Csongrád Megyei Hírlap, 1973. szeptember (18. évfolyam, 204-227. szám)

1973-09-01 / 204. szám

mi történt a nagyvilágban ? — mi történt a nagyvilágban? A pekingi vezetésben változatlanul fennállnak az éles ellentétek A világsajtó a KKP egyik legrövidebb kongresszusáról ex­­/­TI )­kongresszussal foglalkozó kommentárokban arra hívja fel a figyelmet, hogy a pe­kingi kongpresszus a lehető legnagyobb titkosság jegyé­ben folyt le. Ezt a körül­ményt, valamint a kongresz­­szusról kiadott tájékoztató közleményt, amely a Lin Piao-féle csoport elítélésére utal, a sajtó úgy értékeli, mint tanújelét annak, hogy a pekingi vezetésen belül to­vábbra is fennállnak az éles ellentétek annak ellenére, hogy a kongresszus szervezői „az össze­forrottság kong­resszusának” szerették volna beállítani ezt a fórumot. Az amerikai sajtó pekingi diplomáciai körökre hivat­­kozva annak a véleményének ad kifejezést, hogy a hatal­mi harc a pekingi piramis csúcsán, a körülményekből ítélve, kegyetlen volt és nyil­vánvalóan az is marad. A lapok erre a következtetésre a kongresszusról kiadott tá­jékoztató közlemény hang­jából jutottak, amely beje­lenti Mao utóda, Lin Piao és Mao közvetlen harcostársa, Csen Po-ta kizárását a párt­ból. Néhány amerikai sajtóor­gánum arra mutat rá, hogy a vezető szervek tagjainak m­ennab­int­i b­ban­a­­-nong­resszuson valamifélé komp­romisszum született, a veze­tőségen belüli csoportok kö­zött.­A Washington Post cí­mű lap szerint a kongresz­­szus körülményei, valamint megtartásának módszerei azt a gondolatot sugallják, hogy a kongresszust sietve készí­tették elő és tartották meg, mintha csak minél előbb pontot szerettek volna tenni ennek az ügynek a végére. 1949 óta ez volt a legrövi­debb pártkongresszus Kíná­ban — állapítja meg a Wa­shington Post. Pillanatkép a Kínai Kommunista Párt minapi kongresszusának egyik üléséről. Közé­pen Mao Ce-tung, a párt Központi Bizottságának elnöke, jobbról: Csou En-laj, a Politikai Bizottság tagja, kormányfő, balról: Vang Hung-ven, a Politikai Bizottság tagja Szaúd-arábiai intelmek az Egyesült Államokhoz Fejszál király, Szaúd-Ará­­bia uralkodója csütörtökön este az NBC amerikai tele­víziónak adott interjúja ke­retében először jelent meg az amerikai nagyközönség előtt, hogy „súlyos aggálya­it” fejezze ki az USA Izra­­el-barát és arab-ellenes po­litikája miatt. Az NBC­ az Interjú beve­zetőjeként aláhúzta: a nö­vekvő energiahiánnyal küszködő USA egyre na­gyobb mértékben szorul rá az arab olajra, és Izrael fő támogatójaként mindinkább megnehezül kőolajszükségle­tének kielégítése még az olyan „hagyományos arab barátjánál” is, mint Szaúd- Arábia. Az NBC rámutatott, hogy Fejszál az USA közel­­keleti ,,kulcsfigurája”, mivel Szaúd-Arábia a Közel-Ke­let legnagyobb olajtermelő­jeként jelenleg napi 9 millió b­arrell kőolajat (egy barrell , 1635 liter — a szerk.) hoz felszínre, s lehetősége van ennek a mennyiségnek vi­szonylag gyors megkétszere­zésére. Az USA pontosan ezt szorgalmazza, hogy fedezhes­se a 70-es évek folyamán fo­kozódó mértékben fellépő energiaéhségét. „Súlyosan aggaszt bennün­ket — jelentette ki Fejszál király —, hogy az USA nem változtat közel-keleti