Csongrád Megyei Hírlap, 1979. március (24. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-01 / 50. szám

TOT-tanácskozás A mezőgazdasági szövetke­zetek legutóbbi kongresszusa határozatának megfelelően a TOT fokozta a szövetkezetek tisztségviselőinek továbbkép­zését — állapította meg a­­termelőszövetkezetek Orszá­gos Tanácsának elnöksége ■Szerdai ülésén, amelyen részt vett és felszólalt Borbély Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Tavaly például 6000 termelőszövet­kezeti tisztségviselő vett részt ,a különböző tanfolyamokon, az idén 7000-en ülnek be új­ra az „iskolapadokba”. Már épül és a tervek szerint jö­vőre megkezdi működését Budapesten a mezőgazdasági szövetkezetek háza, ami je­lentősen javítja és gyorsítja a­ szövetkezeti tisztségviselők tájékoztatásának és képzése­sek feltételeit. Sokoldalú vitát váltott ki a termelőszövetkezetek kölcsö­nös támogatási alapok hely­zetéről és továbbfejlesztésé­ről szóló előterjesztés. A szö­vetkezeti mozgalom régi tö­rekvése ugyanis a közös ösz­­szef­ogás és a kölcsönös tá­mogatás megteremtései. Je­lenleg 1134 szövetkezet a tagja a termelőszövetkezetek kölcsönös támogatási alapjá­nak. A tsz-ek megközelítően 300 millió forir­ttot fizettek be az egymás kölcsönös meg­segítését szolgáló alapba. Választék­bővítés :­A Cs­ongrád megyei Sütő- Ipori Vállalat makói kenyér­gyárában az elmúlt év során két termékkel bővítették a választékot: hetente három nap —­ kedden, csütörtökön és szombaton — sütnek fi­nom rozskenyeret és burgo­nyás kenyeret A kétkiós rozskenyérből havonta 4-5, az egykilós burgonyás kenyérből ped­ig 16-18 mázsát adnak el. Kezdetben csak Makóin, je­lenleg már Csanádpalotán, Pitvaroson, Kiszomboron és Apátfalván is árusítják. A közeljövőben a többi város környéki község üzleteiben is megtalálják a vásárlók — és remélhetőleg meg is kedvel­ik — a két kenyérkülönle­gességet A további feladat: az együttműködés erősítése A közigazgatási átszervezés tapasztalatait összegezte tegnapi ülésén a makói tanács végrehajtó bizottsága A makói városi tanács végrehajtó bizottságának teg­nap délutáni ülésén elsőként dr. Forgó István tanácselnök adott számot a korábbi ha­tározatok teljesítéséről, majd a közelmúltban lezajlott közigazgatási területátszerve­zési munka eredményeit és tapasztalatait értékelte a tes­tület. A többi között arról is tá­jékoztatást kapott a testület, hogy a volt járási hivatal épületében úttörőház létesült Másrészt itt kapott helyet a tűzoltóság, a városi levéltár, a népi ellenőrzési bizottság, a Hazafias Népfront, a Vö­röskereszt, a sportfelügyelő­ség a KÖJÁL, az állategész­ségügyi hivatal, a TIT, vala­mint a gyermek- és ifjúság­­védelmi iroda. Az épületet tehát megfelelően hasznosí­tották. Az új helyzet sokféle in­tézkedést és változtatást is igényelt. A legfontosabb­ in­tézkedési terv készült az ál­lamigazgatási és ügyviteli munka korszerűsítésére. E terv jelentős mértékben már is megvalósult. A város kör­nyéki községekkel való ha­tékony együttműködés céljá­ból város környéki koordi­nációs bizottság alakult. E testület rendszeresen foglal­kozik az időszerű közös fel­adatok előkészítésével. Össze­hangolja a fejlesztési terve­ket, szervezi és ellenőrzi a közös feladatok végrehajtá­sát. Már készülőben van egy, a községi tanácsokkal közös állásfoglalás is, amelyben a város és a községek kapcso­latainak elvi és gyakorlati módszereit rögzítik.