Csongrád Megyei Hírlap, 1983. július (40. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-01 / 154. szám
6 MA 1983. JÚLIS 1. PÉNTEK Tihamér napja A Nap kel 4 óra 50 perckor, és nyugszik 20 óra 45 perckor. A Hold kel 0 óra 20 perckor, és nyugszik 10 óra 32 perckor. SZÁZHETVENÖT ÉVE, 1808. július 1-én született Dégen, és 78 éves korában. 1886-ban hunyt el Győrött Kovács Pál orvos, író és szerkesztő, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. A pesti egyetemen folytatott orvosi tanulmányokat, de fiatalon kezdett írni is. 1836-ban részt vett a Kisfaludy Társaság megalakításában. 1847-48-ban szerkesztette a Hazánkat, az első magyar nyelvű győri lapot, amelynek Petőfi Sándor és Arany János is munkatársa vol. Derűs hangú elbeszélései, színművei és versei a korabeli lapokban, folyóiratokban, évkönyvekben jelentek meg. A víg novella művelője volt, hangulatos elbeszéléseiben jóízű humorral ábrázolta a korabeli magyar társadalmi viszonyokat. IDŐJÁRÁS Ma megerősödő gomolyfelhőképződés, helyi záporok, zivatarok és többfelé élénk északkeleti, keleti szél lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 24—29 fok között. Távolabbi kilátások, szombattól keddig: Változékony nyári idő várható. Záporok, zivatarok bárhol kialakulhatnak, a legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 12—17 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24—29 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék az ország területének 20 százalékán várható. MOZI Csongrádi Szabadság: a profi. Színes francia krimi. 16 éven felülieknek! HL belyárral! Kezdés : fél 4, fél 6 és háromnegyed 8 órakor. Vásárhely: Béke: Egy szoknya, egy nadrág. Magyar filmvígjáték. Kezdés: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor. Terv: • Viadal. Színes román krimi. Kezdés: 3 és negyed 6 órakor. Miron szerelme. Színes bolgár film. 14 éven felülieknek! Kezdés: fél 8 órakor. Kert: Egy zsaru bőréért- Színes francia krimi. III. belyárral! 14 éven felülieknek! Kezdés: este 9 órakor. Makó: Vörös Csillag: Hattyúk tava. Színes japán rajzmesefilm. Kezdés: háromnegyed 6 órakor. Agyő, haver. Színes francia film. 16 éven felülieknek! Kezdés: este 8 órakor. Szabadság: Atlantic City. Színes kanadai krimi. 14 éven felülieknek! H. betyárral! Kezdés: negyed 6 és fél 8 órakor. Szentes. Szabadság: Panda Maci kalandjai. Színes japán rajzmesefilm. Kezdés: 4 és 5 órakor. A vágy titokzatos tárgya. Színes francia film. II. betyárral! 16 éven felülieknek! Kezdés: 6 és 8 órakor. Filmtéka (Ifjúsági Ház, Tóth József u.): A paptanár. Színes francia film. 14 éven felülieknek! Kezdés: este 8 órakor. Szeged: Vörös Csillag: Jézus Krisztus szupersztár. Színes, zenés amerikai film. Kiemelt helyárral! Kezdés: délelőtt 10, délután negyed 4, fél 6 és háromnegyed 8 órakor. Kert: Tűtorony. Színes kanadai film, ill. helyárral! Kezdés: este 9 órakor. Fáklya: Tizedes meg a többiek. Magyar filmvígjáték. Kezdés: háromnegyed 3 órakor. Bölcs Jaroszlav. I—II. rész. Színes szovjet film. Dupla helyárral! Kezdés: negyed 6 órakor. Szabadság. Bosszúvágy. Színes amerikai krima. 