Csongrád Megyei Hírlap, 1974. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-03 / 1. szám
mi történt a nagyvilágban? — mi történt a nagyvilágban? Háromnapos munkahét Angliában Szerdán Londonban tár-á,gyaló asztalhoz ültek a brit bányászszakszervezet és az állami tulajdonban levő szénbányászat képviselői. A megbeszélések azonban másfél óra után megszakadtak. Egyelőre tehát nem találtak megoldást az egész országra kiterjedő ipari válságra, amely a bányászok munkalassító sztrájkja nyomán kialakult. A bányászok béremelési követeléseire a kormány nem reagált, mire ők megtagadták a túlórázást. Az akció harmadával csökkentette a széntermelést, és a kormány a gyárakban kénytelen volt bevezetni a háromnapos munkahetet. Szerdai adatok szerint eddig 730 000 munkás került az utcára. Ha azonban nem sikerül kiutat találni, úgy a munkanélküliek száma rohamosan emelkedni fog. Derűlátóan tekintünk a jövőbe Leonyid Brezsnyev újévi üdvözlete „A kommunista eszméktől áthatva a jövőben is teljes meggyőződéssel korunk leglényegesebb és létfontosságú szükségszerűségeként védelmezzük a béke és a népek közötti barátság nemes ügyét” — mondotta Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára a moszkvai rádió és televízió adásában sugárzott újévi üdvözletében. A szovjet néphez intézett szavaiban Brezsnyev kiemelte, hogy az 1973. esztendőt nem csekély sikerek fémjelzik, melyeketaz SZKP, a szovjet állam a szocialista országokkal együtt érte el a béke megszilárdításáért, az SZKP 34. kongresszusán elfogadott békeprogram megvalósításáért vívott harcban. „Végre megszűnt a vietnami háború. Jó irányban változik az európai politikai légkör. Tovább szilárdultak azok a baráti szálak, amelyek összekötnek bennünket a testvéri szocialista országokkal és valamennyi békeszerető állammal. Hazánk aktívan hozzájárul az izraeli agresszió által sújtott arab népek törvényes jogainak védelméhez, a közel-keleti tartós és igazságos béke megszilárdításának ügyéhez” — hangsúlyozta az SZKP KB főtitkára. Leonyid Brezsnyev kiemelte a Szovjetunió és az Egyesült Államok, valamint más államok között folytatott tárgyalások és megkötött egyezmények nagy jelentőségét a nemzetközi enyhülés szempontjából. „Mély elégedettséggel mondhatjuk: a szovjet emberek — a világ más népeihez hasonlóan — sokkal inkább, mint valaha érzékelik a békés egymás mellett élés lenini politikájának igazi gyümölcseit.’’ „Természetesen sok erőfeszítésre van még szükség, hogy tartósan biztosítani lehessen az államok széles körű együttműködését, vissza tudjuk verni az agresszív erők kísérleteit, a nemzetközi enyhülés ellenségeinek cselszövéseit, amelyekkel a saját céljaikra próbálják kihasználni az ittott még meglevő körüliktushelyzeteket. Mi azonban derűlátóan tekintünk a jövőbe, hiszen évről évre szilárdul a szocializmus ereje, növekszik a béke és a politikai realizmus híveinek befolyása, mivel a békepolitika megfelel a népek reményeinek és vágyainak.” Az új esztendő küszöbén a szovjet emberek testvéri üdvözletüket és a legjobb kívánságaikat küldik a szocialista országok dolgozóinak, a kommunista és munkáspártoknak, a nemzetközi munkásmozgalom valamennyi osztagának. Jókívánságainkat küldjük mindazoknak a népeknek, amelyek az új életet építik, küzdenek az imperialista és gyarmati elnyomás ellen, mindenkinek, aki fellép az agresszió és elnyomás ellen a béke és a társadalmi előrehaladás érdekében — mondotta Leonyid Brezsnyev. A kudarcok éve Japánban Japán lapok szerint 1973 Tanaka és kormánya számára fájdalom és az agonizáció esztendeje volt. Okkal keseregnek még a hatalmon levő Liberális Demokrata Párt berkeiben is: a kormány