Csongrád Megyei Hírlap, 1972. október (17. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-01 / 232. szám

mi történt a nagyvilágban? — mi történt a nagyvilág London „megvédte" a rhodesiai rendszert Anglia sorozatvétója a Biztonsági Tanácsban A Biztonsági Tanács péntek esti ülésén az angol kül­döttség megakadályozta azoknak a javaslatoknak elfoga­dását, amelyek a rhodesiai fajüldöző Smith-rendszer eltávolítását és a hatalomnak az afrikaiak törvényes képviselői számára való átadását sürgették. Az erről szóló határozati javaslat, amelyet Guinea, Szomália és Szudán küldöttsége terjesztett elő, felszólí­totta Nagy-Britanniát, hogy semmi körülmények között se ismerje el a rhodesiai törvénytelen Smith-rezsim szu­verenitását, és hívjon össze alkotmányozó értekezletet, amelyen a nép igazi képviselői kidolgoznák jövőbeli poli­tikai berendezkedésük alapelveit. A határozati javaslat azt is hangsúlyozta, hogy megengedhetetlen Rhodesia füg­getlenségének, elismerése mindaddig, amíg az országban nem valósul meg a többségi kormányzás elve. Crow angol delegátus először a határozati javaslat leglényegesebb pontjaival szemben jelentett be külön­­külön ellenszavazatot, majd­ egészében megvétózta a ha­tározati javaslatot. Négy nyugati hatalom — az Egyesült Államok, Belgium, Franciaország és Olaszország — tar­tózkodott a szavazástól, a Biztonsági Tanács további tíz tagja a javaslat mellett szavazott. Sok amerikai gép támadta tegnap Hanoit Szombaton délelőtt (helyi idő szerint) fél 11.-kor több amerikai légi kötelék tá­madta a VDK fővárosát. Bombázták és rakétákkal lőtték a város keleti és déli kerületeit, valamint a fővá­roshoz tartozó járások lakott helységeit. A támadó repü­lőkkel a VDK légierejének MÍG típusú gépei felvették a harcot, a légicsata, köz­vetlenül a város központja felett, több mint fél órán át tartott A támadás okozta károk­ról, valamint a lelőtt gépek számáról még nem adtak ki jelentést. A Nemzetközi Vöröskereszt genfi központjához közelálló körökben pénteken állást foglaltak az amerikai szená­­tusnak a vietnami „hadifog­lyok” kérdésében megszava­zott határozatával kapcsolat­ban. Rámutattak, hogy az 1949. évi genfi egyezmények az el­lenségeskedések beszüntetése után írják elő a hadifoglyok hazatelepítését. Az egyezmé­nyek alkalmazása egyedül az aláíró államok hatáskörébe tartozik. A VDK kormánya 1957-ben írta alá a genfi egyezményeket, de a 85. cik­kellyel kapcsolatban fenn­tartotta magának a jogot, hogy a foglyokat esetleg ne hadifoglyoknak, hanem há­borús bűnösöknek tekintse. E fenntartás nem kifejezetten az amerikai pilótákra vonat­kozik, hanem általában az Észak-Vietnamban ejtett ösz­­szes foglyokra. * Intézkedések Romániában a nagycsaládosok támogatására Pénteken Bukarestben, Ni­­colae Ceausescu főtitkár el­nökletével ülést tartott a Ro­mán Kommunista Párt vég­rehajtó bizottsága. A főtit­kár az ülésen tájékoztatót adott a román párt- és ál­lami küldöttség Bulgáriában tett baráti látogatásáról. A végrehajtó bizottság ezt követően megvizsgálta an­nak lehetőségét, hogy Romá­niában újabb intézkedéseket hozzanak a sokgyermekes családok támogatására. Úgy döntött, hogy 1972. novem­ber elsejétől havi kétszáz lejes támogatásban részesíti a 8—9 gyermekes anyákat, míg a kilencnél több gyer­mekkel rendelkező család­anyák háromszáz lejes se­gélyt kapnak. A támogatás nem függ attól, hogy az il­lető családanyák