Csongrád Megyei Hírlap, 1985. január (42. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-05 / 3. szám
A szegediek utaznak Szombathelyre A középszintű hadseregtest-úszóbajnokság második napján, pénteken négy számban hirdettek győztest. Ezzel az összetett pontversenyben is kialakult a végső sorrend, s eldőlt, ki vehet részt a január 17—18-i, Szombat■ helyen megrendezendő országos döntőn. Minden az előzetes várakozásoknál megfelelően alakult, vagyis akárcsak csütörtökön, a szegedi fölény jegyében telt el a délelőtt. Szegedre érkezett Farkas Illés alezredes. Figyelemmel kísérte a mezőnyt, ezen belül elsősorban a győztesek teljesítményét , formáját. Érthető, hiszen ő lesz a vezetője annak a 15 fős „krémnél”, mely a legjobbak vetélkedőjére utazik. Az együttes a pontversenyben első helyen végzett Bailson elvtárs egységéből, és öt, kiemelkedő eredményt elért katonából áll majd. Mikor megkérdeztük a tisztet, mi a véleménye a látottakról, elmondta, hogykitűnő rendezés mellett zajlottak az események. Rendkívül sportszerű küzdelemben dőlt el, melyik csapat neve kerül a vándorserlegre. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a számos elődöntő és döntő során egyetlenegy óvást sem nyújtottak be a versenybírósághoz a résztvevők. A szombathelyi esélyeket latolgatva megállapította, nem szeretne jóslásokba bocsátkozni, annak ellenére, hogy az elmúlt két évben dobogóra állhattak a Tisza-partiak. Az ok: 1905-ben új szabályok léptek életbe, melyek esetleg megváltoztathatják a kialakult erőviszonyokat. Példaként említette, hogy több pontot érdemel majd ki az a csapat, melyben hivatásos katonák is rajtkőre állnak, s előnyösebb elbírálásban részesül az a társaság, amelyik több hadseregcsúcsot állít fel. A tervek szerint az élbolyban kívánnak végezni. A második napi eredmények: 100 m pillangóúszás: 1. Blézer Gy. 2. Pesti L., 3. Ulrich J. 100 m hátúszás: 1. Blézer Gy., 2. Balázs G„ 3. Reizer I. 400 m gyors: 1. Vajda J., 2. Pesti L., 3. Leffler Gy. 4x100 m-es gyorsváltó: 1. Bajkán et. csapata. 2. Gábor et. csapata. 3. Kirmendy et. csapata. . Az összetett pontversenyek alapján Baikán et. csapata végzett az élen, 100 ponttal. Mögötte 90 ponttal Gábor et. és 80 ponttal Bognár et. csapata zárta a versenyt. Nyílt maratoni Szegeden Március 16-án 29. alkalommal rendezik meg Szegeden a hagyományos nagy nemzetközi maratoni futóversenyt, amelyen az országos bajnoki cím sorsa is eldől. A legjobbak itt fejezik be vetélkedésüket a hirosimai Világ Kupán való részvétel jogáért. Mint arról Babinyecz József, a válogatott hosszútávfutók szakvezetője az MTI-nek beszámolt: idén a szegedi maratoni úgynevezett nyílt futóverseny, tehát az igazolt versenyzőkön kívül a hosszútávfutás amatőr kedvelői is rajthoz állhatnak. Ráadásul bővül a műsor, a maratonin belül 20 km-es versenyt is rendeznek, utóbbi elsősorban a férfi ifjúsági és a női junior futóknak