Csongrád Megyei Hírlap, 1982. március (39. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-03 / 52. szám

CSMH ■mni CSMH ■ÖZEM CSMH QSSafil I- -hírmagazin I HHa I hírmagazin „Szép vagy, Alföld" — MŰVELTSÉGI JÁTÉK DÖNTŐJE A Művelődési Minisztérium közművelődési főosztálya és a Magyar Rádió „Szép vagy, Alföld” című műveltségi játéka a döntőhöz érkezett. Az utolsó fordulót a Kossuth adó egyenes adásban közvetíti ma, szerdán, 7 óra 15 perces kezdettel a három helyszínről, Kecskemétről, Szegedről és Szolnokról. Szegeden a Somogy­ -könyvtár a vetélkedő színhelye, így az olvasóterme délután 5 órától bezár, de 7 óráig vár­ják az érdeklődőket a versenyre. A műveltségi játék szegedi csapatának tagjai: dr. Apró Ferenc, dr. Bátyai Jenő, dr. Csongor Győző (csapatkapi­tány), dr. Juhász Antal, Lengyel András, dr. Pollák György, dr. Somorjan­ Ferenc és Szécsi József. • GYEREKFOGLALKO­ZÁS. A szegedi Juhász Gyu­la Művelődési Központban csütörtökön délelőtt 10 és délután 3 órától rajzfilmeket vetítenek gyerekeknek. • KONCERT. A zene és ifjúság tavaszi koncertsoro­zat keretében rendezi meg a vásárhelyi Ifjúsági Ház március 4-én, este 7 órakor a Pandora’s Box együttes koncertjét a Béke­szálló nagytermében. • EXPORTRA. Az elmúlt esztendőben 11 millió fo­rintos árbevétellel dolgozott a szegedi Móra Ferenc Tsz faipari részlege. Elsősorban a saját építkezések faipari munkáit látták el. Az idén 2 millió forinttal növelik a melléktevékenység értékét, és az exportra kerülő me­zőgazdasági termékekhez a fából készült rekeszek gyár­tását is bevezették. A RENDŐRSÉGI FOGA­DÓÓRA. Március 5-én, pén­teken reggel 9-től 11 órá­ig fogadóórát tart hivatalá­ban, a Puskin utca 4. szám alatt a Makói Rendőrkapi­­­­tányság vezetője. A TANFOLYAMOK. A szentesi, a mindszenti és a csongrádi fogyasztási szö­vetkezet a bolti dolgozók to­vábbképzése érdekében kö­zös tanfolyamot szervez Szentesen, az Áfész okta­tási kabinetjében. A zöld­ség-gyümölcs szakmában és az ételbár eladói munkakör­ben egyaránt 30—30 fővel, míg a boltvezetők számára 20—20-as létszámmal szerve­zik meg a továbbképzést. • GYOMORÉGÉS ELLEN. Svéd tudósok gyomorégés el­len algasavból és kettős szénsavas nátriumból olyan gyógyszert állítottak elő, amely állítólag képes a gyo­mortartalmat egyfajta hab­szőnyeggel befedni úgy, hogy az már nem hatolhat fel a nyelőcsőbe. Hiszen a gyo­morégés a nyelőcső és a gyomor közötti záróizom gyengesége miatt keletkezik. Eme gyengeség révén a sa­vanyú gyomorpép visszake­rülhet a nyelőcsőbe, és ott előidézheti a kellemetlen égést. A HAZUGSÁG MEGBETEGÍT A becsületesség a leg­jobb életbiztosítás. A ha­zugság esetében ugyanis gyorsul az érvelés, emel­kedik a vérnyomás, és megnövekszik a lélegzet­­vételek száma. A fehér vértestecskék képződése csökken. Aki gyakran füllent, sokszor szenved fejfájásban, álmatlanság­ban, fertőzésben és gyo­morfekélyben. Ezt állapí­totta meg dr. Jaime Quintanilla a texasi Tech egyetemen végzett sok­éves megfigyelések alap­ján. Víz ALATTI MELEG­HÁZ. A zöldségtermesztést szolgáló első víz alatti me­legházat a Szovjetunióban a kask­ai hőerőmű közelében hozták létre, nem messze Moszkvától. Az erőmű hű­tővizével fűtik. A helyiség­nek kettős üvegfala van. A tető prizmákból áll, ame­lyekkel a napsugarakat kí­vánságra összpontosítani fe­ljet, délután pedig