Csongrád Megyei Hírlap, 1984. június (41. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-23 / 146. szám

Nemzetközi vízilabdatorna : Nagyváradé lett a kupa A vásárhelyi nemzetközi Vízilabdatorna zárófordulói jól tükrözték a háromnapos mérkőzéssorozatot. A csapa­toknak az utolsó napra is maradt erejük parádés ala­kításokra, és szoros küzdel­mes mérkőzésekre. Az első találkozón a KPK Korcsula kitűnő játékkal. 13 gólos különbséggel győzte le a lengyel együttest, amelynél a tornagyőztes korábban mindössze három góllal volt jobb. A két pont nélküli együttes találkozója nagy küzdelmet, és német győzel­met hozott. A torna záróta­lálkozója előtt még nyílt volt a kupa és az érmek sorsa: 8,8 pontja volt az Oradea és a Korcsula együt­tesének, 6 pedig a HVSE- nek. A vásárhelyi gárda ez­úttal elmaradt az előző na­pi teljesítményétől, bár az első két negyedben a sze­rencse is elpártolt az együt­testől,­­ így bronzérmes lett a rendező egyesület csapa­ta, az Oradea pedig veretle­nül nyerte a Hungalu Ku­pát. Eredmények: KPK Kor­csula—Lódz 16-3 (4-0, 2-1, 3-0, 7-1). Vezette: Ferenczi és Beier (NDK) Az utolsó negyedben vé­gig emberhátrányban véde­kezett a jugoszláv gárda, mert egy csatárt — általá­ban Segvicset — elöl hagy­ta az edző. Legjobb dobók: Segvics, Vojko 10—10, ill­etve Czaplicki 2. Halle—Kranj 9-7 (4-2, 2- 1, 1-2, 2-2). Vezette: Ba­jusz, Sorin (román). Az első negyedben szer­zett előny döntött. Leg­jobb dobók: Pierd­ot 4, il­letve Gravec 2. Oradea—HVSE 10-7 (3-1, 3- 0, 3-3, 1-3). Vezette: Mar­jai, Starika (jugoszláv). Az utolsó két negyedben jobb volt a vásárhelyi gár­da, de hátrányát már nem tudta behozni. Legjobb do­bó: Kovács 4, Garofeanu 2, illetve Pánczél, 2. A torna végeredménye: A torna legsportszerűbb csapata: Triglav Kranj; a torna legjobb kapusa: Ko­máromi József (HVSE); a legjobb mezőnyjátékosa: Fe­jér Iván (Oradea); a gólki­rály: Segvics és Vojko (Korcsula); a legfiatalabb játékos: Padovan, Vito (szintén Korcsula) lett. 1. Oradea 5 5 - - 72-41 10 2. Korcsula 5 4 - 1 70-39 8 3. HVSE 5 3 - 2 67-55 6 4. Lódz 5 2 - 3 51-62 4 5. Halle-Neustadt 5 1 - 4 38-7« 2 6. Kranj 5 - - 5 43-G8 0 10 Franciaország—Dánia EB-döntő? A meglepetésekben bővelkedő csoport­ küzdelmek után szombaton az elődöntők következtek a labdarúgó Európa-bajnok­­ságon. Szombaton Marseille-ben Francia­­ország és Portugália, vasárnap pedig Lyon­ban Spanyolország és Dánia küzd meg egymással. Hírmondó sem maradt a négy évvel ezelőtti, olaszországi EB-elődöntő mező­nyéből, akkor az NSZK, Belgium, Cseh­szlovákia és Olaszország maradt verseny­ben a csoportküzdelmek után. A rajt előtt mindenki Franciaország— NSZK .,álomdöntőt” várt, most pedi­g min­denki úgy vélekedik, hogy szerdán Pá­rizsba Franciaország és Dánia küzd majd az Európa-bajnoki címért. Vagyis a pa­pírforma és a közvélemény szerint szom­baton a franciák, vasárnap pedig a dánok sikere várható az elődöntőben. A négy elődöntős szakvezetői így véle­kednek: Michel Hidalgo (Franciaország): — Csapatom Platinitől vezérelve eddig várakozáson felüli játékot mutatott és ki­tűnő eredményeket ért el Franciaország az egyedüli, amely pontveszteség nélkül jutott az elődöntőbe. Várom a folytatást, de Portugália ellen nem lesz könnyű dol­gunk. Platini is említette, milyen egyér­telmű esélyesek voltak az KEK-döntő­ben a Porto ellen, s mégis milyen küzde­lem után lettek csak győztesek. Tehát nan küzdelmet és győzelmet várok. Fernando Cabrita (Portugália): — Mi már nem veszíthetünk semmit sem, a legjobb négy közé jutás