bele­értve az alvásra és pihe­nésre biztosított­­ időt is, az elnök összesen 28 órát tölt Bukarestben. Három óra 45 percet tárgyal majd Ceau­­sescu­­ államelnökkel. Nixon vasárnap Bukarestből Lon­donon át utazik vissza Washingtonba. William Rogers, az Egye­sült Államok külügyminisz­tere Szöulban pénteken 40 percen át tárgyalt négy­szemközt Pak Csong Hi dél-koreai elnökkel. A kül­ügyminiszter, aki Nixon elnökkel egyidejűleg, de eltérő útvonalon tesz ázsiai körutazást, átnyújtotta el­nökének üzenetét a dél­koreai kormányzat fejének. Gondolatok a moszkvai nagy találkozó után imperialism­us agresszív ítársa A miszkvai­­ dokumentum megállapította, ill adnaval, hogy hatalmas forradalmi folya­matok bontakoznak ki a világban és az impe­rializmus elleni harcban korunk három hatalmas ereje egyesül: a szocialista világrendszer, a nem­zetközi munkásosztály és a nemzeti felszabadítá­­si mozgalom. Ugyanakkor két, egymással ellen­tétes törekvés is determinálja a világ sorát: egy­részt — egyre, nagyobb lehetőségek nyílnak a forradalmi erők előrenyomulásához, másrészt — növekednek azok a veszélyek is, amelyeket az imperializmus és agresszív politikája okoz. Ma már nemcsak a kommunisták, hanem más ha­ladó politikai erők és a széles néptömegek előtt is egyre világosabb, hogy az emberiség bajai, gondjai rövid történelmi távlaton megoldódná­nak — az imperializmus nélkül. Ne feledjük azonban el, hogy az imperializmus még léte­zik, még hatalmas erők állnak rendelkezésére, hogy megakadályozza vagy legalábbis késleltes­se a haladást. Nanjaink­ban az imperializm­us — s­eise­nd|r](In­b­stull sorban ennek vezető ereje, az amerikai imperializmus­­ hallatlanul kifejlesz­tett apparátusával propagandaháborút vív a vi­lág népeinek rokonszenvéért, megkísérli elködö­síteni milyen szörnyű bűnök terhelik már eddig is az imperializmust, s milyen szándékok ve­zérlik. Éppen ezért tettek jó szolgálatot az igaz­ságnak a kommunista és munkáspártok, amikor a világ legnevesebb tudományos intézményei vizsgálatára támaszkodva vádiratot szerkesztet­tek az imperializmus ellen, hogy a tények ri­deg, de annál megdöbbentőbb adataival tárják a világ elé az imperializmus rémtetteit. Vádolja ez a dokumentum az imperializmust azért, hogy századunknak mindössze hat évtizede alatt több emberéletet oltott ki és több rombolást okozott, mint amennyit az emberiség a megelőző több év­század alatt elszenvedett. Csupán a két világ­háborúban több mint hatvanmillió ember vesz­tette életét, s 110 millió ember megsebesült vagy megrokkant. De ez úgy látszik nem volt elég. Az Egyesült Államok katonai­ kiadásai 1946—1968 folyamán elérték az 1050 milliárd dollárt, ami több mint kétszer annyi, mint amennyi 1945-ig az Egyesült Államok történetében a katonai ki­adások összege volt. Az imperializmus felidézte a harmadik­­világháború veszélyét! Hogy ez mit jelentene? Az amerikai tábornokok becslése szerint az első nukleáris csapásváltás következ­tében 200 millió ember pusztulna el, a második világháború áldozatainak többszöröse! Egy poli­tikus megjegyezte: ez csak becslés, mert 10—20 milliós eltérés ebben vagy abban az irányban „teljesen megengedhető pontatlanság”. Az ame­rikai hadsereg katonáinak és tisztjeinek csak­nem fele, több mint 1,5 millió fő, vagyis jó­val több, mint a második világháború idején, az USA határain kívül tartózkodik, s 64 államban állomásoznak amerikai katonák! S a „nagy pró­ba” során, a vietnami nép elleni irtóhadjáratban 1961—66 között 250 000 dél-vietnami gyermeket pusztítottak el, 750 000 pedig a napalmbom­báktól súlyos égési sebeket kapott. Az USA egy­kori vezérkari főnöke így hetvenkedett: „Úgy szét kell bombáznunk Észak-Vietnamot, hogy visszavessük a kőkorszakba.” Ilyen „kőkorsza­kot” szán az imperializmus az egész világnak. FnnON­ i­l/pn agresszív a dollárral „vívott" L|JJJGil nyCIl csata is. S ezt a „fegyvert” nemcsak a nemrég felszabadult országok, de saját szövetségesei ellen is beveti az USA. A nyugat-európai fejlett tőkés országok iparában egyre nagyobb hányaddal szerepel az