Csongrád Megyei Hírlap, 1983. augusztus (40. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-19 / 196. szám
4 Tervek és emlékek a Háry apropóján ..Téli álmából éled” a Háry a Dóm téren. Mondhatnánk, nincs nehéz dolga, hiszen tavalyi önmagát kell kissé felfrissítenie, és kész. Ám ahány művésszel beszélgettem a téren, mind tiltakozott: akárhányszor ismételnek is egy előadást, az annyiszor más, soha nem egyforma. .. hogy ugyanaz legyen .. Kodály zenéje, a Háry meséje Békés András rendező irányításával. Fehér Miklós díszletei között csendül fel, játszódik el a három hétvégi estén, lezárva ezzel a Szegedi Szabadtéri Játékok idei programját. Fehér Miklós díszlettervező a próba kezdetén a háttérben, az öltözni induló statiszták között sétál, majd hirtelen eltűnik. A nézőtér „felezővonalánál”, ott is középen egy páholyban találom később. Nem tudom kikerülni a sablonos kérdést, amelyre valójában választ nem várok, mégis ... ▲ Mi a dolga a díszlettervezőnek akkor,amikor semmi dolga nincs, hiszen a díszleteket a tavalyi előadásról megőrizték, „csak” fel kell állítani? — Az a dolga, hogy ugyanolyan legyen minden, mint tavaly volt — mondja mosolyogva, aztán megtoldja magyarázattal. — Mindig akad valami javítani való, ám a javításnak nem szabad elütni az eredetitől. Tény azonban, hogy ilyenkor a díszlettervező munkája inkábbadminisztratív jellegű. A Gondolom, nem is baj, hiszen lélekben már nagyon massze van innen, ha jól tudom, Amerikában. — Valóban, felgyorsulnak az események a következő hetekben körülöttem. A Háry utolsó előadása vasárnap lesz, én pedig hétfőn indulok, eleget téve az Actor Teatr meghívásának, az amerikai Jlouisville-be, Marton László rendezővel együtt. A Hogy jött létre ez a meghívás? — Marton László teremtett kapcsolatot az ottani színházzal, jártak nálunk amerikai kollégák, látták a munkánkat és felajánlották, dolgozzunk új bemutatójukban. A Szentivánéji álom kerül náluk műsorra, amerikai színészekkel, a bemutató szeptember 22-én lesz. Már jártam kint, a díszletterveket leadtam, azt ígérték,a mire újra megyek, készen is lesznek vele. Az idő ugyan elég rövid, de mi már színre állítottuk itthon ezt a darabot, a feladatom így az volt, hogy a díszletet az ottani követelményeknek megfelelően arénaszínházra alkalmazzam. Aztán sietnem kell haza, mert az Operaházban a Pillangókisasszonyt a Vígszínházban pedig az Amerikai Elektrát dolgozzuk fel, vár a munka. Kicsit összefutott most, de Békés András, a Pillangókisasszony rendezője az első próbákról, szerencsére, elengedett. A Szegeden a Háry a hatodik olyan produkció, amelynek díszletét Fehér Miklós rendezte. Korábban az Antigone, a Bánk bán, két néptáncgála és a Peer Gynt színpadi környezetét álmodta a Dóm térre .. . •— Igen, most már kezdem magam kiismerni a színpadon. Bár minden alkalommal új hadakozást jelent az itteni munka a hatalmas térrel, a Dóm épületével. A várost nagyon szeretem, minden szabadtéri évad egyben nyaralást is jelent nekem. ... üdülni megyek ... Moldován Stefánia lendületes léptekkel megy az öltözőbe. Fotóriporterünk megállítja, kén, csinálhasson felvételt a művésznőről. Ám nem jár sikerrel most, a művésznő fél óra múlva várja az öltözőjében. Ahol aztán — fél óra múlva — alig lehet ráisinázni. Jókedvű, csillog a szeme, már jelmezben van és vár a színpadra hívó szóra. Hogy az ilyen tapasztalt, rutinos művész még a fotósnak is segít, az már természetes. Segít az újságírónak is, hagyjuk a sablonokat, mondja, és beszél. Először a városról. Na, most elmegyek üdülni, gondolom, és indulok Szegedre. Ahogy Erdély a gyermekkoromat, úgy ez a város a pályakezdés idejét jelenti mai napig számomra. Tudod, amikor az ember pályakezdő, sok minden éri, jó