Csongrád Megyei Hírlap, 1974. december (19. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-12 / 290. szám

eskütétel A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az 1957. évi 22. sz. tvr. alapján előzete­sen hozzájárult dr. Mihály Dezsőnek, az Egészségügyi Minisztérium osztályvezető­helyettesének az Északi Evan­gélikus Egyházkerület fel­ügyelőjévé való megválasztá­sához. Dr. Mihály Dezső szer­dán Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke előtt esküt tett a Magyar Népköztársaság al­kotmányára. # MEGEMLÉKEZÉS. Mint az­inden évben decemberben, most is több rendezvényen emlékeznek Kodály Zoltánra szülővárosában, Kecskemé­ten. A napokban ünnepi Ko­­dály-hangversenyt rendeztek a nagy zeneköltő közelgő születésnapja tiszteletére. De­cember 16-án, születésének 92. évfordulóján újabb em­lékünnepségre kerül sor. Megkoszorúzzák a szülőházá­nak helyén álló épület Ko­­dály-emléktábláját, méltat­ják a zeneszerzőt, s művei­ből adnak elő.­­ A KÖNYVÍRÁS ritka m­ódját választották a 200 éves kiskun városban, Kis­­kunfélegy­házán. A nemrég lezajlott jubileumi rendez­vények öregdiák-találkozójá­­nak résztvevői elhatározták: könyvben örökítik meg fél­­egyh­ázi diákköri élményei­ket, a városról őrzött szép emlékeiket. A könyv szer­kesztői az ország legkülön­bözőbb tájain, illetve kül­földön élő 500 vén diákot kérnek fel levélben: csatla­kozzanak a nagy szerzői kol­lektívához. Az összegyűjtött írások a szerzők fényképei­vel együtt jelennek majd meg a városi emlékkönyv­ben. SZÓRAKOZOTTSÁG — Mit csinálsz? Ciga­rettával akarod kinyitni az ajtót? — Csakugyan! De hát akkor én a kulcsot szív­tam el? ... • BALESET. Kivilágítat­­lan kerékpáron és szeszes ital hatása alatt kerékpáro­zott Dorozsma és Zsombó kö­zött az 5405. számú úton, az 57. kilométerkőnél Fehér Fe­renc 53 éves zsombói (Felsza­badulás u. 25.) lakos. Körül­tekintés nélkül felhajtott egy földes bejáróról a szilárd burkolatú úttestre, s egy oda­érkező motorkerékpáros el­ütötte. A kerékpáros súlyos sérüléseket szenvedett. GYÁSZHI­tEK Mély fájdalommal tudatjuk, ai­ogy szeretett jó édesanya, lan­ymama, testvér, sógornő és irokon. ÖZV. PÁL JÁNOSNÉ Héja Anna, Tanya 1396. szám alatti lakos 86 éves korában elhunyt. Temetése ítélye hó 13-án 0 órakor lesz a vásárhelyi római katolikus te­mető kápolnájából. A gyászoló család. Megrendüléssel tudatjuk a ro­konokkal, ismerősökkel, hogy LUDÁNYI ISTVÁN­­96 éves korában hosszú szen­vedés után elhunyt. December 12-én du. 15 órakor kísérjük utolsó útjára a belvárosi Ó-te­mető ravatalozójából. A gyá­szoló család, Makó, Szegedi u. 39/B. Fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó férj, édesapa, testvér, sógor és rokon. MIHÁLY LAJOS építésvezető, Galamb u. 13. szám alatti lakos 51 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése felyó hó 13-án du. 1 órakor lesz a vásárhelyi római katolikus te­mető kápolnájából. A gyászoló család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszö- koszorút, virágot helyeztek, fáj­­mercet mindazoknak a rokonok- dalmünkön enyhíteni igyekez­­nek, ismerősöknek, jó szomszéd­tok. Külön köszönetet mondunk jóknak, akik szeretett férjem, a Baromfifeldolgozó Vállalat nevelő édesapám, vezetőinek és dolgozóinak a RÚZS MOLNÁR ANTAL küldött koszorúért. A gyászoló­­temetésén megjelentek, sírjára család, Szentes. 