amerikai tulajdon. Az International Harvester amerikai részvénytársaság elnöke kijelentette: „Minden egyes dollárért, amelyet az utóbbi évek folyamán az Egyesült Államok határain túl különféle cé­lokra felhasználtunk, 4,67 dollárt kaptunk.” Az USA 1960—66 között 3,2 milliárd dollár összegű­­ tőkét vitt a fejlődő­ országokba, ugyanakkor a monopóliumok profitja ezekből az országokból 16,2 milliárd volt. Csodálkozhatunk-e ilyen kö­rülmények között azon, hogy ezek az országok nemhogy előrehaladnának, de növekszik köztük és a fejlett országok közötti szakadék, így már világosabbá válik az az ENSZ-statisztika, amely szerint­­375 millió ember él a világon az éhhalál küszöbén, s a hiányos táplálkozás következtében naponta 80 000 ember hal meg, vagyis másod­percenként egy ember. Ez a kapitalista imperia­lizmus világa! „Az a társadalmi rend, amely folytonosan ilyen bűntetteket szül a beteg, haldokló rendszer, ame­lyet a történelem elítélt és amelynek el kell tűn­nie. A történelem ítéletének végrehajtása azon­ban maguknak a népeknek a feladata. Korunk­ban a népeknek minden lehetőségük megvan ar­ra, hogy hozzákezdjenek e történelmi küldetésük végrehajtásához, s ne engedjék meg az imperia­lizmusnak utolsó és legborzalmasabb bűntette el­követését” — mondja a vádirat. Szerencsére — a világ népeinek szerencséjére! — az imperia­lizmus ma már nem uralkodhat korlátlanul a világ felett. Rendkívül erős még, de ma már nem tehet kényére-kedvére azt, amit szeretne. Az utóbbi évtizedek történelmi eseményei mutat­ják, hogy, az imperializmus — minden agressziós kezdeményezés ellenére sem — „képtelen vissza­szerezni az elveszített történelmi kezdeményezést, és visszafelé fordítani a mai világ fejlődését. Az emberiség fejlődésének fő útvonalát a szocialista világrendszer, a nemzetközi munkásosztály és az összes forradalmi erő határozza meg.” A "JE línffiimu­flicig és munkáspárt moszkvai #a nulilliiuillol" tanácskozása, az ott ki­dolgozott és elfogadott antiimperialista harci program, hatalmas fegyvert jelent nemcsak a kommunista világmozgalom, de szerte a világon minden haladó mozgalom számára. Ez a doku­mentum megmutatja a maga valódiságában a fő ellenséget, az amerikai imperializmust, meg­mutatja azokat az erőket, amelyeknek közös ak­ciója képes lefogni az imperializmus agressziós kezét. Ezek az erők máris hatalmasak, de nem kétséges, hogy egyre hatalmasabbak és szervezet­tebbek lesznek. Az imperializmus elleni harc él­vonalában a szocialista világrendszer menetel. Ez az a bázis, amelyre a világ valamennyi haladó mozgalma támaszkodhat, s ez az a hatalmas erő, mely elrettenti az imperializmust a kalandorság­­tól. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a világ békéje, az imperializmus feletti döntő harc sikere számunkra biztosítva van. Még nagyon nehéz küzdelem vár ránk a nemzetközi osztályharcban. De e küzdelem­­feltételei annak következtében, hogy az egység tendenciája vált uralkodóvá a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomban, kedvezőbbekké váltak. Ezért adták ki a kommu­nista pártok a felhívást: „Szocialista országok né­pei, tőkésországok proletárjai és összes demok­ratikus erői, felszabadult és elnyomott népek, fogjatok össze az imperializmus ellen, a béké­ért, a nemzeti felszabadulásért, a társadalmi ha­ladásért, a demokráciáért és a szocializmusért vívott közös harcban!” RÁCZ LAJOS KÜLPOLITIKAI FIGYELŐ A jugoszláv külügyminiszter bonni tárgyalásai M­irko Tepa­vac szemé­lyében az elmúlt napokban — július 28. és 29. között — első íz­ben járt jugoszláv külügyminiszter az NSZK-ban Tepavac Willy Brandt nyugatné­met külügyminisz­ter múlt évi láto­gatását viszonozta és folytatott nyu­gatnémet kollégá­jával elsősorban gazdasági vonat­kozású megbeszé­léseket. Fogadta a jugoszláv külügyminisztert dr. Gustav Heinemann is. Tepavac bonni tárgyalásai­nak középpontjában Jugo­szlávia és az NSZK gazdasá­gi kapcsolatainak meg­javítási törekvése állt. Az NSZK Ju­goszlávia első számú nyugat­európai gazdasági „ügyfele”. A probléma elsősorban