Csongrád Megyei Hírlap, 1970. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-02 / 180. szám
Erőt teljesen növekszik a magyar—kínai áruforgalom Hazaérkezett a Kínai Népköztársaságból Tordai Jenő külkereskedelmi miniszterhelyettes, aki magyar kereskedelmi kormánydelegáció előrt Pekingbeli tárgyalásokat folytatott és aláírta az1990-re szóló magyar—kínai árucsere-forgalmi és fizetési megállapodást. A tárgyalásokat értékelve Tordai Jenő hangsúlyozta, hogy a múlt évi megállapodásban előirányzott kontingenseket mind az exportban, mind az importban teljes egészében kihasználtuk ,a tavalyihoz mérten további 21 százalékos forgalomnövekedést tesz lehetővé az 1970- re vonatkozó megállapodás. A magyar külkereskedelem a Kínai Népköztársaságból többek között színesfémeket, ónt, wolframot, továbbá rizs- és húsféléket, állati eredetű termékeket — mint például sörtét és libatollat —, valamint vegyipari anyagokat, gyantát, vasoxidot, litorolt, fulfurolt vásárol. Ezenkívül a magyar vállalatok többféle fogyasztási cikket is beszereznek a Kínai Népköztársaságból. Ezek között megtalálható a hazai Vásárlók körében kedvelt gyapjú-, selyem-, és pamutszövet, gyapjúszőnyeg, zsebkendő, gumi strandszandál és tea. A Kínai Népköztársaságba irányuló magyar exportban szerszámgépek, közúti járművek és alkatrészek, különféle műszerek acél-alumínium kábelek, acéllemezek, acéláruk szerepelnek . Az 1970. évi kereskedelmi megállapodás előkészítésén túlmenően eszmecserét folytattunk a jövő évi, sőt a hosszú lejáratú árucsere-forgalom lehetőségeiről is — mondotta a miniszterhelyettes. — Mindkét fél részéről megnyilvánult az a törekvés, hogy a gazdasági kapcsolatokat fejlesszük és a külkereskedelmi forgalmat tovább növeljük. Ennek elősegítése érdekében megállapodtunk, hogy az 1971. évi szállításokra már ez évben is létrehozhatók vállalatok közötti magánjogi szerződések. A tárgyalások őszinte, szívélyes légkörben folytak — mondotta végül Tordai Jenő külkereskedelmi miniszterhelyettes. Nyugtál volt náci miniszternek Rendkívül furcsa feledékenységről tett tanúbizonyságot a minap a nyugatnémet igazságszolgáltatóé. Teljesen megfeledkezett az alkotmány 131. cikkelyéről, amelynek értelmében a háborús bűnösök nem kaphatnak nyugdíjat. Az történt ugyanis, hogy Dietrich Klagges, a braunschweigi tartomány egykori náci miniszterelnöke, Hitler hatalom rájutásának egyik támogatója, panasszal fordult a bírósághoz amiatt, hogy mindmostanáig nem részesítettek nyugdíjban. És a rendkívül feledékeny, de ,,jó szívű"’ nyugatnémet közigazgatási bíróság helyt adott panaszának, teljesen figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy Klagest 1948 után mint háborús bűnöst bíróság elé állították és hosszú tartamú börtönbüntetésre ítélték. 2 izraeli légitámadás egyiptomi terület ellen A Pravda bírálja az iraki álláspontot Izrael szombaton ismét megsértette a Szuezi-csatorna mentén létesített tűzszüneti vonalakat, jóllehet pénteken bejelentette, hogy hozzájárul a háromhónapos tűzszünet kihirdetéséhez. Mint Kairóban hivatalosan közölték, szombaton az izraeli hadsereg szárazföldi és légi erői a Csatorna mentén levő egyiptomi állásokat támadták. Az egyiptomi légelhárító ütegek a támadókat elűzték anélkül, hogy azok az egyiptomi állásokban károkat okozhattak volna. Kinek használ az Iraki álláspont? „Érhetetlen álláspont” — ezzel a címmel közöl jelentést a Pravda szombati száma arról a negatív álláspontról, amelyet az iraki Baath Párt vezetősége foglalt el Nasszer elnök békekezdeményezésével kapcsolatban, amely a Közel-keleti Válság politikai eszközökkel való rendezését célozza. ..Jelenleg, midőn a világ sok országa pozitívan válaszol az EAK