Csongrád Megyei Hírlap, 1984. március (41. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-14 / 62. szám
4 A rendező, aki énekes volt Beszélgetés Premysl Koci csehszlovák vendégművésszel díjraüs ételén mutatja be új szegedi színház operatársa fiata Smetana világhírű tanoperáját. Az eladott snenyasszony-t A szegedi beantetónak két csehszlovák vemdégművésze is van. Ám előadást rendező Premmsi Koci érdemes és kiváló művész, és a vígopera fcoeeografusa Astrid Stúrova. Mindketten a utasai .'Stemzeti Színház tagjai. A Mentett Színház megjelölés mat samfeazat von egy fogattomkörbe többek között azOperaházait is. Smetana művének egyik teszúrárdja Liszt Ferenc ▼oft.. Ő hívta föl a figyelmet a vígopera jelentőségeire, a nemzeti zeneművek megteremtésének fontosságára. A művet most pedig olyan Steensmert csehszlovák művész állítja számiadra, mint Pnemysl Koci, akinek kalandos élete operai „bonyodalmakat” idéz. A művész sokoldalúságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy első osztályú sportolóként épp- úgy sikert aratott mint történetesen operaénekesként rendezőként, és ha mindehhez még hozzátesszük, hogy a Nemzeti Szíház igazgatója se volt, és a televízió műsorigazgatójaként is dolgozott életének csak bizonyos »«ttjait érintettük. — Ostravábam születtem !— mondja beszélgetésünk «terén —, méghozzá bányászcsaládból. Életem alakulásáról, pályafutásom sokszínűségéről most írom Jónapot, élet! című könyvemet Szeretnék mindent rögzíteni, hogy emlékeimet közreadhassam. Persze, ez a főönyv is úgy indul, mint általában az ilyen jellegű könyvek. ..Nem akartam «énekes lenni ..." — Ezek szerint más inspirálta... — Unokahúgom, Mila Kottová, a Nemzeti Színiházvilághrű Mozart-énekese biztatott Engem elsősorban a sport érdekelt, méghozzá a röplabda. Első osztályú ottazolt játékos voltam, akit válogatottnak is javasoltak. Végül is énekelni tanultam, de azt mindenképpen tud■*lbb, hogy bátortanító nem teszek. Vasek professzornál ez alatt isem sok mindent megtanultam. A felszabadulás idején én már ismert énekes voltam, de sportoló is. 1945-ben beléptem a pártba és egyre több elfoglaltságom mellett, alig intettt időm az éneklésre. ®**ete» Talich közreműködő- BevnA Prágába invitáltak. A jetes professzor fontos zenei személyiség volt, aki mindenképpen a legjobbak között kívánt látni. Én azonban úgy éreztem, hogy még keveset tudok. Nem költöztem Prágába, csak a próbaidő alatti vendégszereplésekre utaztam oda. A művésziBankám, valamint az egyre sokasodó pártmunkám miatt az aktív sportolást versenyszerűen nem folytathattam. — Hogyan alakult énekem pályája? — Amikor 1949-ben államosították a színházakat, egyszerűen áthelyeztek az ostravai színháztól a prágai Nemzeti Színházhoz, és ezzel gyakorlatilag megoldódott a kérdés, örültem neki, mert ekkor már megfelelő repertoárral rendelkeztem, és szívesen vállaltam a harcot, a szereplést. Hat év ■tett 41 főszerepet tanultam meg, úgy, hogy közben filmeztem is egy sportfilmben. Így a sportot sem tagadtam meg. Akkor azután megkezdődtek a vendégszereplések, a külföldi turnék, föllépések és ez igen sok kötelezettséget rótt rám. Karajan hívására például Bécsbe utaztam, ahol a Garmenben léptem föl, de repertoáromba tartozott a Tosca, az Anyegin, az Otello, a Borisz Godunov főszerepe éppúgy, mint mondjuk a Sevillai borbély, a Tannhauser, vagy a Bolygó hollandi énekesi szerepe. A tenortól a baszbaritonig szinte kivétel nélkül minden idevágó figurát megszólaltattam. — Úgy tudom, később vezetői tisztségeket is ellátott. — Igen. A Csehszlovák Televízió műsorigazgatója lettem 1969-ben és a Nemzeti Színház igazgatója is. Ezt a meglehetősen nehéz munkát — természetesen a zeneakadémiai tanárkodás mellett — 10 évig végeztem. A rendezés pedig már 1966- ban előtérbe került, és mint a jelzett intézmények főrendezőié dolgoztam. — Hogyan bírta ezt a sokféle művészi és adminisztrációs munkát? — Megmondom őszintén, szívesen