Csongrád Megyei Hírlap, 1969. augusztus (14. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-05 / 179. szám
ámozna k. Szerencsés repülőgép-szerencsétlenség az ALITALIA olasz légitársaság Caravelle-típusú repülőgépe a Marseille-i (Franciaország) repülőtér kifutóján nem tudottmegállni és beleszaladt a repülőtér melletti 4 méter mély tóba. Az azonnal segítségre siető mentőosztagoknak sikerült megmenteniök a repülőgép valamennyi utasát és kezelőjét, összesen 45 személyt. (Telefoto — AP—MTI—RS) Nem szabad megváltoztatni az augusztus 17-e és 20-a közötti munkaidő-beosztást Egyes vállalatoknál az augusztus 18-i és 19-i munkaidőt előre vagy utólag akarják ledolgozni, illetve szabad szombatokat e napokra akarnak áthelyezni, hogy az augusztus 17-i vasárnapi és a 20-i munkaszüneti nappal együtt négynapos munkaszünetük legyen. Ezzel kapcsolatban a Munkaügyi Minisztériumban elmondották, hogy augusztus 17-e és 20-a között a szokásos munkaidő-beosztást nem szabad megváltoztatni. A Munka Törvénykönyvének végrehajtási rendelete szerint pihenőnapot akkor lehet áthelyezni, ha azt a munkaszüneti naptól csak egy munkanap választja el. Az idei augusztus 20-át két munkanap választja el a vasárnaptól, s ez esetben nem kerül sor a pihenőnap áthelyezésére. Ugyancsak nem helyezhető át a szabad szombat az augusztus 17 és 20-a közötti napokra és nem lehet a két munkanap közötti munkanapokat előzetesen vagy utólag ledolgozni. (MTI) Halálos ítélet Miskolcon Nyitrai Sándor miskolci lakost egy sor bűncselekményért, lopásért, rablásért, erőszakoskodásért, közveszélyes munkakerülésért korábban már több mint tizenegy évi szabadságvesztéssel sújtották. Az iszákos, garázda természetű ember magaviseletén a büntetések sem változtattak. Rendezetlen családi életet élt, feleségét többször bántalmazta. Ez év április 29-én felesége a bántalmazás elől az egyik miskolci fűszerüzletbe menekült, ahol a raktárhelyiségben bújtatták el. Az üzletvezető később az asszonyt anyja, özvegy Bárány Lajosné lakására küldte, hogy ott átmenetileg menedéket találjon. Nyitrai az idős aszszony lakásán is kereste feleségét, s amikor közölték vele, hogy ott már nem tartózkodik, bosszút forralt az idős asszony ellen. Ismét megjelent Bárányné lakásán, akit a konyhában talált Nyitrai az asztalon levő konyhakést magához vette, s azzal a szerencsétlen aszszonyt többször mellbeszúrta. Özvegy Bárány Lajosné a súlyos sérülésektől a helyszínen meghalt. Nyitrai ezután a halottat letakarta, majd a szobában ruhaféléket, értéktárgyakat csomagolt össze és a lakást elhagyta. ,gy lopott holmikat eladta, s a kapott pénzből italozni kezdett A rendőrség a bestiális gyilkost hamarosan elfogta. A miskolci megyei bíróság Nyitrai Sándort különlegesen kegyetlen módon és aljas indokból elkövetett emberölésért halálra ítélte. Az ítélet nem jogerős. (MTI) Országos konferencia lesz Makón Az országban eddig mindössze négy általános iskolában kísérleteztek az egész napos iskola rendszerével. Az egymástól viszonylag elszigetelten folyó kísérletek tapasztalatcseréjét és vitáját rendezi meg az Országos Pedagógiai Intézet, a JATE Neveléstudományi Tanszéke, valamint a TIT Országos Pedagógiai Választmánya október első felében Makón. A kétnapos konferencia mintegy előkészíti az 1970-ben, a Német Demokratikus Köztársaságban megrendezendő nemzetközi tanácskozást. Itt alakítják ki ugyanis a hazai eredményekről és módszerekről azt az egységes állásfoglalást, amit a szakemberek majd a rostocki tanácskozáson képviselni fognak. 