Csongrád Megyei Hírlap, 1975. május (20. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-01 / 101. szám
2 ■ * Kitüntetések, oklevelek, jutalmak átadása (Folytatás az 1. oldalról.) építőipari vállalata, ismételten elnyerte a Kiváló Vállalat kitüntetést. Tavaly másfél milliárd forint értéknél többel gyarapította a megye épületvagyonát, kétezernél több lakást, óvodákat, bölcsődéket, üzeleteket és üzemeket épített. Tevékenységük gazdaságos volt, 180 millió forint haszonnal zárták az esztendőt. A Kiváló Vállalat cím átadására tegnap, szerdán délután került sor, a DÉLÉP szegedi munkásszállodájában. Részt vett az ünnepségen Simor János építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes, Reszegi Ferenc, az Építő-, Fa-és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke, dr. Németh Lajos, a megyei pártbizottság titkára, Kovács Imre, a Csongrád megyei Tanács általános elnökhelyettese, Papp Gyula, a Szeged megyei városi tanács elnöke, dr. Vártta Dezső, a Szeged városi pártbizottság titkára, Somogyi Gyula, az SZMT elnökségének tagja, Illés Tóth István, a KISZ szegedi bizottságának titkára, valamint a társvállalatok képviselői. Az ünnepi beszéd után a Kiváló Vállalat kitüntetést igazoló oklevelet Simor János adta át a DÉLÉP igazgatójának. Az MSZMP Központi Bizottsága által adományozott kongresszusi oklevelet és a Szakma Kiváló Brigádja kitüntetést dr. Németh Lajos nyújtotta át a Béke brigád vezetőjének, Enesei Ernőnek. Az Építőipar Kiváló Dolgozója miniszteri kitüntetésben nyolcan részesültek. Kiváló Főüzem lett a Mélyépítő, a Segédipar és a Házgyár. Kiváló Üzem címet n nyerte el a Fogadószint-építő, a Panelszerelő, a Panelgyártó, a Komplettációs és a Gépészeti üzem. A szentest érítésvezetőség szintén Kiváló címet kapott. A vállalat KiVáló Brigádja címet hét brigád, az aranykoszorús kitüntetést pedig IS kollektíva vette át. A DÉLÉP dolgozói között több mint egymillió 100 ezer forint jutalmat osztottak ki az elmúlt évi jó munka elismeréseként. MINŐSÉGI CIPŐGYÁR SZEGEDI GYÁREGYSÉGE Két Csongrád megyei városban ünnepeltek a Minőségi Cipőgyár dolgozói. Az elmúlt évi munkájuk eredményeként ugyanis elnyerték a nagyvállalaton belül a legjobb gyár, illetve az Élüzem címet.. Szegeden, a Hungária Szállóban rendezett gyűlésükön részt vett Berta István, az MSZMP Szeged városi bizottságának osztályvezetője, Tamás Gábor, az MSZMT munkatársa. A Minőségi Cipőgyár hét üzeme közül a szegedi érte el a legjobb eredményt: termékeinek 93,4 százalékát exportra szállították az elmúlt évben. Az üzem ifjúsági brigádja a nagyvállalaton belül az első helyet szerezte meg a kongresszusi versenyben, és elnyerte a nagy-budapesti párt-végrehajtóbizottság kongresszusi oklevelét. Az Élüzem-kitüntetést tanúsító oklevelet és a kongresszusi oklevelet dr. Póka Márton, a vállalat gazdasági igazgatója adta át Greminger Dezső gyáregységvezetőnek, illetve az ifjúsági brigád tagjainak. Hódmezővásárhelyen is tegnap, az esti órákban tar-, tották meg az Élüzem ün- nepségét, és adták át a Szakma Kiváló Dolgozója, illetve a Kiváló Dolgozó, valamint a szocialista brigádkitüntetéseket. DÉL-ALFÖLDI ERDŐ-ÉS FAFELDOLGOZÓ GAZDASÁG A jó munka elismeréseként szerdán délután a Tisza Szálló tükörtermében fogadást rendeztek a Dél-alföldi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság meghívott dolgozói részére. A