Csongrád Megyei Hírlap, 1984. október (41. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-17 / 244. szám

Odesszai költők estje Évadnyitók a Szegedi Irodalmi Kávéházban Egy immár némi hagyo­mánnyal is rendelkező sze­gedi kezdeményezésnek, az irodalmi kávéháznak új évadját hétfőn este a Royal­­ban dr. Túras Géza, az estek szervezője és szerkesztője nyitotta meg. „Testvérvárosunk, Odessza! Költői est” — ez volt a nyi­­tórendezvény programja, me­lyet — ezúttal — mérsékelt érdeklődés mellett bonyolí­tottak le. Pedig többen is eljöhettek volna. Nem csu­pán azért, mert az est kap­csolódott a Szeged felszaba­dulásának 40. évfordulóját ünneplő-méltató rendezvé­nyek sorához, hanem azért is,, mert színvonalas irodal­mi, zenei élményben lehe­tett volna részük. Dr. Fenyvesi István egye­temi adjunktus a kezdetek­től vázolta fel a két testvér­­város, Odessza­ és Szeged kapcsolatát ,melynek, mint az előadó is említette, Péter László külön kis könyvet is szentelt). Szavai nyomán megeleve­nedett előttünk a rég­múlt Odesszája. Tények, adatok, szemtanúk vallomásai, írók tanúságtétele. Mindenből kaptunk egy-agy villanást S volt valami jelképszerű is abban, hogy bevezetőként Bartók hegedűversenyének részlete csendült fel, még­hozzá az odesszai származá­sú David Ojsztrah tolmácso­lásában. Ahogy haladtunk előre az időben, úgy gyarapodtak a két város kapcsolatára utaló megjegyzések is. A hallot­takból egyértelműen nyil­vánvalóvá vált, hogy mind­az, ami napjainkban e két várost — és hadd tegyük gyorsan hozzá: megyénket és az odesszai területei­t összeköti, annak kezdetei a régmúltban gyökereznek. A barátság mai szálainak ki­indulópontja a tegnap és a tegnapelőtt Múlt és jelen eseményei így alkotják kap­csolataink oly szep, színes szőttesét Szigety Lajos adjunktus az 1981-ben Szegeden és Odesz­­szában egy időben napvilá­got látott „A partok felett” című költ® antológiáról be­szélt, amely 11 szegedi — vagy innen származó — és 17 odesszai költőt vonultat fel reprezentatív alkotásaik­kal. Azonosságokra és kü­lönbségekre egyaránt figyel­tek a kötet összeállítói, egy­ben arra is ügyelve, hogy az úgynevezett lokális szí­nek, tartalmak lehetőleg ne „direktben”, hanem inkább áttételesen tükröződjenek az olvasó elé tárt lírai panorá­mában. Odesszai barátaink lírája tartalmilag igen sokrétű. A színképben éppúgy fellelhe­tők a forradalmi harc, mint a második világháború mo­tívumai. De van példa az oldott lírai attitűdök jelent­kezésére is: a természetkö­zelségre, az intim hangula­tokra, a lélek belső rezdü­léseinek tükrözte­tésére. A bemutatott versek hűen mutatták mindezt — egyben arra is utalva, hogy az odesszai költészet, megtartva korábbi közéleti hevületét, egyben bensőségesebbé, a tükrözött világot tekintve egyénibb színezetűvé, még tán azt is mondhatnánk, „individualizáltabbá“ vált az utóbbi évtizedben. A József Attila Tudo­mányegyetem „Bölcsész” színpadának három tagja in­kább elmondta, mintsem „szavalta” a bemutatott ver­seket — s ez az előadásmód, úgy érezzük, előnyére vált produkciójuknak. A lényeget akarták tolmácsolni, sallan­gok nélkül, nem akartak — művészkedőn — „hozzáten­ni” valami oda nem tartozó pluszt a szövegekhez. Hogy az est­ zenei élmény­­nyé is válhasson a részt­vevők számára, arról Janu­­rik Márta hegedű- és Kerek Ferenc zongoraművész gon­doskodott Előbb Bartóknak egy korai — húszéves korá­ban írt — hegedű-zongora szonátájának III. tételét szó­laltatták meg megérdemelt sikerrel. A posztromanikus, bizonyos ,magyaros” motí­vumokat is felvonultató mű jó lehetőséget adott J. M.