16 éven felülieknek ! III. helyárral! Kezdés: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor. MAGYAR TELEVÍZIÓ BUDAPEST 1. 16.00. Hírek 16.10: Évfolyamtársak — m. b. szovjet tv-film — 2. 17.25: Pannon krónika 17.55: Képújság 18.00: Ablak 19.10: Tv-torna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Ki mit tud? — 1. középdöntő Közben: Kb. 21.40: Tv-híradó I. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ BUDAPEST 2. 20.00: Zenés nyári esték. Rossini: Alkalom szüli a tolvajt 20.50: Tv-híradó 2. 21.10: A vége folytatódik — dak.-film 21.55: Érzelmek zűrzavara — m. b. francia film (14 éven felülieknek!) 23.25: Képújság : BELGRÁD 1. 15.50: Videooldalak 16.00: Nyári délután 17.00: Magyar nyelvű tv-napló 18.00: Hírek 18.05: Tv-naptár 18.15: Zenei lépcső — tv-sorozat gyermekeknek 18.45: Népi muzsika 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-napló 20.00: Rockord dossziéi — filmsorozat 21.00: Egy este Mataj Koleznikkel és barátaival 21.45: Tv-napló 22.00: Kulturális mozaik 23.30: Hírek BELGRÁD 2. 19.00: Diagnózisok — adás a tudomány köréből 19.30: Tv-napló 20.00: Pirani zenei esték ’83 20.40: Hírek 20.45: Ezer arcunk — dok.sorozat 21.35: A legjobb jugoszláv filmek — Játékfilm ÚJVIDÉK 15.15: Műsorkalauz — szerbhorvátul és magyarul 15.35: Tv-híradó magyarul 16.00: Nyári délután 18.00: Tv-r híradó — szerbhorvátul 18.15: Gyermekműsor 18.45: Magyar nóták 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-híradó magyarul 20.00: Rockford dossziéi — amerikai bűnügyi tv-filmsorozat 21.00: Egy est Mateja Koleznikkal — zenés műsor 21.40: Tv-híradó — szerbhorvátul ROMÁN TELEVÍZIÓ BUKAREST 14.30: Német nyelvű adás 16.25: A volánnál — autóvezetőknek 16.35: Kanadai városok 16.50: A legkisebbeknek 19.00: Tv-híradó 19.20: Gazdasági figyelő 19.35: Kedvelt dallamok 19.50: Történelmi pillanatok 20.15: Az őrnagy — országos filmbemutató 21.00: Irodalmi-művészeti tv-folyóirat 21.30: Tv-híradó SZOMBAT DÉLELŐTT BUDAPEST L 8.00: Tv-torna 8.05: A mi képernyőnk — a szegedi stúdió román nyelvű műsora 8.20: A mi képernyőnk — a pécsi körzeti stúdió német nyelvű műsora 8.40: Kisfilmösszeállítás 9.55: Nemcsak nőknek (ism.) 10.10: Az ördöngös fickó — 5. (ism.) 11.05: Ízlések és pofonok (ism.) 11.55: Képújság RÁDIÓMŰSOR KOSSUTH 8.25: Szennyvízöntő” 8.35: Mozart: Esz-dúr vonósötös 9.03: „Vár egy új világ...” 9.33: Ki népei vagytok? 10.05: Gyermekeknek 10.32: Népdalok 11.00: Kilátó 11.45: Fúvósesztrád 12.45: Nagy mesterek —■ világhírű előadóművészek 13.28: Régine Crespin operaáriákat énekel 13.55: Oktatásunk pótvizsgái 14.15: Ifj. Sánta Ferenc népi zenekara játszik 15.05: Réti József operettdalokat énekel 15.28: Szinusz és az ősember 16.00: Fűtől — fáig 17.05: Prokofjev Péter és a farkas 17.32: Ami a számok mögött van — riport 17.57: Leszler József nótáiból 19.15: Homo ludens 19.35: Vonzódások — Kálnoky László 20.35: Operettkedvelőknek 21.30: Magyar reformkorok — — 1867—1945-ig 22.30: Ormai Gábor mélyhegedűn játszik 23.30: Olasz madrigálok 0.10: Melódiakoktél PETŐFI 8.05: Filmzene (sz.) 8.35: Slágermúzeum 9.21: Intermikrofon 9.41: A viszály Kék Madara 10.00: Zenedélelőtt. 