megjelenteket, köztük Mákos Istvánt, a megyeipártbizottság tagját, dr. Csikós Ferencet, a Szeged megyei városi tanács titkárát, dr. Csontos Gyulát, a FAGOK vezérigazgatóját Nagy Ernő, a pártvezetőség titkára üdvözölte, majd Schmal Ferenc gazdasági igazgató ismertette a kongresszusi verseny első szakaszában elért eredményeket. Ezután Gáspár Hantos Géza, a MÉM erdővédelmi főosztályának helyettes vezetője adta át a minisztérium elismerő oklevelét. SZEGEDI FÉMIPARI VÁLLALAT A tanácsi vállalatok közül ismét elnyerte a Kiváló címet a Szegedi Fémipari Vállalat. A Tisza Szálló koncerttermében szerdán délután rendezett ünnepségen dr. Sáli Ferenc, a HVDSZ központi vezetőségének titkára adta át a kitüntetést Fogas János igazgatónak. A vállalat Május 1. brigádját is ünnepelték a dolgozók abból az alkalomból, hogy az elmúlt évi kongresszusi versenyben elért eredményei alapján a megyei párt-végrehajtó bizottság kongresszusi oklevelével tüntették ki. Dr. Ágoston József, az MSZMP megyei végrehajtó bizottságának tagja, az SZMT vezető titkára köszöntötte a vállalat dolgozóit, a megyei, a városi párt- és tanácsi szervek nevében, és adta át a megtisztelő oklevelet a Május 1. brigád vezetőjének. Az ünnepségen részt vett Prágai Tibor, a városi tanács elnökhelyettese és Rigó Szilveszter, a városi pártbizottság megbízott osztályvezetője is. Prágai Tibor adta át a KGM Kiváló Dolgozója kitüntetést Fogas János igazgatónak, Fekete Mihály párttitkárnak, Ördögh László munkaügyi osztályvezetőnek és Baráth István művezetőnek. ötvenen kapták meg a Kiváló Dolgozó kitüntetést, és 24 szocialista brigád a mozgalom aranykoszorús jelvényét. Az elmúlt évi terv teljesítése érdekében végzett jó munkájuk, a kongresszusi munkaverseny első szakaszában elért terelési sikereik elismeréseként több mint 100 dolgozó kapott jutalmat. SZEGEDI IKV .Az építésügyi és városfejlesztési miniszter, a Helyiipari és Városgazdálkodási Dolgozók Szakszervezete elnökségével egyetértésben, a szegedi Ingatlankezelő Vállalatot az 1974-es munka elismeréseként Kiváló Vállalat címmel tüntette ki. Ebből az alkalomból tegnap, szerdán délután ünnepséget rendeztek a vállalatnál, melyen részt vett Dohány Ilona a megyei pártbizottság képviseletében, Berta István a szegedi városi pártbizottság képviseletében, dr. Sáli Ferenc, a HVDSZ központi vezetőségének titkára, Hajas László, az SZMT titkára, Gulyás Antal, a megyei tanács vb építési és közlekedési osztályának vezetője. A vállalat a karbantartási munkák közül elsősorban a hibabejelentéseket vette előre. Jelentősen javult 1974- ben a lakóház javítási alap felhasználása. Az elmúlt évben került sor a Jósika utcai telep rekonstrukciójára, mely a dolgozók szociális és munkahelyi körülményein javít. A bérfejlesztés a a tavalyi évben 4,5 százalékos volt. A lakóházjavítási tervet 118,8 százalékra teljesítették, a hibabejelentések 93,5 százalékát elvégezték, a felújításokat határidőre elkészítették. Jelentősen nőtt ez elfogadott újítások száma is. A Kiváló Vállalat címet dr. Sáli Ferenc, a HVDSZ központi vezetőségének titkára adta át a szegedi IKV igazgatójának. Az Építőipar kiváló Dolgozója Varga János szakmunkás lett, vállalati Kiváló Dolgozó kitüntetést 29-en kaptak. SZEGEDI ÉLIKER A Szegedi Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat 1974- ben sokat tett azért, hogy a lakosság olcsóbb cikkekhez jusson. Az