kínál lehetőséget a minősítés eléréséhez, de az segyesületen kívüliek ezen a rövidebb távon is indulhatnak. Barta negyedik A napokban fejeződött be Debrecenben a három korcsoport: 11, 13 és a 15 évesek számára megrendezett országos sakkbajnokság döntője. Minden kategóriában a selejtezőkből továbbjutott legjobb tizenkét játékos ült asztalhoz. Csongrád megyét négy versenyző képviselte , sikerrel. A 15 éves lányok között Barta Edit (Szentesi Spartacus) negyedik, az ugyanilyen korú fiúk között Bartha Attila (Szentesi Spartacus) hetedik helyezést szerzett. A szegedi versenyzők közül ugyancsak a 15 évesek között indult Gazdik Attila a Mező Imre általános iskola tanulója és 6 pontot gyűjtve ötödik lett, s ezzel az ifjúsági aranyjelvényes minősítést is megszerezte. A legkiemelkedőbb eredményt Bezdán Tibor, a Tanárképző Főiskola 1-es gyakorlójának tanulója érte el, aki a 13 évesek csoportjában 8 ponttal második helyezett lett. Sorokban Sikeres nyugat-németországi túráról tért haza a HVSE NB II-es férfi kosárlabda-csapata. A vásárhelyiek a II. ligás SSV Ulm vendégeként három mérkőzést játszottak, kétszer győztek, s egyszer — igen színvonalas, nagyszerű találkozón — minimális vereséget szenvedtek. A csapat eredményei: HVSE—SSV Ulm 89-83 (46-43). Ld.: Czuprák (31), dr. Kecskés (18), Valaczkay (16). UNI Tübingen —HVSE 99-977(53-53). Ld.: dr. Kecskés (32), Valaczkay (21), Czuprák (21). HVSE— SB Heidenheim 83-78 (39-36). Ld.: Valaczkay (26), Czuprák (25), dr. Pataricza (14). IQ Kitüntetés a teniszezőknek A Magyar Tenisz Szövetségiben nemrégen ünnepséget tartottak, és ennek keretében két kiváló szentesi sportember, dr. Lakos Sándor és Virág István, magas kitüntetésben részesült. Elsők között kapták meg a mindössze egy éve alapított, díszes kivitelű emlékplakettet. Ezt a szövetség azoknak ítéli oda, akik a legtöbbet teszik az egyetemes magyar teniszsport fejlesztéséért. A kitüntetés a legilletékesebb helyre került, hiszen a két helybeli sportember hosszú évek óta vezeti, irányítja a szentesi teniszéletet. Lelkes és önzetlen munkájuk eredményeként számtalan tehetség került ki a ligeti teniszpályákról, akik a fővárosban is megállták a helyüket. „Kapós" a Videoton A labdarúgó UEFA Kupában a legjobb nyolc közé került, és márciusban a Manchester Uniteddel mérkőző Videoton értéke a Dukla Prága, a Paris SG és a Partizan Belgrád legyőzésével alaposan megnőtt a nemzetközi porondon. Az MLSZ-től kapott tájékoztatás szerint a székesfehérvári gárda algériai és indiai meghívást kapott. Teke jó ütemben halad Vásárhelyen a vródgép tekepályájának építése. A négypályás létesítmény automata, berendezése már megérkezett, jelenleg az építők a belső kialakításon dolgoznak. A jó hír mellett sajnos, az első két hazai mérkőzést még nem biztos, hogy hazai pályán tudják megrendezni, pedig, mint Olasz Mihály, az együttes vezetője elmondta, Sopron és Dombóvár ellen