csináltam, de sokszor orr énekesi pályám sínylette meg. Amerikán kívül minden földrészen rendeztem. Legutóbb éppen Ausztráliában, Sidneyben, 1979-ben azért Genfben még énekeltem. Koci sokszálú művészete ma már közismert Európában, és a legnagyobbak között tartják számon. Szegedi rendezése bizonyára új öszszefüggéseit emeli ki a népszerű vígoperának, amelynek próbái már megkezdődtek a színházban. POINER ZOLTÁN Az idén több vendéget fogadnak, sokrétűbb programot kínálnak Az Idegenforgalmi Hivatalok Szövetsége és a Tourinform sajtótájékoztatója Az Idegenforgalmi Hivatalok Szövetsége és a Tourinform kedden közös sajtótájékoztatón ismertették az 1984- es évre tervezett programjaikat, szolgáltatásaikat. A 19 megyei (valamint a dunaújvárosi) idegenforgalmi hivatal nevében Bercsényi Vince, a szövetség elnöke elmondta, hogy a megyei idegenforgalmi hivatalok az idén is nagy súlyt helyeznek a megyék fogadóképességének bővítésére. Jelenleg is a megyei hivatalok kezelésében van a hazai kempinghelyek 80 százaléka, a kereskedelmi szálláshelyeknek több mint a fele, és a fizetővendég-szolgálat mintegy 50 százaléka, amelyekhez 1984-ben újabb létesítmények, szállodák, további kempinghelyek kapcsolódnak. Programkínálatukban 16- féle pihenési, szórakozási, művelődési formát kínálnak, köztük falusi üdülésre, lovastúrákra, népművészeti programokra, gyógyüdülésre, ifjúsági, nyugdíjas, valamint hétvégi családi üdülésekre, dunai hajótúrákra nyílik majd lehetőség. E programok közül több mint 150-et kedvezményes áron kínálnak az Utazás ’84 kiállításon, amelyekre a kiállítás helyszínén lehet majd előfizetni. Fontos része az idegenforgalmi hivatalok tevékenységének a hazai lakosság külföldre utaztatása — tavaly a hivatalok forgalmának 20 százalékát ez tette ki—, amely újabb lehetőségekkel, bővült: 3 megye konvertibilis elszámolású utaztatásra kapott engedélyt, amelyet a szövetséghez tartozó több irodán keresztül is értékesíthetnek. Tavaly egyébként mintegy százezren vették igénybe a megyei hivatalok szolgáltatásait, ez több mint 3 milliárd forintos forgalmait eredményezett Padonyi Ágnes, a Tourinform szerkesztőségének vezetője elmondotta, hogy az idei évben tovább bővítették információs szolgáltatásuk körét. A Tourinform ma már tájékoztatást tud nyújtani valamennyi magyar szálláshely pontos adatairól; az 1984-es év nagyobb rendezvényeiről; a művelődési házak programjairól; az ország összes múzeumának kiállítási jegyzékéről, látogathatóságáról; a külföldi utazással kapcsolatos számos tennivalóról, például a vízumok kiváltásával kapcsolatos teendőkről. Folyamatban van az összes hazai utazási iroda, az idegenforgalmi hivatalok és és a szállodai vállalatok valamemnyi belföldi és külföldi ajánlatának feldolgozása is, amelyekről hamarosan szintén felvilágosítással tudnak szolgálni. (MTI) Amatőrfilm-bemutató Csongrádon Alig néhány éve alakult meg Csongrádon az ifjúsági ház amatőrfilm klubja. Az első „szárnypróbálgatások” után ma már komoly rangot vívott ki magának a kis közösség, egyre érdekesebb, színvonalasabb alkotásokkal lépnek közönség elé. Erről győzött meg bennünket a napokban megtartott csaknem kétórás műsor is, mely lelkes nézőtábor előtt zajlott le az IfjúságiHáz nagytermében. Várostörténeti szempontból igen értékes az a színes diasorozat, melyet helyi kiadású, kézzel színezett, régi csongrádi képeslapokról reprodukált Győri Lajos. A vetítést Dudás Lajos tanár, helytörténész remek szövegmagyarázata kísérte. Csongrád „magjáról” adott színes csokrot a Csongrád Belvárosa dokumentumriport-film, melybemutatta a műemlék jellegű barokk templom belső szépségeit, valamint az ősi településen élő idős emberek portréit, visszaemlékezéseit. Ez a riportfilm a XIV. dél-alföldi amatőrfilmszemlén harmadik díjat nyert. A „fahídról” készült dokumentumriport ügyesen, sokoldalúan,mutatta be a tiszai átkelőhely fontosságát. A „Csongrádi híradó” című film a Fűfőber