Csongrád Megyei Hírlap, 1980. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-01 / 101. szám

átadták az idei SZOT-díjakat Szerdán Budapesten, a SZOT-szállóban ünnepélyesen kiosztották az 1­980. évi SZOT-díjakat. Az ünnepségen részt vett Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese, Gás­pár Sándor, a SZOT főtitkára, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagjai, és Pozsgay Imre kulturális miniszter is. Vinizlay Gyula, a SZOT titkára üdvözölte a kitünte­tetteket. Hangoztatva, hogy a szakszervezeti mozgalom messzemenően támogatja a művészetet, amely az embert, a munkát ábrázolja, a dolgozók tudatát formálja. Mint mondotta, a művész alkotó munkája nem öncélú tevé­kenység, értékét azon lehet lemérni, hogy azt mennyire tudják befogadni a dolgozók tömegei, hogyan formálja gondolkodásukat, magatartásukat, szemléletüket. Az ilyen művészet nélkülözhetetlen társadalmunk számára, s ezért a szakszervezeti mozgalom ezt továbbra is támogatja. A SZOT-díjakat Gáspár Sándor adta át. SZOT-díjat kapott: Adorján Lajos, az ózdi Kohász Nép­táncegyüttes vezetője, Aradi Nóra művészettörténész, Bokor László filmrendező, Galambos Tibor koreográfus, Gács Rezső (Rodolfo) artistaművész, a Gyöngyössy Imre—Kabay Barna író—rendező alkotópáros, Inke László színművész, Ipper Pál újságíró, Kakucsi Géza, a debreceni Dolgozók Általános Iskolájának igazgatója, Kalló Viktor szobrász­­művész, Kapusi Rózsa, a Magyar Rádió főmunkatársa, Ka­rai József zeneszerző-karnagy, Kiss István, a HVDSZ Liszt Ferenc férfikarának karnagya, Kovalik Károlyné,Hegyi Imre, a Magyar Rádió alkotópárosa, Kovács Kati táncdal­­énekes, Lóránd Hanna színművésznő, Olcsai Kiss Zoltán szobrászművész, Raszter Károly grafikusművész, Tóth Béla író és Zelle Zoltán költő. A díjak átadása után a SZOT elnöksége fogadást adott a kitüntetettek tiszteletére. SZOT-díjas, Tóth Páratlan Irodalmi fegyver­tényt hajtott végre a szegedi József Attila-díjas író ta­valy: szinte egymás sarkába léptek könyvei. Előbb a Gya­­l­uvonások című önéletrajzi ihletésű munkája jelent meg, majd követte ezt az évfor­duló emlékére íródott A sze­gedi nagyárvíz képeskönyve, három hónappal később pe­dig Móra Ferencet, az írót, a könyvtárost ünnepelte cse­vegő, szeretetteljes műve, a Móra Ferenc betűösvényein. Talán ennek a kiteljesedő munkásságnak is szól a SZOT-díj. Talán. Én azon­ban azt hiszem, hogy Tóth Béla egész eddigi munkássá­gát ismeri el. Mert a köny­veken kívül is van mit pél­daként felemlegetni. A Mi,­­janicsárok írója ugyanis tős­gyökeres szegedi, még akkor Béla is, ha nem a város szülötte, hanem Dombiratos falusi szegényei közül küzdötte fel magát a „Kultúrpalota” könyvtárigazgatói székébe. A könyvtár igazgatása mellett a helyi írók gondját is a vál­lára vette: rendez, szervez, ösztöndíjakért kilincsel, és éjszakánként „égeti a gyer­tyát”. Nem hagyhatom szó nélkül írói stílusát, nyelvi lelemé­nyeit, gazdag fantáziáját sem. Ő az az író, akit egy­szerre nevezhetünk a nyelvi hagyományok megőrzőjének és nyelvteremtőjének is. Ta­pasztalatokban kincsestárral rendelkező író, humorban ki­­­fogyhatatlan, emberségében szeretni­, követnivaló. Köny­vei maradéktalan megisme­­­­réséhez a teljes élet isme­rete szükséges. A nagy írók az egészet fogják át pil­lantásukkal és mutatják fel az olvasóknak. Ezt teszi Tóth Béla is, és így kitüntetése kétszeres öröm. Ezért is kö­­szöntjük szeretettel. POLNER