Csongrád Megyei Hírlap, 1980. december (25. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-31 / 305. szám
Fél évszázada történt A fél futball ínséges hónapjaiban bizonyára valamennyi szurkoló szívesen tekint vissza a labdarúgás érdekes jubileumaira. Pontosan 50 év telt el azóta, hogy a SZEOL AK korábbi jogelődje, a legendás hírű Bástya a Magyar Kupa döntőjébe jutott. Az esemény értékét növeli, hogy sem előtte, sem azóta nem voltak döntőben szegediek, így az 50 évvel ezelőtti előd a legeredményesebb kupaszereplést vallhatja még ma is magáénak. Bástyás Holzer Tivadar, a klub gazdag mecénása által vezetett csapat 1930-ig már a profi liga I. osztályában is megmutatta oroszlánkörmeit. Az 1928/29. évi kiírásban az 5. helyet szerezték meg a szegedi piros-fehérek. Majd egy évvel később a Magyar Kupában újra csak rájuk figyelt az országos közvélemény. A selejtezők sikeres megvívása után ugyanis a kupa negyeddöntőjébe jutott a Bástya. S íme, a legjobb nyolc közötti eredmények: a Ferencváros 3-2-re verte az Újpestet, a Debreceni Bocskai 4-2-re a Somogy SC-t, míg a Szombathelyi Szakália a Hl. ker. TTVE legyőzésével jutott a legjobb négy közé. A negyedik összecsapást nem rendezték meg, mivel a bajnok Hungária (ma: MTK-VM) nem volt hajlandó Szegeden kiállni a Bástya ellen. Így a Tisza-parti gárda játék nélkül jutott a legjobb négy közé. Ott a Bocskai meglepetésre kiverte a Ferencvárost, a szegediek pedig 3-2-re győztek a Szakária ellen. Ezek után vívta mérkőzését a Debrecen és a Szeged, a Magyar Kupáért. A döntőről — amelyet a Hungária úton rendeztek meg — így írtak az akkori lapok: „Hétköznapi esemény maradt az idei döntő. A fővárosi közönség nem nagy érdeklődést mutatott a vidékiek iránt, de az már szégyen, hogy maga a szövetség sem igen vetett ügyet rá. Sem a kupát, sem a díjakat nem vitte ki a fináléra .. Az első „vidéki döntő” első gólja a debreceniek révén már az ötödik percben megszületett. Ezután is a Bocskai lőtte a gólokat, így a félidő 4-0-as debreceni vezetéssel zárult. Szünet után Körösi szépített az eredményen, ám a Bocskai újabb gólt szerzett és ezzel biztosan hódította el a trófeát Végezetül a találkozó jelzőkönyve: 1930. június 26. Hungária út: Bocskai (Debrecen)—Bástya (Szeged) 5-1 (4-0). 1200 néző, vezette: Klein. Góllövők: Teleki (3), Markos, Sághy, ill. Körösi. Az ezüstérmes szegediek összeállítása: Benedek — Sirály, Emődi — Kurunczi, Tóth Jenő, Raffai — Hernádi, Körösi, Havas, Harmath, Korányi II. Végezetül csak annyit — reméljük, 50 év múlva már nem egy százéves sikerre kell visszaemlékezni VITOS GYÖRGY A Bástya csapata. Álló sor, balról: Sirály, Havas, Harmath, Beneda (Benedek), Raffai, Beck, az intéző: Korányi II., Körösi, Tóth Jenő, Hernádi, Kurunczi. Ülő sor: Pintér, Pólyák, Emmerling (Emődi). Az ülő sor két szélén a klub legifjabb szurkolói láthatók E Szentesi sakkozók sikere Befejeződött a középiskolák sakkcsapatbajnokságának 1980/81 tanévi, megyei versenysorozata. A Szentesen lebonyolított, körmérkőzéses rendszerű döntőben már csak a körzeti döntőkön dobogós helyezést elért iskola válogatottjai, illetve a bajnoki cím védői vehettek részt. A lányok bajnokságára tíz tanintézet nevezte legjobbjait, s közöttük — tavalyi