csongrádi gyáregységét, a kenyérgyárat, a faipari kiállítást, a Háziipari Szövetkezet munkáját, az Alföld Néptáncegyüttest mutatja be, valamint a városi Télapóünnepségről adott színes képet. Eredetiségével, bátor stílusával aratott sikert az „Azt nem értem ..című riportfilm, amely a Kuri különdíját kapta a legutóbbi dél-alföldi amatőrfilmszemlén. Dr. Dragon Károly törökországi útifilmjében megszólaltatott néhány ott élő hazánkfiát is. A filmeik bemutatása után a klub tagtoborzót tartott, s továbbra is kéri új tagok jelentkezését. Az alkotókat dicséreteteti, hiszen öntevékenymunkájukkal, a lencse művészetével hozzájárulnak városuk hagyományainak megőrzéséhez, s a jelen fejlődésének megörökítéséhez. TÁRKONY ISTVÁN A magyar nyelvű szovjet lapok márciusi számai Szovjetunió c .folyóirat megemlékezik Gábor Andor születésének 100. évfordulójáról Botka Ferenc irodalomtörténész részletesen ismerteti azokat a szálakat, amelyek Gábor Andort a szovjet kultúrához kötötték. 63 magyarországi nagyüzem dolgozói vetélkedtek a közelmúltban a Szovjetunió ismeretéből. A Lenin Kohászati Művek által kezdeményezett nagyszabású szellemi verseny végeredményét ismerteti a Miskolci küzdőtéren című írás. Egyetemisták a hősei az Alkotó diákok című riportnak, amely a Kijevi Műszaki Főiskola példáján érzékelteti, milyen intézményes lehetőségek segítik a hallgatókat abban, hogy már képzésük folyamán kipróbálják erejüket a kutató és tervező munkában. Lányok, asszonyok Hetven éve jelent meg Oroszországban az első forradalmi női lap, a Rabotnyica. Az évforduló alkalmától Z. Tyimofejeva, az újság főszerkesztő-helyettese mutatja be az olvasóknak a 16 millió példányban megjelenő Rabotnyicát. A siker titka és az Ügyes kezű asszonyok című írások a kápolnásnyéki Vörösmarty I Termelőszövetkezet, valamint a békésszentandrási Szőnyegszövő Háziipari Szövetkezet életébe nyújt bepillantást. Fáklya A Fáklya változatos képet nyújt a szovjet emberek mindennapi életéről, munkájáról, kedvteléseiről A KOST gyára címmel Uszty-Ilimszk hétköznapjairól, a nagyberuházás építése során kötődött barátságokról számol be. Ugyancsak a Szovjetunió és Magyarország ipari-gazdasági kapcsolatait tárgyalja a Csepel Művek gyárairól készült cikksorozat harmadik része. Elkalauzolja a lap olvasóit a hagyományos Orosz Tél ünnepére is. A Fáklya március 18-án megjelenő 6. száma korunk egyik legégetőbb problémájával — a környezetvédelemmel — foglalkozik. Közérdeklődésre tarthat számot az ipari robotok gyártását és alkalmazását ismertető cikk. Megemlékezik a Fáklya a Magyar Tanácsköztársaság évfordulójáról is. Szputnyik A folyóirat nyitóanyaga A szovjet gazdaság lendületesen tör előre címmel átfogó képet nyújt az ország gazdasági életéről, a termelési szférákról, az 1983. évben elért eredményekről. Szerte a világon sok országban élnek emigránsok, akik ilyen vagy olyan okból hagyták el hazájukat. Egy részük gyökeret ereszt, sokan viszont egy idő után hazatalálnak A téma iránt érdeklődők figyelmébe ajánlják az Emigránsok, akik hazatérnek Oroszországba című írást. A Divat rovatban a negyvenévesek divatjáról, míg a Konyhaművészet című rovatban belorusz ínyencségekről olvashatnak. Jevgenyij Bogatirjev cikkéből megtudjuk, hogy a női magasugrás világrekordja 204 cm, s ezzel az eredménnyel a szovjet Tamara Bikova tizenegy újkori olimpián győzhetett volna... a férfiak versenyében. (Szovjet irodalom A folyóirat március száma Gevork Emin Hét ének Örményországról című művét közli. A könyv hét fejezetében — a korról, a vízről, a kőről, a földről, a tűzről, a betűkről és az énekekről szóló — az író hazája szociografikus hitelességgel leírt történetét mutatja be, az urartui kultúrától, a Biblia korától kezdve a mai napig, megismerkedhetünk a legnevesebb örmény tudósokkal, művészekkel, írókkal, költőkkel, ízelítőt kapunk az örmény népköltészetből, a középkori és modern költészetből. Útinapló Megjelent Békéscsaba• Tüskés