Csongrád Megyei Hírlap, 1973. április (18. évfolyam, 76-100. szám)

1973-04-17 / 89. szám

A GÁZOLÁS. Veszprém megyében, Mezőlakon Glatz Lajos 35 éves gépkocsivezető teherautóval előzés közben nem tartotta be a kellő, ol­daltávolságot, és elütötte Horváth Lajos 28 éves helyi lakost, kerékpárost, aki olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítás után meg­halt. Glatz Lajos ellen őri­­zetbevétel mellett eljárás in­dult. • MÁRVÁNYBÁNYÁK. Két újabb márványbányát nyitott a bakonykoppányi termelőszövetkezet. Mindket­tőben megkezdték a terme­lést. A..már­ tíz esztendeje működő első bánya mellett nyitott két új telepről fe­hér, sárga, zöld és májszínű márványt szállítanak az or­szág különböző tájaira. A márványhulladékból napon­ta mintegy 40 000 kitűnő mi­nőségű mozaiklapot állíta­nak elő a tsz üzemében. # JEGYÁRUSÍTÁS. Hét­főn a szegedi Kárász utcá­ban megnyílt a szabadtéri játékok jegyirodája, a hét végétől pedig mér a főváro­si központi jegyiroda is az érdeklődők rendelkezésére áll majd. Az irodákban egyénileg is megvásárolha­tók a jegyek. Az idei játé­kok iránt egyébként rendkí­vül nagy az érdeklődés. A tervezett 17 előadásra a kü­lönféle utazási irodák és az üzemi szervezők már eddig 40 000 jegyet adtak el. Az ÍRÓI PORTRÉK.­l­zabó Pál írói munkásságáról tart előadást Czine Mihály iro­dalomtörténész április 17-én, kedden este 7 órakor Sze­geden,, a Bartók Béla­­Műve­lődési Központ­­ nagytermé­ben. Közreműködik Szabó Gyula színművész. • ÉRTEKEZLET. Április 18-án, szerdán délután 15 órakor az Ifjúsági Házban a vásárhelyi városi KISZ-bi­­zottság rendezésében kerül sor a helyi tanintézeti KISZ- titkárok értekezletére. A ta­nácskozás célja: a májusban sorra kerülő vezetőségválasz­tások előkészítése. • TÚLÉLŐK. Közel más­fél napig volt elzárva a föld alatt négy alagútépítő mun­kás, miután egy vasúti alagútban bekövetkezett om­lás betemette a bejáratot. A mentőosztagok először egy társuk holttestére bukkan­tak, majd gyors egymásután­ban előkerült a négy élet­ben maradt férfi. • HALÁLOS ÍTÉLET. A Komszomolszkaja Pravda be­számolója szerint a taskenti bíróságon véget ért annak a bűnöző bandának a pere, amely rablássorozatának el­követése közben takarék­­pénztári pénzbeszedőket gyil­kolt meg. A banditák ezen­kívül halálra gázoltak egy kislányt és eltették láb alól egyik bűntársukat. A három fővádlottat a bíróság golyó általi halálra ítélte. Több ezer hektáron újra kell vetni dr. Mészáros István, a Mezőgazdasági és Élelme­zésügyi Minisztérium főosz­tályvezetője az MTI munka­társának elmondotta, hogy országszerte jól haladnak a­ mezőgazdasági munkák, és részletesen beszámolt ezek állásáról. Elmondotta azon­ban azt is, hogy a MÉM szakembereinek országos arányú felmérései szerint az április 10-i szélvihar hatal­mas károkat