sikerüket megismételve — a szentesi Horváth Mihály gimnázium diákjai bizonyultak a legjobbaknak. A fiúk versenyében 18 középiskolás együttes ült asztalhoz, s nagy meglepetésre a szegedi Déri Miksa szakközépiskola csapata elhódította az elsőséget az elmúlt tanévben országos döntőn is hatodik helyezést elért Ságvári gimnázium gárdájától, így 1981. április 7-1 9. között Budapesten a szentesi Horváth Mihály gimnázium leány- és a szegedi Déri Miksa szakközépiskola fiúcsapata képviseli Csongrád megyét az országos döntőn. Képes Sport Kupa Drámai harcban a Videoton nyerte a Képes Sport Kupát — Karsai 1973 után újra a torna legjobbja, Nyilasi a gólkirály. A szentesi Horváth Mihály gimnázium leány bajnokcsapata Rácz Gábor. 2. Fodor István A fiúk csapatversenyében diadalmaskodó Déri Miksa szak- ,red. VLK). Felnőtt férfi, 60 középiskola együttese. (Fotó: Furák Zsolt) leves: 1. Kaposvári László. Lövészet Megyei bajnokság Szegeden A közelmúltban rendezte az MTSH Sportlövő Szakszövetsége a lövészet légfegyveres megyei bajnokságát. Ez a verseny egyben a szegedi, korszerűsített, Etelka sori lőtér avatója is volt, hiszen most vizsgázott először az új automata célmozgató berendezés. A megyei bajnokságon a szegedi és vásárhelyi légpuskások mellett meghívottként részt vett a Békéscsabai Lövészklub is. Eredmények: Légpuska 40 lövés, serdülő leány: 1. Balogh Márta (Békéscsaba LK), 2. Kispál Gabriella (HÓDGÉP LK), 3. Deák Éva (Szeged VLK). Serdülő fiúk: 1. (mindkettő Szeged VLK), 3. Bottyánszki Zsolt (HÓDGÉP LK). Csapatban: 1. MHSZ Szeged VLK (Rácz, Fodor, Nagy), 2. MHSZ HÓDGÉP LK (Vámosi, Fehér, Bottyánszki). Ifjúsági leány: 1. Bartucz Ildikó (HÓDGÉP LK). ifjúsági fiú: 1. Dancsó Tibor (Békéscsaba LK), 2. Török Ferenc, 3. Szonda József (mindkettő HÓDGÉP LK). Csapatban: 1. MHSZ HÓDGÉP LK (Tóth, Szonda, Török). Junior fiú, légpuska. 60 lövés: 1. Harmati László (Békéscsaba LK), 2. Somlyai János, 3. Salánki István (mindkettő Szeged VLK). Junior leány, 40 lövés: 1. Rostás Ibolya, 2. Sándor Zsuzsanna (mindkettő HÓDGÉP LK). 3. Laczkó Tünde (Szeged VLK). Felnőtt női légpuska. 40 lövés: 1. Luspai Ilona (Sze- 2. Somlyai János (mindkettő Szeged VLK). Csapatban: 1. MHSE Szeged VLK. Légpisztoly, 40 lövés, serdülő leány: 1. Plavecz Ágnes (Békéscsaba LK), 2. Gruber Judit (HÓDGÉP LK), 3. Szekusán Eleonóra (Szeged VLK). Csapatban: 1. MHSZ HÓDGÉP LK (Káposzta, Gruber, Kosári). Serdülő fiú ... 2. Káposzta László (HÓDGÉP LK). Ifjúsági leány: ... 2. Kovács Erika, 3. Paksi Márta (mindkettő HÓDGÉP LK). Ifjúsági fiú: 1 Herczeg János (HÓDGÉP LK), 2. Kovács Attila (Szeged VLK), 3 Bodai Ferenc (HÓDGÉP LK). Csapatban: 1. HÓDGÉP LK (Herczeg, Bodai, Török). Junior leány: 1. Katona Anna (Szegedi VLK), 2. Rostás Ibolya, 3. Igaz Katalin (mindkettő HÓDGÉP LK). Csapatban: 1. MHSZ HÓDGÉP LK (Igaz, Varga, Rostás). Junior fiú: 1. Bodai Mihály (HÓDGÉP LK). Felnőtt nők: ...2. Tatár Jusztina (HÓDGÉP LK), 3. Erdész Ida (Szeged VLK). Felnőtt férfi: 1. Szabó László (Szeged VLK), 2. Kovács Ernő (HÓDGÉP LK), 3. Ugri Mihály (Szeged VLK). Csapatban: 1. MHSZ Szeged VLK (Ugri, Szabó L. Szabó V., Andrássy). Atléták versenynaptára Nyilvánosságra került a magyar sport 1981. évi versenynaptára, melyben megyebeli