Csongrád Megyei Hírlap, 1980. december (25. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-17 / 295. szám
ünnepi Hobest Tízéves a vásárhelyi fegyveres Erők nyugdíjas klubja. Ebből az alkalomból kibővített, ünnepi vezetőségválasztó klubestet tartottak, amelyre meghívták a szegedi klub tagjait is. Székely Károly nyugalmazott alezredes, a klub elnöke beszámolójában elmondta, hogy az elmúlt évek során rendszeresebbé váltak a találkozók és a rendezvények, és mind erősebb szálak kötik össze a tagságot a régi munkahellyel. Az öszszeszokottság, a csapatszellem olyan erő, amely élete végéig elkíséri a fegyveres erők tagjait. A személyes kapcsolatok megteremtették a lehetőséget, hogy a klub minden teremtő, alkotó erőt összefogjon. A vezetőség beszámolt az elmúlt időszakban végzett munkáról, és ismertette a jövő feladatait. A programban különös hangsúlyt kap az állandó politikai tájékoztatás. Ennek érdekében folyamatosan előadásokat szerveznek nemzetközi és hazai gazdaságpolitikai kérdésekről, valamint világ- és katonapolitikai fórumokat rendeznek. Az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is részt vesznek közös kirándulásokon. Számon tartják a névnapokat, figyelemmel kísérik a beteg társak állapotát, és ahol csak lehet segítséget nyújtanak számukra. Új terveikben egy barkácsműhely létrehozása is szerepel. Kiemelt helyet foglal el a jövő feladatai között más nyugdíjasklubokkal való kapcsolatkeresés. Elsősorban a más városokban is működő fegyveres testületek klubjaival, de létrejöhet baráti találkozó polgári nyugdíjasklubokkal is. A hozzászólásokban elhangzott, hogy a Helyőrségi Művelődési Otthon konyháján közel 300 embernek főznek, kihordásra is, ám a Cukor utcai bejárat rossz időben szinte megközelíthetetlen a sáros út miatt. Jó lenne, ha lehetőség nyílna a földút lebetonozására. Sokan felajánlották társadalmi munkában segítségüket. Talán lehetne megoldást találni. Az ezred parancsnokság nevében Serbán László őrnagy köszöntötte a nyugdíjasklubot, a volt munkatársakat, és fokozott támogatásukról biztosította őket. Annak a közös kívánságnak is hangot adott, amely a klub tagjainak is óhaja, hogy minél többet találkozzanak és győződjenek meg arról, hogy az utánuk jövő fiatalok jó felkészültséggel, tettrekészen látják el feladatukat. Az új vezetőség megválasztása után kellemes hangulatban, közös vacsorán vettek részt a klub tagjai. A termőföld védelméért AZ ÁLLAMI GAZDASÁGOK országos központja ÉS AZ AGROBER SZERZŐDÉSE A termőföld védelmére, az intenzív gazdálkodás feltételeinek biztosítására nagyszabású program kezdődik; az úgynevezett meliorációs munkák összehangolására Klenczner András, az Állami Gazdaságok Országos Központjának vezérigazgatója és Kazareczki Kálmán, az AGROBER vezérigazgatója kedden szerződést írt alá. A megállapodás szerint az AGROBER a nagyszabású munkák előkészítését, a tervezést és egyebek között a műszaki ellenőrzést végzi, az Állami Gazdaságok pedig a munka kivitelezésére vállalkoznak. SZERDA, 1080. DECEMBER 17. Jobb útmutatást! Városunk területén örvendetesen szaporodnak az új lakónegyedek. Ennek következtében a város idegenforgalma is növekszik. Jó lenne, ha az idegenek gyorsabb eligazodása érdekében az illetékesek megfelelő helyeken elhelyeznék a két vasútállomásra utaló iránytáblát, a vasútállomásoknál pedig egy-egy sematikus várostérképet. TÖRÖKGYÖRGY ERNŐnál, ha egy-két dallal, játékkal kell felvidítani a társaságot. Ő jegyezte a pontszámokat, és a találkozó végén vele együtt énekeltünk. Az eredményhirdetés után kissé hivatalos, deünnepélyes fogadalomtétel következett. A fiatal ifivezetők a város úttörőzászlaja, a városi úttörőelnök, Kalapis Károly, és az Úttörőház igazgatója, Berényi Géza előtt, ígéretet tettek: cselekedeteikkel, tudásukkal is azon lesznek, hogy neveltjeikből jó KISZ-tagok váljanak. ROZSA IBOLYA „Húszévesek vagyunk” Néhány napja rendezték meg a vásárhelyi Radnóti Miklós Úttörőházban az egykori ifiklubtagok, s a mostaniak