Csongrád Megyei Hírlap, 1984. május (41. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-19 / 116. szám

Ha az idegen a Napfény expresszel érkezik Szegedre, a vonat lépcsőjéről Alsóváros földjére lép a Nagyállomáson. Innen indul aztán tovább villamossal, busszal, vagy a soksok várakozó taxi egyikével, az esetek többségében a belváros felé. Így ez a rendkívül hangulatos városrész valahogyan kimarad a Szegeddel ismerkedők programjából. Egyetlen kivétel talán a Mátyás-templom, hiszen az építmény a maga nemében különleges, érdekes ritkaság. „A Szeged-Alsóvárosi Havi Boldogasszony-Templom újabb, de nem helyes megnevezéssel Mátyás-templom, az Alföld egyik legnagyszerűbb középkori műemléke. A mellé épült kolostorral együtt évszázadokon át (1444—1950) a ferencrendi barátoké volt. Múltja sokszor szinte azonos a város történetével” — írja Bálint Sándor. Nos, ezt a látványosságot a turisták sem kerülik el, gyakorta áll a téren idegen ,,fenségjelű” busz. Most, hogy hamarosan befejeződik a templom rekonstrukciója, a vadonatúj, vörösrézzel burkolt torony, illetve kupolája, és az újrafestett, vakolt falak még szebbé varázsolják az építményt Csakhogy ezzel véget is ért a hivatalos idegenforgalmi program. Ám ez egyszer induljunk el ellenkező irányba, például lefelé a Földmíves utcán! Baloldalt, az óvodával szemben áll a Hámán Kató általános iskola. Igazgatója, Pálmai Miklós, a hosszadalmas, sőt, izgalmas építési munkákról beszél: — 1973-ban kezdődtek a felújítási munkák, amikor sor került a födémcserére, s kijavították az ablakokat ajtókat. A mennyezetet tartó fenyőgerendák igen siralmas állapotban voltak, szabályosan szétporladtak a hosszú évek alatt, s az épületet hamarosan ki kellett üríteni. Ekkor kezdődött a vendégeskedés más iskolákban? — Csak később, 1977-ben zárták be az iskolát. Az alsósok a kettes gyakorlóba, a felsősöka Béke utcai általános iskolába jártak, egészen 1983 szeptemberéig. Addig tartott, ugyanis a felújítás, mert három évig teremtett lélek sem dolgozott az iskolánk rendbe hozatalánál. Ma 430 tanuló és 33 pedagógus tanuló dolgozik az újjávarázsolt épületben, ahol a legkorszerűbb körülmények között oktatunk. Gyakorló iskola lettünk. — Újra dicsőség lesz hát „humánosoknak” lenni ... — Sokan hozták és hozzák ide gyereküket. Szeptember óta százzal nőtt a tanulók létszáma. Elférünk, hiszen 21 tantermünk, van. Úgy hiszem, a 36 millió forintba kerülő felújítás, korszerűsítés igazán megérte. Az iskola mögött a Dobó utca is új burkolatot kapott. A kohósalak tetejére vékony bitumenréteget húztak , s már nem kell a sarat dagasztani — egészen a Szabadság térig. A Szabadság tér, lám most csendes, majdhogynem kihalt. Bezzeg, amikor az Alsóváros MÁV SE csapata rúgja itt a „bőrt”! A környező házak előtt sámlikon, kispadokon ülnek a szurkolók, öregek-fiatalok. — Harminc éve társadalmi munkában ápoljuk, javítgatjuk ezt a pályát — kezdi Romhányi Antal, aki tíz éve ment nyugdíjba a vasúttól, egyébként pedig körzeti népfrontbizottsági tag. — Meccseken a rendezői feladatokat mi látjuk el a Nacsa Sanyival, a Rácz Jóskával, meg Kovács Tónival. A csapat a megyei első osztály hatodik helyén áll, s jövőre lesz ötvenéves. Focizik itt a munkástól a mérnökig mindenki, de egytől-egyig alsóvárosiak! Valaha a tér közepe táján állt a Daróczi-kocsma, ma csak az ajtó befalazott kontúrja látszik, s a meccsek után a Marika presszóban koccintanak a győzelemre az alsóvárosiak. Átellenben, a tér sarkán, árulták a Lázárpék-féle ropogós kenyeret, de a táblát kicserélték tömítéskészítő kisiparosra. A Bures péket is régen eltemették, az ő műhelye most a sütőipar utánpótlás-nevelője. Pálfi utca, Világos utca, Paprika utca, Harmat utca, de sorolhatnám