Csongrád Megyei Hírlap, 1971. december (16. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-01 / 283. szám
Hónap kezdődik az EKSZ-ben a közel-keleti kérdés vitája Az izraeli miniszterelnök Washingtonba utazott Hétfő estétől kedd hajnalig mesgszavazás nélkül, kilenc órán át ülésezett Kairóban az Arab tág® Védelmi Tanácsa, amely szombaton kezdte meg tanácskozásait. Számos határozatot fogadtak el az Izraelben vívandó közös harccal kapcsolatban, ezeret azonban nem hozták nyilvánosságra. A jordániai delegációt Ahmad Luzi, az új miniszterelnök hadügyminisztert minőségben vezeti. Luzi, akinek személyes biztonságát különleges intézkedésekkel garantálják, elhozta magával Husszein király Szadat elnökhöz intézett üzenetét. A király méltatta az egyiptomi államfő magatartását a Teli elleni merénylet ügyében. Jóllehet Anvar Szadat, Egyiptom elnöke hétfőn az ASZÚ Központi Bizottsága előtt ismét leszögezte, hogy országának, ha fel akarja szabadítani területeit, fegyverhez kell nyúlnia, az Al Gumhurija című kairói lap New York-i jelentése szerint Riad külügyminiszter, aki jelenleg az ENSZ-ben tartózkodik, közölte: „Ha az Egyesült Államok együttműködik az ENSZ Biztonsági Tanácsával, lehetségessé válna az izraeli kivonulás elérése a BT, 1967. november 22-i határozata adta keretekben. Egyiptom addig nem nyúl fegyverhez, amíg a békés rendezés lehetősége adva van” — mondotta. Riad egyébként hétfőn Jakov Malik szovjet és Kosciusko-Morizet francia ENSZ-nagykövettel tárgyalt. Tegnap, kedden indult Washingtonba Golda Meir izraeli miniszterelnök-aszszony. Jeruzsálemi körök szerint több fontos kérdésről tárgyal Nixonnal Az egyik a Phantom-bombázók szállítása, a másik a szüzes rendezés, amely az utóbbi időben teljesen kátyúba jutott. A harmadik, hogy mennyire hajlandó támogatni az Egyesült Államok az egyre jobban elszigetelődő Izraelt az ENSZ-közgyűlés közel-keleti vitájában. Az ENSZ-közgyűlés egyébként december másodikán, csütörtökön kezdi meg a közel-keleti kérdés vitáját. Folytatódnak a harcok India és Pakisztán között A tegnap esti, lapzártáig érkezett, hírügynökségi jelentések arról számolnak be, hogy tovább folytatódnak a harcok India és Pakisztán között a két ország határvidékén. A pakisztáni hivatalos körök azzal vádolják az indiai csapatokat, hogy „kelet-pakisztáni területeket foglaltak el”, és erre való hivatkozással hétfőn mozgósították a pakisztáni légierő tartalékosait Az indiai nyilatkozatokból viszont az derül ki, hogy az indiai csapatok csupán a kelet-pakisztáni határ mentén elhelyezett tüzérségi ütegek megsemmisítésére kaptak utasítást, semmiféle „hódító szándékuk” nincsen. Kétségtelen azonban, hogy a kelet-pakisztáni függetlenségi mozgalom, a Bangladesh katonai erői sikereket értek el, elsősorban Sylhet körzetében, ahol — saját szóvivőjük szerint — 2400 négyzetkilométernyi területet „szabadítottak fel”. Egyes nyugati megfigyelők úgy vélik: az indiai kormánynak az a szándéka, hogy a katonai akciók élénkítésével kísérelje meg rákényszeríteni Jahja Khan pakisztáni elnököt a keletpakisztáni helyzet politikai rendezésének elfogadására. Kelet-Pakisztán fővárosának katonai körei szerint kedden délelőtt is súlyos harcok folytak a határvidéken. A pakisztáni egységek állítólag többindiai hadifoglyot ejtettek. A daccai pakisztáni katonai egységek főparancsnoka elismerte, hogy a főváros környékén, sőt magában a városban is több ezer bangladesh-hez tartozó felkelő hajt végre harci cselekményeket. A nyugati hírügynökségek jelentése szerint Nyugat-Pakisztán nagyvárosaiban háborús hangulat uralkodik: Rawalpindiben a polgári lakosság légvédelmi gyakorlatokon vesz részt, a mohamedán egyházi vezetők pedig „szent háborúra” hívják fel híveiket. Riportereink a