időszakos, árengedményes vásárok, a zöldség, gyümölcs értékesítése ugyancsak jó munkájukat dicséri. Sikerült előrébb lépniük a hálózatfejlesztésben is, ezt jelzi a Turjánban átadott új ABC-áruház. A kongresszusi munkaverseny első szakaszában nyújtott teljesítményük, gazdasági eredményük alapján a belkereskedelmi miniszter és a KPVDSZ elnökségének Dicsérő oklevelét nyerték el. A vállalati ünnepségen az oklevelet dr. Berecz Dénes, a Belkereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője és Láng Milán, a KPVDSZ megyei bizottságának képviselője adta át. Az ünnepségen részt vett Rigó Szilveszter, a szegedi városi pártbizottság osztályvezetője, dr. Csaba László, a megyei tanács vb kereskedelmi osztályának helyettes vezetője és Bodola Miklós, a városi tanács vb kereskedelmi osztályának vezetője is. A vállalati ünnepségen jelentették be azt, hogy még ebben az évben hozzákezdenek, s felépül Szegeden két 400 négyzetméteres ABC-áruház, mely az ellátást hivatott javítani. SZEGEDI ÉPÍTŐÉSZ Az építési és városfejlesztési miniszter az OKISZ elnökségének javaslatára a kongresszusi és felszabadulási munkaversenyben nyújtott teljesítményéért a Kiváló Szövetkezet címet adományozta a Szegedi Építőipari Szövetkezetnek. A kitüntetés átadására szerdán délután az Építők klubjában került sor. Az ünnepségen részt vett Börcsök Józsefné ,a megyei pártbizottság képviseletében, Gátszegi István, a városi párt-vb tagja, Veres István, az OKISZ képviseletében, Simonné Körösi Júlia a szegedi városi tanács vb építési, közlekedési osztályának munkatársa, Rummel József, a KISZÖV megyei képviselője is. A tegnapi szövetkezeti küldöttközgyűlésen értékelték az 1975-ös év első negyedében elért gazdasági eredményeket, s az 1974— 1975. május 1-e közötti időszakban a munkaversenyt. A kongresszusi verseny első szakaszában jó teljesítményt nyújtott a szövetkezet. A 127 millió forintos termelési értéktervet 154 millió forintra teljesítették. Az egy főre tervezett 195 ezer forintos termelési értékterv 220 ezerre alakult, az egyénenkénti teljesítmény tehát 113 százalékos. Ez 18 millió forintos többlettermelést hozott. A Kiváló Szövetkezet oklevelet Veres István, az OKISZ képviselője, a Budapesti Építőipari KISZÖV elnöke nyújtotta át a szövetkezet vezetőinek. A legjobb teljesítményt nyújtó dolgozók, a szocialista brigádok között 150 ezer forint került felosztásra. vásárhelyi kis Állattenyésztő ÁFÉSZ Tegnap a délutáni órákban kibővített termelési tanácskozás volt a vásárhelyi Kisállattenyésztő ÁFÉSZ- nél. A kongresszusi munkaverseny első szakaszában kimagasló eredményeket ért el a szövetkezeti kollektíva a fogyasztói ellátás színvonalának emelésében: 70 milliós forgalmat bonyolítottak le, 4,7 milliós nyereséggel. Különösen a libatenyésztésben, -hizlalásban jeleskedtek. A tegnapi eseményen — Gorcsa János elnök ünnepi beszéde után — ezen eredményeik elismeréseként kapták meg a SZOT és a Belkereskedelmi Minisztérium elismerő oklevelét Farsang Lászlóné dr., a megyei tanács vb kereskedelmi osztályának vezetője adta át. SZEGEDI TERVEZŐ ISZ A Szegedi Tervező Ipari Szövetkezet a felszabadulási és kongresszusi munkaversenyben a KISZÖV Csongrád megyei elnökségének vándorzászlaját nyerte el. A tegnap rendezett ünnepségen a vándorzászlót Gyurak Mihály, a KISZÖV elnökségének tagja adta et A Szegedi Tervező tsz a tavalyi évben 6 