Csongrád Megyei Hírlap, 1980. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-27 / 22. szám

Rosszabb évünk ne legyen... A HMSE elnöksége értékelte a tavalyi évet Vásárhely egyik legnagyobb, érdeklődés­re számot tartó egyesülete, a HMSE. két szakosztályt — labdarúgó, teke — működ­tet, valamint a tömegsporton belül techni­kai sportágat is fenntart. A HÖDGÉP— METRIPOND SE-ben 299 igazolt sportoló van, a legnépesebb szakosztály a labdarú­góké, amely 220 versenyzővel öregbíti a vá­ros hírnevét. Mi sem bizonyítja a sport­klub népszerűségét, mint az, hogy tavaly a Pártolótaglétszám 269-ről 473-ra emelke­dett. De ezt példázza az is, hogy az NB I­­es labdarúgó-mérkőzéseket 1979-ben mint­egy 150 ezer néző tekintette meg. — Először is szeretném megköszönni a város Párti, állami és gazdasági vezetői­nek, vállalatainak, szövetkezeteinek, a két bázisnak a hathatós segítségét, amellyel lehetővé tették, hogy egyesületünk a mun­káját zavartalanul folytathassa és ered­ményes évként zártuk 1979-et — mondotta D. Szabó Árpád­ elnökhelyettes, a HMSE legutóbbi elnökségi ülésén. Mielőtt még idéznénk az elnökhelyettes szakosztályi értékelőjét, érdemes szót ejte­ni arról, hogy a sport­egyesület milyen je­­lentős eseményeknek, volt rendezője, házi­gazdája. Kiemelkedett a márciusban Vá­sárhelyen lebonyolított Magyarország—Ro­mánia UEFA ifjúsági labdarúgó­ és a Ma­gyarország—Japán junior válogatott labda­rúgó-mérkőzés. A fentieken kívül több nemzetközi találkozóra került sor a HMSE NB II-es labdarúgó-csapatával, így a Pi­ros-kékek vendégeként szerepelt a cseh­szlovák DUkla Banska Bystrica első ligás klub, a román Mineral Cavnic, a jugoszláv Sever, valamint a Koreai NDK hadsereg­­válogatottja. De nemcsak labdarúgásban vállaltak részt a versenyek lebonyolításá­ban, hanem rendezői szerepet töltöttek be az 1979. augusztus 11—12-én megtartott szegedi nemzetközi motorcsónakversenyen. Részvállalás a tömegsportból Az elnökség pozitívan értékelte az egye­sület elmúlt évi tömegsportmunkáját. A munkahelyi sportversenyeken, a vállalati sportnapokon mintegy 300-an öltöttek sportmezt. Ez a két vállalat — a HÓDGÉP, METRIPOND — összdolgozó-létszámának egynegyede. A sportágak közül az érdek­lődés tekintetében különösen kiemelkedett a lövészet, a labdarúgás, a teke, az aszta­litenisz, valamint a természetj­árás. Az idei évi tömegsportprogramot is elkészítették,­­ mely igazodik a városi rendezvényekhez. De nem feledkeztek meg arról sem, hogy a tömegsportverseny-naptár összhangban legyen mind az Edzett ifjúságért, mind pe­dig a Munkahelyi olimpia sportmozgalom elvárásaival. Az ülésen megfogalmazódott az is, hogy ezen a téren lehet még javítani a munkát. Mint az elején már említettük, a tömeg­­sporton belül működik a technikai szak­osztály, amely elsősorban a motorcsónak­­sportággal foglalkozik. Az elmúlt év a be­indulás időszaka volt, sok nehézséget és ismér­etlen problémákat jelentett. Tavaly siklóhajó- és sporthajó-kategóriában vettek részt versenyzőik, az előbbiben Ribizsár Mihály, magyar válogatottkeret-tag ver­senyző lett, aki az országos bajnokságon második helyezést