létkérdés volna a hazai pálya előnye. A hátralevő időszakban a szövetség segítségét is megpróbálják még kérni a megfelelő megoldáshoz. Az NB 1 tavaszi programja: január 19. Hódgép—Sopron. január 26. Tápai Vasas —Hódgép. Február 3. Hódgép—Dombóvár. Február 10. BKV Előre—Hódgép. Február 17. Hódgép—Győri Richards. Február 24 Délép— Hódgép. Március 3. Hódgép —Borsodi Bányász. Március 10. Dunaújvárosi Építők— Hódgép. Március 24. Hódgép —Szombathelyi Savaria. Április 14. FTC—Hódgép. Április 21. Hódgép—Csepel. A labdarúgó NB II tavaszi menetrendje Az MLSZ-ben elkészült a labdarúgásunk második osztályának tavaszi sorsolása. Jelen esetben a sorsolás kifejezés tulajdonképpen nem teljesen helytálló, ugyanis, amint az első pillantásra látható, ezúttal csupán megfordították az őszi pályaválasztói jogot. A mérkőzések ugyanabban a sorrendben követik majd egymást, mint ősszel. Március 3-án kerül sor az első fordulóra, míg az utolsó játéknap időpontja június 16-a lesz Ennyi idő áll rendelkezésére az együtteseknek, hogy eldöntsék a két feljutó, valamint az utolsó három kiesést jelentő hely sorsát. A versenybizottság igyekezett figyelembe venni a szurkolók kívánságát, vagyis, hogy a kezdési időpontok ne borítsák fel teljesen a család vasárnapi programját. I. forduló, n. 3., 14.30: Keszthely—Kazincbarcika, Bakony Vegyész—Baja, Sopron—22. sz. Volán, Szekszárd—Vác, SBTC—Dunaújváros, Nyíregyháza—D. Kinizsi, Szolnok—Nagykanizsa Volán—H. Metripond SE, DVTK—Siófok, Ózd—Tapolca. II forduló, III. 10., 14.30: Tapolca—Keszthely, Siófok —Ózd, HMSE— DVTK, Nagykanizsa—Volán, D. Kinizsi—Szolnok, Dunaújváros —Nyíregyháza, Vác—SBTC, 22. sz. Volán—Szekszárd, Baja—Sopron, Kazincbarcika—B. Vegyész. III. forduló, III. 17., 15.00: B Vegyész—Keszthely, Soovron—Kazincbarcika, Szekszárd—Baja, SBTC—22 sz. Volán, Nyíregyháza—Vác, Szolnok—Dunaújváros, Volán—D. Kinizsi, DVTK— Nagykanizsa, Ózd—HMSE, Tapolca—Siófok. IV. forduló, III. 24., 15.00: Keszthely—Siófok, HMSE —Tapolca, Nagykanizsa— Ózd, D. Kinizsi—DVTK, Dunaújváros—Volán, Vác— Szolnok. 22. sz. Volán- Nyíregyháza, Baja—SBTC, Kazincbarcika—Szekszárd, B Vegyész—Sopron. V forduló, III. 31., 16.30: Sopron—Keszthely, Szekszárd—B. Vegyész, SBTC— Kazincbarcika, Nyíregyháza—Baja, Szolnok—22. sz. Volán, Volán—Vác, DVTK— Dunaújváros, Ózd—D. Kinizsi, Tapolca—Nagykanizsa, Siófok—HMSE. VI. forduló, IV. 7., 16.30: Keszthely—HMSE, Nagykanizsa—Siófok, D. Kinizsi— Tapolca, Dunaújváros—Ózd, Vác—DVTK. 22 sz. Volán— Volán, Baja—Szolnok, Kazincbarcika—Nyíregyháza, B. Vegyész—SBTC, Sopron —Szekszárd. VII. forduló. IV. 14., 16.30: Szekszárd—Keszthely, SBTC —Sopron, Nyíregyháza—B. Vegyész, Szolnok—Kazincbarcika, Volán—Baja, DVTK—22. sz. Volán, Ózd— Vác, Tapolca—Dunaújváros, Siófok—D. Kinizsi, HMSE —Nagykanizsa. VIII. forduló, IV. 21., 17.00: Keszthely—Nagykanizsa, D. Kinizsi—HMSE, Dunaújváros—Siófok, Vác—Tapolca, 