Csongrád Megyei Hírlap, 1979. november (24. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-01 / 256. szám
Bécsi látogatás Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Trautmannr Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese és Péter János, az országgyűlés alelnöke búcsúlátogatáson fogadta Vitomir Gasparovicsot, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki végleg elutazott Budapestről. 2 Tárgyalások a luxemburgi külügyminiszterrel GASTON THORN SZERDAI PROGRAMJA Szerdán a külügyminisztérium épületében Pója Frigyes külügyminiszter, s a meghívására hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó Gaston Thorn luxemburgi külügyminiszter tárgyalásokat folytatott. A nyílt, őszinte légkörű megbeszélésen a két külügyminiszter nagy figyelmet szentelt a nemzetközi kérdéseknek. Részletesen foglalkoztak az enyhülés, az európai együttműködés, és a leszerelés kérdésével. A tárgyaláson áttekintették Magyarország és Luxemburg kapcsolatait is, aláhúzva: elégedettek azok alakulásával. Aczél György, a minisztertanács elnökhelyettese a megbeszéléseket követően az Országházban fogadta Gaston Thomt, a szívélyes légkörű találkozón részt vett Puja Frigyes. Veress Péter külkereskedelmi miniszter délután hivatalában találkozott Gaston Thomnal. Az eszmecsere során áttekintették a két ország gazdasági kapcsolatainak alakulását. (MTI) Kitüntetés Szerdán bensőséges hangulatú ünnepségen adták át a Magyar Néphadsereg Művelődési Házában a honvédelmi miniszter kitüntetéseit a honvédelmi nevelésben élen járó pedagógusoknak, pályaválasztási szakembereknek, katonáknak. A kitüntetetteket Varga László vezérőrnagy köszöntötte, majd átnyújtotta a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany és ezüst fokozatait, a plaketteket és okleveleket. Sarlós István Zuglóban Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára szerdán a főváros XIV. kerületébe látogatott. A kerületi pártbizottságon Szkokén Ferenc első titkár, Szávó Béla tanácselnök, valamint a kerület állami és társadalmi szerveinek vezetői fogadták és tájékoztatták a pártbizottság munkájáról, a mintegy 176 ezer lakosú kerület életéről, fejlődéséről. Ezt követően a vendég felkereste a budapesti Geodéziai és Térképészeti Vállalatot, amelynek 30 vidéki városban is működik egyegy egysége. A következő állomás a Danuvia Központi Szerszám- és Készülékgyár volt. A csaknem háromezer dolgozót foglalkoztató gyár évente mintegy 500 millió forint értékben állítja elő termékeit, elsősorban hagyományos és keménybetétes szerszámokat. A gyárlátogatás folyamán a vendég az automatikus berendezésekhez szükséges hidraulikus tápegységeket előállító szereldét tekintette meg. Az egész napos program délután a kerületi pártbizottságon megtartott nagyaktíva-értekezlettel zárult, amelyen Sarlós István időszerű társadalompolitikai kérdésekről tájékoztatta a résztvevőket. Befejeződött a Varsói Szerződés katonai tanácsának ülése Befejeződött a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői katonai tanácsának október 29—31. között Bukarestben megtartott ülése, amelyen Viktor Kulikov, a Szovjetunió marsallja, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka elnökölt. A tanácskozás munkájában részt vettek az egyesített fegyveres erők katonai tanácsának tagjai, a bolgár, a csehszlovák, a lengyel, a Magyar Néphadsereg, továbbá a Német Demokratikus Köztársaság Nemzeti Néphadserege, a Román Szocialista Köztársaság Hadserege és a szovjet hadsereg képviselői. A katonai tanács összegezte az 1979. évi hadműveleti és harcászati felkészítés eredményeit, megvizsgálta az 1980. évi feladatokat. Az ülésen megvitatták az egyesített fegyveres erők tevékenységének néhány időszerű kérdését, s ezekkel kapcsolatban egyeztetett ajánlásokat fogadtak el. A tanácskozás tárgyszerű, baráti légkörben, a Varsói Szerződés tagországai szoros egységének jegyében zajlott le. A katonai tanács ülésének magyar résztvevői, Csémi Károly vezérezredes, honvédelmi minisztériumi államtitkárral az élen, szerdán délután hazaérkeztek. (MTI) Magyar felszólalások az ENSZ-ben NEW YORK Az ENSZ-közgyűlés 1. számú