11.35: Tánczenei koktél (sz.) 12.40: Népi muzsika (sz.) 13.15: Külpolitikai arcképcsarnok 13.35: Felütöm a telefonkönyvet — riport 14.00: A Petőfi rádió zenedélutánja 15.30: Könyvről — könyvért 15.45: A Golden Earring együttes felvételeiből (sz.) 16.35: Jó utat! (sz.) 17.30: Ötödik sebesség (sz.) 18.35: Pophullám (sz.) 19.40: Régi nóta, híres nóta 20.35: Az Attila úttól Casablancáig — útiműsor 21.35: Magnóról magnóra (sz.) 22.20: Ferninád Kauer: 12 új magyar tánc 22.30: Nem szentírás! 23.20: A tegnap slágereiből (sz.) 3. MŰSOR 9.00: Operakórusok (sz.) 9.25: Ijj dzsesszfelvételeinkből (sz.) 10.00: Zenekari muzsika (sz.) 11.35: Sarolta — részletek Erkel operájából (sz.) 12.45: Dsida Jenő: összegyűjtött versek és műfordítások 13.07: Fiataloknak (sz.) 13.57: A Magyar Rádió Brahms-ciklusa (sz.) 15.37: Világújság 15.57: Zenekari muzsika (sz.) 17.00: Felejthetetlen arcok az Operaházból 17.32: Népdalok az Alföldről (sz.) 17.57: Kritikus füllel 19,05: Operaművészlemezek (sz.) 20.08: Glenn Gould zongorázik (sz.) 21.24: Rádiószínház — A város Ingmar Bergman hangjátéka 22.36: Francia sanzonok (sz.) 22.56: Magyar szerzők ütőhangszeres műveiből (sz.) SZOMBAT DÉLELŐTT KOSSUTH 8.25: Családi tükör 8.55: A Föld, amelyen élünk 9.10: Színes népi muzsika 10.05: Lemezgyűjtőknek 11.13: Aranylemezek — 1968—1964 12.30: Déli zeneparádé PETŐFI 8.05: Miljutyin és Dunajevszkij operettjeiből 9.00: Váradi Hédinek hívják. Foglalkozása: színművész 9.40: Hogy tetszik lenni? , 10.35: Többet ésszel. .. 11.35: Térzene Pécsett (sz.) 12.00: Jó ebédhez szól a nóta (sz.) A Vízilabda -Hárman az ifi EB-n Mozgalmas napok elé néz a Szentesi Vízmű vízilabdacsapata. A szentesiek közül három játékos — Horváth Csaba, Sprok Tibor és Beleon Zsolt — is biztos tagja a július 6—14. között Isztambulba utazó magyar ifjúsági válogatott keretnek. Az itt zajló ifjúsági Európa-bajnokság után július 16—24. között ugyanezek a játékosok a Lengyelországban megrendezésre kerülő ifjúsági barátságversenyen vesznek részt, ugyancsak a válogatott színeiben. Így nehéz helyzetbe kerültünk — mondta Kiss Ottó technikai vezető —, mert az OB II hajrájában sorra kerülő mérkőzéseken mindenképp szerepeltetni szeretnénk őket. Ezért az érdekelt csapatoktól sorra időpontváltoztatásokat kértünk. Ezek alapján kialakult a program. Július 2-án, szombaton hazai pályán fogadjuk a Ceglédet, majd rá egy napra idegenben, ismét a ceglédiek lesznek az ellenfeleink. Július 4-én, hétfőn este pedig a nagy érdeklődéssel várt megyei rangadóra kerül sor Szentesen. A vásárhelyi , visszavágó időpontjáról azonban még nem tudtunk megegyezni. Ami biztos: a két Csongrád megyei csapat közül valamelyik jövőre ismét OB I-es lesz. * * Ma, pénteken 17 órai kezdettel OB II-es vízilabdabajnoki mérkőzésre kerül sor a vásárhelyi uszodában, a HVSE ellenfele a Tipográfia lesz. XIX. Nyári Úttörő-olimpia Döntőben a fiúröplabdások A Debrecenben zajló nyári úttörő-olimpia negyedik napján kiemelkedően szerepeltek a fiúröplabdások. Óriási izgalom előzte meg a szegedi tarján III-as általános iskola tanulóinak utolsó csoportmérkőzését. Ezen a még eddig veretlenül