Csongrád Megyei Hírlap, 1983. augusztus (40. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-24 / 199. szám

Az Alföldi Porcelángyárban Mit mond az üdülési statisztika? A vásárhelyi Alföldi Por­celángyár 2 ezer 600 fős dol­gozó kollektívája az idén több üdülési ajánlat között válogathatott. Sepsei Sá­­muelnéval, a gyár üdülő­­felelősével erről beszélget­tünk. — Ebben az évben 662-en üdülhettek, részben SZOT beutalóval, részben pedig a vállalat által biztosított üdü­lőkben — Mártélyon, Rác­kevén, Zamárdiban. Közülük 606 fizikai dolgozó. — Milyen tapasztalatokat hozott az idei üdülési sze­zon? — Általában érződött a megnövekedett utazási költ­ségek hatása. A távolabb levő üdülők iránt némileg csökkent az érdeklődés, mivel a kiadásokat jelen­tősen megnövelte az utazá­si költség. Ez különösen egyes külföldi üdülőjegyek esetében volt tapasztalható. — Hányan voltak SZOT- üdülőkben? — Ebben az évben 193 dolgozót tudtunk beutalni. Többen kértek beutalót a hegyvidékre, sajnos, nem sokat tudtunk adni. Némi­leg javult a gyógyüdülős beutalójegyek aránya. En­nek örültünk, mivel sokan igénylik. Sajnos, évek óta nagyon kevés a gyermekes üdülőjegy, sokkal több csa­ládos beutalóra lenne szük­ségünk. Ebben az évben például 4 kétgyermekes és 3 egy­gyermekes üdülőjegy volt. Mondanom sem kell, mennyire kevés ez a gyár dolgozóinak igényéhez ké­pest. — Milyen az érdeklődés a gyári üdülők iránt? — Vállalatunknak Zamár­diban, Mártyélyon és Rácke­vén van üdülője. Zamárdi­ban 207, Ráckevén 127, Mártélyon pedig 87 személy üdült. Kellemes környezetben pi­­henőtívek és ragyogó ellá­tásban részesülnek a gyár dolgozói az NDK-csereüdü­lés keretében is. Az idén 37-en Meissenben és­­Babar­con töltötték nyári szabad­ságukat. A dolgozókat a költség csökkentése céljából térítésmentesen, saját autó­busszal visszük Budapestig és vissza. Ebben az évben kísérlet­képpen csereüdülési szerző­dést kötöttünk az esztergomi Laboripari Művekkel. Dö­­m­ösi üdülőjükben 16 gyári dolgozónk tudott pihenni. A kedvező tapasztalatok alapján a jövő évben már a jelenlegi létszám dupláját fogadják Dömösön. — Milyen intézkedésre lenne szükség ahhoz, hogy könnyebb legyen az üdülő­felelős munkája? — A dolgozók által el­mondottak alapján tapasz­talom, hogy az útiköltség emelkedése az alacsonyabb keresetű dolgozók üdülési igényét csökkentette. Szak­­szervezeti bizalmijaink több­ször felvetették, miért nem lehet az üdüléshez igénybe venni másodszor is a szak­­szervezeti félárut? (Jelenleg csak évi egy alkalomra ér­vényes a szakszervezeti uta­zási kedvezemény.) Bizonyá­ra sok családnak segítséget jelentene, ha tudnánk csök­kenteni az üdülési kiadá­sokat a féláru kétszeri fel­­használásával is. — Hogyan bírálják el az üdülési kérelmeket? — A beérkezett igénye­ket a szakszervezeti bizott­ság üdülési albizottsága rangsorolja, illetve ítéli oda az arra jogosultaknak. Ter­mészetesen először a bizal­mi csoport és a főbizalmi javaslata szükséges az igény­léshez. Az elbírálás után az üdülőjegyek odaítéléséről ki­értesítjük a dolgozókat, és egy hónapon belül kell be­fizetniük a beutaló jegyek árát. Utána már csak a jó idő kell és elkezdődhet a kel­lemes nyaralás. DURA GÉZÁNÉ Az utóbbi időben a 47-es­­ úton haladva, a sóshal­mi iskolához érve többen le­lassítanak, sőt, megállnak kocsijukkal. Kíváncsisággal vegyes tisztelettel szemlélik az iskola sarkánál, az út mellett levő világháborús emléket. A tisztelet a szo­bor márványtábláján feltün­tetett odaveszetteknek szól, hisz’ egy értelmetlen hábo­rúnak lettek az áldozatai. A kíváncsiság pedig abból adó­dik, hogy a szobor láthatóan nem új, arra a helyre csak az elmúlt években került. Erre a szobor lapján levő kis tábla ad feleletet, már amennyire egy mondatban lehet. Ugyanis ez a szobor a ve­­reskutasi iskolánál volt az­előtt, ahol a környékbeli, úgynevezett belsőszerháti határrészen lakók közadako­zásból állították a háború­ban odaveszett hozzátartozóik emlékére. Tábláján, amelyet 1925 pünkösd vasárnapján avattak, 65 név kapott he­lyet, vagyis egy iskola kör­zetében annyi halottja volt a háborúnak. Ez a szám is igazolja Szenti Tibornak (a Csongrád megyei Hírlapban a közelmúltban megjelent cikksorozatában) azt a szá­mokkal is alátámasztott meg­állapítását, miszerint Vásár­hely az országhoz viszonyít­va aránylag több élettel adó­zott a háborúnak. Nyilván a behívó urak szemében szál­ka volt mind a parasztság ,,kossuthossága”, mind az agrárproletárság szocialista érzelmű megmozdulásai. Ez a két társadalmi osztály al­kotta akkor a város lakos­ságának nagy többségét, ezért úgy gondolták, nem baj, ha egy kicsit ritkul. A felszabadulás utáni nagy politikai, gazdasági, társa­dalmi átalakulás viszont megpecsételte a szobor kör­nyezetének a létét. Addig azon a részen a kisparaszti tanyák hajításnyira voltak egymáshoz, aminek követ­keztében az iskolába ötven­hatvan gyerek járt tanulni. 1950-ben, az állami gazdaság megalakulása után a tanyák rohamosan lakatlanná vál­tak, lebontásra kerültek, aminek következménye lett az iskola elnéptelenedése, majd lebontása is. A szobor ott maradt a határban egye­dül, kitéve időjárásnak, gé­peknek­ felelőtlen elemek pusztításának .­­.. Az érzelmileg hozzája kö­tődők ekkor határozták el, hogy valamit tenni kell. Ot­tani gondozása értelmetlen­nek tűnt. Így jutottunk arra az­ elhatározásra, hogy a sashalmi iskolához helyezzük át, ahol az épületet a taní­tás esetleges megszűnése után sem bontják le, s a fő­út nyilvánosságot és bizo­nyos védelmeit is nyújt neki. Az áthelyezés technikai le­bonyolítása viszont hatalmas feladatnak tűnt. Bár bizo­nyos pénzfelajánlások is vol­tak, tudtuk, hivatalos díja­zásért fogadott eszközöket fi­zetni nem bírjuk, csak tár­sadalmi segítséggel tudjuk célunkat megvalósítani. Nem is­­csalódtunk. Mindenki se­gített, akit ez ügyben meg­szólítottunk. Elnyertük a vá­rosi tanácsnak, a Tornyai János Múzeumnak, a helyi Rákóczi Tsz-nek, mint hiva­talos hatósági és gazdálkodó szerveknek a segítségét, ame­lyek erkölcsi, anyagi, tech­nikai­­támogatást nyújtottak ebben az ügyben. Azok a dolgozók, akiket többletmunkára kértünk, szinte örömmel vállalták, mert mint mondták, ritkán adódik, hogy egy szobor át­helyezésében vegyenek részt. Dicséretes az anyagiakkal se­gítők gesztusa, s nagy pat­­rónusunk volt a sóshalmi is­kolában tanító házaspár, Ke­néz Sándor és felesége. Ezúton mondunk köszöne­tet mindazoknak, akik e szép és ritka feladatból részt vál­laltak. Úgy érezzük, segítsé­gükkel kettős célt szolgál­tunk. Azon túl, hogy az odaveszetteknek az emlékét őrizzük, figyelmeztetve is egy háborúnak az életek közt végzett pusztítására, egy műemléket mentettünk meg a biztos pusztulástól, amelynek néprajzi jellege is van, hisz’ a letűnt tanyavi­lág egy jellegzetes darabja került rendezett és viszony­lag védett helyre. SZENTI ANDRÁS Ik­ helyen egy régi saner SZERDA, 1993. AUGUSZTUS 24. Úttörő­ elnökségi ülés Kedden délután ülést tar­tott a vásárhelyi városi Út­törőelnökség, a Radnóti Miklós