Csongrád Megyei Hírlap, 1972. szeptember (17. évfolyam, 206-230. szám)
1972-09-01 / 206. szám
Vannak, vagy nincsenek Lovak a háztájiban ? A jogszabályok és a tsz-ek alapszabályai szerint nincsenek. A tsz-vezetők szerint vannak. A törvény szerint nem lehetnek. A valóságban mégis vannak. Tulajdonosaik nem tartják kötelezőnek a törvényt? Büntetés-e a kiút? Vagy talán a rendelkezés avult el? A vásárhelyi tszvezetők — és az illegális lótartásból ítélve — a tagok véleménye szerint is az utóbbi a helytálló. Amikor megszületett a rendelkezés, ló nem lehet a háztájiban, mert termelési eszközként lehet felhasználni, még valóban nagy jelentősége volt a szigorú szabályozásnak. A legfőbb cél akkor az volt, hogy a közös tulajdont mielőbb megerősítsék, elejét vegyék a lótartók igazságtalanul, a lóval nem rendelkezők rovására történő jövedelemnövekedésének. Más szóval: a tsz-gazdák nem kívánatos, ilyen módon nem kívánatos differenciálódásának. Határozzon meg mindenkit a közösben végzett munka, s ne az eltérő vagyoni helyzet. A cél egyébként mindmáig nem változott. De változtak a körülmények, változott a gazdák tudata is. A rendelet maradt. Ma sem kívánatos, hogy valaki napszámosokat fogadjon, alkalmazottakat tartson, magyarán: ha kicsiben is, de visszahozza a kapitalista viszonyokat. A kérdés csak az: ha valaki a háztáji gazdaságában lovat tart, az még ma is ezt teszi-e? Egyre több tsz-paraszt udvarán áll gépkocsi. Ha ő is és a MERKUR is úgy akarja, akkor kombi típus, amellyel árut vihet piacra, tehát fuvarozást végez. Termelőeszköz-e egy Wartburg kombi? Nem feltétlenül, de lehet, hogy az. Vásárhelyen nem annyira, Makó környékén inkább „divat” a használt traktor vétele. Termelőeszköz? Az. Hatékonyabb, jóval inkább az, mint a ló. Nyilvánvaló az ellentmondás. De kiegészül azzal, hogy nem saját tulajdonban, más nevén, tehát „megtámadhatatlanul” nem egy ló van a vásárhelyi háztáji gazdaságokban is. Vagyis a rendelet is „megmarad”, mert jogilag nem sértik meg, de a kibúvó is „jóllakik”. Még büntetni sem lehet. De menjünk tovább! Nem tudom, megfigyelték-e, szinyen" sok «szamár van a városban? (Természetesen négylábúra, gondolunk!). Mit gondolnak, miért? Mert két csacsi elhúz annyit, mint egy ló, tartásukat nem tiltja rendelet, és még adót sem kell fizetni utánuk. A lótartásra vonatkozó tilalmat tehát mindenfelől „bekerítette” a gyakorlat, az élet. Természetesen, szó sincs arról, hogy a tilalom teljes feloldása hozna megoldást. A fekete fuvarozásnak szabad utat engedni ma sem kívánatos, éppen elég, hogy a tiltó rendelkezés ellenére is létezik. A leglényegesebb az lenne, hogy a rendelet komolyságát, és hatásosságát visszaállítsuk azzal, hogy logikus összhangba hozzuk a megváltozott viszonyokkal. A lónak termelőeszközként történő felhasználására addig van törekvés, amíg a tsz-ek, a Volán nem tudja teljes egészében kielégíteni a szállítási igényeket. A legfőbb cél tehát— adókérdéstől függetlenül is — ennek elérése. Az új tsz-alapszabályokba még minden bizonnyal érintetlen formában kerül majd bele a háztáji lótartásra vonatkozó tilalom. Ismerve azonban a helyzetet, nem sokáig lehet halogatni megváltoztatását. HÓDI T. JÓZSEF ...megírtam A televízióban nemrégiben bemutatott szovjet filmszatíra főhőse — Nyúl úr — úgy szerzett játszóteret