Csongrád Megyei Hírlap, 1976. május (21. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-23 / 121. szám
Grasselly Gyula A szegedi József Attila Tudományegyetem ásványtani, geokémiai és kőzettani tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára. Néhány hete a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjainak sorába választotta. Vajon min alapszik ez a megbecsülés, a tudományos munka ilyen nagyfokú elis- merése ? — Nagy öröm számomra ez a megbecsülés — mondja beszélgetésünk kezdetén a jeles szegedi tudós. — Úgy érzem, egész eddigi munkásságomat ismerték el ezzel a kitüntetésszámba menő levelező tagsággal. Az immár 36 éves tudományos „munkaviszonyomat”. — Hogyan kezdődött pályafutása? — Kezdetben a biológia iránt érdeklődtem inkább. Ezt azonban megváltoztatta dr. Koch Sándor professzor mellett eltöltött gyakorlati időm. Másodéves hallgatóként kerültem mellé, és a geokémiával való közvetlen kapcsolat arra sarkallt, hogy e tudományág művelője legyek. Egyetemi szolgálataimat 1941-ben kezdtem, majd 1947-ben doktoráltam. 1952-ben megszereztem a kandidátusi minősítést, 1959-ben a tudományok doktora címet. Ugyanebben az évben kaptam meg a Munka Érdemrend ezüst fokozatát is. Valós tehát az az önértékelés, hogy eddigi tudományos munkásságom elismeréséül kerültem az akadémiai levelező tagok sorai közé. — Közismert szervezői képessége. Hogyan élt vele eddig? — Mindenkor a magyar tudomány érdekeit tartottam szem előtt. Ennek érdekében fejtettem ki munkámat is. 1967-ben Skóciában létrehoztam a Nemzetközi Mangánérc Bizottságot, helyesebben fogalmazva, újjászerveztem. Ez a bizottság azután 1970-ben megtartotta első szimpozionját Tokióban, 1972-ben Montrealban, majd 1974-ben Várnában. A II. nemzetközi tanácskozásra augusztusban kerül sor Sydneyben, Ausztráliában. Túlzás az én szervezői munkámról beszélni, mikor olyan kitűnő szervezőtitkárral működöm együtt, mint Igor Mihajlovics Varencov, a Szovjet Tudományos Akadémia Geológiai Intézetének tudományos főmunkatársa. Mi ketten vállaljuk és végezzük a szervezés egy cseppet sem könnyű munkáját. — Mi a célja ezeknek az üléseknek? — A második nemzetközi tanácskozáson a mangánérctelepek geológiája és geokémiája tárgyköréből hangzanak el előadások. Míg az első nemzetközi tanácskozáson mindössze 8 előadásra került sor, addig a most előzetesen bejelentett előadások száma jóval 60 fölött lesz. Az egész tanácskozás írásos anyagát megjelenteti az Akadémiai Kiadó, angol nyelven. Ugyanekkor új szervezet is megkezdi munkáját. Az UNESCO és a Geológiai Tudományok Nemzetközi Uniója, amelynek alelnöke vagyok. Az új szervezet célja, segíteni a fejlődő országokat, e tudományág megismerésében és elsődleges feladatainak kimunkálásában. — Hazai viszonylatban milyen tudományos fórumokon dolgozik? — Az Oktatási Minisztérium geológiai szekciójának vagyok az elnöke, részt veszek a Tudományos Minősítő Bizottságban, mint a földtani, bányászati, geofizikai és geodéziai szakbizottságok tagja. És még egy sor jelentős fórumon tiszteltek meg bizalmukkal a hazai tudomány képviselői és vezetői. A tudományág iránti érdeklődés ma világviszonylatban óriási. A nyersanyagkutatás minden országban alapkérdés. Fokozni kell a kutató és a feltáró tevékenységet. A tanszéken is ebben a szellemben dolgozunk, és kutatómunkánk szorosan összekapcsolódik a népgazdasági érdekekkel. Évek óta egy fontos téma érdekel: a szervesanyag-tartalmú üledékek komplex geokémiai és ásványkőzettani vizsgálata. E kutatás végső eredménye a szénhidrogén-medencék pontos