nagyvilágban: Rokonlátogatáson 2. Szaunázás — nyári kánikulában úszás közben Eveid Kaldugozta fel. Van a tartus ja-KIBÍRHATATLANNAK hittük a 30—,12 fokos meleget augusztusban, dupláját mutatott a szauna borszeszhőmérője, amikor beléptünk. Felmentünk a háromlépcsős padkára, ott még melegebb volt. Száraz meleg. A kályha tetején kőhalom parázslott, ontotta a meleget. És amikor azt hittük, hogy ennél melegebbet már nem lehet kibírni, Valja Beek, az Avangard kolhoz elnöke odalöttyintett egy pohár vizet az izzó kőhalomra. Ezt, már valóban nem lehetett kibírni. Mintha forró vízbe estünk volna Eltelt egy perc, aztán még néhány és egyre kellemesebben éreztük magunkat Amikor pedig már patakokban folyt rólunk a víz, vagy tíz perc után, ki a szabadba, nyakig a tó hideg vizébe. Ez a víz tisztább, mint sok helyütt a vezetékből folyó. Ezt szakemberek állapították meg! — dicsekedett a tartui járási tanács elnöke. Valóban, minden kis kavics látszott az alján. A tartui járás — mint az elnök elmondotta — nem nagy, összesen 55 ezer lakosa van, területe mindössze 2032 négyzetkilométer. Két városa is bizony aprócska. Elváltak 6—7 ezer lakosa ■van, Kallósnak pedig mindössze kettőezer. Maga Tartu nem tartozik a járáshoz. A városi rangot egyébként egy település nem a lélekszám, hanem az ipara, területi jelentősége, illetve történelmi múltja alapján kapja meg. A tartui járás tehát „vegyes érdekeltségű” vidék. Van mezőgazdasága, jól termelő kolhoza több is, de nem hiányzik a változatos ipar sem. Az ipari üzemek többsége a mezőgazdaságra épült, települt. Más szóval: elsősorban a mezőgazdasági nagyüzemek termékeit hallásban konzervgyár, tejfeldolgozó, halkombinát. Ezenkívül tőzegfeldolgozó, elektromos üzem, áramszabályozókat gyártó vállalat. Néhány száz méternyi úszás után visszatértünk a szaunába. Ott talán még melegebb volt, mint először, de már nem kellemetlen. Sőt. Nyírfalevélből kötött „csokrokat" hideg vízbe mártottunk, és pirosra csapkodtuk magunkat vele. Már magunk öntöttük a vizet a kőre. És közben faggattuk a tanácselnököt. — Milyen a választottak és a választók kapcsolata, hogyan alakul a demokratizmus? A tanács tagjai nemcsak üléseznek, hanem rendszeresen találkoznak a választóikkal is. Évente kétszer kötelesek számot adni a munkájukról, elmondják, hogy milyen határozatokat szavaztak meg az üléseken, és azokat miképpen hajtották végre. — Hogyan segíti a tanács a tanácstagok megfelelő tájékozódását? — Az üléseken valamenynyien részt vesznek, véleményt nyilvánítanak, döntenek. Itt mindig elmondjuk, milyen kisebb döntéseket hoztunk a két ülésszak között. Ezenkívül írásos anyagot állítunk össze számukra, hogy megfelelő választ adhassanak választóiknak. — Hogyan alakult ki a községi tanácsoknál az önállóság, a helyi döntések joga? — Természetesen nincs abszolút önállóság, hiszen a központi akaratnak is érvényesülnie kell. Azért, ha százalékban kellene kifejeznem az önállóságot, a helyi döntési jogot, akkor úgy 25 —75 százalékos arányt mondanék. Vagyis az alsóbb tanácsok, a községek és városok 75 százalékban döntenek, határoznak a saját választóikat érdeklő és érintő ügyekben, míg 25 százalékban a központi, a járási, a köztársasági akarat érvényesül. Például a járási tanács szakigazgatási osztálya dönt a kultúrmunkások, a pedagógusok kinevezéséről, elhelyezéséről, bírálja el a benyújtott pályázatokat Ugyanakkor kinevezésük után már a községi, a városi tanácsok gondoskodnak róluk. Harmadszor, vagy negyedszer ültünk már a forró szauna magas padkáján. Mondjuk, úgy tudtuk, a szauna finn eredetű. Azt mondják, tévedés. Az igaz, hogy az északi népek kedvelik, de lám. Nixon elnök még a Fehér Házban is építtetett. Másrészt a „saun'' fürdőt jelent, sajátos, forrólevegős