Csongrád Megyei Hírlap, 1983. január (40. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-14 / 11. szám

­VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! CSONGRÁD TK HEGYEI 40. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM ÁRA: 1,40 FORINT Javult a vezetés színvonala a fogyasztási szintvezetésekrn Ülésezett a MÉSZÖV elnöksége A vezetés helyzetét az irá­nyítómunka tapasztalatainak összegzését és a továbbfej­lesztés feladatait a MÉSZÖV elnöksége 1980 novemberé­ben tárgyalta utoljára. Indo­kolt tehát, hogy a tegnap, Szegeden megtartott soros elnökségi ülésen ismét na­pirendre tűzték e témát, kri­tikusan szemlélve az irány­elvek megvalósítását A több mint egy évvel ez­előtti ülésen állásfoglalás született, mégpedig a Fo­gyasztási Szövetkezetek Or­szágos Tanácsa irányelveinek realizálására. Ennek szelle­mében az utóbbi időszakban gyorsabb üteművé vált az ar­ra alkalmas káderek funk­cióba állítása, nőtt a kádermunka demok­ratizmusa, fejlődött a mi­nősítések színvonala, s megnyugtatóbb a káderki­választás helyzete. Az igazgatóságok rendszere­sen napirendre tűzik a ha­tározat helyi végrehajtásá­nak állását, és megszabják a soron következő teendőket. E pozitív tendenciák mel­lett az elnökség a még meg­levő hiányosságokra is fel­hívta a figyelmet. A veze­tésre alkalmas szakemberek kiválasztása, tevékenységük figyelemmel kísérése nem fe­lel meg mindenhol a köve­telményeknek. A nők és fia­talok vezetővé választása, an­nak üteme sem kielégítő. Elő­fordul, hogy az őszinteség és nyíltság nem kellőképpen ér­vényesül, s a tényleges gon­dokat elhallgatják a minő­sítéseknél. A már korábban is felis­mert káder-utánpótlási, -ki­­választási és -nevelési prob­lémák megoldása érdeké­ben a szövetség és a szö­vetkezetek párt-, illetve gaz­dasági vezetése több irányú intézkedést tett. Ezek gya­korlati megvalósítása las­san, ám pozitív irányban már érezteti hatását. A szövetkezeti vezetők többsége — mint ahogyan ezt az elnökségi ülés részt­vevői megállapították —, eredményesen és becsülete­sen dolgozik. Vezető funk­cióba állításuk a hármas kö­vetelmény alapján történik. Politikai elkötelezettségük egyértelmű, döntő többségük tagja a pártnak. A magasabb beosztású vezetők több mint 71 százaléka rendelkezik az előírt politikai végzettséggel.­­ Ugyanakkor jelentős előre-­­ haladás történt a felsőfokú politikai végzettség megszer­zéséért. A fogyasztási szö­vetkezeti­­ elnökök esetében 8,7 százalékról 42,9 száza­lékra emelkedett, a felsőfokú politikai végzettséggel ren­delkezők száma, amely töb­­bé-kevésbé megfelel az or­szágos átlagnak. Ezen ered­ményhez nagyban hozzájá­rult a területileg illetékes pártbizottságok segítsége. A szövetkezeti­­vezetők is­kolai, szakmai felkészültsége is jobb, a korábbi éveknél, hiszen többségük arra tö­rekszik, hogy korszerű szak­mai ismeretek birtokában ve­zesse a hozzá tartozó szövet­kezetét Az elmúlt öt évben több vezető szerezte meg a munkaköréhez előírt iskolai szakmai képzettséget, ami — elsősorban a kereskedelmi — vezetés összetételében ered­ményezett jelentős fejlődést, hiszen immár 93 százalékuk rendelkezik az előírt vég­zettséggel. Az eredmények jobbak az országos átlagnál. Nőtt az egyetemet, fő­iskolát végzett szakembe­rek aránya is. Az áfész-el­­nökök közül a diplomások aránya 14-ről 57,2 száza­lékra emelkedett. Az utóbbi öt évben szám­talan szövetkezetnél került sor a vezető beosztású dol­gozók cseréjére, amelynek helyességét a legutóbbi gaz­dasági év eredményei is egy­értelműen igazolják. A sze­mélyi cserék a legtöbb eset­ben ugyanis kedvezően ha­tottak az egész vezetői ál­lomány összetételére. Igaz az is, hogy a szövetkezeti ve­zetők kedvezőtlen korösz­­szetétele miatt az elkövet­kező időszakban is nagyobb mérvű cserére lehet szá­molni. A takarékszövetkezetekben az iskolai, szakmai felké­szültség szintén javult, az el­nökök 93 százaléka, a fő­könyvelők 80 százalék­a ren­delkezik a munkakörükhöz elengedhetetlenül