ZOLTÁN Szakszervezeti aktívák kitüntetése Juhász Gyula-díj szocialista brigádoknak Már hagyománnyá vált, hogy a munka ünnepe alkal­mából Csongrád megyében az SZMT elnöksége jutal­mazza a társadalmi munká­ban kitűnt szakszervezeti aktívákat. Szerdán délelőtt Szegeden, a szakszervezeti székházban rendezett ünnep­ségen Kovács Sándor, az SZMT titkára méltatta a nemzetközi munkásmozga­lom nagy ünnepe, május el­sejének jelentőségét. Majd Oláh Mihály, az SZMT el­nöke kitüntetéseket, jutal­makat adott át az elmúlt év­ben a szakszervezeti mun­kában kitűnt tisztségviselők­nek, társadalmi munkások­nak. Az ünnepségen részt vett Szögi Béla, a megyei pártbizottság és Rigó Szil­veszter, a szegedi pártbizott­ság osztályvezetője. A munkások általános szakmai és politikai művelt­ségének fejlesztésében elért eredményeiért Juhász Gyula­­díjjal tüntették ki az Állat­­orvostudományi Egyetem Tangazdasága (Vásárhely) Április 4. szocialista brigád­ját, amely már elnyerte a Vállalat kiváló Brigádja cí­met is. A Szentesi Baromfifeldol­gozó Vállalat Bolyai szocia­lista brigádja is átvehette a Juhász Gyula-díjat, illetve az ezzel járó emlékplakettet. Mindkét közösség tagjai másfél évtizede tevékeny­kednek együtt és értek el elismerésre méltó eredménye­ket A Bolyai brigád is több év óta büszkélkedhet a Vál­lalat Kiváló Brigádja cím­mel. Az ünnepségen a Szak­­szervezeti Munkáért kitünte­tés arany fokozatát kapták: dr. Harmatos József, az SZMT közgazdasági osztá­lyának vezetője, dr. Sipos Györgyné, a számvizsgálóbi­zottság tagja és Kiss­­Mi­hály, az Építő- és Faipari Dolgozók Szakszervezete Csongrád megyei bizottságá­nak munkatársa. Ezüst foko­zatú kitüntetést kaptak: Bu­­kovics Béla nyugdíjas, az SZMT kulturális bizottságá­nak aktívája, Farkas István­né,­ a szakszervezeti művelő­dési intézmények gazdasági irodájának vezetője. A Szakszervezeti Munká­ért oklevelet kapott Pásztor Lászlóné, a Minőségi Cipő­gyár dolgozója, Süli József, a Csongrád megyei Hírlap sportrovatának vezetője és Papp Istvánné, az SZMT irattárosa. A nemzetközi munkásmoz­galom nagy ünnepe előtti na­pokban a szakszervezetek kü­lönböző rendezvényein ve­hették át a Szakszervezeti Munkáért kitüntetés arany fokozatát Megyaszai Imre, a MEDOSZ megyebizottságá­nak munkatársa, Kovács Ka­talin, az Alföldi Porcelán­­gyár, Pusztai György, a FŐTÖBER csongrádi üzeme, Veres János, a DÉLÉP, Bo­gár Sándor, a szegedi vízmű, Pintér Ilona, a Szegedi Di­vatszabó Vállalat, Papp Jó­zsef, a Felgyői Állami Gaz­daság dolgozói, szakszerve­zeti tisztségviselői; Babik Ferencné, a csongrádi tanács szb-titkára, dr. Tényi Mária főorvos, (Szegedi Orvostudo­mányi Egyetem), dr. Rácz János egyetemi tanár (Jó­zsef Attila Tudományegye­tem), dr. Papos Mihály (Sze­gedi Radnóti gimnázium ta­nára) és Harkai Vilmos, a Kenderfonó- és Szövőipari Vállalat tszt-titkára. Szakszervezeti Munkáért ezüst fokozatú kitüntetésben részesültek: Bódi Ilona, a Dél-alföldi Pincegazdaság, dr. Csernyiczki Gyuláné,­ a Szentesi Baromfifeldolgozó Vállalat, Gyulai István, a Csongrád megyei Sütőipari Vállalat, dr. Kovács László­né, a DÉLÉP, Nagy János, a Csongrád megyei Gabona­feldolgozó Vállalat, Dura Gé­za, az Alföldi Porcelángyár, Jójárt István,­ a FÜTŐBER Csongrádi üzeme, Terhes Ist­ván, a DÉLÉP, Bánfi József, a­­Szegedi­­Városgazdálkodási Vállalat, Lantos Illés, a csongrádi Városgazdálkodási Vállalat, Pataki Mária, a megyei rendőr-főkapitány­ság, dr. Kosztolányi Gyula, a megyei bíróság, Mari József­­né, az Állatorvostudományi Egyetem Tangazdasága, Má­té József, az ATIVIZIG, Ju­hász Sz.