Csongrád Megyei Hírlap, 1980. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-07 / 105. szám
Olimpia '80 Július 19-én, moszkvai idő szerint 16 órai kezdettel kerül sor az első olimpiai esemény közvetítésére , húsz színes csatornán és száz rádióvonalon. A játékokon egyébként több mint 300 színestévé-kamera és több mint 70 tévéközvetítő-állomás dolgozik majd. A sugárzás távközlési műholdak segítségével történik, így a Szovjetuniótól legtávolabb fekvő országokban is vehetők az események. Orvosok, ápolók, egészségügyiek valóságos hadserege vigyázza majd a nyári olimpiai játékok idején a sportolók és szurkolók egészségét: nemcsak valamenynyi versenyszínhelyen, a faluban és az újságíróközpontban, hanem a turistáknak otthont adó szállodákban is működnek orvosi központok, összesen háromezer orvos, hatezer ápoló és más egészségügyi dolgozó vesz részt ebben a felelősségteljes munkában. Fontos feladat hárul a doppingszer-ellenőrző köz, pontra. Valamennyi versenyszám első négy helyezettje alapos vizsgálaton esik át, annak eldöntésére, nem használt-e a teljesítmény fokozása érdekében valamilyen, meg nem engedett szert. A verseny után a helyszíneken levett vizsgáati anyagot azonnal a központba szállítják, amelynek felszerelése a legkorszerűbb. Mint a központ igazgatója, Viktor Rogozkin professzor elmondotta, az 1976-os montreali olimpia tapasztalatait jól hasznosították, sőt, az eljárásokat tökéletesítették, így Moszkvában alig nyolc órát vesz igénybe a vizsgálat lebonyolítása. Montrealban csal: 96 óra elteltével tudták közre adni a laboratóriumi vizsgálat eredményét. Ugyanezt a szolgáltatást természetesen nemcsak a moszkvai, hanem a tallinni, leningrádi, kijevi és minszki versenyeken is biztosítják. Forduló az NB I-ben A május 7-i, 27. fordulóval megkezdődik a hajrá az NB I osztályú labdarúgóbajnokságban. A következőkben egymást érik majd a szerda, szombati programok, és könnyen lehet, hogy hamarosan tisztázódnak a még függőben levő kérdések, ki lesz a bajnok, mely csapatok esnek ki? A mai műsor: VI. Dózsa— Pécsi VSK, Megyeri út, 17.30, játékvezető: Lauber. Vasas— Volán, Fáy utca, 18.30, játékvezető: Tátrai. DMVSC— Bp. Honvéd, Debrecen, 17.30, játékvezető: Győri. Békéscsaba—MTK-VM, Békéscsaba, 17.30, játékvezető: Pádár. Rába ETO—Ferencváros, Győr, 17.30, játékvezető: Kuti. MÁV Előre—Tatabánya, Székesfehérvár, 17.30, játékvezető: Büki. PMSC— ZTE, Pécs, 17.30, játékvezető: Mohácsi. Diósgyőr— Videoton, Diósgyőr, 17.30, játékvezető: Jaczina. Salgótarjáni TC—Dunaújváros, Salgótarján, 17.30, jv.: Kőrös. 6 Új akció! Tömegsportolók ötpróbája Sikeres, gyorsan népszerűvé vált tömegsportakció záróeseményére kerül sor május 25-én Budapesten, a margitszigeti úttörőstadionban: a több mint 20 ezer fiatalt és idősebbet megmozgató „Aranyjelvényesek az olimpiára” rendezvénysorozat utolsó állomásakért a 2185 jogosult közül sorsolással választják ki a 200 moszkvai olimpiai résztvevőt. A tömegsportakció tapasztalatairól, továbbá egy most induló, s minden bizonnyal sikert arató sportakció előkészületeiről számolt be Spiegl József, a KISZ KB honvédelmi és sportosztályának vezetője. Az elmondottak szerint azAranyjelvényesek az olimpiára a tömegsportakció megyei, úgy is elhet mondani, selejtező próbáin közel húszezren