Csongrád Megyei Hírlap, 1969. december (14. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-03 / 280. szám

Újságírói díjat alapított a megyei December 18-án. A Csongrád megyei tanács végrehajtó bizottsága Kovács Imrének, a megyei ta­nács vb elnökhelyettesének elnökletével kedden délelőtt ülést tartott. A vb által hozott határozatok végrehajtásáról szóló beszámolót Sajti Imre vb-tag, az ideigle­nes bizottság elnöke ismertette, majd azt vita után a vb elfogadta. Ezt követően Hantos Mihálynak, a megyei tanács vb elnökhelyettesének előterjesztésére a Csongrád megyei tanács végrehajtó bizott­sága újságírói díjat alapított a Csongrád megyei Hírlap szerkesztőségében kima­gasló újságírói munkásságot kifejtő hír­lapíró jutalmazására, melyet minden év­ben a sajtónap alkalmából nyújtanak át. A vb a jutalom összeget 8000 forintban állapította meg. A díj az idei sajtónap al­kalmából kerül először átadásra. A vb ezután a megye népművelési hely­zetét, a továbbfejlesztés irányelveit vitat­ta meg a vb művelődési osztályának elő­terjesztése alapján. A számtalan tényt és a helyesen rögzített irányelveket tartal­mazó jelentés élénk vitát váltott ki és a munka javítására több javaslat hangzott el. A vb az előterjesztést — az osztály és megyei tanácsülés a szakszervezet együttműködésének haté­konyabbá tétele és az osztály koordináló szerepének hangsúlyozásával — egyhan­gúan elfogadta. A decemberi tanácsülés elé kerülő anyagok vitáján részt vett Molnár János, a KPM tanácsi közlekedési főosztályának vezetője is. A vb a megyei tanács ülését december 13-ra hívja össze a következő napirendi javaslattal: 1. A megye közle­kedési és hírközlési helyzete, fejlesztési irányelvei. Előadó: Kovács Imre vb-el­­nökhelyettes; 2. Csongrád megye és Sze­ged m. j. város Népi Ellenőrzési Bizottsá­gának beszámolója 1969. évi munkájáról. Előadó: Balázs Lajos, NEB-elnök. 3. Csongrád megye és Szeged m. j. város Népi Ellenőrzési Bizottságnak 1970. I. félévi munkaterve. Előadó: Balázs Lajos. 4. A Csongrád megyei tanács és vb 1970. évi munkaterve. Előadó: Török László vb­­elnök. 5. A Csongrád megyei tanács állan­dó bizottságainak 1970. évi munkatervei. Előadók: Az áb-ok elnökei. 6. A nagy­községé, szervezet kialakítása megyénkben. Előadó: dr. Bozó Sándor vb-titkár. 7. In­terpellációk, javaslatok. tanács vb A Szeged m. /. város tanácsi döntése alapján, Városi Szemle címmel időszaki folyóiratot kívánnak megjelentetni A VÁROSPOLITIKA célkitűzéseinek megvalósítását SZOLGÁLNÁ □ A TERVEK SZERINT 1970. ÁPRILIS 4-ÉN LÁTNA NAPVILÁGOT AZ ELSŐ SZÁM Szegeden a város fejlődését, a fejlesztés kérdéseit összefoglaló, a szakemberek munkáját közreadó folyóirat megteremté­se évek óta mind gyakrabban kerül szóba. A Szeged m. j. városi tanács végrehajtó bizottságának tegnapi ülésén az a döntés született, hogy a városfejlesztés, a lakó­helyismeret és kutatás állandó fóruma­ként szükséges életre hívni egy negyed­évenként megjelenő, időszaki folyóiratot. Ez a sajtóorgánum a 20-as években szer­kesztett Szegedi Szemle, s az annak foly­tatásaként megjelent Városkultúra című lapok örököseként foglalkozna a társada­lomtudományok mindazon ágazataival, melyek