feltárása. Nemcsak az Alföldön végzünk ilyen jellegű kutatásokat, hanem a dunántúli olajpalák genetikai vizsgálatával is mi foglalkozunk. Sőt, a recski mélyszinti rézércesedés kőzeteinek a kutatómunkájába is bekapcsolódtunk. A tanszéki kutatómunkában szeretnénk felújítani a hazai mangánérckutatást is. — Közismert, hogy ön, tudományos tevékenysége mellett, mindig szívesen foglalkozott a közügyekkel... — A közügyekkel való kapcsolatom nem mai keletű, így igaz. Bőséges tapasztalatokat szereztem az eddigiek során. Az elmúlt huszonöt év folyamán mindig volt valamilyen megbízatásom. Kollégiumvezető, szakszervezeti bizottság elnöke, hogy csak a számomra legfontosabbakról essen néhány szó. Ma egyik legfontosabb törekvésem, hogy a tanszéken dolgozó fiatalok szakmai fejlődését elősegítsem. Szélesebb körben való kibontakozásukat támogassam, és nem utolsósorban, felkutassunk olyan tehetségeket, akikre a későbbiek során majd mint tudományos szakemberekre számíthatunk. Talán ennek is köszönhetem, hogy 1969- ben az Oktatásügy Kiváló Dolgozója kitüntetést kaptam, majd 1976-ban a Szakszervezeti Munkáért kitüntető jelvényt. — Az ön tudományos munkásságának dokumentumait jegyzetek és könyvek fémjelzik. Milyen művekre utalna szívesen? — Több mint 50 tudományos dolgozatom látott eddig napvilágot, köztük fontos egyetemi jegyzetek, könyvek. Ilyenekre gondolok, mint az Ásvány- és ércelemzési módszerek: Magyarországi vasérc-előfordulások ásványai: Ásványi nyersanyagok; Ásványtan; Ásványtani praktikum. A magyar nyelvű kiadások, kiadványok mellett számos, angol nyelven közzé tett munkámra is szívesen emlékezem, hiszen ezek mind a hazai tudomány hírnevét növelik világszerte. A tanszék és a szegedi egyetem hírnevét öregbíti a Szegeden kiadott Acta Mineralógia-Petrografia is, ez a több mint 25 éve megjelenő kis tudományos folyóirat, amely valóban eljut a világon mindenhová, és a szegedi műhely kutatómunkájáról tájékoztatja a szakembereket. Dr. Grasselly Gyula, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja sokrétű tudományos és közéleti munkássága mellett, saját kutatói programjának magvalósításán is kellő dinamizmussal foglalkozik. Bár kevés az ideje, mégis mindent elkövet, hogy kellőképpen összehangolhassa a kutatómunkát a tanszék sokoldalú tudományos tevékenységével. Munkáját mind ez ideig elismerés és siker koronázta. POÉNER ZOLTÁN VASÁRNAP, mint máj«» Alkotók TÓTH VALÉRIA KÉT SZOBRA. BALRA: FIÚ, MADÁRRAL — JOBBRA: BÉKALESŐ Hunyadi István: Jöttek, meghajoltak Mi minden átcikázott, hányféle folytatás! Hinaras tó maradt a tilalom és váltott szövegek elérhető fiókban festékek, kencék. Itt-ott kivillant bőrünk, elkapart sebekkel: fölvérzett száj, lefedett igazság, kapkodó cselek. Én mondtam: e reszketek! Felelted: — senki se lássa gyöngeségem! Később időzavar, a vaksi köd tilosan lámpa, lecsattanó jelzőkarok, a mozdony sikoltott és megállt, ügyeletes jelére a függöny összerándult. Jöttek, meghajoltak halott színészek is. Mezei András két verse Rácsok Valóság Kapualjból a kapualjba futottam háztól házig. Csak az árkádok állanak, a boltozat hiányzik. Szoba sarok! Szoba sarok! Valaha benned álltam, Mint leakasztott kép helye világít üres hátam. Tudod már, hogy a legelső, az a harc volt a végső. Győztél. Angyalod elbukott. Amit tudtál, csak azt tudod. Amit hittél csak azt hiszed. A tündér tetemét viszed: egy küldetésű életed himnuszát. Ezüst csontjait. Fecske Csaba: Májusi eső Eső kis komlája legel a dombon: halk skolompja szól ha boglyas fejet felveti a felhők karjai