kezdeményezésére, amelynek az a célja, hogy felkutassák a Biztonsági Tanács 1987 novemberi határozatára épülő politikai rendezés megfelelő módozatát, az iraki Baat Párt vezetőségének elutasító álláspontja Nasszer elnök kezdeményezésével, az EAK kormányának állásfoglalásával szemben, nem segíti elő az agresszor ellen és az agreszszort támogató imperialista és cionista erők ellen vívott tényleges küzdelmet” — állapítja meg a szombati Pravda. Arab külügy- és hadügyminiszterek Tripoliban Algéria, Irak, Jordánia, Líbia, az Egyesült Arab Köztársaság, Szudán és Szíria külügy- és hadügyminiszterei vesznek részt az arab országok Tripoliban tartandó értekezletén.. A líbiai fővárosban hétfőn kezdődő tanácskozáson a résztvevők a közel-keleti helyzet legújabb fejleményeit vitatják meg. KÜLPOLITIKAI HÍREK BOMBAMERÉNYLIST BRÜSSZELBEN Bombamerényletet követtek el a szombatra virradó éjszaka Jugoszlávia brüszszeli nagykövetsége ellen. A robbanás kisebb károkat okozott. A hatóságok vizsgálatot indítottak. Három hónapon belül ez volt a második merénylet a nagykövetség ellen. DRÁGUL X% ÉLET frANciaORSítTOBAn Most nyilvánosságra hozott adatok szerint Franciaországban júniusban májushoz képest 0,5 százalékkal emelkedtek a kiskereskedelmi árak. Ezzel az év első hat hónapjában bekövetkezett áremelkedések aránya elérte a 3,2 százalékot. . Legnagyobb arányú áremelkedésre a főzelékféléknél, a gyümölcsféléknél, a húsnál és a kávénál került sor. : —■ Szovjet-román megállapodás Moszkvában szovjet—vonán megállapodást írtak alá vaskohászati létesítmények építéséről Komárnéban az 1971-től 1915-ig terjedő időszakban. oltatva Kambodzsában a kambodzsai felszabadító erők nagyobb szabású offenzívát indítottak Philom Penhtől északra, amelynek célja a korsilánycsapatok megerősített állásainak elfoglalása. A szombatra virradó éjszaka folyamán több súlyos támadás indult kulcsfontosságú pontokon. Ekkor a legfenyegetettebb hely a kormány részére Kompong Thom tartományi székhely környéke volt, 130 kilométerre északra Phnom Penhtől. Nixon ,a visszalép" Nixon elnök péntek hajnali sajtóértekezlete általános borúlátást keltett amerikai politikai körökben. David Bruce párizsi küldetésének jövőjét illetően. Megállapítják, hogy amikor az íry fődelegátus jövő hétfőn elfoglalja helyét a négyes értekezlet amerikai küldöttségének élén, vajmi kevés marad abból a „nagy manőverezési szabadságból”, amelyet Nixon elnök ígért a tekintélyes diplomatának kinevezése alkalmából. A New York Times diplomáciai szemleírója rámutat, hogy legutóbbi sajtóértekezletén Nixon elnök még korábbi álláspontjához képest is visszalépett. Bruce küldetésének előestéjén „ae amerikai kormány keményebb tárgyalási álláspontra helyezkedik, mint egy évvel ezelőtt”. A szemleíró emlékeztet rá, hogy július elsejei tv-nyilatkozatában NiXon még csak a Dél-Vietnamra „ráerőltetett koalícióval szemben foglalt állást, de nyitvahagyta a kaput egy megegyezés útján létrehozandó koalíciós kormány előtt. Pénteki sajtóértekezletén azonban — teljes összhangban Thieu saigoni elnökkel — Nixon ezt a lehetőséget is kategorikusan elutasította. Washingtoni megfigyelők rámutatnak, hogy amerikai hivatalos körök újabban egy tűzszüneti javaslat lehetőségét emlegették, mint kivezető utat a párizsi tárgyalások zsákutcájából. Pénteki sajtóértekezletén azonban Thieu dél-vietnami elnök ezt a gondolatot is elutasította, washingtoni feltételezés szerint, a Fehér Ház áldásával. Újabb zavargások Belfastban Pénteken éjszaka és szombaton kora hajnalban újabb zavargások törtek ki Belfastban, Észak-Írország fővárosában. Ezúttal mintegy 300 katolikus fiatal ment az utcákra, hogy tiltakozzék Daniel O. Hagan