2974. DECEMBER 12. CSÜTÖRTÖK Gabriella napja A Nap kel 7 óra 22 perckor, és nyugszik 15 óra 53 perckor. A Hold kel 6 óra 05 perckor, és nyugszik 14 óra 56 perckor. ESŐ, HAVAS ESŐ Várható időjárás ma estig: túlnyomóan felhős idő, sokfelé esővel, keleten havas esővel, havazással. Helyenként zápor­­eső, hózápor, megélénkülő déli, délnyugati, később többfelé megerősödő, néhány helyen vi­haros lökésekkel kísért nyugati, északnyugatira forduló szél. Legmagasabb nappali hőmérsék­let: 2—6 fok között. MOZI Csongrád: Szabadság: Apa­csok. Színes NDK kalandfilm. Kezdés: fél 4-kor. Az édes szó: Szabadság. I., 2. rész. Dupla belyárral! Színes szovjet film. Kezdés: fél 6-kor. Vásárhely: Béke: A lila ákác. Színes magyar film. Kezdés: fél 4 és háromnegyed 6-kor Macs­­kajáték. Színes magyar film. 14 éven felülieknek! Kezdés: este 8 órakor. Terv: Rejtett forrás. Színes csehszlovák film. Kezdés: negyed 6 és fél 8-kor. Makó: Vörös Csillag: Csata a havasokban. Csehszlovák film Kezdés: háromnegyed 6 és 8 órakor. Szabadság: Ivan Kon­darev. Színes bolgár film. Kez­dés: negyed 6 és fél 8-kor. Szentes: Szabadság: Két bal- MA láb az ezredben. Színes angol filmvígjáték. Kezdés: 4, 6 és negyed 9-kor. Szeged: Szabadság: Tibbs és a szervezet. Színes amerikai film. 14 éven felülieknek! Fel­emelt helyárral! Kezdés: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor. Fáklya: Pókháló. Magyar film. Kezdés: fél 3, háromnegyed 5 és 7 órakor. Vörös Csillag: Ámokfutás. Színes magyar film. 14 éven felülieknek! Kezdés: délelőtt 10 órakor, délután ne­gyed 4, fél 6 és háromnegyed 8-kor. TV 2 Magyar televízió 8.05 Iskolatévé: Történelem. (Ált. isk. 8. oszt.) „Vörös jelek a Hadak útján”. 9.00 Énekeljünk együtt! 9.05 Környezeti ismeret (Ált. isk. 2. oszt.) Hogyan köz­lekedjünk helyesen? 9.20 Kuckó. (Ism.) 13.85 Történelem. (Ism.) 14.30 Énekeljünk együtt! (Istr) 14.35 Környezetismeret. (Ism.)­ 16.30 Irány az egyetem! Előké­szítő a felsőfokú felvételi vizs­gákra. Trigonometria — I. rész. Klsm.) 17.13 Hírek. 17.20 Tízen Túliak Társasága. 18.10 Postafiók 250. Takács Mária műsora. 18.25 Az öröklődés titkai. VII. rész: Az árulkodó magzatvíz. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 20.00 A tavasz 17 pillanata. Magyarul beszélő szovjet tévéfilm-sorozat. XI. rész. 21.10 Téli könyvvásár 1974. 22.20 Tv-híradó 3. Jugoszláv televízió 8.10 Iskolatévé. 9.35 Francia nyelvlecke. 10.00 Rajzfilm (sz). 14.10 Iskolatévé. (Ism.) 15.35 Francia nyelvlecke. (Ism.) 16.00 Rajzfilm. (Ismétlés, sz). 16.30 Magyar nyelvű tévéhíradó. 16.50 Shendija — albár­ nyelvű tévé­híradó. 17.20 Műsorismertetés, hírek. 17.36 Rejtett ablak — so­rozatadás gyerekeknek. 