vissza­veri, hogy elejét vegyék a túlmelegedésnek. CSONGRÁD MEGYEI AZ MSZMP CSONGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA. Főszerkesztő: PR. TAMASI MIHÁLY. Főszerkesztő-helyettes: NAGY PÁL. Szerkesztősen- Szeged Tanács, kültársaság útja 10. Telefon: 12-633, főszerkesztő telefonja: 12-825, éjszakai ügyeleti telefon: 12-422 Telex- 082 282 VÁROSI SZERKESZTŐSÉGEK: Hódmezővásárhely ha­da­csház.fszt. II. 6800. Telefon: 11­ 905 és 11­ 919. Telex: 084 237. Makó, Felszabadulás útja S 6900. Telefon: „ Szemes, Kossuth tér 4 5600 Telefon: 470 Csongrád, Felszaba­dulás útja 2—4. 664«. Telefon: *12. A lap megjelenik hétfő kivételével mindennap Ki­ldja a Caenerad megyei Lapkiadó vállalat Szeged Tanácsköztársaság útja 1­ 674­. Telefon: 12­6*3 és 13-130. Felelős kiadó: KOVÁCS LÁSZLÓ. A lapot terjeszti a Magyar Posta. Előtétet kel­ a hírlap kézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél Alé*­fizetési díj egy hónapra 34 Ft, ne­gyedévre 102 Ft, fél évre 204 Ft, egy évre 400 Ft. A lapot a Szeged­ Nyomda készíti Szeged Bajcsy-Zsilnszky re is 672. Telefon: 12-422. Nyomdaigazgató: DOBÓ JÓZSEF. Indexszám: 25 052. ISSN 0133—2953 Csongrád megyei Hírlap - Makói lundaa. ISSN 4135-0161. Csongrad megyei Hírlap —- Megyei kiadás. ISSN 0433—0612. Csongrad megyei Hírlap — Vásárhelyi kiadás. Gyorslista A GÉPKOCSINYEREMÉNY-BETÉTKÖNYVEK 1982. MÁRCIUS 1-ÉN MEGTARTOTT SORSOLÁSÁRÓL Az Országos Takarékpénztár a gépkocsinyeremény-betét­­kömyvek 83 sorsolását március 1-én Budapesten tartotta meg. A sorsoláson azok a 10 000 és 5090 forintos betétkönyvek vet­­tek részt, amelyeket 1981. október 31-ig váltottak és 1982. ja­­nuár 31-én még érvényben voltak. Az alábbiakban közöljük a Csongrá­d megyében váltott, ér­vényben levő és nyereménnyel­­kihúzott betéti kö­nyveik számát és a nyereményt. A gyorslistába­n laz alábbi rövidítéseiket használtuk: Moszk­vics - M, Skoda 105 - Sl, Skoda 120 L — S2, Wartburg Sam - Wl, Wartburg de Luxe — W, Trabant Lim. Spec. — T. A gyorslista közvetlenül a húzás után készült, esetleges szám­hibák előfordulhatnak. A sorsolás eredményének pontos adatait a március 4-é­n megjelenő hivatalos nyereményj­egyzék tartalmazza. A jegyzék megtekinthető az OTP-fió­ko­kban, postahivatalokban és takarék­szövetkezet elébe. A nyertes betétkönyveket vagy az­­azt helyettesítő ,,Igazo­lás"-t, a betétkönyvet kiállító takarékpénztári fióknál, postahi­vatalinál vagy takarékszövetkezetnél kell bemutatni. FEL NEM VETT GÉPKOCSI NY­ER­EMÉN­Y­EK JEGYZÉKE A jegyzék azon, Csongrád megyében váltott gépkocsinye­re­­mény-betétkönyvek számait tartalmazza­, amelyeket 1981. novem­berig (1982. sorsolásig) kisorsoltak, a tulajdonosok azonban a nyereményiigé­nyt 1982. f­ebruár 15-ig nem jelentették be. A nyertesek a kisorsolt szem­élygépkocsi hivatalosan, megál­­lapított fogyasztói árára tarthatnak igényt. A kisorsolt betétkönyvvel, vagy az ezt helyettesítő ,,Igazo­lás­’-sal további ügyintézésre a betétkönyveit kiállító helyhez .kell!, fordulítal (A betétkönyvszámok azonosításánál az értékelhető számok előtt szereplő nullás számokat nem kell figyelembe venni.) 