Úttörőházban. A ta­nácskozáson jelen volt Oláh János, a városi pártbizott­ság osztályvezetője és Ro­­hony Anikó, a KISZ városi Bizottságának titkára is. A testület Cselőtei Éva el­nökletével elsőként az úttö­rővezetők városi konferen­ciájára készített javaslatot vitatta meg. A jelentést, amelyet az elnökség meg­tárgyalt és kiegészített az október 1-én megrendezésre kerülő városi konferencián terjesztik elő. A testület a továbbiakban személyi kér­désekben döntött. Folytatódik az úszótanfolyam Vásárhelyen, a HVSE szer­vezésében megkezdett, de ideiglenesen megszakított úszótanfolyamot­­ folytatják. Kérik a résztvevőket, hogy csütörtökön reggel a már is­mert, erdeti időpontban je­lentkezzenek az oktatóknál. A szövőlepke második nemzedéke is támad Következetes védekezésre van szükség Egymást is figyelmeztetni kell! Nemcsaf! egyéni, társadalmi érdek is Hihetetlenül sok gondot okozott az idén országszerte — így Vásárhelyen is — az amerikai szövőlepke elterje­dése és károkozása. Sok ten­nivalót adott a kiskertek tu­lajdonosainak is az ellenük való védekezés. Azaz, csak azoknak, a kertgazdáknak, akik szívükön viselték gyü­mölcsöseik épségét, kertjük esztétikai szépségét. Sokan ugyanis az idén sem fordí­tottak elég időt, energiát a mindent letaroló fehér lep­kék elpusztítására. Annak ellenére is az állapítható meg, hogy ez évben kedve­zőbb tapasztalatokat szerez­tek az ellenőrzést végző szervek szakemberei. Mint ahogyan Gregus László, a Csongrád megyei Növényvé­dő és Agrokémiai Állomás körzeti felügyelője elmond­ta, vannak egyes kertek, amelyekben egyáltalán nincs vagy kevés a kárte­vő, máshol meg sok, így Pe­­perében és az Aranyágban viszonylag kevés szövőlepkét találtak, míg a kishomoki rész továbbra is a legfertő­zöttebb terület. Éppen ezért ott komolyabb védekezésre van szükség. Fontos a kevésbé károsí­tott részek mentesítése is, hiszen ezzel csökkenthető — helyenként megszüntethető — az áttelelő nemzedék. Igen jó irtó szerek a Fitból­l, a Ditrifon, az Unifosz, a Decis és a Chinetrin. Kö­zülük azokon a fákon, ame­lyeken érik a gyümölcs, a rövid várakozási idejű szere­ket érdemes felhasználni, így például a Decist, a Chi­­netrint és az Unifeszt. Tekintettel arra, hogy a most még helyenként gócos fertőzöttség rövid időn belül kiterjedt méretűvé válhat, feltétlenül szükség van az állandó és következetes vé­dekezésre nemcsak egyéni, hanem társadami érdekből is. Erre egyébként a lelkiis­meretesség mellett a folya­matos ellenőrzések is figyel­meztetik a kiskerttulajdono­sokat. A felügyeletet végző szakemberek továbbra is járják a házikerteket, tanyá­kat, zártkerteket és a mu­lasztókkal szemben szabály­sértési eljárást kezdemé­nyeznek. Az iskolaév kezdése előtt Tanszer- és tankonyvellatas A nyári szünidőből már nem sok van hátra; az­ isko­laév augusztus 29-én megkezdődik. A szülők, bizony, kény­telenek kinyitni pénztárcájukat, hogy gyermekeiknek az előírt taneszközt és iskolai ruházatot megvásárolják. A július 18-án kezdődött engedményes tanszervásárlási ak­ció augusztus 6-án ért véget. Már a nyár közepétől arra ösztönözték a szülőket, hogy ne közvetlenül az iskolakezdés előtt szánják el ma­gukat a vásárlásra, így nem volt zsúfoltság a papír- és iró­­szerboltokban. A családi költségvetésben is egyenleteseb­ben oszolhatott meg a kiadás: júliusban engedményesen vehették meg a tanszerek nagy részét, augusztusban — a nyári vásár árengedményét is kihasználva — az iskolai ru­házat egy részét, e hónap végén pedig a tankönyvekre ke­rül a sor.