­­nek bravúros technikája csillogtatására, a mű hang­vétele pedig arra, hogy tükröztesse: az érzelmek sem állnak távol előadói vi­lágától. K. F. a tőle megszo­kott kitűnő teljesítményt nyújtotta a szonáta itt be­mutatott, harmadik tételének megszólaltatásakor, majd Bartók Allegro barbaro-já­­nak tolmácsolásával egy töprengő alkatú pianista komor színeket szenvedélyt és nagy ívű lendületet egy­aránt kedvelő interpretáto­­ri világába engedett bepil­lantást. Kettejük kitűnő teljesítmé­nyének köszönhetően a ze­nei betétek nem pusztán já­rulékos elemei voltak a köl­tői estnek, hanem a fény­pontjai. (P­­TI) Szakszervezeti tanácskozás Tegnap délelőtt a szak­­szervezeteik Csongrád me­gyei székházában, Ökrös Já­nos elnökletével ülést tar­tott a Pedagógusok Szak­szervezete Csongrád megyei bizottsága. A napirenden levő témák közül először Bencsikné dr. Bagonyi Jú­lia, a megyei művelődési osztály munkatársa ismer­tette a letelepedési segély érvénybe lépett új szabály­zatát Az új intézkedés ér­telmében a letelepedési se­gély felső határa 25 ezer fo­rint amely 3—5 év egy hely­ben lakás mellett igényel­hető. Ezután Fabula And­rásné megyei titkár és Tá­­bory János politikai mun­katárs számolt be a két ülés között végzett munkáról. Elsősorban a pedagógusok élet- és munkakörülményei­vel foglalkozó szakszerveze­ti információkat vitatták meg. Majd Tábory János szólt az elnökség intézkedé­si tervében foglalt megyei feladatok végrehajtásának helyzetéről, és körvonalaz­ták a közelgő szakszerveze­ti választásokkal kapcsola­tos feladatokat. i­dr nevezte Azúzországnak. Napfénnországnak­ a Cote­e­­tsAzúrt a francia Riviérát a Földközi-tengernek Mentemtől nyugatra Saint-Tropez, sőt Marseille határáig terjedő, mintévé kétszáz kilométeres partját. Legnagyobb városa, a Alpes-Maritimes (Tengeri Alpok) megye székhe­lye, a 360 000 lakosú Nizza, franciásan Nice (a latin Nicea, állítólag a görög Nikaia, győzelmes szóból) 1969 óta Szeged testvérvárosa. Erről sajnos nem tud Bajomi Lázár Endre, de Hódmezővásárhely és Vallauris kapcsolatáról igen; kétszer is megemlíti, hogy — szellemes szavával — ikervárosok. (Ennek is elmondta etimológiáját: a latin Vallis Laureae, vagyis :ja babér völgye", nevét ugyanis babérerdeiről kap­ta.) Bajomi Lázár Endre a magyar—francia kapcsolatok szenvedélyes kutatója, főként Párizs múltjának, magyar vonatkozásainak fáradhatatlan búvára. (..Parizológiai má­niája” — vallja — „már-már parazitológiai.”) Tucatnyi könyve közül is kiemelkedők a francia főváros nevezetes negyedeiről (Montmartre, 1967; Montparnasse, 1969; Quar­tier Latin, 1971) írott művek sajátos ötvözetei a művelő­déstörténetnek, útikalauznak és a szellemes csevegés­nek, olykor benfentes pletykálkodásnak. Ez utóbbit sem hátrányára mondom, hiszen éppen ez a különleges hang­vétel teszi élvezhetővé azt