az, hogy Jugoszlávia összehason­líthatatlanul többet vásárol Nyugat-N­émetországban, mint az NSZK Jugoszláviá­ban. Már ez év első hónap­jaiban 230 millió dolláros de­ficit mutatkozott jugoszláv részről az NSZK-val szem­ben, amit természetesen sür­gősen meg kellett kísérelni menet közben kijavítani. További célja volt a jugo­szláv külügyminiszter bonni tárgyalásainak, hogy rendez­zék a Nyugat-Németország­­ban dolgozó kb. 230 ezer ju­goszláv vendégmunkás jogi helyzetét, jóllehet éppen a közelmúltban kötött a két ország ezzel kapcsolatban társadalombiztosítási, mun­kavállalási és a munkanél­küli segély fizetéséről szóló megállapodást. Tepavac bonni megbeszé­léseinek egyik lényeges pont­ja volt egy jogsegély­­egyezmény létrehozása­­ is. Az NSZK-ban ugyanis igen sok jugoszláv származású szélsőjobboldali emigráns él, akik sorozatosan követtek el merényletet az NSZK-ban akkreditált jugoszláv diplo­maták, vagy Nyugat-Német­országba látogató jugoszláv politikai személyiségek el­len. Megfelelő egyezmény hiá­­­nyában azonban a nyugatnémetek nem adták ki a merényletek tette­seit, s ez egyre erőteljesebben ha­tó feszültségté­­rtyező volt a két ország kapcsola­taiban. Sor került a ju­­goszlávok kártala­nítási követelései­nek megvitatására is. A Német Szövetségi Köztársaság 25 év után sem kártalanította a hitleri rendszer jugoszláviai áldozatait, illetve azok hát­­­rahagyottjait. Korábban erre azért nem került sor, mert Jugoszlávia és az NSZK kö­zött nem volt diplomáciai kapcsolat. N­ézzük, mit sikerült el­érniük háromnapos megbeszéléseik során Tepavacnak és Brandtna . Mindenekelőtt egy kulturál­s egyezményt írtak alá, amely kiszélesíti a két ország kö­zötti tudományos együttmű­ködés kereteit is. .Nem tör-­ tént viszont döntő jelentősé­gű előrehaladás a két ország gazdasági együttműködésének „kiigazításában”, vagyis a jugoszlávok hátrányának ki­küszöbölésében. Ahogyan az MTI belgrádi tudósítója meg­állapította, Belgrád számoma keveset mond annak a koráb­ban is hangoztatott bonni ígéretnek a megismétlése, hogy a nyugatnémet kor­­mány „továbbra is azon lesz,, hogy egyezmény jöjjön létre, a Közös Piac és Jugoszlávia között”. Nem született konkrét, megegyezés a Jugoszláviának fizetendő háborús kártérítés­sel kapcsolatban fent, lénye­­­ges Viszont, hogy ezek­ a megbeszélések megkezdődtek­. Ugyancsak kézzelfogható eredmény — azaz egyezmény — nélkül végződtek az­ NSZK-ban élő jugoszláv ter­roristák kiadatására vonat­kozó megbeszélések is, de abban megállapodtak, hogy a megbeszéléseket folytatják­ és a legrövidebb időn belül jogsegélyegyezményt írnák alá. Ér é­rthető tehát, hogy a (új jugoszláv sajtó Tepa­vac visszatérését kö­vető napon, szerdán még nagyon mértéktartóan kom­mentálta a külügyminiszter bonni tárgyalásairól kiadott közleményt. Kétségtelen, hogy Jugoszlávia gazdasági helyzete most nem könnyű: Belgrádnak felül kell vizs­gálnia eddigi külkereskedel­mi politikáját és el kell dön­tenie, hogyan szorgalmazza a közös piaci országokkal való kapcsolatainak a jugoszláv érdekeknek megfelelő fejlesz­tését. Ugyanakkor a KGST országaival is fokoznia kell az együttműködését, annál is inkább, mert ezek az orszá­gok jelentik Jugoszlávia számára a legelőnyösebb gaz­dasági együttműködés lehető­ségeit. Ez a felismerés hat egyebek között Mika Spiljak ez év elején történt látogatá­sa óta is; hazánk és Jugo­szlávia között egyre erőtel­­­jesebbek a kooperációs és más vonatkozású gazdasági kapcsolatok. M­irko Tepavac bonni tárgyalásai hasznosak voltak legfőképpen azért, mert eloszlatták a ju­­goszlávok bizonyos illúzióit a nyugat-európai országokkal folytatott kereskedelmi kap­csolatok néhány vonatkozá­sában. S ha a jugoszlávok gyorsan levonják az ebből következő tanulságokat és az eddiginél erőteljesebben szorgalmazzák a gazdasági együttműködést az új gazda­sági mechanizmus útjait já­ró szocialista országokkal, még sokat tehetnek azért,, hogy Jugoszlávia gazdasági fejlődését a kívánalmaknak megfelelő ütemben és ará­nyokban biztosítsák. PERÉN­YI ISTVÁN Mirko Tepavac

Next