Csongrád Megyei Hírlap, 1980. március (25. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-09 / 58. szám

„Jönnek a vizesek" Csongrád A Csongrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalat csongrádi üzemmér­nöksége pedig kisüzem. Eb­ből következik, hogy az ut­cán az emberek arcról meg­ismerik a szerelőket. „Jön­nek a vizesek!” — értesítik egymást sietve ilyenkor. Var­ga István vízvezeték-szerelő ekként vélekedik a népszerű­ségről : — Ha befordulok a sar­kon, kint maradnak a kapu­ban. „Lesz víz, vagy nem?” — kérdezgetnek. Ha elmen­nek hazulról, a kulcsot­­ a szögre akasztják, hogy be­mehessek, ha odaértem. Ha hiba van, nem a főnöknek szólnak, hanem elkapnak bennünket az utcán. Minden­ki ismer. Ezért jó Csongrá­­don „vizesnek” lenni. Nehezen verődik össze a 17 tagú brigád, amelynek nemcsak a munkája, hanem a neve is: Karbantartó. Több­szörös aranykoszorús, a vál­lalat kiváló brigádja. De kár is lenne mindenkit ösz­­szedobolni egy riport idejére, hiszen bokros teendőik mel­lől szólítanánk el őket. Simádi Ferenc villanysze­relő dideregve érkezik meg a Körös-torokból, ahol egy ampermérőt kalibrált a szennyvíztelepen, mert indo­kolatlan á­ram­­­ú­­ fogyas­ztás­t tapasztalt. Dörzsölgeti a ke­zét, ami elgémberedett — egy kollégája szerint a Trabant vezetése közben. A valóság persze az, hogy hideg van a vízközelben. Tudja ezt Gom­bos Ferenc lakatos, népszerű nevén „öcsi” is, aki a szenny­víztelep villámvédelmének korszerűsítésén dolgozik. A műhelyben gyártották le a hozzá való alkatrészeket, már csak a betontuskókat kell felrakni a tetőre és a drótkötelet kihúzni. S vajon Illés József laka­tos mivel bíbelődik ma? Az alkatrész-fuvarozó kerti trak­tort javítja. Tönkrement a kuplungja, szétszedi tehát. — Már ma tudom azt is, hogy holnap mit csinálok — magyarázza. — Persze, köz­bejöhet valami, szólhat a brigádvezető, hogy fogjam a „Pionírt” és menjek ki pél­dául a Heringertelepre be­tont vésni. Hát még ha cső­törés adódik valahol! Bár az ügyeletet nem a mi brigá­dunk látja el, sőt a hálóza­tok karbantartása is mások feladata, azért bekapcsoló­dunk a hibaelhárításba akár éjjel is. Legutóbb a Vas Ge­reben utcai csőrepedésnél közreműködtem Hild János­sal. Egyébként a szivattyúk, a gépházak, a vízátemelők, a gáztalanítók karbantartása, az új kutak beüzemelése tar­tozik a hatáskörünkbe. Nyugodtan Sz­­lexbrigádnak őket, hisz víz­vezeték-szerelő, géplakatos, villanyszerelő, festő, sőt ker­tész is van közöttük. Ez ele­ve feltételezi, hogy igen ösz­­szetett, szerteágazó feladatok megoldására képesek. A kol­lektíva egyetlen nőtagja, Czeiner Józsefné mindany­­nyiuktól különböző munka­kört lát el: raktáros. Néha ugyancsak meggyűlik a baja a fiúkkal, mert olyan anya­got, alkatrészt követelnek rajta, ami épp nem kapható. Pedig, hogy mi legyen a készletben, nem ő dönti el, hanem a csoportvezetők elő­zetes felmérése