alkalmazás­ban állanak-e, sem attól, hogy városi vagy falusi kör­nyezetben élnek. Riportereink a nagyvilágban Német- nyár­ i Rend a lelke mindennek , éjszaka újfent ablakpár­kányt kopogtató eső, villámlás, mennydör­gés, ám reggelre megint süt a nap, a villamossínek még nedvesen csillognak, a járda viszont­­már száraz. És zene, zene, egyre csak zene. Mint később kiderül, a sarki nagy villanyoszlopon is lapul egy nagy, öblös han­gú masina. Torkából jó dal­­lamú, pattogós ritmusú in­dulók dübörögnek ki. A vil­lanyoszlop tán ötven méter­re lehet a toronyszállótól, én azonban a magasföldszinten kaptam szobát, így éppen egyvonalban lehetünk. Mi­kor túljutok az ébredés át­meneti percein — amikor ugyanis még nem dőlt el, felébred-e vagy újfent álom­ba zuhan az illető — egy­­szercsak azon veszem észre magam, hogy az otthon tű­nődő mozdulatokkal imitált rutintennivalókat most fel­gyorsult ritmusban, szinte ütemesen végzem. Egy-kettő, egy-kettő — jár a pamacs a kezemben. Majd ugyanígy a kis önberetva, amely any­­nyiszor végigszántotta már hagyományos útját panemem szőrzettel borított terrénu­main. Aztán egy-kettő, fönn a cipő, egy-kettő, bogra van kötve a nyakkendő. És már indulhatok is, hiszen tényleg sürget az idő. Innen jó húsz perc a főtérig. S amint kilépek az utcára már láthatom, némiképp el is számítottam magam: itt bizony elég nehéz lesz előre­haladni, mert tömve az út­test, tömve a járda. Egyes csoportok várakoznak, mások viszont velem egy irányban igyekezve próbálnak utat tör­ni a tömegben. A fölvonulás, aminek itt most előjeleit látni, a legnagyobb látványos esemény a 190 ezer lakosú nagy, tengerparti város éle­tében. S hogy nem máról holnapra áll össze a nem mindennapos tömeget meg­mozgató és attrakciókat pro­dukáló műsor, az lépten­­n­yomon rögvest szembetű­nik. Mindenfelé az alapos szervezettség jelei. A csopor­tok tagjai türelmesen vára­koznak, hogy az adott jelre besorakozzanak a nagy me­netbe. S mindenki egyenru­hában, de legalábbis egyfor­ma öltözékben van. Ahány csoport, annyiféle szín- és díszítésvariációból kialakított egyöntetűség. Remek sapkák, sújtások, egyformán megkö­tött, egyforma színű nyak­kendők, a nyúlánk, szőke lá­nyokon ugyanolyan fehér csizmák. És mindenütt hangszerek. Ha jól meggondolom, Ros­tock nincs is kétszer akkora város, mint Szeged, ám csak az általam látott hangszerek mennyiségéből kiindulva ze­nei élete a miénkét legalább hússzorosan felülmúlja. Do­bok, harsonák, a különböző fúvóshangszerek egész arze­náljá. Különleges, általam eddig ilyen formájúként so­ha, sehol nem látott hárfa­kombinációk. S megtalálható itt a lakos­ság minden korosztálya Az úttörőktől egészen a nyugdí­jas korhoz már közel ért ve­terán munkásokig. Ami kö­zös bennük, az a türelem, az arcukra szinte kirajzolódó fegyelem és feszült figyelem, amivel a sorba rendeződés és az indulás jelzésére vár­nak. K­ilenc óra ötvenkilenc perc ötven másodperc­től akár visszaszámlál­ni is lehetne. Olyan ponto­san kezdődik itt minden, akár egy hatalmas kísérlet­nél. Tíz órakor — se előbb, se egy másodperccel nem ké­sőbb — megszólal a zene, és a következő pillanatban már az ünnepi szónok hangját sugározzák szét a városháza előtti nagy téren a négy ég­táj felé a nagy teljesítményű megafonok. Felharsan a taps, majd ütemessé válik és úgy tölti be meg-megújuló lüktető rit­musával a teret, amikor Erich Honecker, a Német