Csongrád Megyei Hírlap, 1985. május (42. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-25 / 121. szám

Ballagnak „Leomlanak a bálványok, trónok, égi-földi szentek,­ de nem, amit a munka megteremtett.’’ Illyés Gyu­la gondolatait olvashatjuk a meghívón, amely ismét ballagási ün­nepségre invitál bennünket. Május 25-én, szombaton Vásárhely két szakmunkás­­képző intézetének diákjai búcsúznak iskolájuktól. A Komócsin Zoltán Kereske­delmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Intézet és a 602. számú Magyar— Vietnami Barátság Ipari Szakmunkásképző Intézet egyaránt délelőtt 10 órától rendezi meg a ballagást. Komócsin Zoltán Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Intézet Igazgató: dr. Bozó Fran­ciska. III/1. osztály: Aradi Ilo­na, Barna László, Báron Edina, Bezdán Éva, Fábián József, Halászi Alice, Ins­­perger Zsuzsanna, Kajtár Zsolt, Kardos Ildikó, Kunos Mária, Oláh Gabriella, Oláh Ilona, Percze Ildikó, Szalay Erzsébet, Vas Ibolya, Vas Imre. Osztályfőnök: Láng István. 111/2. osztály: Aradán Ju­dit, Banka Rozália, Fekete Andrea, Gotthárdi Anna, Kiss Erika, Ménesi Marian­na, Nag­y Edit, Nagy Juli­anna, Nyíri Rozália, Ratkai Olga, Remzső Orsolya, Sza­bó Erika, Szakács Julianna, Szalai Éva, Tóth Mária, Zsi­­govics Ildikó. Osztályfőnök: Vörös Bálint. 111,4. osztály: Csorba Ist­ván, Dancsik Andrea, Dar­­vasi Zsuzsanna, Érdi Erzsé­bet, Faragó Edit, Horváth Erika, Horváth Mária,­­Kar­sai Andrea, Katona János, Kivált Sándor, Kurunczi Krisztina, Madai Ildikó, Nagy Sándor, Nagy Tímea, Nánai Margit, Orosz Kata­lin, Szabó Erzsébet, Szakál Erzsébet, Szántai Erzsébet, Takács Katalin, Tóth Mária, Varga Aranka, Varga Gizel­la, Varga Katalin, Zagyi Anna. Osztályfőnök: dr. Szakmáry Sándorné. 111/5. osztály: Apró Kata­lin, Bereczki András, Bez­dán Magdolna, Bohos Im­re, Busa F. Edit, Csernus J.­ Sándor, Csorba Géza, Csorba László, Czakó Ist­ván, Farkas Terézia, Fel­földi Klára, Gát Gabriel­la, Igaz János, Kádár P. Pál, Laczkó Péter, Lengyel Győző, Madácsy Emil, Mar­­czinka Judit, Ménesi Erika, Nagy Tibor, Nagy Zoltán, Nagyillés P. Pál, Szabó Zol­tán, Tolnai Attila, Tóth Sándor, Török Anikó, Zöld Mária. Osztályfőnök: dr. F. Kiss Zoltánná. pád. Rostás Béla, Szabó At­tila, Tóth András, Vastag Tibor, Walter Csaba. Ka­rosszéria-lakatosok: Barna Ferenc, Borsodi Zoltán, Csengeri Levente, Csikós István, Diviki Sándor, Dom­bi Imre, Hegedűs Lajos, Ir­hás József, Olasz Tibor, Po­­povics Tibor, Szénásy Zsolt, Zsarkó Sándor. Óvá­sok: Kassai Olivér, Oláh Tamás. Osztályfőnök: Kó­­szó Éva. 7/7/3. osztály, épületvilla­mossági szerelők: Baranyi István, Danicska László, Égető László, Fejes Ferenc, Forró Károly, Jaksa Lajos, Kiss Sándor, Lencse János, Mucsi András, Pászti-Tóth Gábor, Péter György, Szabó János. Villamoshálózat-sze­relők: Béres Ferenc, Bozó István, Fejes Tibor, Kiss Llászló, Molnár Attila, Mari László, Nagy István, Rácz József, Szító