­­ Ezen az ülésen hagyták jóvá a szakigazgatási szervek új, kibővített működési ügy­rendjeit is, amelynek kidol­gozását szintén a területi át­szervezés tette szükségessé. összességében a testület megállapította, hogy a terü­leti átszervezés nagy munká­ját a két apparátus — vá­rosi és járási — jól hajtotta végre; mindvégig elvszerű, előrelátó, fegyelmezett mun­ka folyt. A továbbiakban az utóbb lezajlott tanácstagi beszámo­lók eredményeiről hallgatott meg tájékoztatót a testület, majd pedig a városfejleszté­si üzem 1978. évi gazdálko­dásának eredményeit érté­kelte. A gépesítés könnyíti a postások munkáját Csökken a levélpostai küldemények száma Az utóbbi napokban több tanácskozást tartottak a dél­alföldi postások. Kedden szakszervezeti nagy aktívan, szerdán pedig műszaki és forgalmi konferencián érté­kelték az elmúlt év tapasz­talatait, ugyanakkor megha­tározták az idei feladatokat. A tegnapi műszaki forgal­mi tanácskozáson a beszá­molót — amely figyelembe vette a korábbi megbeszélé­seken elhangzottakat is — Rózsa István, a Szegedi Pos­taigazgatóság vezetője tartot­ta. Többek között elmondot­ta, hogy a levélforgalom már tavaly is a tervezettnél ke­vesebb volt, a csomagforga­lom pedig még nagyobb mértékben csökkent. A kéz­besítésnél, különösen pedig a hírlapkézbesítés terén alig javult a helyzet. A hálózatfejlesztés terv­szerűen haladt, 15 közepes és kis postahivatalt korszerűsí­tettek. A három megyében — Csongrád, Bács-Kiskun, Békés — 60 gépkocsival sza­porodott a járműpark, s megkezdődött több góchiva­tal korszerűsítése is. A telefonszolgáltatás lénye­gesen javult Szegeden, Mó­­rahalmon, Kisteleken, Desz­ken és Röszkén. A telefonra várakozók száma a három megyében azonban így is meghaladja a 16 ezret; négy­százzal több, mint az elmúlt esztendőben volt. Az 1979. évi feladatok meghatározásánál figyelembe vették többek között azt, hogy a levélpostai küldemé­nyek száma csökken, és a föladott csomag is évről év­re kevesebb. A támpontrend­szerű levélszekrényes kézbe­sítés fejlesztése indokolt: 10 postahivatalnál 1610, ötfiókos levélszekrényt szerelnek fel az idén. Elkészül a Szeged 2. hivatal hálózati létesítmé­nyének tanulmányterve, s tovább folytatják a puszta­­mérgesi, mórahalmi, tömör­kényi postahivatalok építését. Teljes felújítás és korszerű­sítés kezdődik az újszentivá­­ni postahivatalnál, s tovább folytatódik a szegedi forgal­mi telephely építése. A mun­ka könnyítésére igen sok kis­gépet szereznek be, s várha­tóan 72 darab különböző tí­pusú gépkocsi is gyorsítja majd a munkát. A hírlapok kézbesítésénél új módszerrel próbálkoznak: társadalmi el­árusítóhelyeket létesítenek. Ez év közepén kiadják Bács- Kiskun, Békés és Csongrád megye összevont telefonköny­vét. A gazdasági feladatok meg­oldását, a szolgáltatások mi­nőségének javítását jelentő­sen segíti a postások munka­versenye. A vállalások, me­lyeket a szocialista brigád­vezetők már megtettek, a munkaidő jobb kihasználását és az üzemszervezést helyez­ték előtérbe. Jelentős összegeket fordíta­nak a dolgozók egészségügyi és szociális ellátásának javí­tására. A három megyében ez több mint 17 millió forint felhasználását jelenti. A la­kásépítésre vállalati támoga­tásként 4 millió forintot ter­veztek. Az újításoktól a teherautók, az autóbuszok kihasználásáig — a megyei NEB ülésének napirendjén A Csongrád megyei Népi Ellenőrzési Bizottság tegnap, szerdán dr. Kakuszi László NEB-elnök vezetésével ülést tartott. Két nagyon fontos téma utóvizsgálatának ta­pasztalatai szerepeltek a tes­tület előtt. Az újítómozga­lom­ helyzetét, további fej­lődésének lehetőségeit ta­valy az év első felében ele­mezték a népi ellenőrök. A vállalatok, a szövetkezetek tulajdonában levő tehergép­járművek, autóbuszegő ka­pacitásának kihasználását pedig két évvel korábban vizsgálták meg. A két téma­kör alapvizsgálatának meg­állapításai sokrétűek, fi­­gyelemfelkeltőek voltak. El is jutottak az érintett vál­lalatokhoz, szövetkezetekhez, gazdálkodó egységeikhez. Mi történt azóta? Erre a kér­désre keresett választ az említett két utóvizsgálat Megnyugtató, hogy a vállalatok a NEB-től ka­pott javaslat alapján az újítási szabályzat kiegé­szítését, vagy átdolgozá­sát maradéktalanul vég­rehajtották. Az újítási ügyintézés szer­vezeti és személyi feltéte­leinek javításáért — már ahol szükség volt erre — a szükséges intézkedéseket megtették, például szabá­lyozták