Csongrád Megyei Hírlap, 1982. március (39. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-28 / 74. szám

Az utóbbi években színre kerülő operák műsorközlé­si minősítése zavarólag hat Több figyelmet a fogalmak­ra! Ugyanis bemutatóként hirdeti a szegedi Zenés Színház az operaegyüttes repertoárdarabjainak elő­adásait, holott felújításról avagy új szereposztásról szólhatunk csupán. Értelem­szerűen: a „Nabucco” pén­tek esti színre állítása sem volt bemutató — ősbemuta­tója 1842-ben volt Milánó­ban, bemutatója olasz nyel­ven 1846-ban, magyarul 1847-ben Pesten, felújítva Pesten 1852-ben, Szegeden 1961-ben, a szabadtérin 1976-ban. A dolgok mélyén az értel­met keresni emberi szán­dék és akarat. Gyakorta ne­héz a feléje vezető út — il­letve: nehezebb, bonyolul­tabb, mint hinnénk. Különö­sen áll ez egy-egy dalmű esetében, Verdi-alkotással kapcsolatban pedig min­denkor, hiszen maga vallja: „Dallamaimat — legyenek azok szépek vagy rútak — sohasem a véletlen diktálja, mik­idig igyekszem nekik ér­telmet adni.” Nos, Verdi zsenijének első igazi rügy­­fakadása, a „Nabucco” ki­tűnő példa arra, hogy mi­ként ötvöződik rációvá a forradalmi érzületű zene­költő mondanivalója a szö­veg, a történés, a muzsika egységében. Ebben ugyanis a legégetőbb napi politika kér szót — Verdi, az ön­kényuralom gyűlölője. Ver­di, a szabadságharcos. Ver­di, az olasz nép szerelme­se ! Dallamainak értelme emeli ezt a még harminc évet el nem ért fiatalem­bert a Risorgimento többi hőseinek sorába. Ismer az emberi történet úgynevezett nagy pillanato­kat. Ilyennek minősíthető az operairodalomban Verdi és Solera találkozása. A lib­­rettista a komponistát való­ságosan kiemelte lelki dep­ressziójából. (Gyász, bukás.) tétlenségéből kitört, visz­­szatért alkotói pályájára . Soleráé az érdem, hogy el­indította Verdit tüneményes útjára. Persze volt kit el­indítani! A Verdi által meg­újuló olasz dallam ezúttal már olyan intenzitással és mennyiségben áradt a néző­térre, hogy alóla kivonnia magát senki sem volt képes. S amikor az opus vére felé a ma már operaslágerré degradálódott „Va pensiero sull’ali dorate..azaz . ..Szállj gondolat, aranyló szárnyakon...” a színpadot elárasztó babilorji foglyok aj­kán felcsendült, nemcsak az olasz nép, egész Európa érezte-tudta, hogy harcba hívó szózat ez a Habsbur­gok, a Bourbonok, a pápa, s megannyi olasz földön zsar­nokoskodó kiskirály ellen. Az ember el se tudja hin­ni, hogy valaki is ülve a né­zőtéren és hallgatva Verdi e korai remekét, ne kerüljön a cselekmény és a cselek­mény értelmét hordozó mu­zsika — az i. e. 586-ban Je­ruzsálemet elfoglaló Nabu­­kodnezár vad sodrású tör­ténete és az ifjú zenészben tomboló nyers erő — hatá­sa alá. Szenvedély, indulat, dinamika — ez a „Nabuc­­co”. És sokat, nagyon sokat kaptunk mindebből a pén­teki estén... Ha zavartak is némileg az emlékek — a 61-es kő­­színházbeli tablók és a 76- os szabadtéri látványosságai —, talán jobban megoldani sem lehetett volna a mosta­ni színpadképeket, mint tette ezt Varga Mátyás ne­mesen egyszerű, ám mégis monumentalitást sugalló díszleteivel. Vágvölgyi Ilona jelmezei stílusosan olvad­tak a változó képekbe. Egy valamit azonban el kellene kerülnie a rendező Horváth Zoltánnak, a kar mario- snettszerű mozgatását az egyes zenei frázisokra. In­kább maradjon statikus a jelenet, mint bosszankodás­­ra ingerlő mozgás a színpa­don. Pál Tamást, a karmestert sokszor — talán mindig! — dicsértük. Ma sem érdemel mást, hiszen az oly sok színből kevert előjáték már felcsillantja erényeit: rit­mikájában mértéktartó, dallamformálásában nagy­vonalú. Hallatlan energiá­val hajtja, s néha fékezi zenekarának hangzását, jól alkalmazkodva a történés­hez és szereplőjéhez. Megoldásaira két példa: az I. felvonás hármasa, majd a II. felvonás Nabuc­co—Abigail kettőse és a belőle kibontakozó sextett, amely a kórusban oldódik fel. Apropó: kórus. A Nabuc­co egyike Verdi legjellem­zőbb kórus-operájának, amely a nép nevében szól, kér, könyörög, ítél. Molnár László karigazgató helyzete nem irigylendő — kis létszámú kórusából meg­próbálja a legtöbbet kicsi­holni. Ám nem varázsló! Nem ünneprontásként, de lényként. . ..Szállj gondo­lat ...” megúlrázása Verdi megejtő dallamának szólt elsősorban... A darab két tartópillére Nabucco — Gyimesi Kál­mán és Abigail — Misura Zsuzsa. Megjelenésével, já­tékával, nagy technikát igénylő szólóival Misura Zsuzsa híven tolmácsolta Verdi karakterizáló szándé­kát — különösen szépen ol­dotta meg II. felvonásbeli áriáját a drámai hangvétel­től a sivalságba torkollásig. Gyimesi Kálmán énekesi pályájának csúcsán van — az a hatalmas ív, amely szó­lamát a kezdő, pattogó rit­mikából átvezeti a IV. fel­vonás lírai áhítatáig ,. .. mit mondjunk: nagyszerű telje­sítmény. (Az „Add vissza lányom...” — már Rigolet­­to felsejlése!) A péntek es­te harmadik kiválósága a Zakariást megtestesítő Gre­gor József. Róla sem mond­hatunk semmi újat — bár­­sonyos hangjának elhisszük, hogy ő valójában a hit és az áhítat megtestesítője, noha akusztikusabb hangvétel nem ártana a­­szer­epformálásá­­nak. Fenena szerepében Te­re­bessy Éva IV. felvonás­beli szólójában lírája meleg­­séget árasztó Réti Csaba Ismael megtestesítőjeként néhány szépen megformált frázissal örvendeztetett. A kisebb szerepekben Kenesey Gábor, Fekete Imre és Vaj­da Júlia egészítette ki az együttest. A nyíltszíni tapsok (rej­tély miért nem kapott tap­sot az említett I. felvonás­beli hármas), és a finálék