találkozóját. Most ünnepeljük az „Ifivezetők klubja” fennállásának huszadik évfordulóját, és ebből az alkalomból hívtuk meg elődeinket, Horváth Tibor, aki nemrég tért vissza közénk a leszerelése után, vállalta a játékvezető szerepét. Megbíztuk, s ő állította össze a versenyfeladatokat is. Délután fél négyre gyülekeztek a résztvevők. Négy Csoportot alakítottak ki, hathat taggal. A feladatok többnyire játékból álltak, de kellett „némi” irodalmi-nyelvtani ismeret is. Műsorvezetőnk „jobbkeze” Szentandrási Katalin volt, a nagyon sok úttörő által csak Katiként ismert, mindig vidám Ifivezető, akit soha sem ér váratla Porcelángyáriak Párizsban A FIM Alföldi Porcelángyárának harminc dolgozója szervezett utazás keretében megtekintette Párizs nevezetességeit. Már az indulás is izgalmas volt. Budapesten, a repülőgép a köd miatt csak késve tudott felszállni. Párizsban viszont szakadt az eső. Ennek ellenére lelkes kis csapatunk első útja a Louvre-ba vezetett. Megnéztük a híres és szép festményeket,szobrokat. Este pedig a Faure de Berger-ban egy táncos-zenés varieté műsort tekintettünk meg. Másnap került sor a városnézésre. Sok mindent láttunk, voltunk a Notre-Dame-ban, a Diadalívnél, az Eiffel-torony tövében, megnéztük az Invalidusok templomában Napóleon vörösmérvány koporsóját. Láttuk Boden híres szobrát, a Gondolkodót. Voltunk az operában, s este sétálgattunk a Concord téren. ! A mártélyi híres muzsikások 2 Aztán, ahogy lenni szokott, a szülők lassan beletörődtek a gyerek haszontalannak vélt kedvtelésébe. Különösen akkor, amikor látták, hogy azért a rá eső munkát is elvégzi, meg borravalók is kezdenek ám a zsebébe csúszni. Mivelhogy ekkor már bátyjával, Jánossal kettesben jártak a tanyákba: rokonokhoz, ismerősökhöz névnapot muzsikálni. Sándor a hegedűvel, János citerával Még húszéves nem volt, amikor bandát szervezett, és bizonyos napokon rendszeresen muzsikált a Hegedűs „Manci” bácsi kocsmájában. Hogy miért hívták így a faluban ezt a névrokont, azt nem őrizte meg a krónika, pajzán találgatással meg ne háborgassuk a tisztességben megboldogultak síri nyugalmát. A Hegedűs-kocsmáról nem állítható, hogy — amint azt ma mondanánk — osztályon felüli intézmény lett volna. Még karzata sem volt a zenekarnak, mint később, a Kiss Zsuzsi néni tulajdonossága idején. De az illendőségre ügyelt a gazda. Oda is szólt egyszer a prímásnak: „Hallód é, te Sándor, vammán keresetötök, be nem vesszök nadrágot?!” Mert bizony a banda tagja az akkori paraszti viseletben, „hű gatyában” járták, és abban is muzsikáltak. Hegedűs Sándor istenáldotta tehetség volt. A Darabos kántor is megmondta, amikor egyszer muzsikálni hallotta, hogy Pesten lenne neki a helye. De Sándor nem ment volna akkor se, ha hívták volna Két szerelme volt neki: a hangszer meg a föld. „Az eke szarvát meg a vonót nem engedem KÉPEK A KÖZSÉG MŰVELŐDÉSI ÉLETÉNEK MÚLTJÁBÓL el!” — mondogatta. Nem is engedte. Tizennyolcban sem, amikor átlőtt, megmerevedett térddel jött haza a frontról, és bicegve ballagott a barázdák közt. És később se, míg elhatalmasodó öregkori betegségének végleg meg nem kellett adnia magát. Nem volt olyan nap — ha szántottak, ha kapáltak —, hogy az öreg Sándor be ne jött volna a tanyába kétszer-háromszor; leemelte szépen az ágy tetejéről a hegedűt meg a vonót, „oszt” húzta. De ha erre nem volt ideje a szorgos munkától, legalább megsimogatta a hangszert az ujjával, a szemével. 