az újítási előadók tevékenységének körét. Az újít­ás javaslatok elbírálá­sának átfutási ideje — az alapvizsgálat óta — a DÉ­­LÉP-n­él, a Volán 10. sz. Vállalatánál lerövidült. A benyújtott javaslatok elbí­rálásánál rendszeresen el­végzik a szükséges gazdasá­gi számításokat, például a CSOMIÉP-nél, az AFIT11- es számú Autójavító Válla­latánál, a Szegedi Magas- és Mélyépítő Vállalatnál. A gazdasági számítások minő­sége, illetve megbízhatósága számottevően javult, sőt a kalkulációkat rendszeresen ellenőrzik. Adósak marad­tak viszont a vizsgált vál­lalatok az „egy brigád — egy újítás”-mozgalom kibon­takoztatásával Az újítómozgalom helyze­te — ahogy a népi ellen­őrök megállapították — ja­vult, fejlődött. Ezzel a fejlő­déssel azonban ma sem le­hetünk elégedettek, tenniva­lónk éppen elég akad. A né­pi ellenőrök ismét megfogalmazták ja­vaslataikat, s a jövőben is folyamatosan figyelemmel kísérik az újítómozgalom helyzetét, alakulását. A vállalatok és a szövet­kezetek tulajdonában levő tehergépkocsikat,­­ autóbu­szokat is a kapacitás ki­használásának szempontjából vizsgálták újból a népi el­lenőrök. Az utóvizsgálat ta­pasztalatai azt jelzik: a gép­kocsivezetők anyagi érde­keltségi rendszere előnyö­sen változott. A javaslatok alapján több helyen új, ösz­tönzőbb bérrendszert ve­zettek be, így például a deszki Maros Tsz, a Szegedi Építőipari Szövetkezet al­kalmaz ösztönzőbb bérezést. A közületek a gépkocsive­zetői bérek változó részét az üres és a rakott kilomé­terek, valamint az árufajták szerint differenciálták­. Az üzemanyag-takarékosság is az érdekeltségi rendszert javította például a vásárhelyi ÁFÉSZ- nél, s a CSOMIÉP-nél. A DEFAG gépkocsiparkja még mindig a szállítási csú­csokhoz méretezett. Ezzel szemben a kapacitást ki­töltő fuvarozással nem fog­lalkoznak elég hatékonyan, így sok náluk az üresjárat. Annyiban sikerült előbbre jutni már, hogy a szabad kapacitás felhasználását cél­irányosabbá tették a válla­latok. Az autóbuszvezetőket az úgynevezett állásidőkben foglalkoztatják. Ennek a foglalkoztatásnak kedvező a visszhangja, hi­szen visszahat­ a bér növe­kedésére. A tapasztalatok birtokában a népi ellenőrök újabb javaslatokkal próbál­nak segítséget nyújtani a vállalatoknak, a szövetkeze­teknek ahhoz, hogy a tulaj­donukban levő járműveket, autóbuszokat gazdaságosan kihasználják. CSÜTÖRTÖK, min­t abdlub­­. NEB-szakcsoport alakult Csongrádial A Csongrád városi párt-vb az elmúlt év decemberében értékelte a szentesi járási, Szentes és Csongrád városi Népi Ellenőrzési Bizottság csongrádi tevékenységét. Az ülésen határozatot hozott arra, hogy létrehozzák a NEB Csongrád városi csoportját. Tegnap Csongrádon, a városi tanácsházán tartotta ala­kuló ülését a szentesi járási, Szentes és Csongrád vársi NEB mellett működő speciális panaszügyi szakcsoport. Az érte­kezleten jelen volt Nagy Imre tanácselnök és Binya György, járási-városi NEB-elnök. A szakcsoport elsődleges feladata a felvilágosítás és a tanácsadás lesz. Természete­sen nem foglalkozik a bíróság, vagy a tanácsi szakigazgatási szervek hatáskörébe tartozó ügyekkel. Működési területe az állami szerveknél, vállalatoknál, intézményeknél tervezett vizsgálatokra terjed ki. Tevékenysége révén a csongrádiak helyben választ kaphatnak kérdéseikre, előterjeszthetik nem magánjellegű panaszaikat. A városi tanácsház földszinti, 7. számú szobájában heti egy alkalommal, szerdán, 14—16.30 óra között tart fogadó­órát a panaszügyi szakcsoport két-két tagja. Az útzővezetők megyei konferenciája Szegeden Tegnap, szerdán délelőtt Szegeden, az Ifjúsági Ház­ban került sor az úttörőve­zetők Csongrád megyei kon­ferenciájára. Az elnökség­ben foglalt helyet Szögi Béla, a megyei pártbizott­ság osztályvezetője, Tóth Zsuzsanna, a KISZ megyei bizottságának titkára, Bal­­ner Károly, az országos út­törőelnökség tagja, Ökrös János, a Pedagógusok Szak­­szervezete megyei titkára, dr. Müller