fiatal meggyilkolása miatt A tüntetők gépkocsikat gyújtottak fel és felfordított autóbuszokból építettek maguknak barrikádokat a támadó brit katonaság ellen. Mint a hírügynökségi jelentések rámutatnak, a brit csapatok teljes fegyvertárukat bevetették a gumibotoktól a könnyfalasztó bombáig, majd működésbe lépett a Nyugat- Németországból vásárolt magasnyomású vízágyú is. A kőzáporral és palackokkal védekező tüntetők is az észak-írországi zavargások történetében új eszközt vetettek be. Jelentések szerint acélheggyel ellátott nyilakat lőttek a rendőrökre. A rendőrség közölte: a nyíllal lövöldözőket csakúgy, mint a benzinbombákat kabátokat úgy tekintik, mint „veszélyes fegyvert használókat” és lőni fognak rájuk. Kút (Óváros — kit bíztató lehetőség Niigsiftrt kommentár, állásfoglalás olvasható a Bécsbert folyó SALT-tárgyalásokról. Vagyik a Szovjetunió és az Egyesült Államok képviselőinek a stratégiai fegyverek korlátozását célzó megbeszéléseiről. Ezekről a tárgyalásokról, amelyek immár nyolcadik héten át tartanak az osztrák fővárosban, még semmi hivatalosnak tűnő állásfoglalás nem szivárgott ki. Egy formálisnak tűnő, de mégis jelentősnek ítélhető részlet azonban kézenfekvő. A párbeszéd máris hosszabbra nyúlt, mint eredetileg terveztek. Úgy a szovjet, záint az amerikai küldöttség először két hónapra foglalta le bécsi szállását, később azonban további két hónapra prolongálták a szobafoglalásokat. Az osztrák lapok reménytkeltőnek tartják a párbeszédnek ezt az elhúzódásét. A hét péntekjén ült össze huszonnyolcadszor a két delegáció, s a kétórás összejövetel tekintélyes részét kötetlen beszélgetésre és tájékozódásra használták fel. A józan kommentátorok természetesen mértéktartók, s megismétlik a hosszas tárgyalásokkal kapcsolatban kialakult véleményüket. Az eszmecsere folyamatossága azt mutatja, hogy van igény a szótértésre, de az akárcsak részletegyezmények érdekében is, nem kis nehézségeket kell leküzdeni. A világ mindenképpen megelégedéssel veszi tudomásul, hogy amikor ezekben a napokban a Hirosimai atombomba-támadás huszonötödik évfordulójára emlékezünk, a két szupernagyhatalom párbeszéde nem szakadt meg atomügyekben. Emilitiációs időszerű megegy masni beszélés-sorozatról sem igen szivároghatnak ki részletek: Az Szovjetunió és az NSZK megegyezése szerint Moszkvában bizalmas tanácskozások folynak. Egyelőre nincs tehát helye a találgatásoknak, pontosabban: a nyugatnémet jobboldali lapok felelőtlen kombinációözöne a légkör mérgezését, a helyzet rontálását szolgálja. (A szovjet fővárosba rekordszámba vonultak fel a nyugatnémet különtudósítók és szándékaik korántsem mondhatók egyformának...) Már a tárgyalási start előtt tanúi lehettünk annak, hogy különböző okmányok közlésével miként próbáltak valóságos jobboldali rohamot intézni a Brandt-kormány ellen: fokozták a nyomást a bonni kabinetre, nehogy elismerje a realitásoknak akár az elemeit is. A kormányhoz kSS német lapok ennek kapcsán a hivatalos Bonn nem elég erős tárgyalási pozíciójáról szólnak, megfeledkezve róla, hogy abban saját felemás politikájuk, tétovázásuk, az ultrákkal szembeni elnézésük is ludas. Annyit a részletek ismerete nélkül is tudunk, hogy iz Szovjetunió elismeri az európai realitásokat, s következetesen munkálkodik kontinensünk biztonságáért. A siker és a közeledés kulcsa olyan érte Képek a hét eseményeiről. Pont: Golda Meir izraeli miniszterelnök-asszony újságíróknak Bejelenti, hogy kormánya elfogadta a közel-keleti rendezést célzó amerikai javaslatokat. Lent: Jedned Berlínguer, az Olasz KP főtitkárhelyettese és Pietro Ingrao, az Olasz KP vezetőségének tagja távozik a Colombo miniszterelnök-jelölttel folytatott tárgyalások