Csongrád Megyei Hírlap, 1973. április (18. évfolyam, 76-100. szám)
1973-04-01 / 76. szám
mi történt a nagyvilágban? — mi történt a nagyvilágban? Hilffin összeül a francia nemzetgyűlés A márciusban megválasztott új francia nemzetgyűlés hétfőn, április másodikén tartja első ülését. Az első napirendi pont a nemzetgyűlés új elnökének megválasztása lesz. A baloldali pártok közös jelöltje erre a tisztre Pierre Mauroy szocialista képviselő. A kormánykoalíció pártjai is közölték, hogy közös jelöltet fognak támogatni, nevet azonban még nem hoztak nyilvánosságra. E kérdés körül az elmúlt hetekben éles belvillongás zajlott le a koalíción belül, most már azonban biztosra veszik, hogy a közös jelölt Edgar Pátere volt miniszterelnök lesz, akinek jelölését Pompidou elnök is támogatja. A kommunista képviselőcsoport pénteken tartotta alakuló ülését, s elnökévé ismét Robert Ballangert választotta meg. Az ülésen Georges Marchais, az FKP főtitkára hangsúlyozta, hogy a kommunista képviselőcsoport nemcsak számszerűleg erősödött (az eddigi 34 képviselő helyett most már 73 foglal helyet a nemzetgyűlési padsorokban), hanem fontossága is lényegesen megnövekedett a választások után előállott új politikai helyzetben. A közös program alapján szövetkezett pártok — az FKP, a Szocialista Párt és a baloldali radikálisok — a hét folyamán elhatározták, hogy továbbra is szorosan együttműködnek a nemzetgyűlésben: a pártközi összekötő bizottság tovább folytatja tevékenységét, s parlamenti csoportjaik is állandó összekötő bizottságot alakítanak. Idén nem lesz választás Jugoszláviában A jugoszláv szövetségi képviselőház — a Népek Tanácsa — Belgrádban megtartott ülésén úgy határozott, hogy a szövetségi képviselők idén lejáró mandátumát egy évvel meghosszabbítja. A döntés lehetővé teszi, hogy az idén esedékes parlamenti választásokat jövőre, már a módosított alkotmány előírásainak megfelelően bonyolítsák le. Az alkotmány módosítását a tervek szerint ősszel vitatja meg és hagyja jóvá a szövetségi képviselőház. A VDK szigorúan betartja a párizsi megállapodásokat Miután az amerikai haderő egységei kivonultak Dél- Vietnamból, megszűnt, pontosabban feloszlott a négyoldalú katonai vegyes bizottság, amely a három vietnami fél, illetve az Egyesült Államok képviselőiből állt. Szombaton Saigonból hazautazott Hanoiba Le Quang Hoa tábornok, a március 28- án feloszlatott, négyoldalú katonai vegyes bizottság VDK-tagozatának vezetője. Elutazása előtt írásos nyilatkozatot juttatott el a nemzetközi sajtó képviselőihez. Ebben azzal vádolta az Egyesült Államokat és a saigoni rezsimet, hogy szándékosan megsérti és szisztematikusan szabotálja a párizsi megállapodás legfontosabb cikkelyeit, nevezetesen a tűzszünetre, a demokratikus szabadságjogokra, a nemzeti megbékélésre és a polgári foglyok szabadon bocsátására vonatkozó rendelkezéseket. Le Quang Hoa befejezésül ünnepélyesen megerősítette a VDK kormányának azt a szilárd álláspontját,, hogy szigorúan tartja és komolyan végrehajtja a békemegállapodást, és ugyanezt követeli az Egyesült Államok kormányától és a saigoni rendszertől. Most már végérvényesen Dr. Hector Campora lett Argentína köztársasági elnöke Május 25-én iktatják be tisztségébe ARGENTINÁBAN március 7-én, általános választásokat tartottak, s