alapján ren­deli meg. Hosszan sorolhatnék a karbantartó brigád érde­meit, akár csak az elmúlt év­ben szerzetteket is. A legna­gyobb súllyal az esik a lat­ba, hogy a kezük alá tarto­zó berendezésekben nem for­dult elő üzemzavar tavaly, így emiatt a vízszolgáltatás sem szünetelt. Az üzemmér­nökség beruházásaiban hasz­nosan közreműködtek­ Fel­­győn a hálózat­ építése, Csanyteleken a cseréje, Csongrádon a rekonstrukció­ja folytatódott. Az újonnan létesülő kisréti vízműtelep első két kútját most, márci­usban kapcsolják rá a váro­si vízvezetékrendszerre. Ezek rögtön napi 3 ezer 200 köb­méterrel növelik meg a ka­pacitást. Érdemes megje­gyezni, hogy Csongrád je­lenlegi kútjai összesen 3 ezer 700 köbméter vizet hoznak a felszínre naponta. A telep építése folytatódik, s várha­tóan ettől az évtől kezdve semmi sem fog emlékeztetni a város egykori krónikus nyári vízhiányára. A most üzembe helyezendő két kút gépészeti szerelése a brigád munkáját dicséri, ugyanúgy, mint a Marx téri, a herin­­gértelepi és az alsóvárosi gáz­­talanítók elektromos munkái. Párnt­ megtesznek mi­n­t­t nyelu­dent az anyagta­karékosságért. A fémhulla­dékokból csőkarimákat, kor­láttartó oszlopokat és egye­beket készítenek. Rendszere­sen patronálják a Széchenyi úti óvodát, a Kossuth Lajos Általános Iskolát és a Csong­rádi Napok rendezvényeit. Tavaly, saját elképzeléseiket is messze túlszárnyalva, 1043 óta társadalmi munkát vé­geztek a közért Többen ta­nulnak a brigádban, főisko­lán, szakközépiskolában, technikusminősítő és vezető­képző tanfolyamon. A Szak­ma Ifjú Mestere vállalati ve­télkedőn Révész József és Gombos Ferenc ért el érté­kes helyezést. Legtöbbjük kedvtelése a horgászat a futball és a sportlövészet, de néhányan kiskertet is mű­velnek. Csaknem mindany­­nyian törzsgárdategyk, jól megvannak egymással, s az embert ennyi idő után már nehéz elmozdítani a munka­helyéről. — A hálózat minden mé­terét ismerjük — jelenti ki Simádi Ferenc. — Kezdetben nehéz volt­ a dolgunk a gyen­ge szerszámozottság, az ala­csony létszám miatt, de úgy korszerűsödtek a felszerelé­sek, ahogy a város vízellátá­sa fejlődött. Sokat segítenek a praktikus célszerszámaink, kisgépeink, amelyek méretre ugyan beleférnek egy bő­röndbe, de olyan drágák, mint egy gépkocsi. Mind­egyik megéri­ az árát, keve­sebb lett általuk a nehéz fi­zikai munka, gyorsabban végzünk a feladatokkal. — Azért tennivaló akad bőven — folytatja Illés Jó­zsef. — Az üzemi közösség azonban mindenért kárpótol. Jó naponta találkozni a munkatársakkal, akik nem egyszerűen kollégák, hanem barátok. És ha az üzemve­zetővel van beszélnivalóm, akkor sem találok soha zárt ajtót. Ő is jól beleillik a kö­zösségünkbe-A 17 ember: Béla, Végrl Tibor, Sid Já­nos, Varga István, Simádi Ferenc, Révész József, Gom­bos Ferenc, Kása László, Il­lés József, Gubis József, Új­vári István, Czeiner József­né, Varga Zoltán, Szem­erédi