a hatalmas ismeretanyagot, ame­lyet minden könyve fölhalmoz. Így az Azúrország is. (Ép­pen ezért kár, hogy tartalommutatója le van nagyolva, és használatát sem könnyíti meg névmutató, pedig egyúttal megkímélte volna a szerzőt a sok ismétléstől, ide-oda uta­lástól.) Nizza, amely a könyv legnagyobb terjedelmét foglalja el, Gallia és Itália határán viszontagságos történelme fo­lyamán hol ide, hol oda csapódott mígnem 1860-ban kény­szerű egyezséggel francia lett. (Ámbár a második világhá­ború alatt, 1942 és 1944 között, ismét Olaszország tette rá kezét.) Jelképe e kettősségnek, hogy legnagyobb szülötte, Garibaldi — az olasz nemzetállam megteremtője. Bajomi Lázár Endre leltárba szedi nemcsak Nizza ne­ves szülötteit azokat is, akik később Párizsban éltek, al­kottak, hanem halottait is: azokat, akik itt hunytak el (pl. Somerset Maugham. Isadora Duncan. Paganini. Roger Martin du Gard. Henri Matisse; a magyarok közül István nádor, Justh Zsigmond, Károlyi Sándor, Lakatos László), sőt, sokuk e földben is nyugszik. (Hyeres-ben lett öngyil­kos Mednyánszky Cézár.) Egyenként veszi szemügyre más­­tál, más vidék mindazon neves személyiségeit, akik itt ke­restek gyógyulást vagy alkotó nyugalmat. Királyok, herce­gek, grófok mellett természetesen főként írókról, festőkről és zeneművészekről ír. (El nem mulasztja hímnemű hő­seinek fiúszerető különcségeit változatos és szellemes ro­konértelmű szavakkal elújságolni) Három magyar vonatkozású emléktáblához zarándo­kolhat el a magyar utas Napfényországban. Nizzában Azúrország Bajomi Lázár Endre új könyve Adyóhoz és Jókaiéhoz, Cagnes-sur-Merben József Atilláé­hoz. (Egy helyt a szerző tévesen 1926-ra, teszi József At­tila ottani nyaralását, utóbb helyesen 1927-re.) Nagyon ér­dekesek különben, amiket az emléktáblákról mond. Ná­lunk, ahol még Bartók márványtáblájának is akadnak el­lenzői, s ahol Móricz Zsigmondnak sincs semmi jele, el­képzelhetetlen, ami Nizzában természetes. Jules Romains regényének költött alakjait örökíti meg a szöveg, imigyen: „Antoine, az újságáruslány. Jallez, a tanár. Az élet édes­­ség­é­nek hősei, ezen a téren kezdték szőni szerelmüket” A mű negyedik fejezete (Az Azúrpart ma) szabályos útikönyv, a francia Riviéra helységeinek egyenkénti leírá­sa. A dolog természete szerint itt a legtöbb ismétlés a többi, a történeti és személyenkénti tárgyalást nyújtó fe­jezetekhez képest Érdekes néhány párhuzam Nizza és Szeged múrtjában, jellegében. Tájszólása még különösebb, mint a mi öj zésünk: a niszárt a provanszálnak is helyi változata (e nyelven a város nevének ejtése Nisszal). Az ő várukat is felrobbantották: nekik is­ van fogadalmi templomuk, az ő színházuk is leégett, ők is akkoriban kaptak vasutat mint mi. Nizza is kb. ott van a francia városok nagyságbeli sorrendjében, ahol Szeged a magyaré­ban (negyedik-ötödik). Napfényország fővárosában az évi napsütéses órák száma 2725, Szegeden. ..a napfény váro­sában” pedig 2100 körül. Nizza, akár Újszeged, a rózsák városa, ámbár utóbb kiderül, hogy virágkertészetében a mimóza vezet, csak utána jön a rózsa. Itt is volt lőportár­­robbantás, akár nálunk 1849-ben ... Szeged szülötte. Sőtér István volt 1948-ban a nizzai Földközi-tengeri