politikai bizottságában a leszerelési kérdések általános vitájában kedden felszólalt Dr. Kőmíves Imre nagykövet, a Magyar Népköztársaság képviselője a genfi leszerelési bizottságban. Beszédében — emlékeztetve a korábbi magyar kezdeményezésre — sürgette a vegyi fegyverek eltiltására vonatkozó egyezmény mielőbbi megkötését. Az atomfegyverek elterjedésének megakadályozásával kapcsolatban a magyar küldött síkraszállt az atomsorompó-szerződés egyetemessé tételéért, a nukleáris fegyverrel nem rendelkező államok biztonságának szavatolásáért. Támogatta azt a szovjet javaslatot, amely szerint az államok vállalnák, hogy nem helyeznek el nukleáris fegyvereket olyan országok területén, ahol jelenleg nincsenek ilyen fegyverek. Az ENSZ-közgyűlés adminisztratív és költségvetési bizottságában a titkárság öszszetételével foglalkozó napirendi pont vitájában kedden felszólalt Gubcsi Tibor, a magyar küldöttség tagja is. Kiemelte, hogy az ENSZ- alapokmány betartása, a határozatok végrehajtása szempontjából elengedhetetlen a valóban hatékony titkársági munka. Hangsúlyozta: minden tagállam érdekében véget kell vetni a titkárság létszáma növekedésének, mivel az csökkenti a hatékonyságot, és pénzügyi terheket ró a tagállamokra anélkül, hogy ezzel arányosan emelné a munka színvonalát. A magyar küldött rámutatott az egyenlő földrajzi képviselet elve betartásának szükségességére, és ezzel összefüggésben hangsúlyozta, hogy az ENSZ-titkárság összetételében a szociallista országok továbbra is aránytalanul kevéssé képviseltek. Az NDK és az NSZK közötti — Struin * *---------------------------—--------... .. Közüli forgalmat könnyítő megállapodások BERLIN Kocsis Tamás, az MTI tudósítója jelenti: Új, közlekedési vonatkozású kormány megállapodásokat írt alá Berlinben szerdán a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság között Hans Himmrich, az NDK pénzügyminisztériumának osztályvezetője és Günter Gaus, az NSZK állandó NDK-beli képviseletének vezetője. Az egyik egyezmény értelmében december 1-től mind az NDK, mind pedig az NSZK eltekint attól, hogy a másik állam teherautóitól és autóbuszaitól útadót, illetve úthasználati díjat szedjen be. A másik megállapodás értelmében 1980. január 1-től nem fizetnek egyéni úthasználati díjat az NSZK-személygépkocsik sem az NDK- ban. A jelenleg — távolságtól függően — 5—25 márka egyéni úthasználati díj helyett a következő 10 esztendőben az NSZK évi 50 millió nyugatnémet márkát térít az NDK-nak. Berlinben úgy értékelik, hogy a most, aláírt megállapodások a közúti forgalom megkönnyítését szolgálják, s azok megkötésére azért kerülhetett sor, mivel Bonn is a realitásokból kiindulva törekedett a megállapodásra. Riadókészültség Dél-Koreában WASHINGTON Változatlanul fennáll a Dél- Koreában állomásozó 38 000 amerikai katona riadókészültsége, amelyet a múlt héten pénteken, Pak Csong Il meggyilkolása után rendeltek el — erősítette meg kedden Thomas Ross, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője. Közben 11 amerikai hadihajó, köztük a Kittyhawk repülőgép-anyahajó tart Dél- Korea felé. A Blue Bridge, az amerikai hetedik flotta zászlóshajója már kedden befutott Puszan dél-koreai kikötőbe. Washingtoni megfigyelők szerint az amerikai erődemonstráció célja az, hogy „elrettentse” mindazokat az országokat, amelyeknek netán szándékában áll hasznot húzni a dél-koreai zavaros helyzetből. SOROKBAN Az Országos Béketanács az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság nemzeti ünnepén, a forradalom kezdetének 25. évfordulóján táviratban üdvözölte az Algériai Béketanácsot. Dr. Szilbereky Jenő igazságügyi államtitkár szerdán Szófiába utazott, ahol küldöttség élén részt vesz a KGST jogi értekezletének soron következő ülésén. A Február 28. , Népi Liga elnevezésű salvadori gerillaszervezet tagjai kedden tüntetés keretében támadást intéztek az Egyesült Államok San Salvador-i nagykövetsége ellen, bombákat robbantva az épület előtt. A salvadori és az amerikai biztonsági erők könnygázbombákkal oszlatták szét a támadókat. Az összecsapás során két amerikai tengerészgyalogos és két gerilla megsebesült. * Nemzetközi