­ István, a Pankotai Állami Gazdaság, Pázmán­ István, a SZOTE, dr. Veres József, a JATE, Fórizs Jó­­zsefné a hódmezővásárhelyi városi Szakmaközi Bizottság, Metzing Mária, Sisa Zoltán, Lehelvári Sándorné, Nákó­­falvi József, a vasutas-szak­szervezet tisztségviselői, Ko­­hajda József, a KSZV új­szegedi gyára, Rostás Ernő­­né, Nyíri Imréné, a HÓDI­­KÖT, Molnár Györgyné, a Textilművek, Szabó Aurél, a Minőségi Cipőgyár dolgozói, illetve szakszervezeti tiszt­ségviselői, valamint Vöneki Mihály, a MEDOSZ megyei bizottságának munkatársa. összesen 122 Csongrád me­gyei társadalmi aktíva ka­pott Szakszervezeti Munká­ért oklevelet. A szegedi ünnepségen részt vevő kitüntetett dolgozókat az MSZMP Csongrád megyei bizottsága, a Csongrád me­gyei Tanács nevében Szabó G. László, a megyei tanács elnökhelyettese köszöntötte. A kitüntetett dolgozók egy csoportja CSÜTÖRTÖK, 1980. MÁJUS L Hazaérkezett az MSZMP- kü­döttség Szerdán visszaérkezett Bu­dapestre­ az MSZMP küldött­sége, amely részt vett Pá­rizsban az európai kommu­nista és munkáspártoknak a béke és a leszerelés kérdé­seivel foglalkozó találkozó­ján. A delegációt Gyenes András, a Központi Bizott­ság titkára vezette, tagjai voltak: Berecz János, a KB tagja, a külügyi osztály ve­zetője és Horn Gyula osz­tályvezető-helyettes. Zászlófelvonás Május elseje tiszteletére szerdán a Parlament előtti Kossuth téren felvonták az állami zászlót, a gellérthegyi Felszabadulási Emlékműnél pedig a magyar nemzeti lo­bogót és a munkásmozgalom vörös zászlaját. Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli:, A Minisztertanács szerdán ülést tartott. Lázár György, a Minisztertanács elnöke tájékoztatta a kormányt dr. Bruno Kreiskynek, az Osztrák Köztársaság szövetségi kancellárjának meghívására Auszt­riában tett nem hivatalos látogatásáról. A kormány a beszámolót jóváhagyólag tu­domásul vette. A belügyminiszter, valamint a közlekedés- és postaügyi miniszter jelentést tett a közúti közlekedés biztonságával kapcsolatos 1972. évi kormányhatározat végrehaj­tásának tapasztalatairól. Ezek szerint az elmúlt években a közlekedés biztonsága javult, a balesetek száma— a gépjárműállomány nagymértékű növekedése ellené­re — nem emelkedett. A kormány a jelentést elfogadta és felhívta az illetékes mi­nisztereket, hogy a helyzet további javítására, elsősorban a halálos kimenetelű és súlyos balesetek számának csökkentésére, illetve megelőzésére tegyenek intézkedé­seket. A Minisztertanács elfogadta a munkaügyi miniszter előterjesztését a munkás­­szállásokról 1976-ban hozott kormányhatározat végrehajtásának tapasztalatairól. Az elmúlt években a vállalatok erőfeszítéseinek eredményeként a munkásszállókban fokozatosan csökkent a zsúfoltság, nőtt a megfelelő színvonalú ellátást biztosító he­lyek aránya. A lakók életkörülményeinek javítására azonban — elsősorban a fő­városban — változatlanul nagy figyelmet kell fordítani. Helyes, ha a vállalatok közös összefogással építenek és tartanak fenn munkásszállásokat, így nagyobb le­hetőségük van ésszerűbb fejlesztéssel magasabb színvonalú ellátásra. (MTI) Távirat Odesszába... Dr. Komócsin Mihály, az MSZMP Csongrád megyei Bizottságának első tit­kára és dr. Perjész László, a Csongrád megyei Tanács elnöke május 