József. Köny­­nyűszerkezet-lakatosok: Banka Csaba, Fejes Imre, T­uczsi F Ferenc, Nagy Pál, Nagy Tibor, Sebestyén Ist­ván, Széll Attila, Szanyi Zoltán. Osztályfőnök: Za­ka Pál. 777/4. osztály: központifű­tés- és csőhálózat-szerelők: Bányai Gábor, Gál Zoltán, Gilinger István, Herczeg Sándor, Karácsonyi Miklós, Molnár Imre, Nagy Sándor, Péterfalvi Zsolt, Sípos Sán­dor, Szabó Róbert, Tóth Jó­zsef, Tóth Tibor, Török Tamás, Vida Imre. Eszter­gályosok: Arany Gábor, Borsi Imre, Cseke Ákos, Hrabovszki Antal, Jancso­­vics Sándor, Kiss Attila, Kovács Mihály, Nagy Sán­dor, Őze János, Tatár And­rea, Varga Ernő, Varga Zsolt. Osztályfőnök: Surinya Antal. 7/7/5. osztály: porcelán­festők: Bak Erika, Benke Emese, Bíbor Julianna, Horváth Lídia, Jóljárt Ju­lianna, Karsai Judit, Kun Éva, Nagy Éva, Rákóczi Erika, Sárai Ibolya, Varga Éva, Zvara Anikó. Kerá­­miaformázók: Bauer Tünde, Csernus Andrea, Farkas Annamária, Illyés András, Jakab Edit, Kardos József, Lévai Róbert, Nádudvari Gizella, Paksi Edit, Tóth Ildikó, Tunyogi István. Osztályfőnök: dr. Vörösné Kiss Ilona. 777/6. osztály, kötők: Ap­ró Mária, Báló Éva, Biácsi Erzsébet, Borka Éva, Bujá­­ki Piroska, Fenesi Mária, Horváth Mária, Kádár Pi­roska, Kocsis Ilona, Nagy Zsuzsanna Nagymihály Anikó, Nébik Katalin, Stal­­ler Henriette, Szabó Ágnes, Széll Edit, Tusi Gabriella, Tősér Margit, Vetró Kata­lin. Kötőipari konfekciósok: Ábel Csilla, Bozóki Margit, Daru Ibolya, Deák Erika, Libor Éva, Molnár Anikó, Puskás Erika, Molnár Etel­ka, Sándor Edit, Szolnoki Edit, Szűcs Aranka, Törő­­csik Mária, Trungel Ibolya. Osztályfőnök: Nagy Mária. 777/7. osztály, kőművesek: Andrikó Ferenc, Antal György, Arany László, Aszalai Zsolt, Bakos Jenő, Battancs Zoltán, Jani Péter, Katona László, Kiss Attila, Koczka Gábor, Korponovics Pál, Kovács Sándor, Kővá­gó Ferenc, Kun László, Locsmándi Attila, Nagy Imre, Sebasy Zoltán, Szabó János, Szalai József, Tóth Lajos, Zaka­­Sándor. Cipő­felsőrész-készítők: Csányi Erika, Dani Katalin, Kiss Rózsa Erika, Nagy Ildikó, Sándor Gabriella, Varga Gyöngyike. Osztályfőnök: Szuromi István. 777/8. osztály, szobafestők és mázosok: Aszalui Attila, Búza Lajos, Csordás Arnold Manó, Damjanov Miklós, Dantesz Ferenc, Fenyvesi Sándor, Forrai Bálint, Gaz­dag Lajos, Jaksa Vince, Kirchner Henrik, Kovács István, Körösi Zoltán, Mér­ges Imre, Mikula János, Nagy Lajos, Oláh Gábor, Őze Ferenc, Pánczél János, Torda Sándor. Épületaszta­losok: Asztalos Gyula, Csá­ki Károly, Fehér János, Gróh István, Gruber Géza, Patkós László, Sós Kálmán, Szabó Tibor, Szatmári Gá­bor, Tarjányi Sándor. Osz­tályfőnök: Gémes János. 117/9. osztály, bőrdíszmű­vesek: Barna Beáta, Cse­­lenszky Ágnes, Fehér Attila,­­Herczeg Kamilla, Kosár Erika, Z­abozár Erika, Ma- P­inka Mariann, Németh Ibolya, Pintér­ Edina, Rostás Erzsébet, Simon Krisztina, Tóth Róbert, Túri Tamás. Nőiruha-készítők: Annus Ibolya, Bonus Mária, Dren­­da Márta, Gárdián Ilona, Karsai Anikó, Kiss Andrea Mária, Kovács Irén, Mihály Mária, Molnár Éva, Papp Ildikó, Szeles-Szikszai Mag­dolna, Tóth Etelka, Török Ildikó, Osztályfőnök: dr. Elek Andrásné. 