1969. AUGUSZTUS 5., KEDD Krisztina napja A Nap kél 4 óra 25 perckor, és nyugszik 19 óra 13 perckor. A Hold kél 22 óra 16 perckor, és nyugszik 13 óra 26 perckor. SZÁZHUSZONÖT ÉVE, 1844. augusztus 5-én született Ilja Jefimovics Repin, a XIX. század nagynevű orosz festőművésze, a realista festészet legnagyobb mestereinek egyike. Nyomorban telt gyermekkorának élményei egész életművén, a néppel való mély együttérzés kifejezésében tükröződnek. Ifjúkori képeivel már felhívta magára a figyelmet és diplomamunkájával aranyérmet és külföldi ösztöndíjat nyert, majd a „Volgai hajóvontatók” című képe nevét világszerte híressé tette. Alkotásai mély valóságérzéssel ábrázolják az orosz nép életét és kibontakozó forradalmi harcot, a forradalmárok hősi életét, s társadalmi témájú festményei a legmagasabbrendű humanitással sugározzák a cári elnyomás elleni tiltakozást, a nép erejébe vetett szilárd hitet, a szabadsághoz való vonzódást, a társadalom haladó hangulatának művészi kifejezésére irányuló törekvést. A nép életének jeleneteit megörökítő, megkapóan realista képein kívül kiváló arcképek egész sorát alkotta. Levelezése és emlékiratai kora orosz művészeti életének nagybecsű forrásai. MÉRSÉKELT SZÉL Várható időjárás kedd estig: változó mennyiségű felhőzet, egy-két helyen átfutó eső. Mérsékelt, helyenként élénk északkeleti, keleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 23—27 fok között. MOZI Csongrádi Szabadság: Az első tanító. Szovjet film. (Fél 6, háromnegyed 8.). Hódmezővásárhely: Béke: Maigret felügyelő csapdája. Színes olasz—francia film. (Háromnegyed 6, 8.) Terv: Két mamám és két papám van. Jugoszláv film vígjáték. (Negyed 6, fél 8.) Kert: Hét katona meg egy lány. (Színes román—franciaolasz film. (8.) Makó: Vörös Csillag: Az oroszlán ugrani készül. (Háromnegyed 6, 8.) Szabadság: Vörös rózsák Angelikának. Színes olasz—spanyol—francia kalandfilm. (Negyed 6, fél 8.). Szeged: Szabadság: Mezítláb a parkban. Színes amerikai filmvígjáték. (Fél 4, háromnegyed 6, 8.) Fáklya: délután: Autósok, reszkessetek! Színes olasz—francia filmvígjáték. (2, 4.) Este: Életem legjobb nője. Csehszlovák filmkomédia. (6, 8.) Szentes: Szabadság: Majd a Leontine! Színes francia bűnügyi film vígjáték. (4. 6, 8.). RÁDIÓMŰSOR Kossuth 4.30 Hírek, időjárás. 4.33 Hajnaltól reggelig, zenés reggeli műsor. 5.00 Hírek, időjárás. 5.30 Reggeli krónika. 5.44 Falurádió. 6.00 Hírek, időjárás. 6.30 Hírek, időjárás. 6.45 Hallgatóink figyelmébe. 7.00 Reggeli krónika II. 7.15 Körzeti időjárás. 7.30 Új könyvek. 8.00 Hírek, időjárás. 8.05 Műsorismertetés. 8.20 Harsán a kürtszó. A Gyermekrádió műsora. 8.56 Külpolitikai figyelő. 9.11 A Magyar Néphadsereg Művészegyüttese ének- és zenekarának hangversenye. 10.00 Hírek, időjárás. 10.05 Bölcsek mosolya. 10.30 Zenekari muzsika. 12.00 Déli krónika. 12.20 Ki nyer ma? 12.30 Melódiakoktél. 13.45 Törvénykönyv. 14.00 Henryk Szerying hegedül. 14.15 Szaid kalandjai. 15.00 Hírek, időjárás. 15.10 Astrid Varnay Verdi-áriákat énekel. 15.32 A fekete elefántcsont. 15.47 Kórusok magyar költők verseire. 16.00 A világgazdaság hírei. 16.05 Nyár a Krím félszigeten. 16.58 Hallgatóink figyelmébe 17.00 Hírek, időjárás. 17.05 Tallózás a világsajtóban. 17.20 Kovács Apollónia nótákat és cigánydalokat énekel. 17.43 A mai amerikai színház. 18.03 Könnyűzenei híradó. 18.33 Lemezműzelm. 18.58 Hallgatóink figyelmébe. 19.00 Esti krónika. 19.25 A Szabó család. 19.55 Hallgassuk együtt. 20.30 Népdalcsokor. 21.02 Hírek. 21.05 Magyar est. 22.00 Hírek, időjárás. Kb. 22.15 Sporthírek. 22.20 Tánczene. 22.55 Rádiószínház. A sült galamb. 24.00 Hírek, időjárás. 0.10—0.25 Operaáriák. Petőfi 6.20 Torna 6.30—8.05 Azonos a Kossuth-műsorral. 8.05 Kemény Egonra emlékezünk. Krisztina asszony. 10.08 A zene hullámhosszán. 11.45 A láp virága. 12.00 Nyári László népi zenekara játszik, Kenéz Ernő énekel. 