a bérházi gyerekeknek, hogy elvitte őket az ingatlankezelő egyik illetékesének irodájába — játszani. Ez a jelenet jutott eszembe a minap, amikor egy csapatra váló 7—9 éves, az Oldalkosár utcai bérházakban élő fiúgyerek érkezett lakásomra küldöttségbe, a következő szavakkal: „Azért jöttünk az újságíró bácsihoz, hogy legyen szíves megmondani, hol focizhatnánk, mert mindenünnen elzavarnak minket. Meg tessék visszaszerezni a labdánkat, amit egy bácsi éppen most kobzott el tőlünk .. Miután az újságíró sok mindenfélében illetékes, de focipályát nem jelölhet ki az Oldalkosár utcai lakótelepen, s ugyanígy nincs joga — minden bizonnyal alapos indokkal — elkobzott labdákat visszakövetelni, meglehetősen ijedten álldogáltam a fénylő szemekkel figyelő gyerekgyűrű közepén. Mármár hozzákezdtem — menteni a menthetőt —, hogy: „Tudjátok, gyerekek, a népgazdaság, s így Vásárhely anyagi lehetőségei is végesek ...” No, de egy focipálya nem tisztasági fürdő, még csak nem is lakás, amihez súlyos százezrek kellenének. Csak egy elkerített, 10-szer 20 méteres, esetleg füves terület kell hozzá, amit az „ügy” iránt érzett szeretettel bármelyik illetékes találhatna az Oldalkosár utcai lakótelepen, tekintettel a beépítés „ütemére”. Hallgattam hát, s vártam a gyerekek akcióját. Ők azonban csendben várták a választ. Lelkes éljenzésben törtek ki viszont, amikor kijelentettem: „Fiúk, én nem tehetek mást értetek, csak azt, hogy megírom a találkozásunk történetét.” Azt már nem mondtam, hogy az írástól semmi eredményt nem várok. Hátha mégis lesz hatása. S az még mindig jobb, mintha a gyerekek csalódnának ... ZÉKÁNY JÁNOS PÉNTEK, 1972. SZEPTEMBER 1. Jubileum utánpótlással — Más pályáról „kalandoztak el’’ — Az Ifjú Népművész cím kötelez „Tájszoba.” Ez van kiírva az ajtóra, mely mögött a vásárhelyi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet tervezői dolgoznak. Egy közeli múltból itt felejtett felírás lehet, mert az igazi tájjellegű helyiség az épület végében van, vásárhelyi népi berendezéssel, díszítéssel. A tervezők rezidenciája amolyan hivatali helyiség, középen nagy asztal, föléje hajló rajzolókkal. A belépő számára csak a falakon, polcokon levő népművészeti termékek és a kiállítások fotói árulkodnak az itt dolgozók hivatásáról. Gratulálni jöttünk. Elsősorban Szűcs Mikdósnénak, aki a tizedik országos hímzőpályázaton elnyerte a Kis Jankó Bori-emlékplakettet. Azután Csorba Gézánénak, a hímzőpályázat harmadik díjasának. És nem utolsósorban Sárosi Mihályné népművésznek, az ő irányító, vezető tevékenységével érték el a fiatalok a szép eredményeket. De ő maga is tartja még a helyet a „dobogón”, első díjjal tért haza Mezőkövesdről. Szűcs Miklósné a napokban jött haza Domboriról, az ifjú népművészek táborából, rajta még a nyári kikapcsolódás frissesége, vidámsága. — Hasznos volt ez a tábor — mondja —, mert alkotó munkát végeztünk, és kicserélhettük tapasztalatainkat a különböző tájegységek képviselőivel. Az ifjú népművészek táborában részt venni rang, elismerés. Azok érdemlik ki, akik a KISZ és a NIT által meghirdetett Ifjú Népművész-pályázaton sikerrel szerepelnek. Szűcs Miklósné egymás után aratta a babérokat. A beküldött termékekkel elnyerte az Ifjú Népművész címet, ugyanakkor szakdolgozatára (melyet a vásárhelyi népi hagyományok