ez alkalommal választották meg a köztársasági elnököt is. A választások végső eredménye hosszú ideig kétséges volt, miután több alkalommal egymástól eltérő adatokat hoztak nyilvánosságra. Végül ismét megszámlálták a,. szavazatokat, és ennek eredményeként pénteken este Buenos Airesben, az argentin fővárosban hivatalosan bejelentették, hogy az elnökválasztások győztese dr. Hector Campora, a peronista Frejuli-mozgalom jelöltje lett. Dr. Hector Campora a szavazatok 49,5 százalékát szerezte meg. S noha az argentin alkotmány értelmében az a jelölt tekinthető győztesnek, aki a szavazatoknak legalább az ötven százalékát megszerezte, újabb választási fordulóra azért nem került sor, mert a második helyezett Ricardo Balbini, a Radikális Párt jelöltje, aki a szavazatok 21,29 százalékát kapta, nem kívánja ismét „összemérni erejét” Camporával. CAMPORA, a választás győztese pénteken Rómában Asseves Ornectar Campora, aki foglalkozására nézve fogorvos, „új fiú” az argenttin politikai életben győzelmét peronista programjának köszönheti találkozott Peronnal, Argentína volt elnökével, akivel megbeszélte a választásokat követő teendőket. E találkozás után — amikor is Peron, a legendás hírű argentin politikus, aki immár 78 éves, visszautazott Madridba, ahol évek óta él — egyre több szó esik arról, hogy Campora voltaképpen az a politikus, aki ugyan megnyerte a választást, de aki mellett egy fiatalabb évfoltű államférfi gyakorolja majd a tényleges hatalmat. Ezt követeli — állítják Rómában, pontosabban Buenos Airesben, Argentína fővárosában — a peronista párt érdeke is. A Frejuli-mozgalom ugyanis már nem támaszkodhat Peronra, és Campera sem fiatal már ahhoz, hogy ,,megküzdjön” a vezetés követelte feladatokkal. Mindenesetre nemcsak Argentínában várják nagy érdeklődéssel, mi fog történni Campora elnöksége alatt. Camporát május 25-én iktatják be tisztségébe. „Előzetes nyilatkozatában" Campora kilátásba helyezte a diplomáciai kapcsolatok felvételét Kubával, és néhány olyan szociális intézkedést, amelyet Argentína, Dél-Amerika második legnagyobb országának lakossága annyira vár. KÉRDÉS, hogy a jelenleg hatalmon levő katonai vezetés megengedi-e Camporának, hogy visszahozza Peront Argentínába, s hogy a peronizmus „korszerűsített változata" legyen az alapja az új argentin bel- és külpolitikának. 2 1 Furceva asszony látogatása Nixon elnöknél Washingtonban megnyílt a szovjet múzeumok kincseiből rendezett festmény kiállítás Jekatyerina Furceva aszszony, a Szovjetunió művelődésügyi minisztere pénteken felkereste a Fehér Házban Richard Nixon amerikai elnököt, akivel szívélyes hangú megbeszélést folytatott. A látogatás befejezésekor Furceva asszony ajándékként átadta az elnöknek Soszbakov szovjet festő 1972-ben készült téli tájképét. Jekatyerina Furceva pénteken megnyitotta Washingtonban a szovjet múzeumok kincseiből rendezett festménykiállítást. Leonyid Brezsnyev, azSZKP Központi Bizottságának főtitkára a kiállítás megnyitása alkalmából küldött üzenetében megállapítja: szovjet múzeumok festményeiből az Egyesült Államokban rendezett kiállítás egyik konkrét, megnyilvánulása országaink szélesebb kapcsolatainak. A szovjet emberek véleménye szerint a kultúra területén a Csere, és a kapcsolatok fenntartása, párosulva a más