18.00 Hírek. 18.15 Zenebarátok. 18.35 Harminc betű — felnőttké­nző tanfolyam. 19.15 Rajzfilm (sz). 19.30 Híradó. 20.30 Dimitrije Tu­­covic — sorozatadás, hetedik rész. A háború. 20.56 Reflektor — a Belgrádi Televízió riport­műsora. 21.40 Híradó, második kiadás. 22.00 A pince — doku­mentumaim. 22.10 Belgrádi jazz­­fesztivál. Román televízió 16.35 A volánnál (autóvezetők­nek). 17.05 Zenés irodalmi tán­cos műsor. 17.35 A mezőcsada­­ság dolgozóinak. 18.20 A leg­kisebbeknek 19.00 Műsor fiata­loknak. 20.30 Dél-amerikai tán­cok világbajnoksága. SZÍNHÁZ A Szegedi Nemzeti Színház műsora: Tűzvarázs. HI. Diák­bérlet. Kezdés: este fél 6-kor. MÓD PÉTER KITÜNTETÉSE A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Mód Péter­nek, hazánk párizsi nagykö­vetének, a munkásmozga­lomban kifejtett több évti­zedes tevékenysége, valamint a Külügyminisztériumban végzett munkája elismeré­séül a Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést ado­mányozta. A kitüntetést Lo­sonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. A kitüntetés átadásánál jelen volt Cseter­­ki Lajos, az Elnöki Tanács titkára és Pója Frigyes kül­ügyminiszter. • TANÁCSKOZÁS. A Ha­zafias Népfront és a Szak­­szervezetek Csongrád megyei Tanácsa elnökségének nőbi­zottsága tegnap, szerdán dél­előtt Szegeden, a népfront városi székházában kerek­­asztal-beszélgetést rendezett. A kötetlen formában meg­tartott tanácskozáson az iparban foglalkoztatott nők iskolai végzettségének és szakmai képzésének helyze­te, valamint az ehhez kap­csolódó Csongrád megyei fel­adatok kaptak nagyobb hang­súlyt. Csütörtöktől kezdődik a nyugdíjak kézbesítése Előjegyezhetők az ünnepi te­lefonbeszélgetések . A Post." felkészült az év végi csúcsforgalomra Decemberben a havi átla­gos forgalom kétszeresével, az ünnepek előtti napokban még nagyobb növekedéssel , országosan több mint 50 millió levéllel és 1,1 millió csomaggal — számol a Pos­ta, amely időben megtette intézkedéseit az év végi csúcsforgalom zavartalan le­bonyolítására. A MÁV-val, a Volánnal, a FÖSPED-del már korábban megbeszélték a feladatokat, egyeztették az igényeket, gondoskodtak mentesítő postajáratokról, az ünnepek előtti napokra több száz kisegítő teherautóról, s meghatározták a felvétel és a kézbesítés rendjét. Az ünnep egyébként már érződik a Postánál, a nem­zetközi, elsősorban a külföld­re menő levélforgalom mint­egy 15 százalékkal nagyobb a korábbinál, és több a „ha­zai üdvözlet” is. Az ünnepi nagyüzem első intézkedése: ezen a héten a hivatalokban befejezték a szabadságok ki­adását, s a jól bevált gya­korlatnak megfelelően a szo­kásosnál korábban, december 12-én, csütörtökön megkez­dik — s 20-ra be is fejezik — a nyugdíjak kifizetését. A telefonszámlák kézbesítését is előbbre hozták, hogy a befizetésre több idő álljon rendelkezésre. Naponta 480 postai szakközépiskolás és technikumi tanuló segít majd a levelek és a csoma­gok feldolgozásában, jelent­keztek rendkívüli munkára a Posta KISZ-esei is, s több száz kisegítőt