­ ­ Milyenek az eddigi ta­pasztalatok a tanszer­el­látás terén? A bevásár­lásból gyakran bevásárló­­körút lett, mivel esetleg boltról-boltra kellett járni, amíg a kívánt cikket be­szerezhették a szülők. A Papír- és Irodaszer Értéke­sítő Vállalat délmagyaror­szági kirendeltségének igaz­gatójától, ifj. Rovó István­tól megtudtuk, hogy Csong­­rád megyében május köze­pétől folyamatosan szállíta­nak kiskereskedelmi partne­reiknek: a DELTA Kiske­reskedelmi Vállalatnak és az áfész-nek. Az idei ellátás szinte zökkenőmentesnek nevezhető. A füzetekből és az egységcsomagba kerülő alapvető cikkekből az igé­nyeket ki tudták elégíteni. Az ajánlott, azaz az egy­ségcsomagokon kívüli tan­szerek közül még egyesek hiányoznak. Így gondot je­lent, hogy még nem kap­ható az általános iskolák első osztályosai számára szükséges betű- és szókép­­tartó, a piros és kék rost­­b­on, a felsőbb osztályosok sem találhattak a papír- és írószerboltok pultján, tem­perakészletet, a betűíráshoz szükséges külföldi gyárt­mányú technikai tollat és fekete tust. A könyvcímke, a hegyező, a fűzőlap,é­s spi­­rálvázlatfüzet, a füzet­­borító, az egységcsomagos könyvborító és a burkoló­papír is hiánycikk egyelőre. Az előző tanév tapasztala­tai alapján készültek fel az 1983—84. évre. Mivel a kiadott tanszernormák csu­pán irány jellegűek, a pe­dagógusok igényei ettől mennyiségben és árufajtá­ban is eltérhetnek. Az ipari háttér hiányosságai, a szál­lítási nehézségek mellett ez is oka a hiánycikkek kelet­kezésének. A PIÉRT vezetői szerint augusztus végére a teljes áruskálában ki tud­ják elégíteni az igényeket. A kedvezményes iskola­­t­á­s­k­a-vásár idején a for­galmazók között verseny alakult ki, más engedélyt adott például a Centrum Áruház és megint mást a PIÉRT kiskereskedelmi partnerei, így a vásárlónak érdemes volt tájékozódnia az árakról, mielőtt megvette a kiválasztott táskát. A növőfélben levő gyer­meknél az iskolaruhá­zatot is szinte minden év­ben fel kell­ újítani. A Komplett Ruházati Vállalat gyermek­boltjaiban bőséges volt a választék fiú, és lány iskolaköpenyekből, színben, fazonban és méret­ben is ki tudták elégíteni az igényeket. Jelenleg csak a kisebb méretekből van ke­vesebb, de a hónap végéig még várható szállítás. Fe­hér zoknit is lehetett kap­ni, de a kicsi méretek iránt annyira nagy a kereslet, hogy a szállítás akadozása miatt ezt nem tudják min­dig kielégíteni. Fehér blúz, sötétkék szoknya és nadrág nem minden méretben kap­ható. A sportboltokban a piros és fekete színű, kis­lányoknak való tornaruha szinte minden méretben megtalálható, a kék színű­ből hiány van, pedig van­nak iskolák, ahol ehhez ra­gaszkodnak. Fiúknak való tornanadrág és atléta csak ritk­án kapható. A gyermek­melegítőből és a tornacipő­ből bőséges a választék fa­zonban és méretben egy­aránt. A szállítás folyama­tos, így remélhetőleg az is­­­kolaruházatban csak az időszakos hiánycikkekről van szó. A tankönyvek az évad­nyitó után kerülnek a ta­nulók kezébe, de ezt a moz­zanatot széles körű szerve­zőmunka előzi meg. Szeged és Csongrád megye Duna— Tisza közre eső települései általános iskoláinak tan­könyvellátását a Mű­velt Nép Könyvterjesztő Vál­lalat Tömörkény könyves­boltja szervezi. Nagy Ká­­rolytól, az üzletvezetőtől megtudtuk, hogy minden eddiginél kedvezőbb a je­lenlegi helyzet: a 190-féle tankönyvből mindössze ki­lenc új és négy régebbi ki­adása hiányzik és az előző évekhez képest lényegesen jobban állnak az elosztás­sal és a szállítással