ért el. A tekézők lelkes kis csapata nagyon szén s­kert mondhat magáénak, hiszen az NB II Keleti csoportjában hatodikok lettek. A Körös­ Kupa birtokosai, s a megyei egyéni bajnokságon Olasz Mihály a legjobbnak bizonyult. Három versenyző, Berérmi Fe­renc, Olasz Mihály. Olasz László másod­osztályú, míg Baranyi Ferenc, Szeberényi József Szeni Gyula és Tóth István har­madosztályú minősítést szerzett A felso­rolt eredmények alapos és szakszerű mun­kát tételeznek fel, amely Olasz Mihály te­vékenységét dicséri. A versenyzés mellett a sportért tenni akaró szakvezető oktatói edzői képesítés megszerzése előtt áll. Se­gítője, Szávai Ágnes segedezői oklevelet szerzett. Az áldozatos és sok lemondással járó munkát az egyesület vezetése edzőtá­bor biztosításával szeretné megköszönni, valamint barátságos nemzetközi mérkőzés lehetőségét kutatják. A legnépesebb szakosztály A labdarúgó-szakosztály értékelésénél ki­derült, hogy létszámban a legtöbb az if­júsági és serdülő korú labdarúgó. De ennek ellenére sajnos azt állapították meg, hogy az utánpótlás-vonalon igazi tehetségek az utóbbi időben nem tűntek fel. Nem az ed­zők igyekezetén múlott hanem inkább a fiatalok hozzáállásán, az esetleges nagy le­terheltségükön. A szakosztály életében elég sok problémát jelent a tárgyi feltételek hiánya, így előfordul a korai sötétedések miatt az is, hogy egy pályán egy időben két csapat is edz A pályagondon változást csak a H. Porcelán saját sporttelepének el­készülte hozhat A személyi feltételek vonatkozásában az 1978—79-es bajnoki évhez képest változás történt, ugyanis két főfoglalkozású és hét mellékfoglalkozású edző tevékenykedik a három felnőtt és az öt utánpótlás-csapat­nál. Az elnökség kifejezte azt az elvárását hogy valamennyi, országos bajnokságban részt vevő csapatnak az 1979—80-as baj­noki idényben jobb eredményről kell szá­mot adnia, mint az elmúlt bajnokság vé­gén. Ugyanis az NB II-es csapat tizenket­tedik lett, az ifjúsági I. az ötödik, míg a serdülő I. a nyolcadik helyen fejezte be szereplését. A félidő eredménye alapján úgy tűnik, biztosítottnak látszik a célki­tűzés megvalósítása. Az elmúlt év júliusában 22 játékos kezd­te meg a felkészülést az NB II-es bajnok­ságra. A hazai alapozás után nemzetközi mérkőzésekre került sor, s a szakszerű munkát a legjobban a csapat jelenlegi bajnoki helyezése és az MNK-ban való helytállása példázza. A téli alapozást ja­nuár 2-án kezdték meg, s a játékoskeret­ben több változás várható, így már az el­nökség szerződést kötött Szűcs Andrással, a második csapat védőjátékosával. Szé­chenyi felgyógyulása után játéklehetőséget biztosítanak a második csapatban. Talán korai lenne szólni, de két játékos átiga­zolása is napirenden van. Az elnökség továbbra is kéri a szurko­lók támogatását, s a sportklub pedig min­dent megtesz annak érdekében, hogy mi­nél jobb szórakozási lehetőséget nyújtson népes szimpatizánsainak. Továbbra is megszervezik a nagy népszerűségnek ör­vendő vidéki telefonos közvetítéseket, de tárgyalások folynak a Volán Turiszttal is, a vidéki mérkőzések megtekintésére. — Az egyesület 1979. évi munkáját ösz­­szegezve