Csongrád Megyei Hírlap, 1972. szeptember (17. évfolyam, 206-230. szám)

1972-09-01 / 206. szám

Vannak, vagy nincsenek Lovak a háztájiban ? A jogszabályok és a tsz-ek alapszabályai szerint nincse­nek. A tsz-vezetők szerint vannak. A törvény szerint nem lehetnek. A valóságban mégis vannak. Tulajdono­saik nem tartják kötelezőnek a törvényt? Büntetés-e a ki­út? Vagy talán a rendelkezés avult el? A vásárhelyi tsz­­vezetők — és az illegális ló­tartásból ítélve —­ a tagok véleménye szerint is az utóbbi a helytálló. Amikor megszületett a rendelkezés, ló nem lehet a háztájiban, mert termelési eszközként lehet felhasznál­ni, még valóban nagy jelen­tősége volt a szigorú szabá­lyozásnak. A legfőbb cél akk­or az volt, hogy a közös tulajdont mielőbb megerő­sítsék, elejét vegyék a ló­tartók igazságtalanul, a ló­val nem rendelkezők rová­sára történő jövedelemnöve­kedésének. Más szóval: a tsz-gazdák nem kívánatos, ilyen módon nem kívánatos differenciálódásának. Hatá­rozzon meg mindenkit a közösben végzett munka, s ne az eltérő vagyoni hely­zet. A cél egyébként mind­máig nem változott. De vál­toztak a körülmények, vál­tozott a gazdák tudata is. A rendelet maradt. Ma sem kívánatos, hogy valaki napszámosokat fogad­jon, alkalmazottakat tart­son, magyarán: ha kicsiben is, de visszahozza a kapita­lista viszonyokat. A kérdés csak az: ha valaki a háztáji gazdaságában lovat tart, az még ma is ezt teszi-e? Egyre több tsz-paraszt ud­varán áll gépkocsi. Ha ő is és a MERKUR is úgy akar­ja, akkor kombi típus, amellyel árut vihet piacra, tehát fuvarozást végez. Ter­melőeszköz-e egy Wartburg kombi? Nem feltétlenül, de lehet, hogy az. Vásárhelyen nem annyira, Makó környé­kén inkább „divat” a hasz­nált traktor vétele. Termelő­­eszköz? Az. Hatékonyabb, jóval inkább az, mint a ló. Nyilvánvaló az ellentmondás. De kiegészül azzal, hogy nem saját tulajdonban, más ne­vén, tehát „megtámadhatat­­lanul” nem egy ló van a vá­sárhelyi háztáji gazdaságok­ban is. Vagyis a rendelet is „megmarad”, mert jogilag nem sértik meg, de a kibúvó is „jóllakik”. Még büntetni sem lehet. De menjünk to­vább! Nem tudom, megfi­gyelték-e, szinyen" sok «szamár van a városban? (Természe­tesen négylábúra, gondolunk!). Mit gondolnak, miért? Mert két csacsi elhúz annyit, mint egy ló, tartásukat nem tiltja rendelet, és még adót sem kell fizetni utánuk. A lótar­tásra vonatkozó tilalmat te­hát mindenfelől „bekerítette” a gyakorlat, az élet. Természetesen, szó sincs arról, hogy a tilalom teljes feloldása hozna megoldást. A fekete fuvarozásnak szabad utat engedni ma sem kívá­natos, éppen elég, hogy a til­tó rendelkezés ellenére is létezik. A leglényegesebb az lenne, hogy a rendelet ko­molyságát, és hatásosságát visszaállítsuk azzal, hogy lo­gikus összhangba hozzuk a megváltozott viszonyokkal. A lónak termelőeszközként történő felhasználására ad­dig van törekvés, amíg a tsz-ek, a Volán nem tudja teljes egészében kielégíteni a szállítási igényeket. A leg­főbb cél tehát­­— a­dókérdés­től függetlenül is — ennek elérése. Az új tsz-alapszabályokba még minden bizonnyal érin­tetlen formában kerül majd bele a háztáji lótartásra vo­natkozó tilalom. Ismerve azonban­­ a helyzetet, nem sokáig lehet halogatni meg­változtatását. HÓDI T. JÓZSEF ...megírtam A televízióban nemrégiben bemutatott szovjet filmszatí­ra főhőse — Nyúl úr — úgy szerzett játszóteret a