politikáját ellenzők aránya egy év alatt tízről hatvan százalékra növekedett. Az új esztendő tehát borongós hangulatban köszöntött a szigetországra. Alighanem az útkeresés — még pontosabban a kiút keresése — késztette Ohira külügyminisztert pekingi látogatására. Pénteken és szombaton a japán diplomácia vezetője Csou En-laj kínai kormányfővel és Csi Peng-fej külügyminiszterrel folytat tárgyalásokat. Tokióba pedig az idén magas rangú vendégeket várnak: Nixont és Pompidout, Brandt kancellárt, Csou Enlajt és Csi Peng-fejt Szovjet államférfiak látogatását is jelzi az idei japán előjegyzési naptár. A magas szintű eszmecserékkel vélik Japán politikai és gazdasági tekintélyét megszilárdítani, miután az utóbbi hónapokban súlyos csorbát szenvedett. Erre utalnak az ellenzéki japán pártok — a kommunisták, a szocialisták, a Komeito és a Demokratikus Szocialista Párt — most közzétett újévi nyilatkozatai is. Az ellenzék véleménye szerint haladó koalíciós kormánynak kell felváltania a Tanaka-kabinej£t, hogy eredményesen felvehessék a küzdelmet az imádóval szemben. A szocialisták úgy vélik: Japán a második világháború óta legsúlyosabb politikai és gazdasági válságának nehéz időszakát éli. Ilyen körülmények között kerül sor 1974 nyarán a felsőházi választásokra. Megfigyelőid hozzáfűzik: Tanaka és pártja a legutóbbi alsóházi választásokon rendkívül érzékeny veszteséget szenvedett, az ellenzék pedig jelentős mértékben növelte mandátumainak számát. A japán kommunisták elsősorban az USA-val folytatott katonai együttműködést kárhoztatják és nyomatékosan követelik az önálló japán külpolitika kialakítását A Liberális Demokrata Pár taktikája most valószínűleg a régi módszerrel, az ellenzék megosztásával próbálkozik. Az sem kizárt, hogy Tanaka és társai netán koalíciót ajánlanak fel a szocialistáknak és a Demokratikus Szocialista Pártnak. Annál is inkább, mert, a fő ellenségnek változatlanul a haladó politikáért következetesen síkra szálló Japán Kommunista Pártot tartják. A kudarcok éve után a Liberális Demokrata Párt most megpróbálja rendezni sorait. A nyitány: nyitás Peking felé. Ohira útjához azonban még a japán kormánykörök sem fűznek vérmes reményeket. % - Letette az esküt az új spanyol kormányfő Szerdán, tizenhárom nappal a Carrero Blanco volt spanyol miniszterelnök ellen elkövetett bombamerénylet után Madridban letette a hivatali esküt Carlos Arias, az újonnan kinevezett miniszterelnök. A 65 esztendős Arias az előző kormányfő, Carrero kormányában belügyminiszter volt, azt megelőzően pedig hosszú évekig a biztonsági szolgálat vezetője. Arias a polgárháborút követően vezető ügyész is volt, sok száz halálos ítélet megerősítése fűződik nevéhez. Arias belügyminiszterségét megelőzően Madrid polgármestere volt. Továbbra sincs magyarázat Madridban arra, miért nem történt meg Arias eskütétele már az elmúlt hét végén. Az a tény, hogy az eskütételre tegnap minden eddiginél nagyobb biztonsági intézkedések közepette került sor, jól mutatja, menynyire bizonytalan az egész Franco-rezsim „közérzete”. Az új spanyol miniszterelnök várhatóan e hét végén jelenti be kormánya várható összetételét. Nyugat-Európában általában nem rejtik véka alá azt a véleményt, hogy Spanyolországban most a Francorendszer terrorjának új szakasza kezdődik. SOROKBAN Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Ernst Brugger-nak, a Svájci Államszövetség elnökének hivatalba lépése alkalmából. * Hosszan tartó súlyos betegség után december 30-án, 74 éves korában elhunyt Konsztantyin Versinyin szovjet légi főmarsall A haláláról szóló nekrológot Leonyid Brezsnyev, Nyikolaj Podgornij, Alekaszej Koszigin, valamint