Csongrád Megyei Hírlap, 1981. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-23 / 196. szám

BRUKNERNE WEIN Alice- VETQ István: Szénhidrogén­keletkezés és migráció a Duna— Tisza köze DK-i részén. Föld­tani Közlöny, 1. sz. [Szeged- Kiskundorozsma, Ülés és For­ráskút területeken. Ábrákkal.) DÉR Endre: Beszélgetés Cs. Fataj Mihállyal „ikonos" ki­állításán. trj Auróra, 2. sz. FEKETE JÁNOSNÉ: Tóth Ernő kiállítása elé. ÚJ Auróra, 2. sz. (A hódmezővásárhelyi kiállítás megnyitó beszédéből — részletek. Képpel.) DÖMÖTÖR János: :„. .A ne­hezebb utat választotta...” ÚJ Auróra, 2. sz. (Tóth Ernő kiállí­tása Hódmezővásárhelyen, Mar­tin Gábor felvételeivel.) Környezetvédelem Csongrád megyében. Népfront, augusztus. L. A.: Iván szuszanyin.­­Glinka operája a szegedi Dóm téren. Somogyi Néplap, júl. 29. (Kritika. Képpel.) MOLDVAY Győző: A fesztivál­­városban jártunk... - Szegedi kóstoló. Népújság (Heves), júl. 30. [Egy júliusi hétvégén.) [SZÁNTÓ Miklós] SZ. M.: Két gondolkodó. Bibó István és Erdei Ferenc. Magyar Hírek, aug. 8. [A Valóság c. folyóirat­ban közölt, Bibó Istvánnal ké­szült Interjú részleteivel. Ké­pekkel.] SZABÓ Sándor: Csongrád csodák nélkül. Magyar Hírek, aug. 8. [Csongrád megye. No­­votta Ferenc felvételeivel.) POKORNY István: A szentesi Termál Tsz. Magyar Hírek, aug. g. [Novotta Ferenc felvételeivel ] BALÁZS István: D’Averio ajándéka. Magyar Hírek, aug. 8­ (A szegedi paprika. Gábor Vik­tor, Kozák Albert és Tóth Béla felvételeivel.) SZABÓ Endre: Németh László emlékszoba Hódmezővásárhelyen. Magyar Hírek, aug. 8. [Novotta Ferenc felvételeivel.) Szeged az irodalomban. Ma­gyar Hirek, aug. 8. (Gábor Vik­­tor­­lvételeivel.­ [POKORNY István) (pokorny): Porcelán az Alföldről. Magyar Hirek, aug. 8. [A hódmezővásár­helyi Alföldi Porcelángyár. No­votta Ferenc felvételeivel.) [SÓS Péter János] L. P. J.: 1800 olajbányász. Magyar Hírek, aug. 8. [Szeged városa és az olajbányász vállalat. Gábor Vik­tor felvételeivel.) Megyénk a hazai lapokban 1981/34. [LANCZ Sándor) L- S.: A le­vegő színe. Magyar Hírek, aug. ?. [A vásárhelyi művésztelep. Novotta Ferenc felvételeivel.) GELLÉRT József: A szegedi oktatási főnökségen nyáron sem szünetel a tanítás. Magyar Vas­utas, aug. 10. CSERCSER Péter: Termelőszö­vetkezeti tanácskozás. Cirtók Lapja, aug. 10. [Újítási tapaszta­latcsere az apátfalvi Aranyka­lász Tsz-ben. Képekkel.) Ami az OMÉK-díjak mögött van. Magyar Mezőgazdaság, aug. 12. [A szegedi Gabonatermesztési Kutató Intézet tevékenysége. Képekkel.) NIKOLÉNYI István: Beszélge­tés Ruszt Józseffel­­ Szegeden. Pesti Műsor, aug. 12—19. [A Tell Vilmos rendezője Szegeden.) SZOMORY György: Bemutat­juk a szegedi Móra Ferenc Mú­zeumot. Pesti Műsor, aug. 12-19. [Képpel.] Világszerte keresett. - Hagy­maolaj. Esti Hírlap, aug. 13. [A Csongrád megyei ZÖLDÉRT Vál­lalat feldolgozó részlege készíti Szatymazon.) FÁBIAN István-THEKES Ist­ván: Területi labdarúgó-bajnok­ság (II). - öten - Csongrád