a várospolitika kérdéseihez kap­csolódnak. A Szeged szellemi karakteréről lezaj­lott vitának egyik lényeges tanulságaként jelölte meg a végrehajtó bizottság, hogy a városban élő kutatók tevékenysége nem eléggé összefogott. Eredményeik a tudo­mány területeinek specializálódása miatt ma már úgyszólván áttekinthetetlenek a várospolitika iránt érdeklődők, a nyilvá­nosság számára. Más kérdés, de szorosan ide tartozik, hogy nem is kapnak ösztön­zést a tudományos kutatók arra, hogy képzettségüknek, felkészültségüknek leg­alább egy részét a városépítés szolgálatá­­ba állítsák. A megindítandó folyóirat a helyi tudományos élet, a városfejlesztés, a helytörténeti kutatás olyan fórumává válhatna, mely — ha szerény keretek kö­zött is, de — biztosítaná a városvezetés­nek, hogy a feltárt tudományos eredmé­nyekre is támaszkodhasson. Amennyiben a lap tervét jóváhagyják, úgy az első szám 1970. április 4-én jelen­ne meg, Városi Szemle címmel 1100 pél­dányban. Ez a tudományos folyóirat tehát többek között foglalkozna a várostervezés és -fejlesztés, az építészet, a képzőművé­szet alkalmazásának szegedi vonatkozá­saival. A lap szándékát, tartalmát a „Vá­rospolitikai Tudományos Folyóirat” alcím fejezné ki. A Szeged m. j. városi tanács kiadásában megjelenendő orgánum a tár­sadalmi szerkesztő bizottságának elnöke, dr. Biczó György vb-elnök lenne, míg a főszerkesztői feladatokat dr. Antalffy György egyetemi tanár látná el. A szer­kesztő bizottság tagjainak pedig a város­­igazgatás és -építés, a történelmi és levél­tári kutatások, a műszaki tudományok művelésének neves képviselőit kérnék fel. A végrehajtó bizottság foglalkozott még a december 12-én összehívandó ta­nácsülés elé kerülő anyagokkal is. Vietnami diákok látogatása Szegeden Szegedre látogattak tegnap a MUOSZ Nemzetközi Új­ságíró Oktatási Központja vietnami televíziós tanfolya­mának hallgatói. A délelőtt folyamán fel­keresték a textilműveket, ahol Móczán Lajos, a gyár ig­azgatója tájékoztatta a vendégeket az üzem fejlődé­séről, a termelésről, a dol­gozók szociális ellátásáról. Ezután sorra járták a hatal­mas üzemcsarnokokat, majd a csoport vezetője sok si­kert kívánt a gyár dolgozói­nak. Délben a Szegedi Új­­ságíróklubban F. Nagy Ist­ván, a Délmagyarország fő­­szerkesztője fogadta a viet­nami vendégeket és tájékoz­tatta a helyi sajtó munkájá­ról. A délután folyamán fel­keresték a Szegedi Szabadtéri Játékok Igazgatóságát, ahol dr. Turi János, a Szabadtéri Játékok igazgatója és Dács György, az Idegenforgalmi Hivatal vezetője beszélgetett el a vendégekkel a város kulturális és idegenforgalm­i A vietnami vendégek az újságíróklubban. (Fotó: Somogyi Károlyné) életének eddigi eredményei­ről. A vendégek tegnap este tovább utaztak Debrecenbe. Van cement és szén, ha azt az üzletszerzőnél rendelik Sorbaállnak az emberek szénért, nem tudnak épít­kezni cementhiány miatt­. E megyénkre is jellemző helyzet magyarázatára több­kevesebb sikerrel már sokan vállalkoztak. Persze, ettől még nem lett több szén és cement. Van azonban a me­gyének olyan része — mesz­­szire van a megyeközpont­tól —, ahol vagonszámra le­het rendelni különböző mi­nőségű szenet, de még