álltak rajthoz, a következő lépcsőfokon, az országos rendezvényen 4500-an tettek kísérletet, utóbbiak közül került ki az a 2185 személy, aki az öt próba közül legalább négyet teljesített, s emígyen pályázhatta meg az ötkarikás eseményen való részvételt. Spiegl József elmondta, hogy mintegy 60 százalékot tett ki az úgynevezett amatőr résztvevők száma, míg 40 százalékot különféle sportágban igazolt versenyzők. A próbáksora leginkább a 20—30 évesek körében volt népszerű, akadt viszont 72 esztendős résztvevő, s jó néhány 14 éven aluli is. Kedvezőtlen adatnak számít, hogy a teljes résztvevői létszám 85 százaléka képviselte az „erősebbik”, s mindössze 15 a „gyengébb” nemet Két héttel a záróesemény előtt, nyitásra kerül sor, az említett akció helyébe lépő „Aranyjelvényesek ötpróbája” nyitányára, amely a Velencei tó körüli futással indul, a férfiaknak 28, a nőknek 14 kilométert kell megtenniük. Az akció igazolványa 10 forintba kerül, ugyanannyiba a módszertani tájékoztató, s minden országos próbán 50 forint a nevezési díj, amelyenek ellenében az Express színvonalas rendezést illetve szolgáltatásokat ígér. A sikeres próbázók különféle ajándékokban részesülnek, így egyedi sportzászlókban, trikókban, törülközőkben, majd a jövő április 12-i Express sportnapon ismét sorsolás lesz, értékes sportfelszerelések kiosztásával. „Nagyüzem" atlétikában .Megkezdődött az atlétikai idény, és most már egymást követik a versenyek. Hódmezővásárhelyen, a megyei serdülő - bajnokságot rendezték meg élénk érdeklődéstől kísérve, melyen Szabó Andrea (SZVSE) sokoldalú képességeit csillogtatta meg kiemelkedő eredményekkel, de Sziveri Zsuzsa (SZEOL) és Adorjányi Anikó (SZEOL) is jó eredményekkel rukkoltak ki, míg Argyelán Mihály (Szentesi Vízmű) a dobószámokban volt egyeduralkodó. A bajnokok és eredményeik: FIÚK: 100 m: 66: Paragi (SZEOL) 12.3, 67: Budai (SZEOL) 12.4 (12.3), 300 m: 66: Berta (SZVSE) 41.2, 67: Kun Szabó (SZEOL) 45.0, 1500 m. 66: Gombos (SZEOL) 5:09.9, 67: Dobi (MSVSE) 5:07.8, 80 m gát. 67: Kecskeméti (SZEOL) 15.2, 100 m gát. 66: Sziveri (SZEOL) 15.5, 5 km gyaloglás 66: Patócs (HVSE) 31:32.2, 67: Kondorosi (SZVSE) 33:46.8, magas 66: Nyári (SZEOL) 150, 67: Nagyisták (CSÉSSE) 145, távol 66: Halász (SZEOL) 547, 67: Kun Szabó (SZEOL) 501, súly 66: Argyelán (Szentesi Vízmű) 10,10, 67: Sípos (Szentesi V.) 862, diszkosz 66: Argyelán 31,65, 67: Sipos 29,95, gerely 66: Árgyelán 38,80, 67: Botta (Szentesi V.) 26,80. LEÁNYOK: 100 m. 66: Sziveri (SZEOL) 12.7! 67: Szabó Andrea (SZVSE) 13.0, 300 m. 66: Sarkadi (MSVSE) 47.8, 67: Tóth I. (HVSE) 54.7, 1500 m. 66: Krajcsovics (HVSE) 5:48.3, 67: Szabó A (SZVSE) 5:04.8, 80 m gát. 66: Sziveri (SZEOL) 13.0. 67: Papp (SZEOL) 14.0, magas. 66: Tyukász (CSÉSSE) 135. 67: Papp (SZEOL) 135, távol 66: Sziveri (SZEOL) 489, 67: Adorjányi (SZEOL) 492, súly: 66: Somogyi (SZEOL) 970, 67: Szabó Andrea (SZVSE) 894, gerely 66: Nagy (MSVSE) 19.30, 67: Török (Szentesi V.) 28.06. A Csepel SC országos versenyén Takács László (SZEOL) a kalapácsvetésben 66,88 m-es dobással, mint negyedik helyezett igen jó megyei felnőtt csúcsot ért el. Lengyelországban, Lódzban utcai versenyen, indultak a szegediek közül Volford László (SZEOL), Bucsuházi József (SZEOL), Csamangó Jusztina (SZEOL) és Visnyei Márta (SZVSE). Itt