színhelyéről. Hat nap eseménykrónikája VASÁRNAPi Scheel nyugatérsmét külügyminiszter 20 tagú kömányerelegáció élén a szovjet fővárosba érkezik. TIÉTFŐ: Szovjet nyugatnémet külügyminiszteri tárgyalások Moszkvában. Osztrák javaslat az európai biztonsági konferencia napirendjére. KiefiDl Amerikai—spanyol fátíraszporti megállapodás, növekvő feszültség Madridban. SZEIDA: Colombo kormányalakítási kísérletei Olaszországban. CSÜTÖRTÖK: NDK-nyilatkozat a potsdami szerződés évfordulóján. Kairó diplomáciai offenzívája, arabközi nézeteltérések. PÉnTeK: TSTsatte véres összetűzések Iiszak-Írországban. A SALT megbeszélések 8. ülése Bécsben. SZOMBAT: Súlyosbodó harcok az indokínai csatatereken. Jemben tehát az NSZK kezében van, hogy mennyire akar és tud átlépni a korábbi Kereszténydemokrata- Keresztényszociális Unió kurzus állásfoglalásainak korlátain. Őszibarack-, bor- és likőrkiállítás nyílt Szegeden (Folytatás az 1. Oldalról.) már a megnyitó előtt ülést tartott, odaítélve a különböző díjakat. A nemzetközi zsűri az állami gazdaságok és egyéb intézmények kategóriájában az őszibarackkiállítás nagydíját a Derékegyházi Állami Gazdaságnak és a Kertészeti Kutató Intézetnek ítélte oda. Megyénk termelői közül különdíjban részesült a szegedi Állami Gazdaság és dicsérő oklevelet kapott a Délalföldi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet. Az egyéb kiállítók kategóriájában különdíjban részesült a Csongrád megyei MEK Vállalat, valamint a jugoszláv Pescara-cég. A tanácsi felügyelet alá tartozó kiállítók közül nagydíjjal jutalmazták a szatymazi Finn —Magyar Barátság és a ruzsai Napsugár Tsz-t. Különdíjat kapott a pusztamérgesi kitting, a szatymazi Béke és Homokgyöngye Termelőszövetkezet, míg a balástyai Móra Ferenc és Mező Imre Szövetkezet, valamint a csengelei Egyetértés Tsz dicsérő oklevelet kapott. A Magyar Likőripari Vállalat az Éva pommer vermuth termékéért szintén nagydíjban részesült. A bizottság dicsérő oklevelet adományozott a Csongrád megyei Növényvédő Állomásnak, az Argókért Vállalatnak, a Magyar Agrártudományi Egyesület Csongrád megyei szervezetének, a MEIJOBER Vállalatnak, és a Szegedi Konzervgyárnak a bemutatott termékekért. A Szegedi Fesztivál Intéző Bizottsága által meghívott szakemberek elbírálták a bormintákat is és az állami pincegazdaságok közül a Szegedi szerezte fteg az első két helyet, míg a tszek közül a hódmezővásárhelyi Május 1. Tsz Olasz rízlingje kapott legtöbb pontszámot. Második lett a vásárhelyi Rákóczi és harmadik a vásárhelyi Marx Tsz. Ennek alapján az első helyezettek megkapták at borkiállítás nagydíját, a második és harmadik helyezetteket különdíjban részesítették. Említésre méltó, hogy a szegedi borászati kiállításon felvonult az ország minden jelentős termőtája és képviselte magát a tokaji, a badacsonyi, az egri, a villányi borvidék. Jelentős eredménynek számít, hogy az országos mezőnyben kimagasló elbírálásban részesültek az alföldi és főleg a Csongrád megyei borok. A három legmagasabb pontszámot elért bor megyei eredetű. A kertészeti fotó- és mofitázspályázatra 104 munka érkezett be és a dekorációskiállítás különdíját a Magyar Likőripari Vállalat fotókollekciója szerezte meg. Különdíjat kapott az Ültetvénytervező és Kivitelező Vállalat, míg dicsérő oklevelet a Csongrád megyei Növényvédő Állomás, valamint az aGROKER Vállalat a növényvédelmi fotóanyagáért. Szintén oklevelet nyert a Szegedi Tanárképző Főiskola, az, AMFORA Porcelán Nagykereskedelmi Vállalat, Kiss Sándor Csongrád megyei főkertész, s még néhány megyén kívüli kiállító. A szegedi kertészeti kiállítást augusztus 4-ig tekinthetik meg a látogatók. TÓTH JÓ230F — HÍRLAP VASÁRNAP, 1970. AGUSZTUS.