fürdőt , és nem gőzfürdőt. Nem volt feltűnő, hogy beszélgetés közben Beck elvtárs, a kolhozelnök egy dézsa vizet hozott a szaunába. Gondoltuk, ezzel hűsíti majd magát, ha már égeti a hőség. Ellenkezőleg! A hideg vizet egy hirtelen mozdulattal ráborította a kályha izzó köveire. Szemöldökünket, fülünket, karunkat égette a hirtelen forróvá vált levegő, menekültünk a tó vizébe, ő pedig maradt és nevetett. * AZT MONDJÁK, egy ilyen szaunadélután másfél-két kilót is levesz az emberről... és még csak interjú sem kell hozzá. CSABA—GÁLDONYI (Folytatjuk) 2 Amerikai miniszter sajtóértekezlete Moszkvában Maurice Stans amerikai kereskedelemügyi miniszter kedden délután Moszkvában sajtóértekezletet tartott. Koszigin miniszterelnökkel, Patolicsev külkereskedelmi miniszterrel, Kirillin miniszterelnök-helyettessel és a szovjet gazdasági élet más vezető személyiségeivel folytatott megbeszéléseit eredményesnek nevezte, bár a részletekre nem tért ki, mivel a látogatás értékelését a ma, szerdán nyilvánosságra kerülő közös közlemény tartalmazza majd. Elmondta, hogy a tíz nap alatt igen gazdag programot bonyolított le. Bakui és tbiliszi látogatása idején többek között olajfinomító üzemekkel, illetve acélművekkel ismerkedett. Stans, aki jelen volt a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának egyik ülésén, egy kérdésre válaszolva elmondta: mély benyomást tettek rá az új szovjet ötéves terv méretei, különösen a közszükségleti cikkek termelésének bővítését célzó előirányzatok. „Óvatos derűlátás” Bécsben, a SALT-tárgyalásokon Két teljes órán át tárgyaltak a küldöttségek a Bécsben megtartott keddi SALT- ülésen. Megfigyelők szerint „hatékony légkörben”, elmélyült megbeszélés folyt, s ez „óvatos derűlátásra” ad okot. Ezekkel jellemezték a SALT-sajtóközpontban a szovjet nagykövetségen megrendezett 97. ülést, amelyet a hadászati fegyverrendszerek korlátozásáról a szovjet és az amerikai küldöttség folytatott. A SALT 98. ülését pénteken délelőtt az amerikai nagykövetség épületében rendezik, de addig is találkoznak a küldöttségek, mert csütörtökön délben Franz Jonas, osztrák köztársasági elnök ad ebédet a SALT- küldöttségek tiszteletére. Rómában megkezdődött a „tízek klubjának“ tanácskozása Rómában tegnap délután megkezdődött a világ tíz leggazdagabb országa, az úgynevezett „tízek klubja” pénzügyminisztereinek tanácskozása. Ez alkalommal a tíz ország képviselői megkísérlik áthidalni a nyugati valutaválság következtében előállt helyzetet. Ha a vezető kapitalista országok átlagban 11 százalékkal felértékelik nemzeti valutájukat, az Egyesült Államok kész eltekinteni a 10 százalékos import pótadótól. Az Egyesült Államok abban juttatta kifejezésre a maga kompromisszumos készségét, hogy a nyugati valutáknak nem 15, hanem csak 11 százalékos „átlagos” felértékelését követelte. Képünkön: a tanácskrozízsra összeült miniszterek közül néhányan. Jobbról a második Schiller nyugatnémet gazdasági és pénzügyminiszter A növekvő jólét terve Szovjetunió Legfelső Tanácsának most befejeződött ülésszaka elé terjesztett ötéves népgazdaság-fejlesztési tervben központi helyet foglal el a társadalom fejlesztésének szociális programja. Az SZKP idei, 24. kongresszusán, amely a programot javasolta, abból indultak ki, hogy a fejlett szocializmus feltételei között a Szovjetunió már jóval többet áldozhat az általános népi jólét emelésére, mint kordában, mivel rendkívül megnövekedett az ország gazdasági ereje. Ez tette lehetővé a pártnak, hogy a 9. ötéves tervben a dolgozók anyagi és szellemi színvonalának jelentős emelésére fektesse a súlyt. Hogy fest ez a gyakorlatban? Úgy, hogy tervek készülnek a dolgozók reáljövedelmének jelentős növelésére, és tervek — az ehhez szükséges eszközök