okozott. A leg­több gondja az alföldi mező­­gazdasá­gi nagyüzemek agro­­nómusainak van, mert Bács- Kiskun, Csongrádi, Pest, Bé­kés, Hajdú-Bihar és Szolnok meg­yében a homokos, laza kötésű talaj felső rétegét a szó szoros értelmében elfúj­ta a szél. Sokfelé a fiatal növények is megsérültek, és a vetőmagvakat is „kifújta” a homokvihar a talajból. A felmérések szerint a cukor­répa vetésterületének egy részét, mintegy 12 ezer hek­tárt érintett a vihar. Egyelő­re még nem lehet eldönteni, hogy mekkora területen kell újra elvetni ezt a fontos ipari növényt. Mindenesetre valószínűleg több ezer hek­tárra t­ett másodszor is ki­küldeni a vízógépeket eb­ben az évben. Számos me­zőgazdasági nagyüzemben megkezdték ezt a munkát. KÖSZÖN­ETN­YILVÁNUTÁSOK sízfestön mond­unk hálás köszö­netet mindazon rokonoknak, is­merősöknek, jó szomszédoknak, akik szeretett halottunk, KO­VÁCS MIHÁL­Y temetésén meg­jelentek, sírjára koszorút, virá­got helyeztek és részvétükkel fájdalmunkon enyhíteni igyekez­tek, valamint a Marx Tsz veze­tőségének és tagságának. A gyá­szoló család, Hódmezővásárhely, Schönherz u. M.. Hálás szívvel mondunk köszö­netet a rokonoknak, ismerősök­nek, jó szomszédoknak, a Dózsa Tsz vezetőségének és tagságának, akik LrGETŐ JÁNOS temetésén megjelentek, sírjára koszorút,­­virágot helyeztek és fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. Égető György és családja, Hódmező­vásárhely, Tanya III. A mai időjárásról A FELMELEGEDÉS ERŐSÖDIK Várható­­ időjárás ma estig, változóan felhős idő, szórvá­nyosan , előforduló esővel. Mérsékelt, időnként élénk, egy­két helyen erős észa­ki, északkeleti szél. A nappali felmelege­dés kissé erősödik. Legmagasabb nappali hőmérséklet: 11 é 1ő fok között. Távolabbi kilátá­sok péntek reggelig: felhőátvonulások, fu­tó esőkkel, időnként­ élénk nyugati szél. Legalacsonyabb haj­nali hőmérsékletek 1—7 fok között. Leg­­miagasabb nappali hő­­■ mérsékletek 11—17 fok között. . A DELTA MAGAZIN ÚJ SZÁMÁBÓL A világűrből érkezett és nem a Földből szakadt ki a Hold a legújabb kutatási adatok szerint. „Együttélé­sük” m­indkét égitest sorsát nagymértékben befolyásol­ta — erről ír a Delta Maga­zin új száma A Föld a Hold „hatalmában” címmel. Be­számol a magyar fotogram­­metriás légzésvizsgálati el­járásról, a régészetben meg­honosodott kövület-összeha­­sonlító elemzésekről s a lak­­berendezés új „sztárjairól”, a csont nélküli bútorokról. Részletesen ismerteti a számítástechnikai berende­zésekben alkalmazott nagy teljesítményű katódsugár­csöves megjelenítőket, ame­lyekről a televízió Delta mű­sora már röviden hírt adott. Bemutatja a szovjet kutató­hajók munkáját, az elektro­nika legújabb szubminiatűr elemeit, a hűtéssel-fagyasz­­tással végzett élettani kísér­leteket, a trák rejtély feltá­rásán végzett ásatásokat, va­lamint