is felvesznek. A nemzetközi telefonszol­gálat­­ különdíjazás nélkül már most felvesz „megren­deléseket”, előjegyzi a kará­csonyi és az újévi külföldi, főleg tengerentúli telefonbe­szélgetéseket. A hivatalok nyitvatartási rendjét első ízben e hét végére módosí­tották. Szombaton az egyéb­ként zárva tartó nagyobb forgalmú postahivatalok is tartanak ügyeletet Decem­ber 15-én, ezüst vasárnap a kereskedelmi hálózathoz iga­zodva, a kijelölt postahiva­talok 2—3 órás — Budapes­­t­­en 17 —, nagy hivatal 17.30 —19.30 óra között — rendkí­vüli pénzfelvételi szolgálatot tartanak. Hasonlóan szervez­ték meg az arany vasárnap­ra, valamint az ünnepei előtti napokra a nyitvatar­tási rendet A Posta a kö­zönségtől azt kéri, hogy az ünnepek előtti zsúfoltság csökkentése érdekében mi­előbb adják fel a karácsony­ra, újévre szánt küldeménye­ket. (MTI) A röplabda NB I-ben is véget ért a bajnoki idény, azonban a Szegedi Spartacus női csapatára a hét végén még jelentős küzdelemsoro­zat vár. A szegedi lányok ugyanis a szezonzáró táblá­zaton a 11. helyen végeztek, s így — a versenykiírás ér­telmében — osztályozót ját­szanak december 12. és 15. között Budapesten, az NB I 10. helyezettje, valamint a három NB II-es csoport baj­noka társaságában. A kör­mérkőzés első három helye­zettje szerez jogot jövőre a csökkentett létszámú, azaz tizenkét csapatból álló NB I-ben való szereplésre. A szegedi lányok 1969 óta szerepelnek az élvonalban, s közben háromszor — 1969, 1970 és 1973 — megszerez­ték a vidék legjobbja címet, így — figyelembe véve az NB I mezőnyének csökken­tését is — idei szereplésük visszaesést jelent az előző évekhez képest. A sorsdöntő napok előtt Hegedűs Ferencet, az együt­tes edzőjét kérdeztük az idei gyengébb szereplés okairól. — Sok gond jött össze ná­lunk az idén — kezdte az évi munka összegezését az edző. Az NB I létszámcsök­kentése — az éllovasok kivé­telével — megsokszorozta a csapatok erejét. Nálunk a törvényszerű fiatalítás mel­lett kényszerhelyzetben meg kellett változtatni a csapat gerincét. A kezdő hatosból sérülés miatt hosszú ideig hiányzott Molnár, Tóth M., Jávorkúti és Bukta, Tóth J. pedig makacs sérülése miatt szinte egyszer sem állt a csapat rendelkezésére. A te­hetséges, de még NB I-es ru­tin nélküli fiatalok — Ko­vács É., Pinkovics, Fábián — nem tudták pótolni őket. Elsősorban vidéki mérkőzé­seiken ütközött ki tapaszta­latlanságuk, a bajnoki idény­ben mindössze kétszer nyer­tünk idegenben. — Hogyan látja az osztá­lyozó esélyeit? — Az erőviszonyok alap­ján az NB I-et jelentő há­rom hely egyikére esélyesek vagyunk. De az ilyen nagy jelentőségű mérkőzéssoroza­ton döntően esik latba, hogy idegileg ki bírja jobban. Re­mélem, a lányok képesek lesznek „hozni magukat”. — A jövő évi tervei? — Ha sikerül kivereked­nünk az első vonalban való maradást, jövőre talán köny­­nyebb helyzetben leszünk. A fiatalok szereztek már némi NB I-es tapasztalatot, s a három, nemrég igazolt játé­kosunk — Nagyné, Magyar és Szabados — egyre inkább