1007-ben, neki, magénak muzsikált a banda, lakodalmát tartotta. Nem egykönynyen sikerült Hegedűs Sándornak a nősülés. Nem többször, nem kevesebbszer: tizenhétszer tértek vissza dolguk végezetlenül a kérők. Mert hiába volt Hegedűs Sándor szénszál ember, jóképű, munkabíró, megnyerő kedélyű. Az após-anyósjelöltek első kérdése mindig ez volt: „Mennyi a föci? Hányan vannak testvérek?” Őneki meg az erején, tehetségén kívül egyebe nem volt. Egyszer aztán megelégelte a dolgot. Hozatott magának asszonyt a szentetornyai határból — igaz, szegényet, mint ő maga, de kedveset, dolgosat, hűségeset. Olyat, hogy különbet idehaza se talált volna Nem is adta volna most már semmilyen földesgazda lányáért sem. Gyerekben se lett hiány. Hamarosan két szép, Hegedűs nevet viselő emberkével szaporodott a mártélyoldali népesség lajstroma. Amikor a szélmalom iránt levő kistanyájukat kétkezük munkájával építették, (amelyben az özvegy és a lánya ma is éldegél), már ott játszadozott a kis Juliska és a kis Sándorka. Az első világháború előtti évekre már nemcsak teljessé, hanem híressé is vált a banda. Nyolcan-kilencen is voltak némelykor. Kiss Ernő volt a másodprímás, Török Imre a tercprímás, Hetényi János, Hegedűs János a kontrás, Tóth Pál a bőgős, Tóth Mihály a „klárnétos”, Bánfi Lajos a cimbalmos. Olykor az Albert fivérek is közreműködtek. (Egyikük szegény, odamaradt a háborúban.) A banda híre messze túlterjedt a falu határain, összejárták, ,kimuzsikálták” akkorra már az egész vidéket. Mind Szent. ..Percsóna”, Sándorfalva, Kopáncs... fel se lehetne sorolni mind, ahol megfordultak. Még a csomorkányi ,rossztemplomnál” is játszottak az olvasókörben. Egy ízben három napot muzsikáltak Kutason, Csoda bácsi tánciskolájában. Részvevői voltak a Hódmezővásárhely városa által, a század elején, jótékony célra rendezett úgynevezett Tisza-ünnepnek. Ez „díszlevonulással” kezdődött a mártélyi vasúti állomástól a Tisza partjáig, és ott különböző mulatságokkal, előadásokkal folytatódott. A műsorban a muzsikások a „mártélyi díszbandérium” mellett, mint a ..bennszülöttek zenekara" voltak feltüntetve. felletÁr béla (Folytatjuk.) Szép volt. Felejthetetlen még az utolsó nap Is, amikor megmásztunk, vagy háromszáz lépcsőt, hogy megláthassuk a Sacre-Coeur-t, s utána megnéztük a Place Pigást. A visszaút, is izgalmas volt. Úgy érezzük azonban, hogy maradandó élményt adott a kirándulás nekünk porcelángyári dolgozóknak. ABRAHAM TEREZ Dinnyeuborka Nemcsak érdekesség, hanem mind jobban terjedő többhasznú növény a képen látható dinnyeuborka. Termesztése megegyezik az uborkával, de nem fogékony a betegségekre. A zsenge, fiatal növényt salátának, savanyúságnak használják. Éretten pedig kellemes ízű sárgadinnyeként fogyasztható. Hozama a talajtól és az időjárástól függően tövenként 6—22 kiló. Egyes példányok elérhetik a 2 és fél kilogrammos súlyt is. FEJES ISTVÁN Könyv szerinti értéke: nulla troniUrefaeáni összeségben az állóeszközök nettó libigyállanyi érték alapján számított állománya az 1070 és 1079 közötti időszakban évenként átlagosan 5,8— 7,8 százalékkal növekedett. Különösen gyors volt a gyarapodás mértéke az építőiparban, a kereskedelemben, az iparban. Ami azért kérdőjelet tétet a sokat hangoztatott nézet mellé: valóban annyira szegényes, szűkös, elavult-e bizonyos népgazdasági területek állóeszközeinek tára? A kérdőjel azért is indokoltnak látszik, mert hiszen egyes részterepeken belül, például a vasútnál vagy a textiliparban szintén lényeges eltérésekre bukkanhatunk. Tavaly az iparban 38,5 milliárd forintot költöttek állóeszköz-fenntartási feladatokra. Több mint a kétszeresét az 1970. évi összegnek. Ami lehet jó jel, ám utalhat arra is: sok pénzzel tartják életben az eszközök egy részét bár azok természetes sorsa már korábban a selejtezés lett volna. A tapasztalatok és nem az óvatoskodás íratja le: is-is, azaz mindkettő hat az állóeszköz-gazdálkodásban. Az élelmiszeriparban a gépek, berendezések, felszerelések bruttó és nettó értéke közötti különbség egyharmad, azaz — leegyszerűsítve — ekkora az elavultság foka. Ki mondhatná rá ugyanakkor a település öregecske sütőüzemére, hogy zárják be hamarosan, hiszen elavult, ha nincs válasz arra a kérdésre, hol készítik akkor a jövőben két- vagy háromezer embernek a kenyeret? Vészéles lenne, ha mérlegelés nélkül azonosítanánk mindenkor és mindenütt a könyv szerinti értéket a gyakorlatbanival! A teljesen amortizálódott gépek, berendezések — ezek azok, amelyeknek a könyv szerinti, azaz a vagyoni értéke nulla — az iparban az állomány egészének 18—20 