Csongrád Megyei Hírlap, 1973. május (18. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-15 / 111. szám

Árhullám a Maroson Csütörtökre várható a tetőzés Az elmúlt hetek esőzései következtében árhullám ke­letkezett az erdélyi folyó­kon, így a Maroson is. Két nap alatt a víz szintje Ma­kónál 2,5 métert áradt, s hét­főn délre elérte a 346 centi­métert. Az előrejelzések sze­rint a Maros szintje még 70 centimétert emelkedik, ami azt jelenti, hogy Makó kör­nyékén az ártér laposabb ré­szeire beomlik majd a víz. Várható, hogy a strand kör­nyéke és az úttörők nyári üdülőtelepe néhány centis víz alá kerül. A mezőgazda­­sági művelésű területeket a számítások szerint nem árasztja el a Maros vize. A vízügyi szakemberek a Romániából kapott értesü­lések alapján közölték, hogy hétfőn délben Soborsinnál már tetőzött a folyó, s Arad­nál is csak néhány centimé­teres áradás volt. Makónál a vízszint hétfőn reggeltől dé­lig tíz centimétert, délután pedig öt centimétert emelke­dett. A makói Maros-híd építői felkészültek a magasabb víz­szintre, s a munkákat úgy irányították, hogy azok ak­kor sem szenvednek kárt, ha a víz az ártérre lépne. A vendéglátó vállalatok közül csak a marosi strandon levő strandbüfét költöztették ki, mivel várható, hogy ott 2—3 centiméteres víz lesz majd. Belvízi halászat .Jelentősen fejlődött a Szov­jetunió belvízi halászata. Eb­ből a népélelmezési cik­kből egyre többet kér és fogyaszt a lakosság. Amíg 1970-ben 2,4 millió métermázsa volt a belvizekből kifogott halak súlya, tavaly már 3,2 millió métermázsa. Munkavállalók figyelmébe TÖBB ÉVES gyakorlattal és vizsgával rendelkező hegesztő lakatost magas kereseti lehető­séggel felvesz a Volán 10. sz. Vállalat vásárhelyi üzemegysé­ge. Lenin ui* 33« AZ L­SZ. Téglagyár esztergá­lyos és ács szakmunkásokat, va­lamint férfi és női segédmunká­sokat azonnali belépéssel fel­vesz Vásárhelyen. A MEZOÉP (ÉP-TÖVALL) fel­vesz : könyvelési csoportvezetőt, gyors- és gépírni tudó titkárnőt. Fizetés megegyezés szerint. Je­lentkezést Vásárhely, Rárósi u. 104. ASZTALOS szakmunkást és betanított férfi segédmunkást vesz fel a Szentesi Asztalos Ipari Szövetkezet, Szentes, Klauzál u. 20. • A VÁSÁRHELYI Állami Gaz­daság paléi sertéstelepe auto­ma­­tikában jártas villanyszerelőt ke­res felvételre, jó kereseti lehető­ség. Jelentkezést s telepvezető­jénél. A Közön Építő Vállalat gya­korlattal rendelkező gyors- és gépírót keres felvételre. Jelent­kezést a munkaügyi osztályon, Vásárhelyen. GÉPKOCSI-SZERELŐKET ve­szünk fel. Jelentkezés: Tejipari Szállítási Vállalat, Vásárhely, Kun Béla út 22. A HÖD-CISZ Cipőipari Szö­vetkezet két műszakra női se­gédmunkásokat felvesz azonnali belépéssel. Jelentkezés a mun­kaügyi előadónál, Bocskai u. 45. MŰVEZETŐT, szervizmunkást keres felvételre a Volán 10. sz. Vállalat Üzemegysége, Vásár­hely, Lenin u. 13. SZAKKÉPESÍTÉSSEL rendel­kező eladót keresünk Olcsó Arnk Boltja vezetői munkakör­be. Jelentkezés: Vásárhely, MÉ­H-telep, Csom­orkányi