ezer 858 óra társadalmi munkát végzett, 261 ezer forint értékű tervezést., Kiemelkedik algyői óvoda, melyet 4 ezer óra társadalmi munkában terveztek meg. A szövetkezet a 13,5 millió forintos árbevételi tervét 14 millió 204 ezer forintra teljesítette, ők a tervezői a jászberényi új városrésznek is. Munkájuk során a tavalyi évben a határidők adta követelményeknek is sikerrel tettek eleget. SZEGEDI SZÜCSIPARI ISZ A Szegedi Szűcsipari Szövetkezet ugyancsak a tavalyi munkája alapján nyerte el a KISZÖV megyei elnökségének vándorzászlaját Túlteljesítették termelési tervüket, termékeik értékesítése a vártnál jobban alakult. Fejlődött a szolgáltatási tevékenységük is., Szolgáltatási tervüket 160 százalékra teljesítették. A KISZÖV elnökségének vándorzászlaját a tegnapi ünnepségen Márton Ferenc, a megyei elnökség tagja adta át. METRIPOND MÉRLEGGYÁR A METRIPOND Mérleggyár Fókusz ifjúsági szocialista brigádja, amely már öt ízben érte el a szocialista brigádmozgalom valamelyik fokozatát, a kongresszus munkaverseny során újabb sikereket ért el. Kimagasló munkájuk, társadalmi akciójuk elismeréseképpen a 26 tagú brigád és annak valamennyi résztvevője különkülön is elnyerte a KISZ Központi Bizottságának dicsérő oklevelét. Az oklevél átadására tegnap került sor; a vállalatnál rendezett ünnepségen Szabó Gáspár, a városi KISZ-bizottság titkára nyújtotta át a brigád tagjainak. A dísznövény- és rózsatőexportban kiemelkedő szerepet játszó Szőregi Virág és Dísznövény ÁFÉSZ is tegnap kapta meg az elmúlt évi jó munkájáért a Dicsérő Oklevelet. Az ünnepségre délelőtt a község kultúrházában került sor. Kongresszusi zászló átadása Szerdán — a kongresszusi és a felszabadulási munkaversenyben elért kimagasló eredményeik alapján — újabb üzemek, illetve vállalatok dolgozói vehették át az MSZMP Központi Bizottságának kongresszusi zászlaját. Martfűn, a Tisza Cipőgyár művelődési házában rendezett ünnepi nagygyűlésen Benke Valéria, a Politikai Bizottság tagja, a Társadalmi Szemle szerkesztőbizottságának elnöke adta át a kongresszusi zászlót a gyár kollektívájának. Budapesten, a MOM művelődési házában Nemes Dezső, a Politikai Bizottság tagja, az MSZMP Politikai Főiskolájának rektora adta át a kongresszusi zászlót a CHEMOLIMPEX vegyiáru külkereskedelmi vállalat dolgozóinak. Budapesten, a Volán 20. számú Vállalatának Herczeg Károly, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a SZOT titkára adta át a kongresszusi zászlót. A vállalat a kongresszusi versenyfelajánlás példás teljesítésével, az előző évinél több autóbusz felújításával és csuklósításával, a jó forgalomszervezéssel, és ennek révén az utazási igények kielégítésével érdemelte ki a legjobb vállalatoknak járó kitüntetést. Púja Frigyes Egyiptomba látogat Púja Frigyes, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere Iszmail Fahmi, az Egyesült Arab Köztársaság külügyminiszterének meghívására ma, csütörtökön hivatalos látogatásra az Egyiptomi Arab Köztársaságba utazik. Befejeződtek a magyar—dán külügyminiszteri tárgyalások K. B. Andersen tegnap elutazott Budapestről K. B. Andersen dán külügyminiszter szerdán sajtókonferenciát tartott a Külügyminisztérium Dísz téri vendégházában. A magyar—dán kapcsolatokról szólva azokat jónak ítélte meg, hangsúlyozva, hogy további elmélyítésükre mindkét fél részéről lehetőség van. A külügyminiszter több nemzetközi