továbbéléséről írt) elismerő oklevelet kapott. —• öt darab népművészeti alkotást küldtem be; szűrt, falvédőt, futót, térítőket vásárhelyi hímzéssel. Célom az volt, hogy a tájegység hagyományait „atte- Húsz évük — a jövő záloga gyem” a modern lakáskultúra igényelte úgy, hogy ízléses, művészeti használati tárgyak szülessenek... A friss díjak igazolják, hogy sikerült. A Kis Jankó Bori-pályázat idei „slágere” az a gyönyörű szép szűr, melyet ő készített. Fehér filc alapanyag, szőrhím szés... — Korábban porcelánfestő voltam a Majolikagyárban — kezdi a beszélgetést Csorba Gézáné. — Mindössze másfél éve vagyok a szövetkezetnél. Rajztanfolyamon fedezték fel tehetségét, és emelték ki a többiek közül a tervezőnek. Tavaly még „csak” részt vevő volt a Kis Jankó Bori-pályázaton (az is rang, ha részt vehet valaki), az idén viszont az egyik harmadik díj tulajdonosa. — Egy barna sötétítő függönyért kaptam a díjat. Valóban egyedi és újszerű ez a termék, azzal, hogy középső részén hosszában fut rajta a vásárhelyi hímzés. Amikor tervezek, mindig azt tartom szem előtt, hogy a saját lakásomban milyen tárgyakat látnék szívesen. Amik a modern élet igényeinek is megfelelnek, praktikusak, ugyanakkor népművészeti jellegűek. — Nagyon szeretem a munkámat, ezt csak szívvellélekkel lehet csinálni. Sokat köszönhetünk Sárosi Mihálynénak, a szövetkezet egyetlen népművészének. Természetesen nekem is célom, hogy Ifjú Népművész legyek...Évekkel ezelőtt gondot okozott a szövetkezet vezetőinek: lesz-e vajon utánpótlás? A szövetkezet huszadik évfordulója, sok-sok egyéb elismerés mellett, meghozta a végső megnyugvást is: lesznek, akik továbbvigyék Sárosi Mihályné érdemeit. Az utánpótlás biztosított, sőt, az ország közvéleménye előtt máris rangra emelkedett. Ők az idén jubiláló szövetkezet igazi jubilánsai. Éveik számai alig több húsznál. (Szöveg? JURÁNYI ANNS Kép: ZEEMAN FERENC Csorba Gézáné Reményteljes tanévkezdés Lassan vége a nyárnak. A mai napon tárják ki kapuikat az általános iskolák és a középiskolák. Júniusban azt olvashattuk az osztálytermek tábláin, hogy „Éljen a vakáció”, ma viszont az első óra dátumát láthatjuk. Szívélyesen köszöntjük a Csongrád megyei iskolák nevelőit, tanulóit. Külön köszöntjük azt az 5800 elsőosztályost, akik most kezdik el az intézményes tanulást. Gazdagabbak lettünk egy felsőfokú tanintézettel is, Hódmezővásárhelyen az Élelmiszeripari Főiskola Állattenyésztési Karával. Eredményes munkát kívánunk az intézmény dolgozóinak és hallgatóinak. A tanév kezdete mindig jelentős társadalompolitikai, kultúrpolitikai esemény. Különösen így van ez napjainkban. A világon mindenütt növekvő figyelmet fordítanak az oktatásra, a nevelésre. Sokak szerint a leglényegesebb mozgató erő, hogy a tudomány, a technika mind felkészültebb embereket követel. Ez az oktatásszemlélet azonban az embert a technikai fejlődés kiszolgáló eszközeként fogja fel. Szerintünk az ember korszerűbb műveltsége nemcsak azért kell, hogy jobb munkaerő, a technikai fejlődés minél megfelelőbb hordozója legyen, hanem, hogy a társadalom hatalmi-anyagi-technikai viszonyainak mind határozottabb és tudatosabb birtokosa legyen. Mi a társadalmi, gazdasági folyamatok urává akarjuk tenni az embert, és nem annak eszközévé, kiszolgáltatottjává. Műveltebb, képzettebb, a