bérházi gyerekeknek, hogy elvitte őket az ingatlankezelő egyik illetékesének irodájába — játszani. Ez a jelenet jutott eszembe a minap, amikor egy csapatra váló 7—9 éves, az Oldalkosár utcai bérhá­­­zakban élő fiúgyerek érke­zett lakásomra küldöttségbe, a következő szavakkal: „Azért jöttünk az újságíró bácsihoz, hogy legyen szíves megmondani, hol focizhat­nánk, mert mindenünnen el­zavarnak minket. Meg tessék visszaszerezni a labdánkat, amit egy bácsi éppen most kobzott el tőlünk .. Miután az újságíró sok mindenfélében illetékes, de focipályát nem jelölhet ki az Oldalkosár utcai lakóte­lepen, s ugyanígy nincs joga — minden bizonnyal alapos indokkal — elkobzott labdá­kat visszakövetelni, megle­hetősen ijedten álldogáltam a fénylő szemekkel figyelő gyerekgyűrű közepén. Már­­már hozzákezdtem — mente­ni a menthetőt —, hogy: „Tudjátok, gyerekek, a nép­gazdaság, s így Vásárhely anyagi lehetőségei is vége­sek ...” No, de egy focipá­­lya nem tisztasági fürdő, még csak nem is lakás, ami­hez súlyos százezrek kelle­nének. Csak egy elkerített, 10-szer 20 méteres, esetleg füves terület kell hozzá, amit az „ügy” iránt érzett szeretettel bármelyik illeté­kes találhatna az Oldalkosár utcai lakótelepen, tekintettel a beépítés „ütemére”. Hallgattam hát, s vártam a gyerekek akcióját. Ők azonban csendben­­ várták a választ. Lelkes éljenzésben törtek ki viszont, amikor ki­jelentettem: „Fiúk, én nem tehetek mást értetek, csak azt, hogy megírom a talál­kozásunk történetét.” Azt már nem mondtam, hogy az írástól semmi ered­ményt nem várok. Hátha mégis lesz hatása. S az még mindig jobb, mintha a gye­rekek csalódnának ... ZÉKÁNY JÁNOS PÉNTEK, 1972. SZEPTEMBER 1. ­ Jubileum utánpótlással — Más pályáról „kalandoz­tak el’’ — Az Ifjú Népművész cím kötelez „Tájszoba.” Ez van kiírva az ajtóra, mely mögött a vásárhelyi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet ter­vezői dolgoznak. Egy közeli múltból itt felejtett felírás lehet, mert az igazi tájjel­legű helyiség az épület vé­gében van, vásárhelyi népi berendezéssel, díszítéssel. A tervezők rezidenciája amo­lyan hivatali helyiség, közé­pen nagy asztal, föléje hajló rajzolókkal. A belépő szá­mára csak a falakon, polco­kon levő népművészeti ter­mékek és a kiállítások fotói árulkodnak az itt dolgozók hivatásáról. Gratulálni jöttünk. Első­sorban Szűcs Mikdósnénak, aki a tizedik országos hím­zőpályázaton elnyerte a Kis Jankó Bori-emlékpla­­kettet. Azután Csorba Gézá­­nénak, a hímzőpályázat har­madik díjasának. És nem utolsósorban Sárosi Mihály­­né népművésznek, az ő irá­nyító, vezető tevékenységé­vel érték el a fiatalok a szép eredményeket. De ő maga is tartja még a helyet a „dobogón”, első díjjal tért haza Mezőkövesdről. Szűcs Miklósné a napok­ban jött haza Domboriról, az ifjú népművészek táborá­ból, rajta még a nyári ki­­kapcsolódás frissesége, vi­dámsága. — Hasznos volt ez a tá­bor — mondja —, mert al­kotó munkát végeztünk, és kicserélhettük tapasztalata­inkat a különböző tájegy­ségek képviselőivel. Az ifjú népművészek tá­borában részt venni rang, elismerés. Azok érdemlik ki, akik a KISZ és a NIT által meghirdetett Ifjú Népmű­vész-pályázaton sikerrel sze­repelnek. Szűcs Miklósné egymás után aratta a babé­rokat. A beküldött termé­kekkel elnyerte az Ifjú Nép­művész címet, ugyanakkor szakdolgozatára (melyet a vásárhelyi népi hagyomá­nyok továbbéléséről