út. A LŐRINCI Fonó felvételt hirdet 15 éven felüli lányok ré­szére. A betanulási idő 1 hónap, kereset: 1700—2100 Ft, a betanu­lás után. Vidéki lányok részére szállást biztosítunk. Cím: PIV. Lőrinci Gyár, Budapest XVIII., Gyömrői út 85 M SL A VÁSÁRHELYI Vas-, Fém ISZ szerszámlakatost, betanított lakatost szerszámbeállító munka­körbe, továbbá ónozót, férfi se­gédmunkásokat és női segéd­munkást 4 órás munkaidőben keres felvételre. Jelentkezés: Vásárhely, Jókai u. 31. A CSONGRÁD megyei Ven­déglátó Vállalat Vásárhelyi Ki­­rendeltsége karbantartó vízveze­­ték-szerelőt vesz fel. Jelentke­zés: Bajcsy-Zs. u. 8. KÖZPONTIFŰTÉS-szerelésben is jártas lakatos szakmunkásokat azonnali belépéssel felvesz a Vásárhelyi Kertészet. Jelentke­zés: a Nagy András János u. 49. sz. alatti központi irodában. FÉRFI és női munkásokat azonnali belépéssel felvesz az I. sz. Téglagyár. Fizetés kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: a Szentes L a. téglagyárban (Attila út 31. A nf.I-MAGY­AR­­ORSZÁGI Épí­tő Vállalat szentesi, makói mun­kahelyeire felvesz víz-, gáz-, központifűtés-szerelőket, hegesz­tőket, betanított segédmunkáso­kat, komplett brigádokat. Je­lentkezés: DÉLÉP, Szeged, Bocs­kai u. 10., munkaerő-gazdálko­dás, illetve a vidéki munkahe­lyeken. AZ ALFÖLDI Közmű- és Mély­építő V. felvételre keres bádo­gos, festő-mázoló, épületasztalos, burkoló, szigetelő, vasszerelő, víz-, gáz-, központifűtés-szerelő, minősített hegesztő, ács és kő­műves szakmunkásokat. Nyugdí­jasok is jelentkezhetnek, szemé­lyesen vagy levélben a vállalat munkaügyi osztályán. Szeged, Kenyérgyári u- 3. Keresse­m a Budapesti Nemzetközi Vásáron a Hungária t Műanyag­­feldolgozó Vállalat kiállítását, a városligeti NI­M-pavilonban! KEDD, m hájles az Bírósági ítéletek NEM TARTOTTA BE A KRESZT Dr. Olasz Béla (Puszta­­mérges, Kossuth u. 36.) Hód­mezővásárhelyen, a Tóalj ut­cában egy kerékpárost akart kikerülni. A kerékpáros ve­le szemben közlekedett és egy egyméteres gödörnél bal­ra az út közepéig tért ki. A gépkocsi vezetője azt hitte, hogy valamelyik házhoz megy át, ezért kanyarodott balra, és ő úgy próbálta meg­előzni, hogy szabálytalanul a bal oldalra áthajtott. Akkor vette észre, hogy feltételezé­se hibás, amikor a kerékpá­ros újból visszatért az út jobbszélére, és szembe ta­lálta magát a gépkocsival. Az autó már nem tudott ki­térni, s a bicikli első kere­ke nekiütközött a gépkocsi első kerekének. A kerékpá­ros ráesett a motorházra, és végül lábszártöréssel „úszta” meg a szerencsétlenséget. A Szegedi Járásbíróság sú­lyos testi sértést okozó, gon­datlanul elkövetett közleke­dési vétség miatt dr. Olasz Bélát 10 ezer forint pénz­­büntetéssel sújtotta. GYORSÍTOTT ELJÁRÁS A Hódmezővásárhelyi Vá­rosi Bíróság előtt ült a vád­lottak padján gyorsított el­járással Fári István 57 éves, büntetett előéletű, Hódme­zővásárhely, Vörös lobogó utca 6. szám alatti lakos. Rá­bizonyult, hogy Hódmezővá­sárhelyen italboltok, üzletek