kérdést is érintett a sajtókonferencián. K. B. Andersen, a Dán Királyság külügyminisztere, valamint felesége és kísérete szerdán elutazott Budapestről. Búcsúztatásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Pója Frigyes külügyminiszter és felesége, Nagy János külügyminiszter-helyettes és a Külügyminisztérium több vezető munkatársa ezött hangsúlyozza: a külügyminiszterek szívélyes, nyitt légkörben hasznos eszmecserét folytattak a magyar—dán kapcsolatokról, és a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről. Egyetértettek abban, hogy a két ország kapcsolatai eredményesen fejlődtek, de számos lehetőség van még az együttműködés fokozására. Mindkét fél kifejtette készségét, hogy elősegíti a két ország kapcsolatainak fejlesztését minden területen. K. B. Andersen magyarországi látogatása hozzájárult a Magyar Népköztársaság és a Dán Királyság kapcsolatainak fejlesztéséhez, a kölcsönös megértés elmélyítéséhez, s a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiben elfoglalt álláspontok jobb megismeréséhez. * K. B. Andersen külügymi- * niszter meghívta Paja Fri-A magyar—dán külügymi- gyest hivatalos dániai látoniszteri tárgyalásokról kigatásra, aki a meghívást kiadott közlemény egyebek köszönettel elfogadta. Dél- Vietnam felszabadult Történelmi fontosságú esemény napja volt a tegnapi Vietnam életében: két órával azután — magyar idő szerint a kora hajnali órákban—, hogy Duong Van Minh, a Saigon rendszer elnöke a rádióban bejelentette a teljes és a feltétel nélküli kapitulációt, a dél-vietnami fővárosba bevonultak a népi fegyveres erők egységei. A főváros lakói nagy lelkesedéssel és ünnepléssel fogadták a felszabadító csapatokat. Ezzel a vietnami háború gyakorlatilag befejeződött. Véget ért az 1942 — a japánok behatolása — óta tartó harc, amelyet a vietnami nép országa szabadságáért folytatott. Szerdán délután Saigon utcái megteltek ünneplő emberekkel. A népi erők katonáit közrefogják a helybeliek, kezüket szorongatják, megvendégelik őket. A házakra kitűzték a DIFK zászlaját, az utcákon feliratok jelentek meg, szövegeikkel a saigoniak a népi fegyveres erőket és a DIFK-ot ünnepüik és köszöntik. A DIFK a saigoni rádióban szerdán bejelentette, hogy Dél-Vietnam egész területe fölött teljes ellenőrzést gyakorol. Ford és Kissinger nyilatkozata Magyar idő szerint kedden, 22 óra után néhány perccel, a Fehér Ház közzétette Ford elnök nyilatkozatát. Ebben az elnök bejelenti, hogy befejeződött a Saigonban maradt amerikaiak elszállítása. „Ez az akció — hangsúlyozta Ford elnök — lezárja az amerikai tapasztalatok egy fejezetét. Arra kérek minden amerikait, hogy zárjuk sorainkat, kerüljük el a kölcsönös vádaskodásokat, tekintsünk előre közös céljaink felé." Kissinger külügyminiszter kedden este — 4 órás késéssel megkezdett — sajtóértekezletén, az USA „potenciális ellenfeleihez” címezve szavait, hangoztatta, hogy „kitartunk elkötelezettségeink mellett... úgy gondolom — folytatta —, hogy a háború tapasztalatai érettebbé tettek bennünket elkötelezettségeink vállalása tekintetében, s egyúttal eltökéltebbé a meglevő kötelezettségeink betartásában... Ami pedig más országokhoz fűződő kapcsolatainkat illeti — Izraelt is beleértve —, nem lenne helyes, ha barátaink ellenségei téves következtetéseket vonnának le a vietnami tanulságokból" — mondta a külügyminiszter." CSÜTÖRTÖK, 1975. MÁJUS L