más szovjet vezetők és magasrangú katonai személyiségek írták alá. Washingtonban kedden 69 éves korában rákban elhunyt Charles Bohlen. Negyven évig volt hivatásos diplomata, 1953-tól 1957-ig az Egyesült Államok moszkvai, 1962- től 1968-ig pedig párizsi nagykövet volt. Hazáját több más fővárosban, így Londonban, Brüsszelben és Tokióban is képviselte. • A pakisztáni kormány január elsejei hatállyal államosította az ország bankjait. A rendelkezés nem vonatkozik a Pakisztánban működő idegen bankokra. Az államosításra kerülő bankoknak és a részvényeseknek kártalanítást fizetnek. Kevésbé biztató évkezdet az Egyesült államokban Nem valami rózsás hangulatban kezdődött tegnap az Egyesült Államokban az új esztendő első munkanapja: a benzinárak ismét emelkedtek — már senki sem tudja pontosan, hányadszor az utóbbi hetekben —, s a benzintelen ünnepnapok után szerdán reggel hosszú sorokban várakoztak a kocsik feltöltésre az egyre nagyobb végösszegeket mutató benzinkutak előtt. A jelenlegi árak azonban olcsónak tűnhetnek két hónap múlva: a kormány arra készíti elő a közvéleményt, hogy március elejéig további 35 százalékos üzemanyag-drágulással kell számolnia. A viszonylagosan „derűlátó” U. S. News and World Report című lap szakértői testületének előrejelzése csupán az ipari termelés nem egészen egy százalékos csökkenésével számol. Ennek alapján is azonban aztjósolja, hogy a munkanélküliség aránya a jelenlegi 4,7 százalékról 6,3 százalékra, vagyis 4,3 millióról 5,6 millióra fog emelkedni. A tőkések és a dolgozók A nagy korporációk adózás utáni tiszta profitja 1973-ban 27 százalékkal emelkedett az előző évihez képest, 70 milliárd dollár évi tiszta nyereséggel állítva be minden idők rekordját. Ugyanakkor az évi 5,6 százalékban megállapított béremelési plafon alatt tartott munkabérek nem tartottak lépést a fogyasztói árindex csaknem kilencszázalékos, évi emelkedésével, vagyis végeredményben az amerikai dolgozók reálbére 31 százalékkal csökkent az elmúlt év folyamán. „Ha így végződött a múlt év, az 1973. elejei rózsás jóslatok után, ugyan miben reménykedhet az átlag amerikai 1974-ben a munkanélküliség és az infláció gyorsuló ütemű növekedését előrevetítő mostani prognózisok alapján?" — tette fel a kérdést újévi hangulatjelentésében a CBS-televízió munkatársa. Nixonnak is nehéz éve tesz? A szokásos újévi politikai jóslatok Nixon elnöknek sem ígérnek könnyű esztendőt. Sőt, egyes tapasztalt fehér házi riporterek már 51,49 százalékra „adják” annak esélyét, hogy jövő ilyenkor — vagy sokkal hamarabb —, már új lakója lesz a Fehér Háznak. A Time Magazin című lap újévi számának címlapján John Sirica szövetségi bírót választotta az „év emberének” a Watergate-ügy napfényre hozásában betöltött „kimagasló szerepéért”. Ismét tárgyalnak Egyiptom és Izrael katonai képviselői Az izraeli kormánykoalíció mandátumokat vesztett a hétfői választásokon Tegnap, szerdán este — magyar idő szerint — 18 órakor Genfben ismét összeült Egyiptom és Izrael katonai küldöttsége, hogy folytassák tanácskozásaikat a csapatok szétválasztásával kapcsolatos kérdésekről. A tárgyalások húsz óra 35 perckor fejeződtek be. A megbeszéléseket a két küldöttség ma folytatja. A két delegáció — amely tegnap ült össze harmadszor Génfben — közül az egyiptomit Taha el-Magdub dandártábornok, az izraelit pedig Mordechai Gur vezérőrnagy vezette. A tanácskozáson Ensio Siilasouo tábornok, a Közel- Keleten állomásozó ENSZ-csapatok főparancsnoka elnökölt. Iszmail Fahmi egyiptomi külügyminiszter (jobbról) ezekben a napokban több alkalommal is tanácskozott Anvar Szadattal, az EAK köztársasági elnökével. Felvételünk a két államférfi