utáni ünneplés jogosan il­lette meg az együttes va­lamennyi közreműkö­dőjét. SZABÓ ENDRE NABUCCO Nagy sikerű Verdi-felújítás a Szegedi Zenés Színházban Gyimesi Kálmán — Nabucco Misura Zsuzsa — Abigail (Fotó: Hernádi Oszkár) 1982. MÁRCIUS 28., VASÁRNAP Gedeon napja A Nap kel 06 óra 33 perckor, és nyugszik 19 óra 08 perckor. A Hold kel 08 óra 26 perckor, és nyugszik 22 óra 54 perckor. HÁROMSZÁZKILENCVEN ÉVE, 1592. március 28-án született, és 78 éves korában, 1670-ben halt meg C­omenius Amos János, eredeti nevén Jan Amos Ka­mensky, kiváló cseh pedagógus, filozófus, teológus, a cseh ba­rokk legnagyobb írószemélyi­sége. IDŐJÁRÁS Ma estig: Elsősorban az észak­keleti, keleti országrészben időnként megnövekszik a felhő­zet, de számottevő eső még nem várható. A gyenge, változó irányú szél napközben időnként megélénkül. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet ma 16—21 fok között várható. » MOZI Csongrád: Szabadság: Vérvo­nal. Színes amerikai—NSZK kri­mi. 16 éven felülieknek* II. betyárral! Kezdés: fél 4, fél 6 és háromnegyed 8 órakor. Matiné: Rákóczi hadnagya. Színes ma­gyar kalandfilm. Kezdés: dél­után 2 órakor. Vásárhely: Béke: Újra szól a hatlövetű. Színes amerikai we­s­­ternfilm. II. belyárral! Kezdés: fél 2, fél 4, háromnegyed 6 és 8 óra­kor. Matiné: Hahó, öcsi! Színes magyar film. Kezdés: délelőtt 10 órakor. Terv: Modern Robin­son és családja. Színes ameri­kai kalandfilm. II. belyárral! Kezdés: 3 órakor. Picasso ka­landjai. Színes svéd film. 14 éven felülieknek! Kezdés: ne­gyed 1­ és fél 8 órakor. Makó: Vörös Csillag: Az ösz­­szekötő jönni fog. Színes szov­jet háborús kalandfilm. Kezdés: fél 4, háromnegyed 6 és 8 óra­kor. Szabadság: Anna. Színes magyar-francia film. 14 éven felülieknek. Kezdés: 3, negyed 6 és fél 8 órakor. Matiné: Hin­­tónjáró szerelem. Színes ma­gyar filmvígjáték. Kezdés: dél­előtt 10 órakor. Szentes.­ Szabadság: Rekviem. Színes magyar film. 14 éven felülieknek! Kezdés: 4, 6 és 8 órakor. Matiné: Hahó, öcsi! Színes magyar film. Kezdés: délután 2 órakor. Szeged: Vörös Csillag: A ke­resztapa. Színes kétrészes ame­rikai film. III. dupla belyárral! 16 éven felülieknek! Kezdés: délelőtt 10, délután negyed 4 és negyed 7 órakor. Fáklya: San­chez gyermekei. Színes amerikai —mexikói film. 16 éven felüliek­nek! Kezdés: háromnegyed 3 és negyed 6 órakor. Rontás és reménység. Színes magyar film. Kezdés: fél 8 órakor. Matiné: A Pogány Madonna. Színes ma­gyar bűnügyi film II. belyárral! Kezdés: délelőtt fél 11 órakor. ---------­November 7.: Kös­ztpöm, meg­vagyunk. Színes magyar film. 14 éven felülieknek! Kezdés: 5 és 7 órakor. Matiné: Mackó Misi a világűrben. Színes lengyel­­francia báb-mesefilm. Kezdés: délelőtt 10 óraikor. RÁDIÓMŰSOR KOSSUTH ADÓ 5.00 Előttünk a vasárnap! 