11/10. osztály, tanfolyami hallgatók. Fogművesek: Bo­­zsik József, Bálint Ágnes, Behringer Péter, Fodor­­Ka­talin, Frankó Gábor, Hanyi Tibor, Kabát Pál, Kárpáti Andrea, Kmetykó Erika, Kovács Zsuzsanna, Nacsa Andrea, Petres Tamás, Po­zsonyi Ágnes, Sasvári Éva, Sejben Anna, Sipos Dóra, Tóth Edit, Tóth Erika, Uhh­ár Péter, Vigh­ Tamás, Tasnádi László. Kerámia­­formázók: Hunyecz László, Magyar Judit, Nagy Éva, Olasz Rita, Szekeres Ildikó. Orvosi műszerész: Hernyik Tibor. Órás: Dehény Csa­ba. Osztályfőnök: Kiss András, a szakmunkástanulók 602. sz. Magyar—Vietnami Barátság Ipari Szakmunkásképző Intézet Megbízott igazgató: Vi­rágh Jenőné. III/1. osztály: géplakato­sok: Antal László, Bacsa Péter, Borsodi Róbert, Bu­dai Attila, Gál Lajos, Gera György, Gombos Gyula, Kardos János, Katona Bá­lint, Kis Zsolt, Kóbori-Ko­­vács Sándor, Kulcsár Zsolt, Márki Sándor, Mihálffy Fe­renc, Molnár István, Nagy Norbert, Rakonczai Attila, Szabados Henrik, Szabó Béla, Siptos András, Szél-Nagy Mihály, Tóbiás Ferenc, Tőkés János, Sin­ger Imre, Varga Gábor. He­gesztőik: Kiss Imre, Kiss István, Kovács Ernő, Oláh Jáno­s, Prágai Péter, Bocs­­kár Mihály, Szűcs István, Vigh János.­­ Osztályfőnök: Pál János. 7/1/2. osztály, autószere­lők: Aradán László, Bálint Zoltán, Berényi Zoltán, Héjja János, Dancs József, Gubics Lajos, Kulcsár Já­nos, Lovászi Sándor, Manga László, Nagygéczi Attila, Olasz László, Palócz Ár­ SZOMBAT, 1985. MÁJUS 23. Ülésezett a KISZ városi bizottsága Helytállnak a Csomiép fiataljai Az MTESZ-székházban tartott pénte­ken délután ülést a KISZ városi bizott­sága Vásárhelyen, Rohony Anikó titkár elnökletével. Elsőként a Csomiép KISZ- bizottságának az elmúlt két év mozgal­mi munkájáról készített beszámoló ke­rült napirendre, amely kiemelten foglal­kozott a termelést segítő tevékenység­gel. A vállalat több mint 1200 dolgozót fog­lalkoztat, ebből a 35 éven aluliak száma megközelíti a 900-at. Összesen 24 fiatal dolgozik vezető beosztásban, átlagélet­­koruk 40 év alatt van. A KISZ-tagok vállalásaikkal segítik a vállalati terv végrehajtását, s ennek során fő szem­pont volt az eddigiekben az anyag- és energiatakarékosság, valamint a felada­tok határidőre, jó minőségben történő elvégzése. A fiatalok alapvető kötelessé­gük teljesítésében, a becsületes munka­végzésben helytálltak. Többen bekapcso­lódtak a gazdasági munkaközösségekbe, kisvállalkozásokba. E formákat a KISZ- bizottság is támogatja, hiszen az önálló életre való felkészülés anyagi bázisát jelentik. Sajnos, a részvétellel párhuza­mosan a mozgalmi munkára fordított idő csökken. Több éves kedvezőtlen helyzet után fejlődés tapasztalható a Szocialista mun­­kaverseny-mozgalomban. Csökkent a formalitás, a mozgalom minden eddigi­nél jobban segíti a gazdálkodó egysége­ket feladataik megoldásában. A