1-e alkalmá­ból a következő táviratot küldte M. Ki­­ricsenkónak, az Ukrán Kommunista Párt­ Odessza területi Bizottsága első titkárá­nak és V. Pohodinnak, az Odessza terüle­ti Tanács elnökének. Május 1-e, a munkásosztály nagy nem­zetközi ünnepe alkalmából az MSZMP Csongrád megyei Bizottsága, a Csongrád megyei Tanács, megyénk kommunistái és dolgozói nevében forró, elvtársi és baráti üdvözletünket küldjük önöknek és a L®­­nin-renddel kitüntetett testvéri Odessza terület kommunistáinak és minden dolgo­zójának. További sikereket kívántunk a kommunizmus építésében, a nemzetközi munkásosztály közös céljainak megvalósí­tásáért vívott küzdelemben. Éljen és erősödjön Odessza terület és Csongrád megye dolgozóinak testvéri együttműködése! Éljen a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt és a Szovjetunió Kommu­nista Pártja, a magyar és a szovjet nép megbonthatatlan barátsága!" ...és a többi testvér m megyébe Az MSZMP Csongrád megyei Bizottsá-­ gának első titkára és a Csongrád megyei Tanács elnöke május 1-e alkalmából ugyancsak üdvözletet küldött többi test­vérmegy­énk, a lengyelországi Lódz vajda­sági jogú város, a romániai Temes megye és a jugoszláviai Vajdaság párt- és állami vezetőinek. Üdvözletek a testvérmegyékből A megyei párt- és tanácsi vezetőknek címzett táviratok érkeztek testvérmegyé­inkből is, amelyeket az ottani párt- és ta­nácsi vezetők írtak alá. Odesszából N. Kiricsenko, az Ukrán KP Odessza Területi Bizottságának első titká­ra és V. Pohodin, az Odessza területi Ta­nács elnöke táviratukban többi között ezeket írják: — Ukrán KP Odessza területi Bizottsá­ga és az Odessza területi Tanács nevében szívélyes üdvözletünket küldjük a bará­tainknak, az MSZMP Csongrád megyei Bizottságának, a Csongrád megyei Ta­nácsnak, a testvéri Csongrád megye kom­munistáinak, valamennyi dolgozóiénak, május 1., a dolgozók nemzetközi szolidari­tási ünnepe alkalmából. Éljen a proletár internacionalizmus, a nemzetközi munkásmozgalom­­ hatalmas fegyvere; éljen a Magyar Szocialista Munkáspárt; erősödjön és virágozzon a megbonthatatlan szovjet—magyar barát­ság. SOROKBAN Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke szerdán fogadta Oguz Gökmen rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét,­­ a Török Köztársaság új ma­gyarországi nagykövetét, aki­­ átadta megbízólevelét.­­ Alfred Cahen, a belga kül­­­­ügyminisztérium politikai fő­­gazgatója látogatást tett Bu­­­­dapesten és megbeszélést folytatott Nagy János kül­ügyminiszter-helyettessel a kétoldalú kapcsolatokról, va­lamint időszerű nemzetközi kérdésekről. A főigazgatót fogadta Pója Frigyes külügy­miniszter.­­ Faluvégi Lajos pénzügy­­miniszter befejezte párizsi tárgyalásait, amelyek során Maurice Papon költségvetési miniszterrel és René Mono­­­­ry gazdasági miniszterrel or­szágaink gazdasági és pénz­­ügyi kapcsolatainak kérdé­seiről folytatott eszmecserétt, s a költségvetési miniszter­rel megállapodást írt alá a kettős adóztatás elkerülésé­ről. Faluvégi Lajos szerdán hazaérkezett Párizsból.­­ Carter elnök alig egy nap­pal Cyrus Vance lemondása után kedden bejelentette, hogy Edmund Muskie szená­tort jelölte ki külügyminisz­ternek. A választás teljes meglepetés volt, a bennfen­tesek Christopher külügymi­niszter-helyettesben vagy Carter belső politikai köré­nek valamelyik tagjában sej­­tették az utódot. Muskie ki­választása jó politikai húzás­nak látszik. 3

Next