is, rossz is. Keresi a helyét, nem találja, ideges, elkeseredik. Aztán eltelik az idő, s amikor visszagondol, csak a szépre emlékezik. A természet csodája ez, azt hiszem, egyfajta védekezés az emberben a csúnya és a rossz ellen. Ha voltak is annak idején viták, veszekedések, máig csak a premierek kellemes hangulata marad meg. A szegedi színház tagjaként utoljára az Othellóban léptem színpadra. Azután Budapestre kerültem, azóta csak a szabadtérire jövök vissza szerepelni. Jubilál a Dóm téri színház, kettős évfordulót ünnepel. Én az első 25 évről természetesen semmit nem tudok mondani, mint ahogy a következőről sem valószínűleg. Csak a közbeeső 25 év. Pontosabban csak húsz. Bánk bán, Don Carlos, Háry örzséje, majd császárnéja. Ez utóbbiban szerepváltás. Hogy milyen érzés? Én nem azért élek, hogy énekeljek, hanem azért énekelek, hogy éljek. Sok művész addig él, míg színpadon lehet, aztán csak vegetál. Én soha nem éreztem megalázónak, ha olykor nem a főszerepet kaptam meg. Ugyanakkor nagy dolognak tartom, hogy Puccini 10 művében játszottam főszerepet. Vaszy tanított arra, szeretni kell, amit az ember csinál, hogy nincs kis szerep, csak rossz színész, énekes. Vaszy volt az, aki iskolát teremtett az egyetemes hazai operakultúrában, mi már a pályakezdéskor, fiatalon felfogtuk, mennyire szerencsések vagyunk, hogy tőle tanulhatunk. Most azt akarod kérdezni, milyen lesz az idei Háryelőadás. Nem lehet ugyanaz, mint tavaly, hiszen másként fúj a szél, másként süt a nap, egy-két új rendezői ötlet. De persze, azért mégis ugyanaz lesz. Miért lenne más? Szegedi énekesnek mondom magam, annak tartanak mások Pesten is. Ha valakinek nem jut eszébe a nevem. Az a szegedi énekes. Hát ez vagyok én. Tudod, mennyire megható, ha azok a fiatalok jönnek most el a térre, megnézni az előadást, akiknek szülei annak idején ugyancsak itt hallgattak, néztek meg engem. Elmesélek neked valamit. Karmesterversenyen voltam Pesten, nézőként. Ahogy kijövök az épületből, az utcán két kislány szalad utánam, autogramot kérnek. Nem is szerepeltél, mondom, mire ők csak kérik, hozzátéve, hogy szegediek. Most képzeld csak el: két szegedi kislány szalad utánam a pesti éjszakában! (Fodor Zsóka, a Háry Melusinája hallgatja a beszélgetést, egyszer közbevág: — Azt is írd meg, hogy Stefike nem tud úgy , bemenni szegedi boltba, hogy azonnal fel ne ismerné eladó, vevő, és ne szólítanák meg. ..Hogy van, drága művésznő?”) — A szegedi színháznak eddig valahogy nem jutottam eszébe, pedig szívesen beszámolnék arról, meddig jutottam a pályán. Hiszen innen indultam. Októberben viszont a Bartók művelődési központban az Engedje meg, hogy bemutassam című műsornak leszek meghívott vendége, énekelek is, beszélgetnek is velem. A jövő hónapban pedig az Új Tükör Jókai-klubjában találkozom az olvasókkal, a műsort a rádió is felveszi. Ne haragudj, most mennem kell a színpadra . . . HONT KATALIN ! Programajánlatunk a hét végére SZEGEDEN a Móra Fe--------------------renc Múzeum állandó kiállításai: Ember és környezete, Csongrád megyei parasztbútorok és -viseletek, Kőolaj és földgáz, Szegedi galéria, Lucs-gyűjtemény, Hunok, avarok, magyarok, Buday György metszetei, Patikamúzeum. A Szegedi Várban a Szeged múltja, jelene, jövője című várostörténeti anyag, a múzeum kupolájában Váró Márton szobrászművész tárlata, a díszteremben pedig Rippl-Rónai József festményei láthatók. Az I. szegedi táblakép-festészeti biennálé az Ifjúsági Házban és a Képtárban tekinthető meg. Féner Tamás és Kürti Mihály fotókiállítását a Bartók Béla Művelődési Központban rendezték meg. A szabadtéri játékok utolsó bemutatója lesz ma este a Dóm téren, Kodály Háry János című daljátékának előadásával. Holnap és vasárnap