12.28 Bahcher Mihály zongorázik. 13.00 Hírek, időjárás. 13.05 Szimfonikus táncok. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00—18.00 Randevú — kettőtől hatig. 18.00 Hírek, időjárás. 18.10—19.54 Fiatalok hullámhosszán. 19.54 Jó estét, gyerekek! 20.00 Esti krónika II. 20.25 IXfi könyvek. 20.28 Legenda virágzik itt holnapi harcra. 21.25 Könnyűzene. 22.02 Szabolcsi Bence tanít. 23.00 Hírek, időjárás. 23.10 Verbunkosok, nóták. 24.00 20.10 Hírek. Időjárás, TV Magyar televízió 17.58 Hírek. 18.05 Csak gyerekeknek! 18.45 Figyeljetek! — Indul az adás .. . (Ism.) 19.20 Esti mese. 19.35 Csontváry nyomában. Kisfilm. (Ism.) 20.00 Tvhíradó. 20.20 Fáklya. A Televízió magyar irodalmi folyóirata. II. évfolyam. 3. szám. 21.45 Henry Segers-show. 22.00 Tv-híradó. — 2. kiadás. Jugoszláv televízió 17.45 Rajzfilm. 18.00 Bábjáték. 18.20 önöknek az úton. 19.00 Folklórpercek. 19.15 Riport. 20.35 Dokumentumfilm. 20.50 A papa is eljött — angol film. 22.20 Komoly zene. Román televízió 16.35 Gyermekeknek. 17.20 Gong. A színház világából. 19.00 Román játékfilm. 21.00 Dokumentumfilm. 22.00 Szimfonikus hangverseny. SZOLIDARITÁS Országúti forgalom, megszokott sebességgel halad a kocsi. Szemközt ugyancsak egy Volga, integet a villogójával. Lekanyarodni sehol se lehet, távol, s közelben nincs keresztút. Dehát istenem, minden gépkocsivezető külön személyiség, s ezt a közúti forgalomban sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Villog, hát villog, az ő dolga. Hanem már a második szembehaladó gépkocsinál — nem nagyon értek az autófajtákhoz, a rendszámáról látom, hogy állami kocsi ez is, — föltűnik a villogás. — Valami baj lehet nálunk, hogy ennyire jeleznek — véli a gépkocsivezető, s leállítja a motort. Néhányszor elsétál a kocsi előtt, körbejárja, megveregeti, megkopogtatja, fölnyitja a motorházat. Semmi. Semmiféle rendellenességet nem talál. Ahogy elindulunk, egy maszek Skoda kezdi elölről a villogást. Mögötte meg egy Trabant kacsingat a képünkbe. — Ennek fele se tréfa — morogja a gépkocsivezető, aztán hirtelen a homlokára üt. — Megvan. Valahol a közelben radarral figyelik az utat. Falu határába érünk, lakott terület, úgy megyünk, ahogy a nagykönyvben megírták, valósággal araszolásnak tűnik, a korábbi 100 kilométeres sebesség után. És valóban. A készülék ott bujkál a község első házai között, mellette a rendőr. Ahogy kiérünk a faluból már a mi villogónk is működik. Jelzünk a szembejövőknek. Vigyázat radar! Meggondolatlanok, felelőtlenek, sebességmániákusok, virtuskodók figyelem! A radar lát benneteket. S ahogy hátranézek, látom mögöttünk is pislognak a lámpák. A szembejövők kapcsolnak, leesik a tantusz, s még azt is megfigyelhetjük, hogy fújják ki magukból az autók az előbbi sebességet, hogy rohad le bennük a repülés láza. A radarral nem jó kikötni, ezt mindenki tudja. S ha valaki még nem tudná, eszébe juttatja a többi. Csak éppen annyival, hogy megvillogtatja a lámpáját. Vajon ha másban, nagyobb ügyekben is így vigyáznánk egymásra, egymás jogosítványára, testi-lelki épségére... csak éppen rávillogtatnánk, hogy észretérítsük: felelőtlenek, ostobák, mánikusok, spekulánsok, vigyázzatok! Mindig lehet a közelben egy radar, amelyik észrevesz és leleplez benneteket. Lám, milyen könnyen megszalad a fantázia. Pedig lakott területen vagyunk, vigyáznunk kell, a megengedett sebesség mindössze 60 kilométer. (FENAKEL) Beérett a nagymágocsi csemegeszőlő , nincs, aki leszedje Újdonságnak számít a fogyasztói piacon a nagymágocsi csemegeszőlő és az őszibarack. De egyelőre nemcsak örömet, hanem gondokat is okoz a termelőknek, a Derekegyházi Állami Gazdaságnak. A nagymágocsi kerületben néhány éve telepített, s