Csongrád Megyei Hírlap, 1981. május (26. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-24 / 120. szám

Csongrád sportja AZ EREDMÉNYEK ÉS A GONDOK TÜKRÉBEN Csongrádon, a városi sportegyesület bélyegzőjén 1910 szerepel. Tehát erre az időpontra tehető a szerve­zett sport beindulása. Az alig több mint hetven év sok örömteli sporteseménye­ket, jó eredményeket hozott a Körös-torkolati szurkolók­nak. De az útkeresésből is jutott bőven, no meg a bosz­­szúság is elég gyakori ven­dég volt a helyi sportegye­sületeknél. Egyszer aztán megunták a szétaprózódást, s vezetői ösztönzésre az erők egyesítését határozták el. A városi sportegyesület — Csongrád SC — azon­ban nem váltotta be a hoz­zá fűzött reményeket, főleg mecénások hiánya miatt. Így kénytelenek voltak bá­zisbővítéssel a helyi sport­klub nevét is megváltoztat­ni. S ezzel a távirati stí­lusú csongrádi sporttörténet­ben elérkezetünk a mához. Vajon, a település vezetői hogyan vannak megelégedve a mai eredményekkel? Vé­leményük szerint a mostani forma megfelel-e a helyi igényeknek és sajátosságok­nak? Az ott élő fiatalok mennyire vonzódnak a sporthoz? Ezekre, no meg a távlati elképzelésekre kértünk választ dr. Szucsán Sándor pártbizottsági első titkártól. Nagy Imre ta­nácselnöktől, Sebestyén Ist­ván pártbizottsági titkártól és Forgó Miklós sportfel­ügyelőtől. Szerkesztőségün­ket Süli József képviselte.­­Az embereket általában foglalkoztatja a magyar sport eredményei, de a he­lyi sikerekre és kudarcok­ra is érzékenyen reagál­nak. Éppen ezért minden bizonnyal a helyi párt- és tanácsi testületi üléseken is gyakorta napirendre kerül a helyi sport gondjai, s úgy kezelik, mint a bel­politika szerves részét.). Dr. Szucsán Sándor: Több­ször fejünkhöz vágták már a városban, hogy Csongrá­don a vezetőket nem érdek­li a sport. Ez nem­ így van. Minden második esztendő­ben mondhatjuk úgy is, hogy a páros években a vá­rosi párt-vb tárgyalja, míg a páratlanokban a tanács vb előtt szerepel a csongrádi sport helyzete, gondja, ba­ja. Mi a sportot a várospo­litika szerves részeként te­kintjük és kezeljük. Az el­múlt ötéves terveredmények visszaigazolták az elképzelé­seink helyességét, amely el­sősorban a feltételek bizto­sításában jelentkeztek na­gyobb látvánnyal. Főleg is­kolai sportudvarok, tanme­dence, honvédségi és ipari kispályák épültek. Ezek el­sősorban a tömegsport igé­nyeit elégítik ki, de igyekez­tünk a versenysportnak is megfelelő körülményt ki­építeni. Az anyagi fedezet a múltban is véges volt, de szerencsére, a társadalmi se­gítségben nem szenvedtünk hiányt a jövőben, is elkel majd a segítség, hiszen te­lepülésünk létesítményhely­zetén még mindig lehet ja­vítani. Sebestyén István: Véle­ményem szerint a választ ketté kell bontani. Egyrészt a tárgyi feltételekről már szólt Szucsán elvtárs, én inkább a szubjektív dolgok­ról közelíteném meg az ér­tékelésünket. Hiszen, a tár­gyi feltételek a város fej­lődési szintjének megfelel­nek. A