Csongrád Megyei Hírlap, 1984. június (41. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-21 / 144. szám
ilffnWrTa *rf ▼ S'8 '»^-^Vsa CSMH HÍRMAGAZIN •■ ' ■,.? Í v- ■ ■ hIrmagízik CSMH HÍRMAGAZINIk-*'7;'1 ' V. ^5/* Az Alföldi Bútorgyár márkaboltja Évente 1CTV, mint 400 millió forint értékű bútort szállítanak el a szegedi Alföldi Bútorgyárból a különböző nagykereskedelmi vállalatok, és juttatják el az ország különböző városainak boltjaiba. Keresettek a szép termékek Csongrád megyében is. Szegeden, a Zöld Sándor utcában, már több éve saját boltjában is fogadja a gyár a vásárlókat. Az elmúlt hónapokban korszerűsítették, megszépítették az üzletet, amelyet szerdán délelőtt avattak fel ünnepélyes keretek között. Ma már ismét a régi helyen, szép boltban árusítja szép bútorait az Alföldi Bútorgyár. (Fotó: Enyedi Zoltán) • FERENCSIK JÁNOS BÚCSÚZTATÁSA. A Művelődési Minisztérium, a Magyar Állami Operaház, az Országos Filharmónia, a Magyar Zeneművészek Szövetsége és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tudatja, hogy Ferencsik János főzeneigazgató, kétszeres Kossuth-díjas kiváló művész búcsúztatása és temetése június 25-én, 13 órakor lesz a Farkasréti temetőben. 0 KIÁLLÍTÁS: Veres Mihály festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeumban július 23-án, szombaton délelőtt 11 órai kezdettel. A tárlatot Tornai József József Attila-díjas költő nyitja meg, a kiállítást Mladonyiczky Béla szobrászművész rendezte. ÚJ MUSICAL. A Lúdas Matyiből diszkómusical készült (a szerzők így: Fazekas—Balog—Bródy— Tolcsvay), amely a Magyar Színkör előadásában a szegedi Sportcsarnokban június 24-én, vasárnap este 8 órakor kerül (csak 18 éven felüli) közönség elé. A kétrészes diszkómusical produktumot Romhányi László rendezte, a szereplők között ott található Sáfár Anikó, Bencze Ferenc és Dózsa László, valamint a krónikás, Tolcsvay László. A közönségcsalogató fő attrakció azonban minden bizonnyal a diszkótánckaré és a „strep-tease görlök”-é. © GÁZKITÖRÉS. A Kőolaj- és Földgázbányászati Vállalat szakemberei és a kitörésvédelmi csoport munkatársai szerdán újabb kísérletet tettek a zalai gázkitörés elfojtására. A meghibásodott kitörésgátló berendezést azonban a hatalmas erővel feltörő gáz miatt egyelőre nem tudták másikkal pótolni- Beemelés köziben ugyanis elszakadtak az úgynevezett behúzó drótkötelek. Barabás László, a vállalat műrszaki vezérigazgató-helyettese, a művelet irányítója elmondta: a felkészültség mellett nagy türelemre van szükség ahhoz, hogy ez elemi erővel feltörő gázt megfékezzék. 0 PIROSBA HAJTOTTAK. Kecskeméten, az E5-öS főút városi átkelési szakaszán tehergépkocsival piros, tiltó fényjelzésen hajtott át Gulyás Pál 23 éves szentesi, (Tiszavirág u. 21.) lakos, amiért a rendőrség 4 ezer forint pénzbírsággal sújtotta. Kuczora Ferenc 29 éves szentesi (Török Sándor u. 40/A) lakos a helybeli, nagyhegyi fénysorompónál haladt át segédmotorkerékpárral tilos jelzésen, amiért őt is 4 ezer forintra bírságolták. Mint ismeretes, a közeljövőben, július 1-én hatályba lépő Kresz-módosítás és -kiegészítés a közúti közlekedés szabályait sok vonatkozásban megváltoztatja. Mindenről a Magyar