megállapíthatjuk: rosszabb évünk ne legyen. A jövőbeni feladatok hasonló szinten történő megoldásához az egyesüle­tet anyagilag és erkölcsileg is támogató vállalatok és szervek hasonló segítsége szükséges — mondotta befejezésül az el­nökhelyettes. SÜLI JÓZSEF MA 1980. JANUÁR 27., VASÁRNAP Angelika napja A Nap kel 7 óra 18 perckor, és nyugszik 16 óra 36 perckor. A Hold kel 12 óra 52 perckor, és nyugszik 3 óra 04 perckor. FELHŐS, SZELES IDŐ Várható időjárás ma estig. Fel­­hőátvonulás, szórványosan futó hózá­porral. Megélénkülő, ma­jd megerősödő északnyugati, ké­sőbb északira forduló szél. Vár­ható legmagasabb nappali hő­mérséklet ma: mínusz 4, plusz 1 fok között alakul. MOZI Csongrád: Szabadság: A hajók a kikötőben robbannak. Szovjet film. Kezdés: fél 4 órakor. Csú­fak és gonoszak. Színes, olasz film. n. helyárral! 18 éven felüli­eknek! Kezdés: fél 6 és három­negyed 8 órakor. Matiné: Gábor diák. Színes, magyar operett­­film. Hétfőn: Fehér Agyar visszatér. Színes, olasz film. III. hely árral! 14 éven felülieknek! Kezdés: fél 4 órakor. Ajándék ez a nap. Színes, magyar film. 14 éven felülieknek! Kezdés: fél 6 és háromnegyed 8 órakor. Vásárhely: Béke: Konvoj. Szí­nes, amerikai kaland­film. ÜIl. helyárral! 14 éven felülieknek! Kezdés: fél 4, háromnegyed 6 és 3 órakor. Matiné: Dugó, a cso­dacsatár. Színes, svéd film. Hét­főn: Kezedben a kulcs. Színes, szovjet film. Kezdés: fél 4 és háromnegyed 6 órakor. Makó: Vörös Csillag: A dervis lerombolja Párizst. Színes, szov­jet film vígjáték. Kezdés: fél 4, háromnegyed 6 és 3 órakor. Hét­főn: Konvoj. Színes** amerikai kalandfilm. III. helyárral! 14 éven felülieknek! Kezdés: három, negyed 6 és 8 órakor. Szabadság: A botcsinálta hős. Színes, bolgár film. Kezdés: 3, negyed 6 és fél 8 órakor. Matiné: Egri csillagok. I.n. rész. Színes, magyar film. Dupla helyárral! Hétfőn: Gyil­kos a tetőn. Színes, svéd bűn­ügyi film. H. helyárral! 16 éven felülieknek! Kezdés: negyed 6 és fél 8 órakor. Szentes: Szabadság: Feh­ér Agyar visszatér.­ Színes, olasz film. mn. belyárral! 14 éven felü­lieknek! Kezdés: délután 4 óra­kor. Ajándék ez a nap. Színes magyar film. 14 éven felülieknek! Kezdés: 6 és negyed 9 órakor Matiné: Ferdy hadnagy kaland­jai. Színes, csehszlovák mese­­film,összeállítás. Hétfőn: A ha­jók a kikötőben robbannak. Szovjet film. Kezdés: délután 4 órakor. Csúfak és gonoszak. Színes, olasz film. .. belyárral! 18 éven felülieknek! Kezdés: 6 és negyed 9 órakor. Szeged: Vörös Csillag: Kezed­ben a kulcs. Színes, szovjet film Kezdés: délelőtt 10, délután ne­gyed 4 és fél 6 órakor. A mada­rak is, a méhek is ... Színes, amerikai dokumentumaim. 16 éven felülieknek! Kezdés: há­romnegyed 8 órakor. Hétfőn: A madarak is, a méhek is ... Szí­nes, amerikai dokumentumfilm. 16 éven felülieknek! Kezdés: délelőtt 10 órakor. A botcsinálta hős. Színes, bolgár film. Kezdés: negyed 4 és fél 6 órakor. A madarak is, a méhek is ... Szí­­nes, amerikai dokumentumfilm. 16­­ éven felülieknek! Kezdés: háromnegyed 8 órakor. Szabad­ság: Hétfőn: Police Python 357. Színes, francia-—NSZK bűnügyi film. III. belyárral! 