alól. A kérges bőrű tájon át trappolnak apró csülkei. A vetés vidám táncbakezd, zöldet sóhajt a tengeri. Markó Pál: Egy volt cseléd halálára A szék karjai visszaidéznek téged, és esténként rólad beszélnek, pedig csak gyékénypapucsod s fakó szolgakalap maradt utánad. Ennyi az egész ... Rücskös, görbe botod kivirágzóit. Nyugodj békében! * Őrizd örökkévaló erényedet, türelmes józanságodat.. Nem kaptál haladékot a haláltól. S máig osztogatod, amid sose volt — a „maradékot”. z körülöttünk minden ifid forma, szín, vonal, tömeg és ritmus. A világ — a természeti, társadalmi, emberi egyaránt — a legszélesebben a látás útján hat ránk, vagy szakszerűbben: a legtöbb információt környezetünkről a szemünk útján szerezzük. Még az újság is, melyben ez az írás megjelent, nemcsak gondolatok, események, hírek hordozója, közvetítője számunkra, hanem látvány is. Kiterjedése, formája, sőt legalább két színe is van. Ha ehhez az általános élet- és lélektani megállapításhoz azt is hozzávesszük, hogy kultúránkban az utóbbi évszázadban a vizualitás, a látvány javára komoly eltolódás következett be, akkor már egyértelműen indokolt a vizuális nevelés szerepének jelentősége. A XIX. század európai kultúrájában fontos művelődéstörténeti szerepet , töltött be a gondolatiság. Azután század végére elterjedt a fényképezés, felfedezték a filmet, ezeken kívül ma plakátok, neon reklámok népesítik be mindennapi környezetünket és a televízió által közvetített kultúra is vizuálisan, látottan jelentkezik számunkra. Ezek mellett az új vizuális művészeti ágak mellett az országjárás, a turizmus útján a természettel, tájakkal, városokkal, épületekkel is élmény-látvány közelbe kerültek milliók. MPIKC közízlésünket a ZilGyió különböző művészeti ágak területén vizsgálva, azt látjuk, hogy az irodalmi ízlés viszonylagos fejlettsége és a zenei ízlés, ugyan kissé kétarcú, de vitathatatlan javulása mellett lázáskultúránk körül van a legtöbb gondunk. Jólesően nyugtázhatjuk színvonalas Olcsó Könyvtárunk százezres, verses köteteinek több tízezres példányszámát. A hangverseny és opera látogatók száma is jelentősen emelkedik, és egyre többen nem elzárják, hanem kinyitják a rádiót Bach, Mozart vagy Beethoven műveinek felcsendülésekor. Bár még mindig nagyon széles azoknak a köre, akiknek a számára a zene csak a tánczenét jelenti. A látáskultúra képzőművészeti tartományában viszont a nem is elvont, hanem a megszokottól csak kissé eltérő realista köztéri szobrokat is nem egyszer értetlenség, sőt az eltávolításra közadakozást kezdeményező indulatok fogadják. Nemzetközileg elismert, díjakat nyert filmjeink buknak meg hazai filmszínházainkban. A környezet esztétika területén pedig a vásárok, piacok művészetpótló termékeiről azért sem érdemes szólni, mert egyes bútorüzleteinkben a klasszikus kispolgári ízlés és igény kielégítésére egyre szaporodnak a neobarokk, neorokokó, neoempire műbútorasztalos ipari termékek. A múezumlátogatók számának emelkedését nem értékelhetjük egyértelműen vizuális kultúránk kedvező jelenségeként, mert ebbe nem kis mértékben beleszól az egyre növekvő csoportos országjárás és idegenforgalom kényszerpályája is. Mindez nem véletlen. Századunk kulturális tartalmi változásának konzekvenciáit még nem vonta le oktatáspolitikánk. Szakközépiskoláink tantervében nem kapott teret a látáskultúra, és ezután már szinte „természetes”, hogy munkásosztályunk utánpótlását biztosító szakmunkásképző iskoláink tananyagából is hiányzik a képzőművészeti, a vizuális nevelés. Miután látványos tantervi reformot nem