Közlönyben megjelent 2 1984. (I. 29.) KM—BM számú együttes rendelet adott tájékoztatást; természetesen csak a konkrét változásokról, vagy újonnan bevezetett szabályokról és közúti jelzésekről, s nem részletezve azok pontos értelmezését, alkalmazásuk rendjét is. „Ez az új Kresz” címmel ugyan megjelent egy kiadvány folyóirat-formátumban, de — mint bebizonyosodott — igen kevés példányszámban a kereslethez képest: a sárga színű „füzetecskék” szinte néhány nap alatt hiánycikknek számítottak a megye valamenynnyi újságárus üzletében, pavilonjában. Az új ismeretek megszerzése, illetve a balesetmentes közlekedés érdekében kívánja csoportonként szervezett, konzultációkkal egybekötött előadásokkal segíteni a járművezetőket a TIT Csongrád megyei Szervezete és a Csongrád megyei Közlekedésbiztonsági Tanács. Ilyen — mindössze egy alkalomra szóló — előadás megtartására a megye valamennyi üzeme, vállalata, intézménye, gazdasága, vagy bármilyen tevékenységet folytató termelőegysége bejelentheti igényét a helyi TIT-titkároknál, vagy a szegedi 21-733-es városi telefonszámon. (Egy ilyen ismertető előadás térítési díja 600 forint.) A szervezők arra is kérik a munkaadókat, hogy egy-egy csoportba a konzultáció sikere — a vitás kérdések tisztázása — érdekében 25—30 járművezetőnél többet ne toborozzanak. A módosított Kresz ismertetésére, az előadások megtartására már a mai naptól lehet igényeket bejelenteni, szakmailag jól felkészült előadók várják a konkrét meghívásokat. A JÚLIUS 1-jéN HATÁLYBA LÉPŐ KRESZ MÓDOSÍTÁSÁRÓL: TIT- és KBT-előadások Az Állami Biztosító alapításának 35. évfordulója alkalmából tegnap, szerdán megemlékezést tartottak az ÁB Csongrád megyei igazgatóságán új törzsgárdatagok részvételével. A biztosító megyei szervezetének 250 dolgozója közül 184-en törzsgárda tagok, közülük a tegnapi ünnepségen 41-en vehették át öt-, tíz-, tizenöt, húsz- és harmincéves szolgálatukért a törzsgárdajelvényt Mészárosné dr. Schneider Klára megyei igazgatótól. A jubileum kapcsán az Állami Biztosító a szocialista brigádok részvételével országos vetélkedősorozatot hirdetett, melynek megyei döntője a közelmúltban zajlott le. A területi döntőbe két csapat került, a Vállalat Kiváló Brigádja címmel kitüntetett hódmezővásárhelyi Október 8. szocialista brigád és az igazgatóság dolgozóiból álló, arany brigádéremmel kitüntetett II. Rákóczi Ferenc szocialista brigád. Harmincöt éves az Állami Biztosító Vettem egy kötvényt a feleségem névnapjára. Igen, ajándékba vettem neki. Azt mondják, hogy a zugpiacon nagyon magas ára van a kötvénynek. A Keleti pályaudvar mellett ólálkodó kvarcóraárusok például bármikor megadnak egy ezerforintos óvodai kötvényért két, arrg használt, zenélő, felnőttférfi-órát. Ha jól megrázza az ember, még a Für Elise-t is tudja. Új elemmel men oda-vissza eljátssza. A mai áremelkedős világban ez a legjobb befektetés. De fekve nem játssza, mert nincs rá garancia. Szóval, hazavittem a kötvényt, és sugárzó arccal köszöntöttem föl életem párját. Ö men csak állt ott a szoba közepén, és várt. No — mondom —, édes Rozálkám, nem is örülsz? Kötvényt hoztam neked a névnapodra. Igazi, szocialista kötvényt, ett 8 