Csongrád Megyei Hírlap, 1980. április (25. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-20 / 92. szám
I isiffir*! „ • - ‘ I melléklet J ALFÖLDI MŰHELY g J ítís társadalomtudomány Közművelődés Irodalom Művészei M---------------- . Vita a vásárhelyi művészetről Fekete János a természetközeli festészetről BÁR visszahúzódva, de a művészeti vitában tollvégre tűzött városban él és alkot Fekete János keramikusművész. A merev behatárolást nem fogadja el, így az egyik művészeti ágat túlhangsúlyozó álláspontot sem, miszerint Vásárhely festővénájú város. Miért nem művészvénájú, összességében művészetpártoló településként említjük? Együttesen igyekszik láttn a problémákat, s egyértelmű véleménye nemcsak a festészetre vonatkozik: ha szétszedik a tanyát, attól még a paraszti világot, természeti környezetet ábrázoló kép nem avul el. — A korszerű és elmaradott kifejezést a művészetben nem tartom érvényesnek. Tény, hogy vannak napi divatok és abból a szemszögből teszem azt a márványszobor már csak anyaga miatt is elmaradottnak tűnhet. Úgy vagyunk vele, mint az „ortopéd” cipővel, sokan lesántulnak benne, de mégis hordani akarják, mert éppen az a legújabb. Mi a természettel, az itteni emberi környezettel vagyunk összhangban, ezt keressük. Örök téma és emberi léptékével hamarabb ceruza elé kívánkozik. Megkérdezték egyszer a modern japán építészet vezető képviselőjét, mi a tit■kuk harmonikus épületeiknek? Azt válaszolta: az a szemléletbeli különbözőségük másoktól, hogy a japán ember nem akarta soha legyőz- ni, kívülrekesztetni a természetet, mert a természet részének érezte magát. Jelenthet a „vásárhelyiség” előnyt, vagy hátrányt, nekünk van egy megkezdett utunk és ezt a természethűség közös vonásával folytatnunk kell, jó műveket létrehozva. — HOGY VÁSÁRHELY mélyponton van-e, vagy sem, nem tudom megítélni. Másutt is vannak problémák, csoportok között és csoportokon belül, ez alól a vásárhelyi művészet sem kivétel. De ez nem vezethet a realista indíttatású alkotó munka fölrrúgásához, hogy most mér a napi divatokhoz igazodjunk, mesterséges cirkusz nyomán kötelezően másba kezdjünk, azon az áron is, ha rosszabb. Létezik egy beteg licitálás a világban, de a hirtelen fellángoló útkereséssel kapcsolatban nem szabad elfelejteni, hányszor hallottunk már nagy neveket, érdemtelenül kiemelt alkotókat, akiket szépen el is felejtettünk, s a fiatalabbak már nem is tudnak a létezésükről. Nem minden múlik a napi megítélésen, bár a kortárs műveken azért látszik, hogy melyik a kvalitásos, becsületes munka. — A művészet egészében sokféle stílus, irányzat elfér, és egészséges módon hatnak egymásra. Vásárhely sem egy külön világ, hanem része a művészeti életnek, nem rugalmatlanul és mindenféle hatást kizárva. Közölni akarunk valamit, a közönségnek beszélni, méghozzá érthetően. És ez a legfontosabb, mert realista csak az a mű lehet, amely hat az emberre. Fontos, hogy a közlendőben, az alkotásban erő legyen, mert ha nincs, akár absztrakt módon, akár naturalista elemekkel igyekszik elindítani a folyamatot, célt téveszt és sikertelen marad. A realizmus és absztrakt kérdéskörét gyakran igen nehéznyomon követni. Itt van például a kerámia, a forgástest szerintem az egyik legabsztraktabb plasztika. Mégis reális az edény? De még mennyire! Lehetne szó róla, a teáskanna kapjon kavics, vagy mondjuk kotlostyúk formát. És akkor mi történik: kapunk egy