Csongrád Megyei Hírlap, 1970. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-26 / 226. szám
fi szakszövetkezeti tagok is nyugdíjjogosultságot szerezhetnek illést tartott az Elnöki Tanács A népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke beszámolt a Szudáni Demokratikus Köztársaságban, a Tanzániai Egyesült Köztársaságban és az Egyesült Arab Köztársaságban ez év augusztus 21 és szeptember 1 között tett hivatalos baráti látogatásának eredményeiről és tapasztalatairól. Az Elnöki Tanács a beszámolót jóváhagyólag tudomásul vette. Az Elnöki Tanács módosította a mezőgazdasági termelőszövetkezetek tagjainak kötelező kölcsönös nyugdíjbiztosításáról szóló 1966. évi 30. sz. törvényerejű rendeletet. A nyugdíjjogosultság feltételei Az Elnöki Tanács törvényerejű rendeletének felhatalmazása alapján a magyar forradalmi munkásparaszt kormány rendelete 1971. január 1-től minden szakszövetkezeti tagra kiterjeszti a mezőgazdasági termelőszövetkezeti tagokra vonatkozó nyugdíjrendszer hatályát, természetesen figyelembe véve azokat az eltérő sajátosságokat, amelyek a termelőszövetkezetek és a szakszövetkezetek között fennállnak. A nyugdíjbiztosításba bevont szakszövetkezeti tagok öregségi és rokkantsági nyugdíjra, üzemi baleset esetén baleseti kártalanításra, hozzátartozóik pedig özvegyi nyugdíjra, szülői nyugdíjra, valamint árvaellátásra szerezhetnek jogosultságot. Az ellátásra jogosultságihoz szükséges nyugdíjévek számát a nyugdíj-jogszabályok a termelőszövetkezeti tagokéval azonos mértékben határozzák meg. Azok a szakszövetkezeti tagok, akik idős koruk, vagy munkaképtelenségük miatt anyugdíjhoz szükséges nyugdíjéveket már nem tudják megszerezni, a jogszabályban meghatározott feltételek megléte esetén öregségi, munkaképtelenségi járadékot, özvegyeik pedig özvegyi járadékot kaphatnak. Régi kívánság megvalósításáról van szó A szakszövetkezetek tagjaik nyugellátásának fedezetére 1970. január 1-től társadalombiztosítási járulékot, a szakszövetkezeti tagok pedig 1971. január 1-től progresszív nyugdíjjárulékot fizetnek. A rendelkezések bevezetésével mintegy 79 ezer fővel nő azok száma, akikről öregségük, illetve rokkantságuk esetén kötelező kölcsönös nyugdíjbiztosítás keretében történik gondoskodás. Az új rendelet értelmében, amelyet a Szakszervezetek Országos Tanácsa és az igazságügy-miniszter — a munkaügyi miniszterrel, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterrel, a pénzügyminiszterrel, valamint a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsával egyetértésben — közösen kezdeményezett, a mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok régi kívánsága valósul meg. Mi lesz veled, Furtfurd gyár? A termelékenység közel sem kielégítő mértékű növekedése mellett népgazdaságunk egyik alapvető gondja, hogy a legkülönbözőbb ágazatokban elhatározott beruházások közös jellemzője a viszonylag lassú kivitelezés, a tervezettnél hosszabbra nyúló megtérülési időszak. Legutóbb a párt X. kongresszusára készült irányelvekben olvashattunk erről. S bár nem kerestük az e kitételre vonatkozó bizonyítékot, sajnos megtaláltuk. Nem is kellett messzire menni érte, csak Vásárhelyig. 1968-ban született meg a döntés, hogy a vásárhelyi ipari övezetben új gyárat kell építeni, amely nemcsak a további iparosodást, de egy új ágazat, a vegyipar meghonosodását is jelenti a városban. A felépítéséhez szükséges 100 millió forintos hitelt a megyei tanács megkapta a banktól, s a közben elkészült tervek azzal biztattak, hogy rövid idő alatt felépül a Furfurol gyár, amely évente 2000 tonna továbbfeldolgozásra alkalmas furfurolt állít majd elő kukoricacsutkából. Tizenhat hónapi kemény munka következett ezután Ez idő alatt felépült a rendkívül nagy mennyiségű