poli­tikáján, és továbbra is a cio­nizmus mellett száll síkra. Ha az USA kitart eddigi politikája mellett, akkor at­tól tartunk, hogy megromla­­nak kapcsolataink amerikai barátainkkal.” Az NBC tudósítója sze­rint Fejszál mindazonáltal hajlandóságot mutatott a növekvő amerikai olajigé­nyek kielégítésére, ameny­­nyiben az USA Phantom­­bombázók szállításával kész „lecsillapítani” az amerikai politikával kapcsolatos ag­gályait. Brandt meg akar egyezni a sztrájkoló munkásokkal Pénteken délelőtt Krefeld­­ben megkezdődtek a tárgya­lások a Nyugatnémet Fém­ipari Munkások Szakszerve­zete és a munkáltatók meg­bízottai között. A tárgyalások mellett emelt szót péntek délutáni beszédében Willy Brandt szövetségi kancellár is. A nyugatnémet kormányfő há­romnapos országjárásra in­dult az NSZK északi tarto­mányaiba. Pénteken délután a salz­­git­teri munkások üzemi gyű­lésén­­tartott beszédében bí­rálta a dolgozók sztrájkok­ban kifejeződő elégedetlen­ségét, mert — mint állította — „az ellenőrizhetetlen ak­ciók kockára teszik mind­ezt, amit a stabilizációs po­étikával el lehetett érni”. Brandt igyekezett a sztráj­kotókat szembeállítani a szakszervezetekkel és óva in­tette őket azoktól a „radiká­lis­’ erőktől, amelyek szerinte csak szavakban sürgetnek béremelést, de valójában zűrzavart akarnak támasz­tani. Figyelmeztető példa­ként­­emlegette a szomszédos nyugati országokat, ahol nagyarányú sztrájkmozgal­mak zajlottak le. Elismerte, hogy Nyugat- Németországban meggyorsult a drágulás üteme, a munká­sokat „szorítja a cipő”, de azzal érvelt, hogy erről nem a kormány tehet elsősor­ban, hiszen más nyugati or­szágokban, így Angliában, Franciaországban, Olaszor­szágban és Hollandiában, Amerikában és Japánban még gyorsabban és nagyobb mértékben emelkednek az árak, és ez hatott ki a nyu­gatnémet gazdasági életre. A szövetségi kormány to­vábbra­­ mindent elkövet a teljes foglalkoztatottság biztosítása- ígérte Brandt. 2-­-- Nixon fellebbez !Nixon elnök, vezető jogta­nácsosaival folytatott beható tanácskozás után csütörtö­kön este úgy döntött, hogy a washingtoni szövetségi fellebbviteli bírósághoz for­dul fellebbezéssel Sirica fő­bíró, szerdáig közzé tett vég­­zésével szemben, amely el­rendelte a Watergate-ügyre vonatkozó titkos fehér házi magnetofonszalagok átadá­sát. ..zárt ajtók mögötti tör­vényszéki megvizsgálásra”. Jól tájékozott források szerint Nixon elnök 24 órai gondolkodás után elvetette egyik tanácsadójának azt a javaslatát, hogy fellebbezés helyett egyszerűen ne ve­gyen tudomást a washingto­ni törvényszék főbírójának végzéséről, amelynek a bíró­ság fizikailag amúgy is kép­telen érvényt szerezni az USA elnökével szemben. Más tanácsadók azonban hí­rek szerint úgy vélték, hogy az elnök, úgyis, mint az al­kotmányosság és törvényes­ség legfőbb őre, nem állít­hatja az ország elé a bírói rendelkezés nyílt semmibe­vételének példáját. Ugyan­akkor Nixon elnök elhárí­totta azt a tanácsot is, hogy vigye az alkotmányjogi vitát közvetlenül a legfelsőbb bí­róság elé, a végső döntés meggyorsítása céljából. Ily módon előreláthatólag csak októberben kerülhet az ügy a legfelsőbb bíróság elé. E fórum ,,határozott” dön­tésének