százalékos kamatozásút. Tudják, mit mondott erre az én Rozálom? Két úllél felemelte, aztán kiejtette a kezéből, mint úri leány a koszos porronayot. ..Papírt hoztál a névnapomra? Kötvény Inkább vettél volna két szál szeafűt!. . Nesze neked, marxista középiskola ... Pedia két évig járta. — No de, egyetlen életem — magyaráztam neki a közgazdaságtant —, a szeafű elhervad, ez meg nyolc százalékot kamatozik! Jobb befektetés, mint az OTP-kölcsön! Többet ér, mint két lopott kvarcóra a Keletinél! — Hát ez az — borult sírva az asztalra. — Még egy vacak órát se tudsz nekem venni, bezzen kötvényre futja... — Jól van, Rózás — meredt föl bennem a közgazdasági férfi büszkeség. — Most elmegyek, és hozok neked szegfűt is meg órát is. Leaven meg a te akaratod. De ha fizetik az osztalékot, tudd, hogy bele se szagolhatsz ! Kimentem a piacra. A lengyel lepedőárusok, meg a belvárosi őstermelők standja között megtaláltam Tónit, a kötvénybukit. Mondom neki, hogy jártam az óvodai kötvénynyel. — Ezek a nők — legyintett megadóan —, a lábuk elé teszi az ember a lelkét, ők meg csak átgázolnak rajta. Tőlem is elvált az asszony, amikor házkötvényre cseréltem a télikabátját ... De rajtad azért segítek, pajtás. Adok az óvodai kötvényedért ear órain árit, mea ear szeafittermelőt. Igaz, ezek csak hét százalékot kamatoznak, de kettő van belőlük. Ne hidd, hogy keresek rajta, nekem is többe van... Jövőre viszont úgy fölment az árfolyamuk, hogy robban. — Biztosan robban? — No, hallod, hasból beszélek én? — Oké, csapj a tenyerembe! Ha biztosan fölrobban, adj kettőt, viszek a szomszédnak is, aki állandóan beveti a rádióját. .. Ágoston lászló BEFEJEZŐDÖTT CSONGRÁDIT Országos vetélkedő A kisegítő iskolák Csongrádon megrendezett VIII. országos komplex vetélkedőjén, 23 csapat hatodik-hetedik osztályos úttörői mérték össze tudásukat, felkészültségüket. Kedden és szerdán délelőtt a verseny 10 állomásán a különböző témakörből merítő feladatokat ügyesen oldották meg a kisdiákok: 82 százalékos volt az összteljesítmény. Délutánonként változatos programokon pihenhették ki a verseny izgalmait, fáradalmait, a Tőserdőbe kirándultak, Csongrád város nevezetességeivel ismerkedtek. Az ünnepélyes eredményhirdetésre szerdán, délután az Ifjúsági Házban került sor. Haraszti István, a Magyar Úttörők Szövetsége Országos Tanácsának titkára mondott zárszót, majd Takács Valéria, a MÚSZ Országos Elnöksége mellett működő gyógypedagógiai munkacsoport elnöke, a 18 tagú zsűri vezetője ismertette a verseny eredményét. A csapatverseny helyezettjei: 1. Győr (159. számú Tímár Vendel úttörőcsapat), 2. Nagykanizsa (5557. számú Asztalos Sándor úttörőcsapat), 3. Barcs (1018. sz. Satinka Sándor úttörőcsapat), 4. Makó (1712. sz. Petőfi Sándor úttörőcsapat), 5. Baja (748. sz. Türr István úttörőcsapat), 6. Pápa (5552. sz. Bites Mátyás úttörőcsapat). A zsűri a versenyzők közöl Siess József (Nagykanizsa), Veréb Zsolt (Velence), Nagy Szilvia (Baja), Büki Beáta (Barcs), Bergován László (Nyíregyháza), Bucsi Zsuzsanna (Győr), Szűcs Zsolt (Iregszemcse) felkészültségét, egyéni teljesítményét külön jutalmazta. A díjakat és az emléklapokat Varga Mihály, a Csongrád megyei