a tervezésben alkal­mazott korszerű modellezési eljárásokat. Delta-Ifxiko­­, számos hír, információ, tudományos érte­sülés és száznál több — je­lentős részében színes — fo­tó egészíti ki a la­p most megjelent, új számát. KOZU.'Mt'Nn* A DEM­ASZ Csongrádi K­iren­deltsége értesíti Csongrád város lakosságát, hogy a József A. u­., Iskola u„ Felszabadulás útja 2— 24-ig. a Síp u., Bacsó B. utca, Dózsa tér. Marx tér 2—8-ig, a Kossuth tér 4—12-ig. a, Bajcsy utca 2—16-ig, valamint a Felsza­badulás u. felöli részen a követ­kező utcák közepéig: Sugár, Je­genye, Somogyi B., Pacsirta, Ba­rátság. Kétágú. Fövenyi, Jókai és a Lenin utcán 1972. április 18-án 7.00 órától 16.00 óráig kar­bantartási munkálatok miatt áramszünetet tartunk. Az áram­szünet miatt, fogyasztóink szíves elnézését kérjük. Vásárhelyen az Agyag utcai körzeti szakrendelés 1973. ápri­lis 10—től szünetel, az épület ve­szélyes állapota miatt. A gyer­mek szakrendelés a Városház u. 1. sz. földszint 39. szobában tör­ténik, délelőtt 8—10 óráig, dél­után 15.30—16.30 óráig. Tanács­adás: Kinizsi u. 1. sz., csütörtö­kön 13—16 óráig. ) A NÉVADÓ ÜNNEPSÉG A HÓDIKÖT MAKÓI TELEPÉN. Makón a városi tanács dísztermében a HÓDIKÖT makói telepén dolgozó szülök gyermekeinek névadóját tartották meg a minap. Mátrai Géza anyakönyvvezető üdvözölte a megjelenteket és a kis ünnepelteket: Sípos Erikát, Szabó Zoltánt, Gyuricska Melindát, Kára Lászlót és Kára Zsuzsannát. A szertartás után a HÓDIKÖT makói telepe KISZ-alapszervezetének titkára, Pósa Istvánná köszöntötte az ifjú állampolgárokat, valamint a szülőket és a névadó szülőket: jó egészséget, boldogságot kívánt a családok új tag­jainak. Május 15-ig lehet pályázni aspirantúrára A Tudományos Minősítő Bizottság kiadta az 1974. évi belföldi és külföldi aspiran­túrára vonatkozó pályázati felhívást, amely a részletes feltételeket tartalmazza. A pályázatokat 1973. május 15-ig kell eljuttatni az illeté­kes főhatóság személyzeti osztályához. A pályázati fel­hívás a felügyeletileg illeté­kes főhatóság személyzeti osztályain, illetve felelősei­nél, továbbá a Tudományos Minősítő Bizottság titkársá­gán (1361 Budapest, Pf. 6, V., Münich Ferenc utca 7.) szerezhető be. KILENC ORSZÁG SZAKEMBEREINEK RÉSZVÉTELÉ­­VEL Élelm­­iszeripari tanácskozás Nemzetközi élelmiszeri­pa­ri tanácskozás kezdődött Bu­dapesten, a TIT Bocskai úti stúdiójában. A tudományos találkozón kilenc ország szakemberei vesznek részt, és a mezőgazdaság, valamint az élelmiszeripar egyik gondjá­ról, a termékek és a termé­nyek színének meghatározá­sáról tanácskoznak. A gyü­mölcsök és a zöldségek szí­nét­ régebben érzékszervi vizsgálatokkal határozták meg, ez azonban túlságosan bizonytalan volt, ezért vi­lágszerte előtérbe kerülnek azok a műszerek, amelyek a gyümölcsök színét számokkal jelzik. A