összefogást a katonai enyhülésért A MAGYAR ENSZ TÁRSASÁG INTÉZŐ BIZOTTSÁGÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA A magyar közvéleményben széles körű visszhangra talált Kurt Waldheimnek, az ENSZ főtitkárának az Egyesült Nemzetek Szervezete leszerelési akcióhete alkalmából mondott beszéde, amelyben a többi között hangsúlyozta: „Az emberiséget változatlanul súlyos veszély, az önpusztítás veszélye fenyegeti.” Valóban, egy év alatt 400 milliárd dollárt költenek a világon fegyverkezésre, éppen ezért a népek létérdeke a fegyverzet korlátozása, a leszerelés, a militarizmus korlátok közé szorítása. Meggyőződésünk, hogy a politikai enyhüléssel lépést kell tartania a katonai enyhülésnek — emeli ki a magyar ENSZ Társaság Intéző Bizottságának szerdán közzétett állásfoglalása. A Szovjetuniónak Leonyid Brezsnyev által Berlinben előterjesztett legújabb javaslatai is — amelyek hazánk társadalmát mély megelégedéssel töltötték el — a szocialista országokat tömörítő Varsói Szerződés tagállamainak konstruktív békeakaratát demonstrálják — hangzik a dokumentum. A leszereléssel összefüggő kérdéseknek az ENSZ Társaságok Világszövetsége legutóbbi, Barcelonában megtartott 27. közgyűlése ugyancsak kiemelkedő teret szentelt. A közgyűlésen elfogadott határozat — amelynek végrehajtását a magyar ENSZ Társaság széleskörűen támogatja — rámutat a leszerelés és a fejlődés közötti szoros összefüggésre is. Csak a fegyverkezési hajsza megszüntetése, a leszerelés teremtheti meg a tartós békét és biztonságot, a gazdasági és társadalmi haladást minden nép számára. A határozattal egyetértve a magyar közvélemény is rendkívüli jelentőséget tulajdonít a SALT—11. aláírásának és sürgeti a SALT—1I-mal kapcsolatos tárgyalások azonnali megkezdését, mert csak ilyképpen érhető el a stratégiai fegyverek lényeges csökkentésének, az új tömegpusztító fegyverek bevezetése megszüntetésének általános érdekű célja. Az ENSZ Társaságok Világszövetségének felszólításához csatlakozva a magyar ENSZ Társaság felhívja a szövetség valamennyi tagszervezetét: hassanak oda, hogy kormányaik végrehajtsák az ENSZ rendkívüli leszerelési közgyűlésének határozatait. Megnyugvással állapíthatjuk meg, hogy a Magyar Népköztársaság politikája mindenben egyezik a békét és leszerelést támogató százmilliók törekvéseivel, s em jutott kifejezésre az elmúlt napokban a leszerelési akcióhét alkalmából megfogalmazódott állásfoglalásokban is. (MTI) Luns, a NATO főtitkára az „eurorakéták” megszavazására bíztat. Hágában a kormányzó Holland Kereszténydemokrata tömörülés, a CDA 49 képviselője óekodik a Pershing-2 és a szárnyasrakéták Európába telepítésétől, s a fegyverkorlátozásról tárgyalásokat javasol a Szovjetunióval. Az USA-ban ..tüntetnek a fegyverkezési hajsza fokozódása ellen. Rómában a parlament arról vitatkozik, milyen feltételek — értsd: gazdasági támogatás — fejében tárják szélesre Itália kapuit, a közép-hatótávolságú nukleáris eszközök előtt. Ottawában a NATO 15 tagállaménak .páriáin én ’ kgpwselBT 1x:38 arányban olyan ‘ hhtápSgjífót hoztak, amely felszólítja az amerikai szenátust: hagyják jóvá a SALT-szerződést Kétségek és remények — a világpolitika legfrissebb eseményeire, különösen az európai térség fejleményeire nem jellemző -az egyhangúság. Már-már naiv, mosolyognivalóaz ellentmondás, ami egy-egy politikus megnyilatkozásaiból kicseng. Békésen megfér egymással az enyhülés támogatása — legalábbis szavakban — és a fegyverkezés helyeslése. A legszembetűnőbb talán két malomkő között HÍR: Joseph Luns NATO-főtitkár kedden Ottawában tartott sajtóértekezleten állást foglalt amellett, hogy az Atlanti Szövetség írzég az idén hozzon döntést a szövetség európai atommfegyvereinek korszerűsítéséről. A főtitkár, aki a NATO-Közgyűlés évi plenáris ülésén vett részt, kijelentette: erősen reméli, hogy a szövetség miniszteri tanácsának decemberben Brüsszelben megtartandó ‘ ülése pozitív határozatot hoz az ügyben’’. Luns szerint csak ilyen döntés alapján kezdhetik meg a tárgyalásokat ■ a Szovjetunióval az atomfegyverek európai telepítésének kérdéséről. (AP, Reuten • * bárs-VAIO .a. - - Margaret Thatcher • brit miniszterelnök ..példája- A „vas-lady”, nagy vonalakban egyetért a SALT ratifikálásával, ár, ami az európai rakétatelepítési terveket illeti, érveit, a rosszemlékű , hidegháborús évekből kölcsönzi. Hasonlóképpen járnak, el azok a NATO-stratégák is, akik most egyszerre szovjet fölényről, a nyugat-európát •fenyegető állítólagos veszélyről • próbálják meggyőzni közvéleményüket. Gyakran idézték korábban a Londoni Stratégiai Intézetet. Többé-kevésbé tárgyilagos adatai csakugyan megközelítő pontossággal orientálnak, bár kétségtelenül a nyugati hatalmak szolgálatában. Újabban azonban a fegyverkezési hajsza híveinek hivatkozásából hiányoznak a londoni intézmény statisztikái. Egy nemrég közreadott jelentésükben ugyanis arról adtak számot, hogy a két katonai szervezet, a Varsói Szerződés és a NATO nagyjából egyensúlyi helyzetet foglal el Európában. Ez pedig a manipulált érvelés számára ugyebár nem elfogadható a kiindulási pont... Szovjet részről ésszerű, elfogadható álláspont tükröződött. .azokban a kezde- -márnyezéséjtbe'n', árnál yékét.» .'Leonyid Brezsnyev berlini • beszédében jelentett be. 'Úgy tűnik, a NATO lépéselőnyt szeretne szerezni, s • az „eurorakéták” tervének decemberi jóváhagyása után netán még a Szovjetunióval folytatandó tárgyalások elől sem tér ki. Lehetetlen azonban e törekvés mögött nem érzékelni az igazi mozgatórugókat : az Egyesült Államok belső helyzetét,, a jövő évi elnökválasztás előcsatározásainak szelét, Cartelnak és közvetlen tanácsadóinak a „héják” voksaira kacsingatását. GYAPAY DÉNES MOSZKVA Szovjet válasz amerikai „előrejelzésekre” A TASZSZ kommentátora írja: Az USA kongresszusának egyesített gazdasági bizottsága nemrég nyilvánosságra hozta azt a jelentését, amelyben többek között arról esik szó, hogy a Szovjetunióban néhány eleven belül súlyos olajhiány léphet fel, és olajexportőrből olajimportőrré válhat. A dokumentumot olvasva, azt lehetne hinni, hogy nem is az USA-t és a többi nyugati országot sújtja az energiaválság, hanem a Szovjetuniót. Felmerül a kérdés, vajon mire szolgálnak az efféle ,,előrejelzések”. Úgy tűnik, az amerikai közgazdászok számára éppen ez az időszak lenne a legmegfelelőbb arra, hogy azt kutassák: miként lehetne megoldani saját országukban az energiahiányt, ahelyett, hogy a Szovjetunió jövőbeli gondjairól szóló üres fecsegésbe bocsátkoznának. Márpedig az amerikai energiahelyzet valóban komoly. Maga Carter elnök jelentette ki, hogy az „energiaproblémák ellen vívott harc. Amerikának, mint nemzetnek, a szabadságért és függetlenségért vívott harca . ..” Az elnöknek nyomós okai voltak arra, hogy ilyesmit jelentsen ki. Az USA lakosságának az energiaválság miatt számtalan nehézséggel kell küszködnie. Ezzel kapcsolatban az energiaügyi miniszterhelyettes például kijelentette, hogy ezen a télen sok amerikai a fűtés és a táplálkozás közt lesz kénytelen választani. William Roth, Delaware állam köztársaságpárti szenátora megjegyezte: „hamarosan olcsóbb lesz dollárkötegekkel fűteni, mint olajjal”. „Az elkövetkező hónapokban sok északkeleten lakó család kénytelen lesz választani a kenyér, a lakás vagy a meleg között” — írta jelentésében a fekete bőrűek szervezetének nemzeti városi ligája. Az év harmadik negyedének jövedelmeiről a közelmúltban közzétett adatok az olajmonopóliumok profitjának rekordnagyságú, 50—134 százalékos növekedéséről tanúskodnak, az elmúlt év hasonló időszakához képest. Nem meglepő tehát, hogy Carter elnök 142 milliárd dolláros energiaprogramját, amelyet túlnyomórészt az„ olajcégek extraprofitjára kivetett adókból” finanszíroznának, az utóbbiak igen ellenségesen fogadták. Ennek a programnak gyakorlatilag minden pontja a nagytőke egyik vagy másik szektorának érdekeibe ütközött A kongresszus egyesített gazdasági bizottságának a várható szovjetunióbeli olajhiányról szóló jelentésének közzétételét nyilvánvalóan propagandacélok sugallmazzák, főként az, hogy el*eesék a figyelme* az Egyesült Államok súlyosbodó energiaválságáról, és hogy elhitessék az amerikaiakkal: saját gondjaik más országokat sem kerülnek el a jövőben. Sovány vigasz! CSÜTÖRTÖK, 1979. NOVEMBER L