Nixon elnök — ígé­rete szerint — engedelmes­kedni fog. Le uuan targyalasal Pekingoen Csou En-laj, a Kínai Nép­­köztársaság Államtanácsá­nak elnöke csütörtökön este fogadta Le Duant, a Viet­nami Dolgozók Pártja Köz­ponti Bizottságának első titkárát, aki Moszkvából ha­zatérőben szerda óta tartóz­kodik a kínai fővárosban. Csou En-laj , az Új-Kína hírügynökség jelentése sze­rint — tájékoztatta Le Du­­ant, és a vietnami küldött­ség többi tagját a Kínai Kommunista Párt X. kong­resszusáról. Le Duan csütörtökön reg­gel, pekingi rezidenciáján felkereste Norodom Sziha­­nukot, a Kambodzsai Nem­zeti Egységfront elnökét. Ugyanaznap megbeszélést tartott Penn Nouthtal, a kambodzsai királyi nemzeti egységkormány miniszterel­nökével is, majd tegnap este hazaérkezett Továbbra is támad Chilében a reakció Francia politikus nyilatkozata chilei tapasztalatairól A lapzártáig érkezett, és Chilére vonatkozó jelenté­sekből kitűnik, hogy a dél­amerikai országban a szélső­jobboldal nem akarja abba­hagyni merényleteit. A „Ha­za és Szabadság” hangzatos elnevezésű fasiszta szervezet továbbra is a terrorcselek­ményekre „koncentrál”. San­­tiagóban például robogó gépkocsiból leadott lövések­kel öltek meg egy őrszemet Raul Silva bíboros háza előtt, a főváros más pontján pedig egy hadnagyot ért ha­lálos lövés.* Etienne Fajon, a Francia KP Politikai Bizottságának tagja, aki részt vett az Ar­gentin KP kongresszusán, Párizsban nyilatkozott chilei tapasztalatairól. Mindenek­előtt hangsúlyozta, hogy a reakciós erők legutóbbi kí­sérletei sorra kudarcot szen­vedtek ugyan, de a reakció még mindig nem mondott le arról, hogy államcsínyt hajt­son végre. Ebben a helyzetben — folytatta Fajon — különös jelentősége van az Allende­­kormányt támogató népi erők egységének. Meg kell mondani, hogy ebből a szem­pontból kárt okoz azoknak az Ixtrabalos csoportoknak a magatartása, amelyek fele­lőtlen akcióikkal elidegenítik a középrétegeket, és csak a szélsőjobboldal malmára hajtják a vizet. A Chilei Kommunista Párt erőteljes küzdelmet folytat az ultra­balos csoportok hamis tézi­sei ellen, és úgy véli, hogy a népi egység erejének je­lentős részét éppen az alkot­mányos törvényesség tiszte­letben tartásából meríti. Előkészítő eszmecserék Genfben Az európai biztonsági és együttműködési értekezlet második szakaszát előkészí­tő koordinációs bizottság, amely szerdán kezdte meg munkáját Genfben, meg­állapodott abban, hogy a szeptember 18-án megnyíló második szakasz folyamán három munkabizottság, és tizenegy albizottság végzi majd a konferencia záró do­kumentumainak előkészíté-A három munkabizottság a Helsinkiben külügyminisz­teri szinten megtartott első szakaszon elfogadott napi­rend három kérdésével fog­lalkozik, s az európai biztonsággal­­ összefüggő kérdések: együttműködés a gazda­­­­­ság, a tudomány, a tech­nika és a környezetvédelem területén .S együttműködés emberi­­ségi és egyéb területen. KÜLPOLITIKAI FIGYELŐ Egyiptom és Líbia uniója ÚJSÁGHÍR: Szadat egyiptomi és Kadhafi líbiai elnök­ szerdán a két ország uniójának megvalósításában állapodott meg. K­airóban szerdán este megszületett Anvar Szadat és Kadhafi döntése Egyiptom és