vezető tatabányaiakat kellett legyőzni a továbbjutáshoz. A jelenlevő Csongrád megyei úttörők fergeteges biztatásától kísérve ragyogó játékkal 3-0-ra győztek, s ezzel csoportelsőként jutottak tovább. Titkos Lajos testnevelőtanár, a mérkőzés után az izgalomtól megviselten értékelte csapata teljesítményét. — A gyerekek önmagukat múlták felül. Különösen Hufmann Zsolt játéka emelkedett ki. A szakemberek véleménye szerint a torna kiemelkedően legjobb mérkőzését vívta a két együttes, s ezzel az eredménnyel az iskola történetének legnagyobb sportsikerét értük el. Kellemes meglepetést okozott Zádori Gabriella, a szegedi Gagarin általános iskola 7. osztályos tanulója, aki tájékozódási futásban negyedik helyezést ért el. A kézilabdások csoportmérkőzésein a dorozsmai fiúk két vereség után a győriek elleni harmadik mérkőzésükön igyekeztek javítani előző teljesítményükön. Jó játékkal végig háromnégy góllal vezettek, de a győzelmet az utolsó percekben a gyenge bíráskodás meghiúsította, így 18-18-as döntetlennel végződött a találkozó, melyen Tajti, Ördögh és Jászberényi játéka érdemel dicséretet. A befejező napokon a dorozsmaiak az ötödik, nyolcadik helyért küzdhetnek. Ugyancsak az ötödik, nyolcadik helyért játszanak a szegedi Mező Imre Általános Iskola leányröplabdásai is, akik az első napi győzelmüket — 3-0 Pécs ellen — két vereség követte. Különösen a második napon a Debrecen elleni vereség volt fájó. A harmadik, Ajka elleni találkozón már újra jól játszottak a lányok és kétszer is tetemes hátrányt sikerült ledolgozni. A döntő játszmában azonban drámai küzdelem után szenvedtek vereséget. Megkezdődtek a versenyek torna, atlétika és tollaslabda sportágakban is. Serdülő labdarúgó-válogatottak tornája Tegnap, csütörtököndélután az újszegedi Kisstadionban folytatódott a megyei serdülőlabdarúgó-válogatottak tornája. A negyedik játéknap első mérkőzésén a Veszprém megyeiek folytatták jó szereplésüket, ezúttal Bács-Kiskun megye csapatát fektették két vállra. Eredmények: Veszprém megye—Bács- Kiskun megye 3-2 (2-0). Vezette: Ricsún. Veszprém megye: Csékei — Molnár, László Cs., Kálmán (Czuczu), Demjén (Horváth), Limperger, Perger, Nagy Z., Bősze (Balássy), Németh, Cser (Schmid). Edző: Balogh Károly. Bács-Kiskun megye: Polgár — Papes, Deli. Endrődi, Mátrai (Kármán), Czéh, Fórizs, Csorba (Endre), Kajtár, Dobos, Sahin (Kanász). Edző: Czéh László. Góllövő: Bősze, Endrődi (öngól), Schmid, illetve Czéh, Sahin. Jó: László Cs., Limperger, Bősze, illetve Czéh. Fórizs, Sahin. Budapest válogatottja— Zala megye 3-2 (2-1). Vezette: Molnár. Budapest v.: Hámori — Somogyi, Filácz, Füleki, Borsos (Húszak), Mayer, Oravecz (Cserna), Jarabik, Székely, Tajti (Jolán), Schmidt. Edző: Somody Lajos. Zala megye: Nagy — Kerkai, Tóth (Bata), Dobos, SzalaiL., Bernáth, Szalai Cs., Bakonyi, Karbuczky (Kokol), Simon (Balogh), Békefi. Edző: Bita József. Végig izgalmas, színvonalas mérkőzés. A fővárosiak a 71. percben Jarabik fejesgóljával szerezték meg a győzelmet Góllövő: Jován, Huszak, Jarabik, illetve Bernáth, Szalai L. Jó, Somogyi, Cserna, Jarabik, illetve Szalai Cs., Békefi. A torna állása