Egyetemi központ — nemzetközi szabad­­egyetem — magyar tanszékének, az ún. Petőfi-tanszéknek a vendégtanára, s Madártávlat című könyvében szép port­rét írt Napfényországról, Nizzáról. Érdekes, hogy a hegyi falunak, amelyben André Gide és André Malraux talált alkotó menedéket. Reauebrune-nak (Bajomi Lázár szelle­mes szokása szerint megmagyarítja a földrajzi neveket, s ezt Barnabérének fordítja)­­ ugyanúgy Havi Boldogasszony­nak van ajánlva „édes, Dia, tömjénszavú temploma”, mint a mi nagy gótikus műemlékünk, az alsóvárosi templom. „Ha a látogató éppen augusztus 5-én ér ide, megláthatja az említett pestis ideje óta minden évben megtartott kör­­menetet .. Akár nálunk a havi búcsún . . Többször említi a szerző, de egyszer sem írja le részle­tesen a híres karnevált, amely a velenceinek és a nápolyi­nak az utánzására 1873 óta csalogatja a vendégeket, s csak véletlenül sérti az olvasó a szövegből, hogy ez nem azonos a virágcsatával (bataille de fleurs), amelyet szintén gyak­ran emleget. Ezt legbővebben a szegedi felsőipariskola ta­nárának, Lovassy Andornak a leírásából ismerjük. De na­gyon sajnáljuk, hogy Bajomi Lázár Endre nem ismerte Móra Ferencnek Virágcsata az ismeretlen katonával című tárcáját (1929), amely a szegedi író társadalombírálatát is, a tőle szokott szellemességgel és iróniával, hozzá társítja az esemény ábrázolásához. Szintúgy kár, hogy nem tud a szerző Mórának Fodor Jozefa-ról szóló írásáról, mert az Egy magyar nabob-ból Jókai-hősként ismert színésznőnek nem talált életrajzi adatait is meglelhette volna benne, így Móra szerint az Azurparton nyaralgató énekesnő Fontai­­neblau-ban lakott, valószínűleg ott is hunyt el. Meglep, hogy Bajomi Lázár Endre eon csak említi a most nyolcvanéves Graham Greene-t, a nagy angol írót, Antibes lakóját, de nem szól híres küzdelméről, amelyet a nizzai maffia, közelebbről az 1967-ben Szegedre is ellá­togató Jacques Médecin polgármester ellen cikkekben, röp­­iratban folytat. (Erről könyvének írása közben, 1982. feb­ruár 13-án nagy cikkben számolt be a Magyar Nemzetben Várkonyi Tibor.) Van még néhány, apró szeplő, amely zavarja olva­sót. Tanácsnok és a városatya nem egy: Jacques Bounin, az emléktáblát szaporító lelkes nizzai művelődésügyi tanács­nok a város tisztviselője volt, nem pedig önkormányzati, törvényhatósági bizottsági tagja. Demosthéne Ollivier nem Liszt Ferenc apósa volt, ahogy egy helyi írja, hanem ná­sza („vejének édesapja” — ahogy másutt mondja). A nizzai templomok közt külön említi a két pravoszlávot és az egy görögkeletit, holott mindkettő ugyanazt a felekezetet jelen­ti. Zavaró modorossága, hogy könyvének szereplőit nem egyszerűen a nevükkel mutatja be, hanem szinte mindig hozzáteszi. ..egy X. Y. nevű”. Említi, hogy a nizzai Chéret Múzeumban látta László T. Fülöpnek két jeles arcképét. Mindkettőt valamelyik Gerliczy gróf (helyesen báró) adományozta, s mindkettő családtagot ábrázol, az egyik Gerliczy Ferencet (1903), a másik Gerliczy Félixet (1927). A Gerliczyek Deszk földes­urai voltak, uradalmukat 1796 körül Gerliczy Ferenc (1859— 1914) nagyapja kapta a királytól. Gerliczy Félix (1819— 1895) arcát bizonyára fénykép után készítette a kiváló arcképfestő — hacsak nem valamely hasonnevű, leszárma­zottját ábrázolta. Hasznos lett volna egy-két lapon a további kutatást útbaigazító bibliográfiai tájékoztatás. Különösen nekünk, a test­vérváros olvasóinak, akik e kitűnő könyvvel a kezük­ben szeretnénk ellátogatni „ikervárosunkba” és Napfény­­országba, s kapcsolataink kibővítéséhez többet szeretnénk megtudni Nizzáról és a Tengeri Alnok megyéről. Hátha Nizza és Vallauris után a két megye kapcsolata is megszü­letik. PÉTER LÁSZLÓ -----------------------­ Nívódíjak táncművészeknek A Magyar Táncművészek Szövetsége elnökségének döntése alapján 11 táncmű­vésznek, illetve pedagógus­nak ítélték oda a szövetség nívódíját, az 1983—84-es évadban nyújtott kiemelkedő telj­esítmény­ükért. Az évad legjobb balett­táncosának járó díjat Há­gai Katalin (Magyar Állami Operaház) és Ladányi And­rea (Győri Balett) kapta, a legjobb néptáncos Csizmás Miklós (Magyar Állami Né­pi Együttes) és Gantner István (Magyar Néphadse­reg Művészegyüttese) lett. Az Állami Balettintézet leg­jobb balettnövendékének já­ró nívódíját Balaton Regina (VIII. évfolyam) vehette át. A balettpedagógus nívódíját Ligeti Mária (Színház- és Filmművészeti Főiskola) és Farkas Gyuláné (Budapest), a néptáncpedagógusi nívódíját Földesi János (Madocsai Né­pi Együttes) és Salamon Ferencné (Martonvásári Gyermekegyüttes), a társas­tánc­ pedagógusi nívódíját Filla Edéné (Budapest) és Peczárszky Katalin (Szentes) kapta. (MTI) Faplasztikák a klinikakertben Tegnap délután a szegedi szótéri faplasztikákat. Hat, gyermekgyógyászati klini­­kából készült játék várja ka parkjában ünnepélyes ezentúl a gyerekeket, tel­­keretek között felavatták a bek között két hinta, egy megyei ra­jztanár-tovább- galambpár, két nagy harcsa, képző stúdió és a me- és egy sárkánykígyó. Az iyei képzőművészeti síó- egyik hintán az alkotók is rök ásotthalmi alkotótáboré- megörökítették nevüket, az­ban készült faplasztikákat, alábbi bejegyzéssel: Hegyi. A megjelenteket dr. Keczer Pataki, Cserjés, Mészáros, Tamás, a megyei tanács vb Siflis. A hangulatos kis ara­­művelődési osztályának vé­­tóünnepségen a szegedi ve­­zetője köszöntötte, majd dr. ke utcai általános iskola Sebe János, a megyei párt­ kamarakórusa működött bizottság osztályvezetője át- közre, Korsósné Balogh Ka­­ndta rendeltetésének a Ját- talvi vezetésével. Elismerés magyar rajzfilmeknek Minden idők 50 legjobb animációs filmjei közé ke­rült Rófusz Ferenc A légy, és Jankovics Marcell Fehér­­­lófia című produkciója: a két alkotást egy 35 tagú bi­zottság választotta ki a kö­zelmúltban Los Angelesben megrendezett animációs olimpia alkalmából. A filmszemlén a kiválasz­tott produkciókat az „Ani­máció bajnokai” című soro­zatban mutatták be. A ne­ves filmszakemberekből ál­ló bizottság tagjai által a legjobbnak ítélt alkotások között olyan alkotók produk­ciói szerepelnek, mint Walt Disney, Norman McLaren, John Huglay, Jiri Trnka. (MTI) Emlékmúzeum Bábolnán A Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát a legkorszerűbb aurotechnika elterjesztésén kívül különös gondot fordít a nagyüzem történeti emlékeinek megőrzésére is. Képünkön: a házi múzeum egy részlete. (MTI-fotó : KS) SZERDA, 1984. OKTÓBER 11.

Next