7.23 Baráti körben. 8.11 öt kontinens hét napja. 8.26 A Nyitnikék pos­tája. 9.12 Nyár. Kaffka Margit novellája rádióra alkalmazva. 9.26 Az MRT gyermekkórusa énekel. 9.52 Homorú tükröd- Vertók László mondja el ver­sielt. 10.08 Rendezte: Gál István. Micimackó felfedezi az Északi­­sarkot II/2. rész. Zenés játék. 11.04 Budapesti Tavaszi Fesztivál ’82. Az MRT szimfonikus zene­karának matinéja. Kb. 11.50 Édes anyanyelvünk. Kb. 11.55 Balassi Bálint verseiből. Kb. 12.40 Operakórusok. 13.00 Be­ szélj, beszélj! 13.10 Mendelssohn: B-dúr szonáta. 13.40 Így láttam Kodályt. 14.05 Gondolatjel. 15.14 Párizsi levél. 15.24 Színes népi muzsika. 15.59 Kő hull apadó kútba. Szilágyi István regénye rádióra alkalmazva. 17.t6 Csálik Mihály írása. 17.20 Művészleme­zek. 18.45 Sporthírek, fotó. 18.50 Diákkönyvtár hangszalagon. 19.41 Versek. 19.50 Örökzöld dallamok. 20.44 Arturo Toscanini felvételei. XX. (befejező) Tész. Wagner-művek. 22.00 Hírek, sport 22.20 Világirodalmi Deka­­meron. 22.49 Stuller Gyula he­gedül, Német Éva zongorázik, a Bartók vonósnégyes játszik. 24.00 Hírek. O­lo Magyar művek rézfúvókra. * PETŐFI ADÓ 6.00 Népszerű muzsika — ko­ránkelőknek. 7.00 A római kato­likus egyház félórája. 7.30 Jo­hannes Ernst Köhler orgonái. 8.05 Mit hallunk­? 8.30 Szívesen hallgattuk. 10.00 Szivárvány. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 12.57 Brodszky Miklós—Harmat Imre: Te vagy az én dalom. 13.03 A nagy dobás. Petrovácz István rádiójátéka. 14.05 Újdonságaink­ból. 14.33 Táskarádió. 15.30 Ha még nem tudna .. . 16.00 Népda­lok, néptáncok 16.40 Kand­er ze­nés játékaiból. 17.00 „Sajátként szeretni idegent’*. Gácsi Sándor műsora 18.00 A vasárnap sport­ja. Totó. 18.33 Slágerek minden­kinek. 19.31 Nótamuzsika. 20.18 Hajnal Gábor versei. 20.38 Akit magukhoz öleltek a könyvek. 20.58 A Rádió Dalszínháza. Csí­nom Palkó. Farkas Ferenc- Dékány András daljátéka há­rom felvonásban 22.47 Mátray Zsuzsa dzsesszf­elvételeiből. 23.00 Hírek, sport. 23.26 Kellemes pi­henést !­ S. MOSOK 7.00 Szerb-horváth és német nyelvű nemzetiségi műsor. 8.11 Történelmi operákból. 8.47 Orosz muzsika. 9.55 Új Zenei Újság. 10.45 Öt kontinens hét napja* 11.06 Hi-Fi varieté. 12.10 Gesu­­aldó-madrigálok. 12.27 „Szólítlak, hattyú . . .” Federico Carcia Lorca: Cigányrománcok — Nagy László fordításában 13.05 Ma­gyar művészek operafelvéte­­leiből. 13.45 Kis magyar néprajz. 13.55 Új lemezeinkből. 14.55 Nép­zene sztereóban. 15.23 A kama­razene kedvelőinek. 17.00 Rainer Brüninghaus zongora-hangver­senye. 17.45 A magyar széppróza századai 207. rész 18.00 Orfeusz. Részletek Gluck operájából. 19.03 A zeneirodalom remekművei­ből. 20.03 Warrenné mestersége. G. B Shaw színműve. 