22. sz. Volán—Ózd, Baja— DVTK, Kazincbarcika—Volán, B. Vegyész—Szolnok, Sopron—Nyíregyháza, Szekszárd—SBTC. IX forduló. IV. 28., 17.00: SBTC—Keszthely, Nyíregyháza—Szekszárd, Szolnok— Sopron, Volán—B. Vegyész, DVTK—Kazincbarcika, Ózd —Baja, Tapolca—22 sz. Volán, Siófok—Vác, HMSE— Dunaújváros, Nagykanizsa —D. Kinizsi. X. forduló. V. 5., 17.00: Keszthely—D. Kinizsi, Dunaújváros—Nagykanizsa, Vác—HMSE, 22. sz. Volán —Siófok, Baja—Tapolca, Kazincbarcika—Ózd, B. Vegyész—DVTK, Sopron— Volán, Szekszárd—Szolnok, SBTC—Nyíregyháza. XI. forduló. V. 12., 17.00: Nyíregyháza—Keszthely, Szolnok—SBTC, Volán— Szekszárd, DVTK—Sopron, Ózd—B. Vegyész, Tapolca— Kazincbarcika, Siófok— Baja HMSE—22. sz. Volán, Nagykanizsa—Vác, D. Kinizsi—Dunaújváros. XII. forduló, V. 19., 17.00: Keszthely—Dunaújváros, Vác—D. Kinizsi, 22 sz. Volán—Nagykanizsa, Baja— HMSE, Kazincbarcika—Siófok, B. Vegyész—Tapolca, Sopron—Ózd, Szekszárd— DVTK, SBTC—Volán, Nyíregyháza—Szolnok. XIII. forduló, V. 22., szerda, ; 17.00: “Szolnok—Keszthely, Volán—Nyíregyháza, DVTK—SBTC, Ózd—Szekszárd, Tapolca—Sopron, Siófok— B. Vegyész, HMSE— Kazincbarcika, Nagykanizsa —Baja, D. Kinizsi—22. sz. Volán, Dunaújváros—Vác. XIV. forduló, V. 26., 17.00: Keszthely—Vác, 22. sz. Volán—Dunaújváros, Baja—D. Kinizsi, Kazincbarcika— Nagykanizsa, B. Vegyész— HMSE, Sopron—Siófok, Szekszárd—Tapolca, SETC —Ózd, Nyíregyháza—DVTK, Szolnok—Volán. XV. forduló, V. 29., szerda: 17.00: Volán—Keszthely, DVTK—Szolnok Ózd— Nyíregyháza, Tapolca— SETC, Siófok—Szekszárd, HMSE—Sopron, Nagykanizsa—B. Vegyész, D. Kinizsi—Kazincbarcika, Dunaújváros—Baja, Vác—22. sz. Volán. XVI. forduló, VI. 2., 17.00: Keszthely—22. sz. Volán, Baja—Vác, Kazincbarcika— Dunaújváros, B. Vegyész— D. Kinizsi, Sopron—Nagykanizsa, Szekszárd—HMSE, SBTC—Siófok, Nyíregyháza —Tapolca, Szolnok—D.If. Volán—DVTK. XVII. forduló, VI. 3.szerda, 17.00: DVTK—Keszthely. Ózd—Volán, Tapolca—Szolnok, Siófok—Nyíregyháza. HMSE—SBTC, Nagykanizsa—Szekszárd. Kinizsi— Sopron, Dunaújváros—B. Vegyész, Vác—Kazincbarcika. 22. sz. Volán—Baja. XVIII. forduló, VI. 9., 17.00: Keszthely—Baja, Kazincbarcika—22. sz. Volán, B Vegyész—Vác, Sopron— Dunaújváros, Szekszárd—D. Kinizsi, SBTC—Nagykanizsa, Nyíregyháza—HMSE. Szolnok—Siófok, Volán— Tapolca, DVTK—Ózd. XIX. forduló, VI. 16.. 17.00: Ózd—Keszthely, Tapolca—DVTK, Siófok—Volán, HMSE—Szolnok, Nagykanizsa—Nyíregyháza, D. Kinizsi—SBTC, Dunaújváros —Szekszárd, Vác—Sopron. 22 sz. Volán—B. Vegyész, Baja—Kazincbarcika. Teremfoci óév Kupa Hét esztendeje már, hogy december végi Óév Kupával zárja sportrendezvényeinek a sorát a Hadiköt tömegsport bizottsága. Szép és méltó befejezése ez az évnek. A résztvevő vállalatok csapatai férfi teremlabdarúgó-mérkőzéseken döntik el egymás között az ügyességüknek, erejüknek megfelelő helyezéseket. A legutóbbi, december 30-i kupát — melyhez jelentős anyagi támogatással járult a városi szakmaközi bizottság — Bán László, a 2. sz. gyár