tárgyat, amely szobornak kevés, edénynek még kevesebb. — ELMÉLETEKET gyártani fölösleges, Vásárhelyen is. Mert a közös szál, a sajátosan magyar kultúrára való törekvés a művészek között ezt nem követeli szükségszerűen. Nem kellenek skatulyák, mert egyik ember a másikkal sosem lesz azonos a művészetben. Keresheti a népművészet elemeit, vagy bármi más alapot, egyénien, alkot, hiszen másként elvész a karaktere.. A különféle stílusok és felfogások nem lehetnek egymás ellenségei. Ami Vásárhely egységes voltát illeti, összejött egy kollektíva, akik a hazai kultúrában akarnak tevékenykedni. Ki-ki a maga módján és saját művészeti ágában, nem kényszerűen a népművészet látható elemeivel. Szükségtelen minden alkotáson megjelennie a párnavégnek. Én például sosem csináltam még vásárhelyi köcsögöt, ettől függetlenül munkáimban fellelhetők a vásárhelyi fazekasság nyomai. Mindenki dolgozzon a maga módján, jó és még jobb alkotásokra törekedve, és ne azon töprengjünk, hogy áthangolódva más csoporthoz vagy szekcióhoz igazodjunk. Problémák ugyanis másutt is vannak. El-el maradódnak művészek az őszi tárlatokról, másutt élők és vásárhelyiek is, ez nálunk tény. Néhány éve én sem állítok ki, de nem sértődés miatt, csupán nem akarok mérgelődni olyan dolgokon, amelyek a művészi munkától távoliak és elvinnének a „szakmától”. Fölösleges vásárhelyi összteljesítményeket keresgélni, mert csak egyénenként, érdemes mérleget vonni, s ugyanígy máshol alkotó művészekre se lehet ráfogni, hogy „vásárhelyi iskolás”, mert képeket küld az őszi tárlatra. Értelmetlen kategóriákat kimunkálni káros. Dolgozni kell a képzőművészeknek és akkor kinőhetnek nagy egyéniségek, akik elhomályosítanak iskola-elnevezéseket, kategorikus merev korlátokat. Ha a cím elveszik, az éppen nem baj. . Apáti Miklós: Vihar Akinek arcára fényt rajzol a vihar, igazán más ésetet is. Élhetsz-e majd talán újra oly életet, ami tán nincs is? beletisztul, s gyógyul, s rajonghat is úgy, ahogy senki se még, és soha senki. Sírni hallod-e őt? Húsa zeng, s hiába. Félsz? Sírsz? De élve utolsó pillanatát, éli-e azt. Ő vigasztal, ringat és arcodba sir, ha anlyt vársz, ha remélsz, hihetsz, ha szeretsz, élet, ami éltet, ami végső, ami egy pillanat és a mégis örökétig zengés? Gyűlölet álmodik rólam, de szavam nem bánt Hallod-e őt, és hallottál-e mást? ha hozzá beszélek, — tiszta vagyok már e lucskos viharban. Hiszem és hihet. Fenyvesi Félix Lajos: Önarckép Kitárt ablak holdfényes tükrében A vékony száj kicsit nyitva épp, szomorú és sovány arcomat nézem, kimondatlan szavak feszítik szét. Az erős homlok három ránca mély. Fényt, izgalmat keres két szemem, kivéste 3 ezer átvirrasztott éj. Titkon ott bujkál múlt és jelen. Növesztve bajusz, hosszú szakáll, s új bánat ragyog: ember vagyok, hogy ne találjon rám az óvó Halál! madaraknál is veszendőbb vagyok. Takács Imre: Gólyaförgeteg Eltemethetne mindent Újra a hó. Vagy a legelsőbb leszek mint ez a hó, de ez a március arra se jó, legelsőbbként az égből leszakadó hogy igazán fehérré váljon tőle mert maga történik meg maga által, a hazám, a Vértes és Bakony völgye, mindegy, hogy milyen mocskadásban . • Mi közöm nekem ehhez a vidékhez? Elemelhetne mindent újra a hó. Elmegyek egy harmadik hegyvidékhez, a gólyaförgeteggel ránkszakadó. Harmadik helyen élek, mint harmadik Nincs vége még a télnek, nincs egészen. — és első sose leszek, se második. Gyógyulhatok-e