este láthatja még a közöség a daljátékot. CSONGRÁDON, a szabad--------------------------- téri színpadon holnap este 8 órakor kezdődik a művelődési központ Röpülj páva körének műsora, Csongrádi és tiszai dallamok címmel. Ezután ugyanitt a csongrádi színjátszó csoport mutatja be Móricz Lélekvándorlás című darabját. A művelődési központban a csongrádi művésztelep alkotóinak munkái láthatók, az Ifjúsági Házban pedig a II. országos aktfotó-kiállítás várja az érdeklődőket. MAKÓN, a József Attila -------------— Múzeumban Pinczehelyi Sándor grafikusművész tárlata látható szombaton és vasárnap délelőtt 10 órától este 6 óráig. A művész közel félszáz alkotásával mutatkozik be most a makói közönség előtt. Az Espersit-ház folyosóján a Juhász Gyula-emlékkiállítás vasárnap délelőtt, 10 órától este 6 óráig. A városi kiállítóteremben a Visszatérés című fotókiállítás fogadja az érdeklődőket, ahol a makói fotókörben készült felvételek láthatók. A kiállítóterem szombaton és vasárnap délelőtt 10-tól 12 óráig, illetve délután 15-től 18 óráig lesz nyitva. Augusztus 19-én, pénteken este 7 órakor alkotmánynapi nagygyűlés kezdődik a Petőfi-park szabadtéri színpadán, melyet dr. Forgó István, a makói városi tanács elnöke nyit meg, ünnepi beszédet pedig dr. Szilágyi Júlia, az MSZMP Csongrád megyei Bizottságának tagja mond. Ezt követően kiváló társadalmi munkásokat tüntetnek ki, majd a DÉLÉP táncegyüttese és a francia Academ Dou Miejour táncegyüttes lép fel A nagygyűlés után a Lenin téren utcamozi lesz, ahol a Hófehérke és a hét törpe című filmet vetítik. A Petőfi-parkban augusztus 20-án, szombaton reggel 9 órától népművészeti vásárt rendeznek. , Ugyanitt szombaton délutáni 4 órától kerül sor az amatőr művészeti csoportok bemutatkozására. A művelődési központ nagytermében szombaton este 8 órától Medicor-diszkó lesz, vasárnap este 7 órától ugyanitt szintén diszkó várja a fiatalokat. VÁSÁRHELYEN, a Tor---------------------------Anyai János Múzeum földszinti termében a Flamand és francia kárpitok a XVI—XVIII. századból, az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből című kiállítás látható. Az emeleten a XVIII. mártélyi országos ifjúsági képzőművészeti tábor kiállítása tekinthető meg. A földszinti kisteremben a Nagy György-emlékkiállítás várja a látogatókat. A Medgyessy-teremben a mártélyi középiskolai képzőművésztábor anyagából öszszeállított kiállítás látható. A Tornyai—Medgyessy állandó kiállítás a Petőfi Művelődési Központ második emeleti kiállítótermében szombaton és vasárnap délután 2 óráig látogatható. A Helyőrségi Művelődési Otthon Cukor utca 2. szám alatti kiállítótermében az amatőr művészek állandó kiállítását rendezték meg, amely hétköznapokon — a keddi szünnap kivételével — délelőtt 10 órától délután 5 óráig, szombaton és vasárnap pedig délelőtt 10-től délután 2 óráig látogatható. SZENTESEN a Koszta Jó------—--— ------- zsef Múzeum állandó kiállításai , Kosztatárlat, Irániak és germánok a Dél-Alföldön. Az Ifjúsági és Művelődési Házban a Plakátok Szentesen 1920—1989 című kiállítás látható. A Móricz Művelődési Központ kisgalériájában a Baranya megyei népművészeti kiállítás várja az érdeklődőket. Az Ifjúsági és Művelődési Házban ma este 8 órától vetítik a Sugarlandi hajtóvadászat című amerikai filmet a Filmtéka műsorában. Este 7-től a Szilágyi-diszkón szórakozhatnak a fiatalok. A mesemoziban szombaton délelőtt 11 órakor láthatják a gyerekek a Találékony nyuszi című szovjet mesefilmet. A hékédi pártházban ma délután 5 órakor kezdődik az alkotmánynapi megemlékezés, ahol ünnepi műsort, láthatnak az érdeklődők. A Helyőrségi Művelődési Otthon kerthelyiségében munkás-paraszt találkozót rendeznek délelőtt 10 órától. Közreműködnek Urmós Ica, Szegedi Tóth Lajos és Incze Katalin énekesek. SZEGVÁRON, a Falumúg -------------------—- aeumhan két kiállítás várja az érdeklődőket. Néprajz- és helytörténeti, illetve Szegvár—Tűzkevés régészeti gyűjtemények. Nyitva vasárnap 9— 13.30 és szerda 14—19 óra között. Képeink a Baranya megyei népművészeti kiállítás két darabját mutatják be. Chake együttes. Neve a csongrádi fiatalok, könnyűzene-rajongók között nem teljesen ismeretlen. 