Szocia­lista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára lép a mikrofon elé. — Hoch! Hoch! Hoch! — harsogja tíz- meg tízezer to­rok. Majd kis ideig újra csak az ütemes taps hallat­szik, aztán ismét felzúg a kiáltás: — Hoch! Hoch! Hoch! Kipirult, lelkes arcokat látni mindenfelé. Egy ütem­re verődnek össze a tenye­rek. Egyszerre lendülnek ma­gasba a színes kendők, és még szinte a robbanásuk is egyritmusú. És nem sokkal később megindul a menet. Hatos, nyolcas, tízes, tizenkettes so­rokban érkeznek, egymást mértani rendű alakzatokban követve a színpompás cso­portok. Elöl mindig a pa­rancsnoki tisztet betöltő sze­mély, aki tulajdonképpen a ritmust vezényli, afféle tam­­burmajori precizitással. Mö­götte többnyire dobosok, pergő, menetelés alá való ritmust verve, boszorkányos ügyességgel. Úgy jár kezük­ben a dobverő, néha olyan sebességgel, hogy az ütések dobosai ugyan hallással még szétválaszthatók, ám a moz­gás szemmel már alig kö­vethető. S milyen nyílegyenesek a sorok! Ha belegondol az em­ber, hogy a felvonulók egy­szerre többféle műveletet végeznek, muzsikálnak, ügyelve, hogy ki ne essenek a ritmusból, ugyanakkor a sorban, sőt a tömbben való menetelés szabályainak is meg kell felelniük — arra a következtetésre jut: akik így tudnak muzsikálni, ott rend­kívül magas fokú a zenei képzés és képesség, és akik így tudnak a felvonuláson menetelni, ott hasonlóan ma­gas fokú a fegyelem. E­lőször jönnek a legfia­talabbak. A szinte még óvodáskorúak. S mi­lyen remekül áll rajtuk az egyenruha. Az ember nem is hinné, pedig látja, hogy szinte erőfeszítés nélkül hoz­zák magukkal a bizonyára nem könnyű hangszert, amit igen dallamhűen szólaltatnak meg. Milyen aprócska lábak, s lám, úgyszólván egyszer sem vetik el a lépést! őket követik a serdülő­kor­úak, majd a felnőttség kapujában álló fiúk, lányok. Valamennyien különféle szí­nű, mintázatú, és a csopor­tonkénti egyöntetűségében tényleg lenyűgözően ható egyenruhájukban. Erő, egész­ség, öntudat határozottság, elszántság sugárzik minden mozdulatukból. Magas ter­­metűek, szőkék, kék sze­műek, kisportolt alakúak. S amikor az elnöki emelvény elé érnek, érces hangon, egy­­akarattal kiáltják, még a ze­nekíséretet is elnyomó erő­vel szólal meg a menetben a szavalókórus: — Hoch! Hoch! Hoch! Két órán át tart a menet anélkül, hogy egyetlen pilla­natra is veszítene ritmusá­ból. Akik a végét zárják, ugyanolyan frissen, lelkesen, fáradhatatlanul menetelnek, mint akiknek a nyitó töm­bökben való lépegetés örö­­me-dicsősége jutott. Délutánra sétává csendesül az ünnep. Gyerekkocsit toló, kirakatot néző, jó levegőt él­vező helybeliek sűrű tömege lepi el a belvárost. M­ikor beesteledik, a Kro­kodil bárban kötünk ki. Belül hajóétterem­nek van maszkírozva. S mi­dőn végére járunk a szóra­kozásnak, hazafelé menet az itteni éjszakák természete felől tudakozódunk. Mint mondják, csendes szokott lenni az éj leplébe bújt vá­ros. Holnap munkanap van, korán kell kelni. Éjszaka mégis nótaszó ri­aszt fel álmomból. Kipillan­tok az ablakon. Az ünnepsé­gekre érkezett szomszéd be­liek, lengyelek, finnek, szov­jetek járják kart karba öltve a kihalt utcákat, és ahogy csak a torkukon kifér, ének­lik a szívüknek most éppen legkedvesebb saját dalaikat. Felébresztve talán még a csöndhöz szokott helybelie­ket is. PAPP ZOLTÁN Következik: MADARCSICSERGfiS AZ UNTER DEN LINDENEN A 2 SOROKBAN Fork Jenő, a forradalmi