István, Balogh Pál és Kádár Imre — komoly teendőket hivatott ellátni ezen a tava­szon is. Üzembe helyezik a kisréti vízműtelep első egy­ségét, Bakson és Bokroson, új kutakat létesítenek, a vá­rosi fürdőben tanmedencét építenek. Az idei társadalmi­­munka-akcióikat a város igé­nyei alapján szervezik meg. 1. SZÓRÁTH GYULA A csongrádi vízműtelep parkjában létesített „kútm­úzeum" egyik műtárgya tövében tart megbeszélést a Karbantartó szocialista brigád. (Fotó: Pintér József) 1980. március sg vasárnap Franciska napja A Nap kiel 6 óra 09 perckor, és nyugszik 17 óra 411 perckor. A Hold kel 0 óra 13 perckor, és nyugszik 10 óra 00 perckor. SZÁZ ÉVE, 1860. március 9-én született Lo­­vasberényben ,és­ 77 éves korá­ban, 1857 decemberében halt meg Budapesten Marton Géza jogász, Kossut­h-díjas egyetemi profesz­­szok­, akadémikus. ESŐ, HAVAS ESŐ várható időjárás ma estig, időnként felszakadozó felhőzet, párás, helyenként ködös idő, ismétlődő esővel, helyenként havas esővel. Megélénkülő déli, délkeleti szél. A várható leg­magasabb nappali hőmérséklet ma, általában plusz 1, plusz 9 fok között. MOZI Csongrádi Szabadság: A kí­vánság fája. Színes, szovjet film. N1 éven felülieknek! Kezdés: fél 4 órakor. A madarak is, a méhek is ... Színes, amerikai dokumen­tumaim. 16 éven felülieknek! Kezdés: fél 6 és háromnegyed B óraskor. Matiné: Fel a fejjel! Szí­nes, magyar filmvígjáték. Hét­főn: Hair, Színes, amerikai film­­muisical. IH. helyárral! 14 éven ft..Lilinknek! Kezdés: fél 4, fél 6 és háromnegyed 8 órakor. Vásárhely: Bérke: Pantaleon és a hölgyvendégek. Színes, domi­nikai filmvígjáték. IH. helyár­ral! 18 éven felülieknek! Kezdés: fa 4, háromnegyed 6 és 8 óra­kor. Matiné: Cirkusz a cirkusz­ban. Színes, csehszlovák-szovjet film. Hétfőn: Orvosság a félelem ellen. Színes, szovjet bűnügyi film. Kezdés: fa 4, háromnegyed 6 és 6 óraikor. Makó! Vörös Csillag: Csendes Amerikai Prágában. Színes, cseh­­szul­váli fám­ 14 éven felülieknek! Kezdés: fél 4, hárominnegyed 6 és 8 órakor. Hétfőn: Pantaleon ás a hölgy vendégek. Színes, domini­kai ölmvnyjáték: uj. helyánnal! 18 évem felülieknek! Kezdés: há­­romnnegyed 6 és 8 órakor. Szabad­ság: Próbafelvétel. Színes, len­gyel film. 14 éven felüli ekneár! Kezdés: 3. negyed 6 és fél 8 óra­kor. Matiné: A Gejzirvölgy titka. F­ines, szovjet film- Hétfőin: 6-----­Szenzáció! Színes, amerikai film­vígjáték. n. bélyárran! Kezdés: negyed 6 és fél 8 órakor. Szentes: Szabadság: Hair. Szí­nes, amerikai filmmusical, Hl. hely árral! 14 éven felülieknek! Kezdés: 4, 6 és negyed 9 óra­kor. Matiné: A kis hableány. Színes. NDK mesefilm. Hétfőn: A kívánság fája. Színes, szovjet film. Kezdés: 4 órakor. A mada­rak is, a méhek is ... Színes, amerikai dokumentumaim, 16 éven felülieknek! Kezdés: 6 és negyed 9 óraikor. Szeged: Vörös Csilláig. Szenzá­ció! Színes, amerikai filmvígjá­­ték. II. helyárr­al! Kezdés: dél­előtt 10 órakor. Harcmodor, I—H- rész. Színes, magyar film. Dupla helyárral, 14 éven felülieknek! Kezdés: negyed 4 és negyed 7 óráikor. Hétfőn: Harcmodor. I—II. rész. Színes, magyar film. Dupla jielyárral! 