16 éven fe­lülieknek! Kezdés: fél 4, három­negyed 6 és 8 órakor. Fáklya: Hair. Színes, amerikai filmmusi­cal. III. hely­árral! Kezdés: há­romnegyed 3, negyed 6 és fél 11 órakor Matiné: 2x2 néha öt. Színes, zenés magyar filmvígjá­ték. Hétfőn: Hair. Színes, ame­rikai fimmusical. III. helyárral! Kezdés: háromnegyed 3, negyed 6 és fél 8 órakor. November 7.: Az ártatlan. Színes, olasz—fran­cia film. 16 éven felülieknek! Kezdés­ délután 5 és 7 órakor. Matiné: A sziklabarlang titka. Színes szovjet kalandfilm. Hét­főn: Az ártatlan. Színes, olasz­­francia film. 16 éven felüliek, nők! Kezdés: este 7 órakor. VASÁRNAP MAGYAR TELEVÍZIÓ 1. műsor 8.10 Tv-torna. 8.15 Gyermek­játékok, népdalok (ism). 8.45 A könyvtár mindent tud. Isme­retterjesztő műsor gyerekeknek (ism). 9.15 Óvodások filmműso­­ra — Kisfilm-összeállítás. 9.35 Borik és csapata. Magyarul­­be­szélő csehszlovák ifjúsági film­­sorozat 4. rész: A detektívek 10.25 Hitek. 10.30 Vasárnap dé­lelőtt 12.30 Népzenei találkozó Kecskeméten. 13.40 Tengerre. Magyarul beszélő NDK t­v-film­sorozat IX/4. rész: Az összeüt­­közés 14.55 Műsorainkat ajánl­juk. 15 25 Foci farsang. Nemzet­közi Nők és öregfiúk terem­labdarúgó tornája. Közvetítés Miskolcról. 17.15 Házigazda: Sá­­rosi Imre (ism). 18.00 Lehet egy kérdéssel több? — Vetélkedő­­műsor 18.35 A Közönségszolgá­lat tájékoztatója. 18.40 Tv-torna. 18.45 Esti mese. 19.00 A HÉT. 20.00 Hírek. 20.05 Egy hónap fa­lun. Turgenyev színművéből. — 21.30 Telesport: 1. Sporthírek. 2. Műkorcsolya EB. Gála. Közvetí­tés Göteborgból, felvételről. Kb. 23.10 Hírek. 8. műsor Adásszünet. • JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. műsor 9.00 Barázda — faluműsor, utána gyermekműsor — magyar nyelven. 10.00 A reggelről is­merni meg a napot — gyermek­­műsor. 11.30 Népi muzsika. 12.00 Földművelőknek. 13.35 Stúdió 071. 14.05 Szindbád hetedik uta­zása. 15.35 Vasárnap délután. 19.15 Rajzfilm. 19.27 Ma este be­mutatjuk ... 20.00 Forró szél — jugoszláv drámasorozat. 21.00 Edward Kardelj születésének 70. évfordulója. 2040 Zenei album. 22.50 Sportszemle. 2. műsor 14.00 Chamonix: Síversenyek, műlesiklás, férfiak (felvételről). 15.00 Műkorcsolyázó EB. 17.00 Rövidfilm. 17.15 .Kézilabda Baj­­nokok Kupája: Partizán (Bjelo­­var)—Grosswallstadt. 18.33 Paul Bley hangversenye,, zongora. 19.27 Ma este bemutatjuk . . . 20.00 Hagyaték a jövőnek — Ja­pán dokumentumsorozat. 20.53 Huszonnégy óra. 21.13 Elátko­zottak.­­­t mexikói film. ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ 9.00 Barázda. Magyar nyelvű faluműsor. 14.05 Játékfilm gyere­kek­nek: Kalhan és Izolda. 19.15 Rajzfilm. 19.30 Tv-híradó magya­rul. 20.00 Forró szél. Szórakozta­tó filmsorozat. 21.00 A Velebit. Dokumemtumfilm. IV. rész. 21-35 Zenés album — szórakoztató mű­sor. 22.10 Sportüzemre magyarul. ROMÁN TELEVÍZIÓ 9.00 Vasárnapi torna. 9.35 Dick Turpin — folytatásos gyermek, filmsorozat — 12.rész. 10.00 A falu életéből. 11.45 A zene örö­mei. 13 05 Vasárnapi album. 16.15 Az 1979. év sporteseményei. 18.00 Paul Gauguin — filmsoro­zat — 6. rész. 13.40 A képernyő a kicsinyeké. 19.00 Tv-híradó. 19.30 Országjárás. 