írt) el­ismerő oklevelet kapott. —• öt darab népművésze­ti alkotást küldtem be; szűrt, falvédőt, futót, térí­tőket vásárhelyi hímzéssel. Célom az volt, hogy a táj­egység hagyományait „atte- Húsz évük — a jövő záloga­ gyem” a modern lakáskul­túra igényelte úgy, hogy ízléses, művészeti használati tárgyak szülessenek... A friss díjak igazolják, hogy sikerült. A Kis Jankó Bori-pályázat idei „slágere” az a gyönyörű szép szűr,­­ melyet ő készített. Fehér­­ filc alapanyag, szőrhím­ s­zés... — Korábban porcelánfestő voltam a Majolikagyárban — kezdi a beszélgetést Csor­ba Gézáné. — Mindössze másfél éve vagyok a szövet­kezetnél. Rajztanfolyamon fedezték fel tehetségét, és emelték ki a többiek közül a tervező­nek. Tavaly még „csak” részt vevő volt a Kis Jankó Bori-pályázaton (az is rang, ha részt vehet valaki), az idén viszont az egyik har­madik díj tulajdonosa. — Egy barna sötétítő füg­gönyért kaptam a díjat. Va­lóban egyedi és újszerű ez a termék, azzal, hogy középső részén hosszában fut rajta a vásárhelyi hímzés. Amikor tervezek, mindig azt tartom szem előtt, hogy a saját la­kásomban milyen tárgyakat látnék szívesen. Amik a mo­dern élet igényeinek is meg­felelnek, praktikusak, ugyanakkor népművészeti jellegűek. — Nagyon szeretem a munkámat, ezt csak szívvel­­lélekkel lehet csinálni. So­kat köszönhetünk Sárosi Mihálynénak, a szövetkezet egyetlen népművészének. Természetesen nekem is cé­lom, hogy Ifjú Népművész legyek...­Évekkel ezelőtt gondot okozott a szövetkezet veze­tőinek: lesz-e vajon után­pótlás? A szövetkezet hu­szadik évfordulója, sok-sok egyéb elismerés mellett, meghozta a végső megnyug­vást is: lesznek, akik to­vábbvigyék Sárosi Mihályné érdemeit. Az utánpótlás biz­tosított, sőt, az ország köz­véleménye előtt máris rang­ra emelkedett. Ők az idén jubiláló szö­vetkezet igazi jubilánsai. Éveik számai alig több húsznál. (Szöveg? JURÁNYI ANN­­S Kép: ZEEMAN FERENC Csorba Gézáné Reményteljes tanévkezdés L­assan vége a nyárnak. A mai napon tárják ki kapuikat az álta­lános iskolák és a középis­kolák. Júniusban azt olvas­hattuk az osztálytermek táb­láin, hogy „Éljen a vaká­ció”, ma viszont az első óra dátumát láthatjuk. Szívélyesen köszöntjük a Csongrád megyei iskolák ne­velőit, tanulóit. Külön kö­szöntjük azt az 5800 első­osztályost, akik most kezdik el az intézményes tanulást. Gazdagabbak lettünk egy felsőfokú tanintézettel is, Hódmezővásárhelyen az Élelmiszeripari Főiskola Ál­lattenyésztési Karával. Ered­ményes munkát kívánunk az intézmény dolgozóinak és­­ hallgatóinak. A tanév kezdete mindig jelentős társadalompolitikai, kultúrpolitikai esemény. Kü­lönösen így van ez napja­inkban. A világon minde­nütt növekvő figyelmet for­dítanak az oktatásra, a ne­velésre. Sokak szerint a leg­lényegesebb mozgató erő, hogy a tudomány, a techni­ka mind felkészültebb em­bereket követel. Ez az okta­tásszemlélet azonb­an az em­bert a technikai fejlődés ki­szolgáló eszközeként fogja fel. Szerintünk az ember korszerűbb műveltsége nem­csak azért kell, hogy jobb munkaerő, a technikai fejlő­dés minél megfelelőbb hor­dozója legyen, hanem, hogy a társadalom hatalmi-anya­­gi-technikai viszonyainak mind határozottabb és tuda­tosabb birtokosa legyen. Mi a­ társadalmi, gazdasági fo­lyamatok urává akarjuk ten­ni az embert, és nem annak eszközévé, kiszolgáltatottjá­vá. Műveltebb, képzettebb, a technikai eszközökhöz ér­tő ember kell szocialista ha­zánk gyorsabb építéséhez, a két világrendszer között fo­lyó verseny megnyeréséhez.