22.20 Schiff András zongorázik. 23.10 Olasz motetták. TV-MŰSOR MAGYAR TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 7.55 Tv-torna. (Ism.) 8.00 Min­denki iskolája. Földrajz - Euró­pa szocialista országai. 8.30 Ké­mia — Kémiai jelölések. 9.00 Aki mer, az nyer. Matematika vetél­kedő 5. osztályosoknak. (Ism.) 9.30 Óvodások fi­lm­mű­sora. Kis­­filmösszeállítás 9.50 A föld tit­kai — NSZK filmsorozat. XIII 12. rész. A fehér hölgy nyomában. 10.15 Reklám. 10.20 Ahol tud­­ segít,­ Örsben krónikák. KK50 Hírek. 10.55 Elektromos-VL Gü­nzburg. Kupagyőztesek Euró­pa Kupája férfi kézilabda-mér­kőzés. 14.20 Pécsi Sándor-soro­­zat. Szent Péter esernyője. Ma­gyar-csehszlovák film .15.50 Reklám. 15.55 Vas­a**-Spartak Kijev. Bajnokcsapatok Európa Kupája női kézilabda-mérkőzés. 17.10 Nótaszó. 17.30 Műsorainkat ajánljuk! 17.55 Lehet egy kér­déssel több?. Vetélkedőműsor. 18.25 Reklám. 18.35 A közönség­szolgálat tájékoztatója. 18.40 Tv­­torna. 18.45 Esti mese. 19.00 A hét. 20.00 Hírek — totóeredmé­nyek. 20.05 A Waterlooi csata. Vígjáték Lengyel Menyhért szín­művéből. 21.35 Sporthírek 21.45 Amerigo Tot — portréfilm. 2. MŰSOR 30.00 Hírek. 20.05 Új idők­ új dalai. VIII.4. rész: A század­eleji modern magyar líra fő típusai. 20.30 Alfred Brendel Schubert műveiről, xnl/6. rész: D-dúr szonáta, op. 53. 21.20 A kisfi­lm­ek kedvelőinek. Kavalkád (Bolgár rajzfilm). Bocsi­nat (Csehszlovák bábfilm). 21.35 Te­hetség - Szovjet tv-filmsorozat. IV 2 rész: A találmányok vi­­lághivatala. 4 JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ BELGRÁD 1­1«.«« Barázdák — faluműsor, utána gyermekműsor magyarul. 10.50 Hírek. 11.00 Vasárnap dél­előtt gyermekeknek. 12.30 Népi muzsika. 12.58 Reklám. 13.00 Földművelőknek 14.00 Művelő­dési adás. 15.00 Mozaik. 15.45 Dokumentumriport. 16.15 A vi­lágegyetem — dokumentumsoro­zat. (Bg) 17­ 00 Háború a kiirtá­sig — amerikai játékfilm gyer­mekeknek és fiataloknak. 18.30 Vasárnap délután. 19.55 Rajzfilm. 20.21 Reklám. 20.27 Ma este. 20.30 Tv-napló. 20.55 Reklám. 21.00 A le nem igázott város — dráma­­sorozat. 22.30 Sportszemle. 23.15 Tv-napló. BELGRÁD 2. 10.55 Planica: Sí világkupa — döntő, síugrások. 13.45 Mont Ce­­nevre: Sí világkupa — döntő, nők. 15.15 Ökölvívás 18.15 Ké­zilabda. 18.00 Zenés délután. 20.27 Ma este.­­20.30 Tv-napló. 20.55 Reklám. 21.05 Történetek a dzsesszről. 21.45 Reklám 21.50 Huszonnégy óra. 21.50 Tegnap, ma, holnap. 22.05 Pro et contra. 22.35 Jean Cristophe - film­sorozat. ROMÁN TELEVÍZIÓ 8.40 Az egészséges életmód. 9.30 Zeneszó. 10.00 A falu életé­ből 11.45 Gyermekvilág. 13.05 Vasárnapi album. 17.15 Post- Restant — román film. 18.10 Utazás A jövőben. 19­ 00 Tv-hír­­adó. 19.56 Irodalmi összeállítás. 20.40 Félbemaradt vakáció, 22.00 Tv-hiradó. 