Józsefné, a me­gyei tanács osztályvezetője is. A konferenciát Bárdos Klára, az úttörőszövetség megyei tanácsának titkára nyitotta meg, majd Pádár Lászlóné megyei úttörőelnök mondott vitaindító szóbeli kiegészítést a jelentéshez. Délelőtt 19 küldött szólt hozzá a beszámolóhoz, s mondta el véleményét. Délután került sor a Ma­gyar Úttörők Csongrád me­gyei elnökségének megvá­lasztására. A résztvevők az elnökségbe választották Ba­­kacsiné dr. Gulyás Máriát (Szeged), Bárdos Klárát (Szeged), Berényi Miklósnét (szentesi járás), Berta Már­ta (Hódmezővásárhely), Bó­ka Imrét (Szentes), Borbola Istvánt (Szeged), Horváth Sárát (szegedi járás), Irá­nyi Józsefnét (Szeged), Kuti Ferencet (Szeged), Pádár Lászlónét (megyei úttörőel­nök), Sebő Lászlót (Csong­rádi, Szedlák Máriát (Sze­ged), Tatár Istvánt (Makó), Tóth Klárát (Szeged) és Vidéki Ferencet (a megyei tanács vb művelődésügyi osztálya csoportvezetőjét). Ezt követően Tóth Zsu­zsanna, a KISZ megyei bi­zottságának titkára tett ja­vaslatot a megyei küldöt­tekre, csak a VII. országos úttörővezetői konferencián a Csongrád megyeieket kép­viselik, majd az úttörőveze­tők megyei konferenciája megválasztotta a küldötte­ket: dr. Balogh Ferencnét (Szentes), Bata Imrét (Sze­ged), Berényi Miklósnét (szentesi járás), Budai Györgyöt (Makó), Borbola Istvánt (Szeged), Diai Lász­lót (Makó), dr. Gácsér Jó­­­ zsefet (Szeged), Holler Lászlónét (Vásárhely), Hor­váth Sárát (Szeged), Joó Ferencet (Szeged), Palágyi­­né Rúzs Molnár Katalint (szegedi járás), Pádár Lász­lónét (az úttörőszövetség megyei elnökségének elnö­két), Simai Mihályt (Sze­ged), Vesz jár Évát (Csong­rádi. A résztvevők egy csoportja. (Fotó: Enyedi Zoltán) A népfront megyei elnökségének ülése Tegnap, szerdán délelőtt Szegeden tartotta ülését a népfront megyei elnöksége. A testület ülésén részt vett Gyárfás Mihály, a megyei pártbizottság titkára, L. He­gedűs László, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak titkára, László Andor, a HNF Országos Tanácsa pénz­ügyi ellenőrző bizottságának elnöke. Az elnökségi ülésen dr. Ledniczky András, a nép­front megyei bizottságának munkatársa ismertette a tele­pülésfejlesztési verseny ered­ményeit, s szólt a társadalmi­­munka-akció további szélesí­tésének szükségességéről Majd Ábrahám Illésné mun­katárs számolt be a tömeg­szervezet munkáig tisztségvi­selőinek képzéséről. A népfront megyei elnöki­­sége mellett működő nemze­­tiségpolitikai bizottság meg­alakítására, ennek személyi összetételére hangzott el ezt követően javaslat. Az elnök­ség elfogadta a javaslatokat, majd a bizottság elnökévé Móricz Jenőnét, a Szeg­ed­ Biológiai Kutató Intézet ve­gyésztechnikusát jelölte, akit a nemzetiségpolitikai bizott­ság első ülésén iktatnak be tisztségébe. Az elnökségi ülés végén L. Hegedűs László, a népfront országos tanácsának titkára ünnepélyes keretek között felavatta Lapis And­rás a népfront megyei tit­kárságának előterében elhe­lyezett domborművét. A kom­pozíció a nemzedékek szö­vetségét, összefonódását jel­képezi. Magyar—szovjet barátsági nap Tegnap, szerdán a 69. nemzetközi nőnap alkalmá­ból magyar—szovjet barát­sági napot rendezett a nép­front Szeged városi bizott­sága. A rendezvényen részt vett Olga Kokorina, a buda­pesti Szovjet Tudomány és Kultúra Házának munkatár­sa, valamint Posztó László­né, a városi pártbizottság nőreferense és Illés Tóth István, a városi pártbizott­ság munkatársa. A vendé­gek a népfront szegedi szék­házában találkoztak a váro­si bizottság vezetőivel, majd délelőtt a Szegedi Paprika­feldolgozó Vállalathoz láto­gattak el. Itt Polák Zoltán igazgató adott tájékoztatást az üzem munkájáról. A kora délutáni órákban a meghívottak a vállalat dolgozóival barátsági gyűlé­sen találkoztak. Itt felszó­lalt Olga Kokorina is. A ba­rátsági nap befejező esemé­nyeként a városi nőbizott­ság tagjaival a népfront Nők klubjába látogattak el a vendégek. 3

Next