szükséges iskolai, szakmai képesítés­sel. A szövetkezeti mozgalom két ágazatában, összesen 5 ezer 692 dolgozó tevékeny­kedik. Folyamatos képzésük tehát megfelelő figyelmet ér­demel. Az áfész-ágazatban a dolgozók 74,6, a takarékszö­vetkezeti ágazatban 82 szá­zalék rendelkezik szakképe­sítéssel. Iskolarendszerű ok­tatásban jelenleg 93-an ta­nulnak, képesítést nyújtó szakvizsgákon, tanfolyamo­kon 204 dolgozó vesz részt. A szakmai továbbképzés 74, a politikai oktatás 116 dol­gozót érint. Ide tartozik, hogy évente több mint száz kereskedelmi dolgozó szerez szakmunkás-bizonyítványt, amely, sajnos, még mindig nem pótolja az idő­közben eltávozott hálózati dolgozók számát. A káder- és személyzeti munka feladatai az elkövet­kezendő időszakban is ko­moly feladatot rónak a szö­vetségre. A szövetkezetek je­lentős részében hiányzó ká­der-utánpótlási — úgyneve­zett második — vonal meg­teremtése és tudatos neve­lése érdekében határozot­tabb és eredményesebb lé­péseket kell tenni, különös figyelmet fordítva az egye­temet, főiskolát végzett fia­talokra. A vezetésre alkal­mas szakemberek kiválasztá­sánál az eddigieknél jobban kell törődni, a tehetséges fia­talokkal, a nőkkel és követ­kezetesen érvényre kell jut­tatni a hármas követelmény­­rendszert is. Fontos, hogy már a veze­tővé érett kádereket ne hagy­ják magára, kísérjék figye­lemmel munkáját, amely fej­lődésük érdekében, elenged­hetetlen. Szükséges gazda­gítani a minősítési munka tartalmi elemeit, s a vezetők megítélésében ér­demes nagyobb figyelmet fordítani az új iránti fogé­konyságra, az ésszerű koc­kázat- és felelősségválla­lásra, a végrehajtás színvo­nalas megszervezésére, illetve az ellenőrzési kész­ség fejlesztésére. Az elnökség tagjai meg­hallgatták a jelentést, és el­fogadták a témával kapcso­latos határozati javaslatot. Az ülésen többek között elfo­gadták az elnökség 1983. el­ső félévi üléstervét is. Vásárhelyi kiadás 1983. JANUÁR 14 PÉNTEK ­ Tanácsi testületi ülésekről jelentjük lovas­­v­a Szegeden a b­olitahálózatot Papp Gyula tanácselnök vezetésével ülésezett teg­­nap, csütörtökön délelőtt a szegedi városi tanács vég­­rehajtó bizottsága. A testv­ér előbb fontos előterjesz­­éseket vett jóváhagyóan adomásul, köztük a me­gyeszékhely ez évi lakás­­elosztási tervét, a lakás­­kutalási és -értékesítési név­­egyzéket, valamint lakó­épületek kijelölését átme­­neti igények kielégítésére fiatal házasok, pályakez­dők, egyedülállók és nyug­díjasok számára. A pénz­ügyi osztály munkáját Debreceni Pál osztályvezető előterjesztésében vitatta meg a végrehajtó bizottság, amelynek során dr. Szántó­ Gergely, a Pénzügyminisz­térium osztályvezetője is elismeréssel szólt a 120 fős szegedi tanácsi pénzügyi ap­parátus munkájáról. Jóvá­hagyólag vette tudomásul a testület Zsarkó István titkár beszámolója alapján a Vöröskereszt városi szer­vezetének munkájáról ké­szült jelentést, majd Töl­gyesi Béla, az építési és közlekedési osztály vezetője tájékoztatása nyomán a szegedi trolibuszközleke­dés továbbfejlesztésének le­hetőségeit. A szegedi tanács vb 1977- ben hozott határozata k.­(Folytatás a 3. oldalon.) Számadás a tanácsok és a lakosság tankjának mániájáról Csongrád megyei párt- és tanácsi vezetők megbeszélése az OTP vezérigazgatójával Mint az ipari, kereskedel­mi vállalatok, az OTP Csongrád megyei Igazgató­sága is elkészítette az előző esztendőben végzett munka összefoglaló jelentését En­nek alapján értékelték a takarékpénztár munkáját csütörtökön délelőtt a me­gyei párt- és tanácsi vezetők a Szirmai Jenővel, az OTIK vezérigazgatójával folyta­tott koordinációs megbeszé­lésen. A megyei tanács székházá­ban rendezett értekezletet Szabó Sándor, a megyei ta­nács elnöke vezette. Részt vett a megbeszélésen dr. Komócsin Mihály, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja, a megyei párt­­bizottság első titkára, dr. Ágoston József, az SZMT vezető titkára és több me­gyei és szegedi párt- és ta­nácsi vezető, valamint az