területeken való együttműködéssel, a népek közötti kölcsönös megértés megszilárdításának fontos tényezője. Ezért teljes támogatást érdemel dr. Armand Hammer kezdeményezése, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok között ne csak a gazdasági együttműködést valósítsák meg, hanem a művészeti értékek cseréjét is.” Az SZKP Központi Bizottságának főtitkára kifejezi azt az őszinte reményét, hogy „a szovjet—amerikai kapcsolatok tovább fejlődnek majd a két ország népeinek és a Világbéke megszilárdításának érdekében”. Richard Nixon, az Egyesült Államok elnöke üzenetében rámutatott: az Ermidzs és a Puskin Múzeum kollekciójából rendezett festménylejáltás „rendkívüli jelentőségű esemény”. „Az amerikai nép hálás e szovjet kormány vezetőinek a nagy múzeumok igazgatóinak és munkatársainak, reméljük, hogy folytatódik majd egymás kultúrájának megismerése, és az ilyen erőfeszítésekből származó kölcsönös megértés” — hangzik NiXífti Ab ajándék kép átadásának pillanata. Balról jobbra: Henry Kissinger, Nixon elnök nemzetbiztonsági főtanácsadó,Ja, furce- V- asszony, Nixon elnök és Anatolij Dobrínyin, a Szovjetunió washingtoni nagykövete Új csehszlovák belügyminiszter Dr. Jaromir Obzína személyében kinevezték a csehszlovák szövetségi kormány új belügyminiszterét, a lengyelországi tragikus légiszerencsétlenség következtében a közelmúltban elhunyt Radko Kaska helyére. . Az új minisztert, aki a Prágai Várban Ludvik Svoboda köztársasági elnök kezébe pénteken letette a hivatali esküt, Gustáv Busák, a CSKP KB főtitkára iktatta be funkciójába. Dr. Jaromir Obzina 1929- ben született. 1951—1953-ban felelős tisztséget töltött be a csehszlovák néphadsereg politikai főcsoportfőnökségén. Később Moszkvában elvégezte az SZKP KB pártfőiskoláját, 1965 óta különböző funkciókat töltött be a CSKP Központi Bizottságának apparátusában. A filozófiai tudományok kandidátusa. „ Értéknövekedési adó“ Angliában Angliában — amely január elsejétől tagja a Közös Piacnak — szombaton éjféltől kezdve új forgalmiadórendszer van érvényben: az értéknövekedési adó. Az új adórendszer lényege az, hogy a javakat és a szolgáltatásokat azok előállításának vagy nyújtásának minden szakaszában adóval terheli meg, s a termelők és szolgáltatók ennek megfelelően alakítják ki az árakat. Angliában az értéknövekedési adó — angol nyelvű rövidítése után ,,VAT” — átlagos kulcsaként a legutóbbi költségvetés a 10 százalékot határozta meg. Választási gyűlések a megyében A tanácsválasztással kapcsolatos választási gyűlései ezen a héten is folytatódnak. Április 2-a és április 1-a között az alábbi gyűléseket tartják: ÁPRILIS 2. Választási gyűlés Tiszasziget, Filmszínház, 18.00, Kiss András. Derekegyház, Arany Kalász Tsz központja, 10.00, Vanocsai György. Derekegyház, Állami Gazdaság Klárái Üzemegysége*, 10.00, Farkas Imre. Földeák, Művelődési Ház, 18.00, Halmágyi Ivánné.Választási réteggyűlés Szeged, Városi PB nagyterme, 14.00, dr. Varga Dezsőf, Makó, Városi Tanácsháza, 15.00, dr. Vezér Károly. Derekegyház, Szociális Otthon, 14.00, Urbán Imre. ÁPRILIS 3. Választási gyűlés Makó, Művelődési Központ, 18.00, Kangyalka Antal szöveg, Művelődési Ház, 15.00, Prágai Tibor. Csanádpalota, Művelődési Ház, 18.30, Kispál Antal Királyhegyes/ Művelődési Ház, 18.00, Reinholcz