Visnyei 1200 m-en harmadik lett, míg az alexandrovi pályaversenyen 800 men 2:20.1-es jó időt futva harmadiknak érkezett célba. Az Újpesti Dózsa télies időben megrendezett országos versenyén több jó eredmény született, örvendetes volt a hosszú ideje sérülésekkel bajlódó Schmidt Andrea új 800 m-es megyei csúcsa. FÉRFIAK: 400 m: 1. Fóris (SZEOL) 48.42, 2. Bankó (SZEOL) 48.70. gerely: 1. Kiss G. (SZEOL) 80.44. ,NŐK, 800 m: 6. Schmidt A. (SZVSE) 2:12.2 megyei felnőtt csúcs! Rangadót nyert a HVSE Sikerek A vízilabda OB II-ben a még szintén veretlen Typographia látogatott Vásárhelyre. HVSE—Typographia 7-3 (1-0, 2-1, 2-1, 2-1) Vásárhely, 200 néző. HVSE: Komáromi — Vecseri, Kovács, Cseri, Török, Honti, Éles. Csere: Paku. A hazaiak az első perctől nagy iramot diktáltak, s az első negyedben Vecseri a második emberelőnyös helyzetet kihasználva megszerezte a vezetést. A második öt percben a mérkőzés legszebb gólját lőtte Török, s ez megnyugtatta a vásárhelyi csapatot. Az ellenfél ugyanakkor idegesen, helyenként durván játszott A HVSE ezzel a győzelmével a táblázat élére került. Góllövők: Cseri (2), Hanti (2), Török, Éles, Vecseri. Háromszoros a tét eltotópályáztatiank 10. játékhetére — az előző hétről telitalálat híján áthozott 50 db tatasz érvénnyel — 100 db totószelvény halmozódott fel nyereményként. A 10. játékhéten szerepelt két főmérkőzésen váratlan végeredmény született. A szombat déli határidőre szervesztőségünkbe érkezett sok száz tippszelvény közt nem volt telitalálatos. Játékszabályunk értelmében a 100 db totószelvényt - telitalálat híján — a HL játékhét nyereményéhez csatoltuk, így e játékhéten — idén először - IS0 db totószelvény kerül szétosztásra a telitalálatot elérő pályázóink, illetve telitalálat híján az egytalálatos tippszelvények beküldői között. A 10. játékhéten a helyes tippek a következők lettek volna: 1. HMSE-H. Szabó L. SE 1-1, 2. Szegedi Dózsa-Építők SC 5-1. Beküldési határidő: május 10-ig, szombat déli 12 óráig, szerkesztőségünk címére. Csongrád megyei Hírlap, Szeged, Sajtóház, 6740. A borítékra kérjük ráírni: Góltotó. Góltotó — 11. játékhét — Végeredmény Félidő ( - C - ) C - ) 1. SZEOL AK—BVSC 2. Kiskundorozsma— Mártély Pótmérkőzés: Gyöngyös—HMSE Név: Lakcím: Négy sportegyesület mintegy 60 versenyzője részvételével rendezték meg Szentesen a megyei felnőtt teniszbajnokságot. A kétnapos, színvonalas küzdelem szegedi sikereket hozott, valamennyi számban első helyezést szereztek. A kétnapos verseny végeredménye: Férfi egyéni: 1. Kanalas József (Szegedi Textil), 2. Virágh István (Szentesi Kinizsi), 3. Lehoczki Béla (Szegedi Textil). Női egyéni: 1. Nagy Ágnes (Szegedi Textil), 2. Magyar Ildikó (Szentesi Kinizsi), 3. Szalai Gyulánné (Szentesi Kinizsi). Férfipáros : 1. Kanalas—Sebő (Szeged), 2. Virágh—Budai (Szentes), 3. Kútvölgyi-B. Szűcs (HVSE). Női páros: Nagy—Joós (Szeged), 2. Tapodi—Szálainé (Szentes), 3. Magyar-Szabó (Szentes). Szomorúsággalés fájdalmunkban megtört szívvel mondunk köszönetet a nagy gyászunkban osztozó lakottaknak, ismerősöknek, elvtársaiknak, munkatársaiknak, szomszédoknak s mindazoknak, akik KASZA ERNŐ nyugalmazott vállalati igazgató, Vásárhely, Vörösmarty u. 20. sz. alatti Haikos, a felejthetetlen férj, a drága édesapa, a szeretett , após, nagyapa, dédapa, nász, isógori