csodála­tos. Nyugodtan léphetünk pályára, s ilyen­kor sok minden lehetséges. Franciaország kiváló csapat, a legjobb a mezőnyben, de a vállukra rendkívül nagy teher neheze­dik. Lehet, hogy ez a teher jobban nyom­­ja őket a vártnál szombaton Marseille­­ben? Miguel Munoz (Spanyolország): — Dánia kirobbanó formában játszott, eddig az Európa-bajnokságon, de például a belgák elleni 5-0-val egyenértékűnek tartom csapatom győzelmét a címvédő nyugatnémetek ellen. Felkészülünk a dá­nok elsöprő lendületére, nincs félteniva­­lónk, hiszen az NSZK ellen is bírtuk erő­vel, sőt föléjük is kerekedtünk. Bizako­dom. D­i Sepp Piontek (Dánia): — Ismerem játékosaimat, s bármilyen csapat ellen bízom bennük. Láttam a spa­nyolokat az NSZK ellen, harcosak, tapasz­taltak, de úgy vélem, lendületbe és gyor­saságban felettük állunk, s ezek a té­nyezők döntők a mai labdarúgásban. Csat­lakozón azokhoz, akik Franciaország— Dánia döntőt várnak. Motorcsónak Gyetvai második a Világ Kupán Budapesten, a Margitsziget mel­letti Dunaágban rendezték meg az SC-kategóriában a motorcsónak Vi­lág Kupát. A töb­bi hajóosztályban — a nemzetközi indulógárda mel­lett — az orszá­gos bajnokság he­lyezéseinek sorsát is ott döntötték el a versenyzők. Az eseményen részt vett Gyetvai An­tal (Szegedi Épí­tők Spartacus) is. A szegedi spor­toló Horváth Ist­ván mögött 900 pontjával a szin­tén nagyon érté­kes második he­lyet szerezte meg. Hogy miért „csak” ezüstérmesként végzett, annak egyetlen magyará­zata van: elörege­dett propellerjé­nek emelkedési szöge nem éri el a kívánt szintet, ezért nem tudta kellő mértékben felpörgetni mo­torját. A négy fu­tamból a három számításba vett­nél másodikként siklott át a célvo­nalon, egyszer sem tudta meg­előzni vetélytársát, akit korábban többször is legyő­zött. Az OB-kategó­­riában, a 350 köb­centis osztályban Feil János (Sze­gedi Volán) a nemzetközi me­zőnyben a har­madik, a bajnoki sorrendben a má­sodik helyen vég­zett. Árva Ferenc (Sz. Építők Spar­tacus) a nem ho­mogén motorok­nál az 500 köb­centisek versenyé­ben harmadikként ért célba. Megyénk ezüstérmes Salgótarjánban rendezték meg a termelőszövetkezetek első országos természetbarát találkozóját. A háromnapos rendezvényen megyénket képviselők kitűnően helyt­álltak. Az alábbi helyezése­ket, érték el. Versenytúrában a csapatverseny­­küzdelmei­ben a szegváriak negyedi­kek lettek. A lövészet csapat­­versenyében megyénk ezüst­érmet szerzett. Férfi egyéni­ben Berkecz Miklós (Szeg­vár) a 2., Papp Ignácz (Ásotthalom) 3. lett. Női egyéniben Szalma Éva (Ásotthalom) a dobogó má­sodik fokára állt. Megyénk női kispályás labdarúgó­­csapata bronzérmes lett. A lábtenisz egyéni versenyben Bite József, dr. Bene István sorrend alakult ki. Az úszás felnőtt és serdülő korosztá­lyában Haskó Zsolt nem ta­lált legyőzőre. Az összesített pontszámok alapján megyénk a vendég­látó Nógrád mögött máso­dik lett. Atlétika 361 sikerült dobóverseny A SZEOL AK atlétikai szakosztálya a hét közepén rendezte meg hagyományos országos dobóversenyét. Az eseményre az ország minden részéből érkeztek atléták, akik a jól sikerült erőpró­bán több jó eredményt ér­­­tek el Nők, súly: 1. Horváth V. (Szombathelyi Haladás VSE) 16,89. Diszkosz: 1. Saskőiné Szűcs Éva (SZVSE) 55,02. Gerely: 1. Janák M. (Cse­pel) 56,96. Férfiak, súly: 1. Ladányi (SZEOL AK) 18,62. Disz­kosz: 1. Tégla F. (II. Dó­zsa) 60,70, 2. Holló (Bp. Pos­tás) 59,00, 3. Saskői (SZVSE) 58,14. Ifjúságiak, nők, súly: 1. Csehó (SZEOL AK) 11,21. Gerely, Czikkely (SZEOL AK) 34,98. Diszkosz: 