munkás-paraszt kormány el­nöke táviratban üdvözölte Csou En-lajt, a Kínai Nép­­köztársaság Államtanácsának elnökét a Kínai Népköztár­saság megalakulásának 23. évfordulója alkalmából. * Kairóban általános megüt­­köz­ést keltettek a szudáni kormány legutóbbi intézke­dései, amelyek nyomán fel­számoltak két, Szudánban működő egyiptomi kereske­delmi vállalatot, távozásra szólították fel a kairói egye­tem khartoumi tagozatának rektorát és tanárait. Vissza­rendelték az Egyiptomban állomásozó szudáni csapatok egy részét, és az egyiptomi fővárosban tartózkodó szu­dáni hivatalos személyisége­ket. Khartoum további, fenti­ekhez hasonló lépéseket he­lyezett kilátásba. * A Fü­löp-szigeti kormány egyik szóvivője szombaton közölte, hogy a szükségálla­potok bevezetése óta mint­egy 200 embert tartóztattak le felforgató tevékenység vádjával. A letartóztatottak között van Louis Taruc, a Küilöp-szigeti Kommunista Párt egykori elnöke is. * Dr. Roger Shields amerikai hadügyi államititkár-helyet­­tes pénteken közölte, hogy a VDK hatóságai által nemrég szabadon bocsátott három amerikai pilótatiszt kitűnő egészségnek örvend, és „ha­marosan’’ alkalma lesz talál­kozni a sajtó képviselőivel. Azt állította, hogy a három pilóta „önszántából” vonult be kivizsgálásra­­ a katonai kórházakba. * Pénteken késő este befeje­ződött az Interparlamentáris Unió 60. értekezlete. Az olasz­­fővárosban nyolc na­pon át tanácskoztak a 72 tagország parlamenti képvi­selői az időszerű nemzetközi kérdésekről, állást foglalva a fontos problémákban. Az ér­tekezlet rögtön kezdetekor nagy sikert hozott az NDK- nak és a szocialista tábor egészének: a demokratikus német állam parlamenti kép­viselőit felvették a szerve­zet tagjai közé. * Tanaka Japán miniszterel­nök és kísérete ötnapos pe­kingi látogatás után szom­baton visszaérkezett Tokióba. Peking és Tokió rendozi viszonyát A HÉT ESEMÉNYE min­denképpen Tana­ka japán miniszterelnök kínai útja és a két nagy ázsiai ország közötti megállapodás volt. Eddig ugyanis nagyban­­egészben azt lehetett monda­ni a második világháború után kialakult ázsiai hely­zetről, hogy az óriási föld­rész az Egyesült Államok, vagy általában az imperia­lista tábor befolyása alatt áll. A két ázsiai nagyhata­lom, Kína és Japán, sokáig képtelen volt érvényesülni.­ Kína azért, mert elszigete­lődött, Japán azért, mert a második világháború veszte­seként kevés volt a politikai súlya. A Szovjetuniónak, mint világhatalomnak, de mint részben ázsiai hatalom­nak is, fokozatosan növek­szik a szerepe. Ám nyilván­való, hogy nemcsak az im­perialista USA, hanem egy évtizede a soviniszta, önző politikát folytató Kína tö­rekvéseivel is meg kell küz­denie. Most Ázsiában két igen aktív és igen ambiciózus po­litika között jött létre átme­netinek tűnő közeledés: Kí­na és Japán között pilla­natnyilag az egyetértésre va­ló törekvés mutatkozik meg inkább; konkrét problémáik megoldását későbbre halasz­tották. A FORDULATNAK — bármennyire is az Egyesült Államok tudtával és hallga­tólagos, vagy színlelt bele­egyezésével történt — van egy bizonyos Amerika-elle­­nes éle. Hiszen most éppen az a diplomáciai és katonai építmény rázkódik meg alapjaiban, amely a hideg­­háborús korszak hírhedt amerikai külügyminiszteré­nek, néha John Foster Dul­­les-nak műve volt. Példák kellenek? Az 1960-ban meg­kötött amerikai—japán vé­delmi szerződés, amely az 1951-es San Franciscó-i el­ső szerződésen nyugszik, tu­lajdonképpen „Kína féken tartását” célozta, ezenkívül pedig bázisok biztosítását az USA számára Japánban. Innen kiindulva tudta vol­na Amerikai „ázsiai csend­őr’’ szerepét eljátszani az egész Távol-Keleten. 