22.45 Színe® összeál­lítás: 1982. MÁRCIUS 29., HÉTFŐ Auguszta napja A Nap kel 06 óra 30 perckor, és nyugszik 19 óra 09 perckor. A Hold kel 09 óra 00 perckor, és nyugszik 24 óra 10 perckor. SZÁZNEGYVEN ÉVE, 1842. március 29-én született Me­­zőkom­árorában, és 77 éves ko­rában, 1919-ben hunyt el id. Entz Géza zoológus, akadémikus.­­* MOZI Csongrád: Szabadság. Rekvi­em. Színes magyar film. 14 éven felülieknek! Kezdés: fél 4, fél 6 és háromnegyed 8 órakor. Vásárhely: Béke. Újra szól a hatlövetű. Színes amerikai wes­ternfilm. II. helyá­rral! Kezdés: ■fél 4, háromnegyed 6 és 8 óra­kor. Terv: Anna. Színes ma­gyar-francia film. 14 éven felülieknek! Kezdés: 3, negyed 6 és fél 8 órakor Filmtéka (If­júsági Ház, Zrínyi u. 1.): A nők városa. I—II. rész. Színes olasz francia film. 18 éven felüliek­nek! Dupla helyárral! Kezdés: este 6 órakor. Makó: Vörös Csillag: Sanchez gyermekei. Színes amerikai­­mexikói film. 16 éven felüliek­nek! Kezdés: háromnegyed 6 és 8 órakor. Szabadság: Vadölő. NDK kalandalni. Kezdés: ne­gyed 6 órakor. Rontás és re­ménység. Színes magyar film. 14 éven felülieknek! Kezdés: fél 8 órakor. Szentes: Szabadság: Vérvonal. Színes amerikai E NSZK krimi. II. helyárral! 16 éven felüliek­nek! Kezdés: 4, 6 és 8 órakor. Szeged: Vörös Csillag: A ke­resztapa. Színes kétrészes ame­rikai film, 16 éven felülieknek! II. dupla helyárral! Kezdés: dél­előtt 10, délután negyed 4 és negyed 7 órakor. Fáklya: Sza­badlábon Velencében. Színes francia—olasz film. 14 éven felülieknek! III. helyárral! Kez­dés: háromnegyed 3, negyed 6 és fél 8 órakor. Szabadság: Lan­guszta reggelire. Színes olasz film. II. helyárral! 14 éven felülieknek! Kezdés: fél 4, há­romnegyed 6 és 8 órakor. No­vember 7.­­ Köszönöm, megva­gyunk. Színes magyar film. 14 éven felülieknek! Kezdés: este 7 órakor. RÁDIÓMŰSOR KOSSUTH ADA 8.25 Coco. Részletek Previn ze­nei játékából. 9.n6 A hét zenei műve. Kurtág: Játékok. 9.30 Benjámin László versei. 9.40 Ki kopog. 10.05 Nyitni kék. — Kis iskolások műsora. 10.35 Munkás dal feldolgozások. 10.50 Berlioz: Nyári éjszakait — dalciklus Teophile Gautier verseire. 11.22 Liliardalt termőföld. Stefanovits Pál akadémikussal beszélget Pa­tay László. 11.42 Tatárpuszta. Dino Buzzati regénye folytató­itokban. 12.04 Den krónika. 12.35 Válaszolunk hallgatóinknak. 12.50 Zenei érdekességek az el­múlt hét műsorából. 14.34 Gellé­­ri Andor Endre két novellája. 14.54 Édes anyanyelvünk. 15.05 Régi híres énekesek műsorából. 15.28 Leporello.­ 16.05 Bemutat­juk új felvételeinket. 16.30 Vi­lágablak. 17.10 Pászti Miklós népdalfeldolgozásaiból 17.35 Bér­­verseny. Vajda Zsuzsa riportja. 18.00 Paganini caprice ok Schu­mann átiratában. 18.30 Esti ma­gazin. 