tanácskozáson a magyar szakemberek beszámoltak ar­ról, hogy a MOM-ban kiala­kították azt a műszert, amely három számjeggyel jelzi a vizsgált termék színét. W*K. ÁP­ILIS 10., KfírtH, Rudolf n­ ap­ja A b­él 4 óra 53 per’civor, és nyugszik 18 óra 36 perckor. A Hold kel 1*8 óra 55 perckor, és nyugszik 4 óra *8 perckor. SZÁZHUSZONÖT ÉVE, 1848. április 17-én jött össze Pesten az iparos népgyűlés, amely a céhek eltörlését köve­telte: ekkor nyújtották be kilenc pontos követelésüket Klauzál Gábor miniszterhez a rajztano­dai fiatalok. Ismeretes, hogy a magyaror­szági munkásság 1848-ban még nem lépett fel önálló politikai erőként. Fő követelése a céhek eltörlése volt, ugyanakkor har­cot indított a napi 14—16 órás munkaidő csökkentéséért, az em­berségesebb bánásmódért, a ma­gasabb munkabérért. 1848. ápri­lisától június végéig több ezer munkás sztrájkolt és tüntetett, ez idő tájt kötötték meg a nyom-,­dászok az első kollektív szerző­dést Magyarországon. A mun­kásság küzdelmét a magyar for­radalmi demokraták és kimagas­ló képviselőik — Petőfi, Tán­csics, Vasvári — teljes együttér­zéssel támogatták. Az említett április 17-i, pesti ,,iparos nép­­gy­űlésen" elfogadták azt a ki­lenc pontot, amelyet az ipar­egyesület építészet-rajztanodai ifjúsága fogalmazott meg. Ezek követelték: szűnjenek meg a cé­hek, a szabad ipar elnyomói, helyükbe lépjen a szabad ipar­űzés, szervezzenek országos ipar­egyesületet, a segédek „nem mint rabszolgák és alattvalók" legye­nek mestereik alá vetve, hanem szerződéses viszonyban álljanak, határozzák meg a kötelező mun­kaidőt stb. A mest­erlegények, munkások e kezdeti mozgalmai még a sza­badságharc leverése után is so­káig éreztették hatásukat. Ezt bizonyítja a gróf Forgách őr­nagyhoz, a 6. csendőr­ ezred pa­rancsnokához 1851 novemberében eljuttatott jelentés: „ .. . jelen­leg a mesterlegények és munká­sok még hétköznapokon is sok­kal nagyobb számban gyülekez­nek, mint azelőtt, és megismét­lik azt a reménységüket, hogy kikiálthatják a lázadást.*’ MOZI Csong­rád­e Szabadság: Elfönt nyolc űrhajó. Színes, tudomá­nyos-fantasztikus NDK—szovjet —bolgár film. Kezdés: fél 6 és háromnegyed 8. Vásárhely: Terv: A magyar ugaron. Magyar film. Kezdés: fél 4, háromnegyed 6 és 8. Makó: Vörös Csillag: A­ fogoly ítéletre vár. 14 éven felülieknek! Színes olasz film. Kezdés: há­romnegyed 6 és 8. Szabadság: Pisztolypárbaj. 14 éven felüliek­nek! Színes angol cím. Kezdés: negyed 6 és fél 8. Szentes­: Szabadság: Egy bo­lond Párizsban. 16 éven felüliek­nek! Színes francia filmvígjáték. Kezdés: 4, 6 és negyed 9. Szeged: Szabadság: A svéd asszony. Színes szovjet—svéd film. Kezdés: fél 4, háromnegyed 6 és 3 órakor. Vörös Csillag: Botrány az operában. Amerikai filmburleszk. Kezdés: negyed 4. Andrej Rubljov. I—II. rész. 14 éven felülieknek! Dupla belyár­ral! Kezdés: fél 6. Fáklya: Emberi sors. Szovjet film. Kez­dés: fél 3. Vér és liliom. 