várhatunk, nyilvánvaló, hogy a közművelődésre hárul e téren az eddiginél is nagyobb, felelősségteljes feladat A Prmi It a vizuális nélküll 10velésről szól, indokoltan és célzatosan. Nem az ismeretek elsajátítása, a tények rögzítése az elsődleges cél számunkra. A művészeti nevelésben, — irodalomban, zenében, képzőművészetben egyaránt — a megvalósítandó cél az, hogy mindannyiunk számára váljék mindennapos kenyérré, az értelmes, tartalmas élet nélkülözhetetlen részévé az értékes írás, muzsika, film, festmény, rajz, szobor, iparművészeti alkotás. Nem az a lényeges, hogy pontosan tudjuk mikor született és halt meg Rembrandt, mikor festette Mrtunkácsy ezt, vagy azt a képét, hanem az, hogy a nagy alkotók, festők, szobrászok által meglátottakat saját egyéniségünkhöz, látásunkhoz hozzátéve gazdagabbá, teljesebbé, színesebbé, érdekesebbé váljon a világ számunkra. Nemcsak azzal kapunk ezúton többet, hogy élményt nyújtanak, örömet szereznek számunkra a festmények, szobrok, rajzok, kerámiák, egyszóval a képzőművészeti alkotások, hanem hogy ezentúl és emiatt, a „festett világ” hatására megváltozik számunkra a látott világ is. Akiknek a számára élményt nyújtottak már Tornyai, Koszta, Endre alföldi tájai,, azok másként fognak’ megállni a tájban, másként látják az Alföldet, megrázóbb és mélyebb élményt nyújt számukra az alföldi naplemente, beszédesebb lesz a mártélyi holtág víztükrének csendje, vagy „izgalmasabb” a tüzek különös architektúrája. Vagy, — csak példaként folytatva, — akik látták már Rembrandt, vagy Van Gogh megrázó portréit, azok számára mást mond egy-egy új, vagy akár ismert arc is. És még egy példával folytatva a sort: akik gyönyörködtek már Canaletto, vagy Utrillo utcaképeiben, vedutáiban, azok számára többet fog mondani egy eddig nem ismert város tere, utca részlete. De hát a sor folytatható nagyon hosszan, Mednyánszky erdejein, Chardin csendéletein, Nagy Balogh szobabelsőit át a művészettörténet sok-sok nagy alkotójának eredeti, egyéni meglátásán át az egyéni, új felfedezések megújuló végtelenjéig. IMIPn emiatt a vizuális nevelésben nem elsősorban ismeretek, tények, adatok közlését kell nyújtanunk, azok rögzítését követelnünk, hanem sokkal inkább az esztétikai élményt, örömet kell megosztanunk. Mindezt természetesen nemcsak lelkesedéssel, bár ez is fontos, hanem a megfelelő műtárgy elemzés szakmailag megalapozott, esztétikailag, lélektanilag hatékony érveivel, az alkotások értékeinek felmutatásával. A mű kell tehát, hogy ízlésformáló munkánk középpontjában álljon. És a kor, valamint a társadalomrajzból, továbbá az egyéni alkotói indítékokból annyi, amennyi a műhöz való közel kerülést, az élmény intenzitását elősegíti, fokozza. Az érdektelen ív-, sor- és időtöltő adatok sorakoztatásával átmenetileg elkápráztathatjuk ugyan az olvasót, hallgatót, de ezeket alig tudja használni újabb művészeti találkozásai során. Végül is nem sokat ér az az irodalmi, művészeti nevelés, amelyik eredménynyel sulykolta ugyan az adatok, tények száraz tömegét a fejekbe, csak közben utálat tárgyává tette magát a művészetet. Annak, hogy a nevelési cél okos változtatásának szükségességét oktatáspolitikánk is magáévá tette, jó példája rajzoktatásunk módszerbeli, tantervi újítása, mely a merev „lerajzolás” helyett a fantázia mozgató, játékos önkifejezést helyezi előtérbe. A vizuális nevelés igazi célja, szerepe az, hogy általa teljesebbé, gazdagabbá, érdekesebbé válik számunkra a látott világ és ezáltal tartalmasabbá válik életünk is. DÖMÖTÖR JÁNOS A vizuális nevelés szerepe