megyéből. Békés megyei Nép­újság, aug. 14. [A csapatok be­mutatása. | Zöldségfajta-bemutató Szente­sen Békés megyei Népújság, Petőfi Népe, aug. 14. [Vetőmag­­termeltető és -értékesítő Válla­lat kutatóállomásán.) GEDÉNYI Éva: Kihasználatla­nul: luxus. - A közönség kíván­sága a döntő. Magyar Hírlap, aug. 14- [Beszélgetés Horváth Mihály igazgatóval a szegedi ünnepi hetek eseményeiről, je­lenéről és jövőjéről. Képpel.) THÉKES István: A Tisza part­ján.. . A Szegedi EOL­AK ké­szen áll majd arra . . . Népsport, aug. 14. [... hogy megvívja csa­táját a bentmaradásra az NB I-ben) BULLA Károly: Színházi le­vél.­­ A Dóm tér oldalnézetből. Film, Színház, Muzsika, aug. II. [Teli Vilmos dráma és a prózai művek előadásának problémája a szegedi szabadtéri n. Képpel.) " Több szolgáltatás. — Növekvő pénzforgalom a csongrádi falusi bankokban. Magyar Hírlap, aug. 15. KACSÓ Lajos: Látogatás Pusz­taszeren. - A honfoglalás em­lékhelye. Néphadsereg, aug. 15. [Az Ópusztaszeri Nemzeti Em­lékpark. Márkus András felvé­teleivel.) [BROSS Ágota] -erőss­: Bo­szorkánypéntek. Nők Lapja, aug. 15. [Boszorkánybál Szegeden. Fekete Zsuzsanna felvételeivel.) Tábor Mártélyon. Új Tükör, aug. 16. [A tizenhatodik Ifjúsági képzőművész tábor. Képpel.) LÖKÖS Zoltán: Emlékek a szeri pusztán. Magyar Nemzet, aug. 16. [Ópusztaszer.] BARTA András: Teli Vilmos:­­ Schüler drámája Szegeden. Magyar Nemzet, aug. 16. [Kri­tika.] NIKOLÉNYI István: Szeged fesztiválnyara. Szolnok megyei Néplap, aug. 16. [Képekkel.] I. B.: Wilhelm Teil an der Theiss. Daily News, Neueste Nachrichten, aug. 18. [Teli Vil­mos a szegedi szabadtérin, Ilovszky Béla felvételével.) Stúdió ’81 in Szeged. Daily News, Neueste Nachrichten, aug. 18. [Fiatal művészek kiállítása. Tóth Béla felvételeivel.) Makó határában — Felújítják az ősgyepet. Magyar Hírlap, aug. 19. [Szálas tömegtakar­mányt nyújt a jószágállomány ellátására.) Lakótelep a Hódtónál. Magyar Hírlap, aug. 19. [Vásárhelyen.] A jövő esztendőtől — Telefon a kapu alatt. Magyar Hírlap, aug. 19. [40 új nyilvános telefon­­állomás Csongrád megyében, ebből húsz a bérházak kapu­­aljában.) A szegedi ünnepi hetek mér­lege. Népszabadság, aug. 19. RAJK András: Seregi László táncdrámája Szegeden.­­ Spar­tacus. Népszava, aug. 19. [Az előadás kritikája. Enyedi Zoltán felvételével] Permi Balett. — Elkészült az 1982-es szegedi nyári műsor. Népszava, aug. 19. VADAS Zsuzsa: Szatymaz már bizonyított. .. Szövetkezet, aug. 19. [A Szatymazi ÁFÉSZ.) Válságban a csongrádi művésztelep? A kérdést feltették néhá­­nyan ez év augusztusában. Nos, maguk az alkotók aligha futottak vakvágányra, legalábbis nem mindannyian egyszerre. Ám, igaz az is, a válság a művészi lét szük­ségszerű állapota, melynek bölcsője az örök kétely a bevettben, az elfogadottban. Kellenek az alkotói krízisek, hiszen legyőzésük viadalában születnek az értékteremtő, nagy művek. Feltételezhető, hogy a csongrádi művésztelep pilla­natnyi megingása