gondot inkább a szubjektív feltételek hiá­nyosságai adják. Gyökerei a múltra vezetnek vissza. Változás tapasztalható, de ezzel nem lehetünk elége­dettek. Melyek tartoznak ide? Egyrészt a sportkör el­nökségének működése nem mindig volt megfelelő. Egye­sek sokat, másik viszont keveset vállaltak. A szak­osztályi irányítás sem volt a helyén. Még a jól mű­ködő szakosztályokban sem épült ki a sportmozgalmi lépcsőzetesség. De említhet­ném még azt is, hogy a kö­zönség a városi sportügyet kívülről nézi. Számon ké­rik tőlünk is, sőt, a társa­dalmi munkát vállalóktól is az eredménytelenséget, a hiányosságokat, de hogy se­gítséget nyújtsanak, arra ke­vesen vállalkoznak. Így helytelen az a nézet, hogy csak tőlünk várnak látvá­nyos fordulatokat, ugyan­akkor a közönség semmit sem tesz az úgynevezett asz­talra. Bár elég kényes kér­dés, de szólni kell még az egyenlőtlen teherviselésről is. Már többször szó esett a megyei lapban is, hogy az üzemi-vállalati támogatás nálunk nem egységes. Nem mindig tükrözi a gazdasági egység nyereségességét. Pe­dig, amikor az anyagi tá­mogatásról van szó, akkor nem szabad elfeledkezni, hogy a sport támogatásával a dolgozók egészségességét is elősegítik. Sajnos, a telepü­lésünkön nem sikerült ki­építeni egy sportaktíva­­hálózatot, nincs baráti kör, pedig mindezek bővítenék az anyagi bázist is. Nagy Imre: Köztudott, hogy 1973-ban a sport ál­lami irányítás alá került. Nem sokkal rá, nálunk is a tanács lett a Csongrád SC bázisa. Ugyanis a helyi vál­lalatok, gazdaságok, intéz­mények ebben látták a csongrádi sport jövőjének biztosítását. Sajnos az ele­jén a tanács egyedül ma­radt, így vált szükségessé a bázisbővítés. Most már a helyi sportegyesület nevé­ben is benne van vala­mennyi mecénás neve. Ne­kem is az anyagi támo­gatásról kell szólnom, hi­szen a FŰTÓBER, a házi­ipar és a tanács a fő bá­zis. De a legnagyobb részt a tanács vállalja, hiszen ta­valy 977 ezer forintot for­dítottunk a pályára, és a he­lyi sport támogatására. Hol van ehhez képest a TBV 20 ezer forintja. Sajnos városunkban ke­vés a felnőtt sportoló, ezt elsősorban annak tulajdo­nítjuk, hogy nincs a szak­munkásképzőben, valamint a faipari szakközépiskolában megfelelő sportélet. A jö­vőben erre kell hangsúlyt fektetnünk, hiszen csak úgy sikerül minőségileg is előbb­re lépnünk, így nem csoda, ha a versenysportban csak­ részsikereket érünk el. A testnevelési tagozat mai helyzetét is felül kell vizs­gálnunk, hiszen a Széchenyi téri általános iskolában nincsenek meg a szükséges feltételek, ugyanakkor úgy látjuk, hogy a Domokos Ró­­kus Általános Iskola a kö­vetelményeknek jobban meg tud­­a felelni: közel van a városi sporttelep, s az uszo­da, szép új tornatermünk van, s ugyanakkor tervbe van a kondicionálóterem fel­építése is.