19.15 A szentek kútja. John Millington Synge színmű­vének rádióváltozata. 20.27 Régi zsárdajelenet. 20.45 Szép hangok özöne. Sebestyén János műsora. 22.00 Hírek. Sport. 22.20 Tíz perc külpolitika. 22.30 Respighi: Az alkonyat — költemény szoprán hangra és vonósnégyesre Sheiler versére. 22.50 Késő este. 23.00 Zenekari muzsika. 24.­­X) Hírek. 0.10 Nádas Gábor táncdalaiból. PETŐFI ADÓ 8.05 A Reneszánsz Rézfúvós együttes játszik. 8.20 Figyelmébe ajánlom! 8.33 Népdalcsokor. 9.05 Slágermúzeum. 10.00 Zenedél előtt. 12.00 Zsiákai Pirosc László klarínétozik, Vörös Kálmán né­pi zenekara játszik. 12.33 Kis magyar néprajz. 12.38 Tánczenei koktél. 13.25 Klasszikus operet­tekből. 14.00 Ket­tőtől ötig . . . 17.00 Vizsgálatok nyomában. Nagy Izabella műsora. 17.30 Ötödik sebesség. 18.33 Hang­adó. 19.30 Emlékezetes dzsessz­hangversenyek 20.33 Eszmék faggatása. 21.0­8 Kirakodóvásár. 22.07 Rádiószínház. A cipők éne­ke. Sós György rádiójátéka. 23.00 Hírek, sport. 23.20 Nóták. 3. MOSOK 9.Ott Mozart muzsikájából. Köz­ben: 9.411 A lélek pillanata. Ben­jámin László verse. 9.50 A Mo­zart-muzsika­ folytatása. 10.30 Morris Albert (Brazília) felvéte­leiből. 11.05 Operaáriák. 11.31 Isaac Stern és Alexander Zakin szonáta-felvételeiből. 13.07 A Bu­dapesti Koncert Fúvószenekar játszik. 13.25 Népi muzsika. 14.09 Mahler: IX. szimfónia. 15.39 A hajnal lánya. F. W. Bain szankszrit kézirat alapján írott hindu mese rádióra alkalmazva. 16.30 A hét zeneműve. 17.00 Patty LaBelle felvételeiből. 17.30 Mendelssohn: C a-moll Vonósné­gyes (Juilliard vonósnégyes). 18.10­ Zsebrádiószínház. 18.24 Vo­kális zene. 19.05 Új operalemeze­inkből. Bellini: A puritánok. Háromfelvonásos opera. Közben: 20.29 Egy pálya vonzásában. Dr. Vásáry István turkológussal be­szélget Sári László. TV-MŰSOR MAGYAR TELEVIZIÓ Adásszünet. jugoszláv televízió BELGRÁD 1 18.10 Magyar nyelvű Tv-napló 18.40 Hírek. 18.45 Lukiciada *— gyermekműsor. 19.00 Mitofizok és legendák — gyermekműsor. 19.15 Tv naptár. 19.45 A hónap slágere — ifjúsági adás. 20.10 Rajzfilm. 20.27 Ma este. 20.30 Tv napló. 20.55 Reklám. 21.00 Go­ran Stevanovic: Vadhús — drá­ma. 22.10 Reklám. 22.15 Kivá­lasztott pillanat. 22.20 Külpoliti­ka. 23.10 Dokumentumfilm 23.20 Tv-napló. * BELGRÁD 2. 19.45 Sportgrafikon. 20.27 Ma este. 20.30 Tv-napló. 20.55 Rek­lám. 21.00 Tudomány. 21.55 Rek­lám. 22.00 Zágrábi körkép. 22.00 Huszonnégy óra. 22.15 Arc arc mellett — szórakoztató zene, is­métlés. ROMÁN TELEVÍZIÓ 15.00 Magyar nyelvű adás. 17.50 A legkisebbek­nek. 20.00 Tv­­hiradó. 22.20 Tudományos ho­rizont. 20.45 Zenei apró­ságok- 21.05 Világhíradó. 21.30 A burák - filmsorozat, 3. rész. 22.15 Tv­­híradó. KEDD DÉLELŐTT RÁDIÓMŰSOR KOSSUTH ADÓ 8.27 Eszmék faggatása. 9.112 Nó­tacsokor. 