Tanács művelődési osztályának főelőadója adta át. Az eredményhirdetés után kulturális műsor, majd este disco zárta a kétnapos rendezvénysorozatot. Jövőre módosult formában, szaktábor keretében rendezik meg a kisegítő iskolák komplex vetélkedőjének országos fordulóját. A RENDŐRSÉGI FOGADÓÓRA. A hódmezővásárhelyi rendőrkapitányság vezetője holnap, pénteken délelőtt 9-től 11 óráig tart fogadóórát a lakosság részére Vásárhelyen, Szántó Kovács János utca 3. szám alatti, I. emeleti hivatalában. Liebmann Béla jubileumi kiállítása Jubileumi kiállítás nyílik Liebmann Béla fotóművész alkotásaiból június 22-én, pénteken délben a szegedi Sajtóház klubjában, a jeles fotós 85. születésnapja alkalmából. A tárlatot Tandi Lajos újságíró nyitja meg. Liebmann Béla képei eddig több száz fotókiállításon szerepeltek. 65 éve jelennek meg fotói az ország újságaiban. Mostani tárlatán politikai eseményekről, politikusokról, művészekről készített művei kerülnek közönség elé, olyanok, amelyek még nem szerepeltek egyetlen kiállításán sem. Búza- és agrotechnikai bemutató Szegeden Az Agrotrncia gazdasági társaság, illetve a Csongrád megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat szervezésében a Szegedi Gabonatermesztési Kutatóintézet, a Füzesgyarmati Szálas és Tömegtakarmány Termelési és Juhtenyésztési Rendszer, valamint a MAE megyei szervezetének növénytermesztési szakosztálya tegnap Szeged-Kiskundorozsmán, a József Attila Tsz-ben durum— marakóni — búzafajta és agrotechnikai bemutatót rendezett. Prohászka Ottó, a gabonaforgalmi vállalat igazgatójának megnyitó szavai után dr. Magassy Dániel, a Szegedi GKI igazgatóhelyettese a durumbúza hazai termesztésének és felhasználásának lehetőségeiről tartott előadást. Ezután a szakemberek Seres Ferenc, a József Attila Tsz főmezőgazdásza vezetésével megtekintették a közös szántóföldi növénykultúráját, akalászos ültetvényeket, és elemezték az agrotechnikai eljárásokat. Új Volán-kedvezmény TÖBBSZÖRI UTAZÁSRA JOGOSÍTÓ MENETJEGYET rendszeresítenek júliustól Mint ismeretes, a helyközi és távolsági autóbusz-viteldíjakat 1982. szeptember 1-én módosították. Az árrendezés kilométer-övezetenként nem kevesebb, mint százszázalékos tarifaemelkedést jelentett. Ezt követően a menetjeggyel utazók száma jelentősen csökkent megyénkben, miként az egész országban. Amíg például 1981-ben közel 5 millió utazónak adott jegyet a Volán 10. sz. Vállalata, egy évvel később, 1982-ben már több mint 473 ezer emberrel kevesebben váltottak jegyet a távolsági és helyközi járatokra. Az utazók számaránya tavaly még tovább romlott, összességében csaknem 1 millióval kevesebben, pontosan 3 millió 300 ezer 604 alkalommal váltottak teljes árú menetjegyet. Az országos árrendezés hátrányos következményeit a Volán 10. sz. Vállalata új módszerek kialakításával igyekszik ellensúlyozni a „piacon maradás”, a gazdálkodási eredménynövekedés érdekében. Országosan is egyedülálló kezdeményezés például az, hogy a jövő hét végétől, július 1-től eddig nem ismert utazási kedvezményt vezet be a Volán szegedi vállalata, hogy ezzel elősegítse és egyben ösztönözze a különböző indítékú és jellegű utazásokat. A vállalat