­­ (Az elnök elvtárs már érintette, hogy a verseny­­sportban csak részsikereket értek el. Hallhatnánk bő­vebb szakosztályi értéke­lést?). Forgó Miklós: A Csongrá­di Építők Spartacus SE-nek tizenegy szakosztálya van. A legeredményesebb már hosszú idő óta a kajak-kenu szakosztály. Nemzetközi el­ső osztályú sportolóval di­csekedhetnek Sarusi K. Já­nos személyében, ugyanak­kor két válogatott kerettag is bontogatja szárnyait. Vár­juk, hogy egy kategóriával feljebb minősítse őket az OTSH. A birkózásnak nagy hagyománya van városunk­ban, 1974-ig szépen szere­peltek versenyzőink, majd egy időben stagnált a sport­ág, de ma már ismét hal­latnak magukról a csongrá­di birkózók. Szebb napokat élt meg az atlétika. Volt olyan is, mikor tizenegy aranyjelvényes gyűjtögette az egyesületi pontokat, és a csongrádi dicsőségeket. Most már meg kell eléged­nünk egy-két tehetséggel. Pedig a személyi és tárgyi feltételek akkor sem voltak jobbak. A legnépszerűbb sportág a labdarúgás. Elég­gé rapszodikusan szereplünk a megyei bajnokságban. Sajnos már kijelenthetjük, hogy nem sikerül a területi bajnokságba jutni. Bízunk, hogy jövőre másként lesz. A sakkban és asztalitenisz­ben nem tervezünk fejlesz­tést a lovasokat pedig a Petőfi Tsz finanszírozza. Te­niszben a feltételek javul­tak, úszásban pedig a fel­lendülés időszaka várható. (Csongrádon a korábbi évek egy-két nagy tömeg­­sportrendezvényétől elte­kintve nem vert gyöke­ret a rendszeres és nagy létszámot megmozgató tö­megsportmozgalom. Talán igény nincs rá, vagy pe­dig a már említett szerve­zők hiányoznak?). Dr. Szucsán Sándor: Fon­tos feladatnak tekintjük a tömegsport napirenden tar­tását az abban való minél nagyobb bekapcsolódást Szerintünk a tárgyi feltéte­lek adottak, a nagyobb üze­mek­ben főleg labdarúgás­ban rendszeresen verse­nyeket tartanak. De itt is meg kell jegyezni, hogy a városi sajátosságból faka­dóan ez szezonális. Is­mert, hogy nálunk milyen sokan foglalkoznak szőlő­­műveléssel, s az emberek érdeklődését, energiáját el­sősorban ez köti le. Azt kel­lene boncolgatnunk, hogy ez elegendő-e? Sőt, meg kelle­ne keresni annak lehetősé­gét, hogy emellett a rend­szeres testedzés is megfele­lő érdeklődést váltson ki a fiatalokban. Az Edzett if­­ifjúságért mozgalomban Csongrádon is több a le­hetőség, mint amivel a fia­talok élnek. Az induláskor a KISZ-bizottságunk is töb­bet törődött ezzel a fontos területtel, ma, minthogyha elfeledkeztek volna róla.. Pe­dig sokan negatívumként emlegették a kulturált szó­rakozás hiányát a városban. Nincs igazuk, mivel a tö­megsport is ebbe a kate­góriába tartozik, s annak igazán megfelelőek a fel­tételek. De a szemléleten is változtatni kellene, s nem ártana, ha már az óvo­dában megszerettetnék a sportot a gyerekekkel, hogy iskolába kerülve már igény­­nyé váljon. Az ottani fel­adat pedig, hogy nagyobb gondossággal kezeljék, a tan­testület egy-egy gyereket ne azzal büntessen, hogy a sporttól tiltják el.