keddi megbeszéléséről készült. Mik a feltételek ? Kairói megítélés szerint az ENSZ égisze alatt, Genfben folyó katonai tárgyalások kritikus szakaszba jutottak. Az izraeli kormánynak most végre bizonyságot kell adnia igazi szándékairól, állást kell foglalnia a csapatszétválasztás elveit, és gyakorlati kivitelezését, feltételeit illetően. Nincs már lehetőség a további időhúzásra, hiszen a választások lezajlottak, és a választási eredmények viszonylag kedvezően alakultak Golda Meir pártja szempontjából. Az Al Ahram című kairói lap szerint a csapatszétválasztásnak egyiptomi részről fontos feltétele, hogy mintegy 30 kilométer válassza el egymástól az egyiptomi és az izraeli erőket, a Szuezicsatorna kívül essék az izraeli tüzérség hatótávolságán. Ez utóbbi kérdésben még mindig jelentős nézetkülönbségek állnak fenn. Annyi bizonyos, hogy az egyiptomi fél nem hajlandó tárgyalni az egyiptomi és az izraeli csapatok egyszerű helycseréjéről, vagy az október 6-i vonalakra való visszatérésről. Mivel kizárólag egyiptomi területekről van szó, a nemzetközi határozatokkal összhangban az izraeli csapatoknak kell elmozdulniuk jelenlegi állásaikból. Egyiptom diplomáciai lépései Az Al Gumhurija című lap jelentése szerint egyiptomi diplomaták szerdán megbeszéléseket kezdenek Washingtonban, Moszkvában, és az arab fővárosokban, a közel-keleti helyzetről, és ezen belül a szuezi fronttal kapcsolatos kérdésekről. Kairói megfigyelők szerint Egyiptom gyors döntésre, törekszik Genfben, a csatornánál szembenálló erők szétválasztását illetően, hogy mihamarabb megnyíljék az út a nemzetközi konferencia, második szakasza előtt. Fenti források szerint Egyiptom a szovjet és az amerikai fővárosban a két nagyhatalom közbenjárását kéri majd a tárgyalások ütemének meggyorsítása érdekében. Ami az arab fővárosokban kezdődő konzultációsorozatot illeti, az a lap szerint része Szadat elnöktájékoztató politikájának. A tárgyalásokba bevonják a palesztin ellenállás vezetőit is. Az ellenzék előretörése az izraeli választásokon A december 31-én megtartott izraeli parlamenti választásokon leadott, csaknem 1 200 000 polgári szavazat összeszámlálása után Golda Meir munkáspártja 39,9 százalékot, a jobboldali párttömörülés, a Likud ellenzék pedig 27,4 százalékot mondhat magáénak. Hátra van még a mintegy kétszázezer katona voksanak összeszámlálása — a szerda esti helyzetjelentés szerint. A számítógépes előrejelzés alapján várhatólag mintegy 5—6 mandátumos veszteség elé néző Munkáspárt eddigi fő koalíciós partnere, a Nemzeti Vallási Párt valószínűleg eggyel növeli parlamenti mandátumainak számát. A koalíciós szempontból erőteljesen megnövekedett fontosságú jobboldali párt kedden hivatalos nyilatkozatot tett közzé. Eszerint minden erejével azon lesz, hogy az új kormány semmilyen körülmények között se adja vissza az araboknak a Jordán-folyó megszállt, nyugati partját. Az Al Ahram című kairói lap az izraeli választásokról azt írja, hogy azok egyetlen fontos kérdést sem oldottak meg. Az eredmények ■nem tükrözik az októberi háború mélyreható következményeit, csupán néhány parlamenti mandátum cserélt gazdát. A tekintélyes kairói lap felteszi a kérdést: Vajon az igazságos béke éve lesz-e az új év? Ez attól függ — adja meg a választ —, hogy az arab nemzet megőrzi-e október szellemét. ,,A lényeg az, hogy Izrael milyen politikát folytat ezután. Feltétlenül oda kell figyelnie a nemzetközi közvélemény követeléseire, teljesítenie kell az ENSZ határozatait, mindenekelőtt a Biztonsági Tanács 1967. november 33-i, ismert határozatát” — írja az Izvesztyija szerdai számában, a lap beiruti tudósítója. CSÜTÖRTÖK* «/ JANUÁR )