kukoricacsutka tárolására alkalmas, többhajós szín, megérkezett a Chemokomplex Külkereskedelmi Vállalata által Nyugat-Németországban vásárolt technikai berendezés, és viszonylag gyorsan fel is szerelték azt. A múlt év júliusában már meg is kezdődött a technikai berendezés egyes részeinek működés közbeni összehangolása, októberben pedig elérkezett a nagy pillanat: megtartották az első, nyolcórás termelő műszakot! Azóta csaknem egy esztendő telt el. S bár ez év március 15-én lejárt a próbaüzemelés határideje, sok jel vall arra, hogy a gyár ma sem áll sokkal közelebb az éves viszonylatban garantált kétezer tonnás termeléshez, mint akkor. — Miért? — tettük fel a kérdést a gyár vezetőinek, akik bizony meglehetősen borúlátóan válaszoltak. — Az világosan látható már, hogy az 1,7 millió nyugatnémet márkáért vásárolt berendezésben kell keresni a magyarázatot — mondta Reményi János igazgató, majd hozzátette: — Több hónapot vett igénybe, amíg a cég szerelői kicseréltették az eredeti kazánfeneket, amelyet azért tartottak szükség Termelés helyett csak szerelési kísérletek éyesnek, mert úgy vélték, abban reked meg a darált csutka. Dolgozóink el is végezték a munkát az előírások szerint, rövidesen kiderült azonban, hogy az új sem biztosít termelésnövekedést. Igaz, a munka ellenértékét átháríthattuk a Chemokomplexra, de ez bennünket nem vigasztal. Mi furfurolt akarunk termelni, méghozzá minél hamarabb, és minél többet. Ebben maradéktalanul egyetértettünk az igazgatóval. Úgy véljük azonban, hogy e cél érdekében most már a gyáron kívül is kell tenni egyet-mást az arra illetékeseknek. Mindenekelőtt arra van szükség, hogy a Chemokomplex vezetői, vagy a vásárlást bonyolító szakértői sürgősen üljenek tárgyalóasztalhoz a világhírű, ám Vásárhelyen mindmáig meglehetősen kevés dicsőséget szerzett Escher Wos céggel. És ezen a tárgyaláson félreérthetetlenül ki kell mondani, hogy népgazdaságunknak semmiképpen sem üzlet, ha pénzt biztosít egy tőkés cég szerelési kísérleteihez. Mert jelenleg — bármilyen furcsa is — ez a helyzet! Íme néhány adat: szeptember 5-én érte el eddigi termelési rekordját a Furfurol gyár. Ekkor 3,78 tonna furfurolt adott az eredetileg napi 6,4 tonnára garantált berendezés. Azóta viszont egyfolytában zuhan a teljesítmény, és már volt nap, amikor még hétszáz kilót sem ért el a termelés menynyisége. S még egy momentum, amely laikus számára is érzékelteti, hogy a Furfurd gyárban nem a technológiaval, hanem a technikai berendezéssel van baj. A svéd szabadalom a világviszonylatban ismert legnagyobb tisztaságú furfurol előállítását biztosítja, amelyet meszszemenően igazol az eddigi vásárhelyi termelés is. Csak éppen a mennyiséggel állnak hadilábon, ami viszont már tisztán technikai kérdés. Az is érthető, hogy a nyugatnémet cég itt próbálja meg kikísérletezni a berendezést, hiszen ehhez hasonló rendszerű gyár még nem üzemel sehol a világon. Többek között olyan ajánlatot is kapott már a vásárhelyi gyár, hogy maradjon az meg amolyan bemutató üzemnek, amelyet majd mutogatnak az érdeklődőknek, s ellenértékként valamelyes részesedést kapnánk a cég által eladott további berendezésekből. E pillanatban azonban nekünk furfurolra van szükségünk. Nemcsak azért, mert jelenleg már 450 dollárt adnak minden tonnáért a világpiacon, de azért is, mert a Péti Nitrogénművekben máris komoly gondokat okoz, hogy nem kapják a beígért hazai furfurolt. A többé-kevésbé részletes helyzetismertetés után nem árt még összefoglalásként említést tenni arról, hogy az új gyárnak már meg kellett volna kezdenie a bankkölcsön visszafizetését. Ehhez azonban nincs pénze, hiszen a termelés alig folyik, így a megyei tanács költségvetését terheli a törlesztés és a kamat egyaránt. Ma még. Mert néhány■ hónapi huzavona könnyen olyan helyzetet teremthet, hogy a gyár 140 dolgozójának bérét is a tanácsnak kell biztosítania, hiszen bank aligha adhat újabb kölcsönt a nem termelő gyárnak. BEDŐ NÁNDOR SZOMBAT, 1950. SZEPEMBER 3. 