1. Vin­­cze (SZVSE) 35,96. Meghívásos verseny. Nők, 100 m síkfutás: 1. Palócz 12.20, 2. Papp 12.30 (mind­kettő SZEOL AK). Szentesi győzelem a megyei rangadón Sikerrel zárta az utolsó tavaszi fordulót mindkét szentesi teniszcsapat. A hét végi fordulóban a nőknél a megyei rangadóra került sor Tenisz Szentesen, míg a férfiak Szolnokon szerepeltek. OB II, nők: Szentesi Kinizsi—JATE SC 6-3 Az egyéni mérkőzések után már 4-2-re vezettek a szentesiek. A hazaiak győ­zelmeit Magyar, Szabó, Vajdovich É., Gulácsi, vala­mint a Vajdoovich É.—Ber­­kecz és a Gulácsi—Héjjá párosok szerezték. OB III, férfiak: Szentesi Kinizsi—Szolnoki MÁV-MTE 7-2 Szentesi győzelem értékét növeli, hogy idegenben si­került kétvállra fektetni az OB II-ből kiesett szolnokia­kat. Pontszerző: ifj. Virágh, Mészáros Cs., Virágh, dr. Tiboldi, Berezvai A., vala­mint az ifj. Virágh—Mészá­ros Cs., Wittmann—Mih­ai­­lovich párosok­­érése felé. A fiúknál az el­ső és második helyezett Gá­bor és Szigeti (mindkettő JATE), a lányoknál Mocsai és Weszelovszky (mindkettő JATE), valamint Pászti (Szentes) emelkedett a me­zőny fölé. Eredmények, gyermek fiú egyéni (32 induló): 1. Gá­bor, 2. Szigeti (mindkettő JATE), 3. Kanfi (Szentesi K., 4. Sonkodi (Szegedi Kinizsi). Páros: 1. Gábor— Szigeti (JATE), 2. Ungi—­ Dér (JATE), 3. Kanfi—Ká­dár (Szentes), 4. Szabó— Sonkodi (Szegedi Kinizsi). Gyermek leány egyéni (34 induló): 1. Mocsai, 2. Ve­szelovszki (mindkettő JA­TE), 3. Pászti (Szentes), 4. Vajdovich (Szentes). Páros: 1. Mocsai—Veszelovszki (JATE), 2. Pászti—Vajdo­­vich (Szentes), 3. Gedei— Varga (JATE), 4. Márton— Balogh (JATE). A hét végi műsor Lovassport: Dél-keletmagyarországi területi bajnokság, Vásárhely, Kutasd, úti tan gazdasági versenyistálló környéke. Délelőtt 7 órakor, dél­után 1­3.45-kor kezdődik a prog­ram. Motocross: Béke és barátság Kupa IV. fu­tama. Vásárhely: motocross pá­lya, 10 óra. Vízilabda: Országos serdülőbajn­okság: SZEOL AK—BVSC, Szeged, 12.00. Tömegsport: Falusi Spartakiád Kézilabda, kispályás labdarúgás, atlétika sportágak megyei döntője, Vá­sárhely, városi stadion, 9.00. Labdarúgás: NB-s ifjúsági bajnokság: SZE­OL AK—FTC SE, Szeged, Tisza­­parti stadion, 12.00. VASÁRNAP Lovasport: Dél-keletmagyarországi terüle­ti bajnokság, Vásárhely, tan­gazdasági versenyistálló kör­nyéke, egésznapos program 9 órakor kezdődik. Vízilabda: Országos ifjúsági bajnokság: Szentesi Vízmű—Szolnoki VSE, Szentes, 16.00. Országos serdülőbajnokság: Szentesi Vízmű—Szolnoki VSE, Szentes, 17.30. Labdarúgás: Területi bajnokcsapatok osz­­tályozója: DÉLÉP SC—Dunaúj­városi Kohász, Szeged, Szőregi úti sporttelep, 17.00, Jaczina. * Szentesen rendezték a megyei gyermek egyéni és páros teniszbajnokságot. Négy egyesület, a JATE SC, a Szentesi Kinizsi, a Csong­rádi Építők SC versenyzői adták le nevezésüket. A két­napos vetélkedés színvonala bizonyította, hogy a megye utánpótlása jó kezekben van, s megfelelő úton ha­lad a jobb eredmények el- Eladó 1 db vizsgáztatott IFA—W-50 L/NKP (dobozos) tehergépkocsi ügyintéző: Monostori Dávid eln­ö­khelyettes. Forráskút* Haladás Tsz. Telefon: Forráskút 13. Nehéz az ellenfél, de nem legyőzhetetlen mondják a DÉLÉP vezetői A Magyar Labdarúgó Szö­vetségben szerdán tartották meg a területi bajnokok NB II-be jutásért kiírt osztályo­­zójának sorsolását. Az ese­ményt dr. Terpitkó András, a területi versenybizottság elnöke és Sári László titkár celebrálta. Az eseményre dr. D. Szabó Árpád, a DÉLÉP SC ügyvezető elnöke így em­lékezett vissza: — Legelsőnek a DÉ­­LÉP-et