­­Csongrád sportja is a kisvárosok gondját éli. A jobbak a jobb eredmény elérésének érdekében na­gyobb egyesületekhez iga­zolnak. A középiskolát végzettek egy része to­vábbtanul, s ez máris egy kialakult folytonosság tö­rése lehet. Bizonyára, ami­kor Csongrád sportja előtt álló terveket fogalmaztak, ezekről nem feledkeznek meg.). Sebestyén István: Van egy 1976-os határozat, hogy a városban egy sportegye­sület működhet. Ezt sokak szerint 1980-ban felrúgtuk. Hiszen megalakult a Csong­rádi Vízügyi SE. Sokan fel­tették a kérdést, hogyan egyeztethető ez össze? Meg­­hánytuk-vetettük ezt a kér­dést Úgy döntöttünk, hogy az új sportklubbal anyagi és szubjektív erők jelent­keztek. Ha ellenállunk, egy újabb sportvonalat kellett volna elvágnunk. Azzal a kikötéssel adtunk engedélyt a megalakuláshoz, hogy nem rivalizálnak a Csongrádi ÉLSE-vel. Nagy Imre: A minőségi sportban a jövőben­­arra kell törekedni, hogy a Szak­osztályokat üzemi házaira építsük. Ennek több­­éves jó példáját adta, a L’ar’O­­BER és a kajak-kenu ,fizak­­osztályunk kiváló együtt­működése. A­ sportágak kö­zül pedig nem mindet szük­séges fejlesztenünk, hanem csak azokra fordítunk na­gyobb anyagi és szubjektív erőt, amelynek biztosított a bázisa és versenyzőgárdája. Szeretnénk több, a város sportjáért áldozatot hozó testnevelőt és régi sporto­lót bevonni ebbe a mun­kába. Dr. Szucsán Sándor: Eb­ben a néhány órában tü­körbe tartottuk Csongrád sportját. Most, hogy mind­annyian elmondtuk véle­ményünket, meg kell álla­pítanunk, hogy vannak már eredményeink, de néhány területen elmaradtunk a le­hetőségektől és az elvárás­tól. Be kell látnunk: to­vább szükséges javítani a tárgyi feltételeket; erősíteni kell a sportköri és szak­osztály­vezetést; meg kell oldanunk az egyenlő teher­viselést az anyagiak tekinte­tében, ösztönözni kell a vál­lalatokat, hogy jobban érez­zék magukénak a város sportját. A fiatalok és idő­sek megmozgatása, rend­szeres testedzésbe kapcso­lása a párt és a KISZ poli­tikai nevelőmunkájának szerves részét kell képez­nie. Hiszen valamennyiünk célja az egészséges ifjú­ság nevelése, s ehhez a sport lehetőségeit is fel kell használni. A kapukat szé­lesebbre kell tárnunk, mind a minőségi, mind pedig , a tömegsport megfelelő mű­velése és támogatása tekin­tetében. Beszélgetőpartnereink jobbról balra: Forgó Miklós, Nagy Imre, dr. Szucsán Sándor, Sebestyén István és Süli József. (Fotó: Gyenes Kálmán) 10-------------------------------­ Labdarúgó NB I Izgalmas hajrá A világbajnoki selejtezők szünetében teljes fordulót bonyolítottak le az NB I-es csapatok. Eredmények: Tatabánya—Békéscsaba 1-0 Békéscsaba, vezette: Macz­­kó.. A bányászcsapat to­vábbra i£ őrzi előkelő har­madik helyét. Videoton—Diósgyőr 5-0 (4-0) Székesfehérvár, vezette: Pádár. A fehérvári csapat kiütéses győzelemmel bizo­nyította, nem mondott még le a dobogóról. Debrecen—Kaposvár 2-0 (1-0) Debrecen, vezette: Urbán. A tavasszal még veretlen debreceni csapatnak nem okozott különösebb gondot a a kiesőjelölt legyőzése. Pécs—MTK-VM 0-0 Pécs, vezette: Győri. A nagy múltú pesti csapat újabb pontszerzésével talán még megmenekülhet. Rába