600 lakással kevesebb Upkéni hónapal ezelőtt, amikor a nCilillig félelmetes tiszai áradat ijesztgette Szeged lakosságát, s a makacsul támadó elemet erőink egybefogásával igyekeztünk megfékezni, a tapasztaltabbak megjósolták: majd év vége felé, a gazdálkodás nehézségeinek láttán sokan fognak még erre egy árvízre hivatkozni. S valóban, egy friss jelentésben — amely a Szeged városi párt-végrehajtó bizottság részére készült — már olvashattuk is, hogy „nagy a lemaradás a koncentrált területen folyó lakásépítkezésben, idén a tervezett 1474 lakás helyett csak mintegy 900 lakás készül el.” Lám, csak úgy egyszerűen fuccs 574 lakásnak. Abban a városban kell ezt tudomásul vennünk, ahol az országos átlagnál is mindig rosszabbul álltunk a lakásépítkezéssel, ahol tömegesen, majdnem egyidőben mennek tönkre a régi házak, ahol a vizes-dohos pincékből, mosókonyhákból minden erőfeszítés ellenére oly nehezen fogynak a lakók, ahol a jogos lakásigénylők száma nemhogy gyérülne, hanem növekszik, ahol sok-sok jóra való munkásnak még manapság is a rendes lakás jelenti az álmok álmát. Ötszázhetvennégy lakás. Ennyi szegedi család várhat-türhet-kesereghet tovább, amíg kiutalást adnak a markába, mert idén is közbejött valami, ezúttal a tiszai árvíz mosta el sokak szép reményeit. De hátha tévedtek, akik az adatot szolgáltatták! Talán csak túlzott óvatosságról, úgynevezett „biztonsági rátartásról” van szó, s valójában mégsem olyan nagymérvű a lemaradás. Hiú reménykedés! Sajnos, ha egyszer valamit fehéren-feketén kijelentenek az építkezési felelősök — ez esetben, hogy 1474 lakásból csak 900 lesz meg esztendőzárásig —, akkor évtizedes tapasztalat alapján ítélve kevés a valószínűsége, hogy akár eggyel is többet megcsináljanak. Inkább kevesebbet. [In kinek fáj ez? Kit izgat, hogy az új FG lakóházakon kívül van még egynéhány lucaszéke Szegeden? Belefogtak a kamaraszínház renoválásába, de aki elmegy mellette, rálegyzztt: „Nem készül el ennek az istennek az idejében”. A nemzeti színház is régóta szánalmas állapotban van, annyira hámlik róla a vakolat, hogy muszáj volt kerítést vonni köréje. A tanács hiába szerezte meg a felújításra szükséges milliókat, nincs, aki elkezdje a haladatlan babramunkával járó átalakítást. De amíg a kamaraszínház el nem készül, nyilván hozzá sem foghatnának, hiszen az 1970/71-es évad előadásait meg kell valahol tartani. Zúgolódnak és hitetlenkednek a művelődés pártfogói is. Kinek fáj hát ez a lehetetlen helyzet? Erre könnyű válaszolni. A megye és a város vezetői bizony sokat idegeskedtek, verték a vasat azért, hogy Dunaújvárosból megkezdődjék az előregyártott házelemek szállítása Tarjánba, s tettek egyet s mást a házgyár Szegedre telepítése ügyében is. A városi párt-végrehajtóbizottság rendszeresen napirendre tűzi az építkezések problémáját és feszegeti-boncolgatja az immár krónikus késedelem okait. A tanács állandóan sürgeti a már felvállalt és a lakosság érdekében annyira fontos óvodák, iskolák, utak, áruházak stb. átadását. Tehát az illetékes szervek és személyek igenis törődnek a közös ■gondokkal. Az építő vállalatok eközben változatlanul arról panaszkodnak: nem győzik. Szinte természetes módon, pironkodás nélkül lépik túl a határidőket, s ha ezért bírálatot kapnak, szenvedélyesen magyarázzák a bizonyítványt. Lehet, hogy igazuk van? De a Royal Szálló befejezéséből sem lett semmi a nyáron, a fedett uszodával kapcsolatos huzavona közismert, a Batthyány utca sarkán régen elkezdett emeletráépítést egy-két ember „bütyköli”, a