1954- ben az USA teljes katonai segítséget ígért a Tajvanon rekedt Csang Kaj-seknek. Az ígéret ma már vajmi ke­veset ér, ha az Egyesült Ál­lamok e célra nem veheti igénybe Japán támaszpont­jait. A vesztes mindenekelőtt Tajvan. Egyes nyugati véle­mények szerint a kínai—ja­pán megállapodás megadta a kegyelemdöfést a kis szi­getországnak. Japán már gazdasági téren is elfordult Tajvantól, diplomáciai kap­csolatait pedig már meg is szüntette. A japán példát más ázsiai országok is követik: Thai­föld nemrég már küldöttet menesztett Pekingbe, a Fü­­löp-szigetek parlamenti kép­­viselői már találkoztak Csou En-lajjal, Indonézia pedig késznek nyilatkozott az 1967-ben felfüggesztett dip­lomáciai kapcsolatok helyre­állítására. (Japán a 77. ál­lam volt, amíg diplomáciai kapcsolatot létesített most a Kínai Népköztársasággal.) A KÍNAI—JAPÁN tár­gyalások, illetve az egyéb, Kínával kapcsolatos diplo­máciai lépések sem szorít­hatták háttérbe a vietnami problémát. Kissinger, Nixon elnök nemzetbiztonsági fő­tanácsadója a héten újra bizalmas megbeszélést foly­tatott Párizsban Le Duc Thóval, a VDK küldöttségé­nek különleges tanácsadójá­val. Ez alkalommal már kétnapos tárgyalásra került sor. Ebből a tényből egyes megfigyelők olyan követ­keztetést vontak le, hogy ta­lán előrehaladás történt, de aztán a csütörtöki négyes ülésen Porter amerikai nagykövet ismét negatív magatartást tanúsított, Thieu pedig Saigonban megsokszo­rozta harcias­­ kijelentéseit. A KÖZEL-KELETI prob­lémakörben ismét történtek új fordulatok: Szadat egyip­tomi elnök azt javasolta a palesztin felszabadító szer­vezeteknek, hogy alakítsanak emigráns kormányt a Kai­ró székhellyel. A palesztinok tartózkodással fogadták az egyiptomi ajánlatot. dr. pálfy József A hét egyik nagyfontosságú eseménye stratégiai fegyverek kor­látozásával kapcsolatos szovjet—amerikai megállapodásnak a Szovjetunió részéről történt ratifikálása volt. Képünkön: Nyi­­kolaj Podgorij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségé­nek elnöke aláírja a ratifikációról szóló rendelkezést Hét nap eseménykrónikája VASÁRNAP: Szovjet keresk­e­­delmi delegáció érkezett Wa­shigitonba. Folytatja a két or­szág közötti egyezményt célzó tárgyalásokat. HÉTFŐ: Tanaka Japán mi­niszterelnök pekingbe érkezett. A norvég népszavazáson a Közös Piachoz való csalatkozás ellen foglaltak állást. Kedd: Grosmiko szovjet kül­ügyminiszter felszólalt az ENSZ- közgyűlésen. A két német állam képviselői újból találkoztak Berlinben. SZERDA: Véget ért Párizsban Henry Kissinger és Le­t­ic Tho újabb bizalmas megbeszé­lése. Péter János külügyminiszter New York-ba utazott. CSÜTÖRTÖK: Nasszer halá­lának második évfordulóján ülést tartott az Arab Szocialista Unió. Megállapodás a palesztin fel­szabadító szervezetek és a liba­noni kormány között.. PÉNTEK: Japán és a Kínai Népköztársaság között diplomá­ciai kapcsolat jött létre. A­­nalaysiai miniszterelnök Moszkvába érkezett. Podgorij aláírja a SALT- megállapodásokról szóló ratifi­kációs okmányokat. SZOMBAT: Nixon aláírásával törvényerőre emelkedett a szov­jet—amerikai megállapodás, a rakétaelhárító rendszerek kor­látozásáról. VASÁRNAP, 1972. OKTÓBER 1.

Next