10 000 FORINT ÖSSZEGŰ BETÉTKÖNYVEK 5 022 152 SI 5 049 784 S1 5 060 550 S2 * 1 ÜÜÜ­LIS m 5 669 322 S2 5 068 386 S1 5 045 437 T 5 069 ISO S1 5 049 150 S1 5 080 277 T 5 ^ 122 s2 5000 FORINT ÖSSZEGŰ BETÉTKÖNYVEK 5 510 375 S2 5 661 325 S1 5 719 557 M 5 519 604 T 5 661 944 S2 5 729 105 T 5 535 348 S2 5 673 095 S1 5 729 815 S1 5 567 797 S2 5 673 356 S2 5 733 498 Sn 5 631 419 S2 5 687 060 Sl 5 734 486 Sl 5 635 747 T S 7M 479 S1^1 5 736 622 Sl 5 644 333 Sl 5 713 343 T 5 741 591 W 5 655 364 S1 5 717 470 M 5 747 258 S2 10 000 FORINT ÖSSZEGŰ BETÉTKÖNYVEK 5 518 805 5 021 682 5 944 378 5 068 148 5 018 868 „ ____ 5 054 225 _________­­ 5 019 724 5 041 845 5 066 931 5 968 999 5000 FORINT ÖSSZEGŰ BETÉTKÖNYVEK 5 529 138 5 573 004 5 601 177 6 694 863 5 529 879 5 575 905 5 607 442 5 713 854 5 550 718­­ 5 597 854 5 620 058 “ “ “ S 553 023 5 598 634 5 655 559 5 719 926 5 554 511 5 600 558 5 691 235 5 734 449 Építkezés Szentesen Szentesen, a MÁV Lakás­szövetkezet szervezésében, illetve kezdeményezésére, két, egyenként 30 lakásos épületet hoznak létre a DÉLÉP segítségével. Az új lakóházak építésé­hez az időjárás javulásával azonnal hozzáfog a DÉLÉP helyi kirendeltsége. Arra tö­rekednek, hogy legalább az egyik épületet még ebben az évben el tudják foglalni a lakók, de a másik 30 la­kást magában foglaló épüle­tet is megfelelő műszaki készültségi szintre hozzák. Az építkezésben azok az igénylők érdekeltek, akik­nek érvényben levő lakáské­relmük van, és természe­tesen anyagilag is hozzájá­rulnak a szövetkezeti laká­sok megteremtéséhez. Mindszenti paprikaterv Mintegy 3 ezer négyzet­­méteren termelnek az idén a mindszenti Lenin Tsz-ben üvegházi hegyes paprikát. A terv szerint négyzetméte­renként 120 csövet szüretel­nek le, így összességében 372 ezer étkezési paprikával járul a gazdaság a fogyasz­tói piac ellátásához. A köz­kedvelt tv-paprikával 1800 négyzetméteren foglalkoz­nak, és 32 ezer darab eladá­sával számolnak. Szemet gyönyörködtető látvány Józsa Bálint térplasztikája esti kivilágításban Újszegeden s­zet előreláthatólag májusban az MTA biológiai központ előtt. (Fotó: Enyedi Zoltán) alakul meg. Húsvéti képeslapok A Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata — a hagyo­mányoknak megfelelően — az idén is nagy választék­ban, mintegy 16 millió pél­dányban hozott forgalomba húsvéti képes levelezőlapo­kat. Tavaly 38, az idén 43- féle képeslapújdonság áll a vásárlók rendelkezésére. A legnépszerűbb, a két forin­tért árusított üdvözlőlapok­ból a tavalyi 7 millió he­lyett, ebben az évben 10 millió darab látott napvilá­got Mivel tavaly a vártnál sokkal többen vásároltak borítékos, hajtogatott hús­véti üdvözlőlapokat, most a tavalyi példányszám kétsze­resét, több mint 200 ezer la­pot nyomatott a kiadó, da­rabja 3 forint 50 fillér. Az utóbbi években népszerűb­bek lettek az ajándékkísérő kártyák is. Ezekből mintegy 600 ezer, a grafikai lapokból pedig 800 ezer került az üz­letekbe. Jól tudom, a nagy érzelmekkel ma­­­­napság nem divat dicsekedni. Mégsem hallgathatom el, milyen őszinte érdeklődéssel figyeltem a mi­nap televíziónk híradójának egy közel sem hétköznapi tudósítását. Az ámu­lat fotelhez szögezett, miközben egy­­egy elismerő fejbólintásra azért ma­radt erőm. Fedél nélküli üszőtartás — csengtek fülemben az ismeretlen foga­lommá összeálló hangok. De mire röpke egy perc alatt a riporter felvi­lágosította mezőgazdaságban járatlan elmémet, rájöttem, nem akármilyen szenzációt tálalt újfent legnépszerűbb tömegkommunikációs eszközünk. Csak röviden a lényege: egyik kelet-ma­gyarországi megyénkben a szakembe­rek népes érdeklődő serege előtt be­mutatkozott egy új találmány, az előbb említett, fedél nélküli üszőtar­tás. Lényege, hogy nem kell az, álla­toknak istálló (főleg nem összkomfor­tos, hideg-meleg vízzel, a plafonon tükörrel ellátott), csupán néhány ge­renda, ami keretei közé szorítva bé­késen bóklászhatnak az üszők eme fe­dél nélküli objektumban. Ezt, úgy tu­dom, a tudományos felfedezések kor előtt az egyszerű, földműveléshez szo­kott magyar nyelv legelőnek hívta. Ez aztán szenzáció a javából." Kü­lönösen, ha belegondolunk, milyen el­mélyült szellemi tevékenység, hány kísérlet előzte meg a szakemberek (a híradó tanúsága szerint többen is vol­tak) számításait. Mert ez a fedél nél­küli üszótartás sem olyan egyszerű ám, mint ahogy mutatja magát. Pél­dául azt is kiderítették a feltalálók, hogy ezek az állatok csak akkor gya- Szenzáció tapodnak súlyban és szellemben meg­felelően, ha a hőfoknak megfelelő ka­lóriamennyiséget veszik magukhoz hi­degháborús magyar egünk alatt. Vagyis, ha fáznak, többet esznek! Hogy az állat az már ilyen, s megte­szi ezt a szakemberek számítgatása nélkül is? Az egy pillanatig sem biz­tos. Ennyit a fotelhez szögező csodál­kozásról. De egy lelkes tv-nézet ezek után a döbbenet sem kerülhet el. Kü­lönösen akkor nem, ha számba veszi, hány ilyen szenzációs találmányt kel­lett megemésztenie az utóbbi időben. Mert látta azt a termelőszövetkezetet, ahol rájöttek — bizonyára gondos, s épp oly költséges kísérletek után —, hogy a szárítók kazánjait kukorica­­csutkával is lehet fűteni a drága olaj helyett, s hallott arról a kísérletről is, amely végül is megállapította, hogy a legalkalmasabb villany­körte-foglalat porcelánból készült — műanyag he­­­lyett. A felsorolásból, azt hiszem, kiderült, csupa kis dolog sorakozik itt egymás mögött. S hogy mindegyikbe ráfog­hatjuk: feltaláltuk (vagyis :újrafelta­­láltuk") a spanyolviaszt? Ez így fo­galmazva átkos pesszimizmus. Mert legalább feltaláltuk, s ez sem kis do­log. A félhivatalos értesülések alapján , nem mindennapi sikereken felbuz­dulva, most újabb kutatásokat végez­nek alkotó kollektíváink. Korántsem a teljesség kedvéért, hadd álljon itt egy rövid felsorolás. Egyes vállalatoknál (számuk állító­lag nem, is kevés) a munka szerinti bérezés feltalálásán dolgoznak felelős vezetők. E módszer lényege, hogy mindenki olyan mértékben részesül a termelt javakból, amilyen arányban részt vállalt azok előállításából. Mint a bonyolult fogalmazás is sejteti: nem kis fába vágták fejszéjüket a bértu­domány szakembere. Más gazdasági egységekben hasonlóan szenzációs kí­sérletekbe kezdtek. Vezető posztokra hozzáértő, a szakmában és a vezetés­ben járatos szakembereket állítottak Állítólag a siker gyümölcse szinte he­teken belül éretten hullott a dolgozók ölébe. Aki azt hiszi, hogy csak a szűken vett termelői szférában folyik a lázas újrafeltalálás, nagyon téved. Mert ve­gyük például a sportot. A spanyolor­szági labdarúgó-világbajnokságra ké­szülő válogatottunknál , nemrégiben neves szakértők állapították meg, hogy csak az a csapat érhet el sikereket, amelyik játékosai sokat futnak! Sőt, olyan nyilatkozat is elhangzott, mi­szerint: kemény edzésmunkával kell készülni a mérkőzésekre. A felsorolás, mint előre ígértem, kö­zel sem­­ teljes.