9.44 Játsszunk a billen­tyűkkel! 10.05 MR 10—14. 10.35 A Busch vonósnégyes játszik. 11.39 Tatárpuszta. Dino Buzzati regé­nye folytatásokban. 12.35 Tör­vénykönyv. PETŐFI ADÓ 8.05 Rise Stevens és Jan Pierre könnyűzenei felvételeiből. 8.20 Tíz perc külpolitika. 8.33 Tár­salgó. 10.00 Zenedélelőtt. 12.25 Gyermekek könyvespolca. 12.33 Melódiákok f­él. 1. MŰSOR 9.00 Szimfonikus zene.. 10.30 A Molnár dixieland együttes hang­versenye. 11.05 Külpolitikai könyvespolc. 11.20 A Hamburgi Monteverdi kórus éneke. 11.42 Perényi Eszter hegedül, Kiss Gyula zongorázik. 12.30 Indiai hagyományos zene. Megyénk a hazai lapokban 1982/12 HIRLING György: A Dunáig és a Tiszán várható jég jelensé­gek előrejelzése. Időjárás, ja­nuár—február. GYÓCSI László: Készülődés Szegeden.. Modellezés, március. [A szegedi MHSZ-klub idei ter­vei.) KELEMEN János: Suki Béla 1930—1982. Világosság, március. [Nekrológ a szegedi tanár-filozó­fu­sról.] TÓTH Béla: Napfény-szálló. Népszava, márc. 13. [Fénykép a szegedi kempingben épült ho­telről.] Jubiláló kutatóbázis. Hétfői Hírek, márc. 15. [Tízéves a sze­gedi biológiai központ­] A közművelődésről tanácskoz­tak három megye országgyűlési képviselői. Magyar Nemzet, márc. 16. [Csongrád megyénk­ben is.] TÓTH Béla: Nova gradska cetvrt. Narodne Novine,, márc. 18 [Fénykép a Szegeden épülő Rókus városrészről.] HORVÁTH Kálmán: Vásár Szegeden. Magyar ifjúság, márc. 19. [Dr. Csikós Ferenc nyilatko­zata az idei ipari vásárról.] FECSKE András: Szalay Fe­renc tárlata Csepelen. — Egy ki­állítás margójára. Magyar Hír­­lap, márc. 20. I Kritika.J GELLÉRT József: A bizalmiak elfogadták a beszámolót. — A szegedi igazgatóság szakszerve-­­zeti bizottsága eredményes munk I­káról adott számot. Magyar Vasutas, márc 22. GELLERT József: Újítómozga­lom. — A rakét és kiállítás Sze­geden. Magyar Vasutas, márc. 22. GELLERT József: Népszerű a munkahelyi olimpia a szegedi igazgatóság területén.. Magyar Vasutas, márc. 22. [SZENTE Béla] (Szente B.) : Fiatal dalosaink Csongrád me­gyében. Békés megyei Népúj­ság, márc. 24. {A Névtelen Nul­la együttes Szegeden, az Ellen­pont pedig Kisteleken.] VARGA György: A szentesi kísérlet. Figyelő, márc. 24. [’»Szocialista vállalkozás” a Fel­­szabadulás Tsz-ben.] Emlékezés Makón. Magyar Hírlap, márc. 24.* [Diósszilágyi Sámuel születésének 100. évfor­dulójára.] TV-MŰSOR MAGYAR TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 8.00 Tv-téma. (Ism.) 8.05 Is­kolatévé. Kémia (ált. isk. 7. oszt.) 8.45 Magyar nyelv (ált. isk. 3. oszt.) 9.05 Orosz nyelv, (ált. isk. 5. oszt.) 9.30 Csak gye­rekeknek! Kisfilmösszeállítás. 9.50 Idesüss! (Ism.) 10.40 Rajz (ált. isk. alsótagozat), ll.oo Csa­ta fekete-fehérben. Sakkozz ve­lünk. (Ism.). VASÁRNAP, 11­S. MÁRCIUS 1. )

Next