temetésén tiszteletüket tették, sírját koszorúkkal, virágokkal elhalmozták és ezzel fejezték ki iránta érzett szeretetüket. Köszönetet mondunk a városi pártbizottságnak, a VIII. kerületi pártszervezetnek, a Csongrád megyei Vendéglátó Vállaltnak, a vásárhelyi fdrendeltségnek,a városi tanács végrehajtó bizottságának, a nyugdíjasok klubjának, a HÖDIKÖT n. sz. gyáregység konfekciósapka részlegének, a vágóhíd admiimisztrációs, műszaki és gondnoksági dolgozóinak, a jó ismerősöknek a megjelenésért, és a koszorúkért, virágokért. Hálás köszönet a Rendező Iroda vezetőjének a szép, szívhez szóló búcsúztatásért, az énekkari társaknak a szép énekekért. Köszönet mindazoknak, akik dísz- ■ távirattal vagy levélben fejezve ki együttérzésüket igyekeztek fájdalmunkat enyhíteni. A belgyógyászat főorvosának, orvosainak, ápolóinak köszönjük, hogy súlyos szenvedését köny- Köszönetnyilvánítások nyíteni igyekeztek. Gyászoló felesége és leányai, Vásárhely. Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazon rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik drága szerettünk, OLASZ GYÖRGY temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Külön mondunk köszönetet a Rákóczii Tsz, a méhész szövetkezet vezetőségének és tagságának. Köszönjük a körzetiorvosnőnek lelkiismeretes, odaadó munkáját. Köszönetet mondunk a szép búcsúztatásért és énekért. A gyászoló család, Vásárhely. Fájó szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik a drága jó feleség, a szeretett édesanya és leány, JUHÁSZ IMRÉNÉ Vigyikán Jusztina temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Külön mondunk köszönetet a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, a régi munkatársaknak és a mérleggyár szállítási dolgozóinak, akik együttérzésükkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Köszönetet mondunk a kórház tüdőosztálya dolgozóinak, akik betegségében ápolták. Szerető férje és két leánya, Vásárhely._____ Mélységes gyászunkban fájó szívvel mondunk köszönetet mindazon rokonoknak, ismerősöiknek, akik a szeretett feleség, a drága édesanya, testvér, anyós, sógornő, nagymama, BÉKÉSI ISTVÁNNÉ Kun Ida temetésén megjelentek, sírj rám virágot,koszorút helyezitek. Köszönetet mondunk az Egyetemi Tangazdaság Kutasi úti kerülete vezetőinek, dolgozóinak, hogy fájdalmaink bainosztoztak. A gyászoló család, Vásárhely. MA im. MÁJUS 7., SZERDA Gizella napja A Nap kel 05 óra 18 perckor, és nyugszik 20 óra 04 perckor. A Hold kel 01 óra 34 perckor, és nyugszik 11 óra 19 perckor. HARMINC ÉVE, 1950. május 7-én adták át a forgalomnak az újjáépített Ferihegyi repülőteret. FELSZAKADOZÓ FELHŐZET Várható időjárás ma estig. Átmenetileg több helyen felszakadozik a felhőzet, de elszórtan még lesz újabb eső, zápor, zivatar. Mérsékelt, időnként megélénkülő délkeleti, déli szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma: 14—19 fok között. MOZI Csongrádi Szabadság: Harminc lány és Pythagoras. Színes, csehszlovák filmmusical. Kezdés: fél 4 órakor. Futárszolgálat. Színes, szovjet film. Kezdés: fél 6 és háromnegyed 8 órakor. Vásárhely: Béke. Veszélyes játékok. Színes, magyar—NDK ifjúsági film. Kezdés: fél 4 és háromnegyed 6 órakor. Akció a fegyvertárnál. Színes, lengyel film. 14 éven felülieknek. Kezdés: este 8 órakor. Kert: Ragadozó madarak. Színes, amerikai kalandfilm. III. belyárral! 