százalékát teszik ki. Ezt a viszonylag nagy tömegű eszközt azonban nem szabad egységesen megítélni. Egy részük ugyanis gond nélkül, haszonnal működtethető, ám a másik rész (a műszakilag alkalmatlanok a nagy költséggel üzemben tartottak, az alacsony hatásfokkal dolgozók) súlyos veszteségek forrásai. Ráadásul nem jelentéktelen az ipar ilyen vagyonának az a csoportja sem ahol az amortizáció még nem fejeződött be, de az eszközök elvesztették valóságos értéküket, gátjai a termelési folyamatnak, mert annak más elemei túlhaladottá tették ezeket a gépeket, berendezéseket. Furcsa ellentmondás: az alacsony technológiai színvonal széles gyártmányválasztékkal társul az iparágak, az üzemek egy részénél, s ez csakis ráfizetéses kapcsolat lehet. Az egyik munkahely és a másik munkahely között vállalaton belül hatalmasak a különbségek, holott látszatra a két munkát egyaránt edzőberendezést — daraboló sajtológépet stb. — kezel. Erre az eltérésre azonban a szükségesnél jóval kisebb figyelem jut, gyakran mintha a véletlenen, a szerencsén múlna, hogy a ,,jobbik” vagy a ..rosszabbik” helyet töltik be a munkavállalóval, akinek persze legtöbbször fogalma sincs arról, dolgozhatna ő sokkal hasznot hajtóbban is. Azaz: ennek a helyzetnek a földerítése és ésszerű rendezése, a hatékony és a nem hatékony eszközök csoportosítása, nem a munkásokon múlik. Olyannyira nem rajtuk áll vagy bukik ennek a feladatnak a sikere, hogy mindennapos eset, a sokszor hangoztatott létszámhiány ellenére sok munkavállaló a szó szoros értelmében aátszik az elavult eszközök mellett, erejét nem kímélve. Mindennapos eset az is, amikor fölösen nagy teljesítményű géneket, eszközöket vásárol a munkahely — bár olykor eszi nem eszi, nem kap mást, alapon vette meg! —, s az így létrejövő veszteség semmivel sem megbocsáthatóbb, mint a teljesen elavult eszközök működtetésével létrehozott. Gyakori, az értékes, naiv termelékenységű gén áll az egyik műhelyben kezelő hűén, a másik műhelyben viszont a avarát, a sokszor lerobbanót két műszakban gyötrik: íry alakult ki a szokás, a műszakrend valamikor, egészen más föltételek között, s így is maradt, a föltételek változása ellenére. Frikin szinte kizárólagos szerepet kapott a fejlesztés-LUUi- ben az Új műhelyek, üzemrészek — gyárak — létrehozása, teljesen friss eszközökkel történő felszerelése, s ezzel párhuzamosan a szükségesnél ritkábban került selejtezésre az, ami rászolgált, hanem a kettő, a régi és az új gyakran párhuzamosan működött tovább. A rekonstrukciót is így értelmezték sok helyen, holott ugyanannyi pénzből, amennyiből egy üzemrészt újjávarázsoltak, futotta volna a gyár egész eszköztárának korszerűsítésére, az ismétlődő zavarokat okozó, teljesen elavult berendezések kihajításával, s azok helyére újak beszerzésével, tehát ésszerű komplettálással, amint azt a szakemberek jelölik. MÉSZÁROS OTTÓ Energiatakarékos olajkályhák Elkészült az új típusú, energiatakarékos olajkályhák prototípusa a mechanikai műveknél. A gyártási engedélyt a vállalat megkapta, s így a jövő évben megkezdődik a sorozatgyártás. Mintegy három százalékkal fogyasztanak kevesebbet az Új készülékek a hagyományosaknál, így egy közepes nagyságú kályha egy átlagos méretű lakásban napi 12 óra fűtést számolva, naponta 0,8 liter olajjal fogyaszt kevesebbet, tehát hathónapos fűtési szezonnal számolva 144 liter fűtőanyagot takarít meg. A konstruktőrök a különböző méretű lakások figye- lembevétével négytagú termékcsaládot terveztek. A legnagyobb gondot a hatásfok növelésére fordították. Automata huzatszabályozót építettek be a kályhákba, ami megakadályozza, hogy a meleg a kéményen át kiszökjön, s ugyanakkor megfelelő arányban adagolja a levegőt, az új kályháknak a kezelése is egyszerűbb a hagyományosakénál, és könynyen szétszedhetők, amimegkönnyíti a karbantartást. A gyártás megindításához már beszerezték az új gépsorokat. 1981 második felében indul a termelés, s a tervek szerint a gyár évi 140 ezer kályhát adhat át a kereskedelemnek. 5