nem azo­nos az alkotók válságával. Mégis szegényebb, súlytala­nabb ez a mostani kiállítá­suk, mint a megelőző kol­lektív tárlatok bármelyike. Magyarázatot találni rá — lehet. Aki pedig eleve ma­gyarázkodni akar — amint tárlatmegnyitójában az alko­tókat személyesen is jól is­merő művészettörténész tette — az felhozhatja mentségül akár a külkereskedelmi cse­rearányromlást vagy a nagy­mama rossz álmait. A tény tény marad: mind­össze 12-en képviseltetik magukat ezen a kiállításon. A telep tagjainak fele sem jött el , ha ugyan valaki pontosan meg tudja monda­ni, hányan is tartoznak ebbe a körbe. Kár lenne most azo­kat bírálni, akik jelen van­nak, s a távol maradókat se bántsuk. Nézzünk inkább szembe azzal a kérdéssel: érdemes-e ezeknek a fiatal, máris elismert művészeknek Csongrádon kiállítaniuk? Valljuk be, nem igazi fórum ez olyan alkotóknak, akik­nek munkái jószerivel az összes európai nagyvárosban megfordultak és tisztelőket, sőt vásárlókat nyertek meg. Mert, mit kapnak Csong­rádon? A megye nem figyel rájuk, elég gondja van nya­ranta a szegedi fesztivállal. A város, ha nem is érti, megadóan tudomásul veszi: az idei tárlat megvolt, ki lehet pipálni. Semmi hivata­los visszhang, elismerés, ok­levél, díj, hasonló. S a kiál­lítók reakciója: kötelesség­­szerűen letudják az eseményt, nagynehezen küldenek egy­két képet — már aki. Egy­féle lezserség az álarc, ha Csongrádról van szó, és jog­gal. Halmozódnak a megol­datlan kérdések is. Nyaral­janak úttörők az alkotóház­ban vagy ne? Beengedjék őket vagy ne, ha igen, mi­hez nyúlhatnak? Kitartóan várat magára a műteremépí­tés is. Nem csoda, ha né­mely művész villanásszerűen ráébred: tulajdonképpen nem illik ő a csongrádi koncep­cióba.­­ A jelen kiállításról: Babos László Prófétája a művészsorsról, a művészlét­ről, a messze tekintő, korát megelőző ember elmagányo­sodásáról vall eszköztelenül, mégis feszültséget indukálva. Hasonló kiindulópont sejt­hető Fábián Pál: Alkimista című képe mögött, melyen homályos-hűvös, rideg mű­helyében, a külvilág számá­ra irigyelt-óhajtott fényeket csillogtat meg a vegyész. Szikora Tamásnál a telje­sen elvont ábrázolásmód mellett megjelenik az azono­síthatatlan, de már körülha­tárolható alakzat. Dienes Gá­bor azt nyújtja, amit szo­kott: tovább boncolgatja, fej­ti, rakosgatja, építgeti rene­szánsz ihletésű, korokhoz mégsem kötődő torzóit, me­lyekkel immár fél Európá­ban ismertté tette a nevét. A művész, akinél az emlékező tárlatlátogató egyenesen vár­ja a válságot — szebb szóval a megújhodást — alighanem Kiss Zoltán László. A közönségdíjat— ha len­ne ilyen Csongrádon — bi­zonnyal Aranyi Sándor vin­né el (Ősz című képével). Nemcsak azért, mert témái közel állnak a Tisza-menti emberhez, mert műve vi­szonylag könnyen befogad­ható, de mert mesterien bá­nik a színekkel (a tárlat 2 színű, fényre-árnyékra épí­tett képeivel szemben). Aki a csongrádi művésztelep gon­dolatát a legkövetkezeteseb­ben : felelősséggel és példa­­adóan hordozza, az Nagy Gábor. Jól ismertek már a grafikáin megjelenő külön­leges figurák, melyek új és újabb helyzetekben tűnnek fel. Az elemző és mélyen a felszín alá ásó művész ez­úttal is 4 munkájával jelent­kezett: A halász, Helyzet, Szélben és Útirajz. A telep új tagja, Tőig Molnár Zoltán elvont, mégis félreérthetetlen alkotásokkal mutatkozik be, melyek nagy mesterségbeli tudásról tanús­kodnak. Kiállítottak még: Jánosházi Ágnes, Máté Ist­ván, Vojnich Erzsébet, Bu­­hály József. J. SZÓRÁTH GYULA Aranyi Sándor: Esemény. (Fotó: Mándli Zsigmond) 4- Befejeződtek a szabadtéri játékok Augusztus 20-án, csütör­tökön este Hacsaturján—Se­regi : Spartacus balettjének bemutatásával befejeződtek az idei Szegedi Szabadtéri Játékok. Az előadásokat mintegy 70 ezer ember te­kintette meg. Legnagyobb sikere Glinka Ivan Szusza­­nyin című Operabemutatójá­­nak volt, de közönségsikert aratott Strauss: A cigánybá­ró daljátéka is, hiszen min­denkor zsúfolt ház előtt ke­rült színre. A Spartacus csütörtök esti bemutatóját megtekintette Fejti György, a KISZ KB el­ső titkára is. A jövő évi műsortervben Háry János: A cigánybáró, Koldusopera, a Permi Balett és a Magyar Állami Néni Együttes előadása szerepel. Fejti György és felesége Papp Gyulának, a városi tanács elnökének, valamint Horváth Mihálynak, a Játékok igaz­gatójának társaságában. (Fotó: Somogyi Károlyné) Hegyet küldjél! Miért érdemes a makóiak­nak és az egész ország em­lékezetébe idézni 1981. au­gusztus 20-án, ami 1970. má­jusában, 17-e után egy hét leforgása alatt történt? Nyil­ván ezt a kérdést a „Hegyet küldjél” című dokumentum­játék készítői önmaguknak is feltették. Ugyanis egy alapo­san megkésett krónikának semmi értelme, kiváltképp, ha azt 55 percben kellene sűríteni. (Önmagában ez az időmennyiség a Rádió műso­rainak átlagos műsoridejéhez mérve, nem kevés!) • A sztori, vagyis egy város gyors kiürítésének ténye kí­nálja a drámai anyagot, mely azok számára is átél­­hetővé teheti a történteket, akik akkor és most is az or­szág más részén éltek, élnek és sosem volt otthonuk vagy életük nagy veszélyben. A dokumentumjáték hatásossá­gát az alkotóstáb az idén, július 16-án lemérte ugyan, amikor is baráti találkozón közösen meghallgatták azok, akiket megszólaltattak. Ezt a közösséget viszont nem lehet olyan mintának tekinteni, mely magában hordozza a nagyközönség összetételének és egyéb sajátosságainak jel­lemzőit. ,Az élet azon, immáron megmásíthatatlan­­ szeletkéje, amit Makó nehéz napjairól reprodukáltak, egyrészt pro­tokoll szemléletű, másrészt erősen didaktikus, egy ki nem mondott tétel (szándék) illusztrálása. Mary György, a játék készítője a rádióújság­ban előzetesként vallott szándékáról, s e szerint: „A leltárkészítés, az adatok töm­kelege helyett inkább annak bemutatása volt a cél: mi történt az emberekkel, meny­nyi időt voltak talpon, alud­­tak-e, ettek-e, érte-e őket bánat...” A jó