14 éven felülieknek! Kezdés: fél 9 órakor. Makó: Vörös Csillag: Ütközően. Színes, magyar—lengyel film. 14 éven felülieknek! Kezdés : háromnegyed 6 és 8 órakor. Szabadság: Katasztrófa után. Színes, román dokumentarista játékfilm. Kezdés: negyed 6 és fél 8 órakor. Szentes: Szabadság: Fábián Bálint találkozása Istennel. Színes, magyar film. 14 éven felülieknek! Kezdés: 4, 6 és negyed 9 órakor. Szeged: Vörös Csillag: A nagy álom. Színes, amerikai bűnügyi film. II. belyárral! 16 éven felülieknek! Kezdés: délelőtt 10, délután negyed 4, fél 6 és háromnegyed 8 órakor. Fáklya: Bizalom. Színes, magyar film. 14 éven felülieknek. Kezdés: háromnegyed 3 órakor. Válaszút előtt. Színes NDK-film. 14 éven felülieknek: Kezdés: negyed 6 és fél 8 órakor. Filmtéka (Móra Ferenc Múzeum díszterme): Szívzörej. Színes, francia—olasz film. 16 éven felülieknek: Kezdés: 6 órakor. RÁDIÓMŰSOR KOSSUTH ADÓ 8.27 Szocialista brigádok akadémiája. 8.57 Beszélni nehéz... 9.08 Cherubini: E-dúr vonósnégyes. 9.40 Kis magyar néprajz. 9.45 Nemzetközi mesefesztivál. — 10.05 Kagylózene. 10.35 Válaszolunk hallgatóinknak. 10.50 A Csehszlovák Rádió napja: Cseh népdalok és táncok a „Choroa Bohémmá’* együttes előadásában. 11.20 Mihály András—Raics István: 1871 - kantáta. 11.30 Henry Dunán utódai 1980-ban. 11.40 Cseh fúvósmuzsika. 12.35 Házunk tája. 12.50 Operaslágerek. 13.20 Örökzöld dzsesszmelódiák. 14.15 A Csehszlovák Rádió napja a prágai és a pozsonyi Rádiószínház műhelyében. 15.10 Kiscimbalom mellett. 15.26 MR 10-14. 16.10 A muzsika hangja - részletek Rodgers filmzenéjéből. 16.16 Hangverseny a Mindenki iskolája hallgatóinak. 17.46 Fogyasztók Fóruma Szolnok megyében. 19.15 Giuditta — részletek Lehár operettjéből. 19.40 Kapcsoljuk a Csepeli Munkásotthont — az ZVIRT szimfonikus zenekarának hangversenye. Közben: Kb. 20.20 A gyorsuló idő nyomában... 21.30. Verbunkosok, csárdások. 22.20 Tíz perc külpolitika. 22.30 Petri Miklós operaáriákat énekel. 22.45 A telefonnál: F. F. Coppola. 23.00 A kamarazene kedvelőinek. 0-10 A Londoni Pro Cantione Antiqua énekegyüttes és a hamburgi fúvósegyüttes motettafelvételeiből. PETŐFI ADÓ 8.05 Heves megyei népdalok.8.20 Indokína fél évszázada. 8.33 Idősebbek hullámhosszán. 9.23 A miskolci körzeti stúdió műsora. 10.00 Zenedélelőtt. 11.30 A Szabó család. 12.00 Nyári László népi zenekara játszik, Máthé Jolán nótkát énekel. 12.33 Tánczenei koktél. 13.20 Baksis — jegyzet. 13.30 Színes szőttes. 14.00 Kettőtől négyig. 16.00 Mindenki iskolája. 16.40 A Csehszlovák Rádió napja — népszerű csehszlovák énekesek és együttesek felvételeiből. 17.30 ötödik sebesség. 18.33 Körkapcsolás. 19.25 Renaissance Kínában? 19.45 A beat kedvelőinek. 20.33 Tudósítás a Vasas-Volán bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 20.36 139-660. 22.33 Verbunkos muzsika. 23.15 Gyöngy Pál szerzeményeiből. 3. MŰSOR 9.00 Iskolarádió. 9.30 XX. századi operákból. 10.12 Schiff András zongorázik, Holló János hegedül, Banda Ede gordonkázik. 11.05 Zenekari muzsika. 13.07 Schubert-faüvek. 14.54 Altáriák. 15.09 Évszázadok mesterművei. 15.55 Magnóról magnóra! 16.40 Versek. 16.47 Öt földrész zenéje. 17.00 Iskolarádió. 17.30 Theo Adam operafelvételeiből. 