atlétáinkat a következő fontos viadalok érintik. Február: 3—4: a Bp. Honvéd és az Ú. Dózsa fedettpályás nemzetközi versenye Budapesten, 14—15: fedettpályás felnőtt országos bajnokság Budapesten. Március 29: országos mezei futóbajnokság Dunakeszin. Május 2: Futapest, a Képes Sport nemzetközi futóversenye Budapesten, 16-án pedig az 50 km-es országos gyaloglóbajnokságra kerül sor. Május 30-án Szegeden nemzetközi és egyben országos magyar bajnoki maratoni viadal lesz, melynek rajtja és célja újra a Széchenyi tér, útvonal pedig Szőreg—Deszk —Ferencszálas és vissza. Június 17—18-án az atléták egyéni csapatbajnokságára kerül sor Budapesten, és a főváros ad otthont 27—30-án az országos összesített bajnokságnak is. Július 29-én negyedszer rendezik a Népstadionban a Budapest Nagydíjat, amelyen kiemelkedő külföldi atléták is részt vesznek. . - V--.V.: Kr . mm mm am MA 1980. DECEMBER 31., SZERDA Szilveszter napja A Nap kel 07 óra 32 perckor, és nyugszik 16 óra 03 perckor. A Hold kel 01 óra 25 perckor, és nyugszik 12 óra 44 perckor. SZÁZHUSZONÖT ÉVE, 1855. december 31-én született, és 57 éves korában, 1912-ben halt meg Giovanni Pascoli olasz költő. NÖVEKVŐ FELHŐZET Várható időjárás ma estig: Elsősorban az északi országrészben időnként erősen megnövekvő felhőzet, számottevő csapadék még nem valószínű. Napközben megélénkülő délnyugati, déli szél. tárható legmagasabb nappali hőmérséklet: általában plusz 1—plusz 6 fok között. MOZI Csongrád: Szabadság: Tűzharc. Színes, angol kalandfilm. III. helyárral! 14 éven felülieknek! Kezdés: fél 4 és fél 6 órakor. Vásárhely: Béke: Walt Disney állatbirodalma. Színes, amerikai természetfilm. Kezdés: fél 4 órakor. Lavina. Színes, kanadai katasztrófafilm. II. belyárral! 14 éven felülieknek! Kezdés: háromnegyed 6 órakor. Makó: Vörös Csillag: Fekete folyó. Színes, kubai film. Kezdés: háromnegyed 6 órakor. Szabadság: A cukor. Színes, francia film. Kezdés: negyed 6 órakor. Szentes: Szabadság: Luxusbordély Párizsban. Színes, francia film. 16 éven felülieknek! III. helyárral! Kezdés: 4 és 6 órakor. Szeged: Vörös Csillag: Egy kis indián. Színes, amerikai ifjúsági film. Kezdés: délelőtt 10 órakor. Az űrből jött lovag. Színes, román fantasztikus mesefilm. Kezdés: negyed 4 órakor. Psyché és Nárcisz. I—II. rész. Színes, magyar film, sztereó hanggal. II. dupla belyárral! 16 éven felülieknek! Kezdés: fél 6 órakor. Fáklya: Egy kis indián. Színes, amerikai ifjúsági film. Kezdés: háromnegyed 3, és negyed6 órakor. RÁDIÓMŰSOR KOSSUTH ADÓ 8.27 Világablak. 8.56 Beszélni nehéz. 9.08 A denevér. Részletek Johann Strauss operettjéből. 9.44 Kis magyar néprajz. 9.49 Tarka mese, kis mese. 10.05 Irodalmi rejtvényműsor. 10.35 Válaszolunk hallgatóinknak. 10.50 Mikrofonlánc. A miskolci körzeti stúdió válogatása az esztendő portréműsorai közül. 11.20 Az Állami Népi Együttes zenekara játszik Berki László vezetésével, Kovács Apollónia népdalokat énekel. 12.30 Házunk tája. 12.45 Operaslágerek. 13.15 Dzsesszmelódiák. 14.15 Híres előadóművészek felvételeiből. 15.48 Kritikusok fóruma. 16.05 Arany János dalai Ádám Jenő feldolgozásában. 16.31 Elbert János és dr. Székely György beszélgetése a Világszínház elhangzott ciklusáról. 17.07 Művészlemezek. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.40 Oly víg volt szí' vem ... — Robert Burns versei. 18.46 Gloria Gaynor hangversenye az 1980-as sopoti dalfesztiválon. 19.30 BÜÉK - 1981! A Rádió Kabarészínházának szilveszteri műsora. 24.00 Éjféli óraütés — Himnusz, Szózat, ünnepi köszöntő. 0.10 Rock és diszkó! PETŐFI ADÓ 8.05 Gyurkovics Mária és Bartha Alfonz operettfelvételeiből. 8.20 Tíz perc külpolitika. 8.33 Idősebbek hullámhosszán. 9.28 Tudományos könyvespolc. 9.33 Fúvószene táncritmusban. 10.00 Zenedélelőtt. 11.30 A Szabó család. 12.00 Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 12.33 Tánczenei koktél. 13.20 Véleményem szerint. Nemes György írása. 13.30 Színes szőttes — népzenei műsor gyerekeknek. 14.00 A pécsi körzeti stúdió műsora a Nádor kávéházból. 14.35 Slágermúzeum. 15.32 Komolyan vett képtelenségek a világsajtóból. 15.52 Vidám beszélgetés egy komoly papagájjal. 16.17 A beat kedvelőinek. 17.12 Ötödik sebesség . . . 18.33 A magyar popzene sikerei külföldön. 19.16 Nótaest. 20.23 A Rádió dalszínháza: Pajzán históriák — Balzac elbeszélése. 22.00 Szilveszteri dallamkoktél. Közben: 24.00 —0.10 Éjféli óraütés . .. (Azonos a Kossuth rádióval). 3. MŰSOR 9.00 Romantikus szerzők műveiből. 10.10 Magyar művészek operafelvételeiből. 11.05 Kamarazene. 12.02 Az apostol. Petőfi Sándor elbeszélő költeménye rádióra alkalmazva, 2. rész. 13.07 Zenekari muzsika. 14.00 Kívánságműsor. 16.00 Bach: Das Wohltemperierte Klavier, Glenn Gould zongorázik, IV /L rész. 17.00 Öt földrész zenéje. 17.09 Magnósok, figyelem! 17.56 A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye a Zeneakadémia nagytermében. 19.05 Korok és emberek a világirodalom tükrében. Lukianosz: Hetérák párbeszédei. 19.52 A kamarazene kedvelőinek. 20.57 Thomas Beecham vezényli a Royal Filharmonikus zenekart. 22.44 Haydn: A patikus. Háromfelvonásos vigo:Vera. 24.00 Éjféli óraütés . . . (Azonos a Kossuth rádióval). 0.10 Rock és diszkó! (Azonos a Kossuth rádióval). TV-MŰSOR MAGYAR TELEVÍZIÓ 1. műsor 8.00 Tv-torna. (Ism.) 8.05 Szünidei matiné — A schildai polgárok, 4. rész: Éljen a kanász! (Ism.) 8.20 Nemtudomka, a költő. 8.45 A cirkusz fényei. 9.05 A bűvös erdő — mesejáték két részben, a Kaposvári Csiky Gergely Színház előadása, felvételről. (Ism.) 10.35 Delta. Tudományos híradó. (Ism.) 11.15 Sándor Mátyás — tv-filmsorozat, VI/4. rész. (Ism.) 12.15 Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor. (Ism.) 14.28 Műsorismertetés. 14.30 Telesport (a 18-i adás ismétlése). 14.55 Hírek. 15.00 Estély az idővárban. A Perpetuum mobile év végi vetélkedő játéka. 16.00 Reklám. 16.05 Közlekedési műsor. 16.20 Öt perc meterológia. 16.25 Reklám. 16.35 Fehér Toll — magyarul beszélő amerikai kalandfilm. (Ism.) 18.15 A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.20 Szilveszteri reklámshow. 18.30 Szuperbola. 19.10 Tv-torna. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. Szilveszter 1980 — (színes) . 20.00 Hol volt, hol nem volt. (Szilveszteri) 20.30 Alfonshow. Alfonzo műsora. 20.40 Az öt dudás visszatér. 21.20 Házibuli. Elképzelhetetlen bűneset. 21.50 Tiszta őrültek háza. Hofi Géza műsora a Mikroszkóp Színpadról. 22.30 A holnapra koccintunk — a Televízió nyilvános szilveszteri műsora a Fővárosi Operett Színházból. Közben: 24.00 Himnusz. 