14 éven felülieknek! Kezdés: délelőtt 16, délután ne­gyed 4 és negyed 7 óraseor. Sza­badság. Hétfőn: A jó, a rossz és a csúf. I-H. rész. Színes, olasz western film. HL Dupla jselyárnal. 16 éven felülieknek ! Kezdés: fél 4 és fél 7 óraikor. November 7.: Detektív kát tűz között. Színes, amerikai bűnügyi film. HL belv­­árral ! 14 éven isaláltaknak I Kez­dés: 8 és 7 órakor. Matiné: Or­dasok között. Szovjet kaland­­ film. Hétfőm: Detektív kát tűz között. Színes, amerikai bűnügyi film. IH- hel várral! 14 éven fe­lülieknek! Kezdés: este 7 óraikor. Fáklya: Szenzáció! Színes, ame­rikai filmvígjá­ték. II. he!­várral. Kezdés: Száromnegyed S, negyed 6 és fás 8 óraikor. Matiné: Hurrá, nyaralunk! Szovjet film. Hétfőn: Csendes amerikai Prágában. Szí­nes, csehszlovák film. 14 éven felülieknek! Kezdés: hárnamne­gyed 3 és negyed 6 órakor. 141 perc a befejezetlen mondatból. I—II. rész. Színes, magyar film- 16 éven felülieknek! Dupla hely­­árnal! Kezdés: fél 8 órakor. RÁDIÓMŰSOR KOSSUTH ADÓ 7.23 „Halat, vadat, s mi jó falat. . Élelmiszer-magazin, a húskészítményekről. 8.19 Öt kontinens hét napja. 8.86 Színes népi muzsika. 8.18 Magyar Mú­zsa. 10.88 A harmincharmadik kérő. 11.87 A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa Ba­lázs Árpád műveiből énekel. 11.14 Vasárnapi koktél. 12 18 Édes asv.-a.nyiílviinik­ 13.08 Rázós úton. 13.18 Szimfonikus nene. 13.42 Rá­dió-lexikon. IV­­. A taamairazene kedvelőinek, is.13 PH tantás­z a világba. 15.33 Járdányi Fél nép­zenei feldolgozásaiból. 15.57 Régi kövek beszélnek életről és halál­nál. 17.18 Lengyel toronági válto­zások. 17.30 Opera-mű­vészl­eme­zek. 58.14 Hol volt, hol nem volt. . . 18.68 Diákkönyvtár hang­szalagon. 19.35 Faszt: Damte szo­náta. 18.51 A Rádió Dalszínháza. 33.18 Sporthírek. Tot­ti. 22.39 Ye­­hudi Menuhin két hegedűjver­­eemyt játszik. 23.23 Graziéba aetotti é® Alekszavndr Vegyemnyi­­scov operaáriákat énekel. 8.18 Dzisessa felvett Jelami­rből. PETŐFI ADÓ 7.08 A református egyház fél­órája. 7.38 Romantikus or­oos­­muzsika. 3.05 Mit hallunk? 8.38 Miska bácsi levelesládája.­­ 53 Hegedűs Gáza hat története. 10.26 Színházi Magazin. 11.53 Jó ebédhez szól a nóta. 12.50 Gop­­parlfield Dávid. 14.05 Újdonsá­gainkból. 14.13 Táskarádió. 15.80 Neui­aleim Nánásom. 16.00 Híres zenekarok albuma. 16.40 Slágerek mindenkinek. 17.35 A vasárnap sportja. Totó. 17.55 Mit üzen a Rádió? 18.38 Nótai kedvelőknek. 18.20 A bolondos lány. — Rész­letek. 18.41 Könnyűzenei Olimpia - Elődöntő - VL 20.11 A kéik hó balladája. Majdavám költők ver­sei. 90.38 Társalgó. 22.30 Kellemes POUaWestl 3. MŰSOR 7.88 A pécsi stúdió szerb-hor­­vát nyelvű műsora. 7.30 A pécsi stúdió német nyelvű műsora. 8.08 Karl Ridderbusch operafal- Vételeiből. 