19.55 Az east miltoni jelölt — angol filmbemu­tató. 21.15 Zenés műsor. 21.50 Tv-híradó. HÉTFŐ MAGYAR TELEVÍZIÓ Adásszünet. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. műsor 17.10 Magyar nyelvű Tv-napló. 17.45 Brana bácsi orfeuma. 18.00 Mesét mondunk. 18.15 Művelő­dési adás. 18.45 Katapult — if­júsági adás. 19.15 Rajzfilm. 19.27 Ma este bemutatjuk ... 20.00 Fenntartott idő, utána: Kivá­lasztott pillanat, Kulturális mű­sor, Zenei híradó. 2. műsor 17.30 Dokumentumfilm. 18.45 Telesport. 19.27 Ma este bemu­tatjuk . . . 20.09 Tudományos műsor. 21.00 Huszonnégy óra 21.20 Üvöltő szelek — filmsoro­­zat. Újvidéki televízió 17.10 Tv-híradó 1. kiadás ma­gyarul. 17.45 Brana bácsi orfeu­ma — gyermekműsor. 18.00 Mese gyerrmekeknek. 18.15 Közlekedés­biztonság. Autóúti sz­abályok 13.45 Ifjúsági­ műsor magyarul. 19.15 Rajzfilm. 19.30 Tv-híradó 2. kiadás magyarul.­­ 20.00 Világunk. Külpolitikai műsor magyarul. 21.00 Testnevelés magyarul. *, ROMÁN TELEVÍZIÓ 16.00 Magyar nyelvű adás. 18.50 A legkisebbeknek. 19.00 Tv.hír­­adó. 19.35 Film. 20­19 Technikai­­tudományos ismeretterjesztő mű­sor. 29.50 Gusztáv az erős — 5. rész. 21.40 Tv-híradó. SPORT Győztes: a megyei tanács sakkcsapata A Magyar Hírlap Kupa sakktömegversenyének me­gyei döntőjét s­zom­baton dél­előtt az MTA Biológiai Köz­pontjának épületében tartot­ták meg. Tíz helyett nyolc csapat versenyzett, mivel a hódmezővásárhelyi városi ta­nács csapata — betegség mi­att — nem tudott sakktáblá­hoz ülni. A küzdelem elejé­től kezdve izgalmas, kiéle­zett volt, mt minden pontért meg kellett küzdeni. A döntő érdekessége, hogy edd­ig min­den , évben a m­egyei tanács csapatának sikerült a bioló­giai központ csapatát meg­vernie, de összesítés alapján a biológia került az országos döntőbe, ahol, mint ismere­tes, első és második helye­zést ért el. Tegnap megfor­dult a helyzet, a biológia csa­pata nyert ugyan a megyei tanácsiak ellen, de szoros küzdelem­ben mégis ők nyer­ték a megyei döntőt, méghoz­zá csak­ egy pont előnnyel. A megyei tanács I. győztes csa­patának tagjai: Rácz András, Sebestyén Gábor és Orosz Sándor. győztes csapat vezetőjé­től, R­ícz Andrástól megkér­deztük, hogyan értékeli sze­replésüket. — Titkon számítottunk er­re — mondotta —, noha tisz­tában voltunk vele és ez a küzdelmek során is bebizo­nyosodott, hogy a biológia fiatal és tehetséges csapata a mienk­énél erősebb, de ez­úttal mellénk állt a szeren­cse. Személy­e szerint én nem voltam sikeres, nyolc éve veszek részt ezekben a küz­delmekben, de ezúttal vesz­tettem. A tömegverseny főrendező­je, dr. Mathesz Sándor a kö­vetkező szavakkal értékelte a döntőt: — Sportszerűen, nyu­r­godt légkörben, ideális kö­rülmények között folyt le a megyei verseny, örvendetes, hogy az elmúlt évinél több fiatal kapcsolódott be és jól szerepeltek. A biológia csa­pata azzal vigasztalódott, hogy jövőre majd ők nye­rik meg a megyei döntőt A verseny mindvégig izga­lomban bővelkedett amit a két rivális egypontos különb­sége is jól kifejez. Második helyen a Számítástechnikai és Ügyvitel Szervezési Válla­lat harmadik lett a Biológiai Központ I. csapata, negyedik a szegedi városi tanács. 