május melegében? VASÁRNAP, 1980. ÁPRILIS 6. SZALAY FERENC: GŐZ z Alkalmazkodás és szorgalom — ezek irányítottak engem minden cselekedetemben, tizenéves suttyókorom* óta. Ezt vallja Fenákel Judit regényhőse (A negyedik segéd monológja), Strasszer Jani, „aki mindig kiforogta magát”. A kisember szemszögéből vizsgálva az író a világ folyását, változásait, formailag olyan helyzetbe hozván saját magát, melynek kényszereit a mű elemzése során nem nehéz kitapintani. Noha igaz, hogy cseppben a tenger tükröződik, de abban sem kételkedhetünk, hogy a cseppnyi valóság a tengernyit nehezen idézi föl bennünk a maga teljességében, méreteiben és hatásában. „Törd magad, Strasszeg Jani. Ma is ezzel ébredek reggel, pedig betöltöttem a hatvanat.” Ismerünk valamennyien hangyaszorgalmú embereket, akik — környezetük vélekedése szerint — nem vitték semmire, pedig életük csak valamiféle szolgálatból állt, énükben betöltött a munka mindent, a családnak csak másodszerep jutott Miféle élet ezt Fenákel is ezt boncolgatja, fölleltározza azindíttatás és a világban való eligazodás körülményeit. Várkonyszőlősből, a nem egészen háromezer lélekszámú kis községből indul, ahol a civilizáció nem sok nyomot hagyott. Elsodorja a háború. Amikor annak poklából visszatér rádöbben a könyörtelen valóságra: nincs családja, semmije; apja — az ördögből nadrágot készítő falusi nadrágszabó kisiparos Strasszer Lajos — intelmein kívül semmit sem örökölt, egykori otthonát mások lakják. Wolf és családja a kocsmáros, akinél buzgón söprögette a földes kocsmahelyiséget hajnalok hajnalán, az sem jött vissza kényszerű utazásából az élők közé. A Konrád Áruházba, ahol kifutóként kezdte és felvitte sorsa a negyedik segédi „rangig”, visszatérve egy ideig együtt dolgozik Gáti Gyurkával, akivel ugyan sohasem voltak egy véleményen, de folyton egymás levegőjét szívták, sőt Gyurka életét is megmenti a háborúban. A 45 utáni Magyarország eseményekben és változásokban bővelkedő világából Strasszer és Gáti ellentétpár mellé fölsorakoztatja az író a letűnő régi világ alakjait is. A polgári levegőt árasztó, szétbomló, az újhoz sikertelenül alkalmazkodni próbáló Konrád-házat jól eleveníti meg. Várkonyt épphogy meglegyintette a háború szele: .......akinek se katona férje, se zsidó barátja nem volt, nagyjából ugyanúgy élte világát, mint a boldog békeidőkben. A várkonyiaktól igazán nem lehetett remélni, hogy a háború megrendítse őket. És végképp nem lehetett ilyet remélni az idős Konrád Józseftől.” A háború után az ifjabb Konrád könnyedén fölhasználja illegális kereskedelmi ügyletekre Strasszert, s ő bele is törődik az utazó vigéc — nem épp veszélytelen szerepébe, mert vakon hisz és sehogy se vág gusztusába a főnökök és nagyemberek dolgába beleavatkozni. Gáti, akiben politikai ambíciók feszülnek, „éppenséggel ott szeretett lenni, ahol a dolgokat kifőzték”. Strasszer bekvártélvozódik a Konrád famíliához, szinte családtagnak érzi magát, szükségük van rá, jól megy a „bolt”. Gáti viszont túllép e ház küszöbén, összekapaszkodik a pártvezérré lett Mészárossal és politikai pályára lép, újságíró lesz. Kettejük kapcsolata kiéleződik, amikor Gáti a feketézőkről és az újgazdagokról ír cikket. S amikor találkoznak, szemébe is vágja Janinak, hogy Konrádék vagyonát szaporítja még most is! Változnak az idők, a szerepek, a helyzetek. A kisember — Stsasszer — egy szituációban úgy érzi, hogy ő a