az utolsó forduló előtt: 1. Budapest v. 6 pont, 2. Veszprém megye 4, 3. Zala m. 2, 4. Bács-Kiskun m. 2, 5. Hajdú-Bihar m 2. Ma, pénteken fél 9 órától a Budapest válogatottjai Veszprém megye mérkőzést rendezik, azt követően 10 órától pedig a Zala megyei Hajdú-Bihar megye összecsapásra kerül sor. A torna a déli órákban az ünnepélyes eredményhirdetéssel ér véget. , T. I. Két bajnoki cím Atlétika A fővárosban rendezték meg a serdülők A kategóriás országos bajnokságát. A legjobb eredményt megyénk atlétái közül Budai István (SZEOL AK) érte el, aki 11.32 mp-es eredményével nyerte a 100 méteres síkfutást, mely egyben aranyjelvényes minősítés is. Az 1500 méteres síkfutásban Sári Zoltán (SZVSE) 4:08,54 perces idejével ért másodikként célba. 800 méteren Dobi Gábor (SZEOL AK) 1:58,74-gyel, 3 ezer méteren pedig Sári Zoltán 8:57,63- mal végzett a negyedik helyen. Gerelyhajításban Koznás László (SZEOL AK) 50,16 méterrel hatodik lett. A lányoknál Papp Éva (SZEOL AK) 400 m-en 56.06-tal második, 200-on pedig 25.97 mp-cel hatodik. 800 m-en Szabó Andrea (SZVSE) bronzérmet nyert 2:14,28 perces idejével. Diszkoszvetésben pedig Vincze Györgyi (SZVSE) 34,38 méterrel lett negyedik. * Ugyancsak Budapest volt a színhelye az országos ifjúsági bajnokságnak. Itt a férfi gerelyhajításban Bak István 67,72 méteres eredményével végzett az első helyen (edző: Trényi Imre), míg Kukla András (SZEOL AK) a 400 méteres gátfutásban 55,23 mp-cel érkezett negyedikként a célba. A nőknél Bakony Katalin 100 és 200 méteren végzett a negyedik helyen 12.82, illetve 25.32 másodperces időeredményével. Olaj kályha-csereakció és kályhavásár ! Skála Maros Áruházban, Vlakón. • I Cserélje a régi rossz hatásfokú olaj kályhát, új energia- takarékos olajkályhára! ! Minden újonnan vásárolt olaj kályhánál a cserére visszahozott olajkályhákat 1500 Ft-ért visszavásároljuk! Engedményesen ajánljuk az alábbi cikkeket: Super II. román kályha 2300,— Super III. román kályha 2200,— Olimpia gáztűzhely 3500,— G 750 4 LF gáztűzhely 6940,— 2000.— 1900 — 3300 — 5940,— Várjuk kedves vásárlóinkat! Kiszombori sikerek Az MTSH és a makói sportfelügyelőség közös rendezésében Makó volt a színhelye a munkahelyi olimpia teke, valamint a falusi spartakiadó atlétika, kézilabda, kispályás labdarúgás és teke megyei döntőinek. A jól sikerült, nagy tömegeket megmozgató verseny előcsatározásai után a legjobbk találkoztak a Maros-parti városban. A munkahelyi olimpia teke megyei döntőjének eredménye: 40 vegyes gurításos egyéni verseny, nők: 1. Bálintné 118, 2. Szalmáné 96 fa, 3. Sipos R. 82 (mindhárman makói HÖDIKÖT). Csapatban: 1. Makói HÖDIKÖT 362 fa (Bálintné, Szalmáné, Barócziné, Sipos R.). 60 vegyes gántásos egyéni verseny férfiak: 1. Bölcsföldi J. 246, 2. Borba J. 238, 3. Simon J. 238 (mindhárman Szegedi NKFV). Csapatban: 1. CSOMIOP Makó 908 (Balogi, Kiss Iseredi, Csiha), 2. NKFV I. 908 (Bölcsföldi, Mészáros, Simon, Bauer), 3. NKFV II. 828, 4. Makói HÓDIKÖT 817, 5. Szentesi Tejipar 584 fa. * A Makói SVSE pályája volt a színhelye a falusi spartakiád döntőinek. Eredmények: Teke. 40 vegyes guritásos egyéni verseny, nők: 1. Kádáriné 141, 2. Brutyó M. 129, 3. Ludányi K. 108 fa (mindhárman Csanádpalota). Csapatban: 1. Csanádpalota 441 (Kádárné. Brutyó. Ladányi. Szabó), 2. Apátfalva 271 (Máténé. Weiner. Vargáné. Árpádhalmi), 3. Deszk 204 fa (Tóth, Bálint A., Bálint E., Papp J.). 