ETO—Csepel 2-1 Csepel, vezette: Divinyi. A vendégcsapat győzelme min­denképp meglepetés. Dunaújváros—II. Dózsa 0-0 Dunaújváros, vezette: Kö­rös. Az Újpest a bajnokság hajrájában is egész évi gyenge teljesítményét nyújt­ja. Ferencváros—Nyíregyháza 3-1 (0-0) ZTE—Bp. Honvéd 3-2 (1-0) Vasas—Volán 2-1 (1-1) Forduló előtt A labdarúgó NB II 34. for­dulójában a hetedik helyen álló HMSE az élen álló ózdi Kohász együttesét fogadja. A két csa­pat sorrendben nyolcadik al­kalommal találkozik egymással és a korábbi hét találkozón egy döntetlen mellett 3—3 vásárhe­lyi, illetve ózdi siker született. A legnagyobb arányú győzel­mek: HMSE-Ózd 3-0 (1979/80) és Ózd-HMSE 5-0 (1978/79). Ismét helyi rangadót rendez­nek Szegeden. Az NB I-be ju­tásért harcoló SZEOT.. AK ez­úttal a Dózsát látja vendégül a Tisza-parti stadionban. A két­­ szegedi gárda hatodszor találko­zik egymással ebben az osz­tályban, s a Dózsa meglepően jól áll a bajnokjelölt ellen. Ed­digi öt összecsapásukon ugyanis egy döntetlen mellett két-két Dózsa-, illetve SZEOL-győzelem szerepel. A kék-feketék előnye a bajnokságban már hat pont, de a KK részvételért folyó harc­ban még mindig a Szombathely áll jobban egy pont előnnyel. A kiesés szélén álló DÉLÉP SC a már kiesettnek tekinthető Du­naújvárosi Építők csapatát fo­gadja. Az első találkozójuk ta­valy ősszel 1-1 es döntetlennel ért véget. Az utolsó lehetőség a szegedi kék-fehérek számára a vasárnapi, hogy elkerüljenek a kieső helyről. Bajnok a Tanárképző A napokban fejeződött be az országos egyetemi és fő­iskolai kézilabda-bajnokság döntője. A küzdelemsorozatban szép szegedi siker született, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola férficsapata első lett. A főiskolások a Volán SC válogatottjával, Szabó Lászlóval és a szintén volános Vincze Tamással jelentősen megerősödött csapata mindvégig ma­gabiztosan játszva nyert. A szegediek eredményei: Sz. Tanárképző—Universitas PEAC 26-20 (11-9). Legjobb dobó: Borbás 7, Vincze 6, Csan­­kovszki 5, Szabó 5, Demeter 2, Greff 1. Sz. Tanárképző— Debreceni Ybl Miklós Főiskola 25-21 (13-10). L. d.: Szabó 9, Borbás 5, Csankovszki 4, Vincze 3, Demeter 3, Greff 1. Sz. Tanárképző—Budapesti Kandó Kálmán Főiskola 30-24 (15-9). L. d.: Szabó 12, Vincze 7, Borbás 6, Demeter 3, Csank­ovszki­­2. A bajnokságot nyert csapat játékosai: Horváth László, Horváth Tamás, Greff Imre, Borbás János, Szabó László, Vincze Tamás, Csankovszki Pál, Demeter Attila, Székely Zoltán, Felföldi Zoltán, Nyerges Gusztáv, Ménesi Sándor, Pásztor Attila. Edző: Szabó József. A legjobb játékosnak ítélt díjat Vincze Tamás, a legeredményesebbnek járó tró­feát Szabó László kapta. A mai műsor ATLÉTIKA: Csongrád megye gyermeki b­ij­­noksága és „Ki a leggyorsabb, ki a legkizartóbb" testőtségkutató gyermekverseny megyei döntője, Vásárhely, stadion, 9.30. KÉSESLABDA: NB I, férfiak: Szegedi Volán SC—Tatabányai Bányász, városi Sportcsarnok, 11.30, Somhegyi, Szendrei. NB I B, férfiak: HÓDIKÖT­­Várpalotai Bányász, Népkert, U.O0. NB II, nők: Szentesi Kontakta —HÓDGÉP-Kiskundorozsma, Marx tér, 10.00 Megyei bajnokság, férfiak: Mindszent—Sz. Kinizsi-Húsos, sporttelep, 9.00, HÓDIKÖT II­­Szentesi Kinizsi, Népkert, 9.00, Agyő-Sz. DÉLEP SC II., barakk­­épületek, 10.10. Nők: H. Porcelán II.