1982 februárjában verbuválódott a kis csapat. Jelenleg tagjai Mozsár Erika orgonista, a Batsányi János gimnázium elsőéves óvónőképzős tanulója, az együttes vezetője Oravecz János szólógitáros, a Vörös Csillag Termelésszövekezetben lakatos, Lénárt István akordgitáros, a faipari szakközépiskola 4. osztályos tanulója, Kákai Attila dobos, gimnazista és Kátai János basszusgitáros, a csongrádi vízmű dolgozója. — Shake: rázás, lökés, hidegrázás, vibrálás, hasadás. Van köze a névválasztásnak az angol shake szóhoz? — Nem. Véletlen műve. Fellapoztuk a szótárt, s ez a szó jól csengett. Jelenleg névváltoztatáson gondolkodunk. — A szöveget ti írjátok, a zenét ti szerzitek. — Bennünket ért benyomásokról, velünk történt dolgokról megírjuk a szöveget, aztán elkészül hozzá a zene. Vagy például Petőfi Sándor A kutyák dala és A farkasok dala című versét is megzenésítettük. Főleg rockzenét játszunk, de egyes számokban keverednek a stílusok: bluse, skan, s az új hullám zenei elemeivel is ötvözünk. — Mi az együttes célja? — Szeretnénk, ha a fiatalok kellemes estét tölthetnének el koncertjeinken. Ezen kívül elgondolkodásra szeretnénk ösztökélni a bennünket hallgatókat. S természetesen jó lenne elérni, hogy Csongrádon is kialakuljon aktív könnyűzenei élet. Szívesen segítünk másoknak, akik még nálunk is amatőrebbek. Mi is meglepődtünk, milyen sok fiatal próbálkozik a városban gitárpergetéssel. Távolabbi tervünk, hogy hivatásszerűen foglalkozzunk könnyűzenével. Persze ehhez sok tanulásra és pénzre lenne szükségünk. No meg próbateremre. — A felszerelésetek saját zsebből finanszíroztátok. Körülbelül 100 ezer forintba került a viszonylag elfogadható minőségű felszerelés beszerzése. Tehát az alapindítás megvan. — Igen. De azért akad még probléma. A városi Ifjúsági Háztól nagyon sok segítséget kapunk, de szükségünk lenne egy próbateremre, ahol legalább heti 10 órát rendszeresen gyakorolhatnánk. Enélkül nehéz előre lépnünk. — Halottam, elég nagy a fluktuáció együttesetekben. — Személyi változatok akadnak. Van, aki továbbtanul, s nem csak a várost, hanem bennünket is itthagy, egyikünk nemrég kapta meg katonai hernyóját. Sajnos sehol sem találunk egy jó énekest. — Milyen a zenei felkészültségetek? Erika 5 éve zongorázik. Ő a legképzettebb zeneileg. A többiek autodidakta módon ismerkedtek először a zenével. Lehetőség van arra, hogy az Országos Szórakoztató Zenei Központ kezeléti kirendeltsége által szervezett tanfolyamon rést vegyünk Közülünk egy ember már tanult ott, s most egy másik együttestag is jelentkezik, hogy megismerkedjen az alapvető fogalmakkal. * A Shake együttes fiatal tagjai akarnak, szeretnének valamit. Felléptek az Ifjúsági Házban, koncertet adtak a Körös-toroki strandon, a Prognózis együttessel közösen szerepeltek Hódmezővásárhelyen, magnófelvétel és ismerősök útján több magyar városban igyekeznek megismertetni magukat, szórakoztatták a fiatalokat több csongrádi közép- és általános iskola klubrendezvényén. iskolaünnepségen az ifjak fülejiek befogadhatóbb, ismertebb zenével igyekeztek átvarázsolni a mozgalmi dalokat. A bennük buzgó forrásokat, energiát kamatoztatni lehet és kell is. NÉMETH ILONA A csongrádi Shake együttes Célja: a város könnyűzenei életének fellendítése PÉNTEK, 1983. AUGUSZTUS 19.