5 éven felülieknek! Színes francia film. Kezdés: háromnegyed 5 és 7. RÁDIÓMŰSOR Kossuth 4.25—7.99 Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli zenés műsora! 8.01­ Hírek, időjárásjelentés. 8.05 Mű­sorismertetés. 8.13 Budapest és vidék kulturális életéiről. 8.20 Sántha Ferenc népi zenekara játszik. Cser József énekel. 9.00 Harsán a kürtszó. 9.35 Ruggiero Ricci Paganini-műveket hegedül. 10.00 Hírek, időjárás. 10.05 Isko­larádió. 10.00­ A rádió operaszín­pada. Kodály, Székely fonó. 11.45 Fuvosesztrád. 12.00 Deli krónika. 12.20 Ki nyer ma? 12.30 Reklám. 12.35 Melódiákoktól. 13.53 A má­sodik bakter. Zenés játek. 14.43 Éneklő Ifjúság. 15.n6 Hírek, idő­járás. 15.10 Rádióiskola. 15.59 Hallgatóink ügyelmébe. 16.00 A világgazdaság hírei. 16.05 Kerü­letről kerületre. 18.25 Lendvai Kamilló: Kocsiút az éjszakában — dalciklus. 16.37 Buday Ilona, Halmos Béla és Sebő Ferenc énekel. 17.00 Hírek, időjárás. 17.05 Fiatalok stúdiója. 17.25 Nép­­szerű tenoráriák. 17.35 A napló folytatása. 18.00 Könnyűzenei híradó. 18.30 A Szabó család. 19.00 Esti krónika. 19.25 Ilie Feliciano énekel. 2­1.25 Jákó Vera és Domahidy László nótákat éne­kel, Lakatos Lajos cimbalmozik. 21.00 Hírek. 21.03 Kilátó. 22.00 Hírek, időjárás. 22.15 Sporthírek. 22.20 Tíz perc külpolitika. 22.3« Sztravinszkij, Petruska — balett. 23.00 Berlini slágerkoktél. 24.00 Hírek, időjárás. 0.10—0.25 Az úr- Íratnám szolgáló. Petőfi 4.26—7.59 A Petőfi ráfen­ó reg­­geli zenés műsora. 8.00 Hírek­, időjárás. 8.06 Beethoven: Pro­métheusz — balettzene. 9.00 Hí­rek. 9.03 Zenés játékokból. 10.00 A zene hullámhosszán. Közben. 10.30 Babaszerviz. 11.00 Hírek, időjárás. 11.53 Könyvek,­­ tájak, emberek. 12.00 Nemzetiségeink zenéjéből. 12.15 Hallgassuk eg­yütt. 13.00 Hírek, időjárás. 13.09 Törvénykönyv. Az ülnökválasz­tás elé. 13.20 Kurt Büh­me éne­kel. 13.45 Időjárás- és vízállás­­jelentés. 14.00 Kettőtől hatig. A Petőfi rádió zenés délutánja. 18.00 Hírek, időjárás. 18.10 Koz­mosz. 18.35 Új könyvek. 18.30 Bemutatjuk új kórusfelvételein­ket. 18.40 Az Állami Népi Együt­tes műsorából. 19.15 Gondolatok filmekről. 19.31­ Jó estét, gye­rekek! 19.35 Kapcsoljuk a Zene­­akadémia nagytermét. A Magyar Állami hangversenyzenekar hangversenye. Közben: Kb. 20.25 —20.40 Esti krónika II. Kb. 21.25 Muzeális felvételeinkből. 21.40 Gül Baba. 23.00 Hírek, időjárás­­jelentés. 23.15 Az Amadeus vo­nósnégyes játszik. 24.00 20.10 Hí­rek, időjárásjelentés. TV Magyar televízió 8.05 Iskola-tv: Számtan-mértan. (Ált. isk. 5. oszt.) 9.00 Környe­zetismeret. (Ált. isk. 4. oszt.) 9.35 Történelem. (Ált. isk. 7. oszt.) 11.55 Számtan-mértan. (Ált. isk. 7. oszt.) 13.10 Számtan-mértan. (Ált. isk. 5. oszt. — Ism.) 14.00 Környezetismeret. (Ism.) 7.55 Történelem. (Ism.) 16.40 Szám­tan-mértan. (Ált. isk. 7. oszt.