OTP osztályvezetői is. Az egy évvel ezelőtt tar­tott, hasonló jellegű tanács­kozáson, s az OTP vezető­sége által meghatározott fel­adatokat a Csongrád megyei igazgatóság eredményesen teljesítette — állapították meg. Csongrád megyében a betétállomány növekedése meghaladta a tervezettet. Emelkedett a termelési célú hitelek összege. A személyi kölcsönök kivételével lénye­gében minden lakossági hi­teligényt kielégítettek. Az OTP beruházású lakásépítési tervet a megyei igazgatóság teljesítette. Sikeresen való­sította meg az első garzon­­lakásépítési akciót. Nem ve­zetett azonban megfelelő eredményre az a törekvés, hogy meggyorsítsák a városi úgynevezett foghíjtelkek és tetőterek beépítését és az emeletráépítéseket. Megál­lapították, hogy a megyei és a helyi tanácsok, a tervező és kivitelező vállalatok, az OTP megyei igazgatósága és helyi szervei munkakapcso­latuk erősítésével a nehe­zebb körülmények között is megvalósíthatják a VI. öt­éves terv lakásépítési prog­ramját. Ehhez azonban ki­emelt feladatnak kell tekin­teni a társas- és családi há­zak építését. Ezért hangsú­lyozták a telekellátás javí­tásának a szükségességét Kér­tek az OTP segítségét olyan esetekben, amikor pénzügyi problémák nehezítik az újabb építési területek ki­alakítását. Mivel az Észak-Újszege­den a házgyári elemekből épülő családi házak kivitele­zése lassabban halad a ter­vezettnél, s az elmaradás veszélyezteti a VI. ötéves­­érv lakásépítését előirány­zatának megvalósítását, a jövőben nagyobb erőfeszíté­seket kell tenni a lemara­dás megszüntetésére. Az OTP sürgesse az építőmunka meggyorsítását, s ha a DÉ­­­ÉP ezt nem vállalja, a szegedi tanács vizsgálja meg más típusú magánerős csa­­ldiház-építés lehetőségét. Az új lakásügyi jogszabá­­yok várhatóan növelik a­akáscsere iránti igényt En­nek lebonyolítása kiemelt feladata lesz az OTP-nek. Nagyon fontos, hogy reális árak kialakításával, hitelek nyújtásával, az adminisztrá­ció további korszerűsítésével segítse be a cserék lebonyolí­tását. Vizsgálja meg a csa­ládi házak bizományosi for­mában i­ történő értékesítésé­nek lehetőségét, úgyszintén a belvizes kölcsönből újjá­épített, illetve felújított há­zak értékesítésének meg­könnyítését. A kormány energiaracio­nalizálási programja kereté­ben lehetőség nyílik több község vezetékes gázellátá­sára. A belterületeken a há­lózatfejlesztés lakossági ön­erőből történik. A gázszere­lésre nyújtott lakossági hi­telfeltételek a kiemelt kate­góriába sorolt településeken kedvezőbbek. Segíteni kell a jövőben minden olyan köz­ség lakóinak, akik készek anyagi áldozatot is vállalni a gázellátás megteremtése érdekében. Értékelték a tanácsok pénzügyi gazdálkodását. Megállapították, hogy meg­felelő az intézményi pénz­ellátás, várhatóan az előző évinél jobban alakul a be­vételi és a kiadási előirány­zat teljesítése. Az OTP hálózatfejlesztési és szolgáltatási feladataival kapcsolatban megállapítot­ták, hogy tovább kell ter­jeszteni a takarék­csekk adta lehetőséggel, a készpénzt­ kí­mélő fizetési módot. Helyes és szükséges az ifjúsági be­tétek számának növelése, a KST-be bevont dolgozók kö­rének szélesítése. Kívánatos a lakossági igények kielégí­tése olyan esetben, ha ma­guk akarják befejezni az OTP-től vásárolt családiház­építését. A lakosság, valamint a nyári hónapokban az idegen­­forgalom igényeinek kielégí­tésére Szegeden az OTP rendszeresen tartson leg­alább egy helyiségében szombati ügyfélszolgálatot. * A délutáni órákban az OTP vezérigazgatója a me­gyei igazgatóság vezetőinek kíséretében megtekintette Észak-Újszegeden a családi­­ház-építés munkálatait. Korszerű acélgyártás A múlt év november 25-e óta termel Diósgyőrben a Lenin Kohászati Művek kom­­náti technológiával üzemelő acélműve, amelyet 529 ember szolgál ki. A teljes felfutás­­ében — 1984-ben — 460 ezer tonna ötvözetlen tömegacélt, 301 ezer tonna gyengén és szenesen ötvözött acélt, valamint 27 ezer tonna erősen ötvözött acélt állítanak elő.

Next