ce­mentet is. Tudott, hogy a rendelés még nem jelent szállítást. Éppen ezért hete­ket vártam én is a történ­tek megírásával. (Közreját­szott az is, hogy a Csongrád megyei TÜZÉP vezetői rend­szeresen „házon kívül” van­nak.) Nem hittem akkor a hallottaknak: egy hét lefor­gása alatt Pitvaroson lesz 200 mázsa szén és közel 500 mázsa cement... a szövetkezet fűtésre két Va­gon dorogi vagy hasonló kockaszenet is rendelt, má­­zsánkénti 42 forintos áron. Az üzletszerzők távozása után megjegyeztem: ezek az em­berek jutalmat érdemel­nének a tsz-től is! A csz-vezetők közölték, hogy erre nem­ tartanak igényt Faragó Sándor­ék. Ugyanezt mond­ták Csanádpalotán, ahol há­romezer, Nagyéren, ahol kö­zel 800, vagy Ambrózfalván, ahol 400 mázsa szenet adtak el. Egyesek sorbaállnak, mások válogatnak Árukínálat és megrendelés November 12-én délelőtt a pitvarosi Vörös Csillag Tsz irodájában beszélgettem a szövetkezet főkönyvelőjével és főagronómusával. Váratla­nul három férfi érkezett. Az idősebb — később tudtam meg a nevét — Faragó Sán­dor nyugdíjas, a csanádpa­­lotai ÁFÉSZ TÜZÉP-telep volt vezetője, jelenleg a Csongrád megyei TÜZÉP ju­talékos üzletszerzője — szó­áradattal árasztotta el a szö­vetkezet vezetőit. — Ötszázas portland-ce­­mentet ajánlok azonnali szállításra. Az öt vagonból kettő fehér lesz, ennek má­zsája 80 forinttal több. Ha lehet, már Záhonyból köz­vetlen Pitvarosra irányít­juk ... A tsz vezetői kaptak az al­kalmon. Náluk is állnak az építkezések cementhiány mi­att. Azonnali szállításra 500 mázsát rendeltek, december közepére pedig a vagonnal. — Tudunk szenet is ad­ni, bármennyit, bármilyen minőségben — folytatta a fiatalabb, Maróti Sándor, a Csongrád megyei TÜZÉP Szeged-Rókus pályaudvari telepének vezetője. — Ve­gyenek a tagok részére is ... A szövetkezet vezetői meg­lepődtek. A főkönyvelő ma­gyarázta, hogy a tagok­ ré­szére nem vehetnek szenet, mert akkor megadóztatják a szövetkezetet. — Vegyenek akkor egy tag nevére! — hangzott az ajánlat. — Nem kell nekik ötmázsás tételekért sorba­­állniok a telepen .. (Később tudtam meg, hogy az ambrózfalvi községi ta­nács vb-elnökét hasonló mó­don agitálták szénvásárlás­ra.) A „szózuhatag” eredmé­nyeként üzletkötés történt. MÍí RÍ N­APSZERDA, 1969. DECEMBER 1 Számlázás és haszon Az új gazdasági mechaniz­musban megszűnt a területi elhatárolás, vagyis bárme­lyik TÜZÉP bárhol, bárki­nek eladhatja áruját. Ennek ellenére kíváncsi voltam ar­ra, milyen érdek sarkallja a rókusi pályaudvari TÜ­­ZÉP-et arra, hogy a megye­­központtól távol korlátlan mennyiségben ajánljon ce­mentet és szenet, amelyért Szegeden is sorbaállnak. Né­hány dolgot megtudtam. Így: Faragó Sándor fél százalék jutalékot és prémiumot kap. Keresete nem lehet rossz, mert nyugdíját is szünetel­teti. A Csongrád megyei TÜ­ZÉP a szállítási határidőt betartotta, úgy, ahogy azt az üzletszerzők ígérték. A meg­rendelés után két nappal, tehát november 14-én már megérkezett a szén Pitva­rosra, 220 mázsa tatai koc­ka. A meglepetés a számla megérkezésekor érte a pitva­rosi Vörös Csillag Tsz-t. A mázsánkénti ár 72 forint 70 fillér volt, nem pedig a megegyezés szerinti 42 fo­­rintos pályaudvari ár! Meg­érkezett