technikai eszközökhöz értő ember kell szocialista hazánk gyorsabb építéséhez, a két világrendszer között folyó verseny megnyeréséhez.E versenyben nem elég politikai és gazdasági sikereket aratni, győzni kell a tudományban, a technikai haladásban is. Ennek legfőbb feltétele a művelt, a gondolkodó -és azselekva -ember. Egyre nagyobb a gazdasági és társadalmi jelentősége a technikai eszközök birtoklásának, a szakértelemnek. E tendencia azonban torz felfogást is eredményezhet. Egyesek az ember technikai képzettségét, annak színvonalát mindenekfelettinek, és az általános műveltséget — főleg a humán képzettséget — többedrangúnak, elhanyagolhatónak tartják. A szocializmusban a sokoldalúan képzett ember műveltségének része a technikai képzettség A magas színvonalú szakképzettség célja és értelme, hogy az egyén munkája révén a nép, a haza javára hasznosuljon. Megállíthatatlan kulturális és iskolatörténeti folyamat, hogy minden nemzedék magasabb színvonalú műveltséget szerezzzen az előzőknél. Gyermekeink, az utánunk jövő nemzedék féltése és nevelése késztet bennünket, hogy a tanév kezdetén végiggondoljuk tennivalóinkat. Erre annál inkább szükség van, mert megyénkben és Szegeden valamennyi iskolatípus és oktatási forma megtalálható, népes diákság tanul és az öt alaptudományból négyet tanítunk. A 324 általános iskolában 3500 pedagógus 52 ezer tanulót oktat. A 30 középiskolában 700 tanár 11 ezer tanulót nevel. Szakmunkásképző intézeteinkben 340 pedagógus 10 ezer diáknak adja át a szakmát és a műveltséget. A felsőfokú tanintézetekben 1250 professzor és tanár irányításával 7600 hallgató készül élethivatására. Egészében tehát 80 ezer tanuló fejlődésének felelőssége nyomja megyénk pedagógusainak és az irányító szervek dolgozóinak vállát. Ezt a felelősségteljes munkát csak hivatásból, gyermek- és ügyszeretetből, hazánk, nemzetünk iránt érzett felelősségtől áthatva lehet végezni. Másként nem. Minden tanévnek sajátos arculata van. Az idei tanév leglényegesebb vonása, hogy elkezdjük a párt közoktatásról szóló határozatának végrehajtását. A párthatározat alapelve, hogy közoktatásunkat a mai kor követelményeihez kell igazítani! A feladat megvalósítása több évet vesz igénybe, és minden pedagógus aktív, lelkiismeretes, elkötelezett közreműködését igényli. Vannak, akik még ma is úgy vélik, hogy a közoktatás továbbfejlesztését csak egy merőben új tanintézeti vezetéssel, gyökeresen megváltoztatott iskolarendszerrel és tanrenddel, tehát radikális és azonnali intézkedésekkel lehet csak megoldani. Az ilyen és ehhez hasonló véleményekkel ■nem értünk egyet. Közoktatásunk fejlesztéséről befejeződtek a viták. A határozat megszületett és most már a végrehajtásra kell a figyelmet fordítani. Azt valljuk, hogy a magyar közoktatás egészében eddig is betöltötte feladatát, ezért rendszermenes szerkezetén alapvetően nem kell változtatni. A továbblépés igényét a gazdasági, társadalmi változások összessége adja. Valljuk, hogy közoktatásunk rendelkezik a továbbfejlesztéshez szükséges alapvető feltételekkel és erőkkel. Iskolai oktatásunk és nevelőmunkánk továbbfejlődése csak alapos, megfontolt, hosszabb időn keresztül végzett munkával valósítható meg. Minden más megoldás árt a közoktatásnak. Zaklatott iskolai viszonyok között nem lehet növekvő színvonalon