­­ Világrengető problé­máktól a porcelán villanykörte-fogla­­latig, szorgos kutatások alakítják át világunkat. Az persze lehet, hogy nem lesz mind olyan szenzációs és új, mint az itt felsoroltak. Az is előfordulhat hogy különösebb hírverés nélkül lo­pakodnak be hétköznapjainkba. De ál­lítólag hasznuk így is építgeti közös boldogulásunkat. Így legyen! BÁTYI ZOLTÁN A rendőrségről jelentjük... Jóllehet egészséges és munkaképes, 1981. november 23. óta nem dolgozik, a ro­konaitól hébe-hóba kapott pénzből élt a 20 éves,­­bün­tetett előéletű Komáromi Sándor, szegedi (Október 8. utca 41.) lakos. A közveszé­lyes munkakerülés miatt, gyorsított eljárással bíróság elé állította a rendőrség. A Szegedi Járásbíróság 7 hóna­pi fogházra ítélte, egyben elrendelte a korábbi, lopás miatt kiszabott 8 hónapi felfüggesztett szabadságvesz­tés letöltését is. Ingyencirkuszt rendezett Szegeden, a Jókai utcai nagyáruház étterme előtt, minap, a késő esti órákban két helybeli lakos, a 29 éves Bóka István (Északi körút 49/B) és a 30 éves Varga Albert (Kereszttöltés utca 29/A). Szitkozódtak, hangos­kodtak, megrugdosták a be­járati ajtót, mert ittasságuk miatt nem akarták beenged­ni őket. Egy átlagos havi fi­zetésbe került a garázdaság. Mindkettőjüket 3600 forin­tos pénzbírsággal sújtotta a rendőrség. Idén még egyetlen napig sem dolgozott, alkalmi mun­kát sem vállalt a 41 éves Fe­kete József, dorozsmai (Tóth János-dűlő 1.) lakos. Idejét csavargással töltötte, megél­hetéséhez ismerőseitől kért kisebb összegeket. Gyorsított eljárással állította a rend­őrség bíróság elé. Közveszé­lyes munkakerülés miatt 5 hónapi fogházbüntetést sza­bott ki rá a Szegedi Járás­­bíróság. Kihasználva a házigazda pár perces távollétét, egy óvatlan pillanatban ellopott ismerőse lakásából egy aranygyűrűt a büntetett elő­életű, 23 éves Páricsi Imre, szegedi (Csaba utca 23/B) la­kos A lopás miatt büntető­­eljárást indított ellene a rendőrség. Üdülő­szövetkezet Zalakaroson Napsugár néven üdülőszö­vetkezet szervezése folyik Zalakaroson. Az első, 42 szobás egység kiviteli terve­it már elkészítette a Szöv­­terv, s átadta a kivitelező­nek, a Zala megyei Tanácsi Építőipari Vállalatnak. Évente egyhavi férőhely megvásárlása 70—90 ezer forintba kerül, attól függő­en, hogy egy-, vagy másfél szobás lakrészre tart igényt a vevő. Egyszobás lakrészek­re még lehet jelentkezni. Az év három hónapjában egyébként a Coopturist Uta­zási Iroda adja ki a helyi­ségeket, s ezért természete­sen a rendeletekben rögzí­tett térítést fizeti a tulajdo­nosoknak. Az üdülőszövetkez Emberölési kísérlet Egy örökség hasznosításán vitatkozott össze férjével ta­valy, szeptember 9-én ott­honában az 59 éves Bende Imréné (Szilágyi Erzsébet), szentesi (Mentő utca 54.) la­kos. Indulatai olyannyira el­ragadták, hogy egy konyha­késsel mellbe szúrta a férfit. Aki — mivel a szúrás a szívburkot is megsértette —, csak a gyors, szakszerű or­vosi beavatkozásnak kö­szönhetően maradt életben. Bendénét emberölés bűntet­tének kísérletében­­ találta bűnösnek a Szegedi Megyei Bíróságon dr. Szabó Lóránt tanácsa. Az ítélet meghoza­talakor enyhítő körülmény­ként értékelték a vádlott büntetlen előéletét, és gyen­ge egészségi állapotát, s így 4 évi, fogházban letöltendő szabadságvesztéssel sújtot­ták, 2 évre pedig eltiltották a közügyek gyakorlásától.

Next