1974 nyarán három lab­darúgó érkezett Szegedre, az akkori SZEAC-hoz. Az NB I- ből kiesett Tisza-partiak­­tól a Bp. Honvédhoz iga­zolt Gujdár­­Sándor és Vi­­rágh Ernő helyett a főváro­si piros-fehérek Hojszáik Zol­tánt, Birinyi Istvánt és Ká­dár Lajost adták ki a szege­di együttesnek. A három labdarúgó közül ma már egyedül Hojszák Zoltán vallhatja magát a szegedi csapat játékosána­k. Birinyi István és Kádár Lajos egye­sületet változtatott, Birinyi a Bp. Vasashoz, Kádár pe­dig a Diósgyőri VTK-hoz igazolt azóta. De Hojszák Zoltán is tett — mint ké­sőbb kiderült — egy értel­metlen kitérőt­ átigazolt a Dunaújvárosi Kohász csapa­tához, majd onnan alig egy év után visszatért a­­SZEOL AK-hoz. Ezen kitérőről be­szélgettünk a labdarúgóval, hogy az eset tanulságát ki­­ki a maga szemszögéből le­vonhassa. — Bevallom, kissé szo­rongva jöttem a fővárosi él­csapattól, egy vidéki NB II­es gárdához — kezdi életútja ismertetését Hojszáik Zol­tán. ‘ A' ‘viszolygás 'azonban rövid ideig tartott. Mind­hárman megfelelő lakást kaptunk a városban. Akkori, új csapatomnál Kontha Ká­roly volt a vezető­edző. NB II- es szereplésünk rövid volt már az első nekifutásra si­kerrel vettük az akadályt: egy év alatt visszakerültünk az NB I-be. Hamar beil­leszkedtem új csapatomba, játékostársaim is befogad­tak. Igaz, az 1975—76-os baj­noki év végén csak az NB I-es létszámemelés nyomán maradtunk az első vonalban. A következő bajnoki évad­ban azonban már biztosan megkapaszkodtunk az élvo­nalban. Nekem akkor­­ szin­te minden „bejött”, igen jól ment a játék. Abban­ a­z idő­ben még a sérülések is el­kerültek. A jól sikerül év végén. 1976 nyarán átiga­zolási lappal megkeresett a Csepel, de én gondolkodás nélkül nemet mondtam, meg­szerettem már akkor a vá­rost, és úgy éreztem, a kö­zönség is engem. — A sikeres éveket le­szállóig követte. Az 1977— 78-as bajnoki év végén is­mét kiestünk az NB I-ből. Akkor újból jelentkezett ér­tem a Csepel. Egyesületem vezetősége a fővárosi együt­tessel tárgyalt kiadatásom­ról, engem viszont megke­resett a Dunaújvárosi Ko­hász is. Már nem vonzott a főváros, megszoktam a vi­déki életmódot, viszont csá­bított az NB I-ben játszás lehetősége. Ezért, a Dunaúj­városi Kohászt választottam új csapatomul. — Utólag kiderült, rosszul választottam, maradnom kel­lett volna Szegeden­­, foly­tatja elgondolkodva. Nem tudtam megszokni az új kör­nyezetet, nem éreztem ott­hon magam Dunaújváros­ban. Igaz, az NB I-es csa­patban sem tudtam gyöke­ret verni. A középpályán, ami az én posztom­­ is, igen jó labdarúgókkal rendelke­zik a Kohász. Legfeljebb cserejátékosként jutottam szóhoz, a tartalékcsapatba kerültem, meg esetenként a kispadom ültem. A labda­rúgókat kísérte legnagyobb veszély, a sérülés ott sem került el. A Bp. Vasas el­leni mérkőzésen súlyosan megsérültem, és hosszú kényszerpihenő­ következett. Akkor érlelődött meg ben­nem az elhatározás: ottha­gyom Dunaújvárost, hogy végleges otthont találjak. Több fővárosi és vidéki NB II-es csapat közte volt egyesületem, a SZEOL AK is­­ megkeresett az átigazo­lási lappal. Én habozás nél­kül Szegedet választottam, mert