18.06 A Csehszlovák Rádió napja — cseh zeneszerzők műveiből. 19.05 Iskolarádió. 19.35 Harminc év múltán — dokumentumsoroza-4. V. r. 20.15 „Az én cseh utam” — öszszeállítás a cseh—magyar kulturális és irodalmi kapcsolatok történetéből. II. rész. 20.53 A jazz történetéből. 64. rész. 21.33 Beethoven kamarazenéjéből. TV-MŰSOR MAGYAR TELEVÍZIÓ 1. műsor 8.00 Tv-torna. (Ism.) 8.05 TTV: Orosz nyelv. (Alt. isk. 5. oszt.) 9.05 Környezetismeret. (Alt. isk. 1. oszt.) 9.35 Tv-oviz iskola-előkészítő tanfolyam. 10.05 Magyar nyelv. (Alt. isk. 3. oszt.) 10.20 Stop! 10.30 Delta. (Ism.) 10.55 Anna Karenina — magyarul beszélő angol tv-filmsorozat. X/1. (Ism.) 11.45 Lehet egy kérdéssel több? (Ism.) 14.05 Környezetismeret. (Ism.) 14.30 Orosz nyelv. (Ismétlés.) 14.55 Magyar nyelv. (Ismétlés.) 15.10 Stop! (Ism.) 15.20 Korok művészete: A középkor művészete. II. 15.50 Kamera: A film szintaxisa. I. 16.25 Hírek. 16.30 Vöröskereszt 1980. Mindenütt, mindenkiért. 17.00 Madame Curie — magyarul beszélő angol tv-filmsorozat. V/5. (Ism.) 17.55 Ki figyel oda? I. — riportműsor. 18.20 A békét nem elég kívánni... — dokumentumfilm. 18.50 Staféta - tíz perc ifjúság. 19.00 A Közönségszolgálat tájékoztatója. 19.05 Reklám. 19.15 Tv-torna. 19.20 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Hat év történelem — szovjet—amerikai dokumentumfilm-sorozat. XX 11. 20.45 A Magyar Televízió Ht. nemzetközi karmesterversenye — középdöntő. III. 22.15 Tv-híradó 3. kiadás. 7. műsor 19.05 Nas Ekran — A mi képernyőnk — a pécsi körzeti stúdió műsora. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Frázis-bázis. 20.40 Falvédők — lengyel rajzfilm. 20.50 Tv-híradó 2. 21.10 Jó estét, barcikaiak... — riportműsor. 22.00 A felderítő — portréfilm Maria Fortuszról. CSÜTÖRTÖK DÉLELŐTT RÁDIÓMŰSOR KOSSUTH ADÓ 8.27 Háború után — szovjet költők versei a Győzelem Napja alkalmából. 8.40 Nótacsokor. 9.23 Irodalmi évforduló-naptár. 10.05 Dominó. 10.38 Pergolesi: Az úrhatnám szolgáló — egyfelvonásos opera. 11.24 A szecskavágótól a szénőrlőmalomig — riport. 11.39 „... hogy hosszú életű légy a földön” - Csák Gyula elbeszélésének rádióváltozata, m. rész. PETŐFI ADÓ 8.05 Miller Lajos operettdalokat énekel. 8.20 Tíz perc külpolitika. 8.33 Napközben. 10.33 Zenedélelőtt. 3. műsor 9.00 Iskolarádió. 9.30 Kórusok, hangszerszólók. 10.30 Szabadpolp. 11.05 Századunk kamarazenéjéből. 11.53 Világhírű karmesterek felvételeiből. TV-MŰSOR MAGYAR TELEVÍZIÓ 1. műsor 8.00 Tv-torna. (Ism.) 8.05 ITV: Történelem. (Alt. isk. 7. oszt.) 9.05 Hogyan tanítok televízióval? Környezetismeret. 2. oszt. 10.00 A kéz öt ujja — belga filmsorozat gyerekeknek. 18. (Ism.) 1905 Rajz. (Alt. isk. 1-4. oszt.) 11.20 Orosz nyelv. (Alt. isk. 6. oszt.) 12.05 Osztályfőnöki óra. (Alt. isk. 7—8. oszt.) Gyászhírek Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága szerettünk, özv. varga s Andorné Papp Etelka Rárósi út 53. sz. alatti lakos, 64 éves korában tragikus körülmények között elhunyt. Temetése május 7-én du. 3 órakor lesz a vásárhelyi római katolikus temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, ÖZV. PÉLI FERENCNÉ fia Tóth Erzsébet 62 éves korában elhunyt. Temetése május 7-én du. 3 órakor kesz a miaskói római katolikus temető ravatalozójából. A gyászoló család, Makó, Hosszú u. 94. SZERDA, 1980. MÁJUS 7.