előteremtésére. A jövedelem növekedése szükségessé teszi a fogyasztási cikkek gyártásának növelését is. A kilencedik ötéves terv időszakában a reáljövedelem egy lakosra számítva 31 százalékkal növekszik. Ilyen ütem mellett a szovjet lakosság jövedelme tizenkétévenként megkétszereződik. A Szovjetunióban a reáljövedelem nem csak a munkabérből ered Jelentős jövedelmet jelent minden szovjet családnak a társadalmi fogyasztói alapokból származó sokféle juttatás. Ez a munkás- és alkalmazotti bér mintegy egyharmadát teszi ki. A folyó tervidőszakban az eddigi ütemben növelik a társadalmi fogyasztói alapokat. Afogyasztói alapokból eredő juttatásoknak 1975 végére el kell érniük a 40 százalékot, vagyis minden négytagú szovjet családi évi 1400 rubel keresetkiegészítésre számíthat. Itt kell megemlíteni, hogy július 1-től másfélszeresére növelték a legalacsonyabb öregségi nyugdíjakat, növelték a szövetkezeti tagok nyugdíjait is. Azoknál a többgyermekes családoknál, ahol egy családtagra havi ötven rubelnél kevesebb jövedelem jut, bevezetik a családi pótlékot. 1972. szeptember 1-től 25—50 százalékkal növelik a főiskolai és középiskolai ösztöndíjakat. Ugyancsak ettől az időponttól kezdve vezetik be az általános középiskolai tankötelezettséget. Az elmúlt ötéves tervidőszakban félmilliárd négyzetméter lakás épült, és így 55 millió embernek javult a lakáshelyzete. A jelenlegi ötéves tervidőszakban 580 millió négyzetméter, lakást kell építeni, hogy továbbá 60 millió ember költözhessen kényelmesebb otthonba. Az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány nemrég külön rendeletben gondoskodott a közszükségleti cikkek gyártásának további növeléséről, előírva, hogy ezen a téren 1971—75-ben — a választék bővítése és a minőség javítása mellett — 1,9-szeres növekedést kell biztosítani. A lakosság jövedelme és a fogyasztási cikkek gyártása növekedésének megfelelően, a kiskereskedelmi áruforgalmat öt év alatt 1,4-szeresére kell bővíteni. Bejelentették Nxon pekingi utazásának időpontját Hétfőn, lapzárta után kap- A Fehér Ház által nyilvánult a hírt, amely szerint a nosságra hozott rövid, egy Fehér Ház bejelentette: mondatos közlemény szó Nixon amerikai elnök, 1972. szerinti fordításban, így február 21-én érkezik rept- hangzik: „A Kínai Néplőgéppel Pekingbe. A hírt köztársaság és az Egyesült egyidejűleg hozták nyilván Államok kormánya megálmosságra Washingtonban és lapodott abban, hogy Nixon Pekingben. Ronald Ziegler, elnök 1972. február 21-én az elnök sajtótitkára azt is kezdi meg látogatását Kínaközölte, hogy rövidesen beban”, számol Nixon kínai tartóz Mint ismeretes, a pekingi irodlájának időtartamáról én látogatást követően az amea látogatással kapcsolatos rikai elnök ellátogat a Szövegyéb részletekről, jetunióba is. Walter Scheel nyugatnémet külügyminiszter, aki ötnapos hivatalos látogatást tett a Szovjetunióban, kedden Moszkvából visszautazott hazájába. A külügyminisztert szovjet kollegája, Andrej Gromiko búcsúsztatta. Walter Scheel bonni látogatásra hívta meg Gromikót, aki a meghívást elfogadta. Kedden reggel, több mint 24 órával az uruguayi elnökválasztások befejezése után még mindig nem adtak ki hivatalos jelentést a választások végeredményéről. A szavazatok összeszormálása továbbra is rendkívül vontatottan halad. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy titokzatos módon „eltűnt” 38 szavazóurna és ezért néhány körzetben eseteg újabb választásokat kell tartani . A Mars körül keringő Mariner—9. amerikai űrhajó kamerái hétfőn felvételt készítettek a bolygó egyik holdjáról, a Phobosról. A Földre továbbított felvételen több sötét folt látható. A Mariner—9, a Mars másik holdját, a Deimost pénteken fényképezte le. SZERDA, 1971. DECEMBER 1.