a végtelenségig ezeket a „nosztalgia”utcákat, amelyek a régesrégi Szegedből őriznek valamit. A kertes házak udvaraiban még mindig divat állatokat tartani, ám, csak saját szükségletre. Alsóváros igazi piacos körzet a gondosan ápolt kertekből a Marx térre hordják fel a virágot, a zöldséget, a gyümölcsöt. Egykoron gyalog indultak az asszonyok a teli kosarakkal, manapság rendszeresen jár a busz, sőt, a legtöbb házban autó is van. A vasúti töltés és az a beásó házsor közötti terület az igazi gyerekparadicsom. A „zaj”, mert ez a neve, hatalmas füves, rekettyés térség, ahol virít a sziksó, amit persze lehet söprögetni, és jó lúgoldatot lehet belőle készíteni. Az öregek valaha ezt használták mosáshoz, s a gyerekek dolga volt a begyűjtés. A Fűtőháznál, a vontatótelepen, szóval a „rendezőn” nagyot csattan két tehervagon, hangját messzire repíti a délutáni szél. Odébb már Hattyastelep házai rajzolódnak ki, de mi induljunk visszafelé a Bem tábornok útján, vagy, ha jobban tetszik, a Szabadkai úton. Eközben ismerkedünk meg Alsóváros múltjával, történelmével. Kalauzunk ismét Bálint Sándor. „Szeged éppen vízjárta felszíne miatt a középkorban még nem alkotott egységes város egészet. Felszeged, a mai Felsőváros, továbbá Alszeged, a mai Alsóváros különálló autonóm városok voltak ... Alszegeden inkább az állattenyésztés virágzott, és kiterjedt a szomszédos kun pusztákra is.” Az árvíz Alsóvárost sem kerülte el: „A pusztító víz Gergely napjának hajnalán Szegedre Rókus felől támadt. Rémületes erővel és gyorsasággal hömpölygött és tört át mindenen. Mire megvirradt, már Alsóvárosra zúdult a Szabadkai úton (a mai Petőfi Sándor sugárút táján), továbbá a temető felől. . . Szinte világvége rettenete vett erőt a népen. A házak égiháborút idéző reccsenéssel omlottak össze, hatalmas lángok törtek fel. Jeges eső esett, kegyetlenül fújt a metsző szél. Alsóváros népe hevenyében összeszedett holmijával részben a vasúti töltésre futott, részben az ősi oltalomhelyre, a kolostorba menekült várakozván az elszállításra ...” A városrész szabálytalan alaprajzú, zárt település, amelynek határa a Bécsi körút, a Petőfi Sándor sugárút, délről pedig a vasúti töltés. Régen innen kijáratok, kapu vezettek a nagyvilágba, ma már csak a nevek őrzik ennek emlékét. Itt van a Tompai kapu, a Pétervári kapu, másként Szabadkai kapu, meg a Középkapu. A vágóhídtól délre a Tanítói kiskertek házcsoportja húzódik, a kertsávok között még most is híres a Ballagitó és a Bánomkertek. A külsőváros, főleg a parasztházak, sajnos tünedező oromdísze a napsugár, istenszem. Ezek nem mások, mint vallási csodajelek, szakrális jelképek. Az itt élő emberek csak és kizárólag egymás között házasodtak, ide — például — egy felsővárosi nem udvarolhatott. Ez azártság természetesen máramegszűnt, s hol van már a Tömörkény jellemezte „zömök', bikanyakú, fekete „népe'’? A „paprikaváros” név azonban talán örökre Alsóvárosra tapadt, hiszen ez a környék Szeged világhírű paprika kultúrájának főfészke. . . . Megérkeztünk hát a Bem utcába, de javaslom ne sokáig időzzünk itt, mert a Zalka Máté laktanya előtt, de véges-végig, a csikorogva kanyarodó villamoson túl, az Április 4-e útjáig rettenetesen elhanyagolt az út, a ravasz kátyúban nagyot döccen a kerék. Forduljunk a Rákóczi utcára, ahol a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola 2. számú gyakorló általános iskolája után megpillantjuk a Vasutas Művelődési Otthont, amit csak egyszerűen „Kapcá”-nak ismernek a szegediek — különös tekintettel a bevonuló ifjakra. Pár házzal odébb, kedden és csütörtökön várja fogadóórára a lakosságot a körzeti pártszervezet és a népfrontbizottság. — Ezelőtt négy éve két részre osztották Alsóvárost — tájékoztat