brigá­dokban tevékenykedő KISZ-tagok kü­lön feladata törődni a pályakezdő szak­munkástanulókkal. A minden évben megrendezett pályakezdők fórumán mód nyílik a vezetőkkel és a vállalat belső életével való megismerkedésre is. Összességében megállapítást nyert, hogy a vállalat gazdasági nehézségei el­lenére egyenletesen fejlődött a Csomiép KISZ-szervezetének munkája. A kitű­zött feladatokat teljesítették, nőtt a szervezettségük, a fiatalok becsülettel helytálltak vállalásaik teljesítésében. A továbbiakban az 1985. évi tavaszi szervezeti események politikai tapaszta­latairól, majd az 1985. évi FM­ tapasz­talatairól szóló jelentést, végezetül pedig az MTESZ JB és IKOB tevékenységéről szóló tájékoztatót tárgyalta meg a tes­tület. Vidám Színpad Vendégjáték Ezt is tudjuk! címmel a Vidám Színpad vendégjátékát rendezik meg május 28-án, kedden Vásár­helyen a Petőfi Művelődési Köz­pontban. A műsorban Antal Im­re — Rudnik Júlia, Rózsa György — Vágó István, Boór Klári — Farkas Bálint, Petress István — Domonkos Zsuzsa, valamint Ker­tész Zsuzsa , Juszt László mű­ködnek közre páros produkciók­ban, Kopeczky Lajos és Molnár Margit „szólóban”. A műsorve­zető Lehoczky Zsuzsa, kísér a Gyarmati-együttes. A program este 6 órától a Pó­dium-bérlet hatodik előadása­ként látható, este fél 9-től pedig bérleten kívül mutatják be. Rendezvények Videoorfeum műsorsoroza­tának következő rendezvé­nyét vasárnap, május 26-án­, este 7 órai kezdettel tartja a Béke étteremben a Hódgép Ifjúsági Klub és a Hódiköz KISZ-bizottsága. Itt rende­zik meg a „Lemezlovas ke­restetik" vetélkedő első elő­döntőjét, amelyre minden olyan tehetséges fiú és leány benevezhet, akinek nincs ilyen irányú működési enge­délye. A technikai berende­zésekről a rendezők gondos­kodnak.­­) Hétfőn, 27-én, este 6 óra­kor tartja soron következő­­összejövetelét a Hódgép nyugdíjasklubja. A program­ban a Ha már egyszer meg­esett című színes, magyarul beszélő csehszlovák filmvíg­­játékot láthatják az érdeklő­dők. Családi események Vásárhelyen Született: Rekiczki Gusz­táv és Léderer Katalinnak (Észak u. 90.) Katalin Beatrix; Rostás Zoltán At­tila és Stajner Ildikó Mar­gitnak (Oldalkosár u. 11.) Zoltán Dávid; Pap Ferenc és Kökény Erzsébetnek (Rácz Ferenc u. 15.) Fe­renc; Túri János és Zsarkó Évának (Galamb u. 18.) Andrea Krisztina; Kérdő Lajos József és Bánfi Ilo­nának (Puskin u. 5.) Zol­tán Imre; Marczinka Sán­dor és Szabó Éva Irénnek (Török Károly u. 12.) László Sándor; Mónus János és Vörös Évának (Ilódtó u. 6.) Péter; Farkas-Szabó Zsig­­mond és Galambos Iloná­nak (Gorkij u. 10.) Zsig­­mond; Széll József és Nagy Annának (Dobi István u. 1.) Ágnes; Szabó István és Darázs Máriának (Mind­szent, Mikszáth Kálmán u. 12.) Katalin; Bogdány Lász­ló és Szatmári Rózsa Julian­nának (Malinovszkij u. 15.) Csilla Petra; Papp László Imre és Vízi Hedvig Elvirá­nak (Tanya 2507.) Hedvig nevű gyermeke. Házasságot kötött: Rózsa István Attila (Borz u. 53.) és Inotai Ágota Edit (Bölcs­ke, József Attila u. 1/B); Dulawa Henryk • (Nysa, Or­­lat Lwowskich u. 2.) és Agócs Emma (November 7. tér 3.); Csatordai Sándor (Kölcsey u. 24.) és Balog­h Ibolya (Hársfa u. 15.); Szé­­kesi­­ István (Agyag u. 40.) és Rébek-Nagy Sarolta Mar­git (Agyag u. 40/A); Soós Sándor Albert (Tanya 1224.) és Bozóki Rozália (Tanya 1010.); Konkoly Gusztáv (Béla cigány u. 27.) és Ku­­rucz Anna (Tanácsköztársa­ság tér 69.); Mucsi Sán­dor (Zrínyi u. 113.) és Csor­ba Gyöngyi (Botond u. 81.); Juhász-Nagy Imre (Erzsé­betietek, Posta u. 4.) és Asztalos Ilona Lídia (Gör­be u. 94.); Sárvári László Antal (Dózsa György u. 4.) és Baranyi Ildikó (Kis­­tópart u. 26.); Mészáros Já­nos Attila (Partizán u. 12.) és Hári Tünde (Földeák, Dózsa György u. 31.); Nagy- Benkő Sándor (Borz u. 61.) és Maksa Éva Gyöngyi (Im­re u. 22.); Gál Imre (Tanya 2180.) és Igaz Emese Mag­dolna (Békéssámson,­­ Vö­rös Október u. 109); Ko­vács László (Medgyessy Fe­renc u. 6.) és Vizi Eszter Erzsébet (Sas u. 6 ). Meghalt: Dudás Jánosné Kristó Rozália (Fürst Sán­dor u. 17.); Dancsó Ferenc­­né Major Jusztina Anna (Búvár u. 26.); Ábrahám Imréné Csontos Rozália (Zrínyi u. 83.); Mészáros Ferenc (Vörös H­adsereg U. 17 ); Kocsis Mátyásné Györ­gyi Rozália Anna (Székku­tas, Kossuth u. 27); Kiss Mária Margit (Rigó u. 10.); Varga Sándor (Klauzál u. 175.); Mónus Pál (Rárósi u. 63.); Rostás Jánosné Petrik Terézia Anna (Tanya 1133.); Bálla Lajos (Tanya 1133.); Sós Istvánné Kovács Rozá­lia (Áchim András u. 68.); Csiszár Istvánné Csete Emí­lia (Orosháza, Dobi István u. 25.); Szűcs Imre (Dam­janich u. 146.); Molnár Jó­zsef (Rákóczi u. 83.); Kis­­pál Imréné Bereczki Má­ria (Mindszent, Marx u. 61.); Takács Gyula (Mind­szent, Napkelet u. 7.); Kiszin Ignácné Budai Sarolta (Ta­nácsköztársaság tér 80.). fi humánum jegyében Nem véletlenül mondják, hogy bajban látszik, kire számíthat az ember. Ha egy közösség összefog, sok min­denre képes, a humánum je­gyében mindenre. A vásárhelyi Alföldi Por­celángyár dolgozója, Koncz Mihály, hoszan tartó beteg­sége után tavaly nyáron ész­revette, hogy romlik a szeme, a régi szemüveggel nem lát. Szeptemberben új szemüve­get kapott, de ez sem javí­tott sokat. A gyár szemor­vosa, dr. Pánczél Márta, ami­kor hozzáfordult Koncz Mi­hály, azonnal intézkedett. Mint mondta, helyben már nem tud rajta segíteni. Az OTKI-ban azt mondták, a 25. órában jelentkezett. A lézerkezelés után javult az állapota, és visszament dol­gozni úgy, hogy orvosi ja­vaslatra munkahelyet változ­tatott. Néhány nappal a munká­ba lépés után elvesztette jobb szemének látását. Ismét dr. Pánczél Márta segítségé­vel, Budapestre viszik. Ek­kor már jobb szeme fényt nem érzékel. Február 12-én dr. Papp László közölte, hogy olyan­­beavatkozásra lenne szükség, amit itthon nem tudnak elvégezni. Ez­után telefonon érintkezésbe lépett rotterdami kollégájá­val, dr. R. Zivojnoviccsal, az ottani szemészeti