­­E versenyben nem elég poli­tikai és gazdasági sikereket aratni, győzni kell a tudo­­­mányban, a technikai hala­dásban is. Ennek legfőbb feltétele a művelt, a gon­dolkodó -és­ a­­zselekva -em­ber. E­gyre nagyobb a gaz­­­­dasági és társadalmi jelentősége a techni­kai eszközök birtoklásának, a szakértelemnek. E tenden­cia azonban torz felfogást is eredményezhet. Egyesek az ember technikai képzettsé­gét, annak színvonalát min­­denekfelettinek, és az álta­lános műveltséget — főleg a humán képzettséget — többedrangúnak, elhanyagol­hatónak tartják. A szocializ­musban a sokoldalúan kép­zett ember műveltségének része a technikai képzettség A magas színvonalú szak­­képzettség célja és értelme, hogy az egyén munkája ré­vén a nép, a haza javára hasznosuljon. Megállíthatatlan kulturális és iskolatörténeti folyamat, hogy minden nem­zedék ma­gasabb színvonalú műveltsé­get szerezzzen az előzőknél. Gyermekeink, az utánunk jövő nemzedék féltése és nevelése késztet bennünket, hogy a tanév kezdetén vé­giggondoljuk tennivalóin­kat. Erre annál inkább szük­ség van, mert megyénkben és Szegeden valamennyi is­kolatípus és oktatási forma megtalálható, népes diákság tanul és az öt alaptudo­mányból négyet tanítunk. A 324 általános iskolában 3500 pedagógus 52 ezer tanulót oktat. A 30 középiskolában 700 tanár 11 ezer tanulót nevel. Szakmunkásképző in­tézeteinkben 340 pedagógus 10 ezer diáknak adja át a szakmát és a műveltséget. A felsőfokú tanintézetekben 1250 professzor és tanár irá­nyításával 7600 hallgató ké­szül élethivatására. Egészé­ben tehát 80 ezer tanuló fejlődésének felelőssége nyomja megyénk pedagógu­sainak és az irányító szer­vek dolgozóinak vállát. Ezt a felelősségteljes munkát csak hivatásból, gyermek- és ügyszeretetből, hazánk, nemzetünk iránt érzett fele­lősségtől áthatva lehet vé­gezni. Másként nem. M­inden tanévnek sajá­tos arculata van. Az idei tanév leglénye­gesebb vonása, hogy elkezd­jük a párt közoktatásról szó­ló határozatának végrehaj­tását. A párthatározat alap­elve, hogy közoktatásunkat a mai kor követelményeihez kell igazítani! A feladat megvalósítása több évet vesz igénybe, és minden pedagó­gus aktív, lelkiismeretes, el­kötelezett közreműködését igényli. Vannak, akik még ma is úgy vélik, hogy a köz­oktatás továbbfejlesztését csak egy merőben új tanin­tézeti vezetéssel, gyökere­sen megváltoztatott iskola­­rendszerrel és tanrenddel, tehát radikális és azonnali intézkedésekkel lehet csak megoldani. Az ilyen és eh­hez hasonló véleményekkel ■nem értünk egyet. Közokta­tásunk fejlesztéséről befeje­ződtek a viták. A határozat megszületett és most már a végrehajtásra kell a figyel­met fordítani. Azt valljuk, hogy a magyar közoktatás egészében eddig is betöltöt­te feladatát, ezért rendszer­men­­es szerkezetén alapve­tően nem kell változtatni. A továbblépés igényét a gaz­dasági, társadalmi változá­sok összessége adja. Valljuk, hogy közoktatásunk rendel­kezik a továbbfejlesztéshez szükséges alapvető feltéte­lekkel és erőkkel. Iskolai oktatásunk és nevelőmun­kánk továbbfejlődése csak alapos, megfontolt, hosszabb időn keresztül végzett mun­kával valósítható meg. Min­den más megoldás árt a közoktatásnak. Zaklatott is­kolai viszonyok között nem lehet növekvő színvonalon