Takács Marcell, a kettes körzet népfronttitkára, a 624-es számú Szakmunkásképző Iskola tanára. — Az egyes körzethez tartozik a Rákóczi utca és a Bécsi körút közötti rész, a ketteshez pedig a Rákóczi utcától a vasúti töltésig húzódó városrész. Zömmel idős, nyugdíjas, leginkább vasutas, vagy tsz-ből kiöregedett emberek lakják a kettes körzetet, bár egyre több társasház is épül, ahová a fiatalok költöznek. Alsóváros önszanálásos terület, kevés az építési előírás. — Úgy tűnik, a lakosság változó összetételével a gondok is szaporodnak... — Az áruellátás nagyon rossz. Kevés az üzlet, s az is igen siralmas állapotban van. Gyakran előfordul, hogy kenyeret sem kapunk. A Szivárvány ABC-n kívül gyakorlatilag nincs is nagyobb bevásárló centrumunk. Ezért örülünk annak, hogy szeptemberben a Szabadság téren az új ABC alapozása megkezdődik, hozzáteszem Virág István tanácstagunk hosszú „küzdelme” után. — S az idős emberek? — A Vám téren van a szociális otthon, de az IKV nem hajlandó elvégezni a födémcserét, holott félő, hogy az idős emberekre szakad az egész — előbb-utóbb. A 600- as Szakmunkásképző Intézet tanulói társadalmi munkában vállalták a festést, de a födémcsere előtt nincs értelme hozzáfogni. Az idős emberekkel kapcsolatban nemrégiben környezettanulmányt végeztünk. Az adatfelmérések alapján kiderült, hogy sokan 2 ezer 500 forint nyugdíjat sem kapnak. A pártszervezettel közösen kérelmezzük, hogy ezek az emberek kivételes nyugellátást kapjanak ... Mert a társadalmi munkában még, mindig az öregekre számíthatunk elsősorban. A játszótér is társadalmi munkában készült, az utcák szépítése, ápolása, a lomtalanítási akció sikere szintén a közös összefogás eredménye. Ebben azonban oroszlánrészt vállaltak a fiatalok is. A Szegedi Szalámigyár és Húskombinát KISZ-esei a Mátyás-teret tartják rendben, a 624-es szakmunkásképző iskola műszerésztanulói a játékokat tartják karban, a Mérlegkészítő Ipari Szövetkezettel pedig szocialista szerződésük van. További gond, probléma, hogy az utcák sárosak, alig akad aszfaltozott utca, a csatornázás sem tökéletes, a gázvezeték kiépítése viszont a DÉGÁZ kapacitásának függvénye. A temetőnél húzódó Büdös árok eltüntetését évek óta kérik, ám az új záporelvezető gödör elkészültéig a környéken lakók még sokat szenvednek a kellemetlen szagtól. A vágóhíd és a temető után ismét a Nagyállomáshoz vezető útra kanyarodunk, azaz visszaérkeztünk kiindulási pontunkhoz. Nos, ne szálljunk vonatra, előbb hallgassuk meg az állomásfőnököt, Kisistók Sándort: — Az állomás 1890-ben épült, s jelenleg 500 embernek ad munkát. Bejárnink ide dolgozni Hattyastelepről, Ságváritelepről, de főként Alsóvárosról. „Fejállomás” vagyunk, ami annyit jelent, hogy idrjen indul elés, érkézik vonat, de tovább nem megy. Naponta 60 vonatotindítunk és fogadunk, az utasforgalmunk havonta meghaladja a 4 millió forintot. Az elmúlt év óta a gőzüzemet felváltotta a villamosüzem, s a Fűtőházból is kiszorultak a gőzösök. A fejlődés tehát megállíthatatlan, s ennek az idős mozdonyvezetők is örülnek, akik annak idején a gőzösöket vitték az ország minden tájára. Egész vas»» utasdinasztiák élnek itt Alsó« városon, s drukkolnak a Fűtőház csapatának ... .. . Alszeged, Paprikaváros, Alsóváros. Hogyan is búcsúzhatnánk tőle másként, mint a vonat ablakán is beszűrődő, hagymával keveredett paprikaillattal, ami sokáig megmarad az idegen orrában. S amikor a vonat elhagyja az első nagykanyart, végképp búcsút intünk utolsó házsorának. ÁRVA ÉVA SZEGED A szegedi Nagyállomás Napsugaras oromzat, „istenszemmel” A Szegedi Szalámigyár és Húskombinát több mint ezer dolgozónak ad munkát Pásztor utcai csendélet. (Fotó: Enyedi Zoltán) 4 Alsóváros SZOMBAT, 1984. MÁJUS 19.