a cement is novem­ber 19-én, 460 mázsát küld­­tek. A számla szerint — ennek száma: 19 905 — mind fehér cement. Ára mázsán­ként 170 forint 80 fillér. Majdnem száz forinttal több, mint a szürke cementé. (Meggondolandó, hogy a spe­ciális célokra készült, egyéb­ként is hiánycikként nyil­vántartott importcementet beépítsék-e ólakba, istállók­ba? Szakemberek szerint ólakhoz, istállókhoz luxus fehér cementet használni!) dl megyei TÜZÉP igazgatóiénak véleménye A történtekről tájékoztat­tuk a Csongrád megyei TÜ­ZÉP vezetőit, s véleményü­ket kértük. Dr. Kókai Jó­zsef igazgató a következő­ket válaszolta: — A pitvarosi Vörös Csil­lag Tsz építőanyag-szükség­letét nagyobb részben az 1. telep (Rókus-pályaudvari) tiszta jutalékos üzletszerző­jénél rendelte meg, aki töb­bek között cementet, téglát, meszet stb. ajánlott. Egy va­gon fehér cementet le is szállítottunk. A mennyiségi differencia abból adódik, hogy az áru OPV-vagonban került leszállításra. A többi árucikk leszállítására is fo­lyamatosan sor kerül. Megjegyezzük, hogy az új gazdasági mechanizmusban a területi elhatárolást eltöröl­ték és így vállalatunknak le­hetősége nyílt egy-egy tsz rendszeres építőanyag­ ellátá­sára! A szövetkezet a szén meg­rendelésekor valóban a má­zsánként 1­42 forintos áraján­latot kapta. A megrendelő azonban írásban nem nyilat­kozott, hogy a szóban forgó tüzelőt szociális létesítmény fűtésére kívánja felhasznál­ni. Ezért az érvényben levő rendelkezések szerint a szén ipari szénnek minősült és így 72 forint 70 fillér a mázsán­kénti ára. (Vajon a nagy­éri, az ambrózfalvi, a csa­­nádpalotai, a csanád­alberti tsz-ek küldtek írásbeli nyi­latkozatot? Nekik miért számlázták másként az árut? Náluk a fűtésre használt szén nem minősült ipari szénnek! Különben is a Lel­tári Utasítás 7. oldal V. téte­le szerint a nem fűtésre használt szén minősül csak ipari szénnek! ( A szerk. megjegyzése:) Hogy milyen a megye és Szeged tüzelőellátása? Az idén a rókusi telep 480, a makói telep 349, a hódme­zővásárhelyi 219, a szentesi 340, a csongrádi pedig 63 vagonnal több tüzelőt ho­zott forgalomba, mint ta­valy. * A Csongrád megyei TÜ­ZÉP Vállalat igazgatójának válaszához nem fűzünk kommentárt. Válasza érthe­tő — avagy mégsem?! Ta­lán az olvasóknak merőben más a véleménye ... FÖRGETEG SZILVESZTER A szocialista építőipar mérlege: 32 230 lakás Naponta mintegy 1200 tonna cement érkezik Romá­niából, hogy enyhítse a kötőanyaghiányt az építkezéseken és az elemgyári munkahelyeken Néhány héttel ezelőtt ugyanis a romániai cementipar soron kívül összesen 40 000 tonna cement szállítását vállalta. Eddig több mint 30 000 tonna román cement érkezett az országba. Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium leg­újabb felmérése szerint az év utolsó két hónapjában 9200 új lakás építését fejezik be az ÉVM-vállalatok. Így vár­ható, hogy a tavalyinál 12 százalékkal több, vagyis 23 500 lakás átadásával zárják az 1969. évi programot. Az előze­tes felméréseken tájékozódtak más tárcák, a tanácsok és a szövetkezetek építési munkájának várható eredményeiről is. Ezek szerint a szocialista építőipar az idén összesen 32 230 új otthont ad át. (MTI) 3

Next