8.43 A Nemzetközi Rádióegyetem műsorából. 9.13 Évszázadok mesterművei. 10.10 Új Zenei Újság. 11.36 Mahler: V. szimfónia. 12.21 Barokk mes­terek kamarazenéi élből. 18.95 Sztárok sztereóban. H­op Sass Sylvia operafelvételeiből. 14.42 Így látta­m Kodályt. 15.03 Hang­felvételek felsőfokon. 17.30 Kis magyar néprajz. 17.35 Zon­­gorasha­ngverseny a Zeneakadé­mia nagyterméből. Közben: A magyar széppróza századai. 19.35 Rádiószínház. 26.52 Dzsessz, fel­vé­telekből. 21.30 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. I tan vvernanny ciklus szá­zadunk zenéjéből — H rész. Köz­ben: A miskolci stúdió mikro­fonja előtt Feledi Gyula grafi­kusművész. 23.35 Madrigálok, tasztiku­s fordandfdm. tl-45 Hí­rek. 11.50 Déli muzsika. 14.35 Grumtoveci emberek. Magyarul beszélő jugoszláv filmsorozat, x/i. 1545 Műsorainkat ajánljuk. 15.40 Reklám 15.45 sok van, mi csodálatos, vitray Tamás műso­ra (ism.) 16.23 Lehet egy kérdés­sel több? vetélkedőműisor. 16.55 Vasas—DVTK. Bajnoki labdarú­­gómérkőzés. Közvetítés a Fáy utcából. A szünetben. — Reklám. — A Közönségszolgálat tájékoz­tatója. 18.45 Tévétöma. 18.50 Esti mese. 19.00 A HÉT. 20.00 Hírek­ 00.05 Hűtlen asszonyok. Magvanul beszélő olasz fam. 21.40 Tele- Sport. 32.40 Hírek- JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. műsor 9.00 Barázda — faluműsor, utána gyermekműsor magyar nyelven. 10.10 A reggeltől is­merni meg 3 napot . gyermek­­műsor. 11.36 Népi muzsika. 12.00 A tudás — vagyon. 14.00 A né­zők és a Tv. 14.30 Guliver — magyar film gyermekeknek. 15.40 Néha vasárnap. 1945 Rajzfilm. 19.27 Ma este bemutatjuk. 20.00 Forró szél — humoros sorozat.. 21.00 Képek a hegységről. 21.50 Zenei album. 23.05 Sportszemile, 3. műsor 15.35 Jugoszláv , kézilabda-baj­nokság: Crvena zvezda—Zaljezni­­car. 16.55 Jégkorong: Jugoszlávia —Ausztria (közv.1. 19.55 Ma este bemutatjuk. 20.00 Hagyaték a jö­vőnek — dakumaini­u­nio­rozat. 20.55 Huszonnégy óra. 2145 Bűn és bűnhődés — szovjet film. ROMAN TELAVIEI. 8.20 Dalok. 8.40 Költészet. 0.10 Úttörőknek. 9.45 Népművészet. 1045 a faló életéből. 11.18 Román könnyűzene 11.55 Fiatalok a termelésben 1140 Ünnepnapok, a ,,Clocirila” együttes műsora. 13.00 Tv-hiradó. 1­4.20 Vasárnapi album 16.50 Az Onedin család. 4. Fész. 17.46 Társadalompolitikai műsor. 16­ 00 Utazás a jövőbe, vetélkedő pioníroknak 10,00 Tv-fúradó. 26-08 Zenés-irodalmi összeállítás. 21,30 Tv-híradó. HÉTFŐ RÁDIÓMŰSOR KOSSUTH ADÓ 8.25 Mit üken a Rádió? 9.08 Ismerjetek meg! Petőfi Sándor versei. 940 A hét zeneműve. 8.49 Ki kdPOR? Levente Péter mű­sora óvodásoknak. 10.03 Nyítni­­kek —­ Kisiskolások műsora. 10.35 Haydn: Philemon és Baums — opera. 11.23 Fegyvertársak. 11.43 Ragtime: Baetofon regé­nye rádióra alkalmazva. XHI. rész. 12.35 Válaszolunk hallga­tóinknak. 18.30 Zenei érdekessé­gek az elmúlt két műsorába­. 14-43 A kicsi király. 14.54 Édes anyanyelvünk. 