előtt őrizetlenül hagyott ke­rékpárokról aktatáskákat lo­pott. Hétrendbeli bűncselek­mény bizonyult rá. A Hód­mezővásárhelyi Városi Bíró­ság jogerősen 5 hónap sza­badságvesztésre ítélte. . v... ! y •• . S- ' '■ c­­. Hft óra. május is., kedv Zsófia napja A Nap kel 4 óra 18 perckor, és nyugszik 19 óra 14 perckor. A Hold kel 17 óra 53 perckor, és nyugszik 2 óra 47 perckor. FUTÓ ESŐ LEHETSÉGES Várható időjárás ma estig, kissé megnövekvő felhőzet, né­hány helyen futó esőkkel. Mér­sékelt, a nappali órákban meg­élénkülő déli—délnyugati szél. Legmagasabb nappali hőmérsék­let 25 fok körül. Távolabbi kilátások péntekig: eleinte napos száraz idő, később megnövekvő felhőzet, több­felé esővel. Legalacsonyabb hajnali hőmérsékletek 4—10, legmaga­sabb nappali hőmérsékletek: 18— 24 fok között várható. Jelentő­sebb mennyiségű csapadék az időszak második­­felében az or­szág területének 60 százalékán várható. MOZI Csongrád: Szabadság: Emléke­zés. 14 éven felülieknek! Szovjet dokumentumfilm. Kezdés: fél 6 és háromnegyed 8 órakor. Vásárhely: Tervi A különleges brigád. Színes román film. Kez­dés­: fél 4, háromnegyed 6 és 8. Kert: Nászéjszaka a börtönben. 16 éven felülieknek! Színes olasz filmvígjáték. Kezdés: 8 órakor. Makó: Vörös Csillag: És üd­vözlöm a fecskéket. Színes cseh­szlovák film. Kezdés: háromne­gyed 6 és 8. Szabadság: A mun­kásosztály a paradicsomba megy. 16 éven felülieknek! Színes olasz film. Kezdés: negyed 6 és fél 8. Szentes: Szabadság: Lányarcok tükörben. Színes magyar film. Kezdés: 4 órakor. Balázs Béla Stúdió rövidfilmjei. Filmbarátok köre előadás. Kezdés: 6 és ne­gyed 0. Szeged: Szabadság: Hideg pulyka. Színes amerikai fil­m­­komédia. Kezdés: fél 4, három­negyed 6 és 8. Vörös Csillag: Brutás akció. 14 éven felüliek­nek! Színes lengyel film. Kez­dés: negyed 4, fél 6 és három­negyed 8. Fáklya: Nápolyt látni és ... 14 éven felülieknek! Szí­nes magyar film. Kezdés: fél 3, háromnegyed 5. A rocheforti kisasszonyok. Színes francia filmmusical. Kezdés: 1 órakor. TV Magyar televízió 8.05 Iskolatévé: Számtan-mér­­tan. (Alt. isk. 5. oszt.) 9.00 Kör­nyezetismeret. (Alt. isk. 3—4. oszt.) 8.55 Fizika. (Alt. isk. 5. oszt.) 11.05 Filmesztétika. (Kö­­zépisk. I. oszt.) 13.10 Számtan­­mértan. (Ism.) 14.00 Környezet- Ismeret. (Ism.) 14.55 Fizika. (Ism.) 17.13 Hírek. 17.20 Hópihe­­anyó. Szovjet bábfilm. (Ism.) 17.35 1945 tele és tavasza. Szov­jet dokumentumfilm. m. rész. 18.10 Jó estét. Pécs! Helyszíni közvetítés Pécs jelenéről, és múltjáról. 18.45 Játék a betűk­kel ... 19.10 Esti mese. 19.30 Tv­­híradó. 20.00 Klasszikusok tévé- Bontásra a röszkei határátkelőhelyen levő büfé középületünk, 48 négyzetméter alapterület, eladó Érd.: a Szegedi ÁFÉSZ Köz­ponti Irodájában, Szeged, Szt. István tér 3. Oláh elvtársnál lehet. SZEGEDI ÁFÉSZ filmen. A hirtelen­ haragú fiatal­ember. Csehov „A lobbanékony ember feljegyzései” c. novellá­jának NSZK tévéfilm-változata. 20.50 Jó estét, Pécs! (A műsor folytatása.) 