Líbia uniójáról. Azt is elhatároz­ták, hogy szeptember elsején 50 egyiptomi és 50 líbiai képviselőből álló alkotmá­­nyozó gyűlés lát munkához, amely majd kidolgozza az új állam alkotmányát. A 13 cikkelyből álló megállapodás egyebek között arról is in­tézkedik, hogy az új állam fizetési eszköze az arab di­nár lesz, s hogy szeptem­ber elsején Egyiptom és Lí­bia miniszteri rangban levő megbízottakat küld egymás fővárosába: ők lesznek fele­lősek a továbbiakban a tel­jes unióval kapcsolatos ügyek viteléért. Jó negyedévvel ezelőtt még arról volt szó, hogy szeptember elsején a két ország teljes uniójának meg­valósításáról tartanak majd népszavazást. Az utóbbi két hétben azonban már említés sem esett Kairóban arról, hogy Egyiptom népszavazás­ra készül- Úgy tűnt, mintha az egyiptomi vezetők meg­gondolták volna a dolgokat. Az okot ehhez Kairó számá­ra Kadhafi ezredes maga­tartása szolgáltatta. A líbiai vezető június végi,július eleji, tizenhét napos kairói és alexandriai látogatása so­rán élesen bírálta Egyiptom kül- és belpolitikáját. Kifo­gásolta például, hogy Szadat elnök nem akar katonai ak­ciót indítani Izrael ellen, sőt elkorcsosult bürokratáknak nevezte az egyiptomi köz­­igazgatási és kormányappa­rátus irányítóit. Legfőkép­pen azonban akkor „borul­tak ki” az egyiptomiak, ami­kor július 5-én Kadhafi az egyiptomi nőszövetség S­00 aktivistája előtt súlyos hi­bának minősítette a nők egyenjogúsítását, ami — mint állította — a család pusztulásához vezet. „A nők­nek — tette hozzá — a konyhában és a hátsó szo­bában a helyük.” (A jobb­módú egyiptomiak feleségei korábban a ház hátsó, ud­varra nyíló szobájában tar­tózkodhattak csupán, nap­hosszat.) Nem csoda tehát, hogy a nőszövetség aktivis­tái szinte lezavarták a líbiai vezetőt a pódiumról. A­lighogy hazaérkezett Líbiába Kadhafi, vagy 40 ezer buzgó, fanatikus híve indult el Egyiptomba, hogy az úgy­nevezett uniómenettel ráve­gye az egyiptomi vezetőket a Líbiával való azonnali egyesülésre. Mint utólag ki­derült, ezek­ a viszonylag jó­módú líbiaiak inkább kirán­dulásnak tekintették az utat, mint missziónak: in­gyen benzint kaptak oda­­vissza, és leöblíthették az út porát egy kis alkohollal, amit Líbiában a példátlanul szigorú alkoholtilalom miatt egyszerűen nem tehetnek meg. Ez még nem lett volna baj, de amikor az egyiptomi határhoz értek, szétrombol­ták a határberendezéseket, az őrházakat, az „egyek va­gyunk Egyiptommal” jel­mondat szavalása közben. Az egyiptomi vezetőknek csak nagy üggyel-bajjal si­került a menetet Kairó előtt megállítani, majd „baráti nagygyűlés” után visszafor­dulásra kényszeríteni. Ezek után azt mondhat­juk, hogy Kadhafi számára sikernek számít, hogy a múlt hét szombatjától e hét szerdájáig folytatott tárgya­lásai eredményeként sikerült az unió létrehozására vonat­kozó döntést előirányzó megállapodást és a mára tervezett alkotmányozó gyű­lés összehívását nyélbeütni, és azt írásba foglaltatni. A mai dátumnak egyébként azért van Líbia szempontjá­ból történelmi jelentősége, mert négy ével ezelőtt, ezen a napon döntötte meg a ma 32 éves Kadhafi veze­tésével a líbiai tisztek egy csoportja a korábbi feudális reakciós