Kossuth Lajos sugárút felújítására pedig még gondolni se mer senki. S a sort még hosszan lehet folytatni. Árifiz Unit — halljuk a lakonikub Hlfit VUH indoklást. Kevés az építőmunkás — ez a refrén pattog a fülünkbe minduntalan. Vannak mindennél előbbrevaló, népgazdasági szempontból kiemelt beruházások — következik a kétségtelenül figyelmet érdemlő védekezés. A vállalatok először azt az építkezést „nyomják”, amely a legtöbb hasznot hozza számunkra — mondják az okos közgazdászok. Az építőiparban sokan „jó pénz, könnyű meló” jelszóval lopják a napot, s ez ellen egyelőre a jelenlegi gazdasági mechanizmus is alig tett valamit — vélekednek a „tárgyilagos” szemlélők. Valamennyien tudjuk, az árvíz csakugyan súlyos károkat okozott. Az összedőlt ezer és ezer ház helyébe muszáj újakat építeni, mégpedig sürgősen, mert nyakunkon a tél. Ismerjük az építőmunkások zömének erőfeszítését, fáradtságot nem ismerő önzetlen helytállását. Érthető, hogy ők nem szívesen hallgatják az elégedetlenkedőket, hiszen rajtuk igazán nem múlnak a dolgok. Nem is személyeket hibáztat Szeged lakossága. Úgy véli, elsősorban a vállalatok vezetőségeinek kell jobban izgulniuk a késedelmes építkezések miatt, s nekik kell módot találniuk arra, hogy a tervbe vett beruházársok idejében elkészüljenek. Alul(ábplUZPt — a naGY épitke- UJÜueltüig ÍGI kezések ellenére — változatlanul nagy társadalmi gond . A következő néhány évben erőnket a lakásépítés meggyorsítására, ezen belül a munkások lakáshelyzetének javítására kell összpontosítani.” A kongresszusi irányelvekben szerepelnek ezek a mondatok, s arra figyelmeztetnek: az építők tevékenységét ezután is élénk közérdeklődés kíséri majd, s természetesnek kell venni, ha a nagy lemaradások szenvedélyes kritikát váltanak ki. Kötelességünk ezekre mindig odafigyelni és magyarázkodás, bűnbakkeresés helyett tökéletesebben dolgozni. Mint ahogyan az építőipar joggal elvárja továbbra is a megye és a város vezetőinek, lakóinak támogatását F. NAGY ISTVÁN Munkásportrék A mester búcsúzik 1948 óta dolgozik itt. A szövetkezet neve többször is változott azóta, gyártmányainak összetétele is. A szövetkezetet valaha Mindszenti Cipész Ktsz-nek hívták, és jobbára javító-szolgáltató tevékenységet látott el, ma a Szegedi Bőrdíszmű Ktsz telepe és női táskákat meg futball-labdákat gyárt. Törőcsik Mihály alapító tag a szövetkezetben, melynek története egy kicsit az ő életének története is. A nyugdíjaztatás előtt álló mester időközben szakmát is cserélt, a hajdani cipész labdavarróként megy nyugdíjba. — Mit szeretett jobban csinálni — kérdeztem —, cipőket vagy labdát? — Hát tudja — vágott töprengő arcot a mester —, én mindig azt szerettem, amiben pénz volt, mert én a munkától sohase féltem. Most is, az utolsó években is jóval két és fél ezer forint fölött kerestem, s ehhez szaporán kell, hogy járjon az ember kezében a szerszám. — Úgy mondják, hogy ha nyugdíjba is megy, azért nem válik meg teljesen kezéhez szokott szerszámaitól ... — Ötszáz forintért dolgozom majd tovább. Négy óráért a nyugdíjasoknak enynyi dukál. Persze olyan nagy szükségem nem lesz a pénzre, mert szép nyugdíjat fogok kapni; ahogy a telepvezető kiszámította, lesz az vagy ezernyolcszáz forint is havonta ... Valaha nem gondoltam volna, hogy így mehetek nyugdíjba, mert régen az úgy volt, hogy az ember dolgozhatott addig, míg fel nem bukott, ha pedig megbetegedett, akkor mehetett a szegényházba, ha nem tudott már előtte annyit szerezni, amennyi elég volt öreg napjaira. A jövő évet már nyugdíjasként kezdi Törőcsik Mihály. Több mint negyven év becsületes munkája után, s ha az utolsó huszonkét esztendőre emlékezik majd büszkén nézegetheti majd a két „Szövetkezet kiváló dolgozója” kitüntetést. PETRI FERENC HmXAP 3