—Makói SVSE, Felszabadulás I., 10.00. Csongrádi Építők-Spar­­tacus—Sz. KSZV SE, sporttelep, 9.30. SAKK: Országos csapatbajnokság, férfi II. osztály: Szegedi VSE—Szolno­ki MEZŐGÉP, MÁV Nagyállo­más, 10.00. TÖMEGSPORT: A Szeged városi Sportfel­­ügyelőség és a Pedagógus Fáklya SE kerékpáros túrája Szegeden a Füvészkert—Kamaratöltés sza­kaszon.­ A résztvevők 9 órakor találkoznak a régi Tisza-híd­ új­szegedi hídfőjénél. VÍZILABDA J­OB­­: HVSE—Vasas, Vásárhely, városi uszoda, 15.00, Gyere, Schlosszer, SZEOL AK—BVSC, Szeged, versenyuszoda, 12.30, Kiss L., Szentesi Vízmű—D. Dó­zsa, Szentes, versenyuszoda, 17.00, Samu, Puskás. Országos ifjúsági bajnokság: SZEOL AK—BVSC, Szeged, ver­senyuszoda, 11.00, Samu, Puskás. Országos serdülőbajnokság: Szentesi Vízmű—BVSC, Szentes, versenyuszoda, 15.30, Kiss L., Koós. LABDARÚGÁS, NB I.. Keleti csoport: HMSE— Ózdi Kohász, Vásárhely, stadion, 18.00, Hartmann. Középcsoport: SZEOL AK—Szegedi Dózsa, Tisza parti stadion, 18.00, Huták, Sze­gedi DÉLÉP SC—Dunaújvárosi Építők, Szőregi út, 18.00 Jaczina. Megyei I. osztály: Mindszent— Sz. Kinizsi-Húsos, 18.00, Szűcs, Kistelek—H. Porcelán, 1800, Var­ga J., Sándorfalva—SZVSE, 18.00, Tajnóczi, Makói SVSE—Sz. KSZV SE, 18.00, Andó, Kiskundorozsma —Apátfalva, 18.00, Keresztúri, Tápé-Sz. Alsóvárosi MÁV, 18.00, Kubatovics, Szentesi Kinizsi- Csongrádi Építők-Spartacus, 18.00, Somogyi. Előmérkőzést 16.15 órai kezdettel mindenütt az ifjúsági csapatok játszanak. Megyei 11. osztály: Balástya- Tömörkény, 18.00, Szvétecz, Ti­­sza-Új KSK-Szegvár, 18.00, Ab­­ranov, Székkutas-Földeák, 18.00, Lengyel, Maroslele—Nagymágocs, 18.00, Varró, Csanytelek—Sz. Pos­tás, 18.00, Téli, Pitvaros—Móra­­halom, 18.00, Sós Csanádpalota— Fábiánsebestyén, 18.00, Kérdő, Sz. Tanárképző—Mihálytelek, SZAK-pálya, 8.30, Szász. Előmér­­kőzést az ifjúsági csapatok ját­szanak. Országos ifjúsági bajnokság: HMSE—Gyulai SE, stadion, 16.00, Börcsök, Szegedi DÉLÉP SC—H. Szabó L. SE, 11.00, Molnár L Országos serdülőbajnokság: HMSE—Gyulai SE, stadion, 14.30, Seres, Szegedi DÉLÉP SC-H. Szabó L. SE, 11.00, Szekeres. Országos Serdülő Kupa: szen­tesi Kinizsi I.—Tömörkény, 9.00 (szentesi jv.), HMSE II.-Székku­­tas, 9.00 (vásárhelyi jv.),­­ Sz. Dózsa III.—Sz. Kinizsi-Húsos I., 9.00 (szegedi jv.), Szőreg-Tisza- Új KSK, 16.50 (szegedi jv.), sz. Alsóvárosi MÁV II.—Kiskundo­rozsma I., 11.30 (szegedi jv.). Megyei III. osztály, déli cso­port: Szőreg—Kiszombor, 18.00 (szegedi jv.), Ambrózfalva- Deszk, 18.00 (vásárhelyi jv.), Sz. IKV-Kübekháza, 9.00 (szegedi jv.), Magyarcsanád-Szikádes, 18.00, Zsótér, Ferencszállás- CseDeák, 19.00, Horváth­, - VASÁRNAP,­­ május .

Next