is. Ahogy tervezték, augusztus 24-re minden raktárukban fellel­hető tankönyv megérkezik az iskolákba. A múlt héten hiányzott még például a hatodik osztályos új föld­rajz- és élővilágkönyv a feladatlappal együtt, vala­mint a nyolcadik osztályos nyelvtan-munkafüzet és az új kétrészes történelem­könyv. Ha időben megér­keznek a hiányzó tanköny­vek, akkor ezek is az isko­lákba kerülnek szeptember elejéig. A feladatlapok az új tanévtől kezdve zártak, azaz minden tanuló csak egy példányban és csak az iskolába vásárolhatja meg. Remélhetőleg pontosan any­­nyit rendeltek az iskolák, amennyi tanulónak szüksége lesz a különböző feladatla­pokra, ellenkező esetben fennakadások várhatók az ellátásban. Az idei kedvező helyzetkép annak is köszön­hető, hogy a szegedi Petőfi Sándor általános iskola most is készségesen együtt­működött velük: egész nyá­ron raktárnak használhatták a tornatermet. A szegedi közép- és szak­munkásképző iskolák, vala­mint egy makói szakmun­kásképző intézet tankönyv­­ellátását a Művelt Nép Mó­ra könyvesboltja szervezi meg. Sok huza­vona után végül is a szegedi közép­iskolák közül a Tömörkény gimnázium ajánlotta fel se­gítségét: két tantermét egész nyárra átadta tan­­könyvraktárnak. Schreiter Tibor­né üzletvezető-helyett­es szerint az idén jó a közép­iskolai tankönyvellátás: időben megérkezett a könyvek 90 százaléka. Az elosztóraktárba már július 15-től érkeztek tankönyvek, egy-két esetben fordult csak elő, hogy a megrendeltnél kevesebbet szállítottak va­lamelyikből, valamint a hiányzó könyvek listája is kevesebb adatot tartalmaz, mint az előző években. Még hiányzik a szakközépiskolák közismereti tankönyvei kö­zül például a negyedik osz­tályos matematika, történe­lem és orosz, valamint az erdészeti és a közgazdasági szakközépiskolák néhány szakkönyve. Várható azon­ban, hogy iskolakezdésre ezek is a­ tanulókhoz ke­rülnek. Augusztus­­ 16-tól szállították az iskolákba az addig megérkezett tanköny­veket. Az iskolákban árusít­ják, de az eddigi gyakorlat­tól eltérően szeptember 12- től körülbelül október köze­péig a könyvesboltokban is megvásárolhatók lesznek. Az általános iskolait a Tömör­kény, a középiskolai tan­könyveket a Móra könyves­boltban kapjuk meg Szege­den. (Ez a rossz igényfel­mérésből következik, a rossz iskolai elosztást hivatott helyrebillenteni.) Az a diák, akinek iskolájában nem ju­tott tankönyv, ezekben a bólékban megveheti. Októ­ber közepétől — az eddi­giekhez hasonlóan — a Tan­könyv és jegyzetbolt árusít­ja a megmaradt tankönyve­ket. A megye többi városa iskoláinak ellátását a helyi könyvesboltok készítették elő — hasonló eredménnyel. A legnagyobb gondjuk talán azoknak van, akik az ajánlott, illetve köte­lező olvasmányokat kívánják most beszerezni. (Valószínűleg nyomdai okok miatt késnek a szállítások, de legkésőbb szeptemberben kaphatók lesznek a keresett könyvek.) Az általános is­kolások részére ajánlott ol­vasmányok közül van, ami jelenleg is kapható, de olyan is akad, mely még meg sem érkezett a boltokba. A Gő­gös gúnár Gedeon, valamint a Mosó Masa mosodája új kiadásban jelenik meg az idén. A középiskolás aján­lott és kötelező olvasmányok listáját nem ismertették a könyvesboltokkal hivatalo­san, csupán a kereslet alap­ján tudják felmérni, hogy mi az iskolánként is kü­lönböző kívánalom. Az új, olcsó kiállítású Shakespeare­­kiadás enyhített a gondo­kon, de a középiskolai tan­anyaghoz ajánlott többi könyvből sem a választék,­­ sem a példányszám nem ki-­­ elégítő még. V. I. 5

Next