22.00 Filmkoktél. Ze­nés összeállítás. 22.50 Tv-hiradó — 2. kiadás. Jugoszláv televízió 17.15 Magyar nyelvű tv-napló. 17.45 Távcső. 18.30 Tudományos stúdió. 19.15 Népi muzsika. 20.30 Fényszóró. 21.15 A Forsyte Saga. 22.25 A zágrábi biennálék — köz­vetítés. Román televízió 16.30 Orosz nyelvoktatás. 17.10 A foglalkozásokról, szakmákról! 17.40 Tv-egyetem. 18.20 A leg­kisebbeknek. 19.10 Reflektor. 19.30 Román színházi est. 21.30 A madrigál kórus. színház A Szegedi Nemzeti Színház műsora: Lohengrin. Ady-bérlet. Kezdés: fél 7-kor. Ön megrendeli és befizeti, a TBV lakására szállítja BUDAPESTEN, SZOLNOKON, CSONGRÁDON és SZEGEDEN a kiválasztott „Styl” konyhát és a „Pötyi" kisbútorcsalád bútorait Kérjen gyártmányismertetőt és befizetési lapot levél­ben vagy levelezőlapon címének feltüntetésével Tisza Bútoripari Vállalat Központja Kereskedelmi Osztály 6641 Csongrád, Felszabadulás u. 59. Közúti balesetek Újabb közlekedés-ellenőrzési akciót tartanak A hétvégén tíz közleke­dési baleset történt a me­gyében, közülük egy halálos, több pedig súlyos sérülések­kel végződő kimenetelű volt. Szombaton Máté Gizella 69 éves szegedi (Marx tér 14.) lakos házuk előtt fi­gyelmetlenül lépett le a­­gyalogjáróról az úttestre, egy éppen odaérkező autó elé. A vezető fékezett, de így is elütötte az idős nőt, ak­i súlyosan megsérült. Még szombaton történt Szegeden baleset az Algyői út 27. szám előtt is. Bozó Ferencné 29 éves szegedi (Baktói sor 4.) lakos az otta­ni élelmiszerboltból kijőve kétéves gyermekét kézen fogva vezette. Át akart ha­ladni a 47-es úton, de nem nézett körül, s már féktá­volságon belül egy Algyő fe­lől érkező motorkerékpár elé vezette gyermekét. A motoros hiába fékezett, az összeütközést nem tudta el­kerülni, elestek. Szerencsére súlyosabb sérülés nem tör­tént.­­ Szombaton délután Algyőn a Szegedi utca 41. számú ház előtt Szabó István 27 éves algyői (Eperjesi u. 13.) lakos ittasan kerékpározott, minden körültekintés nélkül balra fordult, egy épp akikor odaérkező személyautó elé. A gépkocsi elütötte, de csak könyebben sérült meg. Baleset történt még szom­baton az algyői Tisza-híd és Nagyfa között az úgyne­vezett Lebődi úton is. Mol­nár Pál 46 éves tápéi (Lebő, 164.) lakos ittasan vezette motorkerékpárját, áttért a bal oldalra, megcsúszott, majd felbukott és sérülése­ket szenvedett. Vasárnap reggel fél 9 óra­kor halálos kimenetelű bal­eset történt Kiszom­bor és Makó között. Csipes Sándor 76 éves kiszombori (Vasút u. 10.) lakos Makó felé ke­rékpározott Kiszomborról, s a 27. kilométerkő közelében utolérte egy nyugatnémet gépkocsi, mely mintegy 90 kilométeres sebességgel ha­ladt. A gépkocsi már meg­kezdte a kerékpáros előzé­sét, amikor az az útpadka szélétől felhúzódott a jobb oldal­­középvonaláig. Az autó vezetője fékezett, lehúzódott balra, de az ekkor már kö­zépen haladó kerékpáros hirtelen balra elékanyaro­­dott összeütköztek, Csipes Sándor a helyszínen meg­halt. Vasárnapi délután a já­­nosszállási­­ MÁV-állomás mögötti úton Kamocsai Jó­zsef 36 éves szegedi (Odesz­­sza, XIV. ép. A. lépcsőház) lakos szeszes ital hatása alatt közlekedett motorke­rékpárral, elveszítette ural­mát a jármű felett és az út­­árokba borult.