húzták ki a „kalap­ból”. S egyben azt is közöl­ték velünk, hogy mi leszünk a pályaválasztók. Mint ilyen­kor lenni szokott, nem örül­tünk ennek. De hát állunk elébe a nehéz feladatnak. Igaz, hogy a közvélemény a hat bajnok közül a Vácot és a Dunaújvárost értékeli a két legerősebb csapatnak, azonban a labda kerek, és... Ondrik István, a DÉLÉP SC labdarúgóinak vezető ed­zője itthon várta a híreket. — Nem vagyunk elkese­redve különösen, ha a vesz­tett pontokat nézzük. Bár a Kohász négy mérkőzéssel többet játszott, egyenlően áll a két csapat. A dunaúj­városiaknak egyetlen elő­nyük van, hogy tavaly ugyan­ezt az osztályozót már vé­­gigjátszották. Csak akkor a Bakony Vegyész jutott to­vább. Véleményem szerint valamennyi területi bajnok NB II-es akar lenni, de csak három jut a második vonal­ba. Hogy melyik lesz ez a három, az majd július 1-én délután kiderül De döntő lehet, hogy melyik az a csa­pat, amely erre a két osz­tályozó mérkőzésre legjobb idegállapotban tudja a pá­lyára küldeni játékosait Azt is megtudtuk, hogy valamennyi bajnokesélyes jó előre feltérképezte a várha­tó ellenfelét. Érvényes ez a DÉLÉP-re és a Dunaújvá­rosra is. Mint Ondrik István megjegyezte, amikor a du­naújvárosiak itt jártak Sze­geden, egyszer sem játszot­tak a legjobb összeállítás­ban. Vagy a közép-, vagy a csatársoruk volt foghíjas. Szerencsére az osztályozó és a bajnokság vége közötti időszak elegendő volt arra, hogy a DÉLÉP SC legjobb­jai kiheverjék sérüléseiket. Mindenesetre vasárnap 17 órakor, a Szőregi úti pályán jó mérkőzés, nagy küzdelem várható. S talán az, hogy a szegedi építőknek nem ad­nak akkora esélyt, az még jó is. A klub vezetése szá­mít a szurkolók támogatásá­ra, bízik abban, hogy a kék­fehér színért rajongók mel­lett rengeteg szimpatizáns is jelen lesz a mérkőzésen. Ép­pen ezért a Volán 10. sz. Vállalattal megegyezve, a Bartók Béla térről külön au­tóbuszok indulnak — amint megtelnek — a stadionba. Az induló helyen a belépő­jegyek is megválthatóak. Vissza szintén sűrített autó­­buszjáratot indítanak. Tétmérkőzések előtt a szentesi pólós utánpótlás A hét végén folytatódik a serdülő- és ifjúsági korosz­tályban a vízilabda OB I idei bajnoki küzdelme. A szakemberek véleménye sze­rint kiélezett hajrára van ki­látás, mindkét korcsoport­ban. A Szentesi Vízmű ser­dülői várományosak a dobo­góra kerülésnek. Az átszer­vezett ifjúsági együttes pe­dig a kiesés ellen küzd. Mind az idősebb, mind a fiatalabb szentesi csapat ma Tatabányán lép vízbe, va­sárnap a serdülők 16-tól, az ifjúságiak 17.30-kor a Szol­nok ellen játszanak. Kiss Ottó technikai vezető sze­rint mindkét csapatuknak nehéz dolga lesz a jóképes­ségű Tisza-partiak ellen. Röviden A HMSE labdarúgó-szak­osztálya toborzót tart az 1968 augusztus 1. és 1971. december 31. között szüle­tett fiúk részére. Jelentkez­ni lehet minden héten ked­den, szerdán, csütörtökön a népkerti sporttelepen 15.30 órától Szőke József edzőnél. * A Diósgyőr házon belül lefolytatott vizsgálata alap­ján fellebbez az NB I-ből kiesett labdarúgó-csapattal kapcsolatos MLSZ-döntés el­len. * Az elmúlt napokban a ka­jak-kenu versenyeket ren­dezték az úttörő-olimpián. A csongrádi Ének-Zene Általá­nos Iskola csapata TC-IV. 500 méteres számban 5. he­lyet szerzett. Szombattól szombatig Lakástextil­­vásár Makon (LENIN TÉR 17—19.) Ágyneműk, bútorszövetek, MŰSZŐRMÉK, NYLON- ÉS SÖTÉTÍTŐ FÜGGÖNYÖK 30 százalékos árengedménnyel KERESKEDELI V­­ÁLLALAT JÚNIUS 23-TÓL 30-IG BÚTORBOLTUNK VARJA VÁSÁRLÓIT! kaphatók / SZOMBAT, 1984. JÚNIUS 23.

Next