vezetése elsősorban azokra gondolt, akik nem rendelkeznek havi bérletjeggyel — munkába járás céljából — mindennapos utazásukhoz, ám elég nagy gyakorisággal utaznak például hétvégi kertjükbe, egészségügyi ellátásuk érdekében orvoshoz, vagy személyes ügyeiket intézni egy-egy megadott helyre. Így született meg végül is vállalati hatáskörben a többszöri utazásra jogosító kedvezményes menetjegy, amely június 29- től, péntektől vásárolható meg a megyei vállalat bármely autóbuszállomásán — Szegeden, Vásárhelyen, Makón, Szentesen, Csongrádon — az elővételi jegypénztáraknál, továbbá Kisteleken a személyforgalmi részlegnél, Szegeden, a Bajcsy-Zsilinszky utcai Volán utazási irodában, a megye takarékszövetkezeteinek többségénél, ezen túlmenően pedig valamennyi jegyárusítónál (gépkocsivezetők, vagy kalauzok). A kedvezményes menetjegy 16 utazási lehetőséget tartalmaz, ám csak a Volán 10. sz. Vállalata járműveire, a megye területére, illetve 10 kilométertől 60 kilométerig terjedő távolságig. E 16 utazásra jogosító menetjegy kilométerövezetenként 10—20 százalék közötti kedvezményt nyújt. Például, ha valaki 25 kilométeres távolságra minden alkalommal menetjegyet váltana, 384 forintot kellene fizetnie, míg kedvezményes menetjegy váltása esetén 307 forintot. Ez kereken 77 forint megtakarítást jelent az utazónak. Azt is lényeges tudni, hogy egyetlen kedvezményes menetjeggyel egyszerre többen is utazhatnak — például többtagú család is —, természetesen ilyen esetben annyi utazási lehetőséget érvénytelenítenek az autóbuszon, ahányan az utazást igénybe veszik. A fenti, 60 kilométeren belüli, 16 utazásra feljogosító menetjegy mellett még egy kedvezményt ad a Volán. Július 20. és augusztus 20. között a Szegedi Szabadtéri Játékokra szóló belépőjegyek felmutatása ellenében, mindenki 20 százalékkal olcsóbban utazhat a vállalat autóbuszain. Z. P. __ AZ MSZMP CSONGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA, főszerkesztő: DR. TAMASI MIHÁLY. Főszerkesztő-helyettes: NAGY PÁL. Szerkesztőség: Szeged, CSOmCkAD W*5» W m w m WFfc Tanácsköztársaság útja 10. 6740. Tel.: (62) 12-633, főszerkesztő telefonja: (62) 12-825, éjszakai ügyeleti telefon: (62) 21-844 Telex: 082-282. VÁROS! SZERKESZTŐSÉ- 51 MiGIfl H ILlift, Jtr GEK, Hódmezővásárhely, Tanácsháza, fszt. 15 6800. Tel.: (64) 11-905, vezető: (64) 11-919. Telex: 084-237. Makó. Felszabadulás útja 3. 6900. Tel.: (65) 11-198, vezetői ■■■!■■ ii ...... .ini(65) 11-811. Szentes, Kossuth tér 4. 6600. Tel.: 470. Csongrád, Felszabadulás útja 2—4. Tel.: (63) 31-656. A lap megjelenik hétfő kivételével mindennap. Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Szeged Tanácsköztársaság útja 10. 6740. Tel.: (62) 12-633. (62) 13-13. Felelős kiadó: KOVÁCS LÁSZLÓ. A lapot terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: 1 hónapra 34 Ft., negyedévre 102 Ft., fél évre 204 Ft., egy évre 400 Ft. A lapot a Szegedi Nyomda készíti Szeged Bajcsy-Zsilinszky u. 28., 6720. Tel.:621 d M*. Nyomdaigazgató: DOBÓ JÓZSEF, Indexszám: 25 052. Ca. m. Hírlap, Megyei kiadás: HU ISSN 0133-0101. Ca. m. Hírlap, Mairól kiadás: HU ISSN 0133-2053. Ca. m. H. Vásári. kiadás: HU ISSN 0133-000.