azóta termőre fordult őszibarack- és csemegeszőlő-ültetvényeken beérett a gyümölcs. Bő a termés. A szürethez azonban nincs elég munkaerő. A helyzet olyan stádiumba jutott, hogy a gazdaság vezetői rendkívüli intézkedésekre kényszerülnek. Különböző társadalmi szervekhez és a honvédséghez fordulnak gyors segítségért, nehogy a 150 hold őszibarack, s a 110 hold kitűnő csemegeszőlő termése kárt szenvedjen. Ellenőrizték a műkincseket Ellenőrizték az év első felében az Iparművészeti Múzeum szakértői a hazai, mintegy 11 ezer védett iparművészeti tárgyat, folyamatosan ellenőrzik. Az időről időre ismétlődő kontroll azonban hosszabb idő óta meglehetősen vigasztalan eredményt mutat. A szakemberek a műkincseknek rendszerint csupán 75—80 százalékát találják meg, a többi eltűnik, elkallódik, holott a tulajdonosok rendszerint tudják, hogy törvény szabályozza a védettnek nyilvánított tárgyak gondozását, eladását és ajándékozását. E műtárgyak régiségük, vagy ritkaságuk miatt nemzeti kultúrkincsünk pótolhatatlan darabjai, s védettségük csak akkor szűnik meg, ha végérvényesen múzeumaink egyikébe kerülnek. A védett műkincseket csak a művelődésügyi miniszternek bejelentve lehet eladni, vagy elajándékozni. A tulajdonos köteles gondoskodni a tárgy megóvásáról, szakszerű helyreállításáról. Az a műtárgy-tulajdonos, aki az előírásoknak nem tesz eleget, háromezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. □ VASÁRNAP délelőtt Szalkszentmártonban, „a jó öreg kocsmáros” egykori háza mellett felavatták Petőfi Sándor két és fél méter magas bronzszobrát, Marton László Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását Az avatáson a falu és a járás vezetőivel együtt — mint fővédnök — részt vett Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. # TANÁCSKOZÁS. A nyári népművelési munka tanulmányozására holnap, augusztus 6-án Szegedre érkeznek a megyei Népművelési Tanácsadó vezetői. A Népművelési Tanácsadó továbbképzési termében megismerkednek a fesztivál programjával, este pedig megtekintik a játékok Carmen előadását. A CSONGRÁD MEGYEI HÍRLAP, a Magyar szocialista Munkáspárt Csongrád megyei bizottságának lap.ja. Megjelenik Hétfő kivételével. Főszerkesztő (Racz Lajos. Szerkesztőség- Magyar Tanácsköztársaság u. 10 sz. Telefon: 12-715 12-716. A főszerkesztő telefonszáma: 15-729. Az éjszakai ügyelet telefonszáma: 17-506. Hódmezővásárhelyi szerkesztőséd Ady Emre u- 3- szám. Telefon 305. Makói szerkesztőség: Lenin tér 22. Telefon: 44 Szentes! szerkesztőség: Kossuth Lajos utca 18. sz., tszt Telefon: 470 Csongrád! szerkesztőség- Marx tér aeeffon: 37. Kisdia a Csongrád megyei lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kovács László. Kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10 sz. Telefon- 13®S00 13-116Terjeszti a Magdegar Posta Előfizethető bármely postahivatallál és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Budapest v., József nádor tér 1. sz.) Előfizetési dH egy hónapra 20.ért A lapot a sieceiti Nvinda nyomja. Szeged, Bajcsy-Zsinszky u 28- Tel: 13-506, Indexszám: 25 052 . CSOttOI MEGYEI * Csúcsforgalom — szárazon és vízen TELT IGAZ A STRANDOKON □ BŐSÉGESEN FOGYOTT A HŐS „NYARALNIVALÓ" Lassan két hete, hogy szűnni nem akaró kánikula köszöntött ránk. A strandokon nemcsak hét végén, de hétköznap is néhány helyen kikerül a tábla: „megtelt!” Augusztus 3-án, vasárnap a hőmérő higanyszála 31,2 fokot mutatott, de árnyékban sem volt ennél sokkal hűvösebb. Nem csoda hát, hogy a megyében levő strandok, uszodák már a délelőtti órákban több ezer embert fogadtak. Szegeden a Tiszán levő úszóházaknak, a partfürdőnek és az uszodának 26 ezer látogatója volt. A vízen tehát a csúcsforgalom