­­— Ism.) 17.28 Hírek. 17.35 Ki minek mestere? Közvetítés az öntő­szakmunkások vetélkedőjének országos döntőjéről. I. rész. 18.3« Játék a betűkkel. 19.50 Rózsák és tövisek. Dokumentmafilm. 19.1­5 Esti mese. 19.3« Tv-híradó. 20.00 Felszabadítás. Magyarul be­szélő szovjet film. III. rész: A főcsapás iránya. 21.55 Az én csa­tornám. Komlós János műsora. 22.25 Tv-hiradó — 2. kiadás. Jugoszláv televízió Magyar nyelvű tv-turpió. 17.45 Távcső. 18.30 Tudományos stúdió. 19.15 Népi muzsika. 20.30 Fényszóró. 21.15 A Forsyte Saga. 22.25 Komoly­zene. Román televízió Wilj­ Orosz nyelvoktatás, h­.l. Foglalkozások, mesterségek. 17.40 Tv-egyetem. 18.20 A legkisebbek­nek. 19.10 Reflektor. 19.30 Víg­opera közvetítés. SZÍNHÁZ A Szegedi Nemzeti Színház műsora: Lohengrin. Kodály-bér­­let. Kezdés: fél 7-kor. Hódmező­vásárhelyen : A makrancos hölgy. Kezdés: este 7 órakor. Fonott demizsonok ! reklámáron! 2 és 3 literes űrtartalmunk! , | szigfasztol­at: 4,5 Ft/léter. Kaphatók: a MÉK , szegedi, makói, hódmezővásárhelyi és szentesi boltjaiban. Vadászjegy­visszavonás Amint ismeretes, az elmúlt vadászati idényben több va­dásztársaságnál fordult elő fegyelemsértés, többek kö­zött Vásárhelyen, Szentesen, Ruzsán. A szabályok meg­sértéséből kisebb-nagyobb balesetek következtek be, és jogos volt az az igény, hogy erélyes intézkedéssel szigo­rítsák meg a vadászati ügy­rendet. A mezőgazdasági és élel­mezésügyi értesítő 12. száma most arról adott hírt, hogy a MÉM módosította a vad­gazdálkodásról és a vadá­szatról szóló rendeletét, amely egyértelműen intézke­dik a vadászati fegyelemsér­tések megtorlásáról. A ren­delkezés kimondja, hogy „Vissza kell vonni a vadász­jegyet a vadásztól, ha a va­dászattal összefüggésben el­követett cselekménye miatt, a bíróság bűnösségét jogerő­sen megállapította, vagy a szabálysértési hatóság meg­bírságolta”. ('SONGRAD MEGVM HteL.MN Az MSZMP Cspgszád megyei­ Bizottságának lapja. Megjelenik.. héttő.kivételével. Főszerkeszte: Raez Leje». Secrkenetdség, me Seeeed Kteuvac­enticeph­fire&r­i. sas­« .. velefon: i­foj. R-766.­A Szerkesztő telefonsfeám­­a: 15-739. a, éjszakai ügyeld telefonszáma: 13-506. Hódmezővásárhelyi szd­kesztoség: 6800 TiSáf^háza. rTtofi • Midwi weekesztosés: 1000 Fds/aba­dulás «. 3. telefon: 44. Szentem aeerk­esztoseg: «698 Kossuth L. utca 1». sz. fezt. Telefon: 470. Csongrádi szerkesztése*­ «#4» Fel­szabadulás útfe­l-4 *Sl Stb«* Csongrád megyei Lapkiadó Vallalat. Felelős k­iado: Kovács Lá**l«. Kiadóhivat»!: «74» Szeged, Magyar Tenteslsztetárs *»ás úria m­. Telefon 13-5M 13-1M Tm­ieiJtl Liovtxaáwoc taw»*;, poíá-ahí^alnal és a Beate Koz*«*i MW-.*, hwd«a«i. . rtij bsnapra M.- Rt. A tagot • SeoeeeH s-_____________L-. ' L" . ^ ~/fl .a -"-*»•

Next