sztori, a ter­mészet szülte veszélyhelyzet mindezt kibírta és megen­gedte. Belefér ebbe az anek­­dotikus hangvétel is, noha a dokumentumvázat, a száraz tényközlést megtartották, emellett humorizáltak is! Talán ebből kellett volna több, hadd derüljön, aki hallja? — vélheti az, aki csak a sztorit dédelgeti, ba­busgatja. Nem kifogásolom a könnyedebb hangvételt, mert tudom: súlyos gondolatokat is lehet — sőt, kellene! — könnyen emészthető formá­ban közvetíteni. Engem in­kább a gondolatok lazasága szokott zavarni, ha nem tu­­dom, miért mond valaki va­lamit!• Makón dolgozva 1972—74 között akarva-akaratlanul „fölszedtem” temérdek vis­­szaemlékezést, „azok a ne­héz napok" még elevenen él­tek. S ezek máig nem hul­lottak ki emlékezetemből, mert drámai szituációk szin­te végtelen sora zajlott le akkor. Nemcsak küzdő em­ber volt, hanem gyáva is. Közvetett élményeimet a do­kumentumjátékkal összevet­ve hiányérzetem keletkezett. Nem az 55 percet, nem a mennyiséget keveslem. Sok­kal inkább annak az atmosz­férának az erősebb érzékel­tetését, amely akkor átjárta a Makón élőket és dolgozó­kat, azaz­ a védekezőket. Nyilván szempontjai voltak annak is, hogy kiket szólal­tassanak meg. Kiket és hányszor. S annak is szem­pontjai voltak: mit hagyjon figyelmen kívül a játék. E lap annak idején naponta ír­ta Makó nehéz napjainak krónikáját. E sorok írója csongrádi állomáshelyről, ugyancsak az ár ellen véde­kező közösségből kísérte fi­gyelemmel a város drámai helyzetének „felvonásait és jeleneteit”. A szerző a rádió­­újságban megvallja: a Csong­rád megyei Hírlap helyi szer­kesztőségében dolgozott évek­kel később. Mégis, testvér­lapunk jeles munkatársai (tisztelem, becsülöm őket) szólhattak a szemtanú hite­lességével. Nyilván a szem­pontok ... Értem is meg nem is. Nem von le ez persze semmit a játék értékeiből. Csupán az motoszkál a fe­jemben, hogy a „dokumen­tum” és a valóság tisztelete édestestvérek. . . Nagy munkára, egy város szívét megdobogtató bemu­tatkozásra vállalkozott Mary György a „Hegyet küldjél!” elkészítésével. A város rég­múltját ügyesen egybedol­­gozták az 1970-es esemény­nyel. Az 1821-es árvíznek, mely elpusztította a várost, emléket állító Gilitze István népköltő verses krónikájából vett idézetek azt sugallhat­­ták: lám most nem kellett újból leírni, hogy „Édes ha­zám, Makó, de gyászba bo­rultál! Számtalan károkat víz miatt vallottál...” A dokumentum­játék egyik fő erénye, hogy erre emlé­keztette azokat, akikben már halványul 1970 májusának emléke. (A dokumentumjá­tékot Török Tamás rendezte. Dramaturg: Lóránd Lajos. Szakértő: Vágás István, az ATIVIZIG mérnöke, a mű­szaki tudományok doktora.) BÁLINT GYULA ­ Könyvszemle A fotók varázsa AZ EGYIK KÖTET 261 ol­----------------------------val, a másik 110. A Fű tótéivá so­u-Auiului megjelent úti kínét — Joáai mór lkonogr­afiája az lven. József Alulae ta­valy látott napvilágot — fon­tos k­oválomtörténeti, vagy ha úgy