oktatni és nevelni. Az alko­tás nyugodt feltételeit kell biztosítani minden iskolában. Iskolapolitikai célkitűzé­sünk, hogy célratörőbben fejlesszük az iskolai élet demokratizmusát. Ennek so­rán növeljük a tantestüle­tek szerepét, beleszólását az iskola ügyeibe, a személyi kérdések eldöntésébe. Erősí­teni fogjuk a tanulóifjúság szervezeteinek hatáskörét. Amikor arról szólunk, hogy az iskolai élet demokratiz­musa több jogot és nagyobb szabadságot jelent, egyben azt is hangsúlyozzuk, hogy ez nem mehet a rend, a fe­gyelem rovására. Ellenkező­leg, a jogok növekedése jár­jon együtt a kötelességtu­dat erősítésével! A­z ősz folyamán min­den tantestületben megvitatjuk a közok­tatás továbbfejlesztésére ho­zott párthatározat végrehaj­tásának feladatait. Ifjúsá­gunk oktatása és nevelése, felkészítése a jövő tenniva­lóira — össztársadalmi ügy és felelősség. Pedagógiai munkánk tartalma, a taní­tott ismeretanyag mennyisé­ge és racionalitása szocia­lista építőmunkánk elvá­laszthatatlan része. Ebből következik, hogy hazánkban elkötelezett iskolára és ne­velőmunkára van szükség, ahol a tanár és diák a szo­cialista haza szolgálatára ké­szül, ahol korszerű szellem­ben tiszta eszméket valla­nak, tanítanak és sajátítanak el. Ifjúságunk szocialista nevelése nem lehet csak az osztályfőnök, vagy a KISZ feladata. Ehhez a tantestü­let, az egész tanulói közös­ség együttes tevékenysége szükséges. A nevelés mindig osztálytartalmú volt. A mi iskolánk célja, hogy korsze­rű természettudományi és társadalomtudományi isme­reteket nyújtson a tanulóif­júságnak, sokoldalúan kép­zett, szocialista gondolkodá­sú személyiségeket neveljen. A tanév indulásakor szól­ni kell a pedagógusok mun­kájáról, egyáltalán a neve­lői tevékenység társadalmi rangjáról, megbecsülésének növeléséről. A pedagógus­tevékenység legfőbb mércéje az iskolában végzett munka legyen és ne az iskolán kí­vüli „száz” más tevékeny­ség. Védeni és óvni kell a 3 tanári tekintélyt és nem rombolni. Ne engedjük, hogy lapjaink, a rádió, vagy a te­levízió — esetenként — in­dokolatlanul meghurcoljanak nevelőket, lejárassák, vagy csökkentsék tekintélyüket. Olykor egyes szülők iskolás gyermekük előtti nyilatkoza­tai is lehetnének — enyhén­­szólva­ —, körültekintőbbek, éppen az iskola hatásának növelése érdekében. Iskolai nevelés, rend, fegyelem és tanári tekintély nélkül el­­képzelhetetlen. Társadal­munk holnapja múlik a mai oktatásunkon. Ezt senki sem kockáztathatja. Ifjúsá­gunk nevelésében teljes egy­ség kell az iskola, a szülők és a legkülönbözőbb szer­vek között. Ez is lényeges feltétele a tanév sikerének. Természetesen gondjaink is vannak, amelyek az ered­mények tükrében mind éle­sebben látszanak: a tanyai iskolák állapota, az iskolák színvonala és felszereltsége közötti nagy különbségek, a diákok és a tanárok túlter­heltsége, az iskolai bürokrá­cia, a kollégiumi férőhelyek hiánya — hogy csak a leg­lényegesebbeket említsük. M égis, az új tanév in­dulásának körülmé­nyei egészében ked­vezőek. Az iskolák állami és pártvezetői, nevelői kö­zösségek összegezték a fel­adatokat, felkészültek a tan­év kezdésére. Az iskolaépü­letek és a tantermek jelen­tős részét felújították, újra­festették. A tanszerellátó vállalatok is kedvezően nyilatkoztak. Egészében min­den összetevője megvan te­hát az eredményes tanulás­nak. Kezdődjék a tanítás! DR. ÁGOSTON JÓZSEF 3

Next