András. Magyarcsanád, Művelődési Ház, 18.00, dr. Szentpéteri Imre. Kövegy, Művelődési Ház, 19.00, Kiss Dezsőné. Pitvaros, Művelődési Ház, 18.30, dr. Paczuk István. Maroslele, Művelődési Ház, 19.00, dr. Melegh András. Csanádalberti, Pártszékház, 19.00, Rédai László. Nagyér, Filmszínház, 19.00, Juhász Tibor. Klárafalva, Tanácsháza, 19.00, dr. Bacsó Pál. Kiszombor, Művelődési Ház, 18.00, Koczkás Ferenc. Ferencszállás, Művelődési Ház, 19.00, Sarró Ferenc. Április 4. Választási nagygyűlés Nagylak, Művelődési Ház, 17.00, Halmágyi Ivánná. Választási gyűlés Ambróziáivá, Filmszínház, 10.00, Koczkás Ferent. Választási réteggyűlés Domaszék, Kisivánszéki iskola, 16.00, Farkas Józsefná, Április 5. Választási nagygyűlés Szeged, Jutaárugyár, 14.30, dr. Siklós János. Választási réteggyűlés Szeged, Bartók Béla Művelődési Központ, 17.00, dr. Cskós Ferenc. Pusztaszer, Munkástelep, 18.00, Bitó Antal ÁPRILIS 6. Választási nagygyűlés Csanytelek, Művelődési Ház, 17.00, Kurucz Mártó®. Ásotthalom, Művelődési Ház, 18.00, Tóth SzilveszterA. Választási gyűlés Tömörkény, Alkotmány Tsz, Szöllősi őrház, 7M, itattár József, Székkutas, Gépjavító Vállalat, 18.00, Vígh Sándor, Fábiánsebestyén, Kinizsi Tsz Dörzsödi major, 7.00, szegi János, Tápé, Művelődési Ház, 18.00, Papp Gyula. Április 1. Választási gyűlés Domaszék, Zöldi ás iskola, 19.00, Morschhauser Józsefnél Április 8. Választási gyűlés , Rózsa, Vágói iskola, 10.00, dr. Jójárt János. Kedvezően alakulnak hazánk és Anglia kereskedelmi kapcsolatai A múlt év márciusában aláírt magyar—angol hosszú lejáratú gazdasági és kereskedelmi megállapodás értelmében vegyes bizottság jött létre, amely március 26-tól 30-ig Budapesten tartotta első ülésszakét. Az ülésszak jegyzőkönyvét pénteken írta alá dr. Szalai Béla külkereskedelmi miniszterhelyettes és P. S. Preston, az angol kereskedelem- és iparügyi minisztérium államtitkára. Az ülésszakon a Vegyes bizottság megállapította, hogy a két ország kereskedelmi forgalma az elmúlt évben kedvezően fejlődött. Ugyanakkor magyar részről szóvá tették, hogy Anglia csatlakozása a Közös Piachoz — a Közös Piac korlátozó politikája miatt — a magyar— angol gazdasági kapcsolatok további fejlődésére hátrányos lehet. A vegyes bizottság jóváhagyta az 1973. évre szóló árulistákat, amelyek a kontingensekkel szabályozott forgalomban mindkét oldalon tovább növelik — bár az előző évinél kisebb mértékben — egyes cikkek bevitelének kereteit. Az ülésszakon áttekintették a vállalatok és intézmények között eddig létrejött gazdasági, ipari és műszaki együttműködési megállapodásokat, s megvizsgálták, hogyan lehetne ezeknek a körét a gazdasági élet újabb területeire kiterjeszteni. A vegyes bizottság megvizsgálta a műszaki-tudományos együttműködés fejlesztésének különböző formáit, és meghatározta a tudományos együttműködés további fejlesztésének területeit. Olasz ilvatambarak Budapesten Elutazott Budapestről az olaszországi Brescia tartomány 20 tagú piackutató küldöttsége, amelyet Enrico Chilié, a bresciai kereskedelmi, ipari és mezőgazdasági kamara igazgatója vezetett. Lombard terület Olaszország gazdaságilag második legnagyobb tartományának ipari és kereskedelmi szakemberekből álló delegációja sokfajta termék exportjáról és importjáról tárgyalt. VASÁRNAP, im ÁPRILIS !