igazgatója, az esemény fő védnöke nyitotta meg Vásárhelyen, az Alföldi Porcelángyár sporttelepén. A helyi vállalatok (mint az Alföldi Porcelángyár, a Metripond Mérleggyár és a Hadiköz) csapatain kívül a környező textiles cégek (a szegedi KSZV kiskunhalasi TEXCOOP, valamint a bajai Finomposztógyár) csapatai is részt vettek A 6 órán át tartó mérkőzések győztese a Bajai Finomposztógyár lett, második a kiskunhalasi TEXCOOP, harmadik pedig az Alföldi Porcelángyár. Az oklevelet és a díjakat Bán László adta át a csapatoknak, a vásárhelyi Hodtava étteremben megtartott eredményhirdetésen, melyet ünnepi vacsora követett. F. J. A porcelángyár és a KSZV mérkőzésének egyik pillanata. (Fotó: Benczúr Gyula) Szentesi siker A Szentesi Vízmű Sportiskola úszói országos versenyeken vettek részt nemrégiben Békéscsabán, ahol szép eredményeket értek el. Két sportoló kiemelkedő teljesítményt nyújtott: Barakonyi Judités Takács Sándor felnőtt III. osztályú szintet úszott. Ez azért jelentős, mert mindketten a gyermek korosztályban versenyeznek. Jól szerepelt Finta István, Lénárt Szilvia, Simon Katalin, Szakál Szabolcs, Tihanyi Csaba és Sípos Edit is. Valamennyien érmeket nyertek a meghívásos sportrendezvényen. Irány: Wanendorf A magyar férfi kézilabdaválogatott játékosai megkezdték a „visszastáhtilálást”. A norvégiai ,,B” csoportos világbajnokság (február 19—március 3. között lesz az esemény) rajtjáig másfél hónapuk van . . . A kerettagok vasárnap találkoznak, s még ezen a napon Warendorfba utaznak. Az edzőmérkőzések mellett napi három edzés szerepel műsoron. Biztos, hogy zárásként Dortmundban egy villámtornán vesz részt a magyar együttes. Kovács László vezetőedzővel a tervek szerint 14 játékos tartott volna az edzőtáborba, de a veszprémiek átlövője, Gyurka a napokban megsérült. A kerettagok: Oross, Jegenyés (kapusok), Horváth G., Iváncsik, Vura, Kovács P., Marosi, Polgár, őri P., Zsódi, Balogh, Kovács M., Lele. Érdekesség: a tatabányaiak kapusa, dr. Hoffmann — ő volt 1984 legjobb kézilabdázója — pihenőt kapott. Az ő helye viszont már biztos'""V' Norvégiába utazó együttes,fest). ■$•‡’ . szakvezetők keresik kapustársait, ezért a győri Grosst a túra második felében klubtársa Horváth Zs. váltja fel. A válogatott a tervek szerint január 15-én érkezik haza, egy nappal később pedig már Mátraházán folytatja a felkészülést. Sebgyógyító lámpa EVOLITE (Vitray Tamás műsorában szereplő sebgyógyító lámpa) GYÓGYÍT: lábszárfekélyt, bőrbetegségeket, sebeket, pattanásos arcbőrt. Jelentkezni lehet: Szegedi Lakóterületi SE, Szeged, Lenin krt. 12. JANUÁR 6-TÓL minden vasárnap a tájékozódás gazdag forrása a Vasárnapi Hírek FRISS HAZAI ÉS KÜLFÖLDI HÍREK, FONTOS INFORMÁCIÓK, SZÍNES SPORTTUDÓSÍTÁSOK. ÉRDEKES ÍRÁSOK, APRÓHIRDETÉSEK — MINDEZ 12 OLDALON. BUDAPESTEN MÁR SZOMBATON ESTE KAPHATÓ. Vasárnap az iránytű: a Vasárnapi Hírek Ára: 2,80 Ft. SZOMBAT, 1985. JANUÁR 5.