rendszert. T­ény, hogy az unió megalakulását elő­irányzó új megálla­podás az egyiptomi vezetés elképzelései szerint szaka­szosan és időpontok megje­lölése nélkül irányozza elő a két ország teljes egyesíté­sét. Szadat elnök ezzel az egyiptomi állásponthoz való további igazodásra késztet­heti Kildhafit, aki feltehető­en tudom­ásul vette, hogy Egyiptomnak az arab vlág életében betöltött összehan­goló és irányító kssgrepe, va­lamint magatartása sül unió egészére is döntő kihatással lesz. Az is valószínű, hogy Kairó tanult a Szíriával. 1958-ban, létrejött és 1961- ben megszakadt államközös­ségből szerzett tapasztala­tokból,s ez talán elegendő­nek bizonyul majd ahhoz, hogy Kairó az unió elkerül­hetetlen válságszakaszait a közös érdekeknek megfelelő­en rugalmas magatartással és politikával hidalja át. Egyébként az unió gondo­lata Líbiától, pontosan Kad­hafitól származik. Az átlag egyiptomi és líbiai ugyan nem nagyon szereti egymást, de Kadhafi ezredes kezdettől ■fogva nagy csodáló­ja volt Nasszer elnöknek, és köve­­­tendő példaképnek tekinti az egyiptomi forradalom dia­­dalútját Ellenfelei szerint az unió segítségével szeret­ne Nasszer örökébe jutni, az egyiptomi vezetők nagy tapasztalata és­­ nemzetközi tekyintélye, valamint az arab világban élvezet nagy meg­becsülésük erre belátható időn belül kevés lehetőséget nyújt. Sőt, egyiptomi részről nem is titkolják, hogy a ma­guk részéről stabilizáló be­folyást kívánnak gyakorolni a líbiai vezető gárda, a For­radalmi Tanács mind a 11 tagjára — ennyien vannak —, akiknek, ahogyan Kairó­ban mondják, illene négyévi hatalmon lét után a rögtön­zések helyett, megfelelő irányvonalak kialakításával is törődniük. Egyelőre nehéz elképzelni, hogyan lehet a két ország uniójából működőképes or­szág. Mindkettő nagy terü­letű (Egyiptom egymillió, Líbia 1 millió 760 ezer négyzetkilométer), Egyip­tomnak azonban 36 millió, Líbiának viszont csak két­millió lakosa van. Egyiptom ugyan erőteljesen fejlődik, de egyelőre még szegény or­szágnak számít. Líbia vi­szont — az olajmezők né­hány év óta történt feltárá­sától kezdve — gazdag or­szág. Évi kétmillió tonnás olajtermelése révén az egy főre jutó nemzeti jövedelme valamivel több, mint 1500 dollár, míg Egyiptomban ez az összeg csupán 100 dollár. Egyiptomban a minimális bér havi 9 font, Líbiában vi­szont 40. Egy egyszerű líbiai katona annyi zsoldot kap, mint Egyiptomban egy szá­zados, míg Líbiában egy százados 300 fontot kap, annyit, mint az egyiptomi honvédelmi miniszter. Amíg Egyiptomban óriási problé­mát jelent az évi 1 millióval gyarapodó lakosság élelmi­szer-ellátása, addig Líbiában mindenki, aki dolgozik, vi­szonylag gyorsan szerezhet autót, japán fényképezőgé­pet, francia parfümöt, vagy angol szövetet és olasz ház­tartási gépeket. E­gyiptom számára — rövid távon — tehát csak anyagilag vonzó az unió. Messzebb tekintve azonban az egyiptomi be­folyás a realitások elfogadá­sához és tisztelett­hez vezet­heti el a líbiaiakat, világpo­litikai és gazdasági tekintet­ben egyaránt. Ez az arab egység fejlődésében is előse­­gítheti a kor követelményei­nek erőteljesebb érvényesü­lését PERÉNA­LITT­EN SZOMBAT, 1973. SZEPTEMBER 1.

Next