klinika re­tinaosztálya vezetőjével, aki elvállalta a műtétet. És ekkor indult be a gé­pezet, hogy a tetemes utazá­si és gyógyítási költséget elő­teremtsék, amely közel 200 ezer forintot tett ki. Az Egészségügyi Minisztérium a segélykérést támogatta. Gyors ügyintézés az útlevél ügyé­ben Szegeden, és ugyancsak ott a társadalombiztosító fi­zette az útiköltséget. Időközben a munkatársak is megtudták, hogy bajban van egyik kollégájuk. Fel­ajánlották segítségüket. Értesítették a szakszerve­zetet, és Héjjá János, Tóth Józsefné, Tóth Jolán, vala­mint a központi tmk kezde­ményezésére gyűjtési akciót szerveztek, illetve felhívást tettek egy kommunista mű­szakra, amelynek bevételét az operációra ajánlották fel. Aki n­em tudott részt venni, az pénzzel járult hozzá. A szerszámkészítő és felújító vgm (ahol dolgozott) külön gyűjtött. De adtak az üzem­fenntartók, a targoncajavító műhely dolgozói, a tűzálló­­anyag-gyáregység, az edény­gyár munkásai, az irodaház­beliek, az energiaosztály, és sorolni is alig lehet a segí­tők számát. Érkezett segély a városi tanácstól, a Vörös­­kereszttől is. .Ez év március 28-án ki­utaztak feleségével együtt Hollandiába; elkísérte őket dr. Papp László is. Másnap, már befeküdt a rotterdami szemklinikára, és április 1- én megoperálták. A retinale­válást pótolták. A műtét si­került. — Az a gondolat, hogy soha többé nem fogok látni az egyik szememre, nagyon elkeserített. De a segítség láttán, az előkészítés után éreztem, hogy sikerülnie kell. Most már szinte fenn­tartás nélkül bíztam benne — mondja Koncz Mihály (31 éves, 2 gyermek apja). Április 11-én utaztak ha­za azzal, hogy változatlanul kíméletre szorul, de látni fog. Az operáció utáni tom­pa fájdalom még megmaradt, de már szűnőben van. Las­san jelentkeznek a fényala­kok. Biztató a javulás. A közreműködők, segítők gyors és humánus magatar­tása hozzájárult, hogy egy kollektíva tagja újra lássa környezetét. OCSOVSZKY LÁSZLÓ Szaktárgyi sikerek Ettől az évtől kezdődően az általános iskolás kor­osztály szaktárgyi versenyeinek szervezését az úttörőszö­­vetség átadta az Országos Pedagógiai Intézetnek. Az idén tehát már az OPI felügyelete alatt folyt a küzde­lem a különböző tárgyakból. Vásárhely és környékének iskolásai különösen a természetkutató és a matematika ágazatban értek el szép eredményeket. A természetkutatók közül összesen hatan jutottak a megyei találkozóra, s közülük négyen az or­szágos szaktáborba is tovább mehetnek: Dura Kornél, és Földvári Andrea (Ságvári Endre Általános Iskola), Varga Péter (Ságvári iskola) és Tóth Andor (József At­tila Általános Iskola). A megyei döntő 23 versenyzője között az egyetlen hetedik osztályos Márki-Zay Péter (Ságvári iskola) volt, aki az elért 11. helyével igen szép eredményt mondhat magáénak. Matematikából meghívást kaptak az országos szak­táborba Czékmán Attila és Rácz József (Székkutas), va­lamint Boda Zoltán (Zalka Máté Általános Iskola). k5

Next