00.30 örökzöld dallamok. Táncdalok, operett-részletek. 2. műsor 19.05 Mindenki közlekedik . . . (Ism.) 19.20 öt perc meteorológia. (Ism.) 19.30 Tv-híradó. 20.00 A denevér. Balett J. Strauss operettje alapján. 21.30 Non-stop, pop-rock ’80. A Televízió szilveszteri tánczenei műsora. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. műsor 15.30 Újévi műsor gyermekeknek. 16.30 Alkalmi műsor. 17.20 Tv-naptár. 17.45 Kollázs-műsor. 18.30 Kis sláger — döntő. 19.15 Rajzfilm. 19.27 Ma este. 20.00 Újévi műsor. 2. műsor 17.30 Dokumentumműsor. 18.30 Népi muzsika. 19.55 Ma este. 20.00 Újévi műsor. ROMÁN TELEVÍZIÓ 10.00 Szünidei matiné. 11.05 Szovjetunió—Csehszlovákia jégkorongmérkőzés. 21.30 Szilveszteri összeállítás. 21.30 Prológus. 21.50 Miniatűrök. 22.10 Három dal — három előadóművész. 22.25 Költészet. 22.35 Balett. 22.40 Vidám percek. 23.00 Gyermekvilág. 24.00 BUÉK 1981. Utána dalok, táncok, tánczene műsorzárásig (5 óráig). CSÜTÖRTÖK DÉLELŐTT RÁDIÓMŰSOR KOSSUTH ADÓ 6.05 Boldog új évet! 8.06 Szokolay Sándor: Újévi kánta. 8.17 Gyulai Gaál János szerzeményeiből. 8.40 Szülőföldemen. Petőfi Sándor versei. 9.01 Örökzöld dalamok. 10.03 Bummbele cirkusz. 11.03 Mozart: D-dúr (prágai) szimfónia. K. 504. 11.30 A Kubai Köztársaság nemzeti ünnepén. PETŐFI ADÓ 6.00 Népszerű muzsika a koránkelőknek. 7.00 Offenbach operettjeiből. 8.05 Verbunkosok, nóták, csárdások. 9.03 Földön, vízen, levegőben. 10.33 Csak fiataloknak! 11.33 Siklósi várfesztivál, IV /3. rész. 3. MŰSOR 8.08 Don Juan. Részletek Mozart operájából. 9.10 Corelli: Tizenkét szonáta, Op. 4. 10.50 Szudáni népzene. 11.03 Az apostol Petőfi Sándor elbeszélő költeményének rádióváltozata. 3. (befejező) rész. 1. műsor 9.00 Tv-torna. (Ism.) 9.05 Csak gyerekeknek! 9.50 Zsebtévé. (Ism.) 10.20 A 73 as Winchester. Magyarul beszélő amerikai westernfilm. 11.50 A vadon világa. Finn ismeretterjesztő filmsorozat, A puma. (Ism.) 12.15 Újévi koncert BécsbőL TÉVÉMŰSOR MAGYAR TELEVÍZIÓ Rummenigge kapta az „aranylabdát” A „France Football” című francia sportszaklap 1956 óta minden évben „aranylabdát” ajándékoz annak az európai labdarúgónak, akit a kontinens elismert szakírói, kommentátorai a legjobbnak minősítenek, így hát az idei szavazás — a 25. — jubileuminak számított, ezért lehet különösen büszke az év játékosának is tekinthető nyugatnémet Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München új sztárja, aki csaknem minden szakírónál az első helyre került, így óriási előnnyel végzett a szavazás élén. A 25. „aranylabdás” 122 szavazatot kapott, többet, mint az utána következő négy európai kiválóság: honfitársa Schuster, a francia Platini, továbbá a belga Van Moer és Ceulemans. Az NSZK labdarúgásának idei jó mérlegét és eredményét támasztja alá, hogy az első tíz közé öt nyugatnémet labdarúgó is bekerült. Az 1980-as „aranylabdás”: Karl-Heinz Rummenigge (Bayern München) 122 szavazat, 2. Schuster (Barcelona) 34. 3. Platini (Saint-Etienne) 33, 4. Van Moer (Beveren) 27, 5. Ceulemans (FC Bruges) 20, 6. Hrubesch (Hamburger SV) 18, 7. Prohaska (Inter Milan) 16. 8—9. Hansi Müller (Stuttgart) és Brady (Juventus) 11—11, 10. Kaltz (Hamburg) 10. SZERDA, 1980. DECEMBER 3L