egyik napja volt ez a vasárnap, de vajon a vendéglátóhelyeken mivel kellett számolni? A Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat kétszáz „üzemében” sem panaszkodhattak a forgalomra. A megye négy városában — Vásárhely, Szentes, Makó és Szeged — 35 ezer palack sör mellett 457 hektóliter hordós sör fogyott el. De nemcsak a sörnek volt keletje, hanem az üdítőitaloknak is, melyekből 40 ezer üvegnyit ürítettek ki a vendégek. A fagylalt és a parfé is keresett cikk volt: 50 mázsát mértek ki belőlük a cukrászdákban, a vendéglátóhelyeken és a mozgóárusok pultjainál. Az egyetlen napi forgalom jelentős mennyiségének mintegy 60—65 százaléka Szegeden fogyott el, míg sorrendben Vásárhelyen, Szentesen és Makón jelentkezett a többi vásárló. Rendőrségi krónika Garázdaság miatt letartóztatta a rendőrség Rácz István 21 éves büntetett előéletű, kiskundorozsmai (Marx utca 37.), Huszsák Mátyás 19 éves, büntetett előéletű, magyarcsanádi (Dankó Pista u. 22.) lakosokat és K. Lajos fiatalkorú társukat. Szegeden a Marx téren minden indok nélkül belekötöttek egy járókelőbe, akit bántalmaztak. Ügyüket vádemelésre hamarosan átadják az ügyészségnek. Lopás miatt büntető eljárást indított a rendőrség Rádai István 25 éves, büntetett előéletű, szegedi (Öthalom utca 52.) lakos ellen. A Jégkunyhó Presszóban ellopta egy vendég táskáját 1000 forint készpénzzel. A táskában volt egy zsebrádió és más érték is. Ezeket az értékeket a házkutatás alkalmával a rendőrség megtalálta. A pénzt Rádai elköltötte. Ügyét vádemelésre hamarosan átadják az ügyészségnek. Markó volt. Ittas embert lopott meg Szegeden, a Marx téren Kolompár János 62 éves büntetett előéletű, kiskundorozsmai (cigánytelepi)lakos. Egy padon feküdt a leittasodott Majer József algyői lakos, akinek a zsebéből kivett egylevéltárcát, benne 600 forinttal. A tolvajt a helyszínen elfogták, és átadták a rendőrségnek. Sikkasztás bűntettének alapos gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség Kovács János postai kézbesítő, csengelei (Móra Ferenc utca 10.) lakos ellen. A vizsgálat szerint két alkalommal nem adta át a címzetteknek a pénzküldeményt, 1400 forintot, azt megtartotta magának, míg a feladóvevényt aláhamisította. NAGY MEGRENDÜLÉSSEL fogadták Hódmezővásárhely pedagógusai a szomorú hírt Zoltán Gábor, a vásárhelyi Kun Béla Általános Iskola igazgatója tragikus haláláról. Zoltán Gábor nemcsak mint pártmunkás, de mint tömegszervezeti aktivista is kiemelkedő szerepet töltött be a város közéletében. Különböző állami és tömegszervezeti funkciója mellett elnöke volt az oktatási állandó bizottságnak is. Ereje teljében, 55 éves korában érte a hirtelen halál, súlyos agyvérzés következtében. Temetése augusztus 6-án, szerdán délelőtt 9 órakor lesz a Kincses-temető ravatalozójából. Figyelem! Gelka garanciális televízióvásárt rendez augusztus 6-tól a Bizományi Áruház Váll.vásárhelyi boltja. OTP hitellevélre is kiszolgálunk. x H. 50 333 LEZUHANT VITORLÁZÓ-REPÜLŐGÉP Vasárnap a késő délutáni órákban a pusztaszeri emlékmű környékén lezuhant egy vitorlázó-repülőgép, amellyel mintegy száz méter magasan repült Kocsis László szolnoki lakos, aki súlyos sérüléseket szenvedett. A baleset okának kiderítésén bizottság munkálkodik. □ VITA: A Szegedi Újságíró Klub Művészklubjá- ban ma este 6 órai kezdettel Jankay Tibor amerikai szobrász- és festőművész tart diavetítéssel illusztrált előadást műveiből. AZ OLASZ Emilia tartománybeli Reggio közelében a Po folyóban fürdőzés közben megfulladt négy testvér. A 12 és 15 év közötti fiúk a folyónak egy örvények miatt veszélyes részén fürödtek és édesanyjuk szeme láttára pusztultak el, aki semmit sem tudott tenni megmentésükért.