­ Vasárnap reggel az E5-ös főúton a 180. kilométerkőnél , Szeged és Röszke között történt baleset. Czékus Jó­zsef 30 éves üllési (Árpád dűlő 140.) lakos Szeged irá­nyába vezette motorját, me­net közben rosszul lett, az útárokba hajtott, majd fel­borult és súlyosan megsé­rült. Mint kiderült, epilep­sziás rohamok megelőzésére szed gyógyszert. Gépjármű­­vezetői igazolványát elvet­ték tőle, orvosi vizsgálatra fogják berendelni. Vasárnap délután 5 órakor Szegeden a Szabadkai út 22. szám előtt Hódi József 24 éves szegedi (Szondi ut­ca 29.) lakos az úttest mel­letti italboltból kijőve erő­sen ittas állapotban felült kerékpárjára, keresztbe in­dult vele az úttesten, neki­ment egy jugoszláv gépko­csinak és megsérült. Bacsa Géza 32 éves vá­sárhelyi (Tanya 200.) lakos a vásárhelyi Bem Tsz Ro­­bur személyszállító buszát vezette Vásárhelyről Földeák felé, a 44. számú útőrház előtt mintegy 100 méterre vezetés közben elaludt. Le­haladt a jobboldali útpadká­ra, majd hirtelen felriadva balra rántotta a kormányt. Áttért a bal oldalra, ott ne­kiütközött az útőrház nyári konyhájának és bedöntötte falát. A kár összértéke mint­egy 13 ezer forint. Baleset történt Vásárhely és Maroslele között a 8. ki­lométerkő közelében is. Fa­zekas András 43 éves vásár­helyi (Kert. u. 21.) lakos Ma­roslele irányába vezette személygépkocsiját és figyel­metlenül balra kanyarodott a vásárhelyi Vörös Csillag Tsz második üzemegységének be­járójánál. Motorkerékpáron már akkor előzte a személy­autót Gyenes János 19 éves csanádpalotai (Diófa u. 10.) lakos, pótutasként szállítva Galgóczki Sándor 18 éves csanádpalotai (Hattyú u. 7.) lakost. Fékezés nélkül neki­mentek az elébük kanyaro­­dó autónak, mindketten át­estek a kocsi tetején, majd azon túl a mintegy méternyi mély útárokba zuhantak és súlyos sérüléseket szenved­tek. Májusban már 51 szemé­lyi sérüléssel végződő köz­lekedési baleset történt a megyében, vagyis több mint átlagosan egy hónap alatt. Ezért a Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság köz­lekedési osztálya újabb szi­gorú közlekedés-ellenőrzési akciót indít a megye terü­letén. Értesítjük­­. ügyfeleinket, hogy a telefonszámunk megváltozott Új telefonszámunk: 11-84. Telex: 84-272. Gorzsai Állami Gazdaság, Hódmezővásárhely. Építtetők, vállalatok, figyelem! Mosott marosi homok eladó a MAROSLELEI RÁKÓCZI TSZ MAROS-PARTI HOMOKBÁNYÁNÁL KIS ÉS NAGY TÉTELBEN. Homokár: köbméterenként 50,— Ft. Rakodás: köbméterenként 15,— Ft. Igénylésre házhoz szállítást is vállalunk. _________________________ xfl A lakosság részére — amíg a készlet tart — árengedmény többfajta hazai barnaszénre 10,— Ft/g hazai brikettre 15,— Ft/g Az árengedményes szeneket utalványokra is kiszolgáljuk. Szegedi MÜZÉP Vállalat

Next