sikeresebb ember és nem a nyüzsgő, a politizáló Gáti. Hiszen az Ifjabb Konrád oldaláról (ágyából), az elérhetetlen messzeségből feleségévé lett Sipos Margit Aztán: „Gyurka hiába kuncsorgott könyvelői állásért a konzervgyárban, mert vitába szállt az atyaúristennel is: kitették a szerkesztőségből, elvbarátai megtagadták, „amikor én már a Kossuth téri népboltban egész reszortért feleltem — dicsekszik. Homoki úrnak, a monológ hallgatójának. Higgyünk-e Strasszer Janinak. Ez a kérdés végigfut a regényen. Boldog volt-e? Néhány napig, ő szerette a feleségét, de az tartózkodó maradt a szerelemben. Megöregedvén, sokallja pedantériáját is. A gyerekek józanul látják kettejük diszharmóniáját Margit sorsában megannyi kényszer, megalkuvás. „Megszáradt, mint a takaratlanul hagyott kenyér.” „Gyalogjáró ember voltam egész életemben” — vallja Strasszer. Nem tudja elhitetni velünk, hogy ez a jó. Gyermekei sem értik, ha ő jobb felé lép, azok balra... És a felesége megcsalja — erre is irányítják a szemét — hibátlan fogait azért vitte Pestre javíttatni évente kétszer vagy háromszor. Hogyan éljünk? Ez a kérdés közbeugrik többször Strasszer és Gáti életfelfogásának ellentéteiben. Az írói módszer — a monológ, az önvallomás — a szubjektumot helyezi előtérbe, s mi sok mindent Straszszer szemén keresztül látunk, noha az író ennek korrekcióját igyekszik elvégezni Szenzációk nélküli életutat mutat be hitelesen, gondolkodtatva, vitára késztetve, ami nem kevés. Fenákel műveinek sorában a helye a jobbak között van. A hétköznapok nyersanyagát emelte át irodalmi műbe, s ezért olykor keveredik benne a dokumentum értékű rész a fantáziával teremtettekkel. Fenákel Judit írói útjának jó keresztmetszetét adja az Egy bizonyos Remény utca című novelláskötet, melyben tizenöt év terméséből került be huszonöt Témái mindennapiak. Egy lány elszánja magát az abortuszra, mertegyetemistaként, leányanyaként nem akar szülni. Az elképzelt kínok mellé társul a megaláztatás. (Egyedül.) Egy hivatal, ahol kibírhatatlan a munkahelyi légkör és ez meghökkentő cselekedetet vált ki. (Üldögélnek, beszélgetnek.) Szolgáltatás és kiszolgáltatottság. (Kályhások.) Egy munkáslányból lett főnök és egy osztályidegen mérnök szerelmi története, mely 1956 őszén kezdődött és happy end nélkül végződött. (Minden másképp van.) Egy öregasszony elindul, hogy befizesse a villanyszámlát, de nem találja meg azt az utcát, azt a helyet, ahol ügyét elintéznék. (Egy bizonyos Remény utca). Ilyenek vagyunk. Pontosan megrajzolt élethelyzetek sorát teszi elénk az író. Nem nélkülözi az öniróniát sem. Fölleltározva napi teendőinket, céljainkat, vágyainkat és kudarcainkat. Egybeötvöződik keserűség és öröm, a sorsok változatainak tanulsága. De sokszor vagyunk kicsinyességünk, önzésünk,szűk világba zártságunk áldozatai! Pedig szeretnénk mi szebbek és jobbak is lenni. A magányt föloldani (Novákné, Az idegen nő és egy nagy fehér kutya), a sikertelenségért kárpótlást kapni, mert szeretjük a munkánkat (Reklamáció). Ilyenek vagyunk? A történetek nem mindig adják a teljesség érzetét A szürkeség mögött több színt, fényt sejtünk. Valamilyen szép ígéretet. (A negyedik segéd monológja. regény, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1978 — Egy bizonyos Remény- utca. elbeszélések, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1979.) BÁLINT GYULA Élményforrása: a hétköznapok Fenákel Judit két kötetéről