beilleszkedik az együttesbe. Remélem, hogy a visszavo­nulás gondolatával foglalko­zó néhány régi csapattagunk is megmásítja szándékát... — S az utánpótlás? — A több mint százfős já­tékosállományunkban szá­mos fiatal tehetség bontogat­ja szárnyait, hogy csak Ko­vács Ágnes, Takács Éva vagy Tóth Teréz nevét em­lítsem. Juniorcsapatunk igen jó, az NB I-gyel párhuza­mos bajnokságuk középme­zőnyében végeztek. Az ifjú­ságiakkal és serdülőkkel foglalkozó Markovics Endre és Wirth István munkája nyomán bizonyára újabbak követelnek rövidesen játékle­hetőséget a junior- vagy akár az első csapatban is. — Kikből kerül ki az osz­tályoson a kezdő csapat? — A következő tizenkét játékossal utazunk: Tóth K., Eszes, Molnár, Jávorkúti, Nagyné, Kovács É., Tóth M. Piukovics, Árvai, Ma­gyar, Kovács Á., Fábián, HERNÁDI GYULA Röplabda .* A vidék legjobbja címtől—az osztályozóig Téli Kupa mérkőzések Szerdán hét mérkőzéssel megkezdődtek az NB I. osz­tályú labdarúgócsapatok Téli Kupa küzdelmei. Eredmények: Vasas—Csepel 3:1 (2:1) Fáy utca, 500 néző, vezet­te: Tátrai. Góllövők: Izsó (12. és 50. perc), Gass (32. p), il­letve Vellai (43. perc). Kiál­lítva: Karajos (69. perc). Ferencváros—Egyetértés 3:1 (1:1) Szőnyi út, 1000 néző, ve­zette: Mohácsi. Góllövők: Szabó (41. és 76. p), Milasin (70. p), illetve Szuromi (19. perc). Zalaegerszegi TE— Tatabánya 0:0 Tatabánya, 300 néző, ve­zette: Kőrös. Mindkét fél­időben a Bányász támadott többet. Gólhelyzetei alapján közelebb állt a győzelemhez, de végül is a szabályok sze­rint 11-es rúgásokkal 4:3 arányban a Zalaegerszeg sze­rezte meg a két pontot. Haladás VSE—Békéscsaba 1:0 (1:0) Szombathely, 2000 néző, ve­­zette: Marton. Góllövő: Hau­­zer (29. perc), Bp. Honvéd—MTK 2:1 (0:0) Hungária körút, 1000 néző, vezette: Palotai. Góllövők: Pintér és Kozma (mindkettő 67. perc), illetve Kis (85. perc). Videoton—Pécsi MSC 2:1 (1:0) Pécs, Tüzér utcai pálya, 1000 néző, vezette: Jaczina. Góllövők: Karsai, Nagy N­., illetve Dárdai L. Salgótarján—Diósgyőr 3:2 (3.)) Salgótarján, vezette: Nagy B. Góllövők: Básti (2, egyet 11-esből), Kajdi, illetve Föl­­desi, Horváth E. Sorsolás december 16-án A Labdarúgó Magyar Nép­köztársasági Kupában 1975. február 16-án játszanak újabb mérkőzéseket. A ver­senyben levő 32 csapat ezen a napon a legjobb 16 közé jutásért küzd. A sorsolást erre a fordu­lóra december 16-án, délután tartják az MLSZ-ben az alábbi csapatok között: II. Dózsa, Bp. Honvéd, Cse­pel, Videoton, Diósgyőr, Bé­késcsaba, Rába ETO, Zala­egerszegi TE, Vasas, Pécs, Haladás, Tatabánya, Debre­ceni VSC, Pécsi BTC, Bábol­na, Vasas Izzó, Egri Dózsa, Kazincbarcika, Velencei MVSC, Győri Dózsa, Zala­egerszegi Dózsa, Olajbányász, Répcelak, Diósd, Komló, Ede­­lény, Orosházi Honvéd, Bor­sodi Volán, Balmazújváros, Soltvadkert, Szegedi Dózsa és a Bajai Tsz csapatai között. TANÁCSADÁS — TOTÖZÖKNAK A héten olasz A és B osztályú mérkőzések szerepelnek a tipp­­szelvényen, ezért közöljük mind­két bajnoki táblázatot. A osztályt 3. Ascoli—Sampdoria 