15.10 Lakatos Mi­hály népi zenekara játszik. 15 28 Visszapillantó. 15.95 Szervánszky Endre: II. vonósnégyes. 16­ 27 Szocialista brigádok akadémiája. 17.10 A Hamburgi Monteverdi kórus két Alessandro Scarlatti madrigált énekel 17.20 Könyv­­premier. 18.00 Bemutatjuk új felvételeinket. 18.15 Hol volt, hol nem volt • • . 19.15 H3ngszer­­szólók. 19.35 Kapcsoljuk az Erkel Színházat. Közben: A régi vízi­­világ tudósa. Kb. 21.33 Népda­ sok. 22.20 Tíz perc külpolitika. 22.80 Halló, itt vagyok! Szilágyi János műsora. 23.80 Beethoven: G-dúr hegedű-zongora szonáta. Op. 96. 0. tó Kán­kán, Részletek Porter zenés játékából. PETŐFI ADÓ B.O. Népdalok, néptáncOK. B.SS A Csehszlovák Rídió bvi torka fúvószenekara polkákat játszik. 3­ 40 Slágerm Múzeum. 9.39 Éntől ó­­ráig. Balogh István könyezet* Védelmi műsora. 10.00 Zenedél­­előtt. 12.00 Kersics Anka és Ma­daras Gábor népdalokat énekel, Sára Ferenc furulyázik. 13.33 Kis magyar néprajz. 12.38 Tánczenei koktél. 13.25 Aki dudás akar lenni ... 11.30 Keltátől ötig . .. 17.00 csak egyetlen Földünk van... 17.30 Ötödik sebesség — különkiadás. 18.33 Zeneközelben. 13.15 Könnyűzenei Olimpia «­­Elődöntő — m­. rész. 13.45 „Bu­­davári Te Deum” Történelmi já­ték a Várpalota lovagtermében. 20.48 Társalgó. 2245 Sáros Já­­nos daljáték-felvételeiből 234­5 Balogh Albert, népi zenekart játszik, Seress Anna és Rizp József nótákat énekel. 3. MOSOK 9.00 Iskolarádió 9.39 Olasz nő Algírban. Részletek Rossini ope­rájából 10.80 Rádiólex'k.or, 11.03 Dzsesszfelvételek 1­01. H.is A ka­ marazane kedl­éle­pek. 12.11 Már gyár Múzsa. 13.87 Magyar zene­szerzők­ 13.48 A Cambridge-i Ki­­rályi Kollégium énekkara TaUiS’ műveket énekel. 14.23 Barokk mesterek műveiből 16.00 Közös­ség, társadalom, történelem. 10.30 Huszonöt­ perc beat. 16.55 Roman­tikus szerzők kamarazenéjéből. 17-44 Aztereőtmustra. 13.04 Zseb_ rádiószínb­áz 18.39 A sáét zene­műve. 18.05 Mindenki Iskolája. 10.35 Láttuk, hatottak. 20.00 a progresszív beat híres előadói. 20.43 Soszjakavics: Az orr. TV-MÜSOR MAGYAR TELEVÍZIÓ műsor 16-13 Hírek. 1630 Eurmy mfl- Magyarul beszélő amerikai film­missies 1­0*1*1.1 18.15 Tévákorna.­ 18.68 Esti mese- 18­88 Háború * Szaharában. pokumantumfihn fispid 0840 Gyógy nipk kenek­­.. 82.49 Hírei­, JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ­­, műsor 17.10 Magyar nyelvű tv-napló.­ 17.45 Mesék a nagyapó pipájából. 1á.00 Mesét mondunk, is.is Mű­­velődési adás. 18.45 Szervusztali fiatalok. 19 rá Rajzfilm. 10.27 Ma este bemutatjuk. 20.00 Por­t- Tv-dráma. 8140 Kiválasztott pil­lanat. 8145 a kultúra az objek­­tívben. 2245 A Szerb zene törtéé­netán át: Raska ország hangjai. S. műsor 17.38 Dokumentumfilm. 1843 Rajzfilm. 10.59 Indirekt. 19.55 Ma este bemutatjuk. 00.80 A hat korunk, m­eg Huszonnégy óra. 01.20 Fekete kenyér rr filmsoro­zat. 22.SS Válogatás az iskolai televízió műsorából. ROMÁN TELEVÍZIÓ 16­00 Magyar nyelvű adás. 18.30 A legkisebbeknek. 