tetszik, Kultur­­történeti Küldetést teljesít. Az olvasszámoivat úgyis meg­­tekintvetjuk, mint az illető an­voto esetében megnyava­­nuló népszerűséget. Van benne valami, hszen a sze­­génykörülmények között fel­­nőtt József Attiláról megle­hetősen kevés fotóanyag maradt fent, míg Jogai Mórt éppenséggel 128 fotog­ráfia „őrzi”. A Népművelési Propagan­da Iroda kiadásában megje­lenő sorozat — sorozatszer­­kesztő: Lang József —, Két­ségtelenül érdeklepesre tart­hat számot, hiszen egy kötet­ben adja közre a Költőkre, írokra vonatkozó valameny­­nyi fellelhető fotográfiát. A Négyszemközt az utó­korral című József Attilát dokumentáló kötetet Macht Ilona állította össze és ő lát­ta el bevezetővel is. József Attilának 72 fotója került a kötet révén a közönség elé. Meglehetősen kevés! Kö­zöttük nem egy azonban ép­pen szegedi, makói, illetve vásárhelyi illetőségű. A ké­pek leírásából azt is meg­tudhatjuk, hogy a kép jelen­leg kinek a tulajdonában van, illetve, hogy milyen a kép mérete és milyen tech­nikával készült. A József Attila-i fotók ér­dekessége még, hogy mel­lette számos jelentős író portréja is felfedezhető, pél­dául Illyés Gyula, Thomas Mann és mások. A „Baráti emlékül — Jó­kai Mór” fotókötet egy más típusú írót mutat, mint a József Attila-i. Az írófeje­delemről a fotók nagy soro­zata készült, végigkísérve egész életét, írói munkássá­gát. FÉNYKÉPÉSZEIT jóérzék­­--------------------------------kel vá­lasztotta ki — írja róla E. Csorba Csilla. „Az 1860-as — 1870-es években a hazai fényképezés úttörő egyénisé­gének, Simonyi Antalnak egyszerű, póztalan portréi, a Borsos és Koller cégnek az írói attribútumával, tollával megörökítő, profilból, félpro­­filból ábrázolt felvételei, Schreiker Ignác, Ellinger Ede és a kolozsvári Veress Ferenc keresetlenül feszte­len, nyugodt, kiegyensúlyo­zott kompozíciójú, vizitkár­tya nagyságú kópiái azt bi­zonyítják, hogy Jókai ottho­nosan mozgott az ízlésesen, kevés kellékkel berendezett műtermekben.” Különösen megsokasodtak a Jókai-fotók az 1880— 1890-es években, második há­zassága után. Több beállított fotón, kissé erőszakolt, hol a költőfejedelmet, a nagy mesélőt, hol pedig az „öreg ember nem vén ember” elvét bizonyító illusztráló felvétel. A fotók egyben kortörté­neti dokumentumként is je­lentősek, hiszen számos ér­dekességre világítanak rá: az öltözködéstől a bútorok, otthonok világáig. MINDKÉT KÖTET, a Jó­----------------------------------- zsef Attilát és a Jókai Mórt be­mutató ikonográfia nagyban hozzájárul, hogy megismer­jük költőink, íróink életét és azok baráti körét. Ezért is jelentős ennek a sorozat­nak a közreadása, a jelzett költők, írók fotóinak további gyűjtése. Valójában a ma­gyar irodalom szolgálatát je­lentik ezek a könyvek, amo­lyan figyelem­felkeltő célza­tossággal irányítják rá az emberek tekintetét költőink, íróink arcára, és ennek kap­csán azok munkásságára. POLNER ZOLTÁN VASÁRNAP, 1981. AUGUSZTUS 23.

Next