oktatni és nevelni. Az alkotás nyugodt feltételeit kell biztosítani minden iskolában. Iskolapolitikai célkitűzésünk, hogy célratörőbben fejlesszük az iskolai élet demokratizmusát. Ennek során növeljük a tantestületek szerepét, beleszólását az iskola ügyeibe, a személyi kérdések eldöntésébe. Erősíteni fogjuk a tanulóifjúság szervezeteinek hatáskörét. Amikor arról szólunk, hogy az iskolai élet demokratizmusa több jogot és nagyobb szabadságot jelent, egyben azt is hangsúlyozzuk, hogy ez nem mehet a rend, a fegyelem rovására. Ellenkezőleg, a jogok növekedése járjon együtt a kötelességtudat erősítésével! Az ősz folyamán minden tantestületben megvitatjuk a közoktatás továbbfejlesztésére hozott párthatározat végrehajtásának feladatait. Ifjúságunk oktatása és nevelése, felkészítése a jövő tennivalóira — össztársadalmi ügy és felelősség. Pedagógiai munkánk tartalma, a tanított ismeretanyag mennyisége és racionalitása szocialista építőmunkánk elválaszthatatlan része. Ebből következik, hogy hazánkban elkötelezett iskolára és nevelőmunkára van szükség, ahol a tanár és diák a szocialista haza szolgálatára készül, ahol korszerű szellemben tiszta eszméket vallanak, tanítanak és sajátítanak el. Ifjúságunk szocialista nevelése nem lehet csak az osztályfőnök, vagy a KISZ feladata. Ehhez a tantestület, az egész tanulói közösség együttes tevékenysége szükséges. A nevelés mindig osztálytartalmú volt. A mi iskolánk célja, hogy korszerű természettudományi és társadalomtudományi ismereteket nyújtson a tanulóifjúságnak, sokoldalúan képzett, szocialista gondolkodású személyiségeket neveljen. A tanév indulásakor szólni kell a pedagógusok munkájáról, egyáltalán a nevelői tevékenység társadalmi rangjáról, megbecsülésének növeléséről. A pedagógustevékenység legfőbb mércéje az iskolában végzett munka legyen és ne az iskolán kívüli „száz” más tevékenység. Védeni és óvni kell a 3 tanári tekintélyt és nem rombolni. Ne engedjük, hogy lapjaink, a rádió, vagy a televízió — esetenként — indokolatlanul meghurcoljanak nevelőket, lejárassák, vagy csökkentsék tekintélyüket. Olykor egyes szülők iskolás gyermekük előtti nyilatkozatai is lehetnének — enyhénszólva —, körültekintőbbek, éppen az iskola hatásának növelése érdekében. Iskolai nevelés, rend, fegyelem és tanári tekintély nélkül elképzelhetetlen. Társadalmunk holnapja múlik a mai oktatásunkon. Ezt senki sem kockáztathatja. Ifjúságunk nevelésében teljes egység kell az iskola, a szülők és a legkülönbözőbb szervek között. Ez is lényeges feltétele a tanév sikerének. Természetesen gondjaink is vannak, amelyek az eredmények tükrében mind élesebben látszanak: a tanyai iskolák állapota, az iskolák színvonala és felszereltsége közötti nagy különbségek, a diákok és a tanárok túlterheltsége, az iskolai bürokrácia, a kollégiumi férőhelyek hiánya — hogy csak a leglényegesebbeket említsük. M égis, az új tanév indulásának körülményei egészében kedvezőek. Az iskolák állami és pártvezetői, nevelői közösségek összegezték a feladatokat, felkészültek a tanév kezdésére. Az iskolaépületek és a tantermek jelentős részét felújították, újrafestették. A tanszerellátó vállalatok is kedvezően nyilatkoztak. Egészében minden összetevője megvan tehát az eredményes tanulásnak. Kezdődjék a tanítás! DR. ÁGOSTON JÓZSEF 3