40 guritásos egyéni verseny, férfiak: 1. Hegyi J. 163, 2. Kiss S. 146, 3. László Ernő 137 fa (mindhárman Székkutas). Csapatban: 1. Székkutas 576 (Kiss, Hegyi, Kiss S., László). 2. Apátfalva 454 fa (Bucsányi Kardos, Kádár Bakai), 3. Deszk 329 (Kovács, Tóth, Novkov, Puskás T.). Kispályás labdarúgás. Férfiak: 1. Kistelek 8, 2. Apátfalva 5, 3. Bokros 5. 4. Felgyő 2. 5. Eperjes 0 pont. Nők: 1. Deszk 2, 2. Ópusztaszer 0. Kézilabda, férfiak: 1. Maroslele, 2. Deszk. 3. Székkutas, 4. Sándorfalva. Nők: 1. Mórahalom, 2. Bokros. 3. Maroslele, 4. Szegvár, 5. Kistelek. Atlétika. Férfiak: 100 m: 1. Szimán S. (Csanádpalota), 2. Szabó J. (Székkutas), 3. Tóth T. (Kiszombor). 200 m: 1. Szabó J. (Székkutas), 2. Kovács L., 3. Klembucz L. (mindketten Csanádpalota). 400 m: 1. Kovács L. (Csanádpalota), 2. Fekete M. (Apátfalva), 3. Kecskeméti J. (Ópusztaszer). 280 1 m: 1. Fekete M. ( Apátfalva), 2. Papp L., 3. Kecskeméti J. (mindkettő Ópusztaszer). 800 m: 1. László F., 2 Papp L., 3. Kecskeméti J. (mindhárman Ópusztaszer). Spartakiád váltó: 1. Csanádpalota (Szimán, Kovács, Klembucz, Szentmiklósi), 2. Ópusztaszer (László, Papp, Kecskeméti, Zsótér), 3. Kiszombor I. (Bárdos, Simon, Nádasdi, Tóth). Magasugrás: 1. Tóth G. (Kiszombor), 2. Fekete M. (Apátfalva), 3. Kurucz T. (Felgyő). Távolugrás: 1. Klembucz L. , 2. Szimán L. (mindketten Csanádpalota), 3. Fekete M. (Apátfalva). Súlylökés: 1. Túri J. (Ópusztaszer), 2. Nádasdi Z. (Kiszombor), 3. Kis Bodri G. (Csanádpalota). Gránáthajítás: 1. Kis Bodri G. (Csanádpalota), 2. Nádasdi Z. (Kiszombor), 3. Bakai G. (Apátfalva). Nők: 100 m: 1. Szűcs Zs. 2. Veréb É., 3. Balogi B. (mindhárman Kiszombor). 200 m: 1. Veréb E., 2. Szűcs Zs. (mindketten Kiszombor), 3. Perneki Cs. (Csanádpalota). 400 m: 1. Gyuricska I.. 2. Putnoki E, (mindketten Kiszombor), 3. Szeri P. (Ópusztaszer). 800 m: 1. Perneki Cs. (Csanádpalota), 2. Horváth E. (Kiszombor), 3. Balázs Jr. (Ópusztaszer). Spartakiád váltó: 1. Kiszombor I. (Szűcs, Putnoki, Balog, Hegyes), 2. Kiszombor II. (Horváth, Putnoki, Gyuricska, Veréb), 3. Deszk (Kovács H., Kovács M., Jeczkó, Tóth É.). Magasugrás: 1. Horváth E., 2. Gyuricska I. (mindkettő Kiszombor), 3. Szeri Teréz (Ópusztaszer). Távolugrás: 1. Balogh B., 2. Hegyes M. (mindkettő Kiszombor), 3. Labádi R. (Székkutas). Súlylökés: 1. Szabó E. (Csanádpalota), 2. Tóth M. (Székkutas), 3. László F.-né (Ópusztaszer). Gránátdobás: 1. Tóth M., 2. Labádi R. (mindkettő Székkutas), 3. Hegyes M. (Kiszombor). * A Kontakta KISZ-bizottsága az idén is megrendezte a hagyományos sportnapját. Ezúttal nyolcadik alkalommal erültek-össze a vállalat fiataljai — most Szentesen —, hogy összemérjék erejüket, tudásukat a különböző sportágakban. A rendező szentesi gyár dolgozóin kívül a budapesti, oroszlányi és mezőtúri gyáregységektől több mint százan vetélkedtek a háromnapos rendezvényen. PÉNTEK, 1983. JÚLIUS 1.