Tibor József Attiladíjas író, irodalomtörténész görögországi útinaplója. A Békés megyei könyvtár irodalmi különlegességeket közreadó bibliofil sorozatának ez a nyolcadik kötete — a sorozatban eddig egyebek közt Darvas József ifjúkori költeményei, s a Polner Zoltán által gyűjtött régies népi imádságok láttak napvilágot A szép új csabai könyvecske kis példányszámban a könyvgyűjtőknek készült. A könyv szeretete Egyszer egy nagysorsú , valakit a tévé kamerája előtt a riporter kérdéseivel felbosszantott. A kérdezett férfiú így riposztozott: „Lehet maga műveltebb, mint én, de ne feledje: húszezer könyvet olvastam én is.” Ma is becsülöm a nagysorsú embert De akkor, szobámban, fotelem súgólyukából legszívesebben ezt mondtam volna neki: Ne így! A könyvet szeretjük, a könyv maga a sírig tartó szerelem. Nem számoljuk hányszor, mennyit. Ezt csak kamaszkorban tettük, akkor is ifjonti (buta) hencegésből. A szerelem, ez a szerelem végigkíséri életünket, amíg el nem hagy szellemi erőnk, amíg a könyv ki nem hullik a kezünkből. Húszezredik, százezredik lesz-e a földre ejtett kötet ki tudja. Senkire nem tartozik. A szerelem szent magánügy. Bár az embereknek jó szemük, fülük van. Szerelmünket látják arcunkon, hallják hangunkból, beszédünkből, tapasztalják, érzik tetteinkből. Belelátnak lelkünkbe, eszünkbe. Goethe, Puskin, Lermontov, Arany, Dickens, Tolsztoj, Faulkner és a többiek gondolatai fészket vertek a fejünkbe és — hol is még? A szívünkben. A munkánkban, a barátságunkban, a szerelmünkben. Ez a szerelem humanizált bennünket. Ez a szerelem a legszeplőtlenebb fogantatás. Ilyesmit akartam, szerettem volna akkor súgni. Másnap, vagy ezer nap múlva, mindegy, gyakran találkoztam fontos , kevésbé fontos emberekkel, akik sajátságos módon hadakoztak az írók, a könyvek ellen. Ma sem felejtem el: beszélgettem egy esti egyetemen előadó tanárnővel. Írni akartam munkájának Amolyan kérdezz—felelet lett volna a társalgásunk, de hamar abbahagytuk az egészet. Bátorkodtam megjegyezni, hogy a marxizmus a reneszánszát éli, beszéljen arról. Szóval menjünk vissza a valláshoz? — kérdezett vissza ő. Nyertem, folytattam Lukács Györggyel. Lukácsot nem tartjuk számon! E mondatnál felálltam és köszönésképp annyit mondtam: ó, de kár. Az ajtóból még: Európa több egyetemének díszdoktora az öregúr. Azért néha jót is írt. Akiket tiszta szívből sajnálok, azok a könyv nélküli ismerőseim, barátaim. Okos, értelmes, becsületes emberek, de fülük néha (gyakran) félrehalt. Panaszkodik az egyik, hogy bajba jutott, sokan cserben hagyták, de most igazgatóhelyettese segített. Ugye, milyen jó a kapaszkodó az életben, állapítottam meg én. Senkibe se kapaszkodom ! Nem vagyok én kullancs, kiabálta a barát. De nem vesztünk össze. A szerelem, a szeretet is önző, az önzés segédesebb, legszebb formája. Nemes veretű. Igényt tartanak rám, az időmre, a jelenlétemre, a gondolataimra, a lényemre, mert a szeretett ember jót, biztonságot, sugároz, s erre az őt szerető félnek szüksége van. Ezt igyekeztem ismerősömnek magyarázni (sok időmbe került) egy buta vádaskodó megjegyzésem után: te önző vagy. Partnerem az anyagiakra gondolt, a pénzre. Egyszer bénultam meg szellemileg. Egy asszony volt az oka, akit nagyon tiszteltem. Talán ő is engem. A thüringiai erdő szélén sétáltunk, a vezetőnk váratlanul így szólt: „Az írók önmagukat idealizálják. Akkor, régen, Attilának is megmondtuk, ne járjon külön, utakon.” József Attila a munkáshatalom géniusza lett, lass volt Elismerésünkkel nem mi teszünk neki szívességet, munkásságával ő tett nekünk. Hajtsunk fejet előtte, asszonyom. Hiszen az írók, költők felfedezték számunkra a világot, az életet Segítettek tisztázni bennünk (bennem) én és az emberiség kapcsolatáta is szégyenlem, hogy ' * ezt akkor csak gondoltam, de nem mondtam el. Semmi bánat, essünk neki Proust Az eltűnt idő nyomában című regényének — segíteni fog. SUHA ANDOR SZERDA, 1984. MÁRCIUS 14.