19.00 Tv-hír­adó. 19.25 a nap gazdasági hí­rei. 0848 Tudományos híradó. 08.49 A weydoni asszonyvásár. 4. rész. 0135 TV híradó. KEDD DÉLELŐTT RÁDIÓMŰSOR KOSSUTH ADÓ ?.S0 a mai nap kulturális prog­­ramjából. 0.27 Csak egyetlen Földünk van 0.57 Verbunkosok, nóták. 9.14 Zenés képeskönyv. 10.05 MR IO­-14. 10.3.1 ' 'Jurab Andzsa part tize operaáriákat éne­kel. 10-53 A zeneirodalom rés­zekműveiből. 11.13 Ragtime, Doctoron regénye. H­TV. réfz. PETŐFI ADÓ 8.05 Szabó Miklós operettfel­­vételeiből- 8.31 Tíz perc külpol­­itika. 8.33 Távalgó. 10.33 Zene* délelőtt. 3. MŰSOR 9.00 Iskolarádió. 9.30 Romanti­kus muzsika. 10.23 Dzsesszfelvét­­elekből, il.95 Kesza­va Mink­ó. Akutagava Rianoszuke japán író elbeszélése, u 3g Ivan petrev operaáriákat énekel. TVIMUSOR MAGYAIJ telEV&IP I» mftsar 6.00 Tévétorna (isrtl-1 8-05 FIV. Földrajz fáit isk. 7. oszt.1­0.0* Környezetien­,éréi (ált- isk. 4. oszt.) 10.05 Magyar nyelv fád­­isk. S. wuM Rzá.rarka-tór­usa. Mnc, ]4no, eszterlánc. Rzótagar­lás, elválasztás. 10.20 évodasok Himmudsura, 1349 Fizika fáit, isk. 7. oszt.). TV-MÜSOR MAGYAR TELEVÍZIÓ 1. műsor 8.05 Tévétorna. fism.) s.io Mindenki iskolája. Földrajz. Eu­rópa tőkés országai. Ij. (Ism­ ) 8.45 Irodalom. Kicsik és nagyok. (Ism.) 8.15 Óvodások filmmű­­sora. 9.40 A Tenkes kapil­lnya. Ifjúsági tv-filmsorozat. I. (Ism.) io.10 Reklám, 1845 Ördögi ta­lálmány. Magyarul beszélő csehszlovák tudományos-fan­ Híradás a makói redőnygyárról A redőnygyár makói CSM­ségébe fokozatosan települ-­ nek le a budapesti törzsgyár munkaeépei, berendezései. Ez év májusától kezdve a nyí­lászáró szerkezetekre szerel­hető fém reluxákat is készí­tenek. Az idei tervük 30 ezer négyzetméter árnyékoló elem gyártása. A makói üzemegy­ség 5 millió forint értékű beruházásának részeként megkezdték a 480 négyzet­­méter alapterületű új munn­­kacsarnok kialakítását. A ki­­vitelezést egy komplex kő­műves munkabrigád végzi Varga József munkavezető irányításával. Ezen kívül épül még egy fedett szín,­anyagtárolőhely, és a régi géptermet is kibővítik.­ ­ Apr­is közepén kerül Az adásra a M­ÉCSZÖV makói építésvezetősége által felál­lított faszerkezetű ideiglenes irodaépület. Az általános üzemi rekonstrukció két éve alatt itt lesz majd a dolgo­­zók étkezőhelyisége is. Jej­lenleg a víz és a vilanysze­í­relési munkákat végzik a szakipari dolgozók.­ ­ A gyáregység famegimuni­káló gépműhelyében dolgozó tíz tagú Kun Béla szocialista brigád a legjobbak közé kísz­r­hette fel magát tavalyi ered­ményei alapján. Január 15- től megkezdték az újfajta terméknek számító ajtó heve­der tokok gyártását is, amelyből idén 30 ezret készí­tettek. Mint megtudtuk, nem­­csak a termelő, hanem a társadalmi munkában is de­­rekasan helytálltak a gépmű­­helybeliek. Felajánlásaikat maradék nélkül teljesítették. A Kassai utcai óvoda tető­cseréjén 800 órát dolgoztak. vas Arnad, mo. MARCIUS 9.

Next