2. Bologna—Varese s 3. Cagliari—Milan 8 x 4. Lanerossi—Cesena 1 5. Napoli—Juventus a 2 6. Róma—Fiorentin* % 7. Torino—Lazio t 8. Brescia—Spal 1 9. Brindisi—Palermo * 2 10. Como—Parma x 11. Foggia—Verona X 1 12. Novara—Atalanta 1 13. Rcggiana—Avellino Z Pótmérkőzések: i, % i 1. Juventus 9 6 2 1 33- 4 14 2. Napon 9 3 6 - 13- 4 12 3. LaziO 9 S 2 2 12- 7 12 4. Torino 9 4 4 1 11- S 12 5. Florentine 9 4 4 1 9- 5 12 6. Milan 9 3 5 1 7- 4 11 7. Bologna 9 4 2 3 9- 8 10 8. Inter. 9 2 5 2 8- 7 3 9. Varese 9 2 4 3 7- 8 8 10. Róma 3 3 2 4 4- 5 8 11. Cesena 9 1 5 3 5- 8 7 12. Lanerossi 9 2 3 4 4- 7 7 13. Sampdoria 9 15 3 6-11 7 14. Ternana 9 1 4 4 7-10 8 15. Cagliari 9 2 2 5 6-15 6 16. Ascoli 9 - 3 S 3-15 3 B osztály: 1. Perugia 11 7 3 1 15- S 17 2. Verona 10 7 2 1 19- 7 16 3. Brescia 11 6 3 2 8- 4 15 4. Novara 11 6 3 2 14-11 15 5. Genoa 11 6 1 4 11-10 13 6. Catanzar. 11 3 6 2 7- 6 12 7. Foggia 11 3 6 2 8- 8 12 8. Parma 11 3 5 3 10- 8 11 9. Pescara 11 4 S « 9- 8 11 10. Avellino 113 11 14-11 10‘ 11. Alessand. 10 3 4 3 7- 8 10 12. Samben. 11 3 4 4 10-12 10 13. Palermo 11 3 4 4 8-10 10 14. Como 11 3 3 5 6- 7 3 15. Atalanta 11 3 3 5 7-10 9 16. Taranto 11 3 2 5 8-13 D 17. Spal 10 3 2 5 9-13 8 18. Arezzo 11 1 5 5 7-14 7 19. Brindisi 11 2 2 7 7-14 6 20. Reggiana 10 - 6 4 4-11 « FIATALOK! Vár benneteket a Közúti Gépellátó Vállalat makói telepének kollektívája szakmunkástanulónak AZ AUTÓSZERELŐ, SZERKEZETI LAKATOS, GÉPLA­KATOS, ESZTERGÁLYOS, HEGESZTŐ, KOVÁCS, VIL­LANYSZERELŐ, FÉNYEZŐ-MÁZOLÓ SZAKMÁKBAN, AZ 1975—76. TANÉVRE. A tanulók ösztöndíjban, munka- és védőruha-ellátásban és napi egyszeri meleg ét­kezésben részesülnek. A tanulók részére társadalmi tanulmányi ösztöndíjat biztosít a vállalat, amennyiben a tanuló igényt tart rá. Szükség esetén kollégiumi ellátás a tanuló részére. A tanulók jelentkezését várjuk: 1. Közút é’ Génellátó Vállalat, Gábor 1st- 2. 601. sz Ipari Szakmunkásképző Inte­­rán, Mákó, Bajcsy-Zsilinszky u. 42. set, Makó, Vörös csillag u. 2—4. sz. X CSONGRÁD MEGYEI HÍRLAP Az MSZMP Csongrád megyei Bizottságának lapja Megjelenik hétfő Kivételével Főszerkesztő Rácz Lajos Szerkesztőség: 6740 Szeged Magyar Tanácsköztársa­ság ú. 1. Telefon: 12-715 12-716 A főszer­kesztő telefonszáma­ 15-729 Az éjszakai (levelet telefons­záma 13-506 Hódmezővásárhely- szerkesztőséé :»"(­ var.ázsháza fszt 15 Telefon 11-905 Ép 11-919 Makói szerkesztőséé 6900 Felszabadulás u 3 Telefon 44 üzentest szerkesztőséé 6600 Kossuth Lajos tér 6 sz Telefon 470 Csongrád- szerkesztőséé 86*!' Felszabadulás utja 2—4 Telefon »12 Ki­adja a Csongrád megyei l­apkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kovács László Kiadóhivatal «7*r «zeged Magyar Tanácsköztársaság útja 10 Telefon 13-500 13-116 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethét a bármely postahivatalnál és a Posta Központi Hírlap Irodánál. Előfizetési Hí­zen hónapra 70.- Ft a lapot ■ Szegedi Nyomda epomja 6720 Szeged Bajcsy-ZeilSinafcs­a: S& ffaletoa: C-82& Cadezazona: SS M3

Next