úgy éreztem, hazame­gyek. Annál is inkább he­lyénvaló szerintem ez a meg­állapításom, mert az a vád rém érhet, hogy anyagi okokból jöttem vissza Sze­gedre, ugyanis Dunaújvá­rosban a tartalékcsapatban több volt a keresetem, mint amennyi jelenleg a SZEOL AK-nál van. Szegedre visz­­szaérkezésem után várakozá­somban nem is­­csalódtam. Az új sportköri vezetés is, meg a csapattársak is egy­aránt akarják az NB I-et. Ez az egyértelmű akarás — meggyőződéssel vallom — előbb-utóbb meghozza gyü­mölcsét. A tenni akaró sport­köri vezetés, meg valameny­­nyiünk kitartó munkája sze­rintem biztosíték a sikerre. Már több edző irányításával dolgoztam, de ilyen kemény munkában, amit az elmúlt hetekben végeztünk, talán edzii­i egész labdarúgó pá­lyafutásom alatt összességé­ben sem volt részem Bí­zom abban, hogy a sérülés kísértete a jövőben elkerül, és még évekig kergethetem a labdát a SZEOL AK csa­patában, remélem, rövide­sen az NB I-ben„ hernádi gyula ” Értelmetlen kitérő után ismét Szegeden A második ezüst után... Most már önálló „kategória­ként” kezelendők a magyar mű­korcsolyázás történetében a BSE jégtáncosai, Regőczy Krisztina és Sallai András: a göteborgi Scan­­dinaviumban — ahol 1976-ban a VB-n 4. helyet szereztek — akkori önmagukhoz képest két hellyel előrelépve eltehették életük má­sodik EB-ezüstérmét. A mindig kísérletező duó negyedik érmét könyvelhette el péntek esti ki­váló kűrjének köszönhetően , ebből két ezüst-, a másik kettő pedig bronzérem. Ezek után re­mélhető, hogy pályafutásuk csú­csát éppen az 1980-as olimpiai évben érik el. Tudásuk alapján közel állnak ahhoz, hogy Göte­borg után Lake Placidben, az olimpián, majd Dortmundban 3 VB-n is dobogón állva „tripláz­­zanak”. A mai műsor Asztalitenisz: Szabó III., Aranyosi. Férfiak: Falusi spartakiád körzeti dön. SZEOL­­ AK-Körmendi Dózsa tere, Csanádpalota, ált. isk. tor. Sportcsarnok, 11.00, naterme 9 órától: Weldnaer, Simo. Sakk • Kosárlabda: Munkahelyi olimpia városi NB I, nők: SZEOL AK-MTK, döntője: Makó, Korona-szálló VM, városi sportcsarnok, 9.30, emeleti nagyterme, 9 órától. CSONGRÁD MEGYEI HÍRLAP Az MSZMP Csongrád megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: DR. TAMASI MIHÁLY Főszerkesztő-helyettes NAGY PÁL Szerkesztőség Szeged Tanácsköztársaság útja 10 8740 Telefon 12-633 főszerkesztő: 12-825 éjszakai ügyeleti telefon 12-422. Telex: 082 282 Városi szerkesztőségek Hódmezővásárhely Tanácsház fszt 15 5800 Telefon u-908 és U-919. Makó Felszabadulás útja 3 6900 Telefon 41 Szentes Kossuth tér 4 6600 Telefon 470 Csongrád Felszabadulás útja 2—4 6640 Telefor. 312 A lap megjelenik hétfő kivételével mindennap Kiadja a Csongrád megyei Lankiadó Vállalat Felelős kiadó*: KOVÁCS J.ÁSZLÓ Kiadóhivatal Szeged Tanácsköztársaság útja 0 1 6740 Telefon 12-633 és 